Kelet-Magyarország, 1985. szeptember (42. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-05 / 208. szám
4 Kelet-Magyarország 1985. szeptember 5. Kommentár Ok csak visszaélek? Ü jabb riasztó hírek érkeztek az egykori „közel-keleti Svájcból”, Libanonból: ismét robbantak az indulatok — és ennek nyomán a lövedékek is — ismét halottak és sebesültek hevernek a sokat szenvedett főváros nyugati, muzulmánok lakta részén. Mint annyiszor a múltban is (különösen az úgynevezett táborháborúk időszakában) ismét síita és /palesztin fegyveresek zúdítottak golyózáport egymásra, illetve, ahogyan az a dolgok logikájából következik, nemcsak egymásra, hanem mindenkire, aki abban a körzetben létezik. Egyes helyi és nemzetközi megfigyelők ismét feltették a szokványos „ki kezdte” kérdést. Ez a fajta megközelítés azonban a jelenlegi helyzetben nemcsak felesleges, hanem egyenesen tragikomikus. Természetesen mindkét fél szóvivője „hivatalosan” közölte országgal- világgal: az újabb vérfürdő úgy kezdődött, hogy „ők csak visszalőttek”. A politikában is létezik a bajok elmérgesedésének olyan foka, amikor már csak a minden oldalú, egyetemes kezelés segít. A hagyományosan komoly stratégiai érdekek keresztútján fekvő kis országban pontosan ez a helyzet: a betegségnek nem egy és nem is néhány, hanem nagyon sok góca van és egyszerűen lehetetlen bármilyen helyi kezeiésnen bizakodni. Minél gyakrabban szerepel Libanonnal kapcsolatban a világsajtó immár visszatérő két alapjelzője — a „kormá- nyozhatatlan” és az „ellenőrizhetetlen” — annál inkább irányul a figyelem a jól ismert szovjet javásia- tokra. Ezek lényege éppen az, hogy az egész kalei- öoszkópszerűen kavargó közel-keleti problémacsoportot kellene megvitatni, valamennyi térségen belüli és kívüli érdekelt bevonásával. A bejrúti éjszakákat megvilágító, áloműző fények elsősorban ezt az igazságot világítják meg újra és újra. Azt, hogy a libanoni rettenet csak Libanonban nem megoldható és a térségben általában semmi sem oldható meg a palesztin probléma rendezése nélkül. Minél jobban halogatják ennek fel- és elismerését amerikai és velük szövetséges közel-keleti körök, annál többet szenvednek még a bejrúti pokol lakói. A legújabb jelentések szerint a libanoni fővárosban újra lezárták a reptéri utat, fogytán a liszt és a fűtőolaj, viszont bőven ömlik a kiontott vér és mindennapossá váltak az emberrablások, túszszedések. Egy minap még virágzó ország az állandósult káosz földje lett és megszólalt felette a lélekharang. De az ilyen hárang, mint Ha- mingwaytől tudjuk, nemcsak azokért szól, akik éppen veszélyben vannak. Azokért is, akik veszélybe kerülhetnek, ha nem az értelmes cselekvés, hanem az irracionális téboly marad az úr. Gorbacsov országjáráson Néhány napos országjáró Az út első állomása a Szov- körútra indult szerdán Mihail jetunió legnagyobb kőolaj- Gorbacsov, az SZKP Közpon- és gázkitermelő körzete, a ’ F nyugat-szibériai tyumenyi ti Bizottságának . főtitkára, terület lesz. Az újabb összecsapások következtében fokozódnak az ellátási nehézségek a libanoni fővárosban. A képen az egyik nyugat-bejrúti pékségnél kenyérre várók tömege. •• Örökre hnllámsírban marad A Titanic roncsai örökre hullámsírban maradnak, mert túlságosan mélyen fekszenek a tengerben — jelentette ki az amerikai Woods Hole-i oceanográfiai intézet szóvivője. A roncsok mintegy 4000 méter mélyen találhatók az Atlanti- óceánban Űj-Fundlandtó5 900 kilométerre délre. A szóvivő szerint a mélység miatt csak távirányítású tengeralattjárókkal lehetne a kiemelést elvégezni, ezt pedig nem tervezik. kel világűrben célpont ellen, a Szovjetunió szabadnak fogja tekinteni magát egyoldalú kötelezettségvállalása alól, hogy nem juttat műholdelhárító eszközöket a világűrbe. Az események további menetéért az amerikai félre hárul a felelősség. Kekkonen 85 éves Urho Kaleva Kekkonen, kiemelkedő finn államférfi szeptember 3-án volt 85 éves. Szerte Finnországban megemlékeztek a volt finn államfő születésnapjáról. Mau- no Koivisto államfő televízióbeszédben méltatta elődje életútját, kiemelve, hogy tevékenysége kihat nemcsak napjaink, de a jövő finn politikájára is, Kekkonen elévülhetetlen érdemeket szerzett az ország háború utáni külpolitikájának kidolgozásában és megvalósításában; e politika egyik fő célja a jószomszédi viszony ápolása a Szovjetunióval — mondotta Koivisto. Kekkonen a semleges Finnország elnökeként jelentős részt vállalt a 10 évvel ezelőtt Helsinkiben megrendezett európai biztonsági és együttműködési értekezlet előkészítésében és lebonyolításában is. SZOVJET DELEGÁCIÓ WASHINGTONBAN Marion Barry, Washington polgármestere kedd este fogadást adott az amerikai fővárosban tartózkodó, szovjet közéleti személyiségekből álló küldöttség tiszteletére. A szovjet delegáció a hét elején érkezett az Egyesült Államokba, élén Georgij Arbatov akadémikussal, a Szovjet Tudományos Akadémia Egyesült Államok és Kanada intézete igazgatójának vezetésével. A fogadáson jelen volt az amerikai politikai és társadalmi élet több ismert képviselője. kényszerleszállás Kényszerleszállást hajtott végre Bomlbayiben a British Airways Boeing 747 típusú gépe, fedélzetén 350 utassal és 17 főnyi személyzettel. Az óriásgép Londonból indult Hongkong felé. Azért volt szükség a kényszerleszállásra, mert a gép negyedik hajtóműve felmondta a szolgálatot. árvíz KÍNÁBAN Ötvenezer ház került víz alá Sanghajban a trópusi esőzések következtében — számolt be a China Daily angol nyelvű pekingi napilap. Megbénult a nagyváros közlekedése, és számos üzemben leállt a munka. A mentésre mintegy százezer katonát és polgári személyt mozgósítottak. A mostani volt a legsúlyosabb esőzés a kornyéken 1977 óta. 95 ÉVES LENGYEL MARSALL Szerdán töltötte be 95. évét Lengyelország egyetlen mar- sailja, Michal Rola-Zymiers- ki. A legendás hírű Zymiers- ki 40 éve kapta meg a mar- salli rendfokozatot, két világháborút harcolt végig. A hitlerista támadók elleni baloldali ellenállás fő szervezője, majd a lengyel néphadsereg egyik létrehozója, s első főparancsnoka volt. A második világháború óta a politikai életben is aktívan tevékenykedett. A marsall nagy tiszteletnek örvend Lengyelországban. BEIKTATTÁK HIVATALÁBA AZ ÜJ IRANI ELNÖKÖT Irán vallási vezetője Khomeini ajatollah beiktatta hivatalába Ali Khameneit az ország újjáválasztott elnökét. A negyvenhat éves vallási vezető a múlt hónapi választásokon fölényes győzelmet aratott. Mulasztás okozta a Déli pályaudvari balesetet Üj ZIL teherautó Űj, a korábbinál jóval takarékosabb üzemanyag-felhasználású teherautó sorozat- gyártását kezdik meg a jövő év elején a moszkvai Liha- csov Autógyárban. A 185 lóerős, 6 tonna teher szállítására képes dízelmotoros Zil körülbelül 30 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt, mint elődje. Az új teherautó, amelynek gyártásánál ipari robotok is közreműködnek, kedvezőbb munkafeltételeket kínál: sofőrkabinja kevésbé zajos, s a külső szennyeződéstől jobban védett, mint a korábbi modellé, szélvédője másfélszerte nagyobb, a kormány magassága pedig állítható. A tesztelés alatt álló dízel Zil gyártását az tette lehetővé, hogy a Lihacsov gyárban átfogó rekonstrukciót hajtottak végre. A keddi, szerencsés kimenetelű vasúti baleset ügyében a rendőrség a MÁV- szakértők bevonásával megkezdte a vizsgálatot. Mint ismeretes, kedd délután háromnegyed ötkor a Déli pályaudvaron a Mecsek expressz szerelvényének beto- lása közben az első két kocsi a vágányzáró bakot áttörve kisiklott és a peronon állt meg. Személyi sérülés szerencsére nem történt, mert Schifler Vilmosné az éppen szolgálatot teljesítő vasutas észrevette a veszélyhelyzetet és idejében felhívta a peronon tartózkodó utasok figyelmét, hogy távozzanak a vágány közeléből. A vizsgálatok eddigi megállapítása szerint a tíz személyvagonból álló, tolatott szerelvény kilenc összecsatolt kocsija nem kapcsolódott a mozdonyhoz csatolt első kocsihoz, emiatt hiába fékezett a mozdony, a tőle független kilenc kocsi „megfutamodott”, vagyis saját lendületével továbbgördült, és nekiment a vágányzáró baknak, ami, — bár monstrum szerkezet — nem bírja az ilyesfajta megterhelést. Ez a bak egyébként egész Európában használatos. A vizsgálat megállapította, hogy a pályaudvar teherhordó szerkezetei nem sérültek meg, csak az álmennyezet, így a helyreállítás rövid időn belül megtörténhet. A balesetet kétség kívül emberi mú- lasztás okozta, a felelősség pontos megállapítása, és az anyagi kár felmérése folyamatban van. Prágai levelünk flz első csengetés S zeptember első hete mintegy hárommillió csehszlovák általános és középiskolás diáknak is a vakáció végét jelentette. Az első iskolai napon csak az ingyen kiosztott tankönyvek, munkafüzetek, füzetcsomagok és bizonyos tanszerek átvétele volt a feladat, s a napot jobbára az osztálytársakkal való találkozás öröme, a nyári kalandok felelevenítése töltötte ki. Majdnem harmadmillió első osztályos számára viszont legalább tíz évig tartó — ennyi az általános tankötelezettség Csehszlovákiában — új szakasz kezdődött az életében. A tankönyvek beszerzésével járó gondoktól Csehszlovákiában mentesül a diák és családja, ezek az iskola tulajdonában maradnak és az év végén vissza- adandók, hogy rendszerint két-három évfolyamot is kiszolgáljanak. Frissítésre idén a tankönyvkiadó így is 190 általános és 157 középiskolai tankönyvet nyomtatott összesen több mint négymillió példányban és csaknem 160 millió korona értékben. Űj tankönyveket állítottak össze az általános iskolák második osztályosai és a matematika, valamint a fizika tagozatos osztályok számára. j Az iskolakezdés előtti tanszerbeszerzés a szokásosnál simábban ment az idén. Tavalyhoz képest jobb volt az ellátás: volt elég füzetborító, toll, tolltartó, körző, vonalzó, mindenféle rajzeszköz, s a tavalyi hiánycikkek listáját — jórészt jelentős importtal — sikerült megrövidíteni. Fejtörést csak az okozott, hogy az iskolák ezúttal sem közölték előre, mi az, amit nem adnak a tanszercsomagban, s így a diákoknak maguknak kell beszerezniük. Néhány papír- és írószerboltban röplapokat osztogattak, amelyek felsorolták, hogy az egyes évfolyamokra mit tanácsos előre beszerezni. Ez főleg az első osztályosok szülei számára jelentett segítséget. Prágában kilenc helyen rendeztek tanszervásárt, igaz a százezer lakosú déli városrész hatalmas lakótelepén mindössze egy helyen lehetett iskolaszereket vásárolni. Igazi gondot az idén a tornafelszerelés beszerzése jelentett. Hiány van az előírt trikókból, nadrágokból és főleg tornacipőkből. A közvéleményt nem élégíti ki az a magyarázat, hogy a nagyobb méretű cipőket a felnőttek is vásárolják, hiszen ez így volt mindig és így is lesz, s különben is a növekvő kereslet a szabadidő egészséges kihasználásának további térhódítását jelzi. A tornacipők gyártói a júniusi spartakiádra piacra dobott több millió pár lábbelivel, mintha letudottnak vélnék feladataikat. Ahogy javulnak az oktatás tárgyi fettételei — idén is tucatnyi iskola és számtalan új tanterem nyílt meg • a tanév kezdetére —, úgy kellene emelkedni az okta- i tómunka színvonalának is. Közhelyszámba megy, hd^y | a képzésnek összhangban kell lennie a népgazdaság távlati igényeivel, a tudományos-műszaki haladás követelményeivel. Csehszlovákiában a középiskolás korúak 60 százaléka a három-, illetve négyéves ipari szak- iskolába jár, mint a Rudé Právo a napokban rámuta- , tott, bármilyen fontos is, hogy a felnövekvő nemzedékből jól képzett szakemberek kerüljenek ki, lassan vál- ' tozik a szemlélet, hogy a szakiskolák tanulói nem ta- noncok, hanem a többi középfokú iskolatípus látoga- '• tóival egyenértékű diákok. A műszaki-technológiai ha- : ladás szükségszerűen a munkásszakmákra, készülők , képzettségének emelését igényli, ám ahelyett, hogy az ebből adódó feladatokat megoldanák, sok helyütt inkább csak sopánkodnak, hogy nincs elegendő pénz és ember. A tudományos és műszaki területek előrevivői azok közül a gyere.kek közül kerülnek ki, akik már általános iskolás korukban mélyebb érdeklődéssel fordulnak a természettudományos tantárgyak felé. A problémák ellenére az idei iskolaév kétségtelen előrelépést hoz a csehszlovák oktatás színvonalában. Nemcsak azért, mert folytatódik az iskolák számítógépekkel való ellátásának programja, hanem azért is, mert a szellemi fejlődés mellett fokozott figyelmet fordítanak a gyerekek morális, érzelmi és esztétikai nevelésére is. A tantervekben olyan változtatásokat eszközöltek, amelyek lehetővé teszik a megszerzett tudásanyag jobb begyakorlását, igaz néhány tantárgy ismeretanyagának csökkentése árán. Prága, 1985. szeptember. Sziiai H). Qálxo*. ÉPÍTKEZŐK f ICH ELEM ! A Kelet-magyarországi TÜZÉP Vállalat valamennyi telephelyén még tart az árengedményes cement vásár! Lakossági vásárlók részére q-ként 30,— Ft árengedménnyel értékesítjük cementkészleteinket. Várjuk kedves vásárlóinkat! (1456) (Folytatás az 1. oldalról) moik, ide értve az Egyesült Államokat, hasonlóan járnak el. A TASZSZ-t felhatalmazták annak kijelentésére, hogy amennyiben az Egyesült Államok kísérleteket hajt végre műholdelhárító fegyverek-