Kelet-Magyarország, 1985. december (42. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-14 / 293. szám
4 Kelet-Magyarország 1985. december 14. Tanácskozik a népfront Vili, kongresszusa (folytatás az 1. oldalról) .z előkészületek során tar- t. gyűlések jelentették a ; tkongresszus és a válaszok után az első nagy álmát a társadalommal való t alkozásra, a nyilvános pólóikat eszmecserékre. Álta- 1nosan jellemző vonásuk volt, hogy többnyire a lakóhely, a település és a helyi érdek szemüvegén keresztül vizsgálták az ország gondjait és vállalták e gondok megoldásában való részvételt. Helyenként élesen kritikus megnyilvánulásaik, légkörük mellett, nagyon konstruktív szellemben, nagy vállalkozó kedvről tanúskodva a közmegegyezés, a szocialista nemzeti egység erősítését szolgálták. Kétségtelen, hogy az 1985- ös terv teljesítésében megmutatkozó lemaradások a lakosság ellátásában tapasztalható hiányok rontották azt a jó politikai hangulatot, amely a XIII. kongresszus idején és a választások során kialakult; de nem rontották le az emberekben a cselekvési készséget, a vállalkozási kedvet. Ezért a jövő feladatainak megoldása nagymértékben azon múlik, hogy ezzel a készséggel, ezzel a vállalkozókedvvel szervezetten, megfelelő iránymutatás mellett hogyan tud majd élni a társadalom. A népfrontmozgalomnak a demokrácia fejlesztésére irányuló szándékát bizonyította a népfronttestületek megválasztásának új módja is. A testületek összetétele társadalmi, politikai szempontból kedvezően alakult. Azt reméljük, hogy új bizottságaink alkalmasak lesznek a következő öt esztendőben a népfront előtt álló feladatok megoldására. Az előttünk álló és az elkövetkező időszakban ránk .áró feladatokra tekintve, mindenekelőtt, tudomásul kell vennünk, hogy változtak a népfrontmunka társadalmi körülményei, a szövetségi politika és a nemzeti egység feltételei, változott az a társadalmi környezet, amelyben a népfrontnak is dolgoznia kell. Változatlanul igaz azonban, hogy a dolgozó társadalom különböző csoportjai közötti együttműködés alapja a munkásosztály és a szövetkezeti parasztság szövetsége. Ámde azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ezeknek az osztályoknak is megvan a maguk belső, gyorsan alakuló, érdekeiket is érintő szerkezete. A nemzeti egység és a közmegegyezés megerősítését, az értelmiséggel való szövetség kiteljesítését, az értelmiség egyik-másik csoportjával való megújítását haladéktalanul napirendre kell tűzni. Az előttünk álló óriási feladatok megoldása elképzelhetetlen az értelmiség elkötelezettsége és nagy hivatás- tudattal végzett munkája nélkül. Javítani kell az értelmiségi munka kibontakozásának feltételeit. A népfront tevékenységében központi helyet foglal el a jövőben is a szövetségi politika. A Hazafias Népfront párttagok és pártonkívüliek közös mozgalma, amely minden ember kezdeményezőkészségére számítva szervezi meg az együttműködést az ország előtt álló feladatok megoldására. Határozottabban kell érvényt szerezni annak az elvnek, hogy hazánkban a pártfunkciók kivételével minden funkciót betölt- hetnek pártonkívüliek. A népfrontmozgalom támogatja a VII. ötéves terv fő céljait azzal, hogy sajátos társadalmi megbízatásánál rendeltetésénél fogva, törekszik érvényt szerezni az országgyűlés által jóváhagyott településpolitikai koncepciónak ; a természet- és környezetvédelmi és a közművelődési törvénynek. Azon munkálkodik, hogy az elosztási viszonyokban ne erősödhessenek meg ellenőrizhetetlen folyamatok, amelyek a társadalom helyes értékrendjét, megfelelő magatartását, egységét veszélyeztető szociális különbségeket hoznak létre. Ám jól tudjuk, hogy a társadalmilag hasznos teljesítményt jobban elismerő mm földesi jozsef: ■ igazságosabb elosztás feltételeit a hatékonyabb termeléssel lehet megteremteni. Valljuk, hogy a gazdaságban kiéleződött ellentmondások, egyensúlyi zavarok megkövetelik a határozottabb továbbhaladást a reform útján — és nemcsak a gazdaságban! Gondjaink megoldásának kulcsa nemcsak a gazdaság egyik-másik területének szabályozásában van, hanem a társadalomban, az emberben. Az emberekben rejlő képességek mozgósítása feltételezi az egész társadalom fejlesztését, az intézmények és módszerek megújítását. A szocializmusban is szükségképpen létező érdekkülönbségeket a nagyobb teljesítmény és a társadalmi egység eléréséhez szolgáló hajtóerőnek tekintjük. Ehhez az érdekképviselet és az érdekvédelem további intézményesítésére, á társadalom egész döntési rendszerének a továbbfejlesztésére van szükség. A párt elvi irányítása mellett, a jövőben nagyobb önállósággal kell a népfornt- nak tevékenykednie. Ennek tudatában kell megvizsgálni a népfront érdekképviseleti szerepének újabb lehetőségeit és a változó helyzetnek, az újabb követelményeknek megfelelő munka formáit. Támogatjuk azt a javaslatot, amely a most lezáruló ciklus végén az országos elnökségben hangzott el és kezdeményezte, hogy az újonnan választott országos tanács dolgozza ki a népfront ösz- szevont programját, figyelembe véve a mozgalom sajátosságait és minden állampolgárt érintő közjogi szerepét. A demokratikus és érdek- képviseleti lehetőségek szélesítése céljából keresni kell a népfront és az állami szervek együttműködésének további lehetőségeit. Mindenekelőtt a döntés-előkészítésben, a társadalmi ellenőrzés folyamatában való részvételünket, a társadalmi viták,-a törvényelőkésztés és törvénykezdeményezés kérdéseit kell megvizsgálni A szocialista demokrácia alapelvei szerint szükséges megvizsgálni a demokrácia intézményeinek működését. A csupán formálisan demokratikus — intézményeket tartalmassá kell tenni, vagy ha szükségtelen, meg kell szüntetni. A tanácsok és az elöljáróságok szerepe növekszik a társadalomban és növekedni fog a jövőben is. A népfront közreműködik a tanácsok önkormányzati jellegének erősítésében, az ehhez szükséges társadalmi feltételek megteremtésében; a tanácsok és az állampolgárok kapcsolatának építésében, e kapcsolatok teljes demokratizálásának folyamatában. Meg kell vizsgálni, hogyan kapcsolódhatna be a népfront néhány fontos területen az eddiginél is nagyobb mértékben és következetesebben a döntés előkészítésébe; például olyan kérdésekben, mint az éves, középtávú és távlati népgazdasági tervek. vagy az új adók és adórendszer bevezetése, új szociálpolitikai koncepció kidolgozása, a nyugdíjrendszer továbbfejlesztése, a gazdasági szerkezet változásából következő társadalmi hatások vizsgálata stb. A kulturális életben elsősorban az iskolaügy és köz- művelődés területén vannak és lesznek feladataink a jövőben is. Az oktatásban és a közművelődésben keresni kell a társadalmasítás és a társadalmi közreműködés újabb lehetőségeit. A szövetségi politikából adódó feladatokhoz és a Hazafias Népfront tevékenységéhez hagyományosan hozzátartozik és szervesen beilleszkedik a rétegpolitikai munka. Meg kell fontolni, hogy a népfrontmozgalom milyen kereteket, milyen formákat alakítson ki a jövőben kifejezetten az ifjúságpolitikai munkában, elsősorban talán a lakókörzetekben és az egyetemeken, főiskolákon. Sokasodnak a nők és elsősorban az anyák gondjai. Olyan jelentőségű társadalmi kérdésről van szó, amely az eddiginél több figyelmet, átfogóbb politikai munkát igényel a népfronttól is. Nem elhanyagolható ma Magyarországon azoknak a száma, akik a rossz körülmények miatt az úgynevezett hátrányos helyzetű csoportok vagy rétegek köréhez sorolhatók. Ide tartoznak az esetek többségében a tanyán, a rossz adottságú kistelepüléseken, az elmaradott régiókban élők, a nagy- családosok, a pályakezdők és a nyugdíjasok jelentékeny része. Tudnunk kell, hogy ezeknek az embereknek a gondjai az elmúlt években megsokasodtak. A népfrontnak a gondjaikban illetékesek megkeresésével, a társadalmi erők mozgósításával lehetőségeihez képest támogatnia kell ezeket a rétegeket, humánus okokból és társadalompolitikai megfontolásokból egyaránt. Jó tudni, hogy az 1986-os népgazdasági terv — összhangban a XIII. pártkongresszus határozataival —- már megteszi az első lépéseket ezeknek a hátrányoknak a leküzdésére. Társadalmunk szocialista tartalmú egységében nagy jelentősége van nemzetiségi politikánknak. Természetesnek tartjuk, hogy a hazánkban élő nemzetiségek használják anyanyelvűket, fejlesztik kultúrájukat, erősítik rokoni és intézményes kapcsolataikat a velük azonos anyanyelvűekkel, az anyanemzetekkel, miközben hazájuknak tekintik a Magyar Népköztársaságot. Számukra ez a haza a teljes egyenjogúságot biztosítja, beleértve a közösségi jogokat is. Természetesen mi is igényt tartunk rá, hogy a szomszédos országok magyar nemzetiségű lakossága is tanulhassa és használhassa anyanyelvét, gazdagíthassa nemzeti kultúráját, ápolhassa hagyományait — hazája hű állampolgáraként —, fenntarthassa és erősíthesse rokoni, baráti és intézményes kapcsolatait az anyanemzettel, a szocialista Magyarországgal. A Hazafias Népfront fontos feladatának tekinti a hazai nemzetiségek támogatását. A szövetség és az együttműködés, a közmegegyezés a nép különböző csoportjai, az állampolgárok között politikai alapon, tehát nem ideológiai, nem világnézeti alapon jött létre. Miként általában a pártonkívülieknek, úgy a vallásos embereknek és az egyházaknak is helyük, fontos szerepük van a közéletben. Jól bevált egyházpolitikánk folytatása az egész ország érdeke. Az egész nép érdekét szem előtt tartó, egymást kölcsönös tiszteletére alapozott párbeszéd hi vők és nem hivők között a közös cselekvést szolgálja. A Hazafias Népfront e kongresszus nyomán egy új ciklus munkáját kezdi el. Immár remélhetjük: kedvezőbb nemzetközi légkörben, s így a magunk háza táján is, bár nem kisebb gondokkal, nem csekélyebb nehézségek közepette, de jobb, megnyugtatóbb távlatokkal. Én bízom abban, hogy tartalmas és széles körű vita után mi magunk is megegyezésre jutunk a mozgalom programját, az előttünk álló évek fő feladatait illetően — mondotta végezetül Pozsgay Imre. Az országos tanács beszámolóját követően László Andor, az országos pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke terjesztette elő a bizottság jelentését. Ezután megkezdődött a vita. A tanácskozás első napján tízen szólaltak fel. Ezzel a kongresszus első napja — amelyen Kállai Gyula és Takáts Ádám ügyvéd, a HNF OT tagja felváltva elnökölt — véget ért. ★ A kongresszusra megyénkből 38 küldöttet delegáltak A tanácskozás munkájában részt vett Varga Gyula, e megyei pártbizottság else titkára, Bánóczi Gyula, a megyei tanács elnöke, Tim- kó Imre görög katolikus megyés püspök és Ratkó Józse) József Attila-díjas költő. 5. Tanoncévek Kisvárdán Mező Imre 1921 májusában Kisrvárdára ment szabóinasnak, itt élt és dolgozott 1927 nyaráig, külföldre 'távozásáig. Kisvárda ebben az időben sajátos arculatú alföldi város. Nyíregyháza után a legnagyobb a megyeben. Az 1920-as népszámláláskor a lakosság száma 11 435 (Nyíregy- : izáé 43 340), az összes keresőké 4671, ebből iparban 1422-en dolgoznak, a kereskede- ■mben és a pénzintézetekben 522-en, ami országos viszonylatban is magas arány. Már a húszas évek elején volt itt gazdasági és kereskedelmi hitelintézet, iparbank, takarékpénztár, ipari üzem — öntöde —, kórház, szeszfinomító szövetkezet, kereskedők és gazdák köre, mozi, ipaiitestület, úri kaszinó, izraelita nőegylet, Felső-Szabolcs címmel a Nyírvidék 'mellékleteként még újság is megjelent. Tanítottak a gimnáziumban, apáca- képzőben, három felekezeti, egy állami közös elemi iskolában és a polgári fiúiskolában. Az iparostanonc-iskola tanulói hetenkent kétszer — szerdán és pénteken — az llami közös iskolában kaptak helyet. Úgyszólván minden szakmában dolgoztak kisiparosok is; hentes, szabó, pék, rézműves, ács, kőműves, cipész, kötélverő, bádogos, patkolókovács, asztalos, szíjgyártó, kalapos, kádár, kerékgyártó. A rengeteg szabó között volt úri szabó, aki egyedi rendelésre varrt, és vásári szabó, aki igénytelenebb tucatmunkát végzett. Mező Imre gyakran szállított árut a kérési uradalomból Kisvárdára. Nagy iskola volt ez számára, az első kitekintés a szűk falusi világból: tudta, hogy ez az a hely, ahonnan elindulhat, ahol mesterséget tanulhat. Ettől cezdve tudatosan törekedett arra, hogy megismerje a várost, a körülményeket és a lehetőségeket. Mező Imre szabóinasnak szeretett volina elszegődni. Amikor a birtokról dohányt vagy nyers szeszt vittek Kisvárdára, a dohánybeváltóban (is, a szeszfinomítóban is gyorsan végeztek, ha azonban állatokat adtak el, bőségesen volt ideje arra, hogy munkát keressen magának. Jái ta a várost. Főleg a Csillag utcát, ott állt ugyanis a legtöbb szabóműhely és több neves szabódinasztia dolgozott, viszonylag széles és állandó vevőkörrel. Ezek könnyebben átvészelték a nehéz éveket. Berkovics Dezső — aki Mező Imrét felfogadta — nem tartozott közéjük. Fölkerestem néhány idős kisiparost, akik név szerint sorolták a húszas években itt élő szabókat, de Berko- vicsra egyikőjük .sem emlékezett. Az ipariskola osztálynaplója viszont .kétséget 'kizáróan bizonyítja, hogy ő volt Mező Imre mestere, munkaadója, s az egykori Szent László út 68-ban élt és dolgozott. Eljött hát a pap, amikor Mező Imre gyalog, szekérre kéredzkedve eljutott a Szent László úti földszintes házba. Nyáron a padláson, télen a konyhában aludt. Ha éppen a „műhelyben” nem akadt munkája. A házi teendők — favágás, reggeli tűzrakás, 'takarítás — ellátásában is segédkezett. Berkovics elégedett volt a szorgalmas, megbízható, jó kedélyű fiúval. Hamar elsajátítatta a mesterségét, pedig a szabadban végzett munkához szokott nyurga fiúnak nem lehetett könnyű naponta 10—12 órán át görnyedni a vászon fölött. A nagyobb akadályt a tanoncképző elvégzése jelentette. Amikor májusban megérkezett Kisvárdára, elhatározta, hogy minden szabad percét a tanulásra, írás-olvasásra fordítja. Naponta késő éjszakáig bújta az állami közös iskolától kapott könyveket. Előmenetelében nagy segítségére volt idősebb ta- nonctánsa. 1921. október 27-től 1924. október 15-ig járt a kisvárdai tanoncképző iskolába. Mind a három éviben jó bizonyítványt kapott, az osztálynaplóban jeles és kitűnő érdemjegyek váltják egymást. Egy idő után alkalmanként már a családját is tudta segíteni. Esténként a műhely takarításakor sok apró szövetmaradék gyűlt össze, amiről eszébe jutott, annak idején a nővérei ilyen dirib-darabokból varrtak ezt- azt. Az első sapkát még ő is magának készítette, később azonban a mester engedélyével már „kuncsaftoknak” dolgozott. Ebből futotta az iskolai könyvekre, irkákra, ceruzákra, az éj szaka i tanuláshoz mécsolajra, sőt a legszükségesebb ruhaneműre is. Három és fél évi tanonckodés után az ipariskola elvégzése után Mező Imre felszabadult. Segédlevele így szól: „Kisvárda Általános Ipartestület, mint Hatósági Ipartestület Mehrel Izsák Ignácot, aki Ramocsaházán 1905. évi december hó 13-án született, a Kisvárdai Iparostanonciskola III. osztályát elvégezte, a férfiszabóiparban három éven, hat hónapon át, szakmába vágó munkát végzett, és az 1924. évi november hó 27-én tartott segédi vizsgán, a férfiszabóiparban jó előmenetelt tanúsított, ezennel szahósegéddé nyilvánítjuk. Kelt Kisvárdán, 1924. évi november 17-én.” Ezekről az évekről írta később: „Mire felszabadultam, egyéni szorgalommal megtanultam írnii, olvasni. Főként olvasni, mert azt nagyon szerettem.” S tegyük hozzá: az alig húszéves fiatalember egyre tudatosabban válogatja a könyveit, ez idő tájt főként a történelem és a földrajz érdekli. Mintegy felkészíti magát a későbbi bonyolultabb művek, a marxizmus klasszikusainak tanulmányozására. A mai fiatal olvasó nehezen tudja elképzelni, mit jelentett akkor a segédlevél, különösen, ha valaki kis cselédből lett „iparos ember”. De a „segéd úr” helyzete mégsem volt irigylésre méltó. Sokat betegeskedő mestere egy tanulót még úgy ahogy el tudott tartani, de a ritkuló megrendelésekből segédre már nem tellett. így Mező Imre továbbra is jószerével csak „inaspénat”, kasztot és kvártélyt kapott. Állásra kilátása sem volt. Any- nyira, hogy már a mesterrel együtt morfondíroztak: ne válasszák-e ők is azt az utat, amelyre oly sok magyar munkanélküli kényszerült abban az időben — a kivándorlást? Akkoriban Mikecz alispán úr nagy „nemzetmentő” kampányba kezdett a kivándorlások ellen. Egyebek között felkérte Zágonyi Sámuel nyugalmazott alezredes urat — aki 1925-ben Kanadában járt és „munkásként” gyűjtött anyagot az ottani viszonyokról' —, hogy a megye nagyobb helyiségeiben tartson nyilvános gyűléseket és tántorítson el mindenkit a kivándorlástól. Ezekre a gyűlésekre — „okulás és hallották továbbadása végett” — kirendelt szekereken hordták az embereket, különösen a „kivándorlási törekvést legerősebben észlelhető községekből”. Zágonyi Sámuel 1927 februárjában Kisvárdára is eljutott, előadását Mező Imre is meghallgatta. Utána elbeszélgetett néhány kivándorlási „szakértővel”. Elmondták ne'ki, hogy nem feltétlenül kell a megszokott útvonalon Kanadába, az Észak-amerikai Egyesült Államokba, Argentínába vagy Kubába utaznia, kaphat jó munkát közelebbi országokban is. Az már otthon derült ki, hogy Belgiumban egy távoli rokonuk is él. „1927 nyarán sok sírás közepette — emlékszik Mezoné —, a család végre beleegyezett abba, hogy Imre külföldre menjen. Fájdalmas volt a búcsú, de nem volt más választása. Állandó munkát nem kapott, mit tehetett mást? No meg az ifjú embert fűtötte is a vágy — menni, tanulni, világot látni. Mindenesetre azzal a szilárd elhatározással hagyta el az országot, hogy néhány év múltán visszatér.” Az utazás és a megélhetés költségeit munkákból teremtette elő. Hosszabb-rövidebib ideiig többfelé dolgozott, míg Budapesten, Ausztrián és Németországon át célba ért: Antwerpenbe, a hatalmas kikötővárosba. Az Antwerpenben hallott flamand nyelv ugyan szokatlan volt számára, de nem teljesen érthetetlen. „A szüleim lengyel származásúak voltak” — írta egyik önéletrajzában. Az pedig köztudott, hogy Kelet-Európa zsidó lakosságának zöme a német elemekből álló, szláv és héber sajátosságokkal kevert jiddis nyelvet beszélte. Erre alapozva, akkorra már viszonylag jól megtanulta a német nyelvet. S a gyorsan tanuló, jó memó- riájú Mező Imrének ezek után nem volt nehéz „belejönni” a némethez közel álló fla- mandba. A mindössze huszonkét éves fiatalember nehéz sorsot hagyott maga mögött, szinte emberöltőnyi a tapasztalata. Sok-sok nyomorúsága ellenére azt vallotta, hogy szép gyermekkora volt, amit elsősorban édesanyjának családjának, a nyíri világnak köszönhetett „A talpam mindig az ottani homokot szerette, az orrom meg az akác illatát” — érzékenyül! el egyszer-egyszer baráti körben. Vége Életével, halálával Történelmi riport Mező Imre életéröl
