Kelet-Magyarország, 1986. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-07 / 5. szám
1986. január 7. Kelet-Magyarország Erősödik a tudományos szedetni verseny Műszaki haladásunk — sorskérdés írta: dr. Tóth Jónás, az HTESZ főtitkára A VILAGGAZDASAGBAN minőségi változás megy VÉGBE. A nemzetgazdaságok irányítóit és résztvevőit — talán jobban, mint bármikor — a tudományos-technikai forradalom, vagy más néven a harmadik ipari forradalom kérdései foglalkoztatják. A tu- domány mindinkább a termelés fejlesztésének nemcsak fő formájává, hanem alapvető szereplőjévé is válik. A világ az elektronizáció, a biotechnológia, a robotizáció által fémjelzett tudományostechnikai forradalom szakaszába lépett. A technológiák egész sora, gyárak, iparágak válnak egycsapásra korszerűtlenné, s jönnek létre merőben új technológiák, új gyártmányok, új vállalatok. A változások gyorsasága és hatása nem hagy sok időt a meditálásra. Látni kell, hogy a műszaki tudományos eredmények alkalmazása alapvetően meghatározza egy ország helyét a nemzetközi munkamegosztásban. Hatására mélyülhetnek az egyes országok között meglévő technikai szakadékok, módosulnak a világgazdaságban kivívott pozíciók. Kibontakoznak a gazdasági fejlődés új feltételrendszerei. REFORM A MŰSZAKI OKTATÁSBAN. Külföldi útjaikon az MTESZ égisze alatt utazó szakemberek mindenütt a tudományos szellemi verseny erősödését tapasztalják. Ez a verseny kíméletlenebb a világpiac minden korábbi konkurenciaharcánál. A fejlett tőkés országok még a lassú növekedés idején is rendkívül dinamikus műszak5 fejlesztést hajtottak végre. Megteremtették az új korszakhoz szükséges korszerű infrastruktúrát, ösztönzőrendszert, és piaci viszonyokat. Nagy válság, recesszió idején innovációs befektetésekre koncentrálják figyelmüket, tőkéjüket. Az innovációs készség hallatlan mértékű fokozásával képessé teszik magukat a világpiaci manőverező készség kifejlesztésére, a termelési-értékesítési struktúrák rugalmas átalakítására. A kapitalizmus a gazdaságfejlesztési eszköztár felhasználásával óriási tartalékenergiát képes mozgósítani. Az USA-ban is nagy szellemi pezsgés tapasztalható Japán világpiaci térhódításának, technológiai előretörésének hatására. E kihívásra a versenyszellem felélénkülése a válasz. A nyugat-európai országok által elfogadott közös innovációs programok célja Japán és az USA utolérése. Ezt támasztják alá frissen szerzett külföldi élményeink its. A fejlődő és a gyengén fejlett országok közül is egyre többen ismerik fel, hogy a klasszikus értelemben vett gazdasági fejlődés nem járható út számukra. Igyekeznek megteremteni az új technológiák befogadására és továbbfejlesztésére alkalmas emberi, környezeti és gazdasági feltételeket. Ennek köszönhetően számos, eddig műszakilag elmaradott fejlődő ország technikai exportra is. képes. A SZOVJETUNIÓ ÉS A KGST-ORSZAGOK. A szovjet vezetés feladatul tűzte ki a műszaki-tudományos és gazdasági fejlődés meggyorsítását. A szovjet sajtó gyakran ír arról, hogy anyagi-technikai erőforrásaikat sokszor olyan termékek előállítására pazarolják, amire a piacnak nincs szüksége. A szovjet vezetés bírálja azt is, hogy a termelékenység és a kiáramló bérek összhangja megbomlott, a teljesítményekkel nincs szinkronban a bérek és jövedelmek növekedése. Ezért a szovjet gazdaságban is a minőségi fejlődést kívánják megalapozni, és a bérek, jövedelmek alakulását függővé teszik a minőségtől és a termelékenységtől. A kibontakozó változásoknak a