Kelet-Magyarország, 1986. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-22 / 45. szám

1986. február 22. Q Gorkij-bemutató a színházban Nyaraló értelmiség? jorkij írta Max inhardtnak, a gy német rendé­nek a Nyaralók mutatója után 34 decemberé­rt: „Az orosz telmiségnek azt rétegét akartam nne ábrázolni, rely egyszerű pi környezet- l került ki, de után felkapasz- dott a társadal- i ranglétra bizo- os fokára, el- sztette kapcso­sát a néppel, nelyhez vérségi ■teiékek fűzik, megfeledkezett nak érdekeiről, ról a kötelessé- ről, hogy kiszé- ;ítse a nép élet- íetőségeit — de yanakkor a 'sadalom bár­rá és bürokrata !egeivel sem tu­Jelenet a darabból. (Elek Emil felv.) tt lelki rokon­gba kerülni: csak mecha­rusan kapcsolódik hozzá­ír, de még nem olvadt ize velük egységes egész- ;, nem vált szerves ele­ivé ennek az osztálynak, íelynek megvannak a ma­sajátos feladatai, megvan maga sajátos életszemlé- e.” Ez az értelmiség erőtlen, képtelen hitni a valóságra, csupán az alakítás vágya fo­galmazódik meg benne. Fél a cselekvéstől, fél az élettől. Vonzódik a tevékenység ro­mantikus lendületéhez, de a csendes, nyugodt, konszoli­dált életvitel is csábítja. így aztán egy helyben marad. Gorkij kíméletlen igaz­mondással ábrázolja ezt a tétlenséget, s félreérthetetlen egyértelműséggel azok mellé áll (Marja Lvovna, Viasz), aikik tesznek is valamit az értelmes életért. A színházi előadások egyik különös varázsa abban van, hogy az évtizedekkel, évszá­zadokkal korábban született darabokhoz a jó színészi já­ték és rendezés mindig hoz­záteszi a saját kor vélemé­nyét is. Salamon Suba László rendezésében úgynevezett „elsőgenerációs” értelmisé­gieket látunk a színpadon. „Mosónők és szakácsnék gyermekei, egészséges mun­kásnép gyermekei” álmodoz­nak a cselekvésről. Bazsov ügyvéd felesége, a boldog­talan és tevékeny életre vá­gyó Varvara eljut a felisme­résig. „Értelmiség — az nem mi vagyunk! Mi valami más vagyunk... nyaralók va­gyunk a hazánkban .. . vala­mi jövevényfélék. Sürgünk- forgunk, megfelelő helyet keresünk az életben ... sem­mit sem csinálunk, s undorí­tóan sokat beszélünk!” Ha nem jut el ez az értel­miség a konkrét cselekvésig, számára csupán a nyárspol­gári lét marad. Világosan megfogalmazza ezt Marja és Szuszlov dialógusában az utóbbi: „Mi, azt mondom, jiatal korunkban sokat éhez­tünk és izgultunk... S érett korunkra teli akarjuk ma­gunkat enni és kipihenni — íme a pszichológiánk. Épp ezért hagyjon bennünket bé­kén! Attól, hogy maga gya­lázkodni fog, s másokat is -gyalázkodásra uszít, attól, hogy minket gyáváknak vagy naplopóknak nevez, egyikünk sem veti magát bele a társa­dalmi tevékenységbe... Én­nekem az tetszik, hogy nyárspolgár legyek... Élni fogok, ahogy akarok!” Salamon Suba László egyik nagy rendezői érdeme, hogy van bátorsága ismét felvetni az értelmiség helyé­nek, szerepének a problémá­ját. A Nyaralók által megfo­galmazott látlelet nem sok jót ígér. A tizennyolc éves Szonya végignézi a felnőttek üres, illúziótlan életét, s nagy hittel kell rendelkeznie ah­hoz, hogy tevékenyen alakít­sa majd a maga sorsát. Nya­ralók lennének az értelmisé­giek a hazájukban? Nyilván nem. Salamon Suba rendezé­se azonban nem kísérli meg az egyensúlyteremtést, s Zu- bor Ágnes (Marja Lvovna) kitűnő alakítása ellenére sem meggyőző a cselekvés­nek az elsőbbsége a passzivi­tás mellett. Az előadás remekül meg­oldott részei (pl. a második felvonás), s a színészi játék egységes hangneme jól mu­tatták a csehovi drámaépít­kezés jellegzetességeit, hatá­sát Gorkij drámájám. A pik­nik színpadi megjelenítése az egymás mellett futó, a má­sik ember sorsát olykor ke­resztező életutak megmutatá­sával nemzedéki rajzot is ké­pes volt adni. Bárhová pil­lantott a néző, a színpadon mindenütt saját sorsukat él­ték a figurák megszólalása­ikkal ugyanúgy, mint jelen­téktelennek tűnő gesztusaik­kal. A népes szereplőigárdából nehéz kiemelni bárkit is. Safranek Károlyt a kiégett író szerepében láttuk. Egy pillanatra sem hullt le róla a pózoló ember álarca. Tetszett Gaál Erzsébet Kalerijája. A magánytól szenvedő nő misz­tikus — divatos — költői képekben tárja föl önmagát tehetetlenségét. Gaál már a Bancbanusban megmutatta, hogy van érzéke a groteszk színpadi megjelenítéséhez Varjú Olga Varvara szerepé •ben visszafogottan játszotta el a lélek megrendülését, tartalmasabb élet iránti erő: len vágyakozását. Julija (Sa- árossy Kinga) a flörtbe, Rju •min (Juhász György) az ön gyilkosságba menekült a hí áhavaló élet elől. Gerbár Ti bor jólelkű öregembere alig ért valamit a szeme előtt zajló eseményekből. Bálint András m. v. dísz­letei különösen a második felvonásban szolgálták jól a rendezői koncepciót, míg Mi- alkovszki Erzsébet m. v. ru­hái nem a korhűségne'- akartak megfelelni, ezért az írói-rendezői gondolat érvé­nyességét növelték. Dés László zenéje a pikniknek kölcsönzött sajátosan medi­terrán ízeket. Végül: a csehovi dramatur­giát emlegettük korábban. Az alapelvek követése meg­engedte volna a még bát­rabb rövidítést (az első és a második felvonásból) az elő­adás feszessége, a nagyobb hatás érdekében. Nagy István Attila VOLAPÜK Zenei eszperantó — dzsesszben ipük. Ez a címe az egyik izíciónak, annak, ame- 1 Binder Károly kezdte gversenyét Nyíregyhá- chleyer német lelkész i szóval illette az általa t nemzetközi nyelvet. Világbeszédnek fordít- ik.) A múlt század má- felében fogant a gondo- lelvükben is közeledje- népek. Binder a zené- t hasonló jószolgálati t; különféle népek dal­ága találkozik ebben az irabban is. Furcsa, szó- harmóniába olvadva. A Lik század végén, Ma- szágon, egy Steinway- án. VK A DIXIELAND? ;, aztán egy afrikai tánc ezik, majd sorban a Kitűnő dzsesszt hallunk. zt hallunk? Binder Ká- k erről némileg más a ínye. Azt mondja, de- ídott ez a kifejezés. Vagy inkább csak pontatlan. A középkorúaknak legfeljebb a dixielandet jelenti, esetleg még Oscar Petersont, Armst- rongot és Fitzgeraldot. A fia­taloknak pedig a dzsessz szóra a Dimenzió fúziós zenéje ugrik be. És most ne tessék szem­ellenzősnek, ortodoxnak titu­lálni a fiatal zongoristát! Nem azt mondta, hogy nem szereti ezeket a stílusokat. Sőt, ideje jó részét mostanában- is más­fajta zenék hallgatása, elem­zése teszi ki. A klasszikus mu­zsikától akár a ma divatos slágerek egyik-másikáig. Ha tartalmat, mondanivalót, ér­zelmeket hordoz, sorolhatják bármilyen kategóriába, neki azért még tetszik. A dzsesszt éppen azért tart­ja nagyra, mert gyorsan szin­tetizál, s aztán mindig túllép az előző szakaszon. Hogy aztán mennyire lesz életre való az újfajta stílus, az csak később derül ki, de kísérletezni kell. Nincsen egyedül a véleményé­vel, hogy a mai úgynevezett kor.társzene borzasztó kevés embernek szól, túlságosan el­méleti. Ha valamit lehet ko­runk zenéjének tartani, akkor ez inkább a dzsesszt illeti meg. Gya korlataiasabb, tág teret kap a rögtönzés, a pillanat ih­lette improvizáció. Itt valóban azt hallhatja a zenére figyelő, amit a komponista megálmo­dott, hiszen leggyakrabban a szerző egyben a mű előadója is. BINDER, AZ EGYSZEMÉLYES Binder Károlyra annyira il­lik az előző tétel, hogy egy ide­je teljesen egyedül áll a pó­diumra. Nem így indult, hi­szen a Binder-kvartett, majd a kvintett szerzett neki nevet. (Olyan régóta ismerik a dzsesszrajongók a nevét, zené­jét, hogy nehéz is elhinni: még csak harminc esztendős.) Lip­cse, Athén, Stockholm, Újvi­dék tekintélyes fesztiváljain figyeltek fel először rájuk, öt éve fellép egyedül is, aztán két éve az is szócska elmaradt. Néha hiányoznak a társak, de már beleszokott az új helyzet­be. Sikereket — ha nem is anyagiakat — ez az egyszemé­lyes zenekar is hozott számá­ra. A kaliszi fesztivál díja ad­ta az első biztatást. Azóta többfelé fellépett .már. Nyír­egyháza előtt egy NSZK-beli kisvárosiban járt. Óriási él­mény volt számára, hogy érez­hette, a közönség együtt élt a zenéjével, ráhangolódtak az ő hullámhosszára. Hogy milyen ez a hullám­hossz, mérre halad Binder művészete, arra új lemezének egyik száma adja meg a vá­laszt. A Kontinent Spiel (kon­tinensjáték) magában hordoz­za mindazt, ami számára mos­tanában fontos. Különleges darab. Mielőtt játszani kez­dené preparálja a zongorát, vagyis a húrok hangzását kü­lönféle idegen tárgyakkal (ra­dír, fadarab, tolikupak) meg­változtatja. KONTINENS­KÖZELlTÖ E sorok írója konzervatív módon kissé megmosolyogta mindig az efféle próbálkozáso­kat, gondolván, aki tud, annak nem szükségesek az ilyen hó­kuszpókuszok. Binder azon­ban meggyőzte közönségét a maga igazáról. Az öt földrész­ről származó részletek meg­döbbentő hatással épültek egy- gyé. Nemzetközi, mégis egyéni ízű zenét kaptunk. Leírni ne­héz lenne. Talán csak annyit: Zalán Tibor verse ihlette, a Sztravinszkij álma Bartók Bé­láról. Ül a megöregedett Bar­tók az óceán partján, kalapjá­val meregeti a hatalmas vizet. Hátha közelednének egymás­hoz a kontinensek ... Binder Károly álma is ez. Papp Dénes Különös műfaj a grafika. Azt hihetnénk sajátosságait .meghatározni igen egyszerű, s ez megkönnyíti az ítéletal­kotást is. A valóságban azon­ban mégis roppant változa­tosságot mutat fel, a sokféle technika mind-mind külön ,izemet” kíván, a kifejezési eszközök gazdagsága csábí­tásának csak nagy önfegye­lemmel lehet ellenállni. így fejlődhet ki az egyik legfon­tosabb grafikusi erény; a kéz, a szem, a gondolkodás fegyelme. A megjelenés sokfélesége azonban csak az egyik ténye­ző, amely a produktumok el­bírálását nehezíti, a másik annak a választóvonalnak a •megtalálása, ami az illuszt­ratív rajz és az önálló mű­alkotás között húzódik. Foko­zottabban éreztem ezt a problémát H. Németh Kata­lin képeit nézive. Gondolat- gazdagságának már sokszor taniújelét adta, s régebbi ké­peinek egy részét méltattam is e hasábokon. Mostani ki­állítására készülve szerettem volna számvetést készíteni, valamilyen határozott fejlő­dési irányt meglátni a grafi­kák, rajzok között. Ez azon­ban csak részben sikerült. Nem találom ugyanis a kö­vetkezetes, egyéni megjele­nési forma kimunkálását, s a meglevő minőségi tovább­lépésbe is néhol bizonytalan elemek vegyülnek. H. Németh Katalin korábbi munkái is szép rajzok (A mező virágai l. II.) de nem grafikák abban az értelem­ben, ha a grafikának, az őt létrehozó eljáráson túl, még valamilyen eszköznyelvi többletet is tulajdonítunk. A tematikus kompozíciók pedig oly módon válnak narratívvá ezen időszakban, hogy a ké­pi forma, a megdolgozott fe­lület, a vonal-folt együttes fel­oldódik, sok esetben elszegé­nyedik a mondanivaló hang­súlya alatt. Néhány esetben pedig a laktúrák válnak szét- esővé, heterogenitásuk nem erősíti, hanem gyengíti egy­mást. (Derékba törve). Ha grafikákat szemlél az ember, szeret közel is menni és kutatva, barangolva gyö­nyörködni a részletek fi­Egy útkeresés dokumentumai H. Németh Katalin grafikáiról A művész tolira jza: nomságaiban, mindig új és új apróságokkal, frappáns megoldásokkal ébren tartani a vizuális érdeklődést. Ezen a tárlaton az a meglepő hatás ért, hogy jó néhány munka távolról szemlélve minőségi­leg erősödik, eltűnnek a raj­zi megoldatlanságok, s csak a foltok dinamikája és rit­mikája érvényesül. (Szünet nélkül, Egy kis szünet) Kék madár IV. H. Németh Katalin későb­bi munkái már jórészt a lá­tásmód és a kifejezőkészség, eszköztár megtisztulását jel­zik. Az 1984-es dátumú Gonddal tele c. kép nőalak­ja a kiállítás legszebb érté­kei közé tartozik. A képek február 25-ig lát­hatók a Váci Mihály Műve­lődési Központ galériájában. Papp Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom