Kelet-Magyarország, 1985. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-25 / 251. szám
A szófiai diagnózis S zámvetés a helyzettel, amely feszültségekkel terhes, és a világos elemzés alapján a kivezető út pontos megjelölése — ez a Varsói Szerződés legmagasabb szintű fórumán elfogadott nyilatkozat lényege. Nagyfontosságú dokumentumról van tehát szó, amelyet ennek megfelelően tanulmányoznak a világ minden államában a döntésre illetékesek — különös tekintettel arra is, hogy az a Varsói Szerződéshez tartozó hét ország egyeztetett álláspontját rögzíti, nem egészen egy hónappal a genfi Gorbacsov—Reagan csúcstalálkozó előtt. A bolgár fővárosban végzett közös munka e két fő iránya egyformán lényeges: a pontos diagnózis ugyanolyan fontos, mint a recept. Ezért a mai európai és világhelyzetben rejlő kockázatok hűvös pontossággal való feltérképezése akkor is fontos és előrevivő cselekedet, ha ez a helyzetelemzés korántsem derűs. Nagymértékben fokozódott az utóbbi években a nemzetközi feszültség, állapították meg a hét tagállam vezetői, a világ közel került ahhoz a határhoz, amelyen túl az események ellenőrizhetetlenné válnak. Az okot világosan megjelöli a Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió legfőbb vezetői által elfogadott nyilatkozat: az imperializmus, mindenekelőtt az Egyesült Államok törekvése a katonai fölény megszerzésére, s annak révén arra, hogy rákényszerítse akaratát más népekre, államokra. A Varsói Szerződés a maga részéről nem törekszik katonai fölényre, de azt sem engedheti meg senkinek, hogy vele szemben tegyen szert erre. A szófiai okmány ugyanakkor számításba veszi azokat a tényezőket is, amelyek lehetővé tehetik a résztvevők által meghirdetett cél elérését, vagyis az atomháború veszélyének elhárítását, az európai és a világhelyzet kedvező fordulatát. Ehhez, mutatnak rá a tagállamok, elsősorban új politikai magatartásra van szükség valamennyi érdekelt fél részéről. Az ENSZ-alapokmányból jól ismert elveket, például a nemzeti függetlenség és szuverenitás tiszteletben tartásáról itt kiegészíti egy figyelemre méltóan szerény és ugyanakkor józan mondat: a nemzetközi viszonyok megjavítása a korunk realitásainak megfelelő megközelítést, nevezetesen kölcsönös önmérsékletet követel. Ilyen reális magatartást, önmérsékletet — és tegyük hozzá: konstruktív kezdeményezést — tükröznek a terjedelmes okmányba foglalt javaslatok. Ahogy Kádár János összefoglalta lényegüket: feszültség helyett enyhülést, szembenállás helyett közeledést. A szófiai okmány egyfelől rendszerbe foglalja azokat a különböző természetű katonai és politikai kezdeményezéseket, amelyet az elmúlt időszakban tettek a Varsói Szerződés tagállamai (legutóbb Mihail Gorbacsov ismertette a Szovjetunió új fegyverzetkorlátozási elgondolásait Párizsban arról, hogy a két nagyhatalom csökkentse felére a stratégiai támadó fegyvereket és iktassa ki az űrfegyverkezést), másfelől újakkal is kiegészítik azokat. Ahogy az elemi logika is diktálja: addig is, amíg átfogóbb megállapodás születhet a fegyverzetek csökkentéséről, legalább ne gyarapítsák az arzenálokat, a fegyveres erőket. Ebben az irányban jelentene konkrét lépést többek között annak a szófiai indítványnak a teljesítése, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok a jövő év első napjától fagyassza be fegyveres erői létszámát, beleértve a külföldön állomásozó fegyveres erőiket is. A megegyezéshez természetesen két félre van szükség: a katonai szövetségek létrehozása nem a Varsói Szerződés országainak akarata volt, 30 éve a VSZ jóval a NATO születése után jött létre. Amíg azonban az létezik, a szocialista katonai szövetség országai is erősíteni fogják védelmi képességüket. Ez a figyelmeztetés azzal párosult Szófiában, hogy a tagállamok újra leszögezték készségüket a két katonai szövetség egyidejű felszámolására. A z aláírók a szocialista országok közötti kapcsolatok más kérdéseivel is részletesen foglalkoztak: különös figyelmet fordítottak a tudományos-technikai haladásra, amely most minden tagállam erőfeszítéseinek egyik fontos témája. Az együttműködési törekvések azonban nem korlátozódnak a szövetség tagjaira: nagyfontosságú, hogy most egy VSZ-okmány nyilvánítja ki a tagállamok készségét arra, hogy együttműködjenek a Kínai Népköztársasággal a békéért és a szocializmusért, valamint az imperializmus ellen vívott harcban. A szófiai tanácskozás alfája és ómegája: minden nemzetközi problémát, kivétel nélkül, politikai eszközökkel, tárgyalásokkal, párbeszéddel oldjanak meg. A párbeszéd, a tárgyalás első próbája Genf ben lesz: a szovjet—amerikai csúcstalálkozónak, mondták ki a nyilatkozat aláírói, hozzá kell járulnia a mai veszélyes feszültség csökkenéséhez. ÜLÉST TARTOTT A KORMÁNY Vállalati jövedelem- és keresetszabályozás A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének szófiai üléséről szóló jelentését. A kormány megtárgyalta és elfogadta a vállalati jövedelem- és keresetszabályozás 1986. évi módosításáról szóló jogszabályokat. A kormány áttekintette az országgyűlés októberi ülésszakán elhangzott képviselői javaslatokat és észrevételeket. Ügy döntött, hogy a javaslatokat a VII. ötéves terv véglegesítésekor hasznosítja. Egyidejűleg kötelezte illetékes tagjait, hogy a konkrét indítványok megvalósításának lehetőségeiről tájékoztassák az országgyűlés elnökét és az érdekelt képviselőket. Hazánkba látogat Erich Honecker Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának meghívására Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnöke a közeli napokban baráti munkalátogatásra hazánkba érkezik. Szálkái portornyok Az Érdért Vállalat mátészalkai gyáregységében 30 milliós beruházásból új fűrészüzem, kéregbrikettáló és üzemi utak épülnek. A beruházás keretében két hónap alatt készítette el a Mátészalkai Szolgáltató és Vegyesipari Kisszövetkezet az új fűrészüzem 2,5 milliót érő portároló berendezését. (Pristyák József felvétele) Megkezdődtek az ágazati tanácskozások Fejlődött az élelmiszeripar, nőtt az átlagkereset Népfrontértekezlet Vásárosnaményban A szakszervezeti ágazat fél évtizedes tevékenységét vette számba csütörtökön az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének megyei aktívaülése. A tanácskozáson részt vett Balogh Károlyné, az ÉDOSZ főtitkára, Bacsu József, a megyei pártbizottság osztály- vezetője és Lakatos András a megyei tanács elnökhelyettese. Az élelmiszeripar megyénkben az átlagosnál nagyobb mértékben fejlődött, amihez hozzájárult a vállalatok eredményes gazdálkodása, a mezőgazdasági termelői háttér stabilitása — hangzott el a tájékoztatóban, amelyet Marik Sándomé, az SZMT titkára — a beszámolási időszakiban az ÉDOSZ megyei titkára — ismertetett. A beszámoló arra is rámutatott, hogy a szakszervezeti bizottságok időben felismerték a megváltozott körülményekből fakadó feladatokat. arra törekedtek, hogy lépést tartsanak a változásokkal. A gazdaságirányítás korszerűsítésének folyamatában ugyanis teljesen új feladatokat jelentett a vállalatok önállósulása, s ez a szakszervezeti munkára is hatott. Ugyanakkor a továbbra is tröszti szakszervezetben működő vállalatok belső életét is nagy mérték(Folytatás a 4. oldalon) Október 24-én délután tartották Vásárosnaményban a városi népfrontértekezletet, melynek beszámolója képet adott az utóbbi öt évben végzett legfontosabb mozgalmi feladatokról. A városban és körzetében különösen kiemelkedő eredményeket értek el — a népfrontaktivisták munkájának eredményeként is — a településfejlesztésben, a honismereti és olvasótáborok szervezésében, valamint a környezetvédelemben. De országosan is elismerésre méltó eredményeket ért el a népfront által szervezett és irányított kertbarátmozgalom is. A városi népfrontértekezleten részt vett és felszólalt Soltész István, a Hazafias Népfront országos elnökségének tagja, a Magyar Nemzet főszerkesztője. Az értekezleten megválasztották a 39 tagú bizottságot és a kilenc tagú elnökséget, valamint a népfront megyei bizottságának tagjait és a megyei értekezlet küldötteit. A népfront városi titkárának Marczi Sándort választották meg. Magas minőségi követelmények Burgonya exportra A nyírteleki AGRO- GÉP szállítótartályok gyártását kezdte meg. Az egyenként három köbméteres tartályból két-két darab kerül egy alvázra. A mintadarabokat az IKR kísérleti telepein próbálják ki. Képünkön: nyomáspróbához készítik elő a tartályokat. (Jávor L.) Üj fordulatot vett Szabolcs- Szatmár megyében a korábban meglehetősen kilátástalannak látszó burgonyahelyzet. Eladhatatlannak mutatkozott ugyanis a termelők árujának jelentős része és mindenütt a túltermelés jelei mutatkoztak. A külkereskedelmi vállalatoknak sikerült külföldön vevőt találni az eddig feleslegesnek mutatkozó krumplimennyiségre. Megkezdődött az export Csehszlovákiába, ahová húszezer tonnát szállíthatunk. November 14-ig korlátlan mennyiséget adhatnak fel a termelők, de utána is folyhat a szállítás, ha az időjárás lehetővé teszi. Csehszlovákia még ötezer tonnát fogad abban az esetben, ha tavaszi szállításra lekötünk további tizenötezer tonnát. A Zöldért tájékoztatása szerint számos gazdaság nem rakodik kellő ütemben. Való igaz, hogy számos más munka is nagyon fontos, de élni kellene a frissen keletkezett lehetőséggel. Eddig mintegy 1000 tonnát küldtek ki az országból és jelenleg mintegy napi 300-ra képesek. A piac változására egyébként jellemző, hogy a Zöldért a leszerződött meny- nyiségen felül is kész még mintegy 5000 tonnát felvásárolni, de ezt már csak 3,60- ért kilónként. Sőt közvetlen lakossági felvásárlásra is lehetőséget teremt a telepein keresztül. A kistermelők burgonyájáért 3 forint negyven fillért fizet. A minőségi követelmények nem változtak, arra még mindig a nagy szigor a jellemző. Hiába a hirtelen jött nagy kereslet, változatlanul érvényes: a kiszedett burgonya még nem áru. Különösen érvényes ez az idén, amikor nagyon sok a beteg és hibás gumó. Magyarország XLII. évfolyam, 251. szám ARA: 1,80 FORINT 1985. október 25., péntek MA Kulturális körkép (2. oldal) A jövő heti tvés rádióműsor (7. oldal)