Kelet-Magyarország, 1986. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-01 / 27. szám

A harmincon felülieknek nem kell bemu­tatni Mátrai Zsuzsát. Viszont rögtönzött közvélemény-kutatásom alapján a tinédzse­reknek e név hallatán „nem ugrik be” vi­selője. Hát persze. A hatvanas évek slágerei voltak a Látod, ez a szerelem, az Ördögből angyal lehetnél, Hol van az az idő, aztán a Mindenkit érhet szerelem... Se vége, se hossza a felsorolásnak, ezt csak abba lehet hagyni. S hogy van az: abban az időben sokkal több sláger született, mint napjaink­ban? Ezeket a számokat városszerte dúdol­ták, az ország énekelte. Most pedig igazán fülbemászó dallam csak nagy ritkán szüle­tik. Vagy harmincon túl már kevésbé fogé­kony erre az ember? Ki tudja! Mindeneset­re tagadhatatlan tény, Mátrai Zsuzsát bár­hol az országban és határainkon túl is még ismerik, szeretik, szívesen hallgatják. Ez csak megerősíti az előzőeket, az igazi, fe­lejthetetlen slágerek korábban születtek. Nosztalgia? Nem tagadom, részemről egy kicsit az. Tizenévesként a televízió táncdal­fesztiválján csüngtünk, az jelentette a csú­csot, a rádió Made in Hungary-je az élmé­nyek élményét. Most legfeljebb a Sláger­múzeum adásaiban hangzik el egy-egy Mát­rai-szám. — Ne higgye, hogy bánkódom az elmúlt esztendők után. Olyan alkat vagyok, aki mindig megtalálja a legmegfelelőbbet. Vegyük sorra. Mátrai Zsuzsa pályájáról könnyű poén lenne azt írni, már gyerekkorában... Pedig valóban, ötéves korától énekel. Budapesten, a kedves városban kezdődött egy óvodában. A színésznői hivatás csak álom maradt, győ­zött a szülői akarat. Viszont a színpad az megmaradt. Közgazdasági érettségi után egy barátja beajánlotta Majláth Júliának, aki énekelni tanította. Egészen pontosan 1960- ban kapott működési engedélyt. — A legszebb évtizedem ezután követke­zett. Beutaztam Európát, jártam Kanadában is kétszer. Az öreg kontinens mindig is ked­ves volt számomra. NSZK, Svájc szép emlé­kek, Monte Carlóba a rádió küldött ki egy nemzetközi fesztiválra, Brüsszelben a tele­vízió magyar műsorában vettem részt, több­ször voltam az Expressz együttessel a Szov­jetunióban. Legutóbb, tavaly Bécsben lépett fel oszt­rák közönség előtt. Világslágereket énekelt angolul. Az idén Los Angelesbe készül, már tárgyalt a menedzserrel. Ám Mátrai Zsuzsa azt tartja magáról, nem jó menedzsere ön­magának. Rögtön kész a magyarázattal is. — Sokat szerepeltem a televízióban, ját­szották a lemezeimet a rádióban is. Most nagyon ritkán találnak rám a szerkesztők. Egyes kolléganők rámenősebbek, kilincsel­nek, kopogtatnak, kínálják magukat. Én megszoktam, ha szükség van rám szólnak, s nem nekem kell kijárnom. A televíziósze­replés sem elérhetetlen számomra, hiszen Módos Péter jó barátom, ellenben engem nem elégít ki, hogy három percre kibérel­jem a Pulzust. Többnek érzem magam, s Mielőtt a kérdésre válaszol­nánk, lapozzuk fel a magyar nyelv értelmező szótárát! Árta­lom: „Valamely külső ártó be­hatás következtében előállott (testi) állapot: károsodás”. A meghatározásból világos, hogy az orvosi nyelvben ennek a szó­nak összefoglaló jellege van; az orvos számára a rendszerezést, a kórmegállapítást könnyíti meg. A tudálékos nyelvhasználat át- , vette ezt a szót az orvosi nyelv­ből, de a mostanában hallható szókapcsolatokban épp fordított a helyzet: pontosan a lényeget homályosltják el az általánosí­tással. A fagyártalom szó példá­ul egy sereg szót szorít ki a nyelvünkből, kezdve az enyhe meghűléstől egészen a csonttá fagyásig, a fagyhalálig. Az el; lenkező értelmű szó is hasonló szerepet