Kelet-Magyarország, 1985. december (42. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-14 / 293. szám

VÁLTOZÓ ÉLETÜNK „Kishatármente” Tudomány és hatadás Rangot a tudásnak Több tucatnyi vagy talán száz is meglehet a száma azoknak a nyíregyházi, szabolcsi vállalatoknak, intézmé­nyeknek, szövetkezeteknek, amelyek több-kevesebb rend­szerességgel, szoros vagy lazább kapcsolatot tartanak fenn egy vagy több külföldi partnerrel. És noha a címben a kis- határmenti kapcsolatokra utalok, nem csupán a szó legszo­rosabb értelmében vett határmenti kapcsolatokra szeretnék utalni, hanem a legszélesebb értelemben vett földrajzi tá­volságokról hozzánk érkezők, s oda kiutazók által ápolga- tott nemzetközi összeköttetésekre — kissé fellengzősen úgy is mondhatnánk: a mi kis diplomáciánkra. Beleérteném ebbe a foga­lomkörbe a vállalataink, szö­vetkezeteink szervezte kül­kereskedelmet éppúgy, mint a testvérvárosi, testvérme­gyei kapcsolatok dolgát, sőt az üdülési cseréket és min­denfajta kapcsolatot, amit valamely intézményünk „lo­gobója” alatt hoz létre talál­kozásokat magyar állampol­gáraink és idegen országok polgárai között. Se szeri, se száma az ilyen események­nek, főként nyáron, de az esztendő minden hónapjára jut ilyen vagy olyan vendég- fogadás vagy éppen szabol­csiak útnakindulása ... Nem azokról kívánok szól­ni most, akik hivatásszerűen vesznek részt az idegenfor­galom bonyolításában, hi­szen őket tankönyv oktatja szakmájuk nemzetközi kap­csolatrendszerének etikájára, etikettjére, s még csak nem is azokról a politikai pályán dolgozókról, akiknek ugyan­csak kötelességük elsajátíta­ni a diplomácia leckéjét. ★ Sem tankönyv, sem tanfo­lyam nem oktatja azokat, akik egyéb, már .említett mó­don kerülnek kapcsolatba külföldiekkel, idehaza vagy külhonban. Helyesebben, lé­tezik egy tankönyv „amatő­rök” számára — az „Etikett, társasélet, protokoll” — de ez a legalább negyedszázada megjelent, egyébként kitűnő munka is ritkán kölcsönöz­hető ki a megyei könyvtár­ból, mert állandóan közkézen forog. Így azután a mini-diplo­mácia tankönyvből s önkép­zéssel aligha sajátítható el, pedig igen nagy szükség lenne rá. Persze szó sincs arról, hogy a nyíregyházi gyár igazgatója, főmérnöke vagy szakszervezeti titkára tanulja meg, hogy a testvér­üzem delegációjának érkezé­sekor milyen rendben állítsa fel irodájában munkatársait vagy épp frakkot, szmokin­got, zsakettet öltsön-e magá­ra, amikor megbeszélést kezd külföldi partnerével. Az Ilyesmi, még a nagybetűs diplomáciában is kiveszőben lévő merev formalitások egy­szerűen nevetséges«» hatná­nak az ilyen szintű nemzet­közi kapcsolatokban. Ugyan­akkor számos olyan apróság­ra igenis oda kell figyelni, ha egyszer külföldi vendég fogadására vagy külföldi utazasra készülünk, ami még „kishatármentén” is kötele­ző. Mert ezek mellőzése, ezek ismereteinek hiánya hol sér­tő, hol lekezelő, hol meg­alázkodó, hol pedig egysze­rűen tapintatlan-neveletlen házigazdává vagy vendéggé tesz minket. ★ A kisdiplomácia eseménye jobbára úgy kezdődik, hogy megérkezik a távirat vagy a telex: „Többéves, hagyomá­nyos együttműködésünk, s a múlt évben megújított együtt­működési megállapodásunk alapján tájékoztatjuk, hogy üzemünk háromtagú küldött­sége tapasztalatcsere-látoga­tásra érkezik Önökhöz...” Ilyenkor elkezdődik a tol­mácskeresés, s ha nincs kéz­nél nyelvtudó ember az üzemben, akkor a munkatár­sak ismeretségi köre talán segít, csak a legkézenfek­vőbb megoldás nem jut eszébe a címzettnek: a TIT megyei szervezete fordítói szolgálatával a lehető leg­gyorsabban tud segíteni. A távirat végre anyanyelvűn­kön ott fekszik a vállalat igazgatója előtt, s most meg kellene írni a választ: várjuk szeretettel delegációjukat... Csakhogy itt történik az első tévedés, amikoris újra elő akarják venni a tolmácsot, hogy most fordítsa idegen nyelvre a választ. De minek? Ha egyszer mi a külföldi partner nyelvén kaptuk az üzenetet, mi is nyugodtan válaszolhatunk magyarul, s a partner gondja legyen táv­iratunk ottani