Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-13 / 61. szám
1986. március 13. Kelet-Magyarország 5 Obsitosbúesúzíató ünnepélyes körülmények között búcsúztatták tegnap Nyíregyházán a hadköteles kor felső határát elérteket. Az 55., illetve 60. életévüket betöltött férfiaknak emléklapot nyújtottak át, és többen átvehették a Honvédelmi Érdemérem kitüntetést is. A megye városaiban a most következő napokban tartják az „obsitosbúcsúztatót”, (f. z.) MEGKÉRDEZTÜK: A járvány miatt zártaké be iskolát? Az adatok szerint korábban az influenzás betegeknek az 50, a legújabb információnk szerint pedig jelenleg a 40 százaléka 14 éven aluli. A járvány miatt kellett-e iskolát bezárni? — kérdeztük Leskovics Józseftől, a megyei tanács művelődési osztályának helyettes vezetőjétől. — Az influenzajárvány miatt Szabolcs-Szatmár megyében február 25-től március 1-ig egyedül a potpaládi Általános Iskolában szünetelt a tanítás. Másutt a gyerekek és a pedagógusok megbetegedése miatt átmeneti időre osztályokat vontak ösz- sze, de az oktató-nevelő munka valamennyi iskolában folyik. Szeretném elmondani, hogy az adott intézménybe bármilyen kevés gyerek jár, a tanulók étkeztetéséről, napközis ellátásáról gondoskodik az iskola. (cselényi) LÁNCFŰRÉSZ, szalagfűrész, inga Vizsgáztak a gépkezelők Láncfűrész, szalagfűrész és inga kezelésére jogosító bizonyítványt szereztek a sza- bolcsbákai, dombrádi, vá- sárosnaményi, nyírkarászi, varánygyürei, pátrohai, aranyosapáti és nyírtassi termelőszövetkezetek felnőtt betanított munkásai. Március 11-én és 12-én, a szabolcsbá- kai Búzakalász Termelőszövetkezetben 89-en tettek vizsgát a 250 és 270 órás tanfolyam után. A Mátrafüredi Erdészeti Szakmunkásképző * ből jöttek az oktatók levizsgáztatni az elméleti és gyakorlati ismeretekből a tsz- ek munkásait. Most először természet- és tájvédelmi vizsgával egészült ki az ismeretszerzés. A Debreceni Erdőfelügyelőség szakemberei győződtek meg róla, hogy a fűrészgépkezelők mennyiben sajátították el a szakma elmélete és gyakorlata mellett a környezet megóvásának tudnivalóit. Nyírbátori tűzzománcok a fővárosban A nyírbátori művelődési ben rajztanárok, de van központ képzőművészeti stú- közöttük nyugdíjas és gim- diójának kiállítása kezdődött náziumi tanuló is. A kiállí- március 11-én Budapesten. A tás rendezője Morelli Edit, tűzzamáncstúdió tagjainak aki a művek zsűrizésében is munkáit a fővárosi Fáklya közreműködött. A látogatók Klubban tekinthetik meg az március 25-ig tekinthetik érdeklődők. meg a nyírbátori tűzzománA stúdió tagjai többségük- cokat. * ZAJÄCZ ANDRÁS FESTMÉNYEIBŐL tekinthető meg kiállítás március 22-ig, Hétfőtől péntekig naponta 8-tól 20 óráig, szombaton 11-től 15 óráig Nyíregyházán, a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete Művelődési Házában. * VIDEODISZKÖT rendeznek március 13-án, csütörtökön 18 órától Nyíregyházán, a Váci Mihály megyei és városi művelődési központ klubkávéházában, viszont március 16-án, vasárnap, valamint 23-án, az ifjúsági diszkó elmarad. „Rádió — Moszkva” ai éterben ■rwetvenöt nyelven sugározzák az éterbe a „Rádió £] — Moszkva” néven ismert szovjet idegen nyelvű adás műsorait. Külföldi felmérések adatai szerint a moszkvai rádiót több millió ember hallgatja. A „Rádió — Moszkva” műsorai a Szovjetunió kül- és belpolitikájáról, a nemzetközi eseményekről, a szovjet emberek életéről, béketörekvéseikről szólnak a külföldi hallgatóságnak. Munkások, parasztok, a tudományos és kulturális élet neves személyiségei, a társadalmi szervezetek aktivistái szólalnak meg a mikrofonok előtt. MÁRCIUS SILAN KEZDŐDIK Nyári időszámítás Forgalomkorlátozás Nyíregyházán A március 15-i ünnepség, valamint a március 21-i fáklyás felvonulás miatt Nyíregyháza belterületén az alábbi időpontokban és helyeken lesz forgalomkorlátozás : március 15-én nyolc órától 10 óráig a Petőfi utcának a Széchenyi -é's a Kiss Ernő utca közötti szakaszán- Március 15-én 8 órától 12 óráig a Bethlen Gábor utcának a Bercsényi út és a Kossuth tér közötti szakaszán, valamint a városi tanács előtti részen. Március 20-án 8 órától 11 óráig a Bethlen Gábor utcának, a Búza utca, valamint Piac tér közötti szakaszán, és március 21-én 16 órától 20 óráig a Szarvas utcán, a Kereszt utcától az Arany János utcáig, valamint az Arany János utca osztottpályás útjának páratlan oldalán. A KATÓNAK meglAtogatAsára Autóbuszjáratok Nyíregyházáról A Szabolcs Volán Vállalat március 15-én, 22 órakor autóbusz céljáratot indít Nyíregyházáról több dunántúli városba katonák vasárnapi meglátogatására. Március 28- án 23 órakor pedig — szintén több dunántúli városba — a katonák március 29- i eskütételének megtekintésére indítanak különautó- buszokat. Az említett járatokra a Volán nyíregyházi Tanácsköztársaság téri irodájában lehet jelentkezni, bővebb felvilágosítást is ott adnak. Védnöki tábla A Szabolcs-Szatmár megyei vendéglátóegységek közül színvonalas munkájáért a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Magyar Szakács- és Cukrász Szövetség a Nyírbátori Áfész Kakukk éttermének ítélte védnöki tábláját. Ilyen elismerésben eddig csak Budapest, valamint az ország legnevesebb szállodái, éttermei részesültek. A védnöki táblát kedden adták át. * RITMUS ÉS TÁNC A XX. SZÁZADBAN címmel a debreceni Űj Délibáb együttes ad műsort március 13-án, csütörtökön 12 és 14 órától a kisvárdai Ady Endre Művelődési Központban. Közreműködnek: Rigó Erika és Kiss Ferenc táncosok. A rendezvény az Országos Filharmónia hangversenye — közép- iskolások számára. Az idén március 30-án, húsvét vasárnapján kezdődik a nyári időszámítás, és szeptember 28-ig tart. Március 30-án, vasárnap 2 órakor kell átállítani a mutatót 3 órára, mert ez az éjszakai időpont zavarja a legkisebb mértékben a vasút és más töipeg- közlekedési eszközök menetrendjét. Az európai országok közlekedési miniszterei megállapodtak abban, hogy akárcsak tavaly, az idén is a kontinensen mindenütt egyszerre állnak át a nyári időszámításra. Ezúttal sem lesz tehát átmeneti eltérés a nemzetközi járatok menetrendi időpontjában. * KITÜNTETÉSEK. A nemzet- közi nőnap alkalmából az igazságügy-miniszter Balázs György- nét, a megyei bíróság gazdasági hivatalának főelőadóját és Veress Sándornét, a Nyíregyházi Városi Bíróság ügyviteli alkalmazottját miniszteri dicséretben részesítette. Az óraigazítás nem érinti a MÁV, a Volán és a MAHART menetrendjében feltüntetett időpontokat, a MALÉV új menetrendje pedig a nyári időszámítás első napján, március 30-án lép érvénybe. A nyári időszámítás célja az, hogy a nappali világosság jobb kihasználásával villamos energiát takarítson meg az ország. így várhatóan a múlt -évihez hasonlóan mintegy 130 millió kilowattórával lesz kisebb a villa- mosenergia-fogyasztás, ami több mint 30 ezer tonna olaj megtakarításának felel meg. * A 1ISZASZALKA ÉS VIDE- KE ÁFÉSZ küldöttgyűlést tartott a napokban. A szövetkezet elnöke beszámolt az 1985-ben továbbá a VI. ötéves tervben végzett munkáról, és ismertette az 1986. évi feladatokat. A küldöttek nagy megelégedésére 1985- ben Barabáson új 120 négyzet- méteres élelmiszer-háztartási bolt épült, Vámosatyáin felújították és bővítették az élelmiVakvezető kutya a buszon M ég egészséges embernek is gondot okoz az utazás, egy-egy forgalmasabb időpontban. Akiknek pedig testi fogyatékosságuk is nehezíti a közlekedést, azokon nem hogy illik, hanem kötelességünk is segíteni — ha mással nem, helyünk átadásával. A Szabolcs Volán, a Vakok és Csökkentlátók Nyíregyházi Szervezetével közösen már megtette az első lépéseket. A vakvezető kutyával utazók részére, a menetrend szerinti autó- buszjáratokon, az autóbusz- vezető mögötti helyet jelölte ki. A kutyákat kiképzésük során arra tanítják, hogy gazdáikat erre a helyre vezessék. Tehát: akik már elfoglalták az ülést, azok helyük átadásával könnyítsék meg a vakok utazását. Reméljük, nem csak a kutya készteti majd őket erre ... (kertész) EVŐESZKÖZÖK A VÁROSKÖZPONTBAN. A MEKO- FÉM Ipari Szövetkezet fehérgyarmati evőeszközgyára, az ország egyetlen ilyen üzeme. A korszerű berendezések segítségével új termékfajták gyártására is sor kerülhetett. Igazi tavaszi ajándék a szatmáriaknak, hogy a szövetkezet a városközpontban megnyitott egy boltot, ahol kicsiben és nagyban bárki vásárolhat a Fehérgyarmaton készített evőeszközökből. (m. k.) Cipőszakbolt nyílt a napokban Záhonyban. Az iparcikkkiskereskedelmi vállalat 77. számú üzletében mintegy 2 millió forint értékű férfi-, női és gyermekcipőt kínálnak. Képünkön: vásárlók a női cipőrészlegnél. (Vineze Péter felvétele) szer-háztartási üzletet, Tisza- adonyban pedig az italboltot és a presszót korszerűsítették, valamint önkiszolgáló boltot alakítottak ki — írja tudósítónk, Lakatos József. Bevásárlóközpont Örökösföldön! A ZÖLDÉRT Vállalat „CSALÁD” áruházának ABC-üzlete 1986. március 14-én 14,00 órától várja kedves vásárlóit. Széles áruválaszték élelmiszer, ruházati, vegyi-háztartási, vegyes iparcikkekből. A városból megközelíthető: 5, 5/A, 23, 24-es jelzésű buszjáratokkal. „CSALÁD” a családért! # I Hí wu ggrvög - ’ r’-l i'&tß fii .1 [magyarországi 1 képek] 13., A Nap kél 6 óra 03 perckor — nyugszik 17 óra 45 perckor. A Hold kél 7 óra 12 perckor — nyugszik 21 óra 01 perckor. Kétszázhetvenöt évvel ezelőtt, 1711. március 13-án haLt meg — 75 éves korában — Nicolas Boileau francia költő és kritikus. Időjárás j Várható időjárás ma estig: a nyugati megyékben borult marad az ég, ma sokfelé, holnap csak egykét helyen lesz eső, eleinte : hószállingózás is. Máshol gyakran változik a felhőzet, i eső nem valószínű, a Tiszántúlon több órás napsütés lesz. Erősen párás, több- I felé tartósan ködös marad az idő. Gyenge légmozgás várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —2, 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 7 és 12 fok között lesz. KRÓNIKA KRISZTIÁN NAPJA — Ma boldog napom van! — lelkendezik barátai körében egy gyűjtő. — Most már magától Napóleontól is van egy levél a gyűjteményemben. — Kíváncsi vagyok, mit írt neked? ★ — Ha az autó sok benzint eszik, megnő és autóbusz lesz belőle? — kérdi a kisfiú az apjától a benzinkútnál. ★ — Helen, menjen, nézze meg, mért ordít any- nyira mister Harris. — Ausztráliával beszél, uram. — S mért nem veszi igénybe erre a telefont? ^ 11-277 Hírügyeletes: CSELÉNYI GYÖRGY