Kelet-Magyarország, 1985. október (42. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-24 / 250. szám

1985. október 24. Kelet-Magyarország 7 Nyírbogát nagyközség 35 km-re van Nyíregyházától. A Nyírbogát! Általános Iskola három épületből áll. Jól felsze­relt szaktantermek, iskolai könyvtár, tornaterem található itt, az aulában színes tévé van. Sajnos, két éve ázunk-fázunk az iskolában, de reméljük, hogy ez a gondunk megoldódik, hi­szen tavasszal megjavítják a tetőszerkezetet. Az osztályok létszáma zsúfolt, 30—33 tanuló Jár egy-egy osztályba. A nap­közisek száma 232. Iskolánkban az új épületen kívül még két régi épület is található. Ide járnak délelőtt az alsó tagoza­tosak, délután pedig a napközisek és a tanulószobás tanu­lók. Iskolánkban orosz tagozat működik, a nyelvet már har­madik osztályos koruktól tanulják a gyerekek. Különféle szakkörökben és fakultációkban tevékenykedünk. Iskolaúj­ság, iskolarádió tájékoztat bennünket az eseményekről. Isko­lánk virágos kertjét és udvarát a rajok tartják rendben. Min­denkinek védett területe van. A tanulók nagyobb része a községben él, kisebb része a tanyákon. A tanyán élő tanuló­kat minden reggel autóbusz hozza az iskolába, délután pedig haza. Dankó Erika, 7. a. iskoiavideo A Foltocskától a Lenkey tábornokig 1985. január 21-én vette iskolánk a videoképmagnót, hozzá húsz kazettát, május 9-én pedig a kamerát, 41 500 forintba került. Az iskolai videózás fizikatanárunk irá­nyításával történik. Tanórai hasznosításra rögzíti az is­kolatévé adásait. Mindezek mellett olyan tv-s filmek kerülnek rögzítésre, melyek szintén hasznosíthatók a ta­nítási órákon, mint a japán világkiállításról készült film, vagy a legutóbb felvett Len­key tábornok. Iskolai rendezvényeink fel­vételével is bővült videózá­sunk. Az egyik szülői érte­kezleten például a májusi kisdobos- és úttörőavatást is láthatták a szülők. Sőt, mi több! A mi munkánkat is megörökítette fizikataná­runk. Tanítási órákból rész­leteket vett fel, s így ellen­őrizhetjük magunkat, ho­gyan figyelünk, felelünk az órákon. Biztosak vagyunk benne, ha videoeszköz-kezelési fa­kultáció bevezetésére sor ke­rülne iskolánkban, akkor sok tanuló jelentkezésére lehet­ne számítani. Madai Andrea 7. h. Szegedi Edit 7. b. Méltón a törökverőhöz Üttörőcsapatunk névadó­ja Kinizsi Pál, akiről illik tudni, hogy az 1400-as évek­ben élt, Mátyás hadvezére­ként híres törökverő volt. De az is az igazsághoz tar­tozik, hogy a nagy király halála után a nagyurakhoz szegődött, s hozzájárult a fekete sereg végső szétveré­séhez. Üttörőcsapatunk az el­múlt tanév végén a kisdo­bos- és úttörőavatáson kap­ta meg az „Együtt — egymá­sért” zászlót. Űttörőink kö­zül nyáron néhányan Kis­várdán voltak őrsvezetőkép­ző táborban. Mások a Bala­ton partján pihentek, Kápta- lanfüreden. Ebben a tanév­ben pedig már el is mentek a hatodikos tanulók az úttö­rővárosba. Ács Mónika 7. b. Miénk a szó HULLADÉKGYŰJTÉS CSAPATUNKBAN Nemrégiben hulladékgyűjtést szerveztünk. Délutánonként kiskocsival jártuk a házakat és összeszedtük a felesleges pa­pírokat. összesen 7 tonna 100 kilogramm papirt adtunk át a MÉH-nek. A legügyesebb rajok jutalmat kaptak. Az így be­folyt pénzt az önálló csapattábor fejlesztésére költjük. A napokban bonyolítottuk le Ibrányban a Játssz velünk! elnevezésű vetélkedőt. Több mint harminc csapat vett részt a játszónapon. Szilágyi Annamária, Ibrány TÁRSADALMI MUNKA GYULAHÁZÁN Az úttörőtanács októberi ülésén elfogadtunk egy javasla­ta a“f1ynek értelmében a csapat 6 ezer óra társadalmi mun- kát,.V.á.! f1 e.r,re ,a tanévre. Vállalásunk 25 százalékát már tel­jesítettük. Almát szedtünk a környező gazdaságokban. Mun­kánkat még ezen az őszön folytatjuk. A Vöröskereszt által meghirdetett célokra fizetjük be keresetünk egy részét, így küldünk egy-egy összeget a peremartoni földrengés károsult­jainak, az etiópiai éhező gyerekeknek, valamint hagyunk a majális költségeinek fedezésre is. Széplaki Tünde, Kristóf Zoltán, Gyulaháza KIRÁNDULÁS AZ ERDŐBE Nemrégiben a közeli erdőbe mentünk kirándulni. Vittünk magunkkal plédeket, játékot. Nem feledkeztünk meg termé­szetesen a tábori főzéshez szükséges kellékekről sem. Ízletes gulyáslevest főztünk a bográcsokban. Élményekben gazda­godva jöttünk haza. Szegedi Krisztina, Nyírlövő ELLÁTOGATTUNK A BNY-RE Iskolánk kétnapos kirándulást szervezett Budapestre. Elő­ször felkerestük a Budapesti Nemzetközi Vásár kiállitócsar- nokait. Különösen a játékok, a lakberendezési, a bőr- és a ruházati termékek pavilonja tetszett. A szállást a csillebérci úttörőtáborban rendezték be nekünk. Másnap felkerestük a Parlamentet, a Halászbástyát, a Mátyás templomot és a fő­város több nevezetességét. Sepa Gyöngyi, Fodor Timea, Nyírmeggyes KERÉKPÁRTÚRA TOKAJBA Iskolánk ifjú egészségőr-, fotó- és közlekedési szakköré­nek tagjai kerékpártúrát szerveztek Tokajba. Tokaj 16 kilo­méterre van községünktől, de hamar megtettük a távot ke­rékpáron a jó időben. Érdekes volt a szüreti felvonulás To­kajban. Túránk sikerén felbuzdulva legközelebb Sárospatak­ra megyünk, ahol a Rákóczi-várat nézzük majd meg. Hudák Timea Gávavencsellő, 2-es iskola RAJKIRÁNDULÁS EGERBE A napokban egri kirándulásra indultunk az osztállyal. Először Mezőkövesden álltunk meg, ahol megnéztük a Matyó Múzeumot. Egerben láttuk a székesegyházat és felkerestük a Szépasszony-völgyét is. Guttyán Gabriella, Kisvárda, 5-ös iskola Levelek Leningradbo! ^ nyelvtanítás nehézségei Többen is levelezünk szov­jet pajtásokkal. A nyolcadik b. osztályos Kosa Ildikó pél­dául egy leningrádi kislány­nyal, aki francia tagozatos általános iskoláiba jár, ami azt jelenti, hogy már 2. osz­tályos koruktól kezdve ta­nulják a franciát. A lenin­grádi kislány többek között arról ír, hogy Észak Velencé­jében, a Néva-parti város központjában van az Admi- ralitás Palotája, melynek alapjait 1704-foen I. Péter cár rakta le. Az Admiralitás- tól ágaznak szét a nyílegye­nes sugárutak. Az egyik legismertebb a Nyevszkij Proszpekt. A vá­ros csodás, híres építményei közé tartozik a Péter-Pál erőd, az Alexander Nyevsz­kij katedrális, a 18. és 19. században épült Izsák szé­kesegyház, a Szmolníj és az Operaház. A város szívében van az 1764—1768. között ba­rokk stílusban épült, s tör­ténelmi eseményeket meg­ért híres Téli Palota. E palo­tának ostromával kezdődött 1917 októberében a forrada­lom. Nagyon hasznos a levele­zés, gyakoroljuk az orosz írott nyelvet, megismerke­dünk a Szovjetunió tájaival, városaival, s az ott élő em­berek szokásaival. Mankó Andrea 7. a. Madai Andrea 7. b. Bábszínházát játszunk Iskolánkban két éve mű­ködik az orosz tagozat. A nyelvtanítás nehézségeiről kérdeztük az orosz szakos tanárnőket. — Jelenleg hány orosz ta­gozatos osztály van? — A harmadik osztályban, két osztályból két csoport, a negyedik osztályból egy cso­port, az ötödik osztályból pedig két csoport. — A tagozatos osztályok­ban csak jó tanulók vannak, vagy pedig jó, közepes és gyenge tanulók egyaránt? — Jó, közepes és gyenge tanulók egyaránt tagozato­sak. A harmadik osztályban már válogattunk. — Ciklusonként hány órá­ban tanulják az oroszt? — A harmadik és negye­dik osztályban öt óra van egy ciklusban, az ötödik osz­tályban kilenc óra. Ponkházi tanító néni húsz évvel ezelőtt kezdett bábo­zással foglalkozni, mert ész­revette, hogy a kicsinyek bábozás közben feloldódnak. Ugye jó bábszínházát játsza­ni? Kipróbálni, milyen is az, ha valaki a királykisasszony, a sárkányölő vitéz, vagy a furfangos szabólegény báb­ját készíti el, s hangot ad hozzá. 1976-ban megalakult a bábszakkör. Először csak az óvodásokat, kisiskolásokat szórakoztatták. Közben több körzeti és járási kulturális seregszemlén vettek részt, sikerrel. 1978-ban, 1979-ben a megyei bemutatón ezüst oklevelet szereztek, majd 1980-ban a „Póruljárt rava­szok” című darabbal arany oklevelet nyertek. Ekkor kaptak meghívást a IV. Ti­szántúli bábjátékos napok rendezvényeire, Kivárdára, ahol felejthetetlen öt napot töltöttek. Bemutatójukat or­szágos hírű bábművészek is elismerték. Ezt követően ta­nyai napon, s az ünnepi könyvhét rendezvényein is felléptek Nyíregyházán, a Kossuth téren. Több darabot tanultak, mellyel fenyőün­nepen, gyermeknapon léptek fel. Próbáljátok meg ti is a bábozást: jó játék lesz! Dankó Erika 7. a. Papik Csilla 7. b. A Gyermekoldalt a Nyírbogáti Általános Is­kola irodalom fakultációs tanulói írták. — A tanárnők szerint mi­lyen a tagozatos orosz tan­könyv? — A tagozatos tankönyv nem kelti fel kellő mérték­ben a tanulók figyelmét. — A tankönyvön kívül mi segíti a nyelvoktatást a ta­nítási órákon? — Az általános tanterv kép- és hanganyaga. — Mi az oka annak, hogy a lelkiismeretes munka el­lenére kevesen sajátítják el jól az orosz nyelvet? — Nem az élő nyelvet ta­nulják, hanem az írott nyel­vet. Szerintünk ez az egyik oka, hogy kevesen tudnak jól oroszul, bár a negyedi­kesekkel nincs probléma. — Köszönjük a beszélge­tést. További jó munkát kí­vánunk! Türk Orsolya 7. a. Varga Tünde 7. a. VÉDETT MADÁR Barkós­cinege, tojó. (Szép Tibor felvétele) TÖRD A TEJED! Vízszintes: 1. Megfejtendő (nyolcadik négyzetben: AB). 6. Helyénvaló, megfele­lő. 7. Római 1501. 8. Lóri egynemű be­tűi. 9. Ácsi! 10. Előidézője, de a Volga mellékfolyója is. 12. . . . Antal, neves tér­képész. 14. Megfejtendő. 16. Algéria fő­városa. 18. Talmi. 20. E napi. 21. Oxigén, Wolfram vegyjele. 22. Égitest. 24. Fohász. 25. Dél-amerikai indián uralkodói eim volt. 27. Hatvan percnyi. 28. Atlaszrész­let! 29. Felnyit, szétfejt. Függőleges: 1. Semmikor. 2. Vissza: hu­szonnégy órakor ér véget. 3. Ulan . .. (vá­ros a szovjet Távor-Keleten). 4. Római 501. 5. Ravaszdi. 6. Megfejtendő. 10. Ma­gasztos hangvételű költemény. 11. Szag- lószerv. 13. Megkevert lom! 14. Ik. 15. Megfejtendő. 17. Gyom. 19. Pengetős hangszer. 21. Megfejtendő. 23. Némán pa­kol! 24. Tejipari melléktermék. 26. Azo­nos magánhangzók. 27. Szibériai folyam­óriás. Megfejtendő: Arab államok (vizsz.^ 1,14, függ. 6, 15, 21). Múlt heti megfejtés: SVÉDORSZÁG — Dánia — Írország — island. Könyvjutalomban részesültek: Végh Csilla Debrecen, Szakács Anikó Márk, Sipos Miklós Székely, Tokár Zoltán Ti- szavasvári, Gál Zoltán Nyíregyháza-Oros, Menyhárt Attila Kántorjánosi, Écsi Lász­ló Mátészalka, Gyurecskó Zsuzsa Kál- mánháza, Garay Ildikó Nyíregyháza, závodny Pál Nyíregyháza, Dankó Ágnes Nyíregyháza, Veres Gyöngyi Nyíribrony, Pénzes László Öpályi, Kun Gábor Var- sánygyüre, Jaskó Bernadett Tiszalök. Csak levelezőlapon beküldött megfejté­seket fogadunk el. GYERMEKVILÁG Nyírbogairól jelentkezünk* Írjátok be az alább felsorolt nyolc nevet az ábra vízszintes soraiba úgy, hogy a kezdőbe­tűk függőlegesen olvasva Ro­dostó mai nevét adják megfej­tésül: ANTAL; DÉNES, EMESE, GABOR, ILLÉS, KOLOS, RÓ­KUS, TAMÁS. r TÖRÖ ISTVÁN: Á búgócsiga A búgócsiga a tengert búgja! mélyében az óceán mormol, Flandriában a tenger kidobta, visszavágyik most is a habokba, ringatja szél, s álmábar horkol.

Next

/
Oldalképek
Tartalom