Kelet-Magyarország, 1985. november (42. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-30 / 281. szám

A textiltervez« Vendégeink a kulturális fórumon Örömmel vállalkozott egyház?’ kiállításra Csete Ildikó textiltervező ipar­művész. Talán a szokásosnál is nagyobb gondossággal válogatta össze a bemutató- terembe kerülő munkákat, hiszen a nagy- közönség a látottak alapján ítéli rnajd meg az alkotó tevékenységét. Nagy szeretettel készült, hiszen hazajött. Itthon, Nyíregyhá­zán édesanyja várta, a sok munka, elfog­laltság miatt ritkán látogatott családi fé­szek, ahová mindig jól esik visszatérni. Megpihenni egy kicsit, föleleveníteni az emlékeket, azután pedig újra „kirepülni” és kezdeni elölről az egészet. Kívülálló számára varázslatos az a vi­lág, ami a textiltervező művészt körülveszi. A különféle kelmék sokasága, osztályozá­suk, mi mire lesz a legalkalmasabb, azután a játék a színekkel és a formákkal. Csete Ildikó munkáira általában jellemző, hogy megkedvel egy mintát, és annak különböző variációit alkalmazza kisebb, nagyobb mé­retben, pozitívban, negatívban, vagy ki­emelve az egészből egy részt. így beszélt erről nyíregyházi kiállításán, amikor a Kép­csarnok Benczúr-termében rendezett be­mutatón rögtönzött tárlatvezetésre kértük: — Egy szobán, illetve egy helyiségen be­lül gondolkodtam, van itt sötétítőfüggöny a vastagabb szálú lenvászonból, aztán vá­lasztó, illetve egyszerű átlátszó függöny. Ezekre a búzás variációit használtam fel, geometrikus elrendezésben látható itt egy búzacsokor, aztán van itt terülős búza, a szárát pedig külön is alkalmaztam. Egy másik, ez az egyik kedvencem, a komlós. Úgy igyekeztem megrajzolni, ahogy való­jában a komlót felfuttatták, és végigindá- zott. Ezekből is van egy garnitúra... A nagyméretű függönyök, térítők, futók mellett a kiegészítő kistextíliák is figyelmet érdemelnek, az abroszhoz hasonló mintás fogó — nemcsak praktikus, mert nem ég meg a kéz a meleg lábastól, de szép is. Esz­tétikusak mintaábrázolásban és technikai kivitelben egyaránt. Azt, hogy mindezek nem csupán a művészi kvalitásról árulkod­nak, hanerrt. 32'',alkotó'. £Sr el tűéről, szívóssá­gáról is, csak akkor tudjuk meg, amikor Ildikó elárulja: szinte minden a saját ke­ze munkája. Kivétel talán csak a szövés — arra ma már nagyon kevés művész vállal­kozik, hogy az alapanyagot egyedül állítsa elő, s mellesleg, ebben a műfajban ez fölös­leges is volna, viszont a beszerzéstől kezd­ve a minta elkészítésén át a filmnyomásig mind, mind saját produkció. óliatnilnn h°gy eSy textiltervezővel UlidldlldU, beszélgetve szóba ne ke­rüljön a lakberendezés mai gyakorlata, a lakáskultúra. — Én teljesen száműztem a nylont, meg egyéb mesterséges anyagot, ezek a termé­szetes kelmék élnek a lakásban. Sajnos, szomorú tapasztalataim vannak, sok elret­tentő példát tudnék mondani: mintás a ta­péta a mai panellakásokban, ehhez vesznek mintás bútorhuzatot, persze egy teljesen el­ütő, oda nem illőt, s ehhez jön a harmadik mintás függöny. Folytathatnám .. . Iszonyú pénzek mennek el erre, fölöslegesen, értel­metlenül. És ma már nem biztos, hogy ezek az egyedi termékek sokkal drágábbak a gyári típustextíliáknál.. . Próbaképp megnézzük, ™en,g:_ kelte a zsűri a sokak szerint legszebb füg­gönyt : ez a fehér alapon fehér nyomású te­rülős búza 1200 forint körül sajátos enteri­őrt teremthet akármilyen kis lakásban is. De vajon kik, hol, hogyan taníthatják meg a leendő lakástulajdonosokat arra, milyen íz ízléses és otthonos lakás, honnan, milyen példákból okulhatnak? Szóba kerül, hogy annak idején, a nyíregyházi Zrínyi gimná­ziumban, ahol Ildikó tanult és érettségizett, akkor sem állt a helyzet magaslatán a kö­zépiskolai vizuális nevelés, s úgy látszik, ezen a téren sokat nem haladtunk előre.- Nagyon fontosnak tartom, hogy az a nemzedék - folytatja Ildikó - ■ amelyiknek az otthonteremtése majd csak ezután kö­vetkezik el, kapjon erről szakembertől in­formációt. Ezért is örülök nagyon például a csepeli iskolagalériának, ott évek óta ki­állításokat rendeznek, megfelelő kereteket kapott az esztétikai nevelés. Embereken múlik, iiogy az iskolában ez milyen fontos kérdés — ott, a csepeliben egy lelkes tör­ténelemtanárnak lett ez a szívügye. És örü­lök a szegedi, meg a debreceni meghívá­soknak, mert azok a fiatalok, akikkel csak egyszer elbeszélgettünk ezekről a témákról, valószínűleg egyszerűbben, de nagyszerűb­ben rendezik majd be maguk körül a kör­nyezetet, s lakásukból otthon lesz. Csete Ildikót joggal tekinthetjük „lakbe­rendezési szakembernek” is, hiszen túl a személyes, művészi tapasztalatain, felhasz­nálhatja előadásában építész férje megfi­gyeléseit, javaslatait is. S ha már a csa­ládnál tartunk, bizony nagy sóhajjal gon­dol vissza ismét az előbb emlegetett Zrínyi gimnáziumra, — az azóta elröpült idő mi­att — merthogy a nagyobbik fia már húsz­éves ... A szálló idő több alkalommal hozott je­lentős változásokat a művésznő életében. Előbb a Goldberger gyárban dolgozott ter­vezőként. majd a PANYOVA műtermeiben kiemelt tervezőként. Most tizenegy éve, hogy önállóan, a saját műtermében kezdett dolgozni, s ez azt jelenti, hogy a gyári ter­mékeket felváltották a műalkotásnak szá­mító egyedi darabok. Öt évvel ezelőtt je­lent meg a nagy nyilvánosság előtt, mint kiállító művész, azóta minden esztendőben több jelentős csoportos és egyéni kiállítá­son szerepelt. Az utóbbi években számos komoly megbízatást kapott különféle intéz­ményektől. így készítette el megrendelés­re például a pécsi Nádor-szálló bárjának függönyeit, zászlókat és miseruhákat a ha­lásztelki templomba, különböző textíliákat a debreceni orvostudományi egyetem köz­művelődési klubjába, a zalaegerszegi Aranybárány sörözőbe, a keszthelyi Danu­bius Hotel Poenixbe. Jelenleg a General- Art megbízatásának tesz eleget, a bükki Hotel Thermal Danubius függönyeit és tex­tíliáit készíti el. Munka tehát van,““'“«* get a meghívásoknak. És ill újra „vissza­térünk” Nyíregyházára, s nem tudjuk meg­fejteni. mi lehet az oka, hogy az országba máshová szívesen hívják, innen pedig még egyetlen felkérést sem kapott. Abban egye­zünk meg a búcsúzáskor, hogy talán ez a Benczúr-termi kiállítás egy jobb kapcsolat­nak les/ a nyitánya. Mintf mondta: rajta nem múlik . . . Baraksó Erzsébet Pereli Zsuzsa: Hölgy állatkával (Gobelin) Évenként Károm film Beszélgetés Kosztolevszkijjel Igor Matve- ™ jevics Koszto­^ HHH egyik legnép­szerűbb. a leg- luglaikozlatottabb szovjet színész napjainkban. Egy magyar színházi emberekkel folytatott beszélgetésen Nyi- kolaj Mirosnyicsenko, a Tyeatraljnaja Zsizny (Szín­házi Élet) főszerkesztője azt mondta róla: „Beülsz a moziba, és Kosztolevszkijt látod a filmvásznon; bekap­csolod a televíziót, és Kosz- tolevszkij jelenik meg a kép­ernyőn”. A csípős pesti nyelv azt mondja azokra a művészekre, akik hasonlóan gyakran szerepelnek: még a vízcsapból is X. Y. folyik. Amikor a Royal Szálló­ban felidézem neki ezt a magyar szólást, nevet, és szerényen arról kezd beszél­ni, hogy a Szovjetunióban milyen sok jó színész van, s hogy kortársai között is so­kan akadnak olyanok, akiket nagyra tart, s szívesen tanul tőlük. Amikor azonban sor kerül a számadásra, kitűnik, hogy ez a harminchét éves férfi, aki tizenkét éve van a színi pályán, színházában, a moszkvai Majakovszkij Szín­házban számos főszerepet alakított, illetve alakít, s ed­dig mintegy negyven mozi-, és televíziós filmben játszott, többnyire ezekben is vezető szerepeket. — Hogyan jutott el idáig? — Moszkvai születésű va­gyok, értelmiségi családból származom, de gyermekko­romban mindössze annyi közöm volt a művészethez, hogy hetedik osztályos ko­romban eltáncoltam egy kis hattyú szerepét egy iskolai ünnepélyen. Tulajdonképpen világéletemben orvos szeret­tem volna lenni, de ez nem sikerült. Miután az iskolát befejeztem, két éven át mint programozó dolgoztam, majd beiratkoztam építész- hallgatónak. Három esztendő után azonban félbeszakítot­tam tanulmányaimat, és át­iratkoztam a moszkvai Szín­ház- és Filmművészeti Főis­kolára. Goncsarov növendé­ke lettem, aki miután 1973- ban megszereztem a színész diplomát, azonnal le is szer­ződtetett a Majakovszkij Színházba, amelynek ő az igazgatója. Azóta is ebben a színházban dolgozom. — Kérem, említsen meg néhányat fontosabb szerepei­ből! — Az első szerep, amely- lyel az ember bemutatkozik, mindig fontos. Számomra a Rjazanov—Braginszkij szerzőpár Rokonok című ko­médiájában jutott először feladat, s mindjárt főszerep. Azóta játszom hősöket és karakterfigurákat, klasszikus és mai drámákat egyaránt. Játszottam, illetve játszom Tolsztojt és Csehovot — Trepljovot a Sirályban —, Bulgakov Menekülésében Golubkovot, egy mai szerző, Alekszej Jakovlev A sziget­lakó című darabjának fősze­repét. — Azt hallottuk, hogy napjainkban a Nézzétek, ki jött hozzánk című színmű főszerepében arat rendkívüli sikert. Beszélne bővebben erről az alakról? — Vlagyimir Arro hőse, akit környezete Kingnek szólít, Európa-bajnok fod­rász, igazi sztár, valóban ki­rály a maga szakmájában. Konfliktusa abból származik, hogy másra lenne alkalmas lelki értékei okán, s másra késztetik, az anyagi jólét megteremtésének lehetőségei. Igen érdekes, összetett, író- ilag rendkívül tehetségesen ábrázolt figura, igazi „ko­runk hőse”. Nagyon szere­tem játszani. — És mit szeretne még eljátszani? — Elsősorban klasszikuso­kat, Ivan Karamazovot, Hlesztakovot, Hamletet... — Ha a pályán töltött éveinek számát összevetem filmjeinek számával, min­den esztendőre jut legkeve­sebb három film. Ezek közül bizonyára nehéz kiemelni néhányat, mégis kíséreljük meg! — Hadd kezdjem itt is az elsővel! Vlagyimir Matil Gyekabristák című filmjé­ben játszottam először. Anyinkov gyekabristát kellett megformálnom, ro­mantikus hősi szerepet. Ugyancsak klasszikus figurát játszottam Joszif Hejficnél az Aszja című Turgenyev- mű filmváltozatában: a fér­fi főszereplőt, Gagint. Ked­ves szerepem volt a Névte­len csillag kétrészes tévé­filmváltozatában, amelyet Mihail Kozakov rendezett, játszottam a Teheran ’43 cí­mű hatalmas történelmi filmben, s főszerepet kaptam a Fizetés nélküli szabadság című magyar—szovjet tévé­filmben is. Legfrissebb fil­mem a Törvényes házasság. — Mondana valamit a magánéletéről? — A feleségem, Jelena Romanova, szintén színész. Korábban a Szatíra Színház­ban játszott, négy éve azon­ban ő is a Majakovszkij Színház tagja. Két darabban — a Menekülésben és A szigetlakóban partnerei is vagyunk egymásnak. Van egy hároméves kisfiúnk, Al- josa. — Milyen élményeket szerzett hazánkban? — Másodszor járok Ma­gyarországon. Nagyon szép ország, és nagyon kedvesek az emberek. A színházi elő­adások közül természetesen a Menekülés volt a legizgal­masabb számomra, hiszen ebben a darabban magam is játszom. A Katona József Színház előadása nagyszerű, bár Székely Gábor elképze­lése a műről más, mint a miénk. Nagyon tetszett Bán János és Cserhalmi György játéka. Morvay István Kilenc könyv Szabolcs-Szatmárról A KLTE néprajzi tanszékének kiadványai A Kossuth Lajos Tudomány- egyetem néprajzi tanszéke az utóbbi hét-nyolc év alatt Ujváry Zoltán tanszékvezető szerkeszté­sében számos könyvet jelentetett meg, s megújította a Gunda Bé­la szerkesztette Műveltség és Hagyomány című periodikát. (Az évkönyvben — amely az Ethnog raphica et íolkloristica Carpathi ca alcímet kapta — világnyel­veken látnak napvilágot a honi és a külföldi szerzők tanulmá­nyai.) Az 1978-ban indított Stu- dia íolkloristica et ethnographi ca már a tizenhetedik kötetnél tart, a Folklór és etnográfiának pedig már a huszonegyedik da ­rabját is kezünkbe vehettük. {A két könyvfolyam összesen tehát csaknem negyven kiadványt számlál. A kötetek kiadása a legkülönbözőbb szervek, intéz­mények, vállalatok anyagi támo ­gatásával valósulhatott meg.) A bő termésről való megemlékezé ­sünket indokolja az is.. hogy ki­lenc munka megyénk néprajzi tájairól, kistájairól íródott, a tárgyi és a szellemi néprajz számtalan szabolcs-szatmári ada­tát teszi közzé. Nagyon sok ta­nulmányban találunk megyénk területén gyűjtött adatot, kilenc kiadványban — ebből hét könyv­értékű -- pedig kizárólag 5za- bolcs-Szatmár képezte tereoét az alapos kutatómunkának. Lássuk a köteteket megjele­nésük sorrendjében! Dobrossy István (Dohánytermesztés a Nyírségben, 1978) a néprajzi táj húsz Nyírbátor környéki tele­pülésén végezte regisztráló­elemző tevékenységét, s adatai­val, következtetéseivel Takács Lajos monografikus feldolgo­zását kívánta finomítani. Dán László (Lakóházak a Nyírség­ben, 1982) négy kistáji változa­tot különböztet meg a vidéken a házak jegyei alapján: a leg­nagyobb kiterjedésű középső területet, a táj bihari és hajdú­sági szeletét, Észak-Nyírséget valamint Nyíregyházának és tanyavilágának tirpák telepítésű részét. Farkas József (Fejeze­tek az Ecsedi-Iáp gazdálkodásá­hoz, 1982) munkája a láp vidé­kének, a Rétoldalnak anyagi kultúrájával foglalkozik, köze­lebbről természetesen a terület gazdálkodásának etnográfiájá­val. A dolgozat eloszlatja a vi­zeken, ártereken, lápokon élők­ről alkotott misztifikált társada­lomképet, kimondva, hogy ,,a paraszti üzemszervezetnek a rételés csak egy része, alkalmi­lag folytatott részlete volt”. Csiszár Árpád és Felhősné Csi­szár Sarolta (A beregi népi cex tíliák lexikona, 1983) a munka megírásakor mindenekelőtt az országosan ismert beregi ke­resztszemes kézimunkára fi­gyelt, majd meggyőződve az anyagnak a váltnál gazdagabb Voltáról, az egész díszített népi textilanyagot szemhatárába von­ta. Farkas /ózseí ‘Szatmári em­ber, Szatmári táj, 1983) népraj ­zi életképet ad közre füzetében, beszélve arról az erős tájtudat­ról, mitudatról, amely „túlnőtt a lokális szemléleten, a kistájak határain, s a szatmári embere­ket igazi közösséggé gyúrta, ki­jelölte helyüket a világban” Csiszár Árpád (Szájról szájra, 1984) a beregi népi tudásról cs hiedelemvilágról nyújt képet gyűjtésével, amely sok-sok adatközlőtől származik. A pa­rasztember világról alkotott ké­pének részleteit látjuk ma­gunk előtt. A Tanulmányok Szatmár néprajzához (1984) cí­mű válogatásban tíz dolgozatot olvashatunk — többek között — a népi műveltség etnográfiai helyzetéről, a népi építészet tá­ji tagolódásáról, a kelet-ma­gyarországi kézi malmokról, lo­vas kocsikról és szekerekről. Ezeknek az írásoknak már csak hiánypótló voltuk miatt is örülhetünk, hisz ,,az archaiz- musáról, sajátosan magyar és jól tanulmányozható, erős in- teretnikus mivoltáról is híres szatmári népélet” kutatását so­káig elhanyagolta a tudomány. Szalontai Barnabás (Nyírbátor népi építészete, 1984), a tavaly örökre elment múzeuológus az alapos munkában megrajzolta a bátori házak portréját, fő jel­lemvonásaiknak a favázas sár­fal alkalmazásának elsődleges­ségét. a csonkakontyos tetőt ás a ,,konyhabeli tüzelőpadkák kö­zépen álló változatának hiá­nyát” tartva, Luby Margit (Nép- mondák Szabolcs-Szatmárbó], 1985) gyűjtéséből látott napvilá­got ezen a címen a neves kuta­tó születésének századik évfor­dulóján, A Fogyó legelőkön, Bábalelte babona, A parasztélet rendje könyvek szerzőjének rengeteg lejegyzett adatából kapunk impozáns csokrot. Far­kas József az utószóban közli a Luby Margittal folytatott utolsó beszélgetése _ egy tanulságos részletét. Megemlítendő a nyír­egyházi néprajzkutató, Erdész Sándor munkája is (Kígyókul- túsz a magyar náphagyomány- ban, 1984), inkább most a szer­ző, mintsem a téma okán. A rendkívül gondos tanulmány monografikus igénnyel összeg­zi, elemzi a furcsamódon igen számos magyar kígyóképzetet. A kiadói kedv, szorgalom mellett dicsérhetjük a tanszék azon koncepcióját, amellyel az ország északkeleti részéről terv­szerűen, folyamatosan és követ­kezetesen eltünteti a tudomány számára fehér foltokat, illető­leg publicitáshoz juttatja az ezt elvégző dolgozatokat. Az emlí­tett kötetek — kell-e mondani? — igen nagy mértékben gyara­pítják rászoruló Nyírség-, Se­reg- és Szatmár-ismeretünket. (Debrecen) Erdei T, Sándor 1985. november 30. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom