Kelet-Magyarország, 1985. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-24 / 301. szám
16 Kelet-Magyaromág 1985. december 24. megyei szövetségbe. Naponta kiadós sétát végzek, majd hazamegyek és olvasgatok. A tévében is mindent megnézek, ami a sporttal kapcsolatos. Jó kapcsolatban áll a súlyemelés országos vezérkarával. A sportág szabolcsi pápája, olyan neves személyiségek ismeretségével büszkélkedhet, mint Aján Tamás, Földi Imre, Ecser Károly, Orvos András, Tóth Géza. .. — Meddig még a vasemberek között? — Nem tudom, hogy helyette mi töltené ki az életemet. .. Addig csinálom, amíg érzem, hogy nem vagyok teher ... Ritka jubileummal büszkélkedhet. Hat évtizede kötött jegy ességet a sporttal, s rövidesen ünnepli hetvenötödik születésnapját. Ezt kedves felesége, három fia, unokái és sportbarátai társaságában tervezi eltölteni. Indulni készültünk, a kertajtóig kisért. Megkérdeztem: Ha néhány szóban kellene a háromnegyed évszázadról beszélni, hogy jellemezné azt? — Nem voltam különleges ember, csak tettem a dolgom, amit kellett. — És most? — Boldog és elégedett vagyok. Kovács György A nyolcadik X közepén fl vasember, aki teszi a dolgát „Alig tudott járni, de már elvittem az edzésekre..." A kosaras- család „R pályán igy csak kát ára izgalom..." Motorosfeleségek Termékeny évek — Gyuri bácsi melyik futballcsapatnak szurkol? — Mint káliói lokálpatrióta miért szurkolnék másnak? Húsz esztendeje a megyei súlyemelő szövetség elnöke. Működése alatt olyan versenyzők nőttek fel, mint Hajdú Ferenc, Tóth György, Száraz János, a Kőszegi fivérek, Paulik Mihály, Rácz András ... — Kit tart jelenleg a legjobb magyar súlyemelőnek? Csillant a szeme: — A leninvárosi Szanyi Andort. Az ő teljesítményét hazánkban nem érte el senki. Közel 15 éve került nyugdíjba. Ez csak azt jelentette számára, A csengetésre a házigazda, Molnár Béla nyitott ajtót. A konyhában felesége, az ünnepi menü készítésével foglalatoskodott. A szobában egyszem lányuk, Viki, a karácsonyfadíszekeit pakolta. Abban nincs semmi rendkívüli, hogy két sportoló összeházasodik, s gyermekük is a sportpályán érzi magát legjobban. Abban sincs semmi, hogy életűiket kedvenc sportáguknak szentelik. Soksok sportcsalád éli így mindennapi életét. Vannak azonban olyanok, akik valamilyen oknál fogva „mások”. Nem lehet nem észrevenni őket. Itt vannak például Molnárék, a kosárlabdacsalád. — A pécsi Nagy Lajos gimnáziumban ismerkedtem meg a srportággal — kezdte mesélni sportpályafutásának állomásait Molnár Béla. — Később a Budapesti Műegyetem Vegyészmérnöki Karán tanultam tovább, miközben a MAFC harmadik csapatában játszottam. A legjobbak már akkor is emlékezetes csatákat vívtak a Budapesti Honvéddal. Én minden mérkőzést végigszurkoltam, sőt a fél kollégiumot lecsalogattam egy-egy izgalmasabb összecsapásra. A mérnöki diploma megszerzése után előbb pesti, majd 1966-tól a nyíregyházi gumigyárban dolgoztam. — Az első nyíregyházi hét után már pályára is léptem a Spartacus színeiben. Végül kiderült, éppen ez volt a baj. Ugyanis még nem voltam leigazolva a nyíregyházi együtteshez, így jogosan óvott, s kapta meg a két pontot az ellenfél. Ezt követően — három évig a megyei bajnokságban játszottam: majd közfelkiáltásra elvállaltam a csapat irányítását. — A nagycsapat! Szűcs Jóska, a válogatott erőssége lett, Knáver az ifjúsági válogatottban szerepelt, Csorba NB I-es játékos lett, Stefá- ni. Sallai, Faragó, Ferenczi a BSE-be igazolt. Hiába jutottunk ezzel a gárdával magasabb osztályba, azaz az NB II-be, többen eltávoztak a csapattól, más városban folytatták — mondta nagy sóhajjal vendéglátónk. — Engem meg kihagytál — szólt közbe Saci, a feleség — s máris hozta a Kelet-Ma- gyarország egyik korábbi példányát mintegy igazolásul. „Sportházasság” címmel gratulál a lap 1968. augusztus 16-i száma Radványi Saroltának és Molnár Bélának házasságkötésük alkalmából. Ezután Molnárné, Saci vette át a szót: — A pénzügyi szakközép- iskolában testnevelő tanárom Fiedler Barna először a tornát erőltette velünk, pedig akkor is a kosárlabdát szerettem. Érettségi után a tornászgárda többi tagja abbahagyta, én a Munkásban, a Váradi Attila vezetésével megalakult kosárcsapatba kerültem. Edzéseinket mindig más középiskolák tornatermében tartottuk, majd, amikor az „Emgé” csarnoka felépült, az lett végleges „főhadiszállásunk”. A bajnokságban hullámvasútra emlékeztetőén szerepeltünk, egyszer feljutottunk az NB II-be, de rögtön ki is estünk, majd megint visszakerültünk. — Mikor volt ez? — kérdezte a családfő, majd elkezdte keresgélni a csapat eredményét az 1965-ös sport- kalendáriumban. — Még 1967-ben Szolnokon, az osztályozón reménykedtünk a feljutásban, de egy férjhez menési hulláim miatt éppencsak, hogy ki tudtunk állni a találkozókra, amiket el is vesztettük. Ezért a Családi összejövetelre voltam hivatalos. Több szempontból is családias. Egyfelől a nyíregyházi salakmotoros szakosztály egy nagy család, másrészt a három versenyző nem egyedül, hanem saját kis családjával volt jelen Balogh Já- nosék lakásán. A vendégek: Seresék, Kovács Andráséi;, valamint a salakosok „apukája”, Szováti Ferenc mellett Szabó Elemér edző cs a szerelők. Az előkarácsonyi hangulatban nehezen indult a beszélgetés. Szerencsére a gyerekek hamar feloldották a kívülállóval szembeni bizalmatlanságot. — Te nem tudod, hogyan kell a cipődet rendesen lerakni? — mondta gyerekszigorral, majd be is mutatta. A derültséget követően lassacskán kezdett gomolyogni a beszélgetés fonala. A férfinép — természetesen motorozással indított. A feleségek véleményére voltam kíváncsi: a nézőtéren vagy talán otthon könnyebb várni férjüket egy-egy verseny alkalmával? Majdnem sértésnek vették a kérdést. Mit képzelek én? A férj versenyez, ők meg otthon? A leghamarabb Kovácsné, Ágika fogalmazott: — A pályán így csak két óra izgalom, ám ha otthon várnánk őket, az jóval hosz- szabb lenne. Aki rendszeresen kijár a Zalka Máté utcai versenyekre, ismerheti a három feleséget. Hárman, háromféleképpen szurkolnak, izgulnak férjük sikereiért, csapattársaibirkózó szakosztályt alakított, néhány évvel később súlyemelőkké váltottak át a kállói fiúk. — Kocsitengelyekből saját magunk készítettünk súlyzókat, azzal gyakoroltunk magánházak udvarán. Szakítottunk, emeltük a nehéz tárcsákat anélkül, hogy tudtuk volna, hány kiló kerül a magasba. — Sokat edzettek? — Munkaidő után, heti két alkalommal. Klubszeretete, hűsége példa nélkül álló. Hat évtizede tagja a kállói sportolók családjának. — Nagyon kedves hatvan év volt. Annyi emlék, történet raktározódott bennem, hogyha mesélni kezdenék, talán egy hét múlva is itt ülhetnénk egymással szemben. hogy még többet tudjon sportágáért tenni. Több évtizedes, becsülettel végzett szolgálat elismeréséül a Munka Érdemrend • ezüst és a Sportérdemérem arany fokozatát kapta meg. Mozgalmas öregkor — Mivel tölti napjait? — Hétkor kelek, s kétszer egy héten Nyíregyházára utazom, a Az iskola tornászcsapatának tagjaként 1925-ben. Az első sorban balról a harmadik Szondy György. — Nem unta meg egy icipicit a sportot? — Méghogy megunni? Bár mozoghatnék annyit, mint fiatalabb koromban. Molnárék — otthon. női szakosztályt is megszüntette a Nyíregyházi Spartacus. Azóta munkahelyemen — a Magyar Nemzeti Bankban — asztaliteniszezem, és a 9-es számú általános iskolába járok kondicionáló edzésekre. — Én nem szakítottam ennyire a sporttal — mondja a férj, Molnár Béla. — 1977- ben alakítottam meg a Vízügy-MEDOSZ csapatát, amelyben az elmúlt évig még én is játszottam. Közben 3 évig a mezőgazdasági főiskola ifjúsági csapatát edzettem, 1984-ben technikai vezető lettem a Tanárképző férficsapatánál. Ebben az évben megválasztottak a Vízügy-MEDOSZ sportegyesület elnökének. Játékvezetőként — egy évig — az NB I- ben fújtam a sípot. A kosárlabda-szövetségben több éve a játékvezetői, és edzői bizottság vezetője vagyok. Úgy, hogy nem unatkozom. — Viki, te következel — adta át a szót Saci lányának, de Béla már mondta is: — Alig tudott járni, de már elvittem az edzésekre. Minden mérkőzésen velünk volt, bár úgy vettem észre, kevésbé tetszett neki a kosárlabda — emlékezett nevetve a házigazda. — A 2-es gyakorlóiskola 5. osztályában Molnár Annamária edzéseire jártam, a megyei serdülőbaj- nokságban játszottam, majd a tanárképző ifjúsági csapatába kerültem. Egyik mérkőzésen — a Ganz-MÁVAG f iién — jól kijött a lépés, 9 pontot szereztem. Kosárcsúcsom, éppen a napokban befejeződött középiskolás kupán, a Budai Gimnázium ellen értem el — ötvenegy pontot dobtam. Az NB I-es csapat edzéseire is eljárok, jó lenne bekerülni a főiskolás csapatba. Ami a jövőt illeti: két év múlva szeretnék sikeresen felvételizni a műegyetem épületgépész szakára, és a MAFC csapatában folytatni a kosárlabdázást. Máthé Csaba kért, a többiekért. Baloghné, Ilcsi például nem kíméli hangszálait. Seresné, Tünde egymás után szívja el cigarettáit, Kovácsné, Ágika pedig egyenesen az ujjait rágja. Korábban szinte minden hazai versenyre elkísérték férjeiket, de mióta gyerekeik vannak, ezt már nehéz megoldani. — Volt olyan, a fiúk egyenesen megtiltották,, hogy elkísérjük őket egy-egy szegedi vagy gyulai versenyre — meséli Ilcsi. Seresnével azonban úgy döntöttünk: titokban utánuk megyünk. Meg is tettük, de utólag kiderült a turpisság. Kezdtünk belemelegedni a beszélgetésbe, egyre-másra Az utcán pillantottam meg, kezében csomaggal. — Tudja, a szokásos ajándékozás — árulta el a titkot. — Nem veszélyes ez így télen Gyuri bácsi? — Még csak a közepén taposom a nyolcadik ikszet. . .! így indult beszélgetésünk idős Szondy Györggyel a Szabolcs- Szatmár megyei súlyemelő szövetség elnökével, akivel később Nagykállóban, a Vasvári Pál utcai lakásában beszélgettünk. Sürgött-forgott, képeket hozott. Régi elsárgult iratokat, emlékeket. Tőle tudtuk meg, hogy Kál- lóbain már az 1885—86-ois tanévben nyoma volt a súlyemelésnek. A kis szobában csak a megfakult papírlapok zizegtek. Mint egykor a sámán az áldozati tűz füstjéből, Szondy György dokumentumainak ' tömegéből próbáltam kikutatni az ismeretlent. Nevét, eredményes munkáját országszerte jól ismerik. Pontos sorrendben elevenítette fel érdekes életútját, amely elválaszthatatlanul összefonódott a sporttal. Az első lépések — Hol is kezdjem? — morfondírozott. — Már 1925-ben egy iskolai tornaversenyen a 60 méteres síkfutásban második lettem. Szegény családból származtam, igy körülményeim csak nehezen tették lehetővé a sportolást. Közben tornáztam, s ha tehettem a birkózással is foglalkoztam. Eljutottam Diósgyőrbe, Debrecenbe, ahol versenyeket is nyertem. Szűkebb hazájában, 1945-ben Szondy György: „Csak tettem a dolgom, amit kellett.. jöttek a történetek. Valósággal „bomba” robbant, amikor a nyárról, a nyaralásról érdeklődtem. — Nyaralás? Már négy éve nem tudtunk elmenni sehova együtt — csattant fel Ilcsi. Edzőtábor, edzések, versenyek egészen őszig. A másik két feleség is bólogatott, helyeseltek. Beszélgetés közben az asszonyok fél szemmel a gyerekeket, a férjüket figyelték. Baloghné- nak a háziasszony szerepét is be kellett töltenie. A gyerekekkel egyébként nem volt gond, csendben voltak — Markó kivételével. Igaz, a többiek még nem is tudnak beszélni, olyan picinyek. Kovács Ágika a kekszmajszolás közben fel-fel kacagott. A témánál maradtunk: ki és mennyi minősítési pontot szerzett? Lesz-e Kovács Andrisnak nemzetközi minősítése? Aztán jó lenne szerezni egy crossgépet is ... Elérkezett az idő, így hát megkérdeztem: hogyan fogadnák a hírt, ha férjük kijelentené: holnaptól nem motorozok ! — örülnék, ez lenne életem legszebb pillanata — mondta Kovácsné. A másik két feleséget jobban meglepte a kérdés. Ügy tűnt, ők vagy jobban szeretik a sportágat, vagy edzettebbek. De azért ők sem fakadnának sírva bánatukban, ha férjük abbahagyná a motorozást. Szó esett még arról is, hogy milyen nehéz a salakmotoros feleségek élete. — Ezek a fiúk nem tudnak meglenni a motor nélkül — mondta Seresné. Alig várják, hogy paripára ülhessenek. Késő este lett. A lefekvés ideje. Szedelőzködtünk, ki-ki hazaindult. Mán László Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím : Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszenkosztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900,— közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, fél évre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 (Balról) Kovácsék, Baloghék, Seresék. M Keletagyarország ' * - . ■ • 1 5 . ■ ■im i ni Ift'áfiliiilf TMíi!Y fírilitlriTtfiiI r~Éii»ii i i ' rtif