lefordíttatása. Azután érkezik a vendég. Már csak órák vannak hát­ra, s valakinek eszébe jut, hogy tolmács is kellene erre a napra. S akkor jön a nagy hajsza: az egyik tolmács épp beteg, a másik külföldön van, a harmadikat s negyedi­ket munkahelye nem engedi el, mert ott is szükség van rá, mígnem előkerül a válla­lat nyugdíjas portásának nagynénje, aki valamikor a század közepén még a polgá­riban tanulta ezt a nyel­vet ... Igaz, az integrált áramkörökről még anyanyel­vén sem hallott, de talán két pohárköszöntőt le tud majd fordítani (ez sem olyan biz­tos!) A másik véglet, amikor a tőlünk külföldre induló küldöttség akar mindenáron tolmácsot magával vinni, no­ha erről a fontos személyről a vendéglátónak kell (jó idő­ben) gondoskodnia. ★ A szakmai program hibát­lanul pereg, hiszen vendég és vendéglátó egyaránt kiváló mestere hivatásának, s ha a tolmács netán silány is, a szakma nemzetközi nyelve segít abban, hogy értelme le­gyen ennek a találkozásnak. Csakhogy a szakmai tapasz­talatcserét — mintegy nélkü­lözhetetlen körítésként — társasági események is kísé­rik. Szerény vagy kevésbé mértéktartó bankett, magán­meghívás, éttermi ebéd, va­csora és ... pincelátogatás is. Ha ez a kísérőprogram ará­nyaiban nem hivalkodó, rendjén is lenne a dolog, csakhogy itt a legtöbb gond: előfordul ugyanis, hogy a szerencsétlen szakember, amikor pár nap múltán eltá­vozik tőlünk, legfeljebb az igazgatói irodában szerzett pár órás szakmai ismeretet, de valamennyi nyíregyházi, tokaji étterem, pince ízének- zenéjének hangulatát viheti magával. Márpedig nem ezt, nem csak ezt hivatottak szol­gálni nemzetközi kapcsola­taink. És ami a legfőbb, ked­ves külföldi vendégünk sem bizonyos, hogy ilyesmire szá­mított. S ha már a fehér asztalnál zajló „minidiplomáciáról” beszélünk, érdemes emlékez­tetni, hogy a valódi külkap- csőlátókban zajló találkozá­sok előtt a vendéglátó fél protokollfőnöke még azt is pontosan áttanulmányozza, hogy mik az érkező vendég hazájának gasztronómiai szo­kásai, netalán milyen a part­ner ízlése, egészségi állapota stb. Természetesen nem kí­vánható meg, hogy az a nyír­egyházi gyár vagy intézmény, ahová olykor megérkezik egy külföldi szakembercso­port, ilyen protokollfőnököt alkalmazzon, aki mondjuk azt is megtudakolná a part­ner cég titkárnőjétől, hogy az érkező szereti-e a sertés- pörköltet. De az már elvár­ható minden külföldi fogadá­sára vállalkozó munkahely­től, hogy az illető ország leg­főbb szokásairól előre tájéko­zódjon a delegáció útját egyengető, szervező ember. A legkézenfekvőbb, ha már az üzenet szövegét fordító tol­mácstól szerez néhány alap- információt a titkárnő. Rit­kán érkezik hozzánk távoli, egzotikus ország polgára, így hát nem is oly nehéz ilyen ismeretekre szert tenni. Amellett, hogy vendégünk­nek kedveskedni akarunk a világszerte híres magyar konyhaművészet kínálatával, érdemes azt is figyelembe venni, hogy a túlfűszerezett, zsíros ételtől (például halász­létől) nem is egy kedves külföldi vendégünk gyara­podott a mentőszolgálatnál szerzett élményekkel is. ★ A fehér asztal mellett — főként szláv és germán nyelvterületről érkező ven­dégeink esetében — elkerül­hetetlen a magyar szokástól kissé elütő tósztolás — a po­hárköszöntők hosszú sora. Egyes népeknél a jó tószt szinte művészet számba megy, készülnek rá, cifráz­zák, de mindenképpen az al­kalomhoz igazítják. Ilyenkor nem könnyű a magyar ven­déglátó dolga: neki is illik mondani tósztot, sőt, vendég­látóként épp neki kell az el­sőt elmondania. Nos nem kell kibújnunk bőrünkből, nem szükséges tíz-húsz perces grúzos pohárköszöntőt szer­kesztenünk, hiszen rólunk, magyarokról jól tudják kül­földi partnereink, hogy mi rövid, frappáns, de sémmi- képp sem érzelgős üdvözlé­sek hívei vagyunk. Ezzel el is érkeztünk a leg­veszélyesebb területre: a bankett asztalánál, a szak­mai beszélgetések komolysá­gánál jóval oldottabb hangu­latban fogant ígérgetésekhez. Az ilyenkor elhangzó meghí­vásokat, kiutazási ígéreteket is jól meg kell gondolni, mert nem biztos, hogy part­nerünk a jó bukéjú vörös bornak tudja be később, hogy csak a kellemes este at­moszférájában volt komoly a dolog. És ugyanekkor válik csúszóssá a pálya a viccek, anedoták nyomán is: minden tolmács tudna mesélni sa­ját villámhárító szerepéről, amikoris a más ország fiát épp nemzeti önérzetében sér­tő anekdotát egy teljesen más viccel behelyettesítve fordított le idegen nyelvre. A nemzetközi érintkezés etikettjének alapismereteire főként akkor van szüksé­günk, ha mi vagyunk a ven­dégfogadók, de kiutazáskor is fel kell készülnünk. Miért fontos mindez? — Azért, mert ma már közéle­tünk egyik természetes részévé vált — nálunk, vidéken is — a külföldiekkel való érintkezés. Márpedig ezek a szemé­lyes kapcsolatok, találkozások formálják a leghitelesebb vé­leményt ««óinkról, hazánkról Presztízsünket megtarthat­juk vagy ronthatjuk általuk. így válik a „kishacártne».«-” — a mi kis diplomáciánk a nagyobb léptékő kü! »táj,-töm­tök részesévé — s nem mindegy: milyen minőségben. Szilágyi Szabolcs Olyan korban élünk, S­szenek a tudományos kutatás és a műszaki fejlesztés iránti igények. A Politikai Aka­démián tartott legutóbbi előadásában Pál Lénárd megfogalmazta: az igények több fontos területen jelentkeznek: a társadalom tudatos alakításához nélkülözhetetlen előre­jelzések és döntési alternatívák kidolgozá­sában, a gazdaság fejlesztésének megalapo­zásában, az új technológiák elterjesztésé­ben, a kulturált és egészséges életkörülmé­nyek feltételeinek megteremtésében, a tár­sadalmi tudat formálásában. A tudományos és műszaki haladás köve­telményeivel a megyei párt- és állami tes­tületek is kiemelten foglalkoznak. Az ex- tenzív iparfejlesztés feltételei megyénkben is kimerülőben vannak — fogalmazta meg a megyei pártbizottság az intenzív gazdál­kodás kibontakozásának és a vállalati szer­vezetek korszerűsítésének tapasztalatairól szóló értékelésében és az azt követő gazda­ságpolitikai aktívaülésen — ezért kiemelt figyelmet kell fordítani az intenzív fejlődés, a hatékony gazdálkodás kibontakoztatására, melynél a műszaki színvonal gyors fejlesz­tése a meghatározó tényező. A tudományos kutatásokról a megyei párt­értekezlet megállapította: a megye gazdasá­gi és szellemi fejlődésével együtt tovább ja­vultak a tudományos munka feltételei, de összességében elmaradnak az igényektől és a lehetőségektől. Eredményesnek minősítet­te a főiskolák természet- és társadalomtu­dományi tanszékein végzett kutató és adap­tációs munkát, nem tartotta kielégítőnek a megye üzemeinek az új gyártmányok beve­zetésével kapcsolatos tevékenységét. Meg­fogalmazta, hogy számottevően nőtt a tudo­mányos fokozattal rendelkező kutatók szá­ma, ám a kutatóbázisok és az anyagi lehe­tőségek szűkössége miatt szerények a kuta­tómunka eredményei. A műszaki alkotómunka kutatási feltéte­lei és körülményei költségesebbek és össze­tettebbek, mint a társadalomtudományi ku­tatásoké — mondják legtöbbször joggal a műszaki szakemberek. E területen a leg­többször olyan technikai feltételek szüksé­gesek, melyek kisebb országban csak egy, vagy kevés helyen tervezhetők. Mivel a gyártmányfejlesztő tevékenység költséges, a több gyáregységből álló gyárak elsősorban a központokban hozzák létre és működtetik azt. Ha a műszaki alkotómunka megyei hely­zetét akarjuk felvázolni, akkor a megye adottságait, az alkotás körülményeit és fel­tételeit kell először figyelembe venni. A me­gye üzemeinek többsége nem megyeközpon­tú, a fejlesztési feladat önállóságuk mérté­kétől függően van jelen. A gyáregységek kutató és gyártmányfejlesztő tevékenysége a vállalatok központjának döntésétől függ. Néhány korszerű gyár kivételével a műsza­ki alkotómunka a gyártásfejlesztésre, az al­kalmazott technológiák fejlesztésére korlá­tozódik, illetve a minőségellenőrzés terüle­tén bontakozhat ki. Nincs a megyében tézet és műszaki szakkönyvtár. A számítás­technikai intézetek most létesítik első bázi­saikat. A szükségesnél alacsonyabb számú műszaki szakembergárda természetszerűen a termelésben érdekelt. Az intézményes to­vábbképzés lehetősege néhány szakterület kivételével nem biztosított, azt a vállalatok központjaiban és az MTESZ egyesületeiben végzik, illetve egyéni önképzéssel oldják meg. Az alkalmazott kutatások témáinak szá­ma jelenleg meghaladja az ötvenet s eze­ken több mint kétszáz szakember dolgozik. Főként a termékszerkezet javításával, a gazdaságossággal és exportképességgel, il­letve az alapműködéssel összefüggő kérdések megválaszolásával foglalkoznak. Pedig az MTESZ legutóbbi tisztújító közgyűlésén többen is megfogalmazták: a megye műsza­ki-gazdasági szakembereit elhivatottság és tenniakarás jellemzi, jelentősebb alkotósze­repet vállalnának, képességeik magas szín­vonalú, országos jelentőségű feladatok ellá­tására is alkalmassá tennék őket. A megyei pártbizottság említett határoza­ta ezek tudatában jelölte meg a műszaki al­kotómunka fejlesztésének tennivalóit ★ A társadalomtudományi kutatások me­gyei bázisai az elmúlt húsz évben alakultak ki, illetőleg az utóbbi evekben erősödtek meg. Valamennyi fő tevékenysége mellett tartja feladatának a kutatást. A tanárkép­ző főiskolán a régészet és a néprajz kivéte­lével elkészült tanszékek állnak a tudo- márv",;-ak művelésére. A megyei múzeumi szét ’, czetben a régészetnek és a néprajznak vannak jelentős bázisai. Tudomány.^ kapa­citás halmozódott fel a megyei levéltárban. a könyvtárban, az MSZMP megyei oktatási igazgatóságán, egyes alsó- és középfokú ok­tatási intézményekben. A megye ideális terep a regionális tár­sadalomtudományi kutatások számára, van mit kutatni. Felnőtt a társadalomtudomá­nyok művelésére képes kutatógárda is: van, aki kutasson. Ehhez kell egy átgondolt re­gionális tudománypolitika. A tudományok területén jelentkező helyi szükségleteket csak regionális tudománypolitika képes fel­tárni és az igények kielégítését koordinálni. E politika megléte nélkül a regionális tár­sadalomtudományi kutatások csak atomi- záltan, izoláltan folytathatók és nem lehet­nek kiszolgálói az egyébként mindenütt ele­mi erővel jelentkező és mindenkitől világo­san felismert szükségszerű lokális művelő­dési koncepciónak.’’ A társadalomtudományi kutatások eredményeit mutatja a kutatók előadói és publikációs tevékenysége. A ta­nácsok és megyei intézmények az utolsó ne­gyedszázadban vállalkoztak kiadói tevékeny­ségre is, a kutatások eredményei kötetek­ben, sorozatokban láttak napvilágot. E te­vékenységet a szűkös anyagi lehetőségek korlátozzák, ennek ellenére napjainkban is történnek erőfeszítések, jelennek meg je­lentős kiadványok. A VII. ötéves tervi me- cénálási és kiadási tervek pedig jelentősebb előrelépést hozhatnak. A párt a tudományt a szocializmus ter­mészetes szövetségesének tekinti, tisztelet­ben tartja az alkotás szabadságát, megbe­csüli az eredményes munkát végző kutató­kat, és azt várja a tudomány művelőitől, hogy hasznosítható kutatási eredményekkel, új és gazdaságos technológiai eljárások ki- fejlesztésével és alkalmazásával járuljanak hozzá a termelőmunka színvonalának és eredményességének emeléséhez. A pártszervezetek ÍJ fel hogy kiálljanak az adott szervezet jövőjé­ért vitázó, az új módszerek, tudományos eredmények, új technológiák alkalmazásá­ért harcoló és a munkában tevékenyen részt vállaló, alkotó emberek mellett. A pártmun­ka stílusának és módszereinek fejlesztésé­től is függ, képesek leszünk-e kihasználni az emberi tényező hatékony működtetéséből adódó lehetőségeket a műszaki haladás meg­gyorsításában. Az intenzív gazdálkodás fejlett műszaki struktúrát és felkészült társadalmi környe­zetet igényei. A tudás, az ismeret akkor vá­lik termelési tényezővé, akkor lesz a társa­dalmi, műszaki fejlesztés hatóereje, ha to­vább erősödik társadalmi rangja és megbe­csülése megyénkben is. Tóth László A tudományos munka színhelye a nárképző főiskola, ahol jelentős sz lemi kapacitás akkumulálódik. KH HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985, december 14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom