Kelet-Magyarország, 1985. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-07 / 287. szám
KIK HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. december 7 Járóim a falut. Végtől végig. Nem nagy út, egy sétához is éppen csak élég. Beszélgetek. Kerítésre könyöklőn, vagy az út szélére szorulva, hogy az autók híg sárba meg ne fürösiszenek. Szamotskór. Mondják, hogy tavasszal és nyáron gyönyörű ez a falu. Mintha várfal lenne, úgy keríti a Szamos gátja. A Szamosé, ami néha ellenség, máskor jóbarát. Fogyó kis falu, az elmúlás, a szegényedés minden élményével. Ősz van, vagy már talán tél egy kicsit. Bármilyen ravid az Utca, a végéig se látni a ködtől. A feketeföld kegyetlen sara rátapad a lábra. A félcipős embert itt okkal megmosolyogják. Gumicsizma a módi, mert az a legkényelmesebb. A 'kocsma előtt két árva kerékpár. Bent jó meleg. Nincs értelme lelővenni a jegyzetfüzetet. Talán nem is lenne jó, mert nyitott tenyérként szívesek itt az emlbanek, de szemérmesek is, akiket sértene a kíván- csiiskodás. Nem az idegenre haragszanak, de gyanús ennek a falunak miniden hivatal. Sorolják, hogy mit vesztettek alig néhány év alatt. Az iskolát, a tanácsot, szinte minden hivatalt, még a termelőszövetkezetet is egy kicsit. Korábban éveken át nem épült litt ház egy sem és szenzációszámba ment, ha egy fiatal a faluiban maradt. A messze környék legidősebb települése ez. A postás meséli, hogy ünnepek előtt szinte annyi csomagot küldenek el innen, mint ahány levél érkezik. Talán nincs is az országnak olyan városa, ahol Szamos- kórlből elindult emberiek ne élménék. A megmaradás kívánsága, hogy a falu számon tartja azokat, akik elmentek. A gyárigazgatót, a tervezőt, a tanultakat, de a nem tanultaikat is. Hallgatom a történetet: — Akár hiszi, akár nem, Szamos kér volt ezen a tájon az első falu. Jókedvében tette ide az Isten, de aztán megfeledkezett róla. Kegyetlen itt a föld, de megszolgál annak, aki otthont ákar rajta. Itt a szélhámos emlber sohase ólt meg, mert a feketaf'öldet becsapni nem lehet. Aki itt élni alkar, annak dolgoznia kell. És nem a 'kedve szerint, hanem úgy, alhogy a szükség diktálja. Az e9Ő vagy szárazság. A tenmészet. Az már nem a szamoskéri embereken múlt, hogy bizony nagyon a széliére kerültünk az Isten tenyerének. Félreeső hely ez, ahol autók is csak azóita járnak, amióta Tu- nyogmatolesra és Számos- szegre iis van utunk. De hát az autók csak járnak, átro- bogna'k a falun, lefröcskölik sárral az emberit és még csak nem is 'lassítanak... Illik a ködhöz a szomorú beszéd. Akanva-akaratlanul arra gondolok, .hogy a jelen történelmének sűrűjébe tévedtem. Mindaz, ami települósipoQlitika, vagy ha úgy tetszik íróasztalokon megtervezett településhálózati koncepció volt, az itt ilyen csendes szomorúsággá fogalmazódik. — Azt tudja-e, hogy valamikor itt vezetett a híres sóút? Itt, erre hordták Erdélyből a sót. Akkor volt forgalom, akkor ismert hely volt Szamoskér, meg hát Szaimosszeg is. A sót már régen vasút viszi, vonat meg sose lesz itten. Egy falu akkor lesz igazán szegény, amikor elfogynak belőle a gyerekek. Na, a mi gyerekeinket buszra ültetik reggel, és viszik őket. Nem messzire, csak Szaimösszegre. De hált ezekkel a buszokkal elmegy a faluból a nevetés, meg elmegy a jókedv. Hirtelenjében meg se tudnám számolni, hogy hány családban él itt nagyszülőiknél gyerek. Látja ez is furcsa, hogy az öreg szülők tartják a gyerekeket, mert aki fiatal volt, annak el kellett mennie innen, ha boldogulni akart, ha vinni akarta valamire. Márpedig mindenki akart valamit, dolgos ez a nép, szorgalmas, törekvő... Megyek az utcán, nézem a portákat. Ahol gazda van, ott rend is van. Sok az öreg ház, de gonddal meszelt még a sárfal is. Szinte kirí a környezetből az idegenforgalmi látványosságnak számító modem templom. Különös dolog, de ez az Istennek szánt épület a faluban a legmaibb. — A templom? Hát igen. Amiatt néha megállnak az autók. Az is igaz, hogy a házakba belátni nem lehet. Van itt olyan napközi otthona az öregeknek, hogy azt akármelyik város megirigyelhetné. .. Megkeresem a napközi otthont. Valóban szép, beszélgetnék is, de az otthon vezetője sürgősen kitessékel, mondván, hogy nincs engedélyem a tanácselnöktől a beszélgetéshez. Lehetnék érte mérges, hiszen aligha őriz hadititkokat ez a ház, de jártam már benne, és tudom, hogy milyen az élet odabenn. Tudom a verseket író öregasszonyt, tudom az idős emberek szívességét, a benti meghitt jó meleget. És bosszankodás ide, bosszankodás oda, mindaz, amit a falu magá- rahagyottságáról mondtak átértette! ódik itt. A sza- mosszegi tanács és a termelőszövetkezet fogott ösz- sze, hogy az a napközi otthon meglegyen. Társadalmi munkások dolgoztak érte, és amikor készült, akkor nem volt hivatal, aki nem segített. — Menjen át az iskolába! Igaz, már csak három osztály van itt, de legalább a kicsik itthon vannak. Meg óvoda is van... Tudja maga milyen nagy dolog az, ha óvoda van egy faluban? Megyek az iskolába. A három osztálynyi gyerek egy kis szobában is elfér. Tizenhármán vannak, elsősök, másodikosok, harmadikosok. Örömmel mondja Imre Györgyné tanító, szívesen írom le így a szót, 'hogy tanító, hogy jövőre már 15—16-an lesznek. Mi a megmaradás, ha nem ez az öröm? Vendég vagyok, kijár nekem a hosszasan elnyújtott „jónapot kívánok”, és még. örömet is hozok, mert hosszabbra nyúlik a szünet. — Tudja, — kezdi mondani Imre Györgyné — az Is nagy dolog, hogy ez a három osztály itt tanul. És én szeretném mindenkinek elmondani, hogy azért lehet ezekben az összevont osztályókban lis 'jól dolgozni. Nézze meg, sok nagy iskolában nem talál olyan hangosító berendezéseket, mint litt nálunk, Laci segíts csak! Egy parányka, kerek arcú kis legény abban a pillanatban eltűnik az asztal alatt, és a többiek, a váratlan szünetnek örülök, már teszik is fel a fejhallgatókat. Az ember nem tehet mást, örül velük. — Tizenvlalahány év alatt az ujjamon tudnám megs zámolni, hogy hány gyerekem volt akit buktatni keltett. Néha elgondolom, és bízom benne, hogy ezek a mi kis 'iskolánkból elinduló gyerekek egész életükben úgy fognák emlékezni Szamos- kérre, hogy az otthon szó jut róla eszükbe. Ha sikerülne, mert ezt tervezzük, megoldani a 'gyerekek egész napos foglalkoztatását, ha nem ikéne délben szélnek eresztenem őket, akkor talán még szebb lenne ez a világ. Itt is van olyan gyerek, ákit nagyszülő nevel, de olyan is, akinek a szülei dolgozni járnak. Nahát ez az a napközi, amit a gyerekek se éreznének tehernek. Én elismerem a nagy iskolák nagyobb lehetőségeit, de nem tudom élhet-e pedagógus olyan közelségben a gyerekékkel, mint ahogy mi Itt ebben a tizenhárom fős csoportban élünk. És az az igazság, hogy néha elgondolom; itt, ahol évekig nem építettek házat, most hirtelenjében öt új ház is 'épült. Fiataloknak. És hát végtére ez azt jelenti, hogy vége van valami nagyon rossznak, az állandó kifosztott- ságnak. Ezekben a házakban ma gyerekek születnek, világra kíváncsi kis emberek. Higgye el, hogy nagyon sok öröm van ebben a munkában is, hogy igenis nagyon sok élményt ad ez a néhány 'elsős, másodikos, harmadikos gyerek. Megyek az utcán. Már nem ds olyan ellenséges a köd. Az ember örömre született, és az örömnek élég bármilyen kicsi fészek is. Füstölnek a kémények, bent a házakban tészta sül, ■tej forr, hideg falak melegednek. És a füstök összekeverednek a falu fölött. Egy fiatalasszony pelenkát tereget, és okom van elképzelni, hogy odabent játszik, vagy éppen édesen alszik egy iholnaputáni szamoskéri kisiskolás. Végéhez közeledvén ennek az írásnak, él kell még mondanom, hogy azon a bizonyos templomon kívül van azért Szamoskémek egy másik, akár idegenforgalmi érdekességet jelenítő látványossága is. Túl a község végét jelző táblán, ha Szamoisszeg félé indul az ember, diámul. Egymástól szabályos 'távolságban kutak sorakoznak. Nincs itt már ház, nincs itt már falu, csak óriási táblák vannak, lés az út van. A kutak a Szamosfcérbe vezető vízvezeték nyomvonalát jelzik. Ment igen, Kénben, ebben az alig félezer lakosú kis faluiban vezetékes víz is van. Lett, ahogyan az öregek otthona és az óvoda. Az élni, megélni akarás bizonyságaként. Bartha Gábor Ba rangolás Alit)! IllÍll(lÍg felszáll a íöA Mi a megmaradás, ha nem ez az öröm? (A szerző felvétele)
