Kelet-Magyarország, 1985. november (42. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-30 / 281. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. november 30.^^ Tisztelt főmérnök úr! Egyik szomszédjától hallottam a minap, hogy ön volt jósaváros: házuk la- I kői közül leginkább felháborodva, amikor megkapták a városi tanácstól azt a nyilatkozatot, amelyet a településfejlesztési hozzájárulás megállapítása miatt kértek kitölteni, s nem rejtette véka alá azt a véleményét sem, hogy Ön bizony nem szavaz meg egy vasat sem. Tulajdonképpen tiszteletben cell tartanom az ön véleményét, hiszen minden- j kinek jogában áll igennel, agy nemmel felelni, egyetérteni, vagy elutasítani azokat a célokat, amelyeket a város a benne élők segítségével szeretne megvalósítani, mégsem állom meg szó nélkül, mert nemcsak engem, szomszédait is felháborította az ön véleménye. Ha pontosan adták tovább, s ha jól | értettem, az volt az ön érve, hogy ebből a pénzből Jósaváros semmit sem i kap és különben sem az állampolgárok I zsebéből kell várost építeni. Gondolkodtam: mit is lehetne Jósa- váfosnak adni? Mi hiányzik annak a városrésznek, amelynek utolsó lakóházába még az éve sincs, hogy beköltöztek, ahol minden középület ott van, | jj legfeljebb a színházba és a moziba kell két-három kilométert sétálni, autóbu- ! szozni, vagy kocsikázni. De nem is ezt kellett volna talán először felemlegetni önnek, hiszen ma már természetesnek kellene lenni, hogy egy megyeszékhely minden városrésze hasonló infrastruk- j túrával rendelkezik, sokkal inkább azt: j mennyi mindén nem épült meg Nyír- j egyházán a I',7—-l/;'ötéves tervben azért, hogy Jósaváros egy összkomfortos lakónegyed lehessen. Olcsó dolog lenne most a guszeviek, a borbányaiak, a butykaiak vagy akár j a város közvetlen központjához tartozó : Virág és Szarvas utcaiak, Síp és Egyház utcaiak, Mező és Pacsirta utcaiak, Űj és Víz utcaiak, különösen a bujto- siak gondjait összehasonlítani azzal a j városnegyeddel, ahol ön él. Még oi- r ; esőbb lenne azt szóvá tenni, hogy miközben mások évekig kuporgatták forintjaikat, hogy egy QTP-lakásrá befizethessenek, vagy saját erőből magúk- j nak építsenek, Ön az államtól kapta a lakást, természetesnek tartotta, hogy van garázs, s úgy érezte, joggal hábo- j rodik fel azon, hogy az ön beosztásában is hónapokat kell várni a telefon- j I ra. Jósaváros, a többi új vagy megújuló j lakóteleppel együtt sokat kapott a vá- I fostól; de ez a pénz nem talált összeg, hanem a! Várös-'többi lakójának község- fejlesztési hozzájárulása, av adókból befolyt összeg volt, amelyek közül ön egyiket sem fizetett, mert aki tanácsi házban lakott, annak nem kellett ilyesmit fizetni, s lám most, amikor az ön segítségét is kérik, akkor a legkisebb áldozatra sem hajlandó. Pedig olvashatta a nyilatkozatból, hogy öntől csak 420, a saját lakásban élőktől 600 forintot kérnek, s sokkal elfogadhatóbb lenne, ha a 600 forintosok és nem Ön mondana nemet. A televízió híradójában mondták: a 225 szabolcsi település közül eddig 26 helyen nem kért a tanács a lakosságtól településfejlesztési hozzájárulást, mert a korábbi közművesítések fizetése amúgy is nagy terheket jelent, önnek — ismereteim szerint — jóval tízezer forint fölötti fizetése van, amelyért nyilvánvalóan megdolgozik, s azt sem kérdőjelezem meg, hogy amit kapott, azt is .megérdemelte. De azt sehogy sem értem, hogy akit eddig a közösség ügyeivel is törődő embernek ismertek, miért fordított hátat abban a pillanatban, amikor nem csak egyetértését, forintjait is kérték. Tudom, nem egyedül ön válaszolt a kérésekre nemmel, megtették mások, többnyire nem szegény, hanem olyan emberek, akik eddig csak a napos oldalon éltek, akik csak a jogaikat ismerik, akik azt szokták meg, hogy a közösségtől csak kapni lehet. Most más idők járnak, most — és talán a jövőben is — nem olyan ellendrukkerekre van szükség, akik. úgy akarnak imponálni, környezetükben olcsó népszerűségre szert tenni, hogy a kevésbé tehetősek szószólójaként tetszelegnek, hanem szurkolókra, akik havonta 35, vagy 60 forint áldozatra is képesek. Ha ez egyáltalán áldozat... a munkahelyi ön most, ettől az évtől a HAFE 2. számú gyárának főműnKatársa. párttitkára. azelőtt viszont hat évig volt iizem> népművelő, A népművelésnek elméleti szakembere is, hiszen ebből a témából írta szakdolgozatát idén az MSZMP Politikán Főiskoláján. Miért ezt választotta? — Pályatévesztett ember vagyok, alapvetően humán érdeklődésű, de annak idején, amikor a továbbtanulás ideje elérkezett, nem volt más választásom. Eredetileg géplakatos szakmunkás a -végzettségem 'és úgy kezdtem a pályámat, hogy négy évig dolgoztam lakatosként a konvejorüzemben. A Tehát szakképzettség, főiskola nélkül lett népművelő, — Az, hogy nem volt főiskolám, a munkámban a világon semmi hátrányt nem jelentett. Viszont az, hogy az üzem politikaigazdasági vezetése úgy határozott: „ezt a munkakört én. belső utánpótlásból fogom betölteni”, rengeteg előnnyel járt. Nagyon lényeges, hogy legyen az üzemi népművelőnek helyi ismerete. És a másik,, amit egyetlen főiskolát végzett sem tud. „befogni”: tudok-e a munkások nyelvén beszélni? Nem a tragar zsargont értem ezalatt, hanem azt. hogy értjük; egymás szavát. Hogyan, határozná meg, melyek ma az üzemi népművelő feladatai, mi a sze»ti/pc'/ins (‘űkőre. mik — Szerintem a legfontosabb, hogy kiforrott világnézetűnek kell lennie annak, aki ezt el meri vállalni. A kultúra rendkívül sikamlós területe mai életünknek és nagyon szilárd politikai elkötelezettség kell ahhoz, hogy valaki az 55 éves melóshoz odamenjen: el kell végezned a 8 osztályt, mert azáltal töhb lehetsz a társadalomnak Csak az ilyen vállalkozzon erre a munkára: A többit, megmondom durvád, kalandornak tartom, és rendkívül nagy erkölcsi, politikai romboló hatást válthat ki á környezetében. Vajon mi a munkahely érdeke és szerepe abban, hogy dolgozol munkásai műveltebbek legyenek? ide sorolnám a munkakultúrái, szakmai kultúrái stb. — Meggyőződésem, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben valamennyi munkahelynek és. munkahelyi vezetőnek érdeke, hogy a dolgozók, a munkások művelődjenek, magasabb iskolai végzettséget szerezzenek, szakmai, műszaki ismereteiket felújítsák, bővítsék, korszerűsítsék, de ezentúl az egyéb más művelődési lehetőségeket is kihasználják. Azért érdeke, mert a munkás nemcsak az abszolút fizikai erő tulajdonosa, hanem a termelés kulcstényezője. Mivel pillanatnyilag nincsenek olyan fejlesztési lehetőségeink, ami kellene ahhoz, hogy gépeket, korszerű technológiát, licenceket stb. vásárolhatnánk, a legkevesebb ráfordítással a munkaerő minőségének megváltoztatása oldható meg. Mert ha én veszek egy gépet, behelyezem, termelésbe állítom, de nincs mellette megfelelő szakmai szintű munkásom, akkor az a gép soha nem fogja azt a technikai szintet hozni, amire kitalálták. Van Magyarországon erre millió példa... — A munkásművelődésről szólva feltétlenül szükségesnek tartom megjegyezni: egyetértek azokkal, akik kezdik forszírozni, hogy a társadalmi élet struktúrájában különböző változások történtek az elmúlt időszakban, de hangsúlyozom; az alapvető osztálykategória nem változott meg, és ha munkásművelődésről beszélek, akkor az alapvető politikai osztály műveltségéről beszélek! És ezt manapság elég gyakran elfelejtjük! — Még egyet szeretnék tisztázni a munkahelyi művelődés alapfogalmai közül. Mert mit szoktunk emlegetni? Az oktatást és képzést, meg a szabad időt. És kihagyjuk azokat a nálunk. Magyarországon még nem kellően értelmezett kultúraformákat, mint például szakmai kultúra, környezet-, egészségügyi, politikai kultúra. Mindezeknek a leghatékonyabb színtere a szocialista brigád, amelyet nemcsak mint kollektívát, hanem mint. az egyént nevelő közösséget is kellene értelmeznünk. Ezt kell nekünk erősíteni, ezt a belső önnevelő erőt! Hogy a munkahelyét ne mint szemétdombot tartsa, a szerszámjait annak rendje-módja szerint kezelje, karbantartsa, használja. A És vajon a munkásnak érdeke-e ma w művelődni? — Az egy nagyon csalóka játék volna, ha most mi elkezdenénk, hogy a munkás gé- emkázik és azért nem művelődik. MegnézHirs István főmunkatárssal, „És van egy igen jól képzett szakmunkásgárda, ennek a döntő többsége akár a humán, akár a szakmai műveltségét folyamatosan gazdagítja — külső kényszer nélkül — akiknél a művelődés már az életforma egyik elemévé vált.” lem például a könyvtáros és könyvbizományos forgalmát: általában megnövekedett azoknak a megvásárolt, vagy kölcsönzött könyveknek a száma, amely a kisegítő gazdasághoz, vagy a géemkához csatlakoztatható. Elnézést, de vitába kell szállnom, mert igenis tudunk róla. hogy vannak, akik szívesen művelődnének, de másra kell az idő Abban nem tartok kivetendő dolgot, ha Valaki úgy géemkázik, hogy pluszteljesítménnyel plusz anyagi jövedelemhez jut. Viszont az tény, hogy erre a szabad idejét jócskán eltölti, még kevesebb ideje marad a művelődésre, kulturálódásra — és ezt látom egy kicsikét fekete színben. Azt, hogy azoknak a száma, akik ezelőtt sem művelődtek, vagy abszolút semmilyen művelődési formában nem vettek részt, talán még növekedni fog. Most azt a mentségükre kell elmondani, hogy ezt a szituációt nem alapvetően ők teremtették meg saját maguknak, hanem ezt a társadalom teremtette meg, és elismerve a gazdaság: ' problémákat meg ötvenféle más megközelítést, a megoldás egyértelműen az volna, ha ahhoz a keresethez, ami az ő megélhetési igényszintjét biztosítani tudja, a fő munkaidőben kellene hozzájutnia. Nyilván ennek most vannak objektív akadályai. — Hadd mondjam el ezzel kapcsolatban, mi a gyakorlat nálunk: a munkásnak pillanatnyilag komoly gazdasági érdeke fűződik ahhoz, hogy általános, szakmai és politikai műveltségben továbbképezze magát. Bevált gyakorlat, hogy aki magasabb iskolai végzettséget, újabb szakmát szerez, mi azt bérben rögtön elismerjük, és erre mi is ösztönzünk. A És milyen a munkahelyi művelődésirányítás gyakorlata a kultúra más területein? — Szükséges, hogy az igényekről viszonylag naprakész ismeretekkel rendelkezzünk, figyelembe véve a munkások rétegződését, és alkalmazkodva az ő igényeikhez. Ez persze rendkívül komplex feladat, hiszen ma már csak a mi gyárunkon belüli munkásságról is csak rétegek szerint lehet beszélni. Én három rétegbe szoktam sorolni a fizikai dolgozókat. A legalul vannak a hiányos végzettségű és képzettségűek, akiknek nincs meg a 8 általános, a segédmunkások és a betanított munkások agy része. Csak egy példa velük kapcsolatban egy furcsa ellentmondásra: az is érdekem, hogy tanuljon, de az is, hogy ne. Ha nem tanul, növeli a rétegnek a számát, akik minden kultúrából kimaradnak és vihetjük magunkkal, amíg itt dolgozik, vagy nyugdíjba nem megy. Ha viszont tanul, akkor nem lesz segédmunkásunk, esetleg más el is szipkázza. — A következő, rendkívül népes tábor a szakmunkásoké, ez adja a derékhadat. Velük kapcsolatban az a probléma, hogy az ő körükben végzett népművelői munka nem kellően hatékony, talán nem figyeltük őket annyira. Ez a középréteg hajlandó leginkább a kommersz fogyasztására: amerikai film, és a könnyű műfajban nem biztosan, a legszínvonalasabb alkotások. — És van egy igen jól képzett szakmunkásgárda, ennek a döntő többsége akár a humán, akár a szakmai műveltségét folyamatosan gazdagítja — külső kényszer nélkül —, akiknél a művelődés már az életforma egyik elemévé vált. Ide sorolom a jói képzett szakmunkásokat, a technikusokat, a technikusminősítővel és a több szakmával rendelkezőket, az érettségizett szakmunkásokat, akik tovább is adják ezt az igényűket, vagy felkeltik környezetükben az érdeklődést. És akkor igazán jó a népművelő munkája, ha ezt mi ott az üzemben le tudjuk mérni Ez a felső réteg a közönsége az igazán színvonalas programoknak, például az üzemi kiállításoknak, amelyekről szinte szakmai értékelést tudnak adni. Vagy említhetném azt, hogy ide eljön egy neves politikus, akkor ez a réteg az igazán értő és kritikus résztvevője a vitáknak. A Akik ezt olvassák, ezek után azt képzelik, hogy a hajtóműből minden ilyen munkás ott van minden koncerten? — Ez túlzás, nincs ott, mert erre nincs is szükség, hogy mindenkit beerőszakoljunk ezekre, főleg olyanra nem, ami nem érdekli. De azért azt meg kell kísérelni, hogy ami érdekli, ahhoz legalább adjunk segítséget neki. Ebben egyébként nagy vitáim vannak, amit le is írtam a szakdolgozatban: például hogyha a segédmunkás krimit akar olvasni, a krimit a könyvtárban biztosítanom kell neki. Még mindig jobb, mintha abszolút nem olvas semmit, így még mindig nagyobb a lehetősége annak, hogy egyszer a kezébe fog akadni egy értékesebb mű is. Nagyon fontosnak tartom bármelyik könyv szerepet, az olvasás fontosságát. — Hadd térjek ki itt egy gondolatra: az olvasás a beszédkultúrával szoros összefüggésben van és ahhoz, hogy mi a dolgozóinkat bevonjuk a döntések előkészítésébe, hogy véleményt kérjünk tőlük és hogy ezt a véleményüket ki is tudják fejteni, ahhoz tudni kell beszélríiük. Márpedjg kőzijidijtt,, hogy az „akárhonnan” kijött tánülókhák a döntő többsége nem tud folyamatosad olvasni. A könyvnek ezért ott kell lenni t könyvtárban, a krimitől a felső határig, a számítástechnikáig. Ma már nálunk az üzemben is több számítógép dolgozik, és a számítógépes technikában nem lehet előbbre lépni a munkások nélkül. ^ A mai napon — és ez interjúnk „apró pója” — rendezik az Igaz ez a szép brigádveiélkedőt, a döntőbe jutott tíz brigádnak. Mi a véleménye az ilyen fajta közösségi művelődésről? —. Jb9£fe4tanóF. ^é!MPl,-badd ne mondja seffinyy*.J!Ä<. iuiie _ . . — Egy másik vetélkedőről-szeretnék.beszélni. Korábban nekünk is küldözgette a művelődési ház az ajánlásokat a szocialista brigádoknak, de én ezt, nem tudtam használni. Mi kezdtük el kísérletképpen kapun belül a levelező vetélkedőt. — Tény, hogy a munkások körében a vetélkedők nem népszerűek. A nehéz fizikai munkához szokott ember egyrészt nem híve a felesleges szószaporításnak, másrészt fél a kudarctól, hogy szellemi kapacitását meghaladó teljesítményt várnak el tőle, méghozzá azonnal. Ezeket saját bőrünkön is tapasztalva, 1982-ben vállalati szinten a levelező oktatás mintájára próbaként egy „levelezés vetélkedőt” indítottunk a szocialista brigádok számára. A benevezett 43 brigádból 22 a munkásokból álló szocialista brigád. — Kíváncsiak voltunk arra, hogy egy-egy termelő kollektívában okoz-e örömérzetet, ha magukat értelmesebbnek, felkészültebbnek, szorgalmasabbnak tudják másoknál és becsülik-e másokban az ugyanilyen képességeket. Megpróbáltunk olyan feladatokat adni a brigádnak, ami nem haladja meg a képességeit, ami miatt nem lesz visszataszító, elrettentő és indirekt módon benne van a nevelési szándék, a személy gondolkodásmódjának az alakítása, vagy annak a lehetősége. Célunk a műveltség presztízsének a helyrebillentése volt, azt tudatosítani, hogy a műveltség: érték. Ebben úgy érzem tettünk lépéseket és vannak eredményeink. Nem akarok itt most egyfajta leltárt tartani — hány színházbérletünk van, kik járnak a könyvtárba, hányán végeztek el különféle iskolákat —. egyet azonban szeretnék közreadni: van olyan fizikai dolgozónk, aki a letéti könyvtárunk minden egyes kötetét átolvasta. Egy mondatot még a vetélkedő sikeréről: meglepetésünkre a fizikai dolgozók igen jól szerepeltek, és el kellett állnunk az eredeti elhatározásunktól, attól, hogy értelmiségi és munkáscsoportot külön indítsunk. Végül engedjen meg egy nagyon személyes kérdést: Önt elég kellemetlennek, kíméletlennek, szókimondónak is mertem meg. Milyen előnyökkel, vagy hátrányokkal jár ez jövőjét, „karrierjét”, pályáját tekintve? — Bizonyos jelekből kikövetkeztettem már az ilyen véleményeket — és ugyanilyen kellemetlen tisztában lenni ezzel. Erről csak annyit: nagy „hazárdírozó” vagyok és feltettem magamban, hogy ha a gyárnak szüksége van az én munkámra, akkor innen megyek nyugdíjba. . £ Köszönöm az interjút. Barakső Erzsébet
