Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-22 / 69. szám
VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN A ligha vitatható, hogy a magatartás és a társadalmilag hasznos teljesítmény minő sít a legbiztosabban. Ez az egyszerűnek ható megállapítás rögvest bonyolulttá válik, ha azt kutatjuk, mi is a teljesítmény, melyek a hozzá vezető utak. Ha elfogadjuk azt a közel sem pontos — de kiindulásnak talán alkalmas — meghatározást, miszerint a teljesítmény valamely emberi tevékenység mérhető eredménye, akkor azt kell mondani: a teljesítmény cél. De olyan cél, amely eszközzé válik ahhoz, hogy összegzett megjelenése egy szűkebb és tágabb közösség, végeredményben egy társadalom anyagi és szellenvi gazdagodásának újabb kiindulása legyen. Eddig még mindig minden egyszerű, az újabb komplikáció akkor jelentkezik, amikor azt kutatjuk: a megszülető produkció mögött miként foglal helyet az ember, az egyén. A különböző képességű, mentalitású, vérmérsékletű, lelki beállítottságú, szorgalmú, intelligenciájú, akire nyilván nem vonatkozhat egyöntetű norma, éppen a különbözőségekből fakadóan más és más reakcióka* árul el bizonyos helyzetekben. De éppen azért, mert a teljesítmény egyrészt előtérbe kerülő követelmény, másrészt mert a teljesítmény megítélése és elérésének célja ma társadalmi méretű ellentmondás és konfliktus szülője, vizsgálni érdemes, a teljesség igénye és a megoldás tökéletes reménye nélkül is, a jelenségeket Megyénk egy kiváló ideggyógyásza mondta egy tudományos tanácskozáson: a neurózisok nagy része abból ered, hogy az egyéni ambíció és a produkció nincs összhangban, s így létrejön a meghasonlás. A másik tényező — fejtegette —, hogy az igény és lehetőség aszinkronja is fennáll, ami szintén diszkrepanciához vezet. Mindez .lefordítható a köznyelvre. A példák sokasága közül néhány. Mindenképpen válsághelyzetbe kerül az az ember, aki mélyen tudása alatti munkára kényszerül huzamosan. Bár könnyen ór el teljesítményt, abban örömet nem lel, tudását nem érzi ki- Használtnak. De ide sorolható olyan eset is, amikor valaki 100 ezer forint tőkével kezd másfél milliós építkezésbe. Vagy kudarcba fullad a vállalkozás, vagy erkölcsi, anyagi, idegi erejét, tökéletesen felemészti a végeredmény. De aligha más az a szituáció, amikor a középiskolába kerülő gyermekkel áz első napon felmérőt íratnak, mintegy bizonyítandó: nem érsz semmit, nem vagy senki. A meghasoniáshoz vezető út lehet a kilátás- talanság. amikor mondjuk egy mérnöki képzettségű fiatal számára egyszerűen reménytelen, hogy próbára tevő feladatot kapjon, a számára nem alkalmas munkaköréből kitörjön. Sokakban alakul ki az az érzés — s ez sajnos az esetek többségében realitás —, hogy egyirányú utcába kerültek, azon végig kell menni, s legfeljebb a nagpor bátrak vállalkoznak arra, hogy menet közben változtassanak, pályát, utat, módszer* korrigáljanak. Abban a pillanatban, amikor a teljesítmény abszolutizál ódák, valami misztikus köd veszi körül, baj van, A teljesítmény_ önmagáért, a teljesítmény mindenáron kegyetlen csapda, egérfogó. Se az egyén nem találja meg az alkotás, a munka örömét, se a teljesítmény, mint végeredmény nem lesz társadalmilag igazán hasznos. Mindezt tovább rontja, hogy a túlzott teljesítményorientáltság kitermeli azt az emberfajtát, amely a látszólagos sikerek ellenére is boldogtalan. A túlzásnak, a teljesítmény mindenáron való elérésének több oka van. Az tot és egy jó képességű, nyolc általánost végzett, azonos osztályzattal és minősítéssel kerül munkahelyére. A gyár egyik üzemvezetője elmondja: fél, egy esztendő alatt minden embert meg kell személyesen ismernie. Az üzemben már csak rajta múlik, hogy kreatív, a megújulásra képes, az ötletes, a hat gépen legjobb teljesítményt nyújtót esetleg kiemeli, továbbtanulásra ösztönzi. Ha ez .tűznek maguk elé, amit józan önismerettel, teljesíthetőnek vélnek. Ezt az esetek többségében el is érik, ha nem, a hibát magukban keresik. A kudarc- orientáltak képességüket meghaladó feladatokra törnek. Többnyire megfelelő teljesítmény nélkül. A hibát a külső körülményekre, a világra, a társadalomra hárítják. Könnyen menekülnek a misztikumba, vallási, okkultista tan ok kai. horoszkópok v.izsgálgatásai- val, a szerencse megidézékapcsolatos, kitért az úgynevezett vezetői betegségekre. Mint mondta: a legtöbb ilyen irányú gond — neurózis, alkoholizmus, pót- cselekvések sora — abból adódik, hogy sokan rövid tanakodás után elvállalnak olyan posztokat, melyeken képtelenek megfelelni. Munkájuk eredménye (teljesítménye) alacsony hatásfokú, az örökös szorongás, a vívódás felőrli őket. Gyakorlatilag bennük is lejátszódik ugyanaz a folyamat, amely a nagyüzem gépe Mg í S- jgggnggg gggjttggijggtt 5® Teljesítmény szeplókkel egyik kereshető a családban, az ok ott rejlik az egyénben, de mindenképpen vannak nemkívánatos társadalmi vektorai is. Nem véletlen, hogy az egyik ismert magyar pedagógus-pszichológus szinte belekiáiíotta az éterbe: ne csináljanak iskolát az óvodából! Ne fosszák meg a gyermeket a játékos örömmel kapható ismerettől, ne kényszerítsenek kis gyermekkoriban kudarcba emberkéket. A pedagógiai tudományok kandidátusa Nyíregyházán mindezt megtoldja azzal: a gyermek az óvodától kezdve folyamatosan kapja a csúcs teljesítményekre való impulzusokat, függetlenül képességeitől, egyéniségétől. A jobb általános iskolába kerülés, onnan a kiváló középiskola megcéízása, az első gimnáziumtól az egyetemre törekvés pontszerű versenye szinte sugallja a görcsös cselekvés kényszerét. Görcsös cselekvés, sikert hajszolás — komoly következményeket tartogat. Van. aki bírja. Más beleun, feladja. Berendezkedik a kettes-hármassal vegetálásra, akad, aki cinikusan, ügyeskedve a kisebb ellenállások felé megy el. Szelekció helyett belép a kontraszelekció. lehet, hogy kiválók adják fel, s törtető középszerűek nyernek teret. Az iskolai osztályzatok semmit -nem fejeznek ki. Minden kalkulus relatív .értékű, iskolától, tanártól, nem egy esetben véletlentől függ. Mégis, az ötös valamit jelez, gyakorta valódi értéket, máskor relatív teljesítményt. Es a végén jön a nagy groteszk: az egyetemre, főiskolára bejutva beáll a verseny, hiszen a diploma esetében csak annak számát nézi az alkalmazó, itt már senki nem kíváncsi a tantárgyak osztályzataira. A szellemi munka teljesítményeinek mérése rendkívül néhéz. De senki ne képzelje, hogy a fizikai munkahelyeken ez sokkal könnyebb. Az egyik, több ezer főt foglalkoztató nyíregyházi nagyüzemben láttáim. A belépő dolgozók mindegyike az ergonómiai laboratóriumban kezdi. Kitölt egy tesztlapot, megvizsgálják mélységlátását, s két kéz koordináló képességét, megnézik reflexeit, reakcióit. Ezek után egy standard szám alapján kijön a végeredmény, az iskolai osztályzatokhoz hasonlóan 1- től 5-ii.g. Az egyes és kettes gépre nem ménét, a többi igen. A gond csak akkor jelentkezik, ha valaki firtatni kezdi: irtérhető-e a különbség ötös és ötös között? Nem. Így aztán mondjuk égj műszaki középiskolát végzett, aki könnyűszerrel oldja meg a íeladanem történik meg. a kiváló előbb-utóbb elmegy, más, jobb helyet keres, esetleg beletörődik abba, hogy kis munkával nyújtja a kívánt teljesítményt, viszont magába zárja a társadalmilag hasznos többletet. Az egyéni ambíció nem mindig találkozik az igényekkel, a lehetőségekkel. Az is kiderül, hogy a teljesítmény sok esetben nem ás a szándéktól, hanem kényszerhelyzetektől függ. A tevékenységet motiválják egyéni törekvések, szerepet játszik benne a. hiúság, az ■anyagi szempont, a bizonyítási vágy. a külső kényszerítés, az önismeret hiánya, a túlzott önbizalom vagy éppen a mersz hiánya. Mindez; azt iniciálja, hogy feltegyük s. kérdést: van-e egyáltalán átlagos, alapnak tekinthető, a teljesítmény szintjét jelző mérték? Mondjuk ha a sportról van szó. tekinthetjük mércének a megyei, országos, Európa- vagy világcsúcsot. De akkor mit kezdjünk azzal & mindenképpen csúcsteljesítménynyel, amit mondjuk egy hatvanéves nyújt azzal, ■hogy naponta kocog öt kilométert? És mérce az. •nagy a csúcs sporteredmények mögött rendszerint ott az anabclikák tömege, az izomerösítök, doppingszerek népes családja? És mit szóljunk akkor, amikor női versenyzőket a világ- versenyek előtt egy-két országban teherbe ejtenek, mert a háromhónapos terhes nő fizikai teljesítménye a legjobb? Nem teljes kudarc .mondjuk a- tömegsport akkor, ha csak teljesítményre törekszünk? Százezreléknyi esélye van valakinek, hogy a csúcsot megcélozza. Még e mérhető területen is megannyi buktató vau. A gyakorlat — leszámítva a felsorolt és. extrém eseteket — mégis az, hogy az egyéni tehetség. képesség dönt, s aki a legjobbak között van, sok-sok szűrőn jutott keresztül, míg az élsport közelébe jutott. De az élsportoló csaik papírvékony réteg, s aligha lehet mondjuk egy társadalom fizikai állapotának mutatója, mértékegysége. A tudós pedagógus úgy fogalmaz: az emberek két részre oszthatók egv tipológia szerint. Vannak sikerorientáltak, s kudarc- orientáltak. Érdekes, szinte ellentmondásnak tűnik, de így van: a sikerre orientáltak mindig olyan célt séve.’ Igyekeznek megnyugvást találni, felmentésre lelni, újabb erői meghaladó vállalkozásra készülni. Ez a körülmény is sürgetően veti fel azt, hogy az embert, akitől teljesítményt várunk akár a szellemi, akár a fizikai munkában, egyénenként mérjünk, ítéljünk meg. Optimális, társadalmilag hasznos végeredmény ugyanis csak úgy jöhet létté, fitt ki-ki ott van, ahol t. számára a legmegfelelőbb help kínálkozik. A szelekció, az egyéni kiválasztás és elbírálás sok akadályba ütközik. Hiányzik ehhez a megfelelő mérő- és vizsgáló háttér, kevés az ilyen irányú ismerettel rendelkező szakember. a személyzeti munkának sem erőssége a szakszerű válogatás, sok esetben éppen a rendelkezésre álló munkaerő minősége teszi illűziórikussá mindezt. De nem kis ható tényező, hogy már az indító közeg, a család, is téves elvekkel bocsátja útjára a fiatalt. A jószándékú „legyél több mini apád” jelszó nem egy esetben jelenti azt: a fiatal el is hiszi, hogy képes a többletre, ezt gyakorta egv-egy vitatható értékű iskolai bizonyítvány is alátámasztja. Sajnos nevelésünk nem volt képes eddig kifejleszteni azt az önerőt, ami alkalmassá ten- né az embereket arra. hogy maguk megismerése, a lehetőség, az igény, az ambíció és a képesség egybevetése után levonják a megfelelő konzekvenciákat. Ismert szívgyógyász orvosunk egy ‘nyilatkozatában, ami a stresszel volt mellett dolgozóban. aki hétről hétre képtelen teljesítem: a gép diktálta normát, s akinek ráadásul a keresete 30—40 százalékkal elmarad társaiétól. Az egyéni tragédia és a közösség kére itt egy tőről fakad, már-már jóvátehetetlen következményekkel. A testnevelő tanár elképzelése jó volt. Azt a feladatot adta a tanulóknak, hogy fussanak annyi kört, amennyit bírnak. Fel akarta mérni az erőt, a kitartást, a lányok és fiúk teljesítményét. Volt, aki könnyedén rótta a köröket. Akadt tanuló, aki kiállt, feladta, nem. futott többet, mint ami könnyen kiteli belőle. Akadt azonban egy gyermek, aki bár pi- hegect, lihegett, küzdött, szenvedett, mégis futott. Ájulásig. Presztízsből. Mert ő mindenből ötös, neki itt és most is bizonyítania ■keli. Mert a teljesítmény az egyetlen mérce, amiért ez az emberke élt. Sajnos, azt senki nem tanította meg neki, hogy miiként ismerheti fel saját határait, hogy a futásból kiszállóból még lehet kiváló elméleti fizikus. Mert szép a mondás, hogy a mtnáenséggel mérd magad, de azt is mellé lehet tenni: ami a macskának játék, az az egérnek halál. A kandidátus, az orvos, az ergonómus, a pedagógus, az ideggyógyász, a gyári üzemvezető egybehangzó véleménye volt: optimális teljesítmény csak akkor képzelhető el, ha az adott tárgyi körülmények, követelmények, lehetőségek, társadalmi elvárások találkoznak a legmegfelelőbb egyéni, ambíciókkal és képességekkel. A szocialista társadalomban, ahol az ember jelentősége rendkívüli és megkülönböztetett. ez fokozatosan keli, hogy érvényesüljön, éppen az ember védelme érdekében. Katasztrofális viszont az, ha ezt a kiválasztást a középszerűek végzik, de legalább ilyen veszélyes, ha a középszer- bírálja el a teljesítményi. Mert középszerű teljesítmények ideje lejárt, s a mérce ma sehol nem lehet az úgynevezett átlagos képességű produktuma. Tudomásul kell venni, hogy amikor differenciálásról beszélünk, aikkor a tehetséget éppúgy differenciálni kell, mini a béri. Még akkor is. ha ez széthúzza a mezőnyt, ha hatalmas különbségek alakulnak, is ki. Ebben a gyakorlatban rejlik benne a főmunkaidőben végzett maximális munka, az ügyeskedés kizárása, a pót- cselekvések felszámolása, s ami bár utolsó helyen említem: a munka, a siker, a teljesítmény kínálta öröm. Sajnos, a mai társadalmi közvélekedés ezzel nem mindenben ért egyet. A közepes képességű gyors anyagi teljesítményt hozó ügyeskedése irigykedést, s ne tagadjuk csodálatot is kelt. A ikis ellenállással gyors sikert produkáló presztízse gyakorta nagyobb, mint a törekvő tehetségesé. Egy szétzilált értékrendben nemegyszer lenézik a szorgalommal és tehetséggel tisztességesen teljesítőt, legyen az diák vagy munkás. Sajnos, a kreativitás, az innovativ képesség, a vÜUalkc- i zói hajlam, a menedzseli képesség nem mindig kapja meg se az erkölcsi, se az anyagi elismerést. A hamis ,,1 eg”-teljesitmények, (a szakállnövesztéstől a szerelmi teljesítményig) esetenként nagyobb publicitást kapnak, mint a valódi értéket létrehozók, a jobbat teljesítők eredményei. Kevéssé választjuk még ma is ketté a társadalmilag valóban hasznos teljesítményt az egyéni érdeket szolgáló, talán nem f is mindig tisztességes munkától. Joggal vetődig fel a fenti eszmefuttatás után: mi lenne a kivezető út? Hogyan lehetne a teljesítmény valóban szükséges és hasznos szféráját megtisztítani a túlzott és oktalan teijesít- ményorientáitság vadhajtásaitól? Mi az útja annak, hogy olyan jó értékrend alakuljon ki, amely számításiba veszi azt, hogy a társadalomban jóllehet mindenki egyenjogú, de nem egyforma, amiből következik. hogy c vele szemben támasztott követelmény sem uniformizálható? Nyilván a pedagógiai tudományok kandidátusának van igaza, aki első állomásként a családot jelöli meg, ahol eldőlhet az agyér helyes értékelése, pályára segítése. objektív mércék alapján. Következőként mindenképpen az elavult iskolai nevelési, oktatási keretet kell említeni, amelyben kevés mód nyílik az egy-egv tanuló nyilvánvaló és rejtett képességeinek reális felmérésére, amely még ma is a középszerűnek kedvez. Elodázhatatlan, s ezt több nyíregyházi üzemben is hangsúlyozták. a munkapszichológia, az ergonómia alkalmazása, az egyének gondos követése a brigádokban, műhelyekben, üzemekben. L áthatóan kevés szó esett az anyagiakról. Szándékosan. Meggyőződésem ugyanis, hogy az anyagi elismerés, a bér csak akkor lehet majd reális téma. te a differenciálás a teljesítmény objektív értékelése, a munkát végző pontos megítélése. a végzett munka hasznossága alapján történik. A fordított sorrend csak mélyítené a teljesítmény körül kialakult bizalmi válságot, s azoknak kedvezne, akik a közepes szint kényelmes langyfürdőjében előbb kérnek, s csak aztán hajlandók teljesíteni. Éppen ezért a teljesítményről szóló, mint említettem szerintem, pontatlan, definíciót módosítanám úgy: a teljesítmény valamely mérhető emberi cselekvés eredménye, melynél elsősorban az embert, majd a belőle fakadó produktumot keli mérlegelni. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986. március 22. (f^l
