Kelet-Magyarország, 1985. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-07 / 287. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. december 7. m f9f8?S>&/SSSttfSSSiS9Stí&fSifSS6 QEE1C2ES3 „Hűli a pelyhes fehér hó, jöjj el hozzánk Télapó!” aISmU nem hiába énekelték a versikét a gyerekek. Mert Miklós napját nem lehet megünnepelni Télapó nélkül. Netán fordítva is mondhatjuk. mikuláskor tartják a Miklósok névnapjukat. December első napjaiban hozzátartozik a városképhez a piros ruhás, nagyszakállú Mikulás. Járják az utcákat — mert minden áruháznak megvan a maga Mikulása —, beszélgetnek a gyerekekkel, feljegyzik a kívánságokat, óhajokat. Olykor igazságot osztogatnak, s még a legvásottabfo nebuló is megfogadja Télapó bácsinak, holnaptól már jó gyerek lesz. Ki tudja, a gyerekek is kezdhetnek új életet, s miért ne épp ekkor fogadják meg. Ilyen korban még nagyon fogékonyak az emberkék. Ezt nem én mondom, hanem igenis a Mikulással beszéltem személyesen, ő fogalmazott így. Neki pedig hinni lehet, reggeltől estig a gyerekek és szüleik között járkál. Történt az egyik este, hogy megkérdezte egy kislánytól, mit hozzon neked a Télapó bácsi? Kész volt a válasz, babát, élő babát hozzon. Hűha, mit lehet erre válaszolni egy hatéves kislánynak. Tudod mit, mondta a Télapó, most előjegyzem neked, mert éppen nincs raktáron, s jövőre talán megkapod. Kivágta magát a Mikulás, de amikor azt mondta neki egy másik kislány, óh Télapó, olyan szép vagy, erre már ő is elérzéke- nyült. Hát hogyne, ilyenkor kell felkapni az apróságot és szaloncukrot nyomni a kezébe. Mert egy igazi Mikulásnak mindig van valami a zsebében. Aztán jönnek az óvodás- csoportok, elébe állnak a Mikulásnak és rázendítenek: „Nagyszakállú Télapó,/ jó gyermek barátja,/ cukrot, diót, mogyorót,/ rejteget a zsákja...” S „I __ L _ _ — _ _ nincs a dalnak, vege-nossza folyik az ének, a Mikulás pedig örül, mert látja a gyerekek örömét. Úgy érzi egy picit ő is hozzátesz a gyerekek boldogságához, hacsak egy szikrá- nyit is. Az éneklés után pedig a gyerekek rengeteget kérdeznek, s ennek a visszatérő refrénje mindig az: mit hozol nekem? Persze honnan tudja még egy Mikulás is, mit szeretne az a gyerek. így ő is visszakérdez, s köziben szépen elbeszélgetnek, a szülőnek csak hallgatni kell mi az óhaj. Mert az ő szerepük ezuitán következik. Aztán van már olyan csintalan gyerek is, nagyobbacska fiú, aki kételkedik a Mikulás szakádénak valódiságában. Settenkedik, forgolódik, amíg a közelébe nem ér, s megrántja a hófehér szőrzetet. Ám az meg sem moccan. Felnőtt olvasóinknak elárulhatjuk, erős gumi tartja a dús szőrzetű báránybőrből készített szakállat. S ha már itt tartunk, beavatjuk a tizen éven felüli olvasókat a mikulástitokba is. Bizony a Mikulás közülünk való, aki csak tízórás munkaidejére öltözik át. A Kelet Áruház előtt sétáló Télapó civil neve Horváth László, s nem tud decemberben nagyobb boldogságot elképzelni a mikulásmesÁ Mikulás térségnél. Igen, mesterség, sőt szakma, mégha hivatalosan nem is ismerték el. Már hogyne lenne az, amikor meghívják egy vállalati ünnepségre, vagy óvodába, s neki minden gyerekről mondani kell valamit. Szakma ez a javából, méghozzá: gyerek ismereti szakma. Csak a