Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-13 / 61. szám

XLIII. évfolyam, öl. szám ARA: 1,80 FORINT 1986. március 13., csütörtök Jobban igazodni a termelési feladatokhoz Készülnek az új kollektív szerződések Horváth István megyénkben Eszmecsere a megyei pártszékházban. Az elmúlt öt évre kötött kollektív szerződések 1985 vé­gén lejártak. Teljesítésükről a vállalatok, intézmények ve­zetői ezekben a hetekben adnak számot a dolgozóknak. Ezzel egyidőben megkezdődött az új, a VII. ötéves terv idő­szakára szóló kollektiv szerződések előkészítése, melyeket a vállalati vezetőknek és a szakszervezeti szerveknek jú­nius 30-ig kell a dolgozókkal Ismertetniük és megkötniük. Az új kollektív szerződések kihirdetéséig a korábbi szer­ződések rendelkezései érvényesek. Az 1986—1990-es évekre szóló kollektív szerződések kidolgozásához az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal a Szakszervezetek Országos Tanácsával közösen irányel­veket adott ki. Ebben rámu­tatnak, hogy az új vállalat- irányítási formák bevezeté­sével nem változott a kol­lektív szerződések rendelte­tése; azok továbbra is a dol­gozóiknak a munkaviszo­nyukkal kapcsolatos jogait és kötelességeit foglalják ma­gukba, s a szerződést a mun­káltatók ezután is a helyi szakszervezeti szervekkel kötik meg. Az irányelvek felhívják a figyelmet, hogy a Munka Törvénykönyvének múlt év,tői érvényes módosí­tásával a munkáltatók és a szakszervezetek a korábbiak­nál szabadabban, a helyi sa­játosságokat jobban figye­lembe véve határozhatnak arról, hogy a kollektív szer­ződések mit foglaljanak ma­gukba. Német nyelven Az elmúlt évek tapaszta­latai alapján az irányelvek rámutatnak azokra a mun­kaügyi kérdésekre, amelyek­nek a szabályozása napja­inkra a dolgozók és a válla­latok érdekében egyaránt in­dokolttá vált. így például számolni kell azzal, hogy a vállalatok a korábbiaknál fo­kozottabban takarékoskod­nak az egyre drágább mun­kaerővel. A munkaidő jobb kihasz­nálását, a vállalatok rendel­kezésére álló létszám haté­konyabb foglalkoztatását elő­segítő intézkedéseket, mint például az általánostól elté­rő, a termelési feladathoz jobban igazodó munkarend bevezetését es alkalmazásá­nak feltételeit is a kollektív szerződésnek kell tartalmaz­nia. A munkaidő hatéko­nyabb kihasználására az Nyíregyházán: Újra megrendezik a III nyári egyetemét Majna-Frankfurt, népfőis­kolájának idei programfüzeté 1700 rendezvényit, kirándu­lást, ,tanulmányutat kínált. Egy amerikai és egy angol út kö­zött említik a nyíregyházi nyári egyetemet. Már tavaly is járt ,a Szaibolcs-Szaitmár megyei TIT és a Bessenyei György Tanárképző. Főiskola által szervezett ismeretter­jesztő programon franktfuirttil csoport, és most Is várhatók érdeklődők az NSZK-bedi vá­rosból. A TIT nyári egyetemét az idén XI. alkalommal rende­zik meg Nyíregyházán. Har gyamányosan most is hazánk új- és legújalbbkori történel­méről szólnak az előadók né­met nyelven. Ebből adódóan német nyelvterülátről fogad­ják majd a látogatókat. A legtöbben az NDK-ból, Ausztriából, Svájcból és az NSZK-ból jelezték részvételi szándékukat. Számítanak a szervezőik érdeklődőikre Flimn- országlból, Belgiumiból, Hol­landiából és Dániából. Az utóbbi országban az ottani pedagógiai intézet toborozza a hallgatókat. A nyíregyházi nyári egyetemen 1986-toan is lesznek külföldi ösiztöndíja- sok. Az előkészítésben, szer­vezésben segít a Nemzetközi Kulturális Kapcsolatok Inté­zete, a Magyar UNESCO Bi­zottság és a Magyar ENSZ Társaság. A nyári egyetem ezúttal is kéthetes. Július 20*án nyitják meg, és a programok augusz­tus 2-lg tartanak. Mint Bara­bás Lászlótól, a nyári egye­tem titkárától megtudtuk, az előadások tematikádét már összeállították. Továbbra is kiemelt témakör hazánk po­litikai, társadalmi viszonyai­nak 1945 utáni alakulása. Buda visszavívásának há- romszázadiiik évfordulója al­kalmából szólnak történészek a középkori magyar történe­lemről, a ,törö;k kiűzéséről is. A tavalyi érdeklődés nyomén a kisebbségi kérdésről a XI. nyári egyetemen szintén be­szélnek majd országos szak­tekintélyek. Az előadásokat délelőtt tartják, a nap többi részében változatos szabadidős, kultu­rális programok közül válo­gathatnak a nyári egyetem hallgatói. Kirándulást szér- veznek számukra Tokajba, Sárospatakra, megyejáró kör­úton felkeresik Szatmár és Bar eg műemlékeit, ellátogat­nak Debrecenbe és a Horto­bágyira. irányelvek többféle megol­dást is szorgalmaznak. Fel­vetik egyebek között a mun­karendnek, például a mű­szakok számának, a napi munkaidőnek a mindenkori feladatokhoz jobban igazodó beosztását. Ugyancsak ajánlatos felül­vizsgálni, s az elkövetkezen­dő öt évre az új követelmé­nyeknek megfelelően megha­tározni a kollektív szerződé­sekben a vállalat bérpoliti­káját. Horváth István, a Ma­gyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságá­nak titkára szerdán a dél­utáni órákban Szabolcs- Szatmár megyébe érkezett. Nyíregyházán Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára, Bánóczi Gyula, a megyei tanács elnöke fo­gadta és köszöntötte a ven­déget. Ezt követően a Központi Bizottság titkára a megyei pártszékházban találkozott a megyei pártbizottság tit­káraival, a megyei bíróság, az ügyészség, a rendőr-fő­kapitányság, a fegyveres erők és testületek vezetői­vel, képviselőivel. Varga Gyula tájékoztat­ta a Központi Bizottság titkárát megyénk politikai, gazdasági, társadalmi hely­zetéről, majd eszmecserére került sor a jelenlévők kö­zött az államélet, a köz­rend, a közbiztonság, az igazságszolgáltatás, a tör­vényesség érvényesülésé­nek tapasztalatairól, idő­szerű feladatairól. Ezekről Gulácsi Sándor, a megyei rendőr-főkapitányság veze­tője, dr. Alexa Miklós, me­gyei főügyész és dr. Kiss Lajos, a megyei bíróság el­nöke adott tájékoztatást. Horváth István ma foly­tatja munkalátogatását Sza- bolcs-Szatmárban. Vélemények, javaslatok TISZAVASVÁRI: A népfront előtt megyénk tervei Március 12-én ülést tartott Nyíregyházán a Hazafias Népfront megyei bizottsága, melyen részt vett dr. Tóth Lajos, az MSZMP KB mun­katársa is. Az ülésen tájé­koztató hangzott el a megye hetedik ötéves tervi céljai­ról. László András, a megyei tanács általános elnökhelyet­tese vázolta a következő idő­szak legfontosabb tenniva­lóit, különös tekintettel a fog­lalkoztatottság alakulására, a hátrányos helyzetű települé­sek fejlesztésére, a népesség- megtartó képesség növelésé- re. . A vitában többen kiemel­ték, hogy a tervkoncepciónak megfelelően szükséges fo­lyamatosan fejleszteni a me­gyében teremthető munka- alkalmakat, nem feledkezve meg az intenzív fejlesztésről sem. Vélemények, javaslatok hangzottak el a megyei ta­nács ülése elé kerülő hetedik ötéves tervi célokról, melyek egy részét felhasználják a tervek véglegesítésénél. A megyei bizottság ülésén elfogadták a bizottság öt­éves munkatervet és idei programját, melynek vitájá­ban felszólalt, s a népfront­mozgalom politikai szerepét hangsúlyozta Halász András, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője. Együttes ülést tartott teg­nap a Tiszavasvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottsá­ga és a Hazafias Népfront városi elnöksége. Többek kö­zött értékelték a két szerv között 1981-ben kötött, s most lejárt együttműködési megállapodásának a végre­hajtását, előterjesztést hall­gattak meg a környezetvéde­lem helyzetéről, az ezzel kap­csolatos feladatok meghatá­rozásáról, s a napirenden szerepelt az 1985-ben végzett társadalmi munka értékelése. Tiszavasvári lakossága, a vállalatok, szövetkezetek, in­tézmények szívesen áldoznak értelmes célokra, a települést gazdagító " létesítményekre. Erre a megállapításra jutott a tavalyi társadalmi munka értékelése alapján a városi tanács vb és a Hazafias Népfront városi elnöksége. Az eredetileg tervezett 13 millió forint helyett ugyanis 1985-ben 22 milliónál is töb­bet áldoztak közös célokra, az egy főre jutó társadalmi munka értéke pedig megha­ladta a másfél ezer forintot. A városlakók ebből a jelen­tős összegből több mint 11 millió forintnyi munkával vették ki a részüket; főleg a földutak karbantartásánál és az árkok tisztántartásánál dolgoztak sokat. Négyezer tonna kő elszál­lítását vállalták és. végezték el a vállalatok, ezzel is se­gítve az útépítéseket. A szor- galmatosi iskola bővítéséhez (ami által lehetőség nyílott az egy műszakos oktatás be­vezetésére) négymillió forint társadalmi munkával járul­tak hozzá, s a Kabay János iskola felújítására is közfel egymillió jutott. Már elké­szültek a tervek a Pethe Fe­renc Általános Iskola nyolc új tantermének a felépítésé­re is, és a tiszavasvári üze­mek már meg is ajánlották erre a célra társadalmi mun­kájukat. Vezetékes ivóvizet kapott a lakók segítségéve] a Köröndi, a Gábor Áron, a Wesselényi és a Tolbuhin ut­ca. A legtöbbet segítők sorá­ban külön is megemlítették az Alkaloida, a Vasvári Mgtsz kollektíváját, a Zöld Mező Tsz szakembereit, Se- lejkó Tibor, Boros Lajos és Mirkó Antal kisiparosokat, Szántó Lászlót és Fehér Jó­zsefet. Még nem lehet tudni, hogy folytatódnak-e a ha­gyományok, és Tiszavasvári ismét dobogóra kerül-e a megyei társadalmi munka­versenyben, de akár így tör­ténik, akár nem, a város so­kat gazdagodott ezekkel a mi i n lrő Lrlro 1 LAPKAGYÁRTÓ GÉPSORT helyeztek üzembe Vaján. A Nyírség Konzervipari Vál­lalat vajai gyárában üzembe helyeztek egy lapkagyártó gépsort, mely a megyében lévő konzervüzemek részére gyárt 63 és 82 milliméter átmérőjű lapkát az üvegek le­zárásához. A hetvenmillió forintos gépsor három műszakban, öt-öt fő irányításával, évente nyolcvanmillió lapkát készíthet, melyet eddig importból kellett beszerezni. Képünkön: a teljesen automatikus gépsor. (Jávor László felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom