Kelet-Magyarország, 1985. november (42. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-16 / 269. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. november 16. O Otthon-e a diákotthon ? A kollégium olyan, mint a házasság. Aki belül van, kifelé igyekszik. Aki a kapun kívül rekedt, misztifikálja a kollégiumi életet. De hol hát a középút? Jó-e ma Magyar- országon kollégistának lenni? Szögezzük le az elején, hogy teljesen pártatlan, objektív álláspontra senki nem helyezkedhet. Nézőpont kérdése, hogy az éremnek ki melyik oldalát látja. Egy viszont tény: a félszeg nyolcadikosból önálló felnőtt ember, a szüleitől függő gyermekből független felnőtt éppen a sokat szidott vagy éppen romantikus kollégiumi élet alatt válik. Legyünk ez alkalommal pártosak és nézzük meg a kollégiumot a legérintettebb, a diák szemszögéből. Beszélgetéseink megyénk nagy és kisebb kollégiumaiban zajlottak. Az őszinte szavak — tapintani lehetett a csendet — akkor hangzottak el, amikor a nevelőtanár mögött Becsukódott az ajtó. Riportalanyaink nevük helyett cserébe teljes őszinteséget ígértek. Higgyük el nekik, hogy ti- nédzséréveik tapasztalatait érzelmektől fűtötten, ám jó szándékkal adták elő ... A fiú, mint magányos farkas, egyedül uralja most a hálót. Esténként 11 társával osztja meg. Kedvére tehetne bármit, senkitől nem kell engedélyt kérnie a magnózáshoz. Ö mégis tankönyvet lapoz, harmadikos szakmunkástanuló. Délután gyakorlatra megy az üzembe. Ha a szeme elfárad a tanulásban, négyzetmétert is betöltő penészvirágban gyönyörködhet. Nyáron újították fel a tetőt, de a beázás nem kímélte meg a diákotthont. — A beilleszkedés bűvész- trükkök nélkül lehetetlen — állítja a ty.-i fiú. — Másodikos vagyok, ha álmomból felkeltenek, akkor is tudom, mit szabad és mit nem. Persze, a közösségi követelmények és az egyéni vágyak időnként éles konfliktust okoznak. Ha például találkozni akarok egy lánnyal, ha nincs kimenő, hazudnom kell egy programot. Arra vigyázok, hogy valóságos rendezvényt mondjak. Csak persze, nem megyek el. A legtöbben komolyan járunk — járnánk — valakivel, de a lehetőségek miatt megalkuszunk. Az egészségügyi szakiskola kollégiuma száz méterre van, a lányok onnan járnak át vacsorázni. Hát nem kézenfekvő közülük választani valakit és akkor a randevúszervezés főbb gondjai egy csapásra megoldódnak? A borászgazda házának patinája mára megkopott, legértékesebb éke a velencei csiszolásnak is beillő kettős ajtóüveg. A háló még nagyobb, az egymásra rakott vaságyak nyomasztó sűrűségét textil, terítő, olajrepró oldja. A virágtartók egyelőre a földön, hamarosan zöld növény kerül mindbe. A kis falu körzeti orvosának fiát választották társai szobaparancsnoknak. Otthonról hozta az igényt, hogy a környezetét esztétikussá varázsolja. — Mi tagadás, eleinte nagyon nehéz volt minden. Rideg a vaságy, fából biztosan szebb lenne. Kicsinek képzeltem a hálót, nem 18 fiú otthonának. Igaz ugyan, hogy háromfős szobákat nem szeretnék, mert ott kettő barát, egy ellenség. A közösség kialakítása szempontjából felbecsülhetetlen a nagy háló. Csak az a reggeli csengetés olyan borzasztó, torz hangon tör elő a divatos szám a hangszóróból. A közösség spontán szerveződését emelték ki a fiúk a nyíregyházi belváros múlt századi hangulatot idéző Béla utcai kollégiumában. Zú- golódnak ugyan a zsúfolt háló, a folyosón öltözés, az alumínium evőeszköz miatt, de másik szavukban büszkék arra, hogy fegyelemre nevelnek. önmaguknak és a másiknak képesek parancsolni a pozitív érzelmiek kialakításáért. — Súlyosabban büntet a háló, mint a nevelőtanár — állítja a hálófelelős. — Ha valaki a magatartásával ellenszenvet kelt, kiközösítjük. Senki nem szól hozzá. Borzasztó rossz lehet így élni. Persze, ha változtat a korábbi hibáján, oldódik körülötte a jeges légkör és lassan ismét befogadja a kollektíva. Nem beszélünk egy szót sem erről, mégis mindenki nagyon pontosan tudja, miként kerül valaki a körön kívülről belülre. Persze, időnként kevés a közösség büntetése. Tavaly egy fiú elemeit öt magnókazettát. Szekrényellenőrzésnél derült lei a tolvajlás. A többiek azt rótták fel legsúlyosabb hibájául, hogy még magnója sem volt... Természetesen rövid úton elhelyezték a koliból. képzelni, hányán mosakodhatnak kulturáltan... Nézzünk be egy rövid látogatás erejéig a nyíregyházi belváros másik kollégiumába, ezúttal a lányokhoz! Több középiskolába rajzanak ki reggelenként a Zalkából. Csigalépcső vezet az emeletre, néhány háló egymásból nyílik. Az egyik legjobb közösségnek nyilvánított 12 fős szoba művészi rendetlenségben hever. Tegyük gyorsan hozzá, nem feltétlenül a lányok hibáz- tathatók érte. Az éjjeliszekrények egymásra pakolva, az emeletes ágyakat úgy szusza- kolták, hogy minél több beférjen. A furnérlemez plafonról ezüst csillagok és a hold néz a lányokra. Még a tavalyi dekoráció — mondják. Versenyeznek ugyanis a háló díszítésében — ötliteres befőtt a jutalom ... Nyíregyházát szokás ma iskolavárosnak nevezni. Röpke néhány év alatt új középiskolák nyitották meg kapuikat a patinás gimnáziumok mellett. Ugrásszerűen megnőtt a diáklétszám. A megye minden pontjáról jöttek ide a tudományokat meghódítani. A város vezetése rákényszerült, hogy sürgetően oldja meg a diákok elhelyezését. Űj kollégiumot nem győztek minden iskolának építeni. Magánházakat béreltek ki. Toldozták-fol- dozták az épületet. így kerülhetett étkező az alagsorba. A megyeszékhely belvárosában van olyan lánykollégium, amelynek szekrényei a klubszobában, az ebédlőben (!), és a padláson vannak. A legelemibb higiéniai feltételeket úgy-ahogy sikerült megteremteni, viszont kisvárosunk kollégiumában a meleg vizet is nélkülözik a lányok. Az életveszélyes kollégiumi épületet sürgősen tatarozni kell, a másik viszont még átmenetileg sem tud kényelmet nyújtani. Zuhanyozni legfeljebb hárman tudnak meleg vízzel, ha éppen kettőkor nyitják meg a tust. Később elfogy. Az n.-i kollégiumban sem rózsásabb a helyzet. Kétszáz lányra éppen kétszáz liter meleg víz jut. Könnyű elAz egykori borászház pincéjében kialakított ebédlő tágas, köz „csiszolja”. (Császár Csaba felv.) S ezzel rögtön a diákság legnagyobb problémájára tapintottunk. Az étkezés heves viharokat kavar. A lányok egymás szavába vágva mesélik, keveslik az étel mennyiségét, gyakorta a minőségét. A koli életét irányító diáktanácsnak ugyan van beleszólása az étrend összeállításába, de a mennyiséget, a kalóriát, a vitamint nem szabhatják meg. Szép arcú negyedikes lány mondja: — Teát meleg vízzel „főzök”, mert sem tűzhely, sem ;egy hűtő nincsen. Még konnektor sincs a szobában — restelkedik, mintha az ő hibája lenne. Szigorú a válasz — balesetveszélyes. Ki tudja, mit dugnának bele a lányok! Tény, hogy otthon már az iskolás gyerek is bekapcsolja a tévét, a rádiót, vasalhat, moshat géppel, diafilmet vetít, magnót, lemezjátszót hallgat. Pedig a szülei is biztosan féltik annyira, mint itt a lassan eladósorba kerülő lányokat a nevelők. — Nem a rendszabályok ellen ágálok — gondolkodik el a csinos, fiatal lány. — Egy csoportot irányítani, a mindennapjait megszervezni csak fegyelemmel lehet. De azt, hogy a perceimet is számon tartják, nehéz elfogadni. Egyszer tíz után öt perccel mostam fogat, büntetésből megrövidítették a kimenőmet. Ha az iskolában hét óránk van, kereken tizenöt perc a kimenő. Sok esetben a tanulást megszervezni kisebb diplomáciai manővernek számít. Mert ha nem készülök el a leckével, elvben kérhetek tíz után fennmaradást. Ha napközben tanulok, mehetek a klubszobába, ahol esetleg más tévét néz, vagy vendéget fogad, vagy a ruháját veszi ki a szekrényből, mert öltözködni azért mégsem kezd el sokszemközt. — S az egészben az a legrosszabb, hogy a magánélet a teljes nyilvánosság előtt zajlik. Nem akarok én lép- ten-nyomon randevúzni, nem is csak erre gondolok. Hallom, ha a szomszéd hálóban a fal melletti lány magára húzza a paplant. Zuhog mellettünk a víz a mosdóban. Fogadhatunk vendéget, beszélgethetünk vele a klubszobában vagy az udvaron. De nem tudom megfogni a kezét, hogy valaki ne lássa. Még a komoly udvarlót sem nézik jó szemmel. — Na, hol van az az önérzetes kislány? Természetesen a demokratizmust senki nem sértette meg, mégis kétszer meggondolja valaki, hogy szól-e legközelebb? A lányok igazságosak. Elmondják azt is, hogy nehezen tudnák már elképzelni egymás nélkül a hétköznapjaikat. A hálóban kötni tanulnak. Rákényszerülnek a szűkös zsebpénz beosztásának művészetére. Viszont ha van egy karika parizerük, azt 12 részre vágják. Hazautazás után mindenki kirakja, amit hozott és közösen fogyasztják el. Előfordult, hogy., valaki a finomabb fade az ízlést alumínium evőeszfiatalok, végképp nincs lehetőség. Belehallgatok mindenbe — mondja az egyik lány. — Tudnom kell, hogy kivel jár a szobatársam, miért nem jelentkezik a másiknak a fiúja, mit mondott a kisebb testvér, hogy kell az ujját fogyasztani a pulóvernél, milyen jó hapsi játssza a főszerepet a filmben. Ki tudja, mi minden — számára teljesen felesleges — ismeretanyagot kénytelen nap nap után magával cipelni a kollégista. Az alkalmazkodás magasiskolája a közösség. Ha valaki nem tud megbirkózni vele, hamar kegyvesztett lesz. Ahányan vannak, annyiféle érdek fűti őket. S ott van a Demokratikus a kollégiumi élet — állítják a nevelők. Ott a diáktanács, amely majdnem teljes önkormányzatot jelent a lakóknak. A másik oldal véleménye is figyelemre méltó: diáktanács — tanári felügyelettel? Mert valamennyi ülésen ott a nevelőtanár, és ilyenkor már rendszerint csak a jólfésült mondatok kapnak nyilvánosságot. S utána még hallgathatják az epés megjegyzést, egy-egy nagyobb felszólalás után: Délben ebédlő, este klub. latokat félretette magának es csak a többivel „szállt be”. Titok nem lévén, a lányok körülülték és nézték, hogy eszik. Legközelebb már nem így csomagolta ki a hazait az illető ... — Az egymásrautaltság sok mindenben megnyilvánul. Hárman ficammal, rándulással küszködünk, a többiek segítenek mosakodni, fésül- ködni, öltözködni. De az is igaz, hogy a szerelmeslevelet a háló együtt fogalmazza a fiúnak. Rossz szemmel nézik, ha valaki védeni akarja magánéletének legtitkosabb szféráit. Nem eget rengető. dolgokra gondolok, csak egészen apró, hétköznapi ügyekre. De ahol eny- nyi szem vigyázza a másik minden mozdulatát, képtelenség megőrizni a legparányibb titkot is .. . Gyorsfénykép a Béla utcai egy zugot. koilégiumbó! sekrény a íyosón, öltözködésre kere tűi kell Romantikus kollégiumi évek — mondja, aki sosem volt kollégista. A szép oldalát látja csak a közösség szerveződésének, a kölcsönös egymásrautaltságban kibontakozó barátságoknak. A bezártságot és az egyéniség teljes elzárkózását mondják a kollégisták és higgyük el, hogy igazuk van. Mert aki húsz négyzetméteren osztozik tizenkettedmagával, hogy érezheti magát otthon? Az elemmel működő magnóra nem mindenki kíváncsi. Az elmélyült olvasásra sincs igazán mód. Elvonulni, egyedül lenni, amit ebben a korban olyannyira állítanak a közösség érdeke, amelynek fejet hajtani még sokan nem tudnak, de saját bőrükön hamarosan megtanulnak. Ugyanakkor egyik percről a másikra elszakadnak a szülői háztól. Az elsősök gyakran sírnak, még az érzelmeiket titkoló fiúknak is honvágyuk van hónapokig. A négy év nem múlik el nyomtalanul. De vajon milyen igényt visz magával a nagybetűs életbe az a fiatal, akinek a lakáskultúra az egymásra pakolt éjjeliszekrényekben, az egyszem asztalon árválkodó vizeskancsóban és két pohárban mutatkozik meg? Esztétikai érzékét alumínium étkészlet, kicsorbult tányér, abrosz nélküli asztal „csiszolja”. Ök maguk takarítanak. Helyes. Aki vét a közösségi szabályok ellen, büntetésből takarít többet. Pedagógiai elv? Munkára nevelés? Akinek otthon a vasalt inget is kitette az ’ édesanya, nehezen boldogul a kötelezettségekkel. önellátásra rendezkedik be. Megtanulja a zsebpénzből megvenni a mozijegyet, a fogkrémet, a vacsorakiegészítést. De az építőtáborokban nagy biztonsággal eldöntheti bárki, ki kollégista, ki nem. Rendet, pontosságot, fegyelmet követel a diákotthon. Azon viszont érdemes lenne a kollégiumokért felelős vezetőknek elgondolkodni: a jelenlegi anyagi, gazdasági, működési feltételek és a most uralkodó szemlélet mellett otthon-e a diákotthon? Tóth Kornélia FIATALOKRÓL - FIATALOKNAK