KGST-országok közötti együttműködésben is éreztetniük kell hatásukat. Milyen következtetéseket tudunk mindebből levenni? A tudományos-technikai forradalom vívmányainak hasznosításában a fejlett tőkés országok előnyre tettek szert a szocialista országokkal szemben. Olyan technológiai rés keletkezett, amelynek tudatos felszámolása a szocialista országok egyetemes érdeke. Ezér* is parancsoló szükséglet olyan társadalmi légkör megteremtése, amely elősegíti a technikai elmaradás megszüntetését. Tudomásul kell venni, hogy amíg korábban a technika előmenetele határozta meg a tudományok fejlődését, ezután pontosan fordítva lesz a helyzet, a tudomány mindenkori erőviszonyai határozzák meg a műszaki arzenál ütőképességét. Korunkra éppen a tudományos teljesítmény nagyarányú növekedése, s a lendület szüntelen fokozódása a jellemző, miközben a technika gyorsan felzárkózik a tudományos pozíciók szintjére, és lökést ad a tudományoknak új magaslatok eléréséhez. A tétovázás rontja pozícióinkat. El kell döntenünk, hogy milyen technológiákban leszünk képesek élen járni, melyekben lehetünk csak követők, s melyeket kell megszüntetnünk. Fel kell hagynunk az irodalmi polémiákkal a felelősséggel végzett gyakorlati munka kedvéért, mert a tétovázás tovább rontja pozícióinkat! Ezek után adódik a kérdés, hogy a következő időszakban képesek vagyunk-e az elmaradásunk mérséklésére, és egyes szűkebb területeken a gyors előretörésre. Véleményem szerint az elmúlt négy évtized alatt kialakult kutatási és fejlesztési szellemi potenciál garanciát jelent arra, hogy a jövőben a várhatóan még erősebb versenyben meg tudjuk tartani a jelenlegi helyünket, és egyes területeken javítani tudjuk pozícióinkat. FELZÁRKÓZNI AZ ÉLVONALHOZ! Politikai döntésekkel, a szabályozórendszer fejlesztésével kell létrehoznunk azt a környezetet, amelyben a vállalatok nagyobb követelményeket támasztanak a műszaki szakemberekkel szemben, akiket — ezzel párhuzamosan — nagyobb erkölcsi-anyagi elismerésben részesítenek. Az innovációs készség tömeges kibontakoztatását, a csúcstechnológia gyorsabb átvételét a kormányzat és a vállalatok együttes cselekvéssora eredményezheti. Az MTESZ — kiterjedt fórumrendszerével — érdemben járulhat hozzá ehhez a folyamathoz. Ezt tesz- szük most szervezetünk küszöbön álló XIV. kongresszusának előkészítésekor. Minden rendelkezésünkre álló eszközzel és módszerrel a hazai műszaki-tudományos haladás fel- gyorsításán munkálkodunk. Az MTESZ igen jelentős szellemi erőforrást koncentrál: százhetvenezer műszaki, agrár, természettudományi, gazdasági és más szellemi szakembert tömörít 32 egyesületében és 1200 üzemi szervezetében. A szövetség 76 nemzetközi szervezetnek tagja, és 74 szakfolyóiratot ad ki. Évente mintegy 18 000 szakmai rendezvényen nyolc-ki- lencszázezer résztvevő jut új szakmai információkhoz. E rendezvényeken nagyon sok külföldi szakember is részt vesz és tart előadást az élenjáró technológiákról, s így tudása közkinccsé válik. Az MTESZ évente háromezer szakembert küld külföldi tanulmányútra, s négyezer külföldi szakembert fogad. A tudásgyarapítás e sokféle módja is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ahol csak lehetséges, felzárkózzunk a világ műszaki-tudományos élvonalához. ^ A szemüveg útja Pontos statisztika természetesen nincs, de a becslések szerint a fejlett országok lakosságának legalább tíz százaléka használ szemüveget. Tulajdonképpen máig nincs eldöntve, ki találta fel a szemüveget. Az biztos, hogy az irodalomban Plinius az első, aki leírta, hogy Nero császár a színházi viadalokat smaragdon át szemlélte, de ez a smaragd aligha lehetett szemüveg. Mások szerint Szent Jeromos lett volna a szemüveg feltalálója, de ezt sem sikerült bebizonyítani. Ma a legáltalánosabban azt fogadják el, hogy a szemüveget Salvino d’Armato degli Armati találta fel 1285 és 1290 között. Az első szemüveglencséket Európában a muranoi üveggyárban készítették 1300 körül. Tény ugyanakkor az is, hogy nagyító üvegek köszörülésével korábban már az arabok is foglalkoztak. Az idők folyamán — leginkább a divat szerint — sokféle for.- mája alakult ki a szemüvegnek: volt az üvegje kisebb vagy nagyobb, kerek vagy ovális, használata szerint készítettek homorú, vagy domború, sőt hengeres és hasábos (prizma) lencséket. Megjelentek a bifokális (sőt újabban a trifokális) lencsék is azok számárn. akiknek közeire és távolra mvs-más szemüvegre van szükségük. Egyre jobban terjednek a szemre közvetlenül ráhelyezhető kontaktlencsék is. A szemüveg újfajta változatát állították elő a nyugat-német Zeis-gyárban. Egy szemüvegre különleges eljárással „előtétlencsét” ragasztottak. A finom munkákhoz használják ezt az ún, lupe-szemüveget, melynek előnye, hogy használat közben nem kell tartani, nem veszi igénybe az egyik kezet, munka közben lehet jegyzetelni, szerszámot cserélni. További előnye, hogy védi a szemet, például a fogorvosi munka közben a nagy forgásszámú turbinás fúrók használatánál. Hazai kisszáníttgépek Reményteljes vállalkizás — Hiányzó tartozékok A személyi komputerek egy része ma már nálunk is joggá, tart igényt arra, hogy házi számítógéppé váljék, segítve a kikapcsolódást, a tanulást, a művelődést, az otthon végzett szellemi munkát. Nem meglepő tehát, hogy előállításuk, működtetésük, forgalmazásuk gondjaival legalább ötven kisebb-na- gyobb hazai cég foglalkozik. Pedig sokan úgy vélik, hogy reménytelen kísérlet felvenni a versenyt a messze-messze előttünk járó nagy cégekkel, amelyek maguk is egyre öldöklőbb harcban próbálnak talpon maradni, de amelyek mögött óriási kutató-fejlesztő gárda, általunk szinte elképzelhetetlenül nagy tőke áll. Am mások úgy érvelnek, hogy ha igazán meg akarjuk érteni, meg akarjuk ismerni a fejlett technikát és tech- nológiát, akkor bizonyos mértékben magunknak is végig kell kínlódunk a „szülés” néhány olyan fájdalmát, amin a vezető cégek fejlesztői is keresztülmentek. Arról viszont már kevesebbet beszélünk, hogy számítógépet és hozzá való programot gyártani Magyarországon csak pillanat- nyilag, a hiány miatt felkorbácsolt magas árak mellett gazdaságos. De ha majd a hiány enyhülése következtében esni fognak a külföldi gépek árai, vajon akad-e majd vevő a magyar számítógépekre? Mert Egy hazai fejlesztésű és gyártású személyi számítógépet láthatunk. egyébként a rendkívüli erős nemzetközi mezőnyben sincs szégyenkeznivalónk, de gazdaságos gyártásukhoz idehaza eladhatatlan sorozatnagyságra lenne szükség. Nem sok jót ígér a jövőt illetően az sem, hogy minden fejlesztő és gyártó szinte kizárólag csak az alapgép előállításával foglalkozik, a nélkülözhetetlen tartozékokkal és perifériákkal ugyanakkor senki sem törődik. Ráadásul semmiféle együttműködés sincs a különféle gépek fejlesztői között. Lángos igen, lángossütő nem A szerződéses rendszer ötéves mérlege Egyes vélemények szerint a tanácsi vendéglátó vállalatok már csődbe jutottak volna, ha öt esztendővel ezelőtt nem találják ki a szerződéses üzemeltetési formát. Az 1979-es élelmiszer-áremelés ugyanis annyira növelte az éttermi árakat, hogy a fogyasztóközönség valósággal hátat fordított a vendéglátásnak — a forgalom látványosan visszaesett. Az már a véletlenen múlt, hogy éppen ez idő tájt dolgozták ki a szerződéses rendszert, amelyet fél évvel később, 1980 januártól a vállalatok már alkalmaztak is. Tény, hogy a szerződésbe adott vendéglátóhelyek forgalma fellendült úgy, hogy tavaly már a vállalatok többsége akár eltartottnak is érezhette magát: a nyereség nagyrészt, vagy kizárólag a szerződéses üzletekből származott. HANGULATOS SÖRÖZÖK Természetesen a vállalatok vezetői tiltakoznak tevékenységük ilyen megítélése ellen, mondván: mindez nem az ő hibájuk. A jogszabályok csak a kis egységek szerződéses vezetésére nyújtanak módot, és arról ők nem tehetnek, hogy éppen a hangulatos kisvendéglők, sörözők, borozók a látogatottak, nem pedig mondjuk a lakótelepekre épített nagy, hangulattalan éttermek. Bár ebben sok igazság van, az Is köztudott, hogy a vállalkozók erős anyagi érdekeltsége formálta vonzóbbá a vendéglátóhelyeket. Az ügyes szerződéses vezetők ismét elővették a rég elfelejtett egyszerű, házias és olcsóbb ételeket, jól megfizetet* szakácsaikkal kitűnő konyhát teremtettek, a költségeket úgy szorítják a minimumra, hogy azt a vendég lehetőleg ne érezze, és a kisvendéglőkben zenével, terítéssel, dekorációval, kedves szóval kellemes légkört alakítaPersze nem valamennyien vezetik ilyen jól a szerződésbe vett üzletet, és ha a szerződéses rendszer ötéves fennállása alkalmából értékeljük ennek a még mindig újnak nevezett üzemeltetési módnak az eredményeit, akkor hibáiról, buktatóiról sem feledkezhetünk meg. A szerződések több mint 10 százaléka felbomlik, többnyire azért, mert a vezető nem képes fizetni az átalánydíjat — vagyis mégsem megy jól az üzlete. Vagy esetleg elég jól megy, de a vállalkozó a versenytárgyaláson meggondolatlanul, felelőtlenül licitált, és irreálisan magas átalánydíjat ajánlott fel, olyan magasat, amilyet jó üzletmenetből sem lehet kifizetni. Sajnos az is többször előfordult, bogy a vállalkozó magas jövedelemre tett szert, ennek ellenére sem fizette az átalánydíjat, hanem kivette a pénzt az üzletből, és magánvállalkozásba fogott. A vállalatok pedig szaladgálhatnak a bíróságra, hogy az adósokat fizetésre kötelezhessék. Az efféle buktatók közül jó néhányat sikerül a jogszabályok módosításával elkerülni. Hogy ezek közül csak egyet említsünk : ma már sikkasztásnak minősül, ha a szerződéses üzletvezető a bevételből nem fizet’ be az átalánydíjat, hanem azt saját személyes céljaira használja. VITÁK ÉS BUKTATÓK Nyilvánvaló azonban, hogy a vállalatok és a szerződéses vezetők viszonya a jövőben sem lesz felhőtlen. Viharfelhők gyülekezésére utal például az az újabb szokás, hogy egyes vállalatok ma úgy hirdetik meg üzleteiket, hogy kikötik: az átalánydíj a korábban elért forgalomra épül. Ha a forgalom az új vezetés alatt lényegesen kisebb, vagy számottevően nagyobb lesz, úgy az átalánydíj összege csökkenthető, illetve emelhető. A vállalkozók nem ok nélkül tartanak attól, hogy a vállalatok fokozatosan igyekeznek majd elvonn* tőlük éppen azt a többletjövedelmet, amelyet megszerzendő pályáztak az üzletvezetésre. Pedig kár lenne az öt éve feltámasztott vállalkozói kedvet ilyen módszerekkel ismét lelan- kasztani. Hiszen a szerződéses üzletek bevételeiből távolról sem csak a vállalkozók gyarapodnak; annak jó része jövedelemadó formájában a költségvetésbe jut, egy másik tekintélyes része pedig a vállalatokhoz, azoktól különféle adók cimén ismét csak a közös kasszába kerül. Ami pedig a vállalkozóknál marad, azért keményen megdolgoznak; a szerződéses boltvezetők munkaideje másfélszerese, ha nem kétszerese az alkalmazottakénak. Köztudott, sokan irigylik magas, vagy magasnak vélt jövedelmüket, másfelől szívesen látogatják a jobb kiszolgálást, a kedvezőbb választékot nyújtó üzleteiket. Szellemesen fejezte ki ezt az ellentmondást egy előadásában Pulai Miklós, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, amikor azt mondta: szeretjük a lángost, de nem szeretjük a lán- gossütőt. CSAK VENDÉGLŐK? Ettől persze a szerződéses rendszer még virágozhat, bár a vállalkozókat gyakorta zavarja a negatív társadalmi megítélés. Két lényeges körülmény viszont akadályozza a szerződéses rendszer további elterjedését és igazi kibontakozását — ezeket érdemes közelebbről is szemügyre venni. Az egyik: hogy a mintegy 4G 000, szerződéses vezetésre alkalmas üzlet közül csupán hozzávetőlegesen 17 000 működik ebben az új formában. Élelmiszerboltok százait hirdették meg a vállalatok — eredménytelenül. Az élelmiszer-kiskereskedelemben alkalmazott alacsony árrések ezt a szakmát nem teszik vonzóvá. A helyzeten talán enyhít, hogy a jövő évtől — a fogyasztói árak változatlanul hagyása mellett — 1—2 százalékkal növekszik a tejtermékeknél és a húskészítményeknél felszámítható árrés. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy igen kevés a szerződéses vezetés alatt álló iparcikküzlet, ami már inkább azzal magyarázható, hogy a vállalatok nem jeleskednek ezek meghirdetésében. Meglehet, a vállalatok vezetői attól tartanak, ha betörnek a szerződésesek és a bérlők, megszűnik a vállalatok létjogosultsága. Vagyis a szerződéses rendszer igazán csak a vendéglátásban terjedt el, ami egyfelől a forgalom 1979-es jelentős visz- szaesésével magyarázható, másfelől azzal, hogy a kisvendéglők ígérkeztek igazán jövedelmezőknek. A másik körülmény, ami akadályozza a szerződéses rendszer kibontakozását: a vállalkozók rövid távú érdekeltsége. A szerződéseket általában öt évre kötik, azután az üzleteket ismét meg kell hirdetni; nyilvános versenytárgyaláson eldönteni, kié legyen az üzemeltetés joga a következő periódusban. Ez a helyzet némely szerződéses boltvezetőt arra készteti, hogy üzletét az utolsó időszakban elhanyagolja, esetleg szánt szándékkal lerontsa. így előzi meg, hogy mások szemet vessenek a boltra, és a licitálásnál maga- sabbb összeget ígérjenek érte. HOSSZABB TÄVRA Nem kétséges, hogy a nyilvános versenytárgyalások, licitálások rendjét az üzletek odaítélésének tisztasága érdekében fenn kell tartani, ám ezt valahogy össze kellene egyeztetni a vállalkozók hosszabb távú érdekeltségével. Ezt egyelőre, az első öt évben nem sikerült megoldani. A szerződéses rendszer azonban hibáival, buktatóival együtt is bevált, sikert aratott — ezt a rendszert ötéves fennállása alkalmából érdemes leszögezni. A hibákra és a buktatókra viszont azért is kell figyelni, mivel hamarosan, januárban indul a második menet; akkor hirdetik meg ismét azokat az üzleteket, amelyeket az elsők között, 1980 januárjában adtak szerződéses vezetésbe. (g. zs.) Keresik az újat Ötletek a Dunántúlról A pécsi székhelyű Pannónia Műszaki-Fejlesztő Agrár - innovációs Közös Vállalat hét esztendeje fogja öissze elsősorban az agrár ágazaton belül az innovációs tevékenységet. A műszaki haladás és fejlesztés érdekében tevékeny részesei az új műszaki megoldások kifejlesztésének, el- terjesztésének és bevezetésének. A közös vállalat létrejötté- vei a következő célokat tűzte ki maga éllé: az új és korszerű tudományos eredmények felkutatását és a termelőüzemeiknek való ajánlását, az üzemek igényeinek továbbítását a tudományos in- főzetekhez, a tudományos intézményekben és vállalatoknál, gazdaságoknál fellelhető technológiák és módszerek szervezésiét és terjesztését. Az országos hálózat összefogására területi irodákat lé- tesítettek Budapesten. Debrecenben, Dombóváron és Keszthelyen. Terveik között szerepel a bajai iroda mielőbbi megnyitása. A Pannónia agrárinnovációs tevékenységére főként az új növényfajták elterjesztésére, a korszerű termelési technológiák kidolgozására irányul. Részesei, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság által indított fehérje programnak, a lóbab és du rumbúza kísérleti kutatásának, amelynek egyetlen malma az országban Nagy- kálióban található. A vállalat a nagykereskedelmi tevékenységet főként a mezőgazdasági termény ©kire terjesztette ki, amelynek körét ebben az eszitendőben tovább bővítette. Ugyancsak a mezőgazdasági iroda foglalkozik a használt mezőgazdasági erő- és munkagépek vi- gzontedadásával. A Debreceni Agrártudományi Egyetemen kidolgozott műszaki megoldás eredményeként minden harmadik BI—15-ös terményszárító energiatakarékosain működik. A szárítókhoz alkalmazható adapter jelentős tüzelőolaj -megffcak arítást eredményez. Ugyancsak figyelemre méltó eredményeket garantál a Bólyi Mezőgazda- sági Kombinát szolgálati szabadalma, a Pálfi-féle szárítóadapter. A gyakorlat bizonyította, hogy a vállalat által terjesztett megoldások egy év alatt megtérülnek. Ami 1986-ot illeti, a Pannónia Innovációs Közös Vállalat a több lábon élés híve, mert manapság a rugalmasan értelmezett, következetesen vállalt kockázat nélkül nehezebb az előrelépés. A Közlekedéstudományi Kutató Intézet a Pécsi Közúti Igazgatóság mérnöke által kifejlesztett teljesítményarányos üzemóra-számláló új témái közé tartozik. Széles körű alkalmazásával — az országosan százezer dízel üzemű erő- és munkagép van használatban — legalább 10—15 százalékkal csökkenthető az üzemanyag-felhasználás és az olajcserét csak a szükséges esetekben kell elvégezni. Az év végéig befejeződnek a biagáztermeléssel kapcsolatos kísérleteik és 1988-ban megjelenhetnek a piacon biogáz termel »berendezéssel, amely akár gáz-, akár pedig elektromos energiatermelésre alkalmas. A közelmúltban léptek együttműködésre a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdasággal (NAFAG). Az egy üttm űiködési szerződés eredményeként olyan tüzelő előtéteket ajánlanak, amelyek a különböző típusú kazánokhoz illeszthetők és alkalmazásukkal az üzemi költség az olajtüzelésű kazánokhoz képest annak mindössze nyol- oada-tizede. A tüzelőanyag erdő- és mezőgazdasági hulladék, így kukoricaszá'r, szőlővenyige, nyesedék . . . Koleszterinszint A vérben lévő koleszterin- szint nemcsak emelkedésével okoz zavart a szervezetben azzal, hogy növeli a szívmegbetegedések és az érelmeszesedés veszélyét; süllyedése is káros lehet. Ha a koleszterin mennyiségét radikálisan csökkentik, ez növeli a betegnek a környezettel és önmagával szembeni agresz- szivitását. Ezt a tézist állította fel és közölte a Journal of the American Medical Asso- ciationfoen egy kí&érletsaro- zat után dr. Matti Virkkunen, a helsinki egyetem profesz- szona. 7