tölt be. A hőártalmat szenvedett emberről igazán nem • tudhatjuk, hogy csak a feje fáj­dult meg a napozástól, vagy pe- ; dig szénné égett. így tehát cél- : szerűnek látszik megmondani az Az énekesnő tudom, megkapom majd azt a huszonöt, harminc percet, amelyben dallal, szóval, tánccal vallhatok önmagámról. Tizenöt évvel ezelőtt átnyergelt egy má­sik műfajra, a revűre. A Béke kupolában, a Moulin Rouge-ban, a Maxim Varietében lé­pett fel, s kiderült, ebien a műfajban is otthon van. Remekül mozgott a színpadon, elkápráztatta a nézőket. — Látták a revűműsoromat tévérendezők is. Elismerően nyilatkoztak, s bevallom őszintén, nagyon jólesett, amikor azt mond­ták, végre egy énekesnő, aki jól is táncol, fel lehet öltöztetni, le lehet vetkőztetni. Kérdezték, miért nem csinálom a televízió­ban. Én csak annyit mondtam, mert nem hívnak. A saját érdekemben egy lépést sem tettem. Sőt, egy nyilatkozatában maga alatt vág­ta a fát. A hanglemezgyártó vállalatra tett néhány rosszalló megjegyzést, amit zokon vettek. — Kislemezem egy ládára való van, nagy­lemezem egy sem. Viszont ahogy látom, fű- vel-fával, mindenkivel készítenek nagyle­mezt, úgy istenigazából nem is vágyom utá­na. Az persze tény, felajánlották, készíthe­tek még egy kislemezt, de nem fogadtam el, úgy éreztem, huszonöt évi pályafutás után én is megérdemlek egy nagyot. Ez volt Mátrai Zsuzsáról egy korábban megjelent újságcikk címe: Miért nem forog a nagylemez? Nos, ezért nem, ellenben fo­rog Mátrai Zsuzsa a színpadok világában. Járja az országot, hol az egyik, hol a másik városban, községben lép fel nagy sikerrel, s ahogyan ő mondja, nagyon jó érzés. — Átmenetileg abbahagytam a revűt, he­lyette most járom az országot. Elképzelhető, hogy hamarosan újabb revűszerződést kö­tök. Januárban egyhónapos turnét vállaltam Szabolcs-Szatmárban, de ez kivétel. A tél az oka, s talán inkább az, hogy készülök a huszonöt éves jubileumomra, s így elvonu­lok, nem is gondolok rá. Persze ez önbecsa­pás, hiszen itt is minden percemet a jubi­leumi műsor köti le. Ügy is mondhatom, ez jó alkalom arra, hogy kipróbáljam, mit akarok csinálni, egyúttal főpróbának is szántam ezt a hónapot. Nemrég voltam már Nyíregyházán, a művelődési központban. Akkor két műsort adtunk, hiszen ilyen messzire csak így érdemes jönni. Szívesen járok ide, meg az ország bármely részére. Hálás közönséget ismertem meg a Korona bárban. Sokszor együtt énekelték velem a saját slágereimet, s olyankor én egy pilla­natra abbahagytam, a közönség felé fordí­tottam a mikrofont. Csudajó érzés! A főállomás Nyíregyháza volt, kisebb ki­ruccanásokat tett Mátrai Zsuzsa Vásárosna- ményba, Fehérgyarmatra. A fárasztó esti munka után pedig a másnapi frissesség és a fiatalság titka a hosszú pihenés. Ebéd után nagyokat sétált a városban, s ez kellően re­generálta. — Hadd szóljak még a február 22-i, víga­dóbeli jubileumi műsoromról. Ez huszonöt évet átfogó műsor lesz. Énekelem a régi slá­gereimet, amelyek mind nagyon kedvesek, a saját gyermekeimnek tartom őket, és éne­kelek új számokat is. Többek között erre az alkalomra írt egy dalt Hajdú Sándor bará­tom, a Bergendy volt zongoristája. A ven­dégeim a legkedvesebb barátaim, akikkel együtt dolgozom. Senkit sem akarok közü­lük kiemelni, inkább valamennyi nevét el­mondom: Bessenyei Ferenc, Latabár Kál­mán, Paudits Béla, Balázs Péter, Tamási Eszter, Bőzsöny Ferenc, valamint Gyarmati István és együttese. Ahogy Nyíregyházáról február elsején dél­előtt elutazott, este már Nagyatádon szere­pelt, az ország túlsó végében hódította meg ismét a közönséget. Mindenütt tökéletest igyekszik adni, csak úgy érdemes. Egyfor­mán jó műsort várnak a legkisebb faluban is, Budapesten is. — Nagyon fontos esemény számomra a vígadóbeli műsor. Nem sajnálom azt az időt, ami elmúlt. Viszont jó rá visszaemlé­kezni. A barátaim lesznek ott, ez újabb erőt, hitet ad a további munkámhoz. A rádió is ígéretet tett: elkészítik tavasszal a jubileu­mi műsoromat nyilvános adásban. Mit mondhatok? Amíg hívnak valahová, elme­gyek. Az életem a éneklés és a közönség. Sipos Béla ✓* Ártalmas i Halom ártalom, azaz a károsodás mér- he tékét, még akkor is, ha a fenti ge szavaknak már párjuk is akadt: he meleg- illetve hidegártalom. Ha- sz tásukra alakultak ki a követke- ro zők: zajártalom, sugárártalom, ól< foglalkozási ártalom. Egyikről la sem tudunk meg közelebbit, Ei csupán az ártalom általános jel- a legét. ár Létrejöttek olyan változatok is, va amelyekről még ezt az általános ni jelleget sem tudjuk megállapíta- ge ni. Egy' másik, már megszokott ári — és természetesen az értelem- m nek megfelelően használt — szót el tesítenek vele. A füstmér- szinonimájaként talán még álható a füstártalom, hi- ■agyjából ugyanarra a ká- sra utal mind a kettő. Az 'talom már kissé szokat- mesterkéltnek látszik, homályosító szerepe van tinártalom és az alkohol­éi szavaknak: ezeket hall- Utalán nem biztos, hogy a illetve az alkoholmér- Q gondolunk. A „gomba- m” legfeljebb a nyelvi hu- kelléktárában fordul csak Olykor a tériszony helyett Magyar játékfilm 85 • A mérlegké­pp szítéshez vá­► tij&ggfj* lasztható legki- Pfj|§j|| sebb metszet kétségkívül az egyetlen esztendő, a tizenkét hónap alatt elkészült alkotá­sok sora. Aligha lehet ilyen rövid időszak terméséből messzemenő következtetése­ket levonni, de feleslegesnek sem tekinthető bizonyos ta­nulságokat a jelzések szint­jén megfogalmazni. Összeha­sonlítási alapul szolgálnak a korábbi években összegyűlt tapasztalatok. Csalóka lenne annak alap­ján megítélni, merre billen a mérleg nyelve, hogy a forgal­mazási adatok, a nézőszám, alapján foglalunk állást, de még nagyobb hiba lenne ezt az összefüggést teljesen fi­gyelmen kívül hagyni. Mint ahogy nem lehet ultima ra­tio a bemutató utáni friss recenziók hangvétele és mi­nősítése sem, bár ahol ezek a lényeget illetően összecsen­genek, kevés a valószínűsége a nagy tévedéseknek. Ügy tűnik, romlott a köz­hangulat a magyar film kö­rül. Ez korábban sem volt felhőtlen, a javuláshoz fű­zött remények pedig 1985- ben sem váltak valóra. Meg­szaporodtak az utóbbi időben a csipkelődő hangú glosszák a sajtóban, a filmtémájú ka­barétréfák, még a tévé is be­állt a sorba, előbányászva archívumából Szuhay Ne- meskürty-paródiáját. He­lyenként a kritikák ironikus felhangokkal telnek meg, ami egy tárgyilagos hangvé­telt igénylő műfajban min­denképp figyelemre méltó elem. Hiányoznak viszont a filmek körül a szellemi izga­lomforrást jelző viták. Olyas­fajta tünetek ezek, amelye­ket nem szabad túlértékelni, de átsiklani felettük szintúgy hiba lenne. Az már korábban várható volt, hogy csökken 1985-ben a bemutatásra kerülő filmek száma. Változatlan mértékű állami támogatás, növekvő gyártási költségek mellett nem is történhetett ez más­képpen. A Filmfőigazgatóság a gazdasági nehézségek oltá­rán feláldozta a Társulás Filmstúdiót, amelynek „haty- tyúdala” a Higgyetek nekem volt. Ami azt illeti, szebben is búcsúzhattak volna. Végül is mozikba került 19 játékfilm. Ebből négy kopro­dukcióban készült, s ha azt feltételezzük, hogy itt fele­ződtek a költségek, akkor nagyjából 17 filmmel szá­molhatunk, ennyire tellett a korábbi évek 20—22 alkotá­sával szemben. (A számok­ban nincs benne a mozifor­galmazásra kerülő tiszta do­kumentumfilmeké!) Abból, hogy az elkészült filmek mennyisége csökkent, nem kellene törvényszerűen következnie minőségi rom­lásnak is, de a jelek arra utalnak, hogy a baj nem járt egyedül. A gyerek korosztály az egyetlen, amely nem járt rosszul 1985-ben. A számuk­ra készült filmek elfogadha­tó-jó színvonalat képvisel­nek, ráadásul a műfaji válto­zatosságra sem panaszkod­hatunk, s számbeli részará­nyuk is dicséretes (Álmodik az állatkert, Szaffi, Süsü a sárkány és a Gyermekrablás a Palánk utcában). A jegyzetíró véleménye szerint a már említett Higy- gyetek nekem mellett a Va­laki figyel, az Eszterlánc, a Megfelelő ember kényes fel­adatra és a Városbú jócska a sürgősen elfelejtendő filmek kategóriájába sorolható. Az eddig még nem említett 11 film mindegyike tártál; máz részletértékeket, de jó vagy kiváló minősítést mind­össze kettőnek adhatunk. Az egyik a ritkán jelentkező Lu- gossy László alkotása, az 1848—49-es szabadságharc bukása után játszódó Szir­mok, virágok, koszorúk, a másik Szabó István Redl ez­redese. Szabót joggal félthet­tük, hiszen előző filmjével rendkívül magasra helyezte a mércét önmaga számára, így annál örvendetesebb, hogy nem engedett a színvonalból. A magyar filmgyártás a szórakoztató funkciót tavaly is átengedte a külföldi fil­meknek. Azok a nézők jár­tak tehát rosszul, akiket a nem rétegközönség kategó­riába sorol a filmszociológia. Számukra gyakorlatilag két film nyújtott némi kárpót­lást: az elsőfilmes Gárdos Péter Uramisten című mun­kája, valamint Palásthy György Kálmán-filmje, az Egy élet muzsikája. Ez utób­bira olyan nehéztüzérségi össztűz zúdult a hazai kriti­ka részéről, amelyet aligha érdemelt. Aki e film kap­csán ízlésrombolást sejtet, annak nincs fogalma a valós helyzetről. Ahhoz, hogy vala­mi lerombolható legyen, elő­zetesen fel kell épülnie. De a moziba járó nagyközönség­nek ebben az építésben mos­tanság elég kevesen segéd­keznek. A moziforgalmazás az utóbbi , időben szárnyra bocsátott néhány olyan fil­met, amelyek miatt — eny­hén szólva — meg kellett al­kudjon elvekkel és eszmé­nyekkel, mindezt a bevétel érdekében. Lelke rajta (ha van neki!), de ilyen körül­mények között a kritikának sincs sok alapja elmarasztal­ni Palásthyt, aki kétségkívül nem jutott el filozófiai mély­ségekig, de legalább nem csapta be a nézőit, azt nyúj­totta, amit filmje címe ígér. A magyar film számára adott a lecke: vissza kell sze­reznie a közönség megingott bizalmát. Szó, ami szó: az eddigi '86-os bemutatók alig­ha ebben az irányban hat­nak. Hamar .Péter Háború és béke 1 Bulat Okudzsava: Találkozás Bonapartéval Nem, nem Tolsztoj halha­tatlan regényéről van szó. De arról igen, hogy a most hat­vankét éves Bulat Okudzsa­va, aki a legutóbbi másfél évtized leforgása alatt (költő és dalénekesi múltja, sikerei után) a kortárs szovjet pró­za élvonalába emelkedett, legfrissebb (ál) történelmi re­gényében tudatosan is visz- szautal, stilárisan is „ráját­szik” a monumentális előd klasszikus művére, s részint azt az időszakot fogja át a Találkozás Bonapartéval lap­jain, amit Tolsztoj is a Há­ború és békében. Okudzsava nem lenne Okudzsava, ha nem tartogat­na jó néhány meglepetést. Például mindjárt azt, hogy Napóleon teljességgel mellé­hallható a térártalom isy Kaján- kodva megkérdezhetnénk: vajon a víziszonyból vízártalom, a tö­meghisztériából pedig tömegár­talom lesz egyszer? Magát a be­tegség szót is felcserélhetik az ártalommal. Előfordulhatnak olyan kifeje­zések is, amelyek egész monda­tot helyettesítenek. Ez még nem lenne baj, csakhogy itt az árta­lom szónak igen erős homályo­sító szerepe van. Amikor azt halljuk: könyvártalom, többnyi­re arra gondolunk, hogy a könyv szenvedett károsodást. Pedig épp az ellenkezőjéről van szó: egy- egy ember lelki, gondolkodásbe­li eltorzulását jelenti, amit egy (vagy több) könyv elolvasása okozott. Hatására már kialakult a filmártalom, illetve a tévéárta­lom kifejezés is. Végezetül elmondhatjuk, hogy az ártalom bizony ártalmas le­het, mivel közlésünk érthetősé­gét, mondanivalónk tisztaságát károsítja meg. kés szereplője a könyvnek. De ő a katalizáló egyéniség, valamiképp benne testesül meg a XIX. század, s ő — azaz pontosabban a napóleo­ni parancsra Oroszországot lerohanni akaró francia ha­dak támadása — kényszeríti a szereplőket, hogy számot vessenek életükkel és esz­ményeikkel. Találkozás a történelemmel — mondhat­nánk kifejezőbben, de költői- etlenebbül. Négy, egymással fölfűtött kapcsolatba kerülő — vagy épp kapcsolatba nem kerülő — figura, négy fordulatosán érdekes sors. A história gyűrűjében. A regény szerkesztésmód­ja, szövegkezelése szándéko­san utánoz — a tolsztojin kí­vül is — múlt századi iro­dalmi mintákat, de hasonló kedvvel és tehetséggel alkal­mazza azt a montírozó mód­szert, amely a cselekmény egyenes vezetése helyett le­vélrészletekre, kommentá­rokra, s főként az olvasói képzettársításokra, az alkotó fantáziára bízza a kiteljesí­tést. A regény egyik tragikus sorsú fiatalember hőséről például nem tudjuk meg, va­lójában mi okozza teljes meghasonlását, az azonban biztos, és súlyos élménnyé válik bennünk, hogy mind­ennek így kellett történnie. A könyv talán legdöntőbb tanulsága, hogy még az erő­nek erejével megragadni, át- élni-átérteni akart történe­lem is átsöpör az egyén feje fölött. Bizony még a nagy Bonaparte feje fölött is. Nem föltétlenül keserűség, pesszi­mizmus ez. A szenvedélyes- ségeít a higgadtsággal váltó, a groteszkre és a gyorsabban ható nyelvi humorra is érzé­keny Okudzsava szerint egy­szerűen: tény. Életünk, sor­sunk rajtunk kívüli eleme, amellyel éppen ebben a va­lóságában kell számolni. Ami az egyénnek nem si­kerül, sikerülhet a közönség­nek. A nép, a nemzet, az „embermillió” — így a hazá­ját megvédő orosz nép a Na­póleonnal való szembefordu­lás idején — eggyé válik a történelemmel. Okudzsava nem rejti pátoszát, de a fel­emelő küzdelmet is mindig többarcúságában mutatja. Nem a legkézenfekvőbb, de a legbeszédesebb példát hoz­va: az egyik hősnő — a köz­ponti szereplő, a vezérőr­nagy szerelme — világosan látja, hogy a honvédő harc nagyszerűsége mögé rejtőzve mennyi aljas indulat szaba­dul el. Tiszta szemű, tiszta szívű erkölcsi lény tehát. De amikor az ő kétségbeesett jobbágyai gyújtják a csóvát — minden további nélkül vízbe fojtatja őket. A történelem és az egyéni lét paradoxonainak szép re­génye a Találkozás Bonapar­téval. Osztovits Ágnes — mint megszokhattuk — a leg­apróbb részletekig beleéli magát az író világába,^ ez­zel olvasóját is kezdettől be­levonja a részletgazdag, s egyben nagy formátumú vi­lágba. Fordítása arról sem hagy kétséget, hogy Bulat Okudzsava újabb „múlt-uta­zása” nem annyira múlt, in­kább az utazó, a XX. száza­di ember okán-jogán kelet­kezett. Aki az ott-ban az itt- et keresi; aki a történelmi emberről, a szabadságvágy­ról, hősiesség és alantasság, tett és tehetetlenség talán mégsem örök összefonódásá­ról gondolkodik. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986. február 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom