Kelet-Magyarország, 1985. szeptember (42. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-27 / 227. szám
1985. szeptember 27. Kelet-Magyarország 3 A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola 200 ezer kötetes könyvtárában kényelmes feltételek mellett olvashatnak, tanulhatnak, kutathatnak a hallgatók. (Elek Emil felvétele) Üzemi ismeretterjesztés K ik és miért tartják fontosnak, hogy isme reteiket bővítsék? Hogyan alkalmazkodhat jobban a helyi üzemi sajátosságokhoz az ismeretterjesztő munka? Egyedül, vagy társakkal végezheti-e eredményesebben ismeretterjesztő tevékenységét a TIT? Még számos kérdés megválaszolását tervezik a mai napon tartandó TIT megyei elnökségi ülés résztvevői, akik egyik napirendként Nyíregyházán és környékén az üzemi ismeretterjesztés helyzetét, feladatait vizsgálják meg közelebbről. A jelentésből kitűnik, hogy a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat nyíregyházi városi szervezete évente körülbelül harminc munkahellyel tart fenn szerződéses kapcsolatot ismeretterjesztő programok szervezésére. Tizenkét vállalatnál nyelvtan- folyamot kértek a TIT-től, huszonötnél szakmai továbbképző, vizsga-előkészítő, szakmásító, illetve közhasznú tanfolyamot, nyolc üzemben KRESZ-oktatást kértek a TIT szakembereitől. Az ismeret- terjesztés előadásos formáját nagyobb számban a Taurus, a .MEZŐGÉP, a TITÁSZ köti le, de a tájékozódás szerint az ismeretterjesztő programokat kisebb-nagyobb mértékben igényli a papírgyár, a HAFE, az UNIVERSIL, a Volán és még más vállalatok, üzemek is. Mind több helyen ismerik fel, hogy az idegen nyelvek tanulása nem csupán kedvtelés, hobbi, hanem összefügg a szakmai továbbfejlődéssel, közvetve a vállalat, az üzem gazdasági munkájával, eredményességével is. Az összegezés rámutat, hogy az ismeretterjesztésnél elsősorban a munkások, a fizikai dolgozók részvételére számítanak, mégis szemléleti, szervezési és egyéb okokból, úgy tűnik, sok helyen háttérbe szorul az ismeret- terjesztés. Ahogyan a jelentésben fogalmaznak: nem vált az emberek szabadidős tevékenységévé. Ennek több oka van, az egyik, melyet az elemzésben is említenek, hogy a dolgozók sok helyen keveset tudnak a TIT-ről, nem jutnak el mindenkihez az ismeretterjesztő program- ajánlatok. Nincs mindig kapcsolat és összhang az egyes ismeretterjesztő, kulturális intézmények között. Mi lehet még az oka, hogy csökken az érdeklődés az ismeretterjesztő programok iránt? A közönség érthetően sokféle forrásból szerzi, gyarapítja ismereteit, a rádió, tévé, mozi, a video, a különféle kulturális intézmények, társszervek, mint a műszaki tudományos és különféle egyesületek, mind széles választékot kínálnak. A TIT-nek azt kell megtalálni, amit mások nem nyújtanak, csak ők, ez jelentheti talán az új utak keresését. Ez nem könnyű cél, de jó néhány ismeretterjesztési forma igazolja, hogy vannak területek, ahol a TIT úgymond verhetetlen. Szolgáltatásaik további korszerűsítése és ezek népszerűsítése lehet a versenyképesség alapja. P. G. „Jó buli volt...“ Almatábor: mindenki nyert Jártam már egy-két „almatáborban”, sőt, annak idején — ennek van vagy tizenöt esztendeje — magam is szedtem a pirosló gyümölcsöt mint főiskolás. Ma is előttem van a tágas kert, ahol zajongva, jókedvűen szedtük az almát — és jól emlékszem arra is, hogy mennyi bajuk volt velünk a kísérő tanároknak vagy a gazdaság képviselőinek. Emlékszem a folyton késve érkező buszokra, a csapnivaló étkezésre, a jó munkát végzetteket is megbántó, fitymáló hangú elszámolásokra is __ Vlasta Smrzova: Mi legyen ? ANYA. Nos, apa, mit mondtak az iskolában? APA. Ne is kérdezd. ANYA. Mi az, hogy „ne is kérdezd”?' Érdeklődhetek tán egyetlen fiúnk sikerei felől! APA. Rosszul áll a szénája ... ANYA. Istenem, mi lesz a fiúcskánkkal? ... APA. Én is éppen ezt akartam megbeszélni veled. ANYA. Milyen igazad van... Jó lenne talán, ha megpróbálna énekelni a tv-ben vagy koncerteken? APA. Nem szívesen beszélek erről, de a mi fiúnk nem énekel, de me- keg, mint a megfejetlen kecske. ANYA. S mi lenne, ha írónak adnánk? APA. Ide hallgass, mama. Jól tudod, mennyire szeretem az irodalmat, még munkaidő alatt is olvasok. Ez a gyerek azonban rád ütött! Mondd meg, például, ki írta a Csendes Don Jüant? Nem tudod. És A három testőr kunyhóját? ANYA. Szóval én vagyok az oka, hogy rosszul tanul? APA. Erről már késő vitatkozni... Ne térjünk *1 a tárgytól. Mi lenne, ha elmenne amatőr futballistának? ANYA. Futballistának! Hármas testnevelésjegy- gyel! APA. Értem. Menjen hát akkor bányásznak! Nagyszerű munka, magas kereset... ANYA. Ide hallgass, apa. Ezután a szülői értekezlet után te tisztára megbuggyantál! Bánya! Ott dolgozni kell. Én viszont jó helyet keresek a fiúnknak, nem érted?! Antal Miklós fordítása V ________ A minap az SZMT munka- védelmi szakembereihez csatlakoztam egy útra: a Szamos menti Állami Tangazdaság volt a cél, ahol minden őszön diákok százai szedik az almát már hosszú évek óta. A gazdaság központjában érdeklődtek először az ellenőrzés során útitársaim — sok mindenre kíváncsiak voltak. Jómagam, akii csak „megfigyelőként” ültem mellettük, kicsit meghökkenve hallgattam a kérdések és válaszok záporát. Csak fegyelmezetten Felbukkant néhány régebbi dolog is, köztük egy emlékezetes baleset, melynek hullámai ma sem ültek el — egy diák ügye, aki maradandó sérülést szenvedett, s ma is pereskedik a gazdasággal. Ami ebben a legkülönösebb: hitelt érdemlően máig sem bizonyosodott be, hogy miképp is .keletkezett a sérülés ... S iitt máris témánál vagyunk, mert a kétségek onnan származnak: a diákok — abban a turnusban különösen — rendkívül fegyelmezetlenek voltak, s erre azóta is volt már példa. Fehérgyarmaton, ahol a gazdaság egyik területén szedik a diákok az almát, cif- rábbnál-cifrább eseteket mesélt a gondnoknő: az afolak- Jf iból lepedőn leereszkedő, pálinkáért lopakodó szakmunkástanulókról, iszonyú rendetlenséget csináló egyetemistákról, mindent felhúzott orral szemlélő, roppant munkaundorral tevékenykedő fiukról és lányokról ... Az elmúlt évek során jó néhány ilyen eset volt — ezért hatott hát szinte megkönnyebbülésképpen a mostani diáksereg. Budapestről Szstmárba A Budapesti Műszaki Egyetemről érkeztek a „gólyák”, az első éves hallgatók a fehér- gyarmati táborba — összesen heti váltásban több, mint nyolcszázan. Az utolsó csoport — kétszáz diák — e hét végén távozik. Pénteken jártunk ott, a munka befejező napján, s kellemes meglepetés volt hallgatni: a diákok közül sokan olyan jó munkát végeztek, hogy egy kis „rá- hajtással” aznap délre kész is a megszabott mennyiség, s már délben hazaindulhattak ... Tudj uik, az almatermés mennyisége és minősége nem túl fényes az idén — annál jobban vizsgáztak viszont az itt dolgozó egyetemisták. „A fiaim, lányaim”, ahogyan a gondnoknő mondta kedvesen, komolyan vették a feladatot — és ezt manapság kevésszer mondhatjuk el az úgynevezett „muszéjmunkák” esetében. A munkavédelmi ellenőrzés egyébként igen kedvező tapasztalatokkal zárult: a diákok elhelyezése, étkeztetése, szórakoztatása, munkaeszközökkel való ellátása, megfelelő felvilágosítása rendben találtatott. S hogy ezek, valamint a fegyelem, a jó munkavégzés között szoros az összefüggés, azt nemigen kell külön magyarázni. Felnőttként Kint az almáskertben jó pár diákkal szót váltottunk: dél felé járt az idő, teli voltak a konténerek, várták az eredmények összesítését. Az egy hét? — hamar elment... A kaja? — nagyon jó volt.. . Programok? — azokkal sem volt baj ... Az idő? — hát, az egyenesen pompás volt... Peregtek a válaszok, s még furcsának is tűnt egy kicsit, hogy íme: végére értek munkájuknak, hazafelé készülnek, „bátrak” lehetnének immár — mégsem esik egy rossz szó sem. Elégedett kis csapat volt — önmagukkal is, mert hiszen jól dolgoztak, és a táborral is, mert az engedte őket jól dolgozni, jól szórakozni. Azt mondta valamelyikük: „Jó buli volt!” Fura fogalmazás, mégis sokatmondó. Nem véresen komoly kötelességnek, nem is kínkeservesen, fújtatva elvégzendő robotnak fogták föl ezek a fiúk és lányok az almaszedést — szerencsére. Jó buli volt — s ezzel mindenki nyert. De nem árt még egyszer megismételni : az ilyen „jó buli” csak akkor alakulhat ki, ha nemcsak munkát adnak a diáknak, hanem megfelelő kényelmet, jó szót — és nem utolsósorban: némi pénzt is ... (tárná völgyi) A zsebének senki sem ellensége Hélában fö- a burgonyatermelő NAGYON MOSTOHA NÖVÉNY LETT A BURGONYA — panaszkodott a minap egy tanácskozáson Borús József, a pát- rohai központú burgonyatermesztési társulás vezetője. Egészítsük ki szavait azzal az információval, hogy erre a kijelentésre nemcsak most, hanem már jó néhány éve oka van. A burgonyatermesztő terület a megyében egyre szűkül, a termesztési kedv pedig már a lanyhánál is kevesebb. Minden értékesítési szezon egy lottóhúzással ér fel, azzal a különbséggel, hogy ott még nyerni is szoktak. Az idén országosan jó termés várható, öröm lehetne ez a mondat valamennyiünknek, ha nem keserítené meg az üröm: a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium felmérése szerint legalább százezer tonna felesleg várható, aminek értékesítésére minimálisak egyelőre a kilátások. A bevezetőben idézett termelési rendszerhez tartozó területeken a többlettermés „csak” tízezer tonna, de gondja talán nyomasztóbb itt helyben, mint országosan a többi. Szabolcsban — az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező termőtájon — a terület tovább csökken, mégpedig elsősorban a közösen művelt nagyüzemi területeken. Nem a levegőbe beszél senki, mert nagyon is sokat mond az a tény, hogy a jövő évi import vetőgumó megrendelés már tíz százalékkal alatta marad az egy évvel ezelőttinek. A matematikai művelet tovább folytatható, és akkor kiderül, hogy kevesebb lesz a jövő évi termés. Még örülhetnénk is neki, ha tényleg arról lenne szó, hogy tulajdonképpen kevesebbre van szükség. Ellentmond ennek azonban, hogy napjainkban Özd környékén és a Balaton partján 8 forint körül van a burgonya ára, és nem is mindig lehet kapni. A KÖLTSÉGELEMZÉS KÜLÖNBEN — ha már az áraknál tartunk — lesújtó eredményt mutat. A pátrohai rendszerhez tartozó gazdaságoknál tavaly már 60 ezer forint volt az egy hektár burgonyára költött pénz, a bevétel pedig ennél lényegesen kevesebb, ötvenezer forint. Mit lehet tenni ilyenkor? Mielőtt egy konkrét gazdaság egyéni gondjaira térnénk, idézzük Borús Józsefet: várunk, de nem tudjuk, meddig kell még várnunk. — A legutóbbi, több megyének tartott mező- gazdasági tájértekezleten, ahol tényleg minden növény gondja, baja szóba került, a burgonyát fel sem hozták — méltatlankodik Smid János, az egyik legnagyobb sza- bolcs-szatmári burgonya- termelő közös gazdaság, a gávavencsellői Szabadság Termelőszövetkezet elnöke. Elmeséli az egyik konkrét üzletüket, azt szemléltetendő, hogy minek teszi ki magát ma, aki burgonyát szeretne eladni. — Budapestre, a Nagy- vásártelepre vittük fel az árut. Kizárólag tehergépkocsival fogadták a burgonyát, és a 3,50-es árat úgy értették, hogy ott helyben lerakva. Még a zsák költsége is minket terhelt. Hetven forint a szállítás, harminc a zsák, maradt nekünk tisztán kettő-ötven, maximum -hatvan. — Az indulatos tsz-elnöktől most túlzó szavak következnek, a felsorolandókból azonban kiderül majd, hogy többé- kevésbé megalapozottan. — A Zöldért pedig lassan már csak hámozottan veszi át a burgonyát. Ahogy mostanában minősít, egy cseppet sem csodálkoznék rajta. Meghirdette a három nyolcvanat, de nagy meglepetés, ha a végén kijön három forint. MEGSZÜNTETNI AZ Ágazatot? Akit a krumpli megégetett, és tegyük hozzá, hogy kit nem a termelők közül, szívesörömest szabadulna már tőle, még az olyan szakember is, akinek dédelgetett növénye volt mindig. A zsebének ugyanis senki nem ellensége. Mégis, éppen emiatt veszik be — ha fogcsikorgatva is — évről évre a vetésszerkezetbe. Van egy konyhai recept, amelynek a neve röviden csak ennyi: héjában főtt burgonya. Amilyen finom és vitamindús, a hasonlat, amit az alkalomra költünk, éppen ellenkezője, de legalább szemléletes. A burgonya- termelő abban a héjban párolódik, ami a nagyon drága eszközháttérből, és még néhány szintén sok pénzbe kerülő beruházásból fonódik köré. Mi legyen a gépekkel, a tárolókkal? Ki viselje a gazdaság általános költségeinek azt a részét, amely nagyszerűen ide volt terelhető? Nos, emiatt nem szállnak ki sokan az üzletből. A népmeséi példázat a rókafogta csuka esete. A hatalmas befektetés, amelyet a burgonyára költeni kell, általában hitelből történik, azt pedig vissza kell fizetni. A veszteségből? — kérdezhetné bárki. Abból nem, nyilvánvaló. Az idegeskedéssel terhes szezonok végén csordogál egy kis intervenciós támogatás, fogyo- . gat a tartalékalap, kopik- kopik a nyereség más ágazatok terhére, és tovább használódik a termelők idegrendszere. A kereskedőké is. Köny- nyű lenne persze az utóbbi nyakába varrni az egyelőre kilátástalan helyzetet, mégsem tesszük. SAJNOS A MEGOLDÁST SEM ISMERJÜK, és nem szégyelljük, mert manapság nincs ember, aki tudná. Ha lenne, annak boldogan a nyakába borulna a termelő, a kereskedő és a fogyasztó egyaránt. Talán a fogyasztó hasznát látja az ágazat pangásának, mert olcsón jut a fontos népélelmezési cikkhez. (Már ahol — emlékezzünk a cikk elején említettekre!) Azt azonban minden gyakorló vásárló tudja, hogy ha sokáig ismétlődik az ilyen év, akkor menetrendszerűen elérkezik majd a kritikus pont, amikor összeomlik az egész és nem lesz krumpli. Pontosabban lesz, mert annak lenni kell még akkor is, ha tengeren túlról érkezik. Vajon nem lehetne megelőzni ezt az állapotot valamiképpen? Esik Sándