Kelet-Magyarország, 1986. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-15 / 39. szám

;M hétvégi melléklet 1986.február 15. □EaEEE] MAGA A TÖRTÉNELEM HŰZODIK MEG A CÍMBEN: az egyiptomi föld nélküli, vég­telen nagy nyomorúságban élő szegénypa­raszt — fellah — ifiia Budapesten szerzett dobtorfi, imajd kandidátusi címet. Mondhat­nánk: romantikus [történet, de azt hiszem, közelebb járunk az igazsághoz, ha a tudás, a kitartás, az emberi akarat szép példáját említjük. — A Nílus-delta közepéin születtem, pa- rasztcsaliádban. Apámnak nem ivóit földje, a családunk élete majdnem rabszolgaság volt. Azt, hogy én mégis világot láthattam, édes­anyámnak köszönhetem. Miért — annak el­lenére, hogy ő egyáltalán mem volt iskolá­zott asszony — tisztán látta, csak a tanulás révén lehet kijutni abból a nyomorúságból, szegény soriból. Szinte megszállottáin küzdött azért, hogy a család fiai tanuljanak. Engem is szinte kényszeritett, hogy iskolába járjak, halott, akkor messze nem volt kötelező ab­ban a köriben a ‘tanulás. Gyönyörű szavakkal emlékezik El-Adly Száber édesanyjára, s arra a szegény egyip­tomi falucskára, amelyből indult, aíhol alig volt több, mint 200 vályogból épült, kúkohi- caszáitra! fedett házacska — és sok-sok gye­rek. — Mi ’öten voltunk testvérek, de ez egyál­talán nem jelenti azt, hogy anyám nem volt termékeny asszony. Huszonnégy gyermeket szült ő, de minden imásodik még csecsemő­korában meghalt, azonkívül ott volt a dif- tória, -meg mindenféle járvány. így marad­tunk öten: négy fiú és egy nővér. VAJON MIKOR MUTATKOZIK MEG A TEHETSÉG? — tehetnénk fel a kérdést az limmár tíz éve Magyarországon élő, most 44 éves egyiptomi néprajztudósnak, hiszen — mint mondja — az ő indulása még ma, így utólag is olyan valószínűtlennek látszik. —Még nem jártam iskoláiba, de már meg­próbáltam szobrokat készíteni. Szinte min­denről megfeledkeztem, ha imintázhaittam. Aztán a rajz. Én amolyan szabadtéri iskola- félébe jártam, ahol egy sejk tanított, aki fejből tudta a Koránt. Ma is világosan em­lékszem, lenyűgözött, amikor finom vona­laikkal először rajzolt a tábláira: egy ‘tevét és a folyón úszó jellegzetes egyiptomi ihajót. Amint véget 'ért a ’tanítás, rögtön szereztem egy krétát, s házunk fekete falára elkezdtem lerajzolni az élményeimet. íigy kötöttem ba­rátságot a rajzzal, amely azóta életem egyik legszebb része. EGY KISFIÚ ELINDUL — adhatnánk a címet a következő bekezdésnek, amely ar­ról szól, hogy a kis Száber ibátyjai jót akar­tak tenni öocsükkél (s a családdal) és magukkal vittek Kairóba, hogy a felső ta­gozatot, amelynek ott középiskola a neve, már városiban járja. — Nyolcvan kilométer volt csupán a tá­volság, de az egy világot jelentett. Egy del- ta-vidéki faluból tevével, lóval juthattunk a városiba. S a tanulást sem úgy kellett elkép­zelni, miiint itt Európában: (bátyáim nappal dolgoztaik, este tanultaik (közülük az egyikre nagyon Ibüszkie vagyok, mert jogász lett (be­lőle). Tízévesen én is munkába álltam, mert meg kellett élni. És közben tanultam, ami nem terhet jelentett, hanem a boldogságot hozta számomra. Az évek rohantak, a három év középiskola után következett a négy év gimnázium, maJjd az egyetem néprajz—történelem szaka — és mellesleg a szépművészeti főiskola kurzusai. Az egyetem évfolyamelső diákját diplomázás után ajánlat várta, maradjon az egyetemen. Állást kapott, tanított, s mint folklorista járta a falvakat. Mikrofonnal a ' kéziben gyűjtötte a népdalokat, a zeniét, a közmondásokat, a tájszóláSokat. „Megpró­báltam megörökíteni mrindazt, amit én gyer­mekkoromban átéltem. Akkor már tudtam: csak idő kérdése, hogy azt a határtalan sze­génységet, annak emlékeit előbb-utóbb már csak fényképek, filmek, magnetofon® zalagok őrizzék. De nem mehetnek feledésbe, tudni kell, honnan indultunk...” EGY ÉLETRE ELKÖTELEZTE MAGÄT El-Adly Szálber a tudománnyal. Mind több­re vágyott, aspirantúrára jelentkezett. — Tulajdonképpen Angliáról álmodtam, ahová pályázni tanulmányi eredményem, s addigi munkám alapján nemcsak lehetősé­gem, hanem jogom is lett volna. Aztán még­is Magyarországot választottam. Igaz, akkor még elég keveset tudtam róla. Talán azt éreztem, hogy van valami közös a népeink között. Sorra elhárultak az akadályok, s végre kezében volt az útlevél, az úticél ösztöndí­jasként: Budapest. — Angol és arab nyelvtudás birtokában azt gondoltam: nem lesz nehéz dolgom. Az­tán amikor először hallattam meg a való­ságban, milyen a magyar nyelv, egyszerűen kétségbeestem. Tulajdonképpen egy vélet­len hozta vissza az ierőinet. Az első napok egyikén a budapesti Bajcsy-Zsilinszky utcán sétáltunk és miegláibtam egy fekete afrikai fiút, amint fehér barátnőjével haladt előí­rni. A fiú a lány derekára tette a kezét, és Á fellah fia DR. EL-ADLY SZÁBER nagyon szépen meghitten beszélgettek — magyarul. Akkor arra gondoltam, hagy ez a fiú miiért lenne okosabb, ügyesebb nálam? Be kell bizonyítanom, méltó vagyok aura, hogy itt lehetek. Az élmény megnyugtatott és hozzájárult ahhoz, hogy ne legyen ben­nem kisebbségi érzés. MERT EGY KÜLFÖLDINEK, különösen, ha messziről jött, korántsem egyszerű Euró­pában. — Van egy kritikus gond, amit talán sen­ki nem ákar komolyan észrevenni. Tulaj­donképpen minden fekete emberben, min­den barna emberben van kisebbségi érzés a fehétr ember iránt. Lehet, hogy ez nem tu­datos, de titokban, mélyen felszín alatt szin­te minden esetben meghúzódik. És a konf­liktus abból keletkezik, hogy az ember ál­landóan, sokszor erőn felül is bizonyítani akar. Mert nagyon szép az a mondás, ami az egyenlőségről szól. Jó és romantikus, de sok olyan dolog van, amli imliatt az ember úgy érzi, mégsem egyenlő. Pontosabban jogilag igen, de a naipli .gyakorlatban a dolog még­sem egészen teljes. El-Adly Szábemek egy televíziós szereplés segített, bogy beilleszkedjék. A magával ho­zott bőrönd ugyanis becses néprajzi értékű egyiptomi ruhákat, ékszereket, festménye­ket, dokumentumokat rejtett, amit hamar kiállítássá rendezhetett a .budapesti Népraj­zi Múzeumban, ahol aspiránsként akkor dol­gozott. A tévések bemutatták, megszólaltat­ták, énekelt is. Másnap a szomszédok, mun­katársak megszólították, gratuláltak. „Ez azért volt különleges élmény, mert eltűnt belőlem a kisébbségi érzés, és éreztem, hogy méltó vagyok az életre, partnere vagyok mindenkin ek. ’ ’ A BUDAPESTI ÉVEK a tervezettnél hosz- szabbra nyúltak. Tőkei Ferenc akadémikus irányításával előbb az egyetemi doktori cí­met, majd a kandidátusi fokozatot is meg­szerezte a néprajzi tudományból. De — mint annyiszor — a fiatal egyiptomi ‘életében is közbeszólt a szerelem.' És ma már nemcsak felesége, Edit köti ide, hanem a másfél éves Ágnes is. — Nagyon szép kislány, és okos. Van va­lami abban, hogy a vérkeveredés csodálatos eredményekre képes. Benne magam is lá­tom, a csodás keletet, de ugyanakkor az édesanyját is, aki egy [gyönyörű magyar asz- saony. Azért a csepp lányért mindent meg­tennék, hogy nyugalomban, békében nőhes­sen föl, s majd maga dönthessen, hol akar létei, Magyarországon vagy Egyiptomiban. A .^hogyan tovább” .persze most majdnem olyan nehéz, mint az első magyarországi na­pokon. Mert az ösztöndíj lejárt, új helyzet­ben kell helytállni. — Az Eötvös Loránd Tudományegyetem alrab tanszékén tanítok, ott vagyok tudomá­nyos munkatárs. Nemcsak a tudománnyal foglalljpozom, szeretném segíteni azokat a fia­ltál magyarokat, akik arabul tanulnak. Két nagyon nehéz nyélv! És közben toimácsko- dom is: most például a budapesti Nemzet­közi Üjságíró Iskola iraki hallgatóival ér­keztem Szabolcsba. Rengeteg érdekes em­bert ismerhették meg így. ÉS VÉGÜL NYÍREGYHÁZA ARAB SZEMMEL. — Múzeumfalujáról tudtam eddig, de itt most vagyak először. Szimpatikus város, na­gyon tetszik az az igyekezet, ahogy megújít­ják, megszépítik a belvárost. Nemcsak az újat, hanem a hagyományokat is látni, éhez­ni lehet. Mert gyakran tapasztalja az ember, hogy a mai, modem hatások elnyomják a régit 'és sok helyen csak akkor kapnak ész­be, mikor már késő. Pedig a jelen számára a imúlt ismerete nélkülözhetetlen. Itt mind­kettőt egyszerre látom, s ez szép... Marik Sándor Számítógép vagy öngyilkosság? Beszélgetés Dúló Károly filmrendezővel Számítógépről filmet csi­nálni hálás és látványos do­log. Hiszen életünknek ma már alig van olyan területe, ahol ne lenne szerepe a szá­mítógépnek. Számítógépről és gyerekek­ről filmet csinálni hálás és látványos dolog. Hiszen köz­tudott, hogy a gyerekek gyor­sabban, könnyebben tanul­nak meg a számítógéppel bánni, mint a felnőttek. Já­téknak tekintik, olyan játék­nak, amely ellenőrzi gondol­kodásukat, elképzeléseiket. Számítógépről és hazai fel­használókról filmet csinálni hálátlan és nem látványos dolog. Hiszen köztudott, hogy a számítógépet közel sem ar­ra használják sok helyen, amire alkalmas volna. Van számítógép, de nincs alkal­mazási kultúra. Azok a gyerekek, akik Dú­ló Károly filmjében iskolá­ban, táborban ismerkednek, barátkoznak a számítógép­pel, akik természetesen ön­álló programokat készítenek, már arra fogják használni a számítógépet, amire való, és új lehetőségeket tárnak majd fel. Dúló Károlyt, a népszerű Tudományos és Oktatófilm Stúdió rendezőjét pályára ke­rüléséről faggatom. — Az egyetem elvégzése után, ahol elméleti fizikát tanultam... De nem, élőbb­ről kell kezdenem. Vegyipari technikumba jártam, amikor 11/1ili'lrll'l ÍW III ín [i |ii rí im ni u IH II mm ■ ■ ■ AMRÉ B8 itt,- y $ I i ÍJ Nemrégiben került a köny­vesboltok polcaira hazánk e századbeli történéseit bemu­tató kiadvány. A kötet szer­zői — egyetemi oktatók, il­letve tudományos intézetek dolgozói — az egyes fejeze­tek megírásánál arra töre­kedtek, hogy a nagyközönség történelem iránti érdeklődé­sét szem előtt tartva egy népszerűsítő munkát írjanak. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a tudományosság, amellyel a különböző korsza­kokat és témaköröket meg­közelítették, — így például a „boldog békeidőket”, a XX. századi forradalmain­kat, az ellenforradalmi rend­szer hatalomra jutását és a felszabadulás utáni történel­münket — valamiben is csor­bát szenvedett volna. Sőt ki­jelenthetjük, hogy a szerzők saját kutatásaikon túlmenő­en a történettudomány leg­újabb eredményeit is kiváló­an beépítették a kötetbe. Az események a millenniu­mi ünnepségekkel kezdőd­nek és a mai Magyarország gazdasági, társadalmi, politi­kai és szellemi életének 70- es évekbeli kérdéseinek fe- szegetéseivel záródnak. Gyor­san szeretném hozzátenni, hogy a mű azonban nem egyszerű eseménytörténet, hanem sokkal több ennél. Talán fogalmazhatunk úgy, hogy a Kossuth Kiadó és a szerzők közös vállalkozása egy szintézis jellegű munkát hívott életre. Ez megnyilvá­nul abban, hogy a könyv nemzeti történelmünk prog­továbbtanulásra került a sor, az volt a célom, hogy olyan szakot végezzek, ahol a leg­kimunkáltabb természettu­dományos gondolkodást sa­játíthatom el. Azt, hogy mit tud a tudomány a világról, így választottam a fizikát. Még korábban — úgy tízéves koromtól — amatőr színját­szó csoportokban vettem részt, előbb díszlettologató­ként, később rendezőként. Ezt az egyetemi évek alatt is folytattam. S amikor befe­jeztem az egyetemet, a pro­fesszorom Marx Károly fel­hívta a figyelmemet, hogy a filmgyár fizikust keres. Az akkori stúdióvezető, György István úgy látta biztosítva a terület ismereteit, ha termé­szettudományi végzettségű embereket tarnt meg filmez­ni. így 'kerültem a filmgyár­ba vegyész-kollegámmal, Kabdebo Györggyel együtt. Végigjártuk a filmcsinálás fázisait — asszisztensként kezdtük, majd oktatófilmek dramaturgjai, később rende­zői lettünk. S aztán — úgy 10—11 éve — bíztak meg ön­álló filmek készítésével. S ez nagyon kedvemre való terü­let volt, izgattak a megfogal­mazható világ rejtélyei. Irigylésre méltó a lehetőség is, hogy az ember munkája során bizonyos területek leg­kiválóbb szakembereivel ta­lálkozhat. — Milyen a közérzete? — Azt hiszem, az a dol­gunk itt a népszerű tudomá­nyos filmstúdióban, hogy el­mondjuk, milyen a világ, és hogy próbáljunk meg változ­tatni rajta. Akkor csinálunk jó filmet, ha a konkrét tudo­mányos témánál általáno­sabb közlendőnk is van. Az a film, ami az én elvárásaim­nak megfelel, még nincs ki­találva. Van ugyan gyakorlat az egyszeri képletek bemuta­tására, de a mi világunk csak resszív irányzatait, a mun­kásmozgalmat, a mindenkori kormányzati politikát, a nem­zetiségi kérdést... stb. szoro­san beágyazza a nemzetközi viszonyokba és azok kölcsön­hatásában, jelentőségüknek megfelelően tárgyalja. Külön figyelmet és teret kap a közép-kelet-európai nemzetek és nemzetiségek XX. századi sorsának sajátos alakulása. Többek között ol­vashatunk a Monarchia fel­bomlásáról, s a létrejövő utódállamokról, amelyek 1918-ban alakulnak meg vagy nyerik vissza évszáza­dokkal korábban elvesztett függetlenségüket; (pl. Cseh­szlovákia, Jugoszlávia, Len­gyelország) ezzel összefüg­gésben a Párizs környéki bé­kékről, a magyar békeszer­ződést megkötő békedelegá­ció tevékenységéről és az ak­kori magyar társadalmat sokkoló Trianonról. A nem­zetiségi kérdés fontosságáról tanúskodik az a fejezet is, amely a második világhábo­rú utáni békekonferenciáról tudósít a történeti tények szellemében. Természetesen a nemzeti­ségi problematika boncolga­tása mellett bemutatásra ke­rülnek alapvetően fontos gazdasági-társadalmi folya­matok és az ezeket részben vagy hangsúlyosabban meg­határozó szellemi-ideológiai irányzatok. Itt és most lehe­tetlenség mindezekről rész­letesen írni, legfeljebb né­hány fejezetcím sugallhatja a könyv tematikáját: Az első világháború viharában; Az ellenforradalom politikai konszolidációja; Háborús ké­szülődés és területi revízió; A Horthy-rendszer összeom­lása és a nyilasok hatalomra egyre bonyolultabb képletek és ellentmondások feltárásá­val ismerhető meg. — Milyen elképzelései van­nak? — Van néhány elfogadott forgatókönyvem. Az egyik­nek Tér a címe, s az ember által mesterségesen létreho­zott építészeti terekkel fog­lalkozik. A mai tudomány és filozófia által kimunkált tér fogalmát próbálja kézzelfog­ható közeibe hozni. A népi építészeti hagyományokról szólna egy másik munkám, a Kós Károly által megkez­dett útról, a népi építészet felemelkedéséről, és a maga­sabb művészetbe való integ­rálásáról. Most készül forga­tókönyvem a társadalmi azo­nosságtudat zavarai kérdés­köréből. És ván egy tíz éve érlelt témám — 1983 óta jó­váhagyott forgatókönyvvel — az öngyilkosságról, erről a társadalmi problémákkal ösz- szefüggő szövevényes jelen­ségről. Az egyszeri szálakat könnyű volna a szövevényből kiemelni. De ha használni is akarok, márpedig szeretnék, sokkal bonyolultabb a fel­adat. A probléma olyan ösz- szetett, hogy csak lényeges összetevőivel szabad ábrázol­ni. Ennek pedig terjedelmi igényei is vannak. Nagyon szeretném ezt a filmet elké­szíteni. — Ezek a témák nem ép­pen az elméleti fizika köré­ből valók! — Nem szakadtam el az eredeti szakmámtól sem. De már filmesként elvégeztem a szociológiai szakot is. S a szociológia és a film érintke­zési területéről doktoráltam: a 70-es években készült me­zőgazdasági témájú filmek elemzése volt a témám; azt vizsgáltam, hogy a valódi társadalmi folyamatok meny­nyire olvashatók ki a mű­vekből. Hiszep alig volt még réteg, amely ilyen nagy vál­tozáson ment keresztül, mint a magyar parasztság. K. M. MAGYARORSZAG A XX. SZAZADBAN jutása; A fordulat éve; A belpolitikai válság elmélyü­lése és Rákosi Mátyás fel­mentése; A mezőgazdaság szocialista átszervezése... stb. Számunkra különösen ér­dekes, rokonszenves volt az a szándék, ahogy a közel­múlt ismert vagy kevésbé ismert történéseit, esszéista stílusban, olvasmányosan, közérthetően fogalmazták meg. Emellett pozitívumként értékelhetjük azt is, hogy a történtek árnyalt, differenci­ált ábrázolásával, tárgyilagos megítélésével egy helyes tör­ténelemszemlélet, történeti tudat kialakítására nevelnek bennünket, az olvasókat. Befejezésül említést kell még tennünjk a jól összeállí­tott képanyagról, a szak­könyvek legjobbjait tartal­mazó Válogatott bibliográfiá­ról, a statisztikai táblázatok­ról és a tájékozódást nagy­szerűen segítő időrendi átte­kintésről. (Kossuth, 1985) Vinnai Győző Magyarország a XX. században

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom