Kelet-Magyarország, 1985. október (42. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-09 / 237. szám

12 Kelet-Magyarország 1985.október 9. [yj Sporthírek IRÁNY NAGYBÁNYA Határ menti sportkapcsolat ke­retében, hétfőn Nagybányára utazott az NYVSSC NB I-es férfi röplabdacsapata. A szabolcsiak október ll-ig tartózkodnak a ro­mániai városban, s az Explorari vendégeként nemzetközi tornán is részt vesznek. Balázs István edző kíséretében a következők utaztak: Batai, Dorogi, Kánya, Kovács, Pál, Prékopa, Raska, Szikszal és Varga L. RÁJÁTSZÁS KÉZILABDÁBAN A női kézilabda megyei baj­nokság első négy helyezettje október 20—26 között rájátszás­sal dönti el az első hely sorsát. Az esélylatolgatások alapján a több ponttal vezető Kisvárdai SE együttesétől már nehéz lesz elvenni a bajnoki címet, hiszen a csapatok az egymás elleni eredményüket magukkal viszik, így a kisvárdaiak már a követ­kező feladatra, a novemberi NB II-be való jutásért kiírt osztá- lyozóra készülhetnek teljes erő­bedobással. SZABOLCSIAK SIKERE A Honvédelmi Kupa lövész­verseny országos döntőjét Ka­posvárott rendezték. A bajnok­ságon kitűnően szerepeltek a szabolcsiak, értékes helyezéseik mellett az összetett csapatver­senyt is megnyerték. Eredmé­nyek: LÉGPUSKA: Férfi: 7. Nagy Árpád. Női: 1. Pápai Ag­nes. Ifjúsági fiú: 3. Vígvári Sza­bolcs. Ottörő fiú: 6. Siket Zol­tán. Lány: 6. Mándi Mariann. KISKUSKA. Férfi: 3. Garai Ber­talan. Női: 2. Kállai Sándorné. Ifjúsági fiú: 7. Baráth Ernő. A csapatversen végeredménye: 1. Szabolcs-Sza nár megye 1402. 2. Zala megye 401, 3. Vas megye 1391 pont. Labdarúgó NB I Ma újabb hétköznapi játék­nap lesz a labdarúgó NB I- ben. Remélhetőleg nem babo­násak a játékosok és a 13. for­duló újabb izgalmas mérkőzé­seket és gólokat ígér. Az ösz- tszecsapáisok közül élre kíván­kozik a népstadionbeli kettős rangadó. Az első találkozón az Újpesti Dózsa próbálja meg­állítani Komora huszárjainak menetelését. Ezt követi a Fe­rencváros—Vasas mérkőzés, mindkét gárda l:l-et játszott az elmúlt fordulóban. Még két találkozó lesz a fő­városban. A Hungária körúton az MTK-VM a Tatabányát fo­gadja, a Szombathelyen pontot szerző Volán pedig otthonában a szebb napokat megért Vi­deotont látja vendégül. Újra hazai pályán játszik a Haladás, ezúttal a Békéscsaba szerepel a vasi városban. Az elmúlt forduló meglepetéséi okozta a PMSC hazai veresége. Bizonyítási lehetőséget kapnak a pécsiek, hiszen megint a Me- esekalján játszanak, a sereg­hajtó Csepelt fogadják. Az újonc Siófok — talán az utolsó FTC-Vasas rangadó A Népstadionban ezúttal is kettős mérkőzés nézőcsalogató időben — a ku­pában és legutóbb már a baj­nokságban sem remeklő Rába Labdarúgó-bajnokságok Fehérgyarmati körzeti első osztály: Kisar— Szamosújlak 6:0, Nagyar—Kölese 3:1, Palád SE— Penyige 1:2, Csegöld—Tiszakóród 1:2, Tisztaberek—Vámosoroszi 2:0, Jánkmajtis—Méhtelek 0:0, Túristvándi—Szamossályi 3:3, Szatmárcseke—Nagyszekeres 4:2. Az élcsoport állása: 1. Jánkmaj­tis 16, 2. Méhtelek 16, 3. Penyige 13 pont. Körzeti másodosztály: Gyügye —Rozsály 1:3, Gacsály—Nábrád . 1:2, Sonkád—Milota 4:2, Túrricse —Cégénydányád 3:2. Őszi végeredmény: 1. Rozsály 8 5 2 1 18: 9 12 2. Nábrád 8 5 2 1 24:17 12 3. Gacsály 8 4 1 3 25:13 9 4. Sonkád 8 3 3 2 19:18 9 5. Milota 8 3 2 3 24:19 8 6. Tiszabecs 8 2 4 2 24:21 8 7. Túrricse 8 2 3 3 11:21 7 8. Cégényd. 8 2 1 5 12:25 5 9. Gyügye 8 — 2 6 11:25 2 Nyíregyháza körzeti első osz­tály: Nyíribrony—Mg. Főiskola 3:8, Nagycserkesz—Biri 10:0, Kó- taj—Napkor 3:3, Orois—Kék 8:1, Nyírpazony—Kálmánháza 2:2, Bashalom—Üjfehértó 2:5, Deme- cser—Nyírtelek 4:2, Gávavencsel- lő—Tiszadob 1:2. Az élcsoport állása: 1. Nagycserkesz 15, 2. Napkor 12, 3. Kótaj 12. Körzeti másodosztály: Érpa­tak-Székely 5:1, Tiszaeszlár— Timár, utóbbi nem jelent meg, Vasmegyer—Apagy 2:4, Geszte- réd—Nyírkércs 9:2, Tiszanagyfa- lu—Nyírjákó 8:2, Tiszatelek— Nyírtura 3:2, Bököny—Ramocsa- háza 5:0. Az élcsoport állása: 1. Vasmegyer 14, 2. Apagy 13, 3. Búj 13 pont. Teke Vereségek Meglepő vereséget szenve­dett a teke NB II küzdelmei­ben a Nyíregyházi Taurus női csapata. A másik szabolcsi másodosztályú gárdának, a SZÉSE férfiegyüttesének sem sikerült a győzelmet kihar­colni. NB Il-es női mérkőzés: Szanki Olajbányász—Nyír­egyházi Taurus 6:2 (2247:2132). Pontszerzők: Lakatos 381, Ki- szely M. 356 fa. Kritikán alu­li teljesítményt nyújtottak a nyíregyháziak, és megérde­melték a vereséget. Férfi­találkozó: DMYSC—SZÉSE 7:1 (2415:2362). Pontszerző: ifj. Hetei I. 397 fa. A tartalé­kosán kiálló szabolcsiak megérezték két játékosuk (Spisák, Hetei) hiányát. Mai műsor Labdarúgás: Rakamaz—D VTK előkészületi mérkőzés, Rakamaz, 14,00 óra. Atlétika: Nyíregyháza—Ung­vár, határ menti találkozó, váro­si stadion, 15,00 óra. T T í\ M ■ W M ■ m m mjr m mjr 1. Freiburg—Darmstadt x 2. FC Homburg—Kassel 1 2 3. Oberhausen—B. Weiss 90 x 2 4. Hertha BSC—Wattenscheid 1 5. Bielefeld—Fortuna Köln 1 x 6. Avellino—Roma 1 x 7. Bari—Internazionale x 2 8. Fiorentina—Napoli 1 x 9. Torino—Juventus x 10. Verona—Sampdoria 1 11. Cagliari—Sambenedettese 1 x 12. Cremonese—Pescara 1 13. Lazio—Triestina 1 Pótmérkőzések 14. Monza—Bologna x 15. Empoli—Arezzo x 16. Perugia—Campobasso 2 ETO-t fogadja. Az elmúlt hét­végi bravúrcsapat, a ZTE ott­honába a DMVSC látogat. Sportlö vészét Spák és Hollik bronzérmes Két harmadik, két negyedik, három ötödik és négy hatodik helyezés, mindezekért 24 olim­piai pont. A tarsolyukban eny- nyivel érkeztek haza az MHSZ Nyíregyházi Építők lövészklub­jának versenyzői a magyar sportlövőbaj nokságról. Bronzérmet szerzett Spák Csa­ba az ifjúságiak standard pus­ka 3x20 lövéses összetett ver­senyszámában 559 köregységgel. Ugyancsak harmadik helyezést ért el Hollik Zsolt a kisöbű sportpuska 60 lövéses, fekvő versenyszámában 591 köregység­gel. A nyíregyháziak közül a kö­vetkezők voltak még pontszer­zők. Barna Zoltán, Pannuska József, Katona András, Szántó Gábor, Jakubcsák Tibor, Deák Attila, Knollmayer János. Még egy hír a sportlövők háza tájáról: Hollik Zsolt, az MHSZ válogatott tagjaként, október 18- án Becsben jubileumi emlékver­senyen vesz részt. A világ sportja A háromnapos camberrai Vi­lág Kupával lezárult az 1985-ös atlétikai évad. Panaszra alig le­het ok: idén nem kevesebb, mint 19 világcsúccsal ajándékoz­ták meg a versenyzők a sportok királynőjének híveit, ezek közül tízzel a férfiak, kilenccel a nők szolgáltak. A hajrá legjobban az NDK-nak sikerült, amelynek vi­lágsztárjai közül a Világ Kupa rajtja előtt Dnute-Drechsler (női távol) és Buchs (400 m női gát), valamint Timmermann (férfi súly) javított a világ legjobbján, az év fő versenyén, Canberrá­ban pedig négyszázon Marita Koch és a női 4X100-as váltó. A Japán Labdarúgó Szövetség képviselői hétfőn bejelentették, hogy az ez évi Világ Kupa dön­tőjére december 8-án Tokióban kerül sor. A két résztvevő: a BEK-győztes olasz Juventus és a dél-amerikai Libertadores Kupa — ahol a küzdelem még nem fe­jeződött be — nyertese. Az utóbbi évtizedben a hazai sportközvélemény már előre el­könyvelte a magyar érmet az éppen soros női röplabda Euró- pa-bajnokság előtt, hiszen 1975- ben második, 1977-ben, 1981-ben és 1983-ban harmadik volt a vá­logatott. s mindannyiszor még azért keseredtek el a lányok, hogy egy jobb helyezés, eseten­ként az aranyérem csúszott ki a kezük közül. így hát sokan már idén is — csupán arról vi­tatkoztak: vajon milyen fémből verik majd azt a bizonyos ér­met? Erre jött a keserű valóság: nemcsak a hatos döntőből szo­rult ki dr. Kotsis Attiláné csa­pata, hanem a 7—12. helyért ví­vott mérkőzéseken is két válo­gatott eléjük került... Az Európa-bajnokságok törté­netének leggyengébb magyar szereplése azt sejteti, hogy le­zárult egy dicsőséges korszak, lejárt a magyar „nagycsapat” ideje. ★ A női teniszezők Federation Kupa versenysorozatán megkezd­te szerenlését a magyar váloga­tott. A Temesvári Andrea, Bar- tos Csilla alkotta kettős jól raj­tolt, és iátszmaveszteség nélkül 3:0-ra győzött Belgium ellen. A részletes eredmények: Bartos—Wassermans 6:3, 7:6, Temesvári—De Ruysscher 7:5, 6:3, Bartos, Temesvári—De Ruysscher, Schuurmans 6:2, 6:2. Nem remekeltek a magyar ku­pacsapatok második fordulóbeli ellenfelei: a BEK-ben szereplő Agrár sporttalálkozó A mezőgazdasági szakembe­reket képező felsőoktatási in­tézmények hallgatói évente a sportpályákon is összemérik erejüket. Idén Kecskemét adott otthont a 21. agrár sporttalálko­zó versenyeinek. A hírős vá­rosbeli rendezvényen kilenc főiskola, egyetem — köztük a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola — hallgatói vettek részt. A nyíregyházi főiskolá­sok két ezüstérmet, egy bron­zot és egy-egy 5., illetve 8. helyezést értek el. Második lett a kosár- és ké­zilabdacsapat. Bronzérmet nyer­tek a lövészek, ötödik helyen az atlétikai együttes, a nyol­cadik helyen pedig a labda­rúgók végeztek. Nyíregyházáról csak fiúk szerepeltek az or­szágos rendezvényen. A leg­látványosabb csatát a kosárlab­dázók vívták Kecskeméten, ahol több NB I-es játékos he­lyet kapott iskolája csapatá­ban. Egy év múlva Gödöllőn találkoznak az agrár sporttalál­kozó résztvevői. Bp. Honvéddal összesorsolt ro­mán Steaua Bukarest pontot vesztett otthonában, míg az UEFA Kupában a Videotonnal játszó lengyel Legia Varsó igaz, idegenben, a listavezetővel szemben, alulmaradt. Steaua Bukarest—Sportul 1:1 (1:0). Az élcsoport állása: 1. Steaua 15 pont, 2. Universitas Craiova 13, 3. Dinamo 12. Widzew Lodz—Legia Varsó 3:1. Az élcsoport állása: 1. Widzew Lodz 18 pont, 2. Gornik Zabrze 16, 3. Ruch Cgirtiw 15. Újabb rendbontás. Ügy tűnik, nem tanultak a szurkolók a brüsszeli tragédiából: vasárnap az amszterdami olimpiai stadion­ban megrendezett Ajax—Feye- nord labdarúgó bajnoki rangadón újabb rendbontás történt, ame­lyet követően a holland rendőr­ség kilenc személyt letartózta­tott. Szemtanúk beszámolója szerint a rendzavarást a Feyenoord szur­kolói kezdték a második félidő­ben házilag készített robbanó­szerkezetek ledobálásával és a védőkorlátok áttörésével. A két szurkolótábor között kitört ösz- szetűzések a stadion mellett is folytatódtak a mérkőzés után, amelynek során hatan szenved­tek különböző sérüléseket. A Forma 1-es autós világbaj­nokságok új „királya” — az osztrák Lauda „trónörököse” — Alain Prost, aki vasárnap, az angliai Brands Hetch-ben bizto­sította be végső győzelmét, füg­getlenül az év utolsó két erő­próbájának eredményeitől. Az AFP hírügynökség már közölte is a Forma 1. első francia világ­bajnokának „névkártyáját” . . . Alain Prost Született: 1950. február 24-én, Loretta-ban. Családi állapota: nős, kisfia Nicolas 4 esztendős. / Lakhelye: Saint-Croix (Svájc). Forma l-es felfutásának kez­dete — 1980. Kimagasló eredményei 87 GP- futama közül 21-et nyert meg, hat év alatt összesen 282,5 pon­tot gyűjtött. 1987-ben a fedettpályás világ- bajnokságot — az idén Párizs­ban lebonyolított világjátékok utódját — március 6—8 között inaianapolisban rendezik meg. Az 1987-es maratoni Világ Ku­pa.- házigazdája Szöul, április 11—12-én. Elképzelhető, hogy a Világ Kupával egy időben or­szágúti váltóversenyt rendeznek a Koreai NDK és Dél-Korea te­rületén. A korábbi döntésnek megfelelően az atlétika második világbajnokságát 1987. augusztus 29. és szeptember 6. között Ró­mában bonyolították le. Ugyan­csak az olasz főváros látja ven­dégül jövőre a II. Mobil Grand Prix döntőt, míg a harmadik GP- döntő megrendezését Brüsszelre bízták. ★ Rudolph Rothenbohler, az UEFA szóvivője bejelentette, hogy a BEK, a KEK és az UEFA Kupa negyeddöntőinek sorsolá­sát az eredetileg kiírt december 13 helyett csak jövő év január 9-én ejtik meg Zürichben. Az időpontmódosítás oka, hogy a mexikói VB-döntő mérkőzései­nek sorsolására december 13-án kerül sor. * KOSSUTH RADIO 8,15: Me kulturális progra­mok. — 8.20: Világablak. — 8,46: Hanglemez-MK. — 8,50: Kis magyar néprajz. — 8,55: Holborne: Erzsébet korabeli táncok. — Szvit. — 9,05: Ze­nebona. — 9,49: Erdei jelene­tek. — 10,05: Családi ház. Rá­diójáték. — 11,15: Mi ez a gyö­nyörű? — 11,32: Népdalok. — 12,45: Törvénykönyv. — 13,00: Zenekari muzsika. — 14,10: A magyar széppróza századai. — 14,25: Operaslágerek. — 15,00: Népzenei Hangos Újság. — 15,40: Mozart: C-dúr fuvolané­gyes. — 16,05: MR 10—14. — 17,00: Helyszínrajz. A Moszk­va térről. Riport. — 17,25: Bo­gár István népzenei feldolgo­zásaiból. — 18,02: Kritikusok fóruma. — 18,15: Hol volt, hol nem volt. — 18,25: Mai könyv- ajánlatunk. — 19.15: Az ördög ügyvédje. Rádiójáték. — 21,27: Hanglemez-MK. — 21,30: Negy­venéves az ENSZ. 9. rész. — 22,20: „Egy nagy ország sze­retné nagynak érezni magát.” Ütijegyzet. — 22,30: Hangver­senyportré Camille Saint-Sa- ens-ről születésének 150. év­fordulója alkalmából. — 23,40: Operakórusok. — 0,15—4,20: Éj­fél után. PETŐFI RADIO 8,05: Idősebbek hullámhosz- szán. Dallamok, emlékek. — 8,50: Tíz perc külpolitika. — 9,05: Napközben. Zenés dél­előtt. — 12,10: Olasz filmek ze­néjéből. — 12,30: Népi zeneka­rok felvételeiből. — 13,10: A tegnap slágereiből. — 14,00: Az én rádióm. — 15,05: Körkap­csolás bajnoki labdarúgó-mér­kőzésekről. MTK-VM—Tatabá­nya, Volán—Videoton, Siófok— Rába ETO. PMSC—Csepel, Ha­ladás—Békéscsaba. — 15,48: Start. Riport. — 15,58: Híres történetek — nagy egyénisé­gek. — 16,50: Szokásaink. Jegy­zet. — 17,05: ötödik sebesség. — 18,00: Közvetítés az Ü. Dó­zsa—Honvéd és a ZTE—DMVSC labdarúgó-, valamint a Szolnok —O. Dózsa vízilabda bajnoki mérkőzésről. — 18,50: Diákfoci. — 19.05: Rockföldről érkezett. — 19,50: Nóták. — 20,15: Táj­potenciál. Könyvismertető. — 20,25: Tudósítás az FTC—Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzés­ről. — 20,35: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságaiból. — 21,05: Ilosfalvy Róbert operett­dalokat énekel. — 21,30: Adós­ság. Rádiójáték. — 22,00: Hal­ló Berlin — Halló Budapest! Közös tánczenei műsor az NDK hangja rádióval. — 23,20: A mai dzsessz. — 24,00: Virág­énekek. — 0,15—4,20: Éjfél után. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. — 17,05: Gitár- muzsika. — 17,20: Mikroobjek- tiv. Á tartalomból: Veress Jó­zsef kritikája Az élet muzsi­kája című magyar—szovjet filmről. — Képesített könyvtá­rosok (Pálfi Balázs) — A Lo­vász-féle módszer (Bálint Ist­ván) — „Cipész leszek!” (Has- kő József) — Szállítási csúcs- forgalom I. (Horvát Péter) — 18,00—18,30: ^Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Műsorelő­zetes. (A nap szerkesztője: Pálfi Balázs) MAGYAR TV 8,55: Tévétorna (ism.) — 9,00: Iskolatévé. Fizika (ált. isk. 7. oszt.) — 9,30: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 6—8. oszt.) — 9,40: Játsszunk számítógéppel! — 9,50: Delta. Tudományos hír­adó (ism.) — 10,15: Derrick. Házimuzsika (ism.) —_ 11,15: Képújság. — 15,15: Iskolatévé. — 15,35: Stop! Közlekedj oko­san ! — 15,40: Szórakaténusz. Mire jó a beszéd? (A 3. osztá­lyos magyar nyelvhez.) — 15,55: Játék műalkotásokkal. 3. Állat­sereglet. — 16,20: Hírek. — 16,25: Jelen idő. Magyar film. — 18,10: Reklám. — 18,15: Fa­luház. A szegedi körzeti stúdió műsora. — 18,45: Képújság. — 18.50: A Közönségszolgálat tá­jékoztatója. — 18,55: Reklám. — 19,10: Tévétorna. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Szellők szárnyán. — 21,00: Színházról néhány perc­ben. — 21,15: Budapesti művé­szeti hetek. — 22,30: Tv-híradó 3. — 22,40: Himnusz. 2. MŰSOR 15,50: Otravaló (ism.) — 16,20: Képújság. — 16,25: Eu­rópai biztonsági és együttmű­ködési értekezlet. Kulturális fórum, Budapest, 1985. — 17,25: MAFC—AEK Athén. „Koraes Kupa” férfi kosárlabda-mérkő­zés. — 19,00: Nasa obrazovka. Szlovák nyelvű műsor. — 19,30: W. A. Mozart: A-dúr he­gedűverseny. NSZK-film. — 20,05: Gondolkodó. — 20,55: Tv- híradó 2. — 21,15: Budapesti művészeti hetek. — 21,45: Pa­rabola (ism.) — 22,15: Képúj­SZOVJET TV 17,05: Rajzfilmek. — 17,15: Ezt ti tudjátok. — 18,00: Híradó.— 19,35: Balettművészek. — 20,00: Labdarúgó VB — selejtező: Dánia—Svájc. — 20,45: A világ eseményei. — 21,05: Az eljö­vendő évszázadnak — film, III. — 22,10: Hírek. — 22,15: A Mojszejev együttes műsora. — 23,10: Séta Moszkvában. SZLOVÁK TV 8,50: Hirek. — 9,00: Iskolaté­vé. — 9,20: Óvodások mesemű­sora. — 9,50: A győzelem stra­tégiája — szovjet dokumen- tumfilm-sorozat. — 10,50: Mar­lowe, a detektív. — 11,40: Üj könyvek. — 11,45: A televízió diszpécserszolgálata. — 12,15: Hirek. — 16,15: Hírek. — 16,20: Iskolatévé. — 16,40: Szakmun­kástanulók műsora. — 17,10: Tudomány és technika. — 17,50: A szocializmus világa. — 18,15: Üj könyvek. — 18,20: Esti mese. — 18,30: Katonák magazinja. — 19,10: Gazdasági jegyzetek. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Ház a sziklák alatt — magyar film. — 21,35: Urh-ko- cslval. — 22,15: A múzsák visszatértek — dokumentum­film. — 23,05: Hírek. ROMAN TV 20,00: Hírek. — 20,20: Gazda­sági figyelő. — 20,35: Könnyű­zene. — 20,45: Tv-fórum. — 21,00: Két nemzedék. Folytatá­sos film, 2. rész. — 21,50: Tv- híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: FLASHDANCE. Átverés. Béke mozi: de.: KILENCTŐL ÖTIG. Du.: SZUPEREX­PRESSZ. Móricz mozi: PIEDONE EGYIPTOMBAN. Október 9—30-ig III. országos aktfotókiállítás. Lenin téri ki­állítóterem. Október 9-én 19 órakor szov­jet kultúra napjai Magyaror­szágon (hangversenyterem). Moszkvai kamarakórus hang­versenye. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Pos­tacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Költcsey u. 2. Telefon- 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Posta- Nyíregyhaza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos. Terjeszti a Magyar Posta előfizethető bármely hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V„ L%sfln^or tér '•1900’— közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 — Ft ne­gyedévre 129,— Ft, fél évre 258,- Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem orzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyír­egyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 II Kelet­magpwszág 'i'i !'/S

Next

/
Oldalképek
Tartalom