Kelet-Magyarország, 1986. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-25 / 47. szám
1986. február 25. Kelet-Magyarország 3 A FOLYÓVÍZ ÉS A TUDOMÁNY NEM ISMERI AZ ÁLLAMHATÁROKAT — ÍRTA AZ UNESCO ÄLTAL KIADOTT KÖNYVÉBEN A NEVES HIDROLÓGUS: RAYMOND L. NACE. Vizeink tisztaságáért 1. A laborkocsi útnak indul Pótor László technikus vízmintát vesz a Krasznábót. — A helyszínen mérik az oxigéntartalmat, hogy vész esetén azonnal jelezhessenek. (A szenti felvétele) Az alap- és melléktevékenység a kultúrában Pénzt hozó ____ ff l " A f • l ' I művelődési hazak Hétfő. Kora reggel, immár több mint két évtizedes gyakorlatnak megfelelően kigördül a vízügyi igazgatóság laborkocsija Nyíregyházáról. Pótor László technikus első bejegyzése az úton: 8,43 óra. Ágerdőmajor, Kraszna. Vizet mer a folyóból, üvegekbe önti. Közben méri a hőmérsékletét, ez -f- 3 C-fok. Az egyik üvegcsébe kétféle reagenst vegyít. A kicsapódás barna. Az eredmény tehát jó, a víz oxigénkészlete ■megfelelő. A többi minta, gondosan lezárva útnak indul a központi laboratóriumba. Irány a következő állomás. Nagyecsed. Majd onnan is tovább, Garbóié, Ti- szabecs felé. A művelet pontosan ismétlődik, hetente. A HÉT ELSŐ NAPJA A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vízgazdálkodási és vízminőség-védelmi osztályának vezetője, Király István világosít fel. — Hosszú idő óta minden hét első napja a mintavételé. Folyóvizeink a határon túlról érkeznek, ezeket ezen a nápon vizsgáljuk. Legyen tél, eső, forró nyár, vagy hó, a szolgálat kocsija útnak indul. A laborkocsi felderítése részét képezi annak a nagy vizsgálati rendszernek, mely napra, ha úgy tetszik, órára készen tudja nyomon követni, milyenek a folyók, tározók, vagy ahogy nevezik, tavak, illetve a felszín alatti vizek igazgatóságunk területén. Ez — mondom — egy láncszem, hiszen a gátőrök személyes megfigyelései, a korszerű műszeres mérések, a laboratóriumi analízisek, a társadalmi munkában vizeink felett őrködök egyesített tapasztalatai adják a nélkülözhetetlen ismeretet. Egy ország civilizáltságá- nak mércéje az ipar, a mezőgazdaság, a lakosság által felhasznált víz mennyisége — mondják. De — és ez különösen napjainkban aktuális — kultúrájának egyik mércéje, miként gazdálkodik e kinccsel. És a gazdálkodás egyben azt is jelenti, hogyan óvja, védi, miként biztosítja a mai igény mellett a jövő számára is az élvezhető vizet. Ebből a gondolatból bontakozott ki oknyomozó utam előtt a beszélgetés Szlávik Lajos vízügyi igazgatóval és Iván György osztályvezetővel. Egyezmények szabályozzák a vízre vonatkozó összes élőírást. Kiváló példának említeném az együttműködést a Szovjetunióval, ahonnan csak tiszta, a KGST- normáknak megfelelően első osztályú víz érkezik. Sajnos a Kraszna, a Szamos már szennyezett, a Túr ismét jó, a Lápi-főcsatoma változó minőségű. Ez a tény, amivel szembe kell nézni. MI MOLIK RAJTUNK? — De folytathatjuk a sort a tározókkal, melyek lényegében belvízgyűjtők, ezek sosem lesznek olyanok, mint ahogy a kirándulók elképzelik, hiszen funkciójuk más. Aztán ott vannak a csatornák, a főfolyások, mint az Ér-patak, ezek vízminősége is attól függ, hogy miként bánnak velük a környező települések, üzemek, gazdaságok, fejtegeti Ivón György. — összességében azt mondhatjuk — folvtatja gondolatmenetét Sz vik Lajos —, hogy az igazgatóság területén lévő folyók és tározók vize a minőséget tekintve kielégítő, bár nem mentes a gondoktól. Ugyanakkor szólni kell arról, amit az emberek nem látnak: a felszín alatti vizekről. A felszíni vizek szennyezése is katasztrofális lehet, a felszín alattiaké viszont irreverzibilis, azaz visszafordíthatatlan folyamatot indít el. Ennek a következménye pedig nemcsak ma, de a jövő szempontjából is döntő. Ezért fordítunk megkülönböztetett figyelmet a víz védelmére, a vízzel való gazdálkodásra. Való igaz, néha elkeserítő látvány fogadja az embert. A folyók partján otthagyott munkagépek, kotrók. A megáradó folyó mossa ki belőlük az olajat. Nyáron strandok, fürdőhelyek körül mérhetetlen piszok, olajosflakonok ezrei. Sok szabolcsi falu határában a házi szemét a gáton kívül, majd elviszi az áradás. Még Nyíregyházán is előfordul, hogy a csapadékcsatornába kötik a szennyvizet, amely tisztítatlanul jut patakokba, csatornákba, folyókba. És bár a megyében a szennyvíz nyolcvan százalékban tisztított állapotban kerül tovább, nem egy helyen híg trágya, kommunális hulladék árad az élővizekbe. Szinte ellenőrizhetetlenül ontják a szippantott szennyvizet települések közelébe, így fertőzve a felszín alatti vizeket. A legkövetkezetesebb vizsgálódás ellenére is előfordul, hogy veszélyes hulladék kerül a talajra. A mező- gazdasági üzemek telepein az erő- és munkagépek mosása után az olajos, iszapos lé minden tisztítás nélkül mérgezi a talajt. AZ ERŐFESZÍTÉSEK — Ezek ismeretében érthetőbb talán, miért végezzük olyan konok következetességgel a vízminőség ellenőrzését — világosít fel Király István. — Igaz, harminc ipari üzem már készített vízvédelmi operatív tervet, ezzel a termelőszövetkezetek döntő többsége még adós. Tény, néhány községet, várost tudunk úgy orientálni, hogy a szennyvíz gondját optimálisan oldják meg, de itt még sok igénytelenséggel állunk szemben. Érthető, hogy egyezményeinkben igyekszünk érvényesíteni a nemzetközi előírásokat. De mindez nagyon kevés, ha nem alakul ki a közvéleményben olyan szemlélet, amely felismeri azt: a víz, a jövő vize, a saját és gyermekeink környezete mai elhatározásainkon és tetteinken alapul. Bürget Lajos (Következik: Számítógép és víztisztaság) Egyszerű lenne a mezőgazdaságból előcitálni a hasonlatot, ahol az alap- tevékenységet jócskán kiegészíti a melléktevékenység. A melléküzemágak gyakran húzzák ki a bajból a tsz-eket, állami gazdaságokat, ha rossz a termés, vagy nem egészen gördülékeny a felvásár- lés, értékesítés. De beszélhetünk-e kulturális melléküzemágakról ? Egy korábbi beszélgetésen a megyei és városi művelődési központ vezetőivel is véleményt cseréltünk a kérdésről, csakúgy, mint a «megyei tanács művelődési Osztálya kőzművelődésd csoportjának tagjaival. Az a bizonyos 118-as A közvélemény érthetően keveset, vagy semmit nem tud arról, hogy jó két évvel ezelőtt a Művelődési és Pénzügyminisztérium közös megállapodásával1, megjelent egy utasítás, amelyet 118-as számmal jelöltek, s lényege az, hogy lehetőséget ad az alap kulturális tevékenységen kívüli szolgáltatásokra. Azzal a nem titkolt céUalt, hogy ezzel is növeljék a művelődési házak nem éppen kevés, de nem is túlságosan .nagy pénzügyi „tőkéjét.” Ez mind rendben is lenne, de ki dönti el, hogy mi számít alap és mi azon kívüli tevékenységnek. E körül még nem ült el a vita, véleménycsere, de az a megye művelődési intézményeinek háza táján is kezd- mind világosabbá válni, hogy az említett minisztériumi utasítás, amely az alaptevékenységen, kívüli szolgáltatósok felkutatását, fejlesztését igyekszik ösztö- • nözni — anyagilag érdekeltté téve a művelődési házakat, a népművelőket — még a kezdeti lépéseknél tart. A legtöbb művelődési dntézmié- nyünk ugyanis örül, ha «tisztességgel el tudja látni alap-, főhivatásút, ami mégiscsak a legfontosabb, s ezek ufón már alig, vagy kevés idő, figyelem, netán befektetésre szánt pénz jut a „melléküzemágakra”. Nagyobb bevételek A megyei kulturális intézmények tavalyi és idei bevételi terveit nézegetve azonban az is egyértelművé válik, hogy valamennyi intézmény az idén nagyobb bevételt tervezett, mint tavaly. A megyéd és városi művelődési központ tavaly 2,3 milliót, az idén 2,7 milliót, a megyei és városi könyvtár szűkös bevételi lehetőségei miatt nem kívánja növelni bevételét, tavaly 172 ezer forint volt a bevétel, az ódéin is ennyit terveztek. A Móricz Zsóg- rnond Színház a «tavalyi 3,3 milliót az idén 3,9 millióra szeretné növelni. Mindebből, természetesen nem nagyon derül ki, hogy menyi lesz az alap «és mennyi a melléktevékenységből származó „haszon”, de nagyon valószínű, elsősorban az alaptevékenységből kívánják növelni pénzügyi lehetőségeiket. Nincs arról szó, hogy az idézett 118-as miniszteri utasítás gazdálkodó szervvé kívánja változtatni a művelődési házakat. Növelni akarja a művelődési intézmények önállóságát, hogy maguk döntsék él, melyek azok a kulturális szolgáltatások, amelyekkel mem szabad, nem lehet spórolni, méricskélni a bevételt, s «melyek azok, amelyek pénzt hozhatnak a közös «kasszába. Legyen érdekelt Csupán néhány példa: a kaktuszgyűjtők klubja, a karate, jóga, break, gépíró, szabó-varró, kondicionáló tanfolyam, paszománykészítő szakkör, anéltoük hogy ezek tartalmas, hasznos működését megkérdőjeleznénk, aligha tekinthetők kulturális alaptevékenységnek, mégis valós igényeket elégítenek ki. Az utasítás lehetőségét ad arra, hogy a népművelők az alaptevékenységen kívüli kulturális szolgáltatások bevételéből nem is 'kis mértékben részesüljenek. Ez azonban nem az egyéni haszon hajszolásénak tör- vényesí'tését jelenti a tartalom ellenében, hanem arra szolgál, hogy az értékes, praktikus, helyileg igényelt „melléküzemági” tevékenység hasznából a művelődési intézmény mellett, részesüljön az ötletes, szabad idejéből többet áldozó népművelő is, aki estéit, szabadnapjait itt tölti a művelődési házban, hogy a betérők jól érezzék magúkat. P. G. TSZKER: Szuszpenziós műtrágyaüzemek Az idén 20 pótkocsis Ifa teherautót és jó néhány kiste- hergépkocsit adott át a mezőgazdasági nagyüzemeknek a Termelőszövetkezetek Beszerző, Értékesítő és Szolgáltató Közös Vállalata. A termelőszövetkezetek nagy része hozzálátott a Szatmár láda gyártásához, ezért ahhoz rengeteg alapanyagot, szeget, illetve pántot igényelnek. A TSZKER a szeget a napkori raktárából szállítja. Szabolcs-Szatmár megyében a közeljövőben Baktaló- rántházán, Mátészalkán, Nagyecseden és Nagyszekeresen úgynevezett szuszpenziós műtrágyaüzemet létesítenek, ahol modern technikával, technológiával a szilárd halmazállapotú műtrágyából folyékonyt hoznak létre. A nagyszekeresi üzem már épül is. A TSZKER — élve önálló exportjogával — az idén is sok félkész faterméket, például akácból készített raklapelemet exportál Svédországba, a Német Szövetségi Köztársaságba és Olaszországba. Sok érdekes munkára kap megrendelést a szokásos tennivalók mellett a Kelet- Szövker. Vállalat nyíregyházi könyvkötő részlege. Képünkön: Turcsán Istvánná előadóművészi működési engedélyeket készít, (császár) Nagyobb figyelem Halonnal hatásosabb Három és fél ezer tűzoltókészüléket javít, ellenőriz a leveleki Dózsa Termelőszövetkezet nyíregyházi tűzoltó- készülék-javító részlege, öt ellenőr, három kisteherautóval járja a megyéket, városokat. Az ellenőrök tapasztalatai szerint a vállalatok, szövetkezetek, intézmények egyre nagyobb figyelmet szentelnek a tűzvédelemre. A készülékeket évente ellenőrzik. A cégek többségénél porral oltók találhatók, de egyre inkább elterjednek az angol importgázzal töltött — halonnal oltó — tűzoltókészülékek. T udok egy régi történetet, szégyenkezve bár, de elmondom. Lévén, hogy viccet mesélni nem szeretek. Még az „ántiidőkben” történt, hogy felkerekedett egy fiatalember és lánykérőbe indult. Fogadták szívesen. A lányok anyja már a délelőtti pogácsánál tízszer is elmondta, hogy ezt az Ilonka, azt a Mária sütötte. A lányok keverték a likőrt, no persze ők is terítettek. Haladt a dolog. Vagy az Ilona, vagy a Mari férjhez mehetett volna. A húslevest viszont valóban a lányok készítették. Aranyló színű volt, gusztusos. Már-már kimondta az anyóst boldogító igent a háztűznéző ifjú, amikor a kínálásra még egyszer vett a főtt húsból. Belesápadt. A zúza ugyanis egyben volt. Nagyon gyorsan elbúcsúzott és csalódottan ment volna háza, mert a lányok Bölcsek voltak akkor még az anyák. Amikor elkezdődött a hóvihar, az édesanya kivágtatott a konyhába, kipucolta az egybefőtt zúzákat, megÉTELHORDÓ is gusztusosak voltak. Elbúcsúzott, kocsira ült, de hát a véletlennek is lehet megbocsátó jóindulata. Olyan ítéletidő támadt, hogy kénytelen volt visszamenni. Kínálták erősen, felforrósodott levessel, aranyszínűvel, és külön tányéron hozták a főtt húst. Ott középen mint egy trónon, valamennyi zúza egyben volt. töltötte egy gyorsan kotyvasztott pástétommal és a sápadozó vőjelöltnek csodálatos ízű, fenomenálisan jó töltött zúzát kínált, mondván, hogy ez az ő lányai találmánya és már egy receptversenyen is nyertek vele. Nem vállalkozom arra, hogy a hajdani esküvőről is megírjam a tudósítást. Óhatatlanul eszembe jut, hogy egyre több kismama ismerősünk Tan, akik gyesen lévén megvették az ételhordójukat és naponta le-, vagy feljárnak a vendéglőbe, ahol kedvezményes áron kínálják az aranyszínű húsleveseket. Nem akarok én nosztalgiázni, de tessék mondani, mi történne manapság, ha hazamegy az ifjú férj munkától fáradtan, kosztra éhesen, de az aranyló húslevesben egybe találja azt a bizonyos zúzát? ítéletidő sincs mindég. És korunk mester szakácsai, aranyos, kedves kis háziasz- szonyai se találnának ki tiz perc alatt egy jóízű pástétomot. Vagy a házasság után már ki se érdemes találni őket...? Bartha Gábor
