Kelet-Magyarország, 1985. november (42. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-16 / 269. szám

4 Eeleí-Magyaxortzág 1985. november 16. II kormány és a SZOT vezetőinek tanácskozása Lázár Györgynek, a Mi­nisztertanács elnökének és Gáspár Sándornak, a Szak- szervezetek Országos Taná­csa elnökének, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjai­nak vezetésével pénteken a SZOT székházában megbe­szélést tartottak a kormány és a szakszervezetek képvi­selői. A megbeszélésen véle­ményt cseréltek társadalmi­gazdasági életünk időszerű kérdéseiről, ezen belül külön figyelmet fordítottak a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága novem­ber 12-i határozatából adódó közös tennivalókra. Mindkét részről hasznos­nak ítélték, hogy a kormány felkérésére a SZOT elnöksé­ge véleményezte a népgaz­daság készülő VII. ötéves tervét. A kormány képviselői hangsúlyozták, hogy kellő fi­gyelemben részesítik a szak- szervezetek észrevételeit, ja­vaslatait, és azokat a terv véglegesítése során haszno­sítják. A SZOT képviselői tájé­koztatást adtak arról, hogy a szakszervezeti választások a résztvevők nagy aktivitása közepette folynak. A tagság megértéssel és felelősséggel szólt az ország helyzetéről, az élet- és munkakörülmé­nyek alakulásáról. A dolgo­zók többsége bizakodó a párt XIII. kongresszusán elfoga­dott törekvések valóra váltá­sát illetően és kész részt vállalni a teendőkből. A választások során a szer­vezett dolgozók problémáikat, gondjaikat sem rejtették vé­ka alá. Egyebek mellett szól­tak a szénbányászat, a könnyűiparba vásúti szállítás és más ágazatok létszám­gondjairól, arról, hogy a hiá­nyokat már nem lehet csu­pán a jobb • munkaszervezés­sel és a munka intenzitásá­nak további fokozásával pó­tolni. A bányászok szabad­napjaik nagy részében is dolgoznak, de az adott felté­telek között így is nehezen tudják az igényeket kielégí­teni. A könnyűiparban és a vasút területén a termelés, illetve a szállítás folyamatos­ságát veszélyezteti a lét­számhiány. Szinte Valamennyi munka­helyen kifejezték az embe­rek azt a kívánságukat, hogy közös munkával és erőfeszí­tésekkel mérsékeljük az ár­színvonal elmúlt években ta­pasztalt növekedési ütemét. Mindezek mellett a dolgo­zók elismeréssel szóltak a kormány azon erőfeszítései­ről, amelyek a jobb, fegyel­mezettebb, szervezettebb munka feltételeinek megte­remtésére, a gazdaság jöve­delemtermelő képességének javítására, az eredményesebb gazdálkodásra irányulnak. Üdvözölték a vállalati ön­állóság növekedését, a dol­gozók képviselőinek széle­sebb körben történő bevoná­sát a vállalatok irányításába. A kormány képviselői megköszönték az információ­kat és kilátásba helyezték, hogy a lehetőség határain belül azokat hasznosítani fogják. A dolgozókat foglal­koztató, a kormány előtt is ismert valós gondokról szól­va kifejezésre juttatták, hogy ázok megoldására, a reáljövedelmek és a reálbé­rek növelésére csak fokoza­tosan, a gazdálkodás haté­konyságának, a munka mi­nőségének és eredményessé­gének javulása arányában látnak lehetőséget. A kormány — amint ez a parlament őszi ülésszakán is elhangzott — kötelességének tartja, hogy a gazdaságirá­nyítás fejlesztésével, konkrét programok kidolgozásával és más intézkedésekkel megfele­lő feltételeket biztosítson az eredményesebb munka szá­mára. A szakszervezetektől azt kéri, hogy a továbbiak­ban is támogassák a kor­mánynak az irányítás kor­szerűsítésére, a gazdasági nö­vekedés élénkítésére, a mű­szaki fejlődés meggyorsításá­ra, a rendelkezésre álló erő­források gazdaságosabb ki­használására irányuló törek­véseit. Vegyenek aktívan részt a VII. ötéves terv céljainak és a megvalósítás feltételei­nek széles körű megismerte­tésében és elfogadtatásában, a dolgozók mozgósításában, a végrehajtást gátló tényezők elhárításában, a tartalékok feltárásában. A megbeszélés résztvevői a továbbiakban az ez évi terv végrehajtásával és a jö­vő évre való felkészülés fel­adataival foglalkoztak, átte­kintették a kialakult bér­helyzetet és megegyeztek abban, hogy erre az 1985. évi gazdasági eredmények ismeretében visszatérnek. Genf előtt A míg a megállapodásra a legcse­kélyebb esély is van, amíg az egyetértés lehetetlensége végleg be pem bizonyosodott, addig tárgyalni, újra és újra próbálkozni kell. Aiek- szandr Bovin, a neves publicista fogal­mazott így a közelmúltban. Jól érzékel­tetve ezzel a Szovjetuniónak nemcsak a Gorbacsov—Reagan találkozóval kap­csolatos elvi álláspontját, hanem túlzó­nak semmiképp sem nevezhető elvárá­sait is. A genfi csúcsot Moszkvában a szov­jet—amerikai kapcsolatok, s az egész nemzetközi helyzet alakulása szempont­jából mindig is hatalmas jelentőségű eseménynek tekintették, s ha lehetősé­geit illetően ma igen óvatosan fogal­maznak, azt kizárólag a hosszú ideje nem változó, a Szovjetunió megítélése szerint több szempontból is elfogadha­tatlan amerikai álláspont miatt teszik. A találkozóról született megállapodás pillanatától fogva a szovjet álláspont teljesen egyértelmű volt: akárhány kér­dés megvitatását tegye is szükségessé a kétoldalú viszony, a nemzetközi hely­zet rendkívüli feszültsége, a csúcstalál­kozó csak abban az esetben lehet ered­ményes, ha a legfontosabb, minden mást meghatározó kérdésben, a fegy­verkezési hajsza megfékezésében vala­miféle előrelépést eredményez. A ha­dászati stabilitással Összefüggő, a szov­jet—amerikai viszony alaphangját meg­adó kérdések megvitatását nem pótol­hatja semmiféle egyéb párbeszéd. A leszerelési kérdések amerikai meg­ítélését pedig Moszkvában legalábbis nyugtalanítónak tekintik. A szovjet fő­városban soha nem hagytak kétséget afelől, hogy a hadászati és űrfegyverek egymással szorosan összefüggő kérdései közül az űrfegyverek problémáját te­kintik meghatározónak. Ezért tartják olyan aggasztónak azt a Reagan elnök által is többször megerősített szándé­kot, hogy Washington semmiképpen sem mond le a hadászati védelmi kezdemé­nyezés néven emlegetett program meg­valósításáról. Mihail Gorbacsov éppen e héten erősítette meg ismét: a negy­ven éve amerikai fegyverek gyűrűjé­ben élő szovjet emberek még a lehető­ségével sem hajlandók megbékélni an­nak, hogy fejük fölött, a világűrben az Egyesült Államok támadó potenciálját erősítő katonai eszközök jelenjenek meg. A szovjet vezetők többször hatá­rozottan leszögezték, hogy ha Washing­ton nem változtat űrfegyverkezési ter­vein, akkor a Szovjetunió megfelelő vá­laszlépéseket tesz. Ezek konkrét for­máját érthető módon nem részletezték, de azt egyértelművé tették, hogy a vi­lágűr militarizálása mellett elérhetet lenné válik bármilyen megállapodás a hadászati fegyverzetek korlátozásáról. A genfi csúcs eredményességének szovjet megítélése tehát elsősorban at­tól függ, hogy sikerül-e valamiféle egyetértésre jutnia a két vezetőnek eb­ben a kérdésben, változtat-e eddigi ál láspontján Reagan elnök, akinek — mint Arbatov akadémikus, a neves Amerika-szakértő nemrég egy televízi­ós műsorban kijelentette — még meg kell győznie partnereit arról, hogy va­lóban békés szándékai vannak. Ezt ugyanis, bármit állítson is nyilatkoza­taiban az amerikai elnök, Moszkvában egyáltalán nem tekintik bizonyítottnak. A genfi munka sikerét megkönnyít­heti, hogy Mihail Gorbacsov nem csu­pán az. eddigi szovjet javaslatokra, ér­vekre adandó végleges amerikai választ meghallgatni megy Genfbe. Mint az SZKP KB főtitkára Nobel-díjasokat fo­gadva e héten fogalmazott, nyílt és becsületes álláspontot képviselve, ko­moly, eredményes munka reményében, s nem is üres kézzel utazik a találko­(Juiztkai Jßdizhy Washingtonban H at szóban adta meg az amerikai maga­tartás kulcsát egy „magát meg nem nevező magas beosztású kormány- tisztviselő”, talán a tizedik azoknak sorában, akik az elmúlt napokban igyekez­tek ismertetni az Egyesült Államok álláspontját. A hat szó közül három a kiindu­lópontot, három a célokat magyarázta. Az első három így hangzik: realizmus, erő, párbeszéd. A második há­rom: keret, módszer, napi­rend. Természetesen ezeket a szavakat a Reagan-kor- mány sajátosan, a maga módján s nem mindig a szótári értelmezésben hasz­nálja. de kétségtelen, hogy jól összegezik a washing­toni elképzeléseket. Mit jelentenek tehát ezek a szavak? A „realizmus” ki­fejezés mindjárt igen sa­játos értelmezést takar. Egyrészt kétségtelenül an­nak beismerése, hogy az a helyzet, amely az elmúlt években az amerikai kor­mányzat magatartása, a szovjet—bmerikai párbe­széd mondvacsinált okokkal történt félbeszakítása mi­att bekövetkezett, tovább nem tartható, mert túlsá­gosan is robbanásveszélyes. Beismerése annak is, hogy az Egyesült Államok kor­mányának hivatalos szov- jetellenes politikája nem vezetett eredményre. Az erő hangoztatását már a szó igazi értelmében kell venni. A Reagan-kormány- zat eddig ezermilliárdokat fordított a fegyverkezésre, különösen a hadászati nuk­leáris erő fejlesztésére és milliárdokat a különböző ellenforradalmi szervezetek támogatására a világpn. Reagan abból indult ki, hogy „az erő helyzetéből" kell tárgyalnia — s úgy vél­te, hogy a fegyverkezés majd meghozza eredmé­nyét. Igaz, nem egy vezető amerikai katonai szakértő szerint az erőviszonyok gyakorlatilag nem módo­sultak, de a Reagan-kor- mányzat mind ez ideig nem adja fel azt a tervét, hogy katonai fölényre tegyen szert. A párbeszéd sajátos ér­telmezésében jelenik meg a hivatalos amerikai szóhasz­nálatban — sokszor egyol­dalú kioktatást, vagy ép­penséggel vádaskodások felsorolását jelenti, olyan követelések megfogalmazá­sát, amelyek eleve teljesít­hetetlenek — s bedugott füleket a Szovjetunió érve­lése előtt. Most azonban valami módosult. A szovjet „békeoífenzíva”, ahogy azt az amerikai sajtó elnevez­te, olyan helyzetet terem­tett, hogy nem lehetett to­vább kitérni a valódi pár­beszéd elől. Az elmúlt egy év kétségkívül hozott e té­ren fejleményeket, a pár­beszéd üteme a csúcstalál­kozó előtt felgyorsult, s Végre érdemi kérdésekre is kiterjedt. A célok megfogalmazása már mást mutat: azt, hogy Washington egyelőre óva­kodik az érdemi döntések­től, nem akarja elkötelezni magát .lényeges kérdések­ben, mindenekelőtt a fegy- verzetkorlátozás és a lesze­relés kérdéseiben. Egyelőre elegendőnek tartja, hogy a ..keretekben” jöjjön létre megállai 1 dús, abban, hogy a párbeszed folyamatát mi­ként lehet fenntartani, a „módszerekről” kell tár­gyaim a tulajdonképpeni lényeges kérdések helyett, „napirendet” kell meghatá­rozni a jövőre nézve. Két­ségtelen, hogy a két nagy­hatalom viszonyának kér­déseit nem lehet hatéves kihagyás és végtelennek tű­nő „új hidegháborús” kor­szak után egyetlen csúcsta­lálkozóval megoldani, de az is kétségtelen, hogy már az első találkozón tanújelét kellene adni a rendezés iránt megnyilvánuló jó akaratnak is ahhoz, hogy valóban folytatni lehessen a párbeszédet. Az óvatoskodó megfoga1- mazások, a csúcstalálkozó iránti várakozásokat lehű­teni kívánó nyilatkozatok arra engednek következtet­ni. hogy a Reagan-kormánv meg nem döntötte el iga­zán, mit akar: megegye­zem.;., '. agy csupán haladékot az érdemi dialógushoz. A jó szándék hangoztatása eh­hez kevés: a kormányzaton belüli viták mutatják, hogy nem is mindig őszinte. 3Cu Qxalia. HALLGASSUNK NÉZZÜNK MEG B rádió°televízió°mozi°5zinház 1985. november 16., szombat 1985. november 17., vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ 8,25: Családi tükör. — 9,00: Színes népi muzsika. — 10,05: Válogatás az elmúlt hét műso­raiból. — 12.30: Lázár Eszter műsora. — 13,20: Sárosi Bálint műsora. — 13,30: Kuba mező- gazdasága. — 14,10: A hét em­bere. — 14,20: Irodalmi figyelő. — 14,50: Az OTP újonnan ki­nevezett vezérigazgatójával Podráczki Zsuzsa beszélget. — 15,10: Üj Zenei Üjság. — 15,54: Reklámparádé. — 16,00: 168 óra. . . — 17,30: Népdalelőadók hangalbuma. — 18,25: Mai könyvajánlatunk. — 18,45: Freytagék — Thiery Árpád re­gényének rádíóváltozata, II/2. rész. — 19,45: A kamarazene kedvelőinek. — 20,40: Magyar napok Kuwaitban — Forró Tamás riportja. — 20,59: Tölt­sön egy órát kedvenceivel. — 22,10: Sporthíradó. — 22,25: A Berlini Rádió szimfonikus ze­nekarának hangversenye. - 23,51: Operaáriák. — 0,10: Him­nusz. — 0,15—5,50: Éjfél után... PETŐFI RÁDIÓ 8,11: Népszerű muzsika. — 8.50: A genfi csúcs napirend­jén, III. rész. — 9,05: Hétvége — dr. Noszkay Aurélnál. — 10,30: Klasszikus operettekből. — 11,05: Negyedóra háromne­gyed ütemben. — 11,20: Slá­gerről slágerre. — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,05: Százszorszép Klub. — 14,00— 16,45: Magunkat ajánljuk! — 16,45: Paco de Lucia gitározik. — 17.20: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 17,50: Sípos Júlia dokumen­tumműsora. — 18,50: Rocco Gránata ének'el. — 19,05: Lili bárónő — Huszka Jenő ope­rettjének rádióváltozata. — 21,05: Életem kész regény. — 22.05: Slágerfilmek, filmsláge­rek. — 22.40: Cigánydalok, csárdások. — 23.10: Sporthírek. — 23.15—0.Í3: Üj dzsesszlenje­zekről. — 0,15—5,50: Éjfél után. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 8,00: Hírek. Lapszemle. Év­fordulónaptár. — 8,30: A héten történt, összeállította: Ágoston István. — 8,50; Hétvégi teríték. A tartalomból: Szívügyek a klinikán (Bálint István) — Tit­károk közügyben (Pálfi Ba­lázs) — Szívük melegével (Kolláth Adrienne) — Utak és környezetünk (Horvát Péter). — 9,58—10,00: Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Baskó Jó­zsef.) MAGYAR TV 8,25: Tévétorna. — 8,30; Un­ser Bildschirm. — 8,50: Mesé­ről — mesére. — 9,15: Don Quijote. — 9,45: Fiatalok pálya­közeiben. IV. rész. — 10,10: Még megmenthető! XI/10. — 10,30: Reklám. — 10,35: ,A mesz- sziről jött ember. VI/2. — 11,25: Autó-Motorsport. — 11,45: Nemcsak nőknek! — 12,00: Beethoven-ciklus. XI/7. —13,00: Képújság. — 14,10: Vikingek. X/3. — 14,40: Vár állott. Sár­vár. — 15,20: Hírek. — 15,30: Hí­res magyar könyvtárak. — 16,10: Képújság. — 16,15: ,,Én táncolnék veled . . .” X/l. — 16,30: Reklám. — 16,35: Nem­zetközi műkorcsolyázó gálamű­sor. — 18.00: Objektív. — 18,45: MAFILM-magazin. — 18,55: Reklám. — 19,10: Tévétorna. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv­híradó. — 20,00: Vers — min­denkinek. — 20,05: A. Telepó­dium bemutatója. — 21,20: Jó hangulat zenével. — 21,45: Daj­ka Margit-sorozat. — Legátó. — 23.20: Tv-híradó 3. — 23,30: Himnusz. 2. MŰSOR: 17,20: Képújság. — 17,25: Gó­lyavári esték. — 18,10: Száza­dunk. — 19,25: Angol nyelv. — 1,9,40: Német nyelv. — 20,00: Danzig rózsái. Olasz film. — 21,30: Tv-híradó 2. — 21,50: Balett-tükör. — 22,35: Képúj­ság. ROMAN tv 13,05: Hét végén. — 14:45: A hét politikai eseményei. — 19,00: Tv-híradó. — 19,20: Tv- enciklopédia. — 19,50: A nevelt lány. Játékfilm. — 21,50: Tv­híradó. — 22,00: Dalok. SZOVJET TV 17,00: Növények világa.- — 17,45: Nagy művészek. — 19,00: Híradó. — 19,35: A szerelem romjain. Film. — 21,15: Hírek. — 21,25: A nem várt barát. — 22,52: Hírek. — 22,57: Zenés film. SZLOVÁK TV 8,50: Hírek. — 9,00: Pármai kolostor. Filmsorozat. — 10,00: Jakutföld. — 10,30: Hírek. — 14,30: Hírek. — 14,35: Pionírok magazinja. — 16,05: Karel Ze­man világa. — 16,55: Csak nőknek. — 17,35: Riportműsor. — 18,15: Nótaszó. — 18,20: Esti mese. — 18,30: Válaszolunk né­zőink leveleire. — 18,40: Az otthon.*— 19,10: Külpolitikai kommentár. 19,30: Tv-híradó. 20,00: Portréfilm. — 20,25: Ka­rel Vlach emlékei. — 21,10: Gó­lok, pontok, másodpercek. — 21,25: Isten hozta Mr... Ame­rikai film. — 21,35: Hírek. — 23,35: A szlovák könynyűzene archívumából. 17., vasárnap KOSSUTH rádió 7,30: Élelmiszermagazin sza­bolcsi ételekről. — 8,10: öt kontinens hét napja. — 8,25­Énekszóval, muzsikával. — 9,00: Játék a könyvtárban. — 10,05: Édes anyanyelvűnk. — 10,10: örökzöld dallamok. — 11,00: Gondolat-jel. — 12,15: Harminc perc alatt a Föld kö­rül. — 12*45: Egy korty tenger — Fekete Gyula írása. — 12,55: Haydn: F-dúr szimfónia, No. 89. — 13,20: Béres János mű­sora. — 13,30: Szonda. — 14,10: Művészlemezek. — 15,00: Az el­varázsolt lélek, VII/3. rész. — 16,05: Családi szőttes... — 16.35: Verdi-kettősök. — 17,00: Eltartottak? — Martin Kovács Miklós riportja. — 17,30: Ope­rettparádé. — 18,40: Alagsori tárlat — Mándy Iván hangjá- téka. — 19,24: Az új magyar zene hónapja a rádióban •a- Zárás elé. — Közben 20,10: Egy szál virág — indonéz költők versei. — Kb. 20,30: A hang­versenyközvetítés folytatása. — Kb. 21,20: Törőcsik Mari és Sztankay István énekel. — 22,10: Sporthíradó. — 22,25: Üj lemezeinkből. —- 23,21: Az Ifjú Zenebarát Klubok központi kórusa Liszt-műveket énekel. — 0.10: Himnusz. — 0,15—4,20: Éjfél után. . . PETŐFI RÁDIÓ 6,00: Dallamkoktél. — 7,05: A római katolikus egyház félórá­ja. — 7,35: Vasárnapi orgona­muzsika. — 8,05: ördöglakat — Zambelisz Szpirosz mesekom­pozíciója. — 8,44: Két nyitány — fúvószenekarok előadásában. — 9,05: Bemutatjuk Bródy Já­nos új nagylemezét. — 9,50: Titkok a sitkón — Gosztonyi János rádiószatírája. — 11,10: Vasárnapi koktél. — 12,03: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50: Tudósítás a Volán—FTC baj­noki labdarúgó-mérkőzésről. — 13,05: Érdekességek a jövő hét műsorából. — 13,30: Kálnoky László versei. — 14,00: Tündér a padláson. — 14,48: A Magyar Rádió és Televízió gyermek- kórusa énekel, vezényel: Csá- nyi Lájszló. — 15,05: Táskará­dió. — 16.00—21,00: A Popta­risznya közben: Közvetítés a magyar nemzetközi asztalite­nisz-bajnokságról. — 21,05: Társalgó. — 22,30: Billy Ocean felvételeiből. — 23,10—0,13: Könnyűzene. — 0,15—4,20: Éj­fél után... NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 9,00—11,00: Hírek. Évforduló- naptár. — Pif, Tarzan és a többiek (Haskó József) — Kül­földi újdonságok, lemezen — Téglavetők (Kolláth Adrienne) — Komolyzenei slágerek — Debrecentől Kecskemétig (An­tal István) — Műsorelőzetes. — 18,00—18,30: Hírek, tudósítások, sportösszefoglaló. (A nap szer­kesztője: Haskó József.) MAGYÁR TV 8,20: Tévétorna. — 8,25: Övo- dások filmműsora. — 8,50: A világ állatai. — 9,20: Kicsi a Bors. — 9,35: Szellem a torony­házban. VIII. — 10,05: Telesi. NSZK filmsorozat. XIII'2. — 10,30: Hírek. — 10,35; Kézilabda 1X1. — 10,55: „Sopiana Kupa”. — 13,42: Műsorismertetés. — 13,45: Képújság. — 13,50: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 13,55: Frédi a csempész ren­dész — 15,20: Reklám. — 15,25: 50 éve énekel Szalay László. — 15,55: Reklám. — 16,05: Műso­rainkat ajánljuk. — 16,40: El­mebajnokság. — 17,25: Kilences stúdió. A szovjet televízió kül­politikai műsora. — 17.55: Hírek. — 18.új: Delta. — 18.25: Reklám. — 18,40: Tévétorna. — 18,45: Esti mese. — 19,00: A Hét. — 20.00: Hírek. — 20,05: Geor- gij Danyeljja-sorozat. Mimino. — 21,35: Áruházak ajánlata. — 21,40: A hét műtárgya. — 21,45; Edénkért. Emlékezés Lesznai Annára. — 22,25: Hírek. — 22,30: Himnusz. 2. MŰSOR: 19,55: Képújság. — 20,00: Te­lesport. — 22,30: Képújság. SZOVJET TV 18.55: A cirkusz porondján. 17,35: Hírek. — 17,40: Filmuta­zások klubja. — 18,30: V. Da- vidov és a gőliát. Film. — 19,00: Híradó. — 19.35: Labda­rúgószemle. — 20,05: Operett­hangverseny. — 21,00: Hírek. — 21,10: A kockázat nemes ügy. Film. — 22,20: Hangver­seny. — 23,35: Önök kérték. SZLOVÁK TV 3,25: Hírek. — 8,30: Gyermek­műsor. — 10.30: A Sportka szá­mainak húzása. — 10,40: Hábo­rú és béke. — 12,15: Zöld ka­tedrák. — 12,35: A sizuokai lá­nyok. — 13,15: Hírek. — 13,35: Mi van veled. Lenka? — 14,45: Zenés vetélkedő. — 15,30: A máriásparty. Cseh film. 16,55: NSZK—Csehszlovákia. Labda­rúgó-mérkőzés. — 18,50: Ter­mészetfilm. — 19,10: A hét kul­turális eseményei. — 19,30: Tv- híradó. — 20,00: Vasárnapi vers. — 20,05: Fekete föld. — 21.15: Dokumentumműsor. — 21,40: Gólok, pontok, másod­percek. — 21,55: Hangverseny­műsor. — 22,55: Hírek. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: 16—17-én: A HÁZIBULI FOLYTATÓDIK. Béke mozi: 16-án, de.: JIM CRAIG. 16—17-én du.: SZELÍD MOTOROSOK. Matiné 17-én: Tűz gyermekei. Móricz mozi: 16—17-én: MA­HATON ÉLETRE-HALÁLRA. 17., vasárnap, 11,00 és 15,00: Ludas Matyi. Bérletszünet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom