Kelet-Magyarország, 1986. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-01 / 27. szám
Bereczky István 35 évével ma is a megye legfiatalabb tanácselnökeinek egyike, holott immár hét esztendeje tölti be tisztségét szülőfalujában, Tyúkodon. Eredeti szakmája szerint vasesztergályos, de szakmunkásbizonyítványának megszerzése óta szinte alig volt olyan esztendő, amely tanulás nélkül telt el: a munka mellett érettségizett, a sorkatonai szolgálatot követő esztendőben egyéves pártiskolát végzett Debrecenben, majd a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemének négyéves szakosítója után államvizsgázott és szerzett főiskolai végzettséget. 1981- ben a szombathelyi tanácselnökképző egyéves tanfolyamára járt, jelenleg pedig az Államigazgatási Főiskola másodéves levelező hallgatója. 1973 óta tanácstag, 1979-től tanácselnök. Korábban az akkori gépjavító helyi telepén szakmunkásként dolgozott, majd a nagyközségi KISZ-bizottság titkára, illetve a helyi termelőszövetkezet személyzeti vezetője volt. A Könnyebb vagy nehezebb lett a tanács- w elnök dolga attól, hogy az év elejétől számottevően megnövekedett a helyi tanácsok önállósága? — Embere és községe válogatja. Gondolom, minden helyi tanácsnál most ismerkednek behatóbban az új lehetőségekkel, mi is. Én jelenleg úgy érzem, hogy kezünkre játszanak a változások. A Ezt elsősorban a rendelkezésre álló na^ gyobb összegek miatt gondolja? — Nem, hiszen a mi esetünkben nem nőttek számottevően a tanácsi pénzek. Ellenben a felsőbb tanácsi támogatást ezentúl elvi döntés alapján a lakosság száma alapján kapjuk, s több évre garantált, továbbá a tanács rendelkezésére álló pénzzel a korábbinál sokkal kevesebb kötöttséggel, tehát lényegesen célszerűbben gazdálkodhatunk. A Mennyi van a tanács kasszájában az w idén? — Huszonhárommillió. A Mennyi idő alatt tudnának reális terve- ^ két készíteni egy nagyobb összeg, mondjuk az idei öt-tízszeresének felhasználására? — Ilyen ügyekben nem szoktam álmodozni, de gondolom, annyi idő kellene, amíg a tanácsot összehívnánk, s mire mindenki megérkezne, akár írásban is jó terveket oszthatnánk ki. Ugyanis a lápon, a láp mellett élünk, így útépítésre, víz- és szennyvíz- elvezetésre, -tisztításra azonnal kiüthetnénk akár százmilliós nagyságrendben is. A A kérdéssel nem a ma dolgaitól akar- w tam elkalandozni, csupán azt szeretném megtudni: milyen távlatokban gondolkodik egy nagyközségi tanács? — Jól hangzó lenne azt mondani, hogy az ezredfordulóig. Valójában azonban ilyen hosszú távú programunk csak közvetve van: 1990 táján esedékes a település rendezési tervének felülvizsgálata, ami már feltételezi, hogy bizonyos elgondolások legyenek az azon túli időre. Elkészült a VII. ötéves tervidőszakra szóló koncepciónk is, amelyet félév táján kell majd jóváhagyni végleges formájában, s ebben is kell utalni a következő fél évtized kezdetére. Ez a koncepció azonban már olyan részletes, hogy akár tervnek is nevezhetnénk, de ezt csak a jóváhagyás után tehetjük. Benne számba vettünk szinte minden fillért, amelyhez bevételként hozzájuthatunk, s minden feladatot is, amelyre ebből a pénzből reálisan futja, vagy futhatja. 9 Miért használ itt feltételes módot? — Éppen a megnövekedett önállóság miatt. Gondolni kell arra, mi lesz, ha például tovább nő az építőanyagok ára. Mert mi is /--------------------------------------------------------------------------------------... azoknak van igazuk, akik sokallják a filmben, a képernyő más műfajában az erőszakot, és ezt szóvá is teszik. Éppen ideje melléjük állni. Már csak azért is, mert véleményük nem talál mindig és mindenütt kedvező fogadtatásra. Nem emlékszem már pontosan, mikor válaszoltak a tévé Postafiók 250 című műsorában egy fiatal néző hasonló észrevételére, aki bizonyosan nem egyedül és nem először írta meg ebbéli aggályait. A szerkesztő-rendező válasza azonban olyannyira fejen ütött, hogy hetekkel a hallottak után sem tudok fölötte napirendre térni. A néző azt várta volna: igaz, túlontúl sok olyan filmet vetítünk, amely tálcán kínálja a brutalitást, itt-ott még népszerűsíti is annak elkövetőit. S mivel egy tízmilliós családi mozi felmérhetetlen hatást gyakorol, az ilyen „művek” negatív folyamatokat indíthatnak el a ma és a holnap nemzedékében, kétszeresen is meghökkentett az a ... Hétvégi interjú Bereczky István tyukodi tanácselnökkel építkezünk Tyúkodon és társközségünkben, Urában is, s az esetleges hiányt nekünk kell kigazdálkodni. A Kérem, mutassa be azt a környezetet, w amelyben a nagyközségi tanács tevékenykedik; milyen település Tyúkod tanácselnöki szemmel? — A település „státusa”: alsófokú központ, ami sok mindent meghatároz. Aránylag nem nagy a vonzáskörzet, de az itt élő 3750 lakosnál valamelyest mindig többre kell gondolnunk, amikor jelentősebb ügyekben döntünk. Az utóbbi öt évben kis mértékben ugyan, de ismét fogyott a lakosság, főként a tanyai településekről és a társközségből költöztek el. Gondot okoz, hogy korábbi terveinkkel ellentétben nem tudtuk növelni a helybeni munkalehetőségeket; az ingázók száma öt év alatt 200-ról 300-ra nőtt. Szeretnénk javítani a szolgáltatást, ami a mi esetünkben elsősorban kisiparosokkal oldható meg. Közülük azonban nem mindenki találja meg a számítását, mert miközben teherfuvarozó, kozmetikus, órás gazdagította helyben a szakmák körét, szobafestő, villanyszerelő, férfifodrász, lakatos szüntette meg működését. A felsorolásból látszik, hogy ezek nagyon fontos — és sajnos közülük több immár hiányzó — szakma művelői. A vasúti és autóbuszközlekedés a járatpárok számát tekintve kielégítőnek látszik, viszont a telefonállapotok időnként már-már a munka rovására mennek. A kereskedelmi ellátás az utóbbi években javult, de több kisebb boltunk korszerűsítésre érett denkit régen és aránylag jól ismerek. Ez jó, mert alapos döntésekhez segít hozzá. Ha azonban a település ügyeiben döntünk, valóban számításba kell venni mást is, például azt, hogy mi van az emberek pénztárcájában és mi lehet a gondolataikban. A családok nálunk 500 forint településfejlesztési hozzájárulást fizetnek, ehhez jön még 1992- ig évi 1600 forint a vízműépítésért, s ahol út épül, ott még 4000 forint hozzájárulást kell fizetni azért is. Közeli munkahely híján sokan csak a háztájiban dolgoznak — így aztán meggondoljuk, kérjünk-e újabb pénzeket. Mindezek mellett egy adalék a település és a lakosság kötődéséhez: tavaly 200 ezer forintot kaptunk az előző évi társadalmi munkaversenyben elért helyezésünkért. A Javaslom, térjünk vissza az idei 23 ^ millió forinthoz, ami a tanács rendelkezésére áll. Abból indultunk ki, hogy ezt új módon lehet felhasználni. Miben nyilvánul meg ez? — Most első ízben lesz egységes, pénzalapunk, tehát nincs külön a működési költségvetés és a fejlesztési alap terve. Korábban ezek teljesen elkülönültek. Előfordult, hogy bizonyos területen szinte pazaroltunk, hogy elköltsük a pénzt, ugyanakkor egy másik területen a legszükségesebbre sem futotta. Esetenként az emberek sem értették az ilyesmit. Most ^téljesült a kívánság. A Honnan van pénze egyáltalán egyközw ségi tanácsnak? Máris gazdag * ez'a körkép, holott néhány fontos terület nem került szóba, amelyről nyilvánvalóan beszélni kell, ha a tanácsi gazdálkodás teendőit részletezzük. Most előbb mégis az itteni gazdálkodó szervekről kérdezem, amelyek nem lehetnek közömbösek a település fejlesztése iránt sem... — Valóban nem közömbösek és vezetőikkel a személyes kapcsolatok jók. Csak éppen nagyon szerényen kérhetünk. A termelőszövetkezet például a 84-es gazdasági évet 11 milliós veszteséggel zárta, s a 85-ös sem volt olyan év, ami alapvetően megfordította volna a mérleget. Fontos nekünk a konzervgyár is, ahol jelentős változást hozott a rekonstrukció. Ez viszont sajnálatunkra nem eredményezett újabb munkalehetőségeket. A tanács szempontjából nem közömbös az sem, hogy gyáregységről van szó; anyagilag szerencsésebbek az olyan települések, ahol önálló gyár, vállalat működik. A Es milyennek látja a lakosságot, hiszen tanácselnökként más szempontokat is figyelembe kell venni, mint korábbi munkaköreiben... — Nem tudom, szerencsés dolog lenne-e szétválasztani a személyes kapcsolatokat és valamilyen sajátos állampolgári kapcsolatokat. Tény, hogy én idevalósi vagyok, min— Akár tételesen is felsorolhatjuk- a leg-* fontosabb összegeket — nem sok van, mindössze tíz cím szerepel a tanács tervében is. A területünkön működő vállalat és szövetkezet nyolcmillió forintot fizet be. Ennél valamivel több az állami támogatás. A bérek után járó adókból 2,8 millió forinttal részesülünk. Ezek együtt adják a bevételek 84 százalékát. G És a lakosság befizetései? — Arányában kisebb részt képviselnek. A lakossági adók 1,1 millió forintot tesznek ki, a településfejlesztési hozzájárulás összege 200 ezer forint. Kilenc-tíz százalékot nem említettünk még, ezek működési bevételekből, díjakból, telekhasználati pénzekből tevődnek össze. Q A felsorolásból kitűnik: nagyjából biztos bevételekről van szó, de bizonyára mégis oda kell figyelni, beérkezik-e minden forint... — Ez így van, ráadásul az is fontos, hogy megfelelő ütemben érkezzék, mindig legyen pénz a számlánkon, hogy a szükséges kifizetéseket teljesíteni tudjuk. A Akkor most pillantsunk be a kiadási rovatok titkaiba... hivatalos, könnyelműen odavetett tőmondat: „Sajnos, együtt kell élnünk az erőszakkal ...” Akarom, nem akarom, el kell ismernem, hogy életünk nem mentes az izgalmaktól, a negatívumoktól. Oly korban élünk, amikor összeszűkült a minket körülvevő világ, s a történtekről — legyenek azok sok ezer kilométerre is a kicsiny hazától — órák alatt tudomást szerezhetünk. Való igaz, a ma embere nem dughatja annak a nagy testű ausztráliai madárnak a mintájára fejét a homokba a polgárháborúk, a természeti katasztrófák, az éhség és elnyomatás okozta látvány elől. Nem teheti, hogy csupán azért, mert ő nyugodtan akar élni, nem vesz tudomást a számára kellemetlen eseményekről. Csakhogy a dolog sokkal bonyolultabb annál, minthogy egyszerűen széttárva a karunkat törvényesítsük az erőszakot életünkben. Hiszem, hogy nem kevés gonddal-bajjal küszködő, idillikusnak egyáltalán nem nevezhető világunkban sem az az egyedüli megoldás, ha a híradók, a filmek ontják magukból az embertelenséget. (Ezzel mintegy példát is mutatván azoknak, akik koruknál fogva még nem képesek pontosan érteni, értékükön kezelni, súlyozni a látottakat, hallottakat.) És ha már itt tartunk, szóra érdemesek az eltolódott arányok. Mert vajon egyensúlyban van-e a hatalmas „csendes többség” életével, kívánságával ez a valakik számára jó üzletnek, netán kellemes időtöltésnek szánt izgalomáradat, amelyet egy Ülő óta a nézők fejére zúdítanak? Vajon nem csupán egy harsány kisebbség ízlése dönt róla, mire is van szüksége a magyar képernyőket, mozivásznakat néző millióknak? Tudom, rámfoghatják (miért is ne tennék!), hogy véleményem vidékies és konzervatív. Annyi baj legyen. Már csak azért is, mert biztosan tudom, nézetem nincs egyedül. A sekélyes, l’art pour Vart izgalomkeltésre törekvés felmérhetetlen következménye szerencsére nagyon sokakat foglalkoztat már, és nem csupán Magyarországon. Mert amikor az alkoholizmus, a széthulló családi életek, a veszélyeztetett gyerekek, a bűnözés emelkedő grafikonjai fölött meditálunk, az okok között mindinkább felbukkan a szépség, a jóság, a bensőséges családi élet, az emberi alkotás, a tartalmas szórakozás, a becsület, a tisztesség példáinak — ne legyünk igazságtalanok — ritkulása is. Pedig manapság is jócskán vannak a gyengéken segíteni vállalkozók, mostanság is sokak számára szé— Ehhez elöljáróban azt szeretném elmondani, hogy a településünk nagyságához mért intézményhálózat elég jól kialakult. Ez azt jelenti, hogy a meglévő bölcsőde kielégíti az igényeket, az óvodai csoportokba minden gyermeket fel tudunk venni, az iskolai tantermek lehetővé teszik az egy műszakos tanítást. Mindkét településen működik idősek otthona. Hamarosan tető alá kerül az új gyógyszertár és szolgálati lakás, s ha az orvosi szolgálati lakás bővítését is el tudjuk végezni, akkor az egészségügyi létesítmények is rendben lesznek. Mindezeket azért kellett elmondani, hogy érthető legyen, miért Is költjük egészségügyi, szociális és kulturális célokra működési kiadásainknak több mint felét, 9,5 millió forintot. Itt szintén fix összegekről van szó, iskolára, orvosi rendelésre mindenképpen oda kell adni a pénzt. Mi marad így fejlesztésre? — Nálunk az összes pénznek egyötöde, 4,3 millió forint. Ebből egy tornatermet építünk Tyúkodon, néhány, az egész iskolát szolgáló létesítménnyel (ennek 9—10 miliő forint közötti építési összegét három év alatt rakjuk össze), a többi pénzből utat és járdát építünk Urában. De például a közművesítéssel összefüggő feladatokra pályázattal is szeretnénk pénzt szerezni. ^ Ilyen összegek és célok milyen mozgásteret engednek a gazdálkodásban a tanács számára? — A kis pénzzel és a nagy összegekkel egyaránt lehet gazdálkodni, nekünk ennyiből kell a lehető legtöbbet megvalósítani., Terveinket mi például két változatban terjesztettük a tanács elé, rámutatva mindkettő előnyére, illetve hátrányára — ez volt az első lépés. A tervek megvalósítása során szeretnénk a legelőnyösebb árért vállalkozóval építtetni a tornatermet, ráadásul két éven belüli átadással. Mivel pénzünk három év alatt jön össze, itt már meg kellett fontolni, hamarabb vagy később indítsunk, hitelt vegyünk-e fel, vagy kölcsönkérjünk. — A gazdálkodás körébe tartozik az is, hogy a pénzeket megosztottuk Tyúkod és Ura között, a társközséget megillető össze- g^k felhasználásában az elöljáróság javas»- lata a döntő; nem érezheti senki, hogy a másik elhasználja az ő forintjait. Más kér- dés az, hogy gyűjtjük, tartalékoljuk, egymásnak kölcsönadjuk, így a megkezdett munkákat hamarabb be lehet Jejuni, <n0;i A Említette, hogy a művelődés, egészségügy intézményeinek fenntartására költik a legtöbb, pénzt. Itt lehet, teháí,^, legtöbbet „fogni” is...,? . ' ' • ■ • - • •■•••-> V» — Valóban, és itt azt szeretnénk — ami általánosságban is igaz —, hogy minden vezető igazi gazdája, mégpedig jó gazdája le-, gyen saját intézményének. A korábbinál; nagyobb gondot akarunk fordítani a karbantartásra, hiszen mindenki tudja: aránylag új épületek rendben tartása mellett ritkábban is célt ér a felújítás. Nem fogunk felújítani csak azért, hogy elköltsük a pénzt, hiszen az ott marad nálunk, sürgetőbb célokra. Jobban megnézhetjük a beszerzéseket is, legyen szó iskolabútorról, vagy takarítószerről. Ide sorolnám a gazdasági, műszaki ellátó szervezetet, a sok helyen bírált gameszt is, amely nálunk bevált. Mi nem fizetünk külső személynek festésért, karbantartásért — ezt szinte az anyag árából megoldjuk. Azt hiszem, a mi méreteink mellett a „sok kicsi sokra megy” elvének megtartásával lehet megtakarítani, átcsoportosítani, gazdálkodni. Nyilvánvaló, hogy a korábbi módszer kényelmesebb volt. Az újra fel kell készülni, eleinte az ellenőrzésnek is szigorúbbnak kell lenni. De már olyan ösztönzési lehetőségeken is gondolkodunk, amelyek eleve ebbe a korszerűbb irányba hatnak. Köszönöm a beszélgetést. Marik Sándor pék a falusi esték és szebbre, jobbra törekszik a munkásember. Ezek megjelenítésére viszont sajnos, kevesebb a vállalkozó. És ha van, tartalékként a „kispadra” ültetik őket azok, akik egészen másként képzelik a valóságot? Sokaknak volt és van szerencséjük más országok televízióját látni. Olyanokét, ahol a híradók, a riportok, a portrék, de még a reklám főszereplője is a család, a gyerek. Óhatatlanul hasonlít az ember, s bizony eltöprenghet: miért nem így van minálunk? Miért van az, hogy a magyar képernyőn a kakaótól a bútorig még az árut is kizárólag ledér öltözetű hölgyek kínálhatják? Nem vagyok annyira naiv, hogy azt higgyem, egy csapásra minden megváltozik. Ám annyira pesszimista sem, hogy lemondjak arról: a tömegeket szórakoztató olyan nagy vállalkozások, mint a tévé, a mozi mielőbb meghallják nézőik aggódó szavát. KM HÉTVÉGI melléklet 1986. február 1.