színtiszta igzaságot lehet mondani, a gyerekek sokáig, hetekig emlékeznek a Mikulás szavaira. S a legőszintóbb kritikusok éppen a gyerekek. Hétfőn kezdte RyffiTiÄ: váth László. Magára öltötte ruháját, megigazította szakállát, s megkezdte egy hétig tartó rövid, de annál emlékezetesebb feladatát. Munkaköri leírása ugyan nincs, de tudja a kötelességét. Hetedik éve a Kelet Áruháza Mikulása. Ehhez pedig nem kell külön kommentárt fűzni. Ötvenhét esztendejével még nem tartozik az öreg Mikulások közé, mozgása még nem hasonlít az apó- kákéra, de a nap vége felé már jócskán elfárad. A minap is kénytelen volt két-három percre elbújni, egy kicsit kifújni magát. Meg aztán a vastag suba is melegíti. A leggyakrabban a Kelet előtt tűnt fel, azután az áruház osztályait is meglátogatta. Kereste a találkozást a gyerekekkel, hogy beszélgethessen velük. Ö csak annyit mondott magáról, nagyon szereti az apróságokat. Ha tehetné, valamennyinek a kezébe nyomna egy-egy csomagot. Mivel erre nincs keret, maradt a szaloncukor. Abból mindig jól telerakta a zsebeit, el is fogyott az áruház kálójából vagy tizenöt kiló az öt nap alatt. Tegnap volt Miklós, tegnap tartották a mikulásestéket is. Volt forgalma a Télapónak, a már nyugdíjban lévő Horváth Lászlónak. Délután előbb a hetes iskolában volt, majd gépkocsival vitték Sóstóra a borgazdasági kombinátba, onnan a HAFÉ-hoz repítették, s így ment ez óránként. Még ma este is hivatalos néhány helyre, de már azt számolgatja, mikor lesz a következő Mikulás- szezon. A gyerekeket nem lehet megunni. Sípos Béla Véleményünk Krúdy, a mostoha? Az Élet és Irodalom olvasói az utóbbi időben két olyan glosszá- val is találkozhattak a lap hasábjain, amelyek városunkat és megyénket érintik, illetve amelyek szerint nem ápoljuk méltóképpen a Krúdy-hagyományo- kat, amelynek az a kicsengése, mintha a nagy nyírségi író csak afféle mostohagyereke lenne szülővárosának. Az első glossza szerzője, Bar ta András (november 15) abból a híradásból indul ki, mely szerint Kótajban helyreállítják az egykori Ibrányi-kastélyt, amelyben többek között levéltári kutatószobát és Jókai-emlékszobát rendeznek be. Nos, ennek kapcsán teszi fel a kérdést Barta András, hogy lebet az, hogy Szabolcsban Jókai-emlékszobát terveznek, nem pedig Krúdy-em- lékszobát, hiszen ahogy ő írja, „a Nyírségben az álomhajósé az elsőség.*» Nagyképűségnek tűnhet talán, ha az irodalomtörténész Barta Andrást kívánnánk felvilágosítani arról, hogy a szóban forgó kótaji kastély és környéke milyen fontos szerepet játszik Jókai eryik legnépszerűbb regényéber (Egy magyar nábob), ezt tudván viszont semmiképpen sem érezhetjük véletlennek, ha megyei múzeum (természetesen nem a Haj- dú-Bihar megyei, hanem a Sza- bolcs-Szatmár megyei Múzeumok Igazgatósága) Kótajban a kastély helyreállítása után Jó- kai-emlékszoba berendezésére gondol. Tiszta lelkiismerettel annál is inkább teheti ezt, mivel Krúdy Gyula emlékét régóta méltóképp hirdeti a nyíregyházi múzeumban berendezett két szép emlékszoba. Fájdalmasan érint bennünket, nyíregyháziakat a Barta Andráséra erősen rálicitáló másik glossza Krúdy Zsuzsa tollából (november 29.) ö már nem egyszerűen a tervezett Jókai-emlékszobát fájlalja, hanem tényként állapítja meg, hogy Krúdy Gyula „valóságos mostohafia megyéjének**, akit itt alig ismernek, s akinek a hagyatékát nem ápolják. Nagyon súlyos szavak ezek az író leányának szájából. S különösen igazságtalan azért, mert mint nagyon sok Krúdy-rendezvény vendége és résztvevője maga Krúdy Zsuzsa is jól tudja, hogy ez mennyire nem így van. Tanulmányt lehetne írni arról — s egyszer talán valaki meg is teszi —, mi mindent tett a szülőföld az utóbbi három-négy évtizedben a Krúdy-kultusz ápolása érdekében. Most elégedjünk meg csupán néhány jellemző tény kiragadásával. Már 1953-ban — egy olyan időszakban, amikor Krúdynak még a nevét sem igen írták ie másutt —, a szülőváros reprezentatív emlékünnepséget rendezett nagy írófia tiszteletére, amelyen Krúdy Zsuzsa is részt vett. Ugyanekkor lapunk, az akkori Szabolcs-Szatmári Néplap méltató cikksorozatot közölt az író születésének 75., halálának 20. évfordulója alkalmából. És Nyíregyháza azóta sem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy a nagy író emlékét ébren tartsa, népszerűségét — lehetőségeihez mérten — terjessze. A város több alkalommal volt országos Krúdy-rendezvény színhelye. 1968-ban, az író születésének 90. évfordulója alkalmából irodalomtörténeti vándorgyűlést rendeztek az író tiszteletére. Ezzel egyidejűleg a. szülőváros Krúdy Emlékkönyvet adott ki, melynek szerzői között természetesen Krúdy Zsuzsát is ott találjuk. Az író születésének centenáriuma alkalmából 1978- ban újra Nyíregyházán szervezték az Irodalomtörténeti Társaság vándorgyűlését. A város felkérésére a debreceni Csokonai Színház ez alkalomra tanulta be Krúdy Gyula: „Az arany meg az asszony” című egyfelvo- násos színpadi játékát. A megyei könyvtár Gedényi Mihály Krúdy-bibliográfiájának kiadásával, a Szabolcs-Szatmári Szem le pedig különszámma! tisztelgett a százéves Krúdy emléke előtt. Nyíregyháza adott otthont a Szindbád ősbemutatójának is. Színházunk — mihelyt saját társulata lett — mindjárt egy Krúdy-bemutatót is tűzött műsorára. A „Rezeda Kázmér szép élete** című darabnak — amely re bizonyára Krúdy Zsuzsa is szívesen emlékszik* hiszen ő maga is jelen volt a bemutatón — igazán szép sikere volt Nyíregyházán. S mi őrzi még az író nevét az említett rendezvényeken, előadásokon kívül? Róla nevezték el a Sóstói útból nyíló egyik szép utcát, a város villanegyedében. Az ő nevét viseli a város egyik rangos gimnáziuma és Krúdy neve olvasható Nyíregyháza legnagyobb filmszínházának homlokzatán. Amikor a Krúdynak any- nyira kedves Sóstón újjáépült a szálloda, azt is róla nevezték el. De a közeli Nagykálló könyvtára és egy új nyíregyházi könyvesbolt is az ő nevét viseli. A városban elhelyezett négy emléktábla szintén az író megbecsüléséről tanúskodik. (Sóstón egy hangulatos sétányon találjuk Mészáros Dezső által készített Krúdy-mellszobrot, egy másik szobra pedig a Krúdy Gimnázium előcsarnokában áll. A Krúdy-kultusz ápolásának legújabb nyíregyházi dokumentuma a nemrégiben megjelent Krúdy-breviárium, amely a megyei könyvtár kiadásában látott napvilágot, s amely feltehetően nagyon sok új olvasót szerez Krúdy Gyulának itt a szűkebb hazában, de remélhetőleg, a megye határán túl is. A felsorolásban nem törekedtünk teljességre, ezt terjedelmi okok miatt sem tehettük, mégis úgy érezzük, e tények alapján könnyebben dönthet az elfogulatlan olvasó, valóban mostohafia-e megyéjének Krúdy Gyula? A cikk kapcsán viszont mindenképpen érdemes eltűnődni, hogy vajon megyénk valamennyi nagy szülöttjének őr- zik-e méltó hagyatékát, ápoljuk-e kellő tisztelettel emlékét. S végül, hogy Barta András kissé hatásvadászó kérdésére is válaszoljunk, mi hisszük, hogy Szindbádnak nem kell hazatérnie a Nyírségbe, hiszen itt mindig is itthon volt és itthon lesz. Bodnár István Á múltról jelen időben Meditáció a történelmi filmről A leghá'lásabb vitatémák egyike, menetrendszerűen visszatérő polémiák és szópárbajok tárgya a törté- Soikan megpróbálkoztak már azzal, hogy széLes körben elfogadható meghatározásig illetve érvényes körülírásig eljussanak, de úgy tűnik, a vállalkozás ok sikertelennek bizonyultak, legfeljebb részeredményeket hoztak. Bereményi Géza új íiüimje. A tanítványok jó alkalmat ad a korábbi eszmecserék újrakezdésére vagy folytatáséra. E film nézőit nyiván foglalkoztatja az a kérdés, mennyi a valóság- alapja a látott történetnek. Teleki Pál alakjában könnyű azonosítani az egykori kultuszminisztert, de Magyary professzor neve inkább csak a jog- vagy közigazgatáistör- ténettel foglalkozók számára mond lényegeset. Ök igazolhatják, hogy a cselekmény középpontjába kerülő kiállítás valóságos események nyomán reprodukálódott a vásznon. Folytathatnánk tovább azoknak a mozzanatoknak a felsorolását, aholl a korabeli tények és a Mm tükörkép fedésbe hozható; mérlegelhetnénk azt is, milyen arányban szerepelnek valóságos és ‘kitaláilt csölékménymozza- natok, de érdekesebbnek ígérkezik mindezek kapcsán visszakanyarodnunk a jelzett vitához. Mitől történeti? Az alapkérdés mindenkor az volt, milyen feltételeknek kell megfeleljen egy film. hogy itörténetinék legyen nevezhető. Akik felelősségteljes választ igyekeztek erre adni, világosan látták, hogy előzetesen több részletkérdésre kell megfelelni, egyébként reménytelenné válik széllemi erőfeszítésük. Az első ilyen kérdés így fogalmazható meg: mennyit -keli időben visszafelé menjen a 'rendező ahhoz, hogy történelminek nevezhető karba érjen. Egyszerűbben szólva: mennyi idő múltán válnak az események történelemmé, történelmivé. Hogy a kérdés milyen élő problémára -tapint, azt szemléletes módon bizonyítja Kovács Andrásnak A ménesgazda készítése közben szerzett tapasztalata. „Valaki a forgatásion — nyilatkozta a rendező — azt mondta, érdekes, -hogy tönté- -netimi Mimet csinálok. Meghökkentem, -hogy a fiataloknak ez már történelem. Én mám érzem annak. Hiszen amit az ember átélt, azt nem érzi történelemnek.” Igen kétséges persze, hogy a történelmi film -kategóriáját hozzá lehessen kötni a távlatihoz. Erre csak akkor van szükség, ha a -múlt és a történelem fogalmát azonosítjuk, s nem abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a múlt egyfajta teljességet jelenít, amelyből a történelmi az, amely túl emelkedik a mámdennapiság kategóriáján. Ilyen értelemben adhatunk igazat Rózsa János rendezőinek, aki egy vitában így foglalt állásit: „Én minden filmet történél minők tartok, -mert húsz év múlva az is történelmi lesz, amit ma -csinálunk. Javaslom, fogjuk fel úgy, hogy minden olyan film, amely igaz tudósítást ad a korról, az természetesen történelmi film. Vagy azzá válik.” A második fogaskerék Ha elfogadjuk ezt a vélekedést, akkor foga-skeréksze- irűen kapcsolhatjuk hozzá a ‘következő kérdést: mely film ad igaz tudósítást a tárgyául választott korról? Ennek ímegválaiszdlásában rendkívüli súllyal van jelen a véleményt formáló szubjektivitása, és a történelmi eseményeknek a szaktudomány PÉNTEK IMRE: két rezzenés nem nem tudom nem tudom elmondani egy év után sem (ha élnék — száz év után sem), mit adtál könnyű kézzel alig figyelve — mit adtál nekem. .. szintjén zajló folyamatos újraértékelése miatt a kérdés nyilván örökös viitaforrás marad. M-eMesleg éppen Rózsa Jánosnak a XVII. században játszódó A trombitás című filmje kavart egykor vihart a történészek körében, hagy hitelesen ábrázolja-e a kuruc világ születését. Egy további, elkerülhetetlen kérdés az, hogy történelminek nevezhető-e az a fiilim, amely ugyan a múltba helyezi cselekményét, de nem jelemnek meg benne pontosan azonosítható alakok, történelemkönyvekben is Olvasható konkrét események. Mert ha ezek hiánya kizáró ok — s létezik ilyen álláspont is —, akkor nem történelmi film a Szegénylegények sem. A kérdés mélyén természetesen kitalált események 'és a dokumentumok viszonyának értelmezési lehetőségei húzódnak meg. Van-e válasz? Elismerem, hagy sokkal 'könnyebb a témában kérdéseket megfogalmazni, mint érvényes válaszokig 'eljutni. De ez utóbbi nyilván nem a jegyzetíró feladata. Tudomásul kell venni, hogy a történelmi film fogalmát sok, egymástól jelentékeny módon különböző műre is ráragasz- tottá'k. Egyik véglet mondjuk a Beszélő köntös, a másik például az Égi bárány. E szélsőségek arra figyelmeztetnek bennünket, hogy erős fenntartással fogadjuk, ha egy filmről csak ennyi információ áll rendelkezésünkre: történelmi film. addig menekültünk, míg egyszer egymásra leltünk, (ma is hallom lihegésünket a világvárosi falu éjeinek mélyén...) ki-ki hozta a maga poklát, tisztítótüzét, elfuserált üdvösségét — s alig mertük elhinni, hogy valami össze akar kötődni bennünk széttéphetetlenül, végképp. inelmi film. Hamar Péter Cseres Tibor az idén volt hetven éves. Körülbelül húsz kötete jelent meg — némelyik többször is — 1935 óta. amikor az első, vállalt novelláik napvilágot láttak. Az a tény pedig, hogy munkái másod—harmadkiadásban is rendre megjelennek, az író ismertségét, népszerűségét bizonyltja. Cseres Tibornak tehát van életműve, van mit ösz- sze- és rendbe rakni azoknak az olvasóiknak, akik vágynak az író minden munkáira. Az fró népszerűsége, vagy ha Úgy tetszik, ismertsége a Hideg napok megjelenését követő nemzeti önvizsgálat-értékű vitában vált teljessé. Jelezte ez a mű, hogy alkotója különlegesen érzékeny az élő történelem szorí- tó-szorongató problémáira, és egyéni alkat, életűt adta tapasztalatok révén hatalmas ember- ismeret anyagot halmozott fel a közelmúlt történelmét alkotó emberről, legyen az hóhér vagy áldozat. S mert nem elégszik meg a külső megjelenítés hatásmechanizmusaival, az igazi történelmi hűség érdekében vállalja a történelmi személyek újra alkotását, megjeleníti őket saját alkatukból fakadó vallomásukkal, mintegy tetemre hívja őket, beszéljetek, osak beszéljetek, mi, az olvasó-túlélő bíróként figyeljük, felbuzog-e a vér az áldozatból. Ahhoz, hogy valaki Ilyen, a valóságot hitelesen, felidéző, annak összefüggéseit sejtető mesét tudjon alkotni, biztos stílusér- zékű tolira van szüksége. Ehhez Cseres Tibor: Pesti háztetők — Az utolsó bűbájos érett, kész író kell. Márpedig senki nem születik Pállasz Athénéként teljes fegyverzetben Zeusz fejéből, mindenki tanul, fejlődik, készül. Az író leginkább saját műhelyében. Az a két mű. amely az életműsorozatban megjelent, ennek a nagyra készülésnek egy-egy korai állomása, az alkotókészség más^más irányú kipróbálása, az embervílág felfedezésére tett izgalmas — és tegyük hozzá — néhol igen szórakoztató kísérlet. Két kisregény. Pontosan meg kellene határozni, mit jelent ez a fogalom. Nagyon egyszerűen az elbeszélésnél nagyobb, a hagyományos regény terjedelemnél kisebb terjedelmű és szerkezetű munkát. De Cseres esetében a műfaji meghatározást ki kell egészíteni. Nem a terjedelem a lényeges, mert e két munka még nem a későbbi regények nagy lélegzetű történelmi-társadalmi körképét vállalja fel, ezek még „csak” egy ember egy időszakának egy szeletét vizsgálják, mesélik el. Mintha az író hozzá akarná igazítani az őt érdeklő témát, történetet, embert a maga írói, alkotói lehetőségéhez, képességeihez. Mintha a tehetség arányérzéke szabná meg a téma mélységiét, hordo- zó képességét. ,,A fene se gondolta!” — mondhatná erre Arany Jánossal az író, de a Pesti háztetők mégis ezt látszik igazolni. Ez az ötvenes években készült munka egy nagykamasz felnőtté válásának történetén keresztül mutatja meg az ötvenhat utáni Magyarország lelkekbe égődött zavarait, azokat az emberi viszonyokat, melyeket a történelem segített zavarossá vagy zavarosabbá tenni, és amelyekből csak a klasszikus értelmű és értékű emberi értékek segítenek ki. A mű hőse, Gráci 18 éves volt büntető intézetes, majd állami gondozott tetőfedő ipari tanuló, anyja disszidált, örök sebet okozva ezzel a fiúnak, aki most becsülettel dolgozik, járja a pesti háztetőket mesterével. • Nincs is semmi baj, amíg régi életének egyik szereplőjével összeakadva kapcsolatba nem kerül egy akkori pes ti galerivel. A mű hőse és többi szereplője a történet, lehetőségein belül eljut az író adta végkifejletig. de — és ez talán. a legfontosabb — nem a biztos megnyugvásig. A hősben égő bizonytalanság már a későbbi írót ígéri: az élet bizonytalan, mint a meghatrozó társadaLmi-történel- mi körülmények, nem tudhatjuk, jól cselekedtünk vagy rosz- •szul, még akkor sem, ha amit tettünk, azt hősként tettük. Az utolsó bűbájos meg a tanítványa 1959-ben jelent meg először, de nyilvánvalóan egy korábbi írói korszak terméke. Tulajdonképpen ..csavargó regény”, Kakukk Marci és társainak közeli rokona. Hőse. Ambró apó világéletében irtózott a munkától, s ezért minden szélhámosságnak tudójává vált. mígnem ez az új szerkezetű világ — az ötvenes években vagyunk — ki nem zárta a szélhámoskodásnak ezt az idejétmúlt fajtáját. Persze lehet, hogy Ambró apó azóta feltámadt! Kedves írás ez a regény, szórakoztató olvasmány minden korosztálynak. (Szépirodalmi Könyvkiadó 1985.) Snlontay Mihály
