Kelet-Magyarország, 1985. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-19 / 246. szám
1985. október 19. KM hétvégi MELU&arr Térképet ajánlani egy megyén belüli barangoláshoz talán illetlenségnek tűnik. Mégsem az olvasó alábecsülése Bárányszeg helyének megjelöléséhez elővétetni a mappát. Ez a település ugyanis túl van a Tiszán, ami Szabolcs-Szat- márban merőben szokatlan, és olyan helyen terül el, ahol már nem is sejtenénk hogy pátriánkbéliek élnek. Ott van abban a csücsökben, amely a legnyugatibbnak tekinthető, annak a nyúlványnak a helyén, amely az ember beavatkozásáig Szabolcs tájához, azóta pedig borsodi vidékekhez van közel. A közigazgatás Tiszadobhoz sorolja, de azzal csak pontonhídon keresztül közlekedik, a lakói pedig .. Erről szól ez a történet, no de ne vágjunk a dolgok elébe. ★ A birtoklás befejezettségének érzése keríti az embert a hatalmába, ha domíniumának a határait pontosan ismeri és szilárdnak tudja. Ha pedig van egy hely ahonnan látja is körbe, a végéig, egyszerre érezheti nagynak és kicsinynek magát. Átkelve a tiszadobi pontonhídon valami két-két és fél ezer hektár föld tartozik még a megyéhez Tiszadobhoz, és az egykor ott virágzott 7 tanyából megmaradt egyhez, Bárányszeghez. Éppen annyi, amennyit a Tisza szabályozásakor levágtak és a holtág által ha- tároltan kívül rekedt. Elhagyva a töltés után húzódó nyárfasort megállítja a látvány az erre barangolót. Itt, ha a bárányszegi széttekint, végig követheti a szeme a természetes határt. Hol öreg tölgyek ritkás bandériuma áll őrt a csillogó holtágak mellett, hol fiatalos nyáras, vagy éppen füzes, hol éppen a megművelt föld végét is egyúttal jelző sűrű kökényes. A dű- lőutak éppen addig futnak, és nem tovább. Pusztán az egy, átvezető országút szeli ketté és hagyja el ezt a mások által is elég elhagyott tájékot. Itt terül el Bárányszeg a Sajó—Tisza egyik könyökében, a másikban volt egykor Szelepse van, erről az időről már csak elbeszélésből hall. No nem is kívánja vissza Dobita György, de hát kit ne fogna el a nosztalgia, ha visszatér fiatalsága színhelyére. Arra a helyre, amely rövid virágzásnak indult egy olyan történelmi dátum után, amiről ma már tuda tanácselnök elvtárs, hogy a Táncsics tsz-nek ma is ez a legjobb földje. Termett is annyit, hogy nem győztük hazahordani. Aztán jött a tszcs. Nagyon féltünk tőle, én különösen. Voltam cseléd eleget, gondoltam és elbújtam az erdőbe. Az asz- szony lépett be, mit csinálnes utcán, és szét vannak parcellázva sok helyen a telkek, hogy helyet adjanak az új honfoglalóknak, a hétvégeken pihenni vágyóknak. Közel ötven már a számuk az idejáróknak. Jönnek Miskolcról, Szerencsről, Tiszalucról a szomszédból, jönnek erre a Barangolások HoItÁgük,hclít}Ú(ÍaÍ()k tanya, ahol ma is van egy csepegős kút. összesen heten voltak: Hosszúerdőtelep, Vitéztelek, Kocsordos, Nagyliget és Kisliget. ★ — Jobb dolgom volt, amíg Kisligeten tanító úr voltam, — áll meg velem kalauzom az elhagyott vidéken. Dobita György jó néhány éve nem tanító úr már, hanem Tiszadob tanácselnöke. Szívesen vállalkozott egy körútra a hét régi tanya nyomában és szemmel látható nosztalgia uralja arcát, amikor egykori iskolájáról beszél. — Sajnos már a nyomát is nehezen találnánk meg, hiszen lebontották. Egymagám voltam a nyolc osztályra, amit sokan elhamarkodottan szükségmegoldásnak tekintenek. Igaz, hogy vannak hiányosságai, de sehol nincs olyan nagy együvé tartozási érzés, mint az osztatlan iskolában. Ahogy korosodom — már nagyapák is vannak a tanítványaim között — mindinkább rájövök milyen igaz, hogy lámpás a tanító ahol annyira ráutaltak az emberek. A mai pedagógus, akinek természetesen legalább ilyen küldetésük, hogy a Tisza szabályozásához hasonló horderejű volt. Mert nemcsak a vad folyó csatangolt mindig kényére kedvére a rónán, változtatva medrét és kedvét, emberek is jöttek-mentek. Idegenként, hazájuk földjén, minden lépésükkel más birtokán. ★ — Gróf Andrássy Johanna kisasszony gulyása voltam hat esztendeig — emlékszik vissza Nagy Sándor arra az időre, mielőtt Bárányszegre jött volna lakni, élni. — A felszabadulás előtt itt mindefelé lapályos legelő volt, meg sivatag szántóföld. Azon járt a jószág én meg utána. Míg egyszer negyvennégyben odaát Dobon, Polonkai Albert, a kisbíró kidobolta, hogy itt földet kap minden zsellér. Építhet, gazdálkodhat. Ekként keltünk útra mi, 14 család, harminchat ember. így kaptam én magam tizenegy és fél köböl földet. Akkor csináltuk ezt a kis kunyhót, meg a soron a többi is abban az időben épült. Nagyon kedvünkre való volt a föld. Hordtuk bele a trágyát, megmondja jak. Ma már helikopteren járnék ha nem jön ez a keveredett világ. Sándor bácsi imigyen foglalta össze az elmúlt félévszázad történelmét, amint éppen szüretelt. Körbelengte a házát a szőlő illata, ő maga pedig egyre színesebb történetekre emlékezett. A napfényes pihenőnapokra, amikor kiültek a padra a szomszédokkal és „hazudtak egymásnak jó nagyokat", a tengerihántásokra, ahol egybeboronálódtak a párok, és más vidámságokra is. Lassan kikerekedik szavaiból a ma világa. A keveredett világ, amelyben nem futja neki helikopterre, de arra igen, hogy elvállaljon harminc víkendtelket művelésre és három fóliaházat primőrtermelésre. ~k Mert bizony, hogy szavunkat ne felejtsük, és az olvasó képzeletében valamennyi mozaik meglegyen Bárányszeg képének kialakításához, ennek a településnek Nagy Sándor az egyetlen állandó lakója. Egyetlen a régiek közül. Árva a sok ház a nyílegyegyönyörű, csendes helyre. Elsősorban a pecások, mert nekik paradicsom az itteni néhány holtág, de mások is, akik olcsó telken akarnak egy kevés pénzbe kerülő nyaralót építeni. Vasárnap lévén szerencsénk van, mert a telepesek közül számosán itt vannak. Bartók Györgyék csinos lakásában csak a háziasszonyt találtuk otthon, mert a férj kint van az „etetett helyen”, ami egyúttal szentély is egy horgásznak, ahol minden pisszenést meghall a kárász, így oda nem merészkedtünk. — Tíz esztendeje vettük ezt a kis telket és akkor építkeztünk — emlékszik Bartókné, aki éppen a „betakarításhoz” kezdett, nagyban ássa a krumplit. — A férjem a tiszaluci kenyérgyár vezetője, magam is ott dolgozom. Sajnos a gyár közvetlen közelében lakunk, így akkor szabadulunk el igazán, ha ide kijövünk. Itt vagyunk nagyon sokszor hét közben is, hiszen csak hét kilométer a falu. Télen is, mert téliesítettük a nyaralót. A fiam örül legjobban olyankor, mert lemegyünk a holtágra és korcsolyázunk. Tavaly félméteres jég is volt egész télen. Máskor meg lejövünk, két-három család, és főzünk, beszélgetünk. Körülvesz bennünket ez a szép vidék. ★ A stégeknek a Sajó—Tiszán, ahogy az összeköttetés miatt a helybeliek nevezik, betonból van az alapjuk és nem holmi silányhitvány fából, deszkából. Jelzik, hogy tartós ittlétre rendezkedtek be a tulajdonosok. ök, hihetőleg tartó- sabban, mint az öreg Nagy Sándor. Az egykori 14 zsellércsalád fiai messze szóródtak, az utolsó mohikán pedig csendes szavával előadta keserédes történeteit, egy korszak és egy ember- csoport hattyúdalát. Szép a Tisza nyugodt vizű holtága, amely türelmes tanúja a történelemnek. Ahogy belenéz az ember, mintha egy fenyőerdő felett suhanna hangtalanul. A hínár csúcsa tele tűlevéllel, alatta a sejtelmes mélység úgy vonz, olyan ijesztően, mint egy titkos szerelem ígérete, igézete. Azt mondják, hogy tízméteres kutak is vannak benne, ott rejtőzködnek a kapitális méretű halak. ★ Bárányszeget két megye is birtokolja, de csak egynek a tulajdona. Átkelve a kompon, rögtön szembe öt- lik a hatalmas tábla: Bor- sod-Abaúj-Zemplén. Pedig az még Szabolcs-Szatmár. Nem is illenék a szomszédhoz. (Reméljük nem sértődnek meg.) Ilyen holtágak, halványok, és hányatott emberi sorsok csak mifelénk teremtek. Esik Sándor A hét tanyából egy maradt: Bárányszeg. (A szerző felvétele)
