Kelet-Magyarország, 1985. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-26 / 252. szám
j||I HÉTVÉGI MELLÉKLET Japánban már van, S$SbaVidoigogZó üzem, ahol a használt autógumikból visszanyerik az acélt, az aktív szenet és olajat készítenek. Pál Elemér, a kótaji Egyesült Erő Termelőszövetkezet elnöke arról is beszél, hogy az eljárás angol szabadalom és mielőtt megépítik az üzemet, szeretné személyesen is megismerni a technológiát. Nem Japánba utazik. Az hosszú és költséges út lenne. Kapott egy levelet, amelyben írják, Norvégiában is megépült már egy üzem, decemberben vagy januárban megtekintheti. Az elnök tehát rövidesen útra kel. Nem ez lesz az első olyan útja, amely személy szerint nem őt, de igazából az általa irányított szövetkezetét gazdagítja. Volt például tanulmányúton Olaszországban. Ott látta és tapasztalta, miként végzik a használt autógumik futózását. A TSZKER jelen lévő szakemberével ott és akkor arról beszélgettek, hogy a látott üzem Kótajban is jó lenne. A megállapodás gyorsan ment. A kivitelezés annál nehezebben. Az akkor mégfő- agronómusi beosztásban dolgozó Pál Elemér tervét nem mindenki tartotta jónak, elfogadhatónak. Az ellenlábasak — nem rosszindulattal, de azt hangoztatták, — azt a kevés fejlesztési alapot, amellyel a szövetkezet rendelkezik, inkább a mezőgazdasági termelésben kell felhasználni. A hangoztatott érv, hogy az ipari termelés nyeresége idővel jobb alapokat teremt az alaptevékenység fejlesztéséhez — a tsz-elnökön és főkönyvelőn kívül senkit sem győzött meg. Az autógumi-felújító üzem 1981-ben mégis megépült. Kezdetben hat személygépko- csiabroncs-felújító gépsort üzemeltettek. Az éves terv 60 ezer abroncs felújítása volt. Honnan vettek ennyi használt és felújításra alkalmas kereket? Ma már mosolyfakasztó elképzeléseket is próbáltak megvalósítani. Majd az úttörők összegyűjtik — vélték — aztán rájöttek, ez járhatatlan út. Következő lépésben a TSZKER országos hálózatában bíztak. Ma ott tartanak, hogy az alapanyag-ellátás főként a kisiparosok révén zavartalan. Pedig most már nem 60 ezer használt gumira van szükség. Az üzemet jelentősen bővítették, folyamatosan — éjjel-nappal, szombaton és vasárnap is — már tíz személyautó- és három teherautógur..i-felújító gépsor működik. Az üzemben harmincötén dolgoznak és évente 150 ezer személy- és tízezer teherautógumit újítanak meg. A végzett munka nyeresége 8 millió forint. Ebből már valóban több jut a mezőgazdasági termelés fejlesztésére. kr, ;nap iahái a mezőgazdaságért, az Ijlal ICllal aiaptevékenység fejlesztéséért van, illetve a foglalkoztatási gondok megoldásáért. Hogy milyen és mekkora a gazdaság? 4300 hektárból 2600 hektár a szántó, 800 hektár a gyep, 50 hektár a téli alma, van erdő és hasznosíthatatlan terület :s. A szántó 90 százalékán gabonaféléket termesztenek, a búzát általában 4—4,5 tonnás, a kukoricát 6 tonnás termésátlaggal kombájnolják. Viszonylag nagy az állattenyésztés, 1200 a szarvasmarha, 320-as a szakosított tehenészet. Pál Elemér igazából a mezőgazdaságban érzi jól magát. Nem is akart más lenni soha, csak mezőgazdász. Huszonkét éven át tanult azért, hogy értse a dolgát. Az első szakképesítését a nyíregyházi mezőgazdasági főiskolán a kertészeti ágazatban 1964-ben szerezte. A debreceni agráregyetemen 1972-ben, a gödöllői egyetem számviteli szakán 1976-ban végzett. Munka és egyetem. Kitartás és szorgalom kellett hozzá. Főként azok után, hogy a beosztásokkal együtt a felelősség is egyre nőtt. Pál Elemérnek a kótaji termelőszövetkeze- ren kívül nem volt más munkahelye. Ott cezdett üzemgazdászként, aztán főkertész olt három évig, főagronómus 12 évig és nőst ötödik éve elnök. Ügy tartják, senki sem lehet próféta saját hazájában, viszont a kivétel erősíti a szabályt. Az elnök Kótajban született és ez arra is magyarázat, hogy nemcsak a kétközséges termelőszövetkezetért, de minden lakosért vállalja a kitartó, nem egyszer megfeszítő munkát. Valamikor gyermekfejjel, amikor kisiskolásként nyári vakációban a Hajdúnánási Állami Gazdaságban dolgozott, hitte, hogy nincs szebb dolog a gazdász életnél, a sza- oad életnél. Ma már tudja, tévedett. Ha egy mezőgazdász jól akar dolgozni, akkor élete és ideje nagyon is kötött. És nem elég csak a földműveléssel törődni, amit példáz a gabonatermesztés gépesítése. Ott már alig kell ember. De ha. nincs munka mindenki szánára, főként az asszonyok részére, miből éljenek meg a tagok? E gond megoldásának története megint csak egy egyedülálló üzem étrehozása. Egyszer egy beszélgetésnél ksez°üit, hogy a békésszentandrási áfésznek hulladék ertésbél feldolgozó üzeme van. Belga technológiával, belgiumi megrendelőknek az értéktelen melléktermékből hasznos és jövedelmet adó árut lehet készíteni. Pál Elemér — mert úgy értesült, hogy nagy az igény — Az elnök A film és a pedagógus felkereste a Budapesti Állatforgalmi és Húsipari Szolgáltató Vállalatot. Közölte az igazgatóval: épület, létszám van, csak megrendelés kell. Az pedig nincs, mondta az igazgató. Más talán beletörődik egy ilyen elutasításba, de nem úgy Pál Elemér. Addig járt, érvelt és harcolt, mígnem az üzlet és az üzem létrejött. Ma a bélfeldolgozó 120 embernek ad munkát, főként asszonyoknak. Az ágazati nyereség 2 millió forint. Kezdődött tehát azzal, hogy szükség volt az ipari termelésre, mert kellett az ott elért eredmény az alaptevékenység, a mezőgazdaság fejlesztéséhez. Folytatódott a dolog azzal, hogy már nem csak a pénzre volt szükség, de olyan munkahelyre, ahol több mint száz embernek biztos és jó keresete van. Természetesen nem minden sikerült úgy, ahogyan azt Pál Elemér és munkatársai elképzelték. A faüzemben egy időben seprűnyeleket, játék kerti szerszámok nyeleit gyártották. Ez a vállalkozás kereslet hiányában megbukott, de gyártják a szat- már ládákat, tartályládákat. Egy új üzem idén is épült. A posztógyár nagykállói gyáregységével kötöttek kooperációs szerződést és a kótaji szövőüzemben már harmincnyolcán dolgoznak. Távlati terv a szövődével, hogy egy új üzemcsarnokot építenek és a foglalkoztatottak számát 80—100 főre növelik. A csarnoképítéshez a tsz a PM-től termelési adóból visszatérítendő támogatást kért. A kérést nem utasították el, de decemberben meg kell ismételni. Ezek után most senki ne gondolja, hogy a kótaji elnök megszállottan csak az ipar- fejlesztésre, a melléküzemág növelésére törekszik. Van gondja másra is. Szolgáljon igazolásul az a szakosított tehenészeti telep, amely mint minden szabolcs-szatmári telep (van belőlük vagy harminc), már régen megérett a rekonstrukcióra. A felújításhoz, korszerűsítéshez azonban nem elég néhány millió forint. Pál Elemér hozzálátott tehát a saját erőhöz, más források felderítéséhez. Pénzt is, ígéretet is kapott, így a rekonstrukciót elkezdték. Már megépült a fejőház, a tejház és következik az istállók korszerűsítése, átalakítása. Ha minden kész lesz, 20 millió forintot emészt fel, de nem volt más választás. Vagy felszámolják a telepet, vagy rendbe rakják. A felszámolás talán köny- nyebben ment volna, de a tehenészetre, tejre szükség van és fejlesztéssel megszüntethető az ágazat gazdaságtalansága... Pmbpr is Elemér? A leír- C1I ClllllCI la tak egyértelműen utalnak jellemére. Nyitott szemmel jár ezen a földön és képes felismerni azt, ami jó és hasznos. Nem álmodozó, inkább gyakorlati típus. Nem beszél feltételes módban, hogy jó lenne, ha volna, inkább kijelenti, megoldjuk, megcsináljuk, felépítjük. Ha a felmérések és számvetések után igazolódik valamiről, hogy az hasznot hajtó, gazdaságos, akkor már nincs megállás. Kitartóan és következetesen halad az elnök a cél felé. Mint most is a gumifeldolgozó üzem esetében. Szerencséje — és ezt ő mondja — olyan gárda van ott, Kótajban a gazdaságirányítás különböző posztjain, akik értik a dolgukat, egymást jól és hasznosan kiegészítik. Nincs már olyan, mint volt 1981-ben, hogy megoszlottak a vélemények abban, hogy milyen irányba fejlesszenek. Legyen egy mondat arról is, hogy mit csinál akkor az elnök, ha éppen nem egy új üzem létesítésével, avagy mezőgazdasággal foglalkozik. Sok szabad ideje nincs. Néhány óra jut szakkönyvre, újságolvasásra és a családra. Vasárnap a sporté. Sportköri elnök Kótajban és tagja a Spartacus vezetőségének. Seres Ernő Nemzetközileg JB is közismert, hogy a magyar filmesek szíve- ^ BH sen dolgoznak fel olyan témákat, amelyek napjaink problémáival foglalkoznak. Munkájuk eredményeként mindennapi életünk sok ellentmondása, rejtett feszültsége került felszínre, s késztetett gondolkodásra bennünket. Számos emlékezetes munkás és értelmiségi figurát keltettek életre, s talán ezért is feltűnő, hogy a pedagógusokat majdnem mindig sablonosán, egyoldalúan ábrázolják a legutóbbi évek játékfilmjei. Hind gonosz? Rózsa János 1976-ban bemutatott alkotása a Pókfoci adta meg ehhez az alaphangot. A film, minden értéke mellett is félresikerült mű, de megalkotta a gonosz, beosztottjait, kartársait saját érdekében manipuláló, könyörtelenül karrierista iskolaigazgató alakját, valamint a mindenbe beletörődő pedagógusok személyét, akik elveiket, erkölcsi normáikat, kényes szituációkban nem merik vállalni, s cselekvés helyett a passzivitás biztonságába menekülnek. Hogy vannak ilyenek, abban biztos vagyok, de hogy mindenki ilyen lenne, azt nem hiszem el. Mondhatja valaki, hogy ez a film, csak egy adott modellt állított elénk, amivel nem is vitatkoznék, de mivel a filmekben ellenkező előjelű pedagógusokkal nem találkoztam, így fent áll egy hamis típus megteremtésének a lehetősége, amely minden formában veszélyes. Ezt bizonyítják az azóta elkészült filmek. Mert mit tudhatunk meg ezekből a filmekből a pedagógusok társadalmáról? íme. néhány kiragadott példa; A tanárnőknek már a főiskolán, egyetemen meg kell kísérelni a „férjfogást”, mert ha netán falura kerülnek, akkor velük egyenrangú (Jaj!) partnerre nem tehetnek szert, s a „rangon aluli” házasságot a közvélemény nem nézi jó szemmel. (Böszörményi Géza: Szívzűr) A cfmlcék Az a tanár, aki pénzt akar gyűjteni, jobb ha otthagyja állását, s megpróbál más módon vagyonhoz jutni. (T^arr Béla: Szabadgyalog) Rózsa János egy másik filmjében, a Kabalában, felvázolja azoknak a pedagógusoknak a körvonalait, akik eredményes iskolai munkájuk mellett nem tudnak megbirkózni saját gyermekeik nevelésével. Péterffy András 1985-ben filmvászonra kerülő filmje, az Eszterlánc is, közhelyekkel van telítve. Ezeknek a kitalált szereplőknek sok a valóságtartalmuk, ezt magam is elismerem, arra viszont nem találok magyarázatot, hogy a rendezők az elmélyült, sokszínű jellemzés helyett miért ragasztgatnak címkéket a pedagógusokra, s ábrázolják ennek megfelelően őket. Ilyen címkék, a terro- risztikus hajlam, az „idegbaj”, a gyávaság, az elfojtott vágyak stb. Félreértés ne essék, nem azt kívánom az alkotóktól, hogy a pedagógusokról dicshimnuszt énekeljenek, nem azt akarom látni, hogy mindenki jó és becsületes, amit én kifogásolok az nem más, mint a művészi megvalósítás lapossága, felületessége, aminek következtében az iskoláról és dolgozóiról, csak féligazságokat tudhatunk meg. A fenti hibák miatt nem láthatjuk meg, hogy milyen napjaink pedagógusa, milyen társadalmi erők irányítják sorsukat, határozzák meg vágyaikat, lehetőségeiket. Pozitív előjelet! Pedig nagyon fontos lenne a művészi igényű és szintű ábrázolás, hiszen a pedagógus személye mindenkor az adott társadalom látlelete is. Fentebb azt írtam, hogy nem kell a pedagógusról dicshimnuszt zengeni, de mégis szeretném, ha valaki olyan tanárt, tanítót állítana elénk pozitív előjellel, aid egyrészről önálló személyiség, másrészről hordozza mindannyiunk életének gondját, örömét. Tudom, hogy vannak ilyenek, ha kicsit csendesebbek, s talán bátortalanabbak is, mint mások. Megérdemelnék az őszinte ábrázolást, mert azért ebben a „nagy rohanásban” valakik csak viszik előre ezt az országot. Biztos vagyok benne, hogy közöttünk is vannak ilyenek. Sarkadi Gábor A türelem ösvényén A tiszadobi francia kastélytól a Budakeszi útig, Palackposta a Keleti-tengeren, A Garamszentbenedeki Ur- koporsó, Moldvai századok, Egy szingapúri maláj diák Brassóban. íme öt kitűnő riport címe abból a nem rég megjelent kötetből, amelynek ez a gyűjtő címe: A türelem ösvényén. A felsorolt címek is bizonyítják a szerző, Ruffy Péter sok irányú érdeklődését, európai műveltségét. A híres riporter alig húszévesen lett újságíró és bő ötven évig szolgálta tollával a kultúrát, a közösséget. Mint a gondosan válogatott riportkötetből is kiderül, Brassóban kezdte pályáját és a fél évszázad alatt megfordult tenyérnyi hazánk minden zegzugában, ismerte Bécset és Párizst, jól ismerte az életet. Történelem, kultúra, politika és markáns emberábrázolás ötvöződik a kötetben megjelent riportokban. A riporter oda illően sokszor megidézi a történelmet és szembesíti a tényeket. Mint egy helyen írja, tanú is volt a történelemben: „Ötven év alatt csupán két alkalommal voltam közvetlen tanú a történelemben. Az egyik alkalommal 1947 őszén Oroszváron, a második világháború lezáró párizsi békeszerződést követő területátadásnál, másodszor pedig 1954 őszén a aranyai Szabadszentkirályon, ahol arról győződtem meg, hogy a szocialista mezőgazdaság beszolgáltatási rendszere Magyarországon tarthatatlan". Rövidek, ám sokat mondó- ak a kötetbe szerkesztett riportok. A szerző öt-hat flekken (öt-hat ritkán gépelt oldalon) megjelenít, ábrázol, hitelesen elénk tárja a riportalanyok környezetét. Bár valamennyi írás élvezetes, mindegyik után megpihenhetünk, elgondolkodhatunk. Gondolatébresztő sorsok és tények tárulnak elénk a riportokban. A főszereplők a riport műfajának megfelelően létező személyek, hús-vér emberek. A riporter egyebek közt szóra bírta Tamási Áront, Cseres Tibort, a Kolozsvárra látogató Benedek Marcellt, Thomas Culter skót lelkészt, az egyik címben már említett maláj diákot, megszólalnak az írásokban közéleti emberek... Talán éppen az a kötet egyetlen hibája, hogy kevés az „egyszerű” emberek sorsával foglalkozó írás. Pedig Ruffy szociográfiai riportokban — főleg a Magyar Nemzet hasábjain — sokat foglalkozott kisebb népcsoportok, maroknyi közösségek sorsával. Kár, hogy ezek közül az írások közül keveset válogattak a kötetbe. E kis hibától függetlenül megelevenedik a könyvben az elmúlt ötven év szélcsendes és viharos történelme és jelen korunk gondjairól, örömeiről is hű képet kapunk. Kiváló a riporter megjelenítő képessége. Az olvasmányos mondatok után szinte magunk elé képzeljük azt a környezetet, ahol az író-újságíró járt. Az olvasószoba csendjében szinte halljuk, amint megszólalnak és érvelnek a riportalanyok. Az írásokból az is kiderül, hogy világéletében milyen sokrétű ember volt Ruffy. Nemcsak riporter, hanem nyelvész és tanár is. Harcolt nyelvünk tisztaságáért, írásaiban kedvelte a nyelvi fordulatokat. Kezdő újságírók százainak (köztük e sorok írójának) tartott előadásokat az Újságíró Iskolán a riportírás „tudományáról”. Gazdag szókincse, ízes előadásmódja e kötet írásaiban is érződik. A hasonlatokkal, az idézetekkel is mesterien bánik műveiben. Egy cseh „kisembert” így mutat be: „Beletörődött arc ez, olyan „minden mindegy” arc. A világjártas svájci újságíróval való szélgetése kapcsán pedte olvashatjuk: „Tárná’1 novellájában olvasta»1» ha két magyar összeke'ui és iszik, meg akar ölni -SY harmadikat”. A gond gazdag riportok kötete Magvető Könyvkiadó adózásában jelent meg. . jjahradi Lajos Eszterlánc — ez sincs sematizmus nélkül.
