Kelet-Magyarország, 1985. november (42. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-19 / 271. szám
4 Kelet-kagyaromág 1985. november 19. Kolumbia: Gyermek az iszapban Genfre figyel a világ A kolumbiai egészségügyi miniszter vasárnapi közlése szerint beszüntették, egy későbbi döntés alapján azonban mégis folytatták a kutatást az esetleges túlélők után a vulkánkatasztrófa nyomán keletkezett iszaptengerben. Rafael de Zubiria egészségügyi miniszter úgy vélekedett, hogy immár nincs kit megmenteni, és el kell kezdeni a katasztrófa sújtotta hatalmas terület fertőtlenítését. Néhány óra múlva azonban olyan hírek terjedtek el, hogy még mintegy 2500-an lehetnek az iszap fogságában. Katolikus papok egy csoportja felszólította a tartomány püspökét, hogy egyelőre ne nyilvánítsa megszentelt tömegsírnak Armero várost és környékét. összesítő jelentések híján nehéz megállapítani, hogy eddig hány ember köszönheti életét a mentőalakulatoknak. Az áldozatok számát csak találgatják. Egyes becslések szerint legalább negyvenezren pusztultak el. A mentést nehezíti, hogy a helikopterek nem tudnak leszállni a sártengerre, amelyből gyakran csak egy fej, egy testrész látszik ki — mozdulatlanul fekvő, végsőkig elgyötört emberek, akikről nem tudják megállapítani, hogy van-e még bennük élet. Egy Jorge Parga nevű fotós éppen helikopterről fényképezte a tragédia helyszínét, amikor arra lett figyelmes, hogy egy, a sárból félig kilátszó gyermektest apró mozdulatot tesz. Azonnal kiáltott a pilótának, aki olyan alacsonyra vitte a helikoptert, hogy onnét fel tudták emelni a gyermeket. Ez azonban csak úgy volt lehetséges, hogy a négyesztendős Guillermo Pérez is ki tudta nyújtani segélykérő karját. Egyelőre nem lehet kizárni a Revado del Ruiz újabb kitörését. Haroun Tazieff világszerte ismert francia vulkánszakértő helikopterről megszemlélte a krátert, és azt tapasztalta, hogy még mindig igen erősen ömlik belőle a füst és a gőz. A pilóta nem is merte letenni a helikoptert a kráter közelében. Tazieff úgy nyilatkozott, hogy ha senki sem vállalkozik arra, hogy odaszállítsa, akkor majd ő maga felgyalogol az 5400 méter magasban levő gyilkos kráterhez, hogy helyszíni vizsgálatot végezzen. (Folytatás az 1. oldalról) radalmi csoportok rendeztek, majd amikor a tüntetéseket betiltották, a szovjetellenes megnyilvánulások súlypontja átkerült előkelő szállodák konferenciatermeibe, ahol — nyilván amerikai megrendelésre — az emberi jogok kérdése, valamint Nicaragua, Kambodzsa, Etiópia, Angola, továbbá ismét csak Afganisztán volt a fő téma. A helyi sajtó a komolyabb, igényesebb kommentárok, a jóindulatú reménykedést tolmácsoló írások mellett teret engedett ezeknek a megnyilatkozásoknak is. A hivatalos svájci hatóságok kitüntető figyelmességgel veszik körül a világpolitikai eseményt. Kurt Furgler elnök hétfőn délután külön- külön hivatalosan is fogadta az SZKP KB főtitkárát és az Egyesült Államok elnökét. Maga a csúcstalálkozó kedden délelőtt tíz órakor kezdődik a Fleur d’Eau villában, amely az amerikai fél hivatalos szállása. Délután ismét ugyanez a villa lesz a találkozó színhelye, majd szerdán a szovjet ENSZ-misszió épületében folytatódik Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan megbeszélése. 1979 nyara, a SALT—II szerződés bécsi aláírása óta ez lesz az első ilyen magas szintű szovjet—amerikai találkozó. E több mint hat év alatt, s különösen Reagan elnök beiktatását követően a két ország kapcsolatai fokozatosan romlottak. Mint szovjet részről hangsúlyozzák, ebben egyértelműen a totális szembenállást, ideológiai, politikai, hadászati, s gazdasági téren is a konfrontáció erősítését választó amerikai kormányzat a hibás. A kapcsolatok normális mederbe terelésére tett kitartó szovjet erőfeszítések ellenére megromlott viszony- velejárója volt a fegyverkezési hajsza felgyorsulása, a háborús veszély növekedése. Szovjet értékelés szerint ez utóbbit fokozta az, hogy az amerikai kormányzat minden korábbi tapasztalatot figyelmen kívül hagyva, az elérhetetlen hadászati fölény megszerzése mellett döntött. Moszkvában ezért a csúcs- találkozó legfontosabb feladatának azt tartják, hogy véget vessenek a veszélyes folyamatnak. Ennek megkönnyítésére terjesztette elő mintegy két hónapja a Szovjetunió legújabb javaslatait a csapásmérő űrfegyverek teljes betiltására, s a Szovjetunió és az Egyesült Államok egymás területét elérő nukleáris erőinek 50 százalékos csökkentésére. Határozottan értésre adta azonban azt is, hogy az utóbbira csak a világűr militarizálásának megakadályozása esetén kerülhet sor. Az Egyesült Államok mindmáig nem adott elfogadhatóProfil — háttérrel Mihail Gorbacsov Alig fél éve áll az SZKP élén, r azalatt az idő alatt valószínűleg többször szerepeit a világsajtóban, mint elődei hosz- szú évek alatt. Stílusa, dinamizmusa, következetessége zavarba hozta a tapasztalt szov- jetológusokat és kremlinológu- sokat. „Gorbacsov-jelenségről” írnak a nyugati lapok, s félig- meddig ironizálva új orosz 0 csodafegyverként emlegetik. - viszont megpróbálták ,^*^jíaganda-had.íáratnak” feltüntetni a/ S/KP KB főtitkárának fellépését, s eddigi tevékenységéből csak a felszíni és látványos elemeket emelték ki. A dél-oroszországi parasztcsalád fia. a most ötvennégy éves jogász, agrárközgazdász gyors, de mégis tipikusnak mondható szovjet karriert futott be. Tizenöt éves, amikor szülőfalujában kombájnosként dolgozni kezd — a háború utáni évek rendkívül nehéz időszaka ez. Tehetsége — s nyilván kiemelkedő munkája — segíti hozzá, hogy 19 évesen Moszkvába kerül. Az ország első felsőoktatási intézményében, a Lomonoszov Egyetemen jogászdiplomát kap. Hazatér, de nem az igazságszolgáltatásnál helyezkedik el, hanem az ifjúsági szövetség aktivistája lesz, 1955-ben a sztavropoli Komszomöl első titkárává választják. Különböző párttisztségeket tölt be ezután, s közben városának főiskoláján agrárközgazdaságtant tanul. 1970-ben — viszonylag fiatalon tehát — a sztavropoli terület pártbizottságának első titkára. Ezen a rendkívül termékeny, hagyományos mezőgazdasági területen figyelme érthető módon az agrárszektor termelésének fellendítésére irányul. A kolhozokat egy sor kötöttségtől szabadítja meg, s az önelszámoló brigádok módszerének bevezetését szorgalmazza. 1978 — az SZKP KB titkára, egy évre rá a politikai bizottság póttagja. A mezőgazdaság felelőseként az élelmiszerprogram kidolgozója, KB-titkár- ként először a mezőgazdaság ügyeiért felelős. Jár külföldön: Magyarországon, Kanadában, Nagy-Britanniában, s más országokban, s járja a szovjet ország tájait. Országjáró kedve nem csappant meg, mióta a párt első embere. Iparvárosokban, nyersanyagtermelő körzetekben személyesen gyűjt tapasztalatokat arról, mi is történik, miként valósulnak meg a párthatározatok, vagy mi akadályozza azok végrehajtását. Az, amit hirdet mindenütt: új, felgyorsított munkastílus; az erők és tartalékok felszabadítására, fegyelemre van szükség, hogy kihasználják a szocializmus lehetőségeit, jobban lássák el a szovjet népet. A szocialista építés felgyorsítása, äz intenzív fejlesztés a gorbacsovi program fő vonala. Külpolitikai megnyilatkozásaiban is azt akarja megértetni, hogy a szovjet állam békeszerető, együttélésre törekvő vonalának ez az alapja. Az ötvennégy éves vezető nyílt ember, közvetlensége, humora megkapta a vele tárgyalt nyugati politikusokat és — személyes emlék — a varsói repülőtéren őt búcsúztató helybelieket. Szakszerűsége és következetessége alapvonásai közé tartozik. Ezért is írta a hamburgi Die Zeit: Gorbacsov Párizsban komoly és komolyan veendő tárgyaló félnek bizonyult. Olyan embernek, akivel együtt lehet működni. Most Ronald Reaganén a sor. Most neki kell bizonyítania, hogy rugalmassága, realizmus és enyhülési készség dolgában ő sem marad el Gorbacsovtól.” nak tekinthető választ ezekre az indítványokra. Ebből a tényből, s a legutóbbi időszak amerikai hivatalos nyilatkozataiból kiindulva a genfi csúcs esélyeit latolgató szovjet elemzések rendkívül óvatosan, a túlzott várakozást mérséklőén fogalmaznak. A szovjet fővárosban arra hívják fel a figyelmet, hogy bár a csúcstalálkozó önmagában is kiemelkedően fontos, s puszta tényével pozitív hatást gyakorló esemény, igazán jelentős eredményt nem hozhat, ha nem történik rajta lépés a világűr militarizálásának megakadályozására, a nukleáris fegyverzetek csökkentése felé. E központi kérdéseket nem szoríthatják háttérbe sem a kétoldalú viszony egyéb területei, sem más nemzetközi problémák, például a regionális konfliktusok fontosságuk ellenére is csak másodlagos kérdése. A moszkvai értékelések a fő kérdésben vallott amerikai álláspontban mindeddig semmi biztatót nem tudtak felfedezni. Mint a Pravda hétfői száma megállapítja, az Egyesült Államok gyakorlati lépései mindmáig azt bizonyítják, hogy Washington továbbra is az erő nyelvén akar beszélni. Az amerikai vezetők változatlanul abból Ronald Reagan 1976-ban vesztett Gerald Ford ellenében, s nem nyerte el a republikánus elnökjelöltséget. Életrajzírója szerint a későbbi elnök ekkor azt mondta fiának; — Tudod mi az, ami legjobban bánt? Arra számítottam, hogy leülhetek Brezs- nyewel megtárgyalni a SALT— II. szerződést. Hallgatni akartam a tolmácsot, amint vagy másfél órán keresztül magyarázza nekem, milyen engedményeket kellene tennie az Egyesült Államok elnökének, Brezsnyev szerint, ha barátságban akar élni az oroszokkal. Azután lassan fölkeltem volna, körbesétáltam volna az asztal körül, és csak ennyit súgtam volna a fülébe: „nyet”. Majd tiz év telt el azóta, hogy Reagan állítólag elmesélte ezt a vízióját. Hitelességéért az életrajzíró a felelősséget az elnök fiára hárítja, ám tény: elnökségének évei alatt ez a „nyet” több ízben elhangzott már. Most mégis sor kerül a találkozóra, ami önmagában ugyan még nem jelenti azt, hogy az elnök megtanulta volna a „da” szót is, de talán nem azért tölt három napot Genf- ben a Fehér Ház lakója, hogy végül megtegye az asztal körüli sétát... Az elmúlt kilenc év alatt Reagant kétszer választották meg elnökké, s átélt egy súlyos merényletet is. Elnökségének évei alatt gazdasági mélypont és mérsékelt fellendülés, rekord munkanélküliség és az infláció megfékezése egyaránt előfordult. A nyugati világban elterjedt a „reaganizmus” kifejezés, ami az elnök politikai filozófiáját jelöli: gazdasági konzervatívizmus. a szociális kiadások csökkentése belföldön — erőpolitika kifelé, különösen a nagy keleti partner irányába. Ma azonban már az elnök, aki hetvennégy éves, s a közelmúltban több műtéten esett át. nem akarja kizárólag a harcias és fegyverkező államférfi képét hagyni maga után. Egyébként pályafutása alatt nem ez lenne az első változás. Az illinoisi Tampico szülötte, a kisvárosi főiskola futballsztár- ja, a későbbi sportriporter és hollywoodi filmszínész fiatal korában liberális demokratának számított. A háború után a színészszakszervezet elnökeként vált harcos konzervatívvá, mivel úrrá lett rajta a meggyőződés, hogy „Moszkva ügynökei, a kommunisták” kezükbe akarják kaparintani az amerikai filmipart. A negyvenes-ötvenes évek uralkodó amerikai eszmerendszere gyakorolt leginkább maradandó hatást Reagan gondolkodására. Később mint a General Electric őriáskonszern jól fizetett tv- showmane, politikai vezérszónoka hosszú évekig volt e nagyon is leegyszerűsítő ideológia profi hirdetője. A Reagan pályáját elemzők ugyanakkor kiemelik: hosszú politikai pályafutása (nyolcévi kaliforniai kormányzóság, az elnöki évek) során a volt filmszínész elsajátította a politikai kompromisszumok művészetét is. Mindenesetre pályájának most meghatározó pontjához érkezett. Talán csak egy hasonló súlyú lehetősége volt életének: állítólag a háború alatt nagy esélye volt arra, hogy eljátssza a Casablanca főszerepét. Amit végül is Humphrey Bogart kapott meg, s mint mondják, ez az akkori filmipari döntés talán egyaránt befolyásolta a celluloidszalag művészetének, és Amerika későbbi politikai életének sodrát. indulnak ki, hogy amit a Szovjetunió javasol, az csak neki előnyös, és így számukra elfogadhatatlan. Az ésszerű kompromisszumra való készség hiánya azonban semmi jót nem eredményezhet. Képtelenség azt várni, hogy a Szovjetunió egyoldalú engedményeket tegyen, szemet hunyjon a katonai fölény megszerzésére, ezen belül a világűr militarizálására irányuló amerikai szándékok fölött. A párbeszéd csupán az egyenlőség elvén alapulhat — szögezi le a Pravda. A találkozó azonban még hátravan, s a Szovjetunió magatartásától mi sem áll távolabb, mint eleve vagy éppen örökre lemondani az előrehaladás esélyéről. Erre utalt a genfi csúccsal foglalkozó vasárnapi televíziós kommentárjában Alekszandr Bovin, a neves szovjet szemleíró is, amikor kijelentette: a csúcstalálkozó, bármilyen fontos legyen is, csupán egy eleme a szovjet—amerikai kapcsolatok rendszerének, s bármivel végződjön is a kétnapos genfi tárgyalás, a Szovjetunió nem tér el elvi politikájától, amelynek meghatározó eleme a béke és biztonság erősítését, a háborús veszély csökkentését szolgáló lehetőségek állandó keresése. Napi külpolitikai kommentár Politikai pótcselekvés A címben szereplő kifejezés jobbára lélektani kategória: ha valakik valamely okból nem képesek igazán komoly tevékenységre, feszültségüket úgynevezett „pótcselekvések” segítségével igyekeznek levezetni. Minden párhuzam kockázatos, de a múlt hét végén Dublin és London között aláírt, igencsak fura megállapodás fogadtatása arról győzi meg a megfigyelőt, hogy ez az aktus a politikai pótcselekvés tipikus esetének tekinthető. Az egyezmény lényege első olvasásra nem hangzik rosszul. Arról van szó, hogy „északír” kérdésekben szükséges döntések előtt intézményesítik az Egyesült Királyság (vagyis Anglia) és az ír Köztársaság képviselői között folytatandó politikai tanácskozásokat”. Ennyi. De hát mi ezzel a baj? — kérdezhetné a gyanútlan érdeklődő. Hiszen ha egyszer bonyolult történelmi okokból olyan sajátos helyzet alakult ki a zöld szigeten (vagyis Írországban), hogy déli része független katolikus respublika lett, északi része viszont a protestáns Nagy-Britannia része maradt, akkor mi abban a rossz, ha az ír és az angol főváros konzultál egymással az északi résszel, az úgynevezett Ulsterrel kapcsolatos döntésekről ? A kérdés a logikai szabályok szerint jogos. Csakhogy olyan dilemmáról van szó, amelynek fejleményeiben immár hosszú évszázadok óta nem a józan ráció, hanem a folyton izzó, bármelyik percben robbanással fenyegető indulat uralkodik. A jelent megérteni csak a történelem ismeretében lehet. Az „ír kérdés” természetesen akkor és azzal kezdődött, amikor Anglia leigázta a szomszédos sziget népét. Századunk húszas éveinek elején egy nagy felkelés nyomán szakadt ki az ír Köztársaság — de akkorra a sziget északi, ulsteri részén már betelepült protestánsok alkották a lakosság többségét, és a katolikusok kisebbségben maradtak. Mindmáig ez az arány teszi — nyugodtan kimondhatjuk — megoldhatatlanná az ulsteri kérdést, és ez az oka a mostani megállapodást követő vihgrnak. Ian Paisley lelkész protestáns szélsőségesei azért beszélnek árulásról, mert Dublint egyáltalán bevonják az ügybe, a katolikusok pedig — éppen akkora haraggal — azért, mert a katolikus ír Köztársaság szóba áll, sőt megállapodást ír alá „a londoni zsarnokkal”, a kibékíthetetlen ellentétek némileg azt magyarázzák: miért éppen a zöld sziget a terrorizmus őshazája. Etnikai és vallási arányok, évszázados sérelmek tesznek kilátástalanná minden igazi rendezést. E megállapodás és az igazi egyezmény között pontosan az a különbség, mint a pótcselekvés és az igazi cselekvés között... (Harmat Endre) KALENDÁRIUM November N ovember neve a latin novem a. m. kilenc szóból származik, mivel a rómaiak régi naptárában — amely 10 hónapos volt — a kilencedik volt és csak a reform tette a 14. helyre. A régi magyar kalendáriumok általában őszutó, vagy Szent András havának nevezték. Az amerikai indiánok, akik az év hónapjait a Holdról keresztelték el, novembert a Hódok Holdjának hívták. A francia forradalom is átkeresztelte, emiatt rövid ideig Frimaire- nek, azaz Fagy havának mondták. A mostanában egyre divatosabb kínai naptár szerint november a Tigris hónapja. November elseje az elmúlásra emlékeztet. Ekkor köszönt be a ködös, esős idő és ez ősi idők óta a halottak ünnepévé tette. A mai Mindszentek napja már a rómaiaknál is a halottakra való gondolás napja volt. Mindszentek napja eredetileg azoknak a szenteknek volt ünnepe, akiket név szerint nem tüntet fel a naptár. A halottakra való emlékezés szerepét játszotta ez a nap a germán népeknél is. Votán ünnepnek hívták. Másodikát hazánkban is a család halottainak emlékezésére szentelték. Így van ez ma is falun és városon egyaránt. Harmadika, Hubertus napja a vadászoké volt, amit sok nyuiszi, fácán és fogoly elejtésével, eszem- iszommal ünnepelnek még ma is sokfelé. Tizenegye- dike, Márton napja az eszem-iszom kedves emléknapja. E napon már a rómaiak is az orvoslás istene, Aesculapius tiszteletére kakast áldoztak, amit persze később családi körben el is fogyasztottak. A középkorban a kakas szerepét a jóval zsírosabb liba vette át, amit a jó magyar szokás szerint gyertyafény mellett fogyasztottak el. Ebből eredt az a későbbi szokás, miszerint Márton napkor gyúitottak először gyertyát. Ezen a napon kóstolták meg először az újbort is, amiből egy darab libasült kíséretében a papnak is szokás volt kóstolót ajándékozni. De mivel a pap rendszerint a liba legsoványabb részét kapta, annak a bizonyos libadarabnak „püspökfalat” lett a későbbi neve. Novemberben ünnepük névnapjukat a Katák és Bandik. Sok faluban dívik még ma is az a szokás, hogy e napon ágat dugnak a vízibe, hogy az újévre ki- zöldeliljen. A franciáknál e napon virággal, a németeknél mézeskaláccsal kedveskednek a Katalinoknak. A hónap utolsó napján az Andrások ünnepük névnapjukat. Egykor a faluban ez a nap mindig vidám volt, már csak azért is, mert e napon szokták az első disznót a másvilágra küldeni. Érthető tehát a régi népi regula, miszerint: „Víg az András, vidám az év”. Szent András volt a hajadonok patrónusa. vőlegényhozója és andrásoló leánynapként ünnepelték számos népies szokással. A vallásos életiben ezen a napon kezdődött az egyházi újév az adventtel. Ettől kezdve tilos volt lakodalmat, zenés-táncos mulatságot tartani és kigyúrtak a gyertyák a hajnali miséken, a „rorátékon”. A népi időjóslás szerint „Ha jókedvű Márton, kemény tél lesz. Borús Márton, borongós tél”. „Márton napi esőre fagy szárazság jő.” „Ha Mártonkor a lúd jégen áll, karácsonykor sarában botorkál.” „Ha veres a Márton napi lúd mellcsontja, nagy hideg lesz a télen, ha fehér, sok lesz a hó, ha fekete, esős ősz és rossz tél következik.” Amilyen az idő Erzsébet napon, olyan lesz a december. „Erzsébet olykor fehérbe öltözik.” „Amilyen Katalin, olyan lesz a január, s amilyen lesz a január s amilyen az utána következő nap, olyán lesz a február.” „Ha Katalin kopog, karácsony tocsog.” „Fehér András — rossz év.” „Víg András — víg év.” András nappal búcsúzik az ősz is, másnap már kezdődik a meteorológiai tél, mert Babits soraival: „A legvirágosabb ősz is a télbe visz . . . / Szép lejtő is leránt. . . / Lesz még tavasz, de az már más tavasz lesz, s nem is emlékszik miránk.” Azt viszont, hogy az ősz a gazdáknak 1868-ban sem volt a „legvirágosabb”, bizonyítja a korabeli kalendárium: „Az őszi időnek vége felé járunk / Szomszédunk már a tél és még sok a hiányunk / Bezzeg vegye számba készletét a gazda, / Hogy a véletlenség ne vezesse gazba / Gyökeres zöldségre gondot kell fordítani, / Trágyát kihordani, nyomtatást folytatni, A marhatenyésztő most jól számítsa fel: / Mennyi takarmánynak pont lennie kell. / E szerint rendezze gazdasága sorát, / Attól el ne térjen! — ahhoz tartsa magát!” O. Sz.
