Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-12 / 60. szám
1986. március 12. Kelet-Magyarország 7 Magát a nyilvánosság előtt megnevezni nem kívánó levélírónk véleménye szerint „igencsak közérdekű” témára tapintottunk az egy héttel ezelőtti Fórumban. Nem akarunk idegen toliakkal ékeskedni, ezért rögvest hozzátesszük, az érdem oroszlánrésze egyik olvasónké, aki kifejezetten kérte, hogy hasábjainkon is foglalkozzunk a lakóépületek rendjével. fgy adódott az alkalom, hogy — az imént említett levélíró megelégedésére — eloszlassunk egy tévhitet, miszerint reggel hattól este tízig szabad a vásár — Azaz szabad reggeli tornát végezni pont a szomszéd hálószobája fölött; vasárnap az ütvefúró hangjával ébreszteni az alat- tunk-mell ettünk lakót; hosszú perceken át nyomni az autódudát a haver (no meg még vagy ötven család) lakása előtt, stb. Nos, nem szabad. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy „minden tilos”, hiszen például azt a szöget is csak be kell valamikor fúrni a falba; szükség van a tornára is, a rántott húsnak valót sem lehet zaj nélkül kiklopfolni, s a gyereknek is gyakorolni kell valamikor, ha éppen zeneiskolába jár; a névnapi összejövetelek résztvevőitől sem várhatjuk el, hogy — a szomszédokra való tekintettel — maratoni sakkpartikban vezessék le jókedvűket. De az imént említett (és hasonló) elfoglaltságoknak is megvan a maguk ideje, amikor a legkevesebb embert zavarnak. És névnapi, meg egyéb mulatság sem jut minden hétvégére. A napnak egyetlen órája sem lehet azonban „alkalmas” olyasmire, mint amit levélírónk is említ. Nincs az az időpont, amikor ne zavarná az emberek nagy részét az ablakba kitett (!), bömbölő magnó, rádió, a teljes hangerővel működő televízió. S higgyék el, a legtöbb ember nem kíváncsi az erkélyen üldögélők (vagy a ház előtt álldogálók) által részletesen „kitárgyalt” magánügyekre.. . Azt a magatartást pedig, amiről itt a szerkesztőségi szobában mesélt valaki, szinte minősíteni sem tudom: az egy emelettel följebb lakó azzal állt bosszút (szó szerint) egy korábbi szelíd megjegyzésért, hogy teljes erővel engedi a vizet a konyhában, sokszor órákon át, miközben sivít az egész vezetékrendszer. Mindez persze idegesítené őt is — el is megy ilyenkor hazulról, hogy ne hallja... Lehet persze feljelentést tenni a tanácsnál. De nincs az a hatóság, amely eredményesen védhetne bennünket az alattomos rosszindulat ellen, azoktól, akikből hiányzik az emberi jóérzés, vagy csak egyszerűen fogyatékos a viselkedéskultúrájuk. Gönczi Mária A PARKOLÁSRÓL Érdeklődéssel figyelem, beválik-e az a kísérlet, hogy Nyíregyházán a Vöröshadsereg útja elején (a Kossuth gimnáziumig) mindkét oldalon parkolhassanak a kocsik. Méltányolom a tanács igyekezetét, hogy ezzel is csökkenteni igyekszik a belváros parkolási gondjait, de véleményem szerint ezzel a megoldással „amit nyerünk a réven, elveszítjük a vámon.. Ugyanis, ha az egyik oldalon megáll egy teherautó (ami itt a boltok miatt nem ritkaság), már nagyon centizni kell, hogy el lehessen menni mellette. És ezen az utcán még autóbuszok is járnak! Arról nem beszélve, hogy a szemétszállító kocsinak is hely kell. Szóval, szerintem így veszedelmesen szűk az utca. Hasonló a helyzet a Kossuth térnek az ABC felőli oldalán is, ahol szabálytalanul is parkolnak a kocsik, nagyon megnehezítve a Dózsa György út vagy a Fel- szabadulás útja felől erre kanyarodok helyzetét. S ha már a parkolásnál tartunk; tisztázni kellene végre, hogy parkoljanak az auttók a Bethlen Gábor utcán — a járdával párhuzamosan vagy hegyes szöget bezárva? Most ugyanis az egyik autó így áll, a másik meg úgy ... H. Z. Nyíregyháza BALESETEK ELLEN Forgalmas csomópontokon jó szolgálatot tesz a sárga halogén lámpákkal történő megvilágítás. Örömmel tapasztalom, hogy Nyíregyházán is sok helyen van ilyen. Ezért szeretném javasolni, hogy az orosi elágazásnál is építsék ki fezeket a lámpáikat, ugyanis elég sok gyalogos jár erre, s a gyorsan haladó autók miatt nagy a balesetveszély. F. É. Nyíregyháza-Oros FÉLOLDALAS Erkölcsi bizonyítványhoz szükséges formanyomtatványt vásároltam a közelmúltban a postán, majd annak rendje-módja szerint kitöltve elküldtem a Belügyminisztériumba. Onnan azonban visszaküldték, mert — mint kiderült — az általam vásárolt formanyomtatványnak mindkét oldalát ki kellett volna tölteni. Csakhogy az egyik oldal üres volt! Ismerősöm hasonlóképpen járt, azzal a különbséggel, hogy az általa beszerzett nyomtatványnak a másik oldala volt üres ... Nem tudom, ki az illetékes ebben az ügyben. Mindenesetre a hibás nyomtatványok bevonásával sok fölösleges bosszúságtól, idő- veszteségtől és költségtől megkímélhetnék az embereket. B. T. Nyíregyháza HOVA LETT? Kedves színfoltja volt Mátészalka központjának a köztéri óra és hőmérő. Sajnos, nem sokáig örülhettünk neki. Előbb a hőmérő, majd az óra tűnt el, végül még a fém tartócsövek is. Csak négy csonk (ami másra nem jó, mint, hogy a forgalmas járdán valaki elbotoljon benne) mutatja, hol állt. Unokáink sem fogják látni? Kricsfalussy Béla Mátészalka, Szokolay Örs u. 7. sz. TISZTELGÉS Ady Endre szavai („Hadd daloljak szépet a nőknek”) jutottak eszembe, amikor március 5-én Paszabon eltemettük Lőkös Jánosné nyugdíjas szülésznőt. Csak Paszabon több mint hétszáz gyerek született az ő segítségével. S milyen kegyetlen is az élet : ez az asszony, aki eletek százait segítette világra a falvakban, tanyákon, életének utolsó tíz esztendejét egy elfekvő kórházban töltötte . . . Most múlt el a nők napja: bennem ez is csak azt a meggyőződést erősíti, hogy ők, a nők, bizony többet tudnak életről és halálról, mint mi, férfiak. Ivánus Illés Gyula, Jász J. u. 12. VESZÉLYES JÁTÉK Nem kis örömüníkre és megelégedésünkre lakóházunk pincéjében a Lakszöv megcsináltatta a szennyvízelvezető csatornát. A tél beálltával azonban háztömbünk keleti oldalánál abba kellett hagyni a vízlevezető akna készítését. Az ehhez szükséges árok fölé csináltak a munkások egy kis hidat. De mivel a deszkákat nem rögzítették, az itt élő gyereksereg hamarosan szinte szétszedte a hidat. A balesetveszélyt elsősorban mégis a mély akna jelenti, amelyre ideiglenes fedőket helyeztek. Most itt ugrálnak a gyerekek a szülök nem kis aggodalmára. Ezért kérik, hogy mielőbb tegyenek biztonságosabb tetőt az aknára. Fügedi Imre Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 26. KINEK AZ ÉRDEKE? Egy szót sem szóltam, amikor a háztartási gépek és híradástechnikai cikkek javításával foglalkozó cégek rádiókat, televíziókat, kvarcórákat stb. kezdtek árusítani, elvégre ez tulajdonképpen a profiljukba vág. Kevésbé értettem egyet azzal, amikor az Ofotért is felvállalta a számítógépek, magnók adásvételét. Jómagam azonban nem vagyok fotós, és igy nem tudom megítélni, hogy ennek a tevékenységnek a fotócikkekkel való ellátás kárát látja-e. Remélem, nem. Nagyobb aggodalommal tapasztalom viszont, hogy ugyanilyen tevékenységgel fognak foglalkozni a Széchenyi utcán található üzletben is. Ez az üzlet ugyanis eddig barkácsbolt volt, sokunk örömére rengeteg apróságot lehetett itt beszerezni. Szeretném, ha az illetékesek megnyugtatnának, hogy a bankácsrészleg továbbra is megmarad, és kínálatát sem szűkíti le az üzlet (amint hallom, szerződéses) vezetője. Takács Ferenc Nyíregyháza Szerkeszti üzenetek T. G., Nyíregyháza: Szabadsága csak arra az időszakra illeti meg, míg munkaviszonya fennállt. Tehát a táppénzen töltött idő után nem kérheti szabadság megállapítását. N. Jánosné, Geszteréd: A gyermeküknek vásárolt építési telek után meg kell fizetni a településfejlesztési hozzájárulást. Mivel — mint levelében írja — fiuk még tanuló, ez a kötelezettség természetesen a szülőket terheli. Máté Ferenc, Nyíregyháza: Panasza jogos. A lakásban elektromos fűtés lévén, a Szabolcs-Szatmár megyei Kommunális Szolgálatató Vállalat használaton kívülinek minősítette a kéményeket, amelyek után így természetesen kéményseprési díjat sem tartozik fizetni. G. S.-né, Jármi: Az árvaellátás és az özvegyi nyugdíj mindaddig megilleti, míg gyermeke tanul. Ezt követően akkor kérheti ismét özvegyi nyugdíj megállapítását, ha eléri 55. életévét. Azonban ha az orvosi bizottság rokkantságot állapit meg levélírónknál, akkor gyermeke tanulmányainak befejezése után is folyósítani fogják számára az özvegyi nyugdíjat. Az illetékesekhez fordultunk Nagy József né nagy- kállói, Tar Pálné nagyhalászi, Molnár Gyula petne- házi, Simon Jánosné vá- mosoroszi, Iliéi Béla vasmegyeri, Papp Miklósáé új- fehértói, Rajzinger Mihály- né berkeszi, Szűcs Lászlóné nagyszekeresi, Nagy János encsencsi, Jenei Gáborné nyíregyházi, Bencsik Jánosné kállósemjéni, Batta Kál- mánné kisvárdai, ifj. Kiss Ferencné magosligeti, Szűcsné Oroszt Mária vá- sárosnaményi, Kriston Gábor nyírturai, Vadon Sándor hodászi, Bancsi (?) Csa- báné vámosatyai, id. Tar Miklós petneházi, Kocsis Zoltánná kisvárdai, Velics- kó Györgyné paposi, Szabó Miklósné tiszavasvári és özv. Séra Gergelyné vajai levélírónk ügyében. Az illetékes válaszol INTÉZKEDTEK Fizet, nem fizet címmel közöltek egy olvasólevelet a február 5-i Fórumban. A levélíró azt tette szóvá, hogy az egyik nyíregyházi posta- hivatalban (a Jósavárosban) takarékbetétjéből nem tudott pénzt kivenni, mert üres volt a kassza ... „Az írásban foglaltakat megvizsgáltuk. A postahivatal pénzforgalmi szolgálatában alapvető fogyatékosságot tapasztaltunk, ami jogosan sérti az ügyfelek érdekeit. Ezért a hivatal kezelési rendjét átszerveztük, és intézkedtünk, hogy a jövőben hasonló rendellenesség ne forduljon elő. A szolgáltatások javítását célzó észrevételt köszönjük.” Debreceni Postaigazgatóság NÉGYZETCENTIMÉTERENKÉNT EGY .,. Az utóbbi időben mintha a kelleténél tollasabban kerülne az üzletekbe a baromfi — olvashattuk a Kelet-Ma- gyarország február 4-i számában. „A napi munka során természetes dolog, hogy minden területen, így nálunk is előfordulhat hiba. Jelenleg 45 ezer darab pecsenyecsirkét vágunk és dolgozunk fel 8 óra alatt. A feldolgozás jelentős részét korszerű, világ- színvonalon álló automata gépeken végezzük. A gyártásközi és végtermékellenőrzést meósainkon kívül az Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás kirendeltségének dolgozói is végzik. A technológiai fegyelem szigorú, mivel egy időben gyártunk a legigényesebb exportpiacra és a nem kevésbé fontos belföldire. Termékeink minősége megegyező. A belföldi piacot eddig és ezt követően is a szabvány előírásainak megfelelő minőségű vágott baromfival szolgáljuk ki. Nem menti a termék tol- lasságát, de azért idézünk a fenti szabványból: Kielégítően kopasztott baromfi, olyan baromfi, amelyen a toll és tokmaradványok a testen a négyzetcentiméterenkénti egy darabot nem lépik túl. Technológiánk további tökéletesítésével, az emberi figyelem fokozásával igyekszünk a hasonló eseteket elkerülni.” Fazekas Tibor, a HUNNIACOOP kisvárdai gyárának igazgatója Kit illet a földjáradék? Védőruha a tsz-ben Révész Emma vámosatyai lakos az iránt érdeklődik, hogy a háztáji kertek művelési költségeinek megállapítá- siakor jogosan számolja-é fel a termelőszövetkezet a fuvardíjat? Véleménye szerint ugyanis ez is beletartozik a háztáji földhasználatba, és eddig így is fizettek. Tájékozódásunkra a termelőszövetkezetben elmondták, hogy módosították az elszámolási rendszert. Korábban fuvardíjátalányt állapítottak meg a háztáji területekre, jelenleg pedig a ténylegesen elvégzett fuvarozást veszik alapul. A tsz intézkedése tehát nem kifogásolható. A közös es a háztáji gazdaság közötti együttműködés keretében nyújtott szolgáltatásokért a tag a termelőszövetkezet által megállapított térítést köteles megfizetni. T. L. nyíregyházi levélírónk szülei annak idején több hold földdel léptek be a termelőszövetkezetbe. Három évvel ezelőtt bekövetkezett halálukig földjáradéktoan részesültek. Azóta viszont nem fizet a tsz föld járadékot. Levélírónk éveken át gondozta szüleit, s most úgy véli, visszamenőleg is megilleti a földjáradék. Ebben két testvére is egyetért vele. Ennek alapján kérheti-e a tsz-től a föld járadékot? — kérdi. A föld örökléséről a közjegyző által lefolytatott hagyatéki eljárás keretében kellett dönteni, vagyis a testvérek részéről történő akkori lemondás tekinthető érvényesnek. Amennyiben az örökös termelőszövetkezeti tag, akkor továbbra is megilleti a korábban megállapított földjára- dék, mivel a föld a tsz használatában marad. A földjáradékkal kapcsolatos igényt három évre visszamenőleg lehet érvényesíteni. Ha — mint arról az imént is szó volt — nem termelőszövetkezeti tag örököl a tsz használatában lévő földet, a föld- tulajdonába kerül. A megváltási árba be kell számítani a megváltás évében esedékes földjáradék arányos részét, további követeléssel az örökös nem léphet fel. Varga József gemzsei olvasónk is hasonló kérdéssel kereste meg szerkesztőségünket. Olvasónk édesanyja 1981- ben meghalt. Fia kívülállóként örökölte az édesanyja tulajdonában, de a termelőszövetkezet használatában lévő földet, amely 1985-iben megváltással a tsz tulajdonába került. Levélírónk arra kér választ, hogy a közbenső időszakra jár-e részére földjáradék? Ha — mint arról az imént is szó volt — nem szövetkezeti tag örököl a tsz használatában lévő földet, a földjáradék folyósítását meg kell szüntetni, kivéve, ha a kívülálló örököst a hagyaték átadásától számított három hónapon belül a termelőszövetkezetbe tagként felveszik. Ha tehát levélírónk nem tsz-tag, nem tarthat igényt a földjáradékra. K. J. újfehértói termelőszövetkezeti dolgozó traktoro- si munkakört lát el, de télen részt vesz a metszésben is. Kérdése, hogy erre az időre megilleti-e védőöltözet (meleg ruha, csizma, kesztyű) ? Munkaügyi szabályzatában a tsz rendelkezhet a munkaruháról. A munkáltató azonban csak azokban a munkakörökben köteles munkaruhát adni, ahol egyenruha, szabványruha vagy egyéb felszerelés használata van előírva. Az olyan munkakörökben, ahol a munka nagyfokú szennyeződéssel vagy ruhaelhasználódással jár, illetve egészségi szempontok indokolják, a vezetőség döntése szerint adható munkaruha. Ezt a belső szabályzatban kell rögzíteni. Tehát levélírónk is csak akkor tarthat igényt munkaruhára, ha a tsz belső szabályzata tartalmazza ezt a jogot. Dr. Nyitrai Zoltán S $$$33333: D Mi. JBi» IB % BS 3 mm 3x3333$:: v.v.v.v.v.v. ^M IHbbI^B )bb ••••••• v. l^B^B^B MB v. Di v. DID v.v/.v.v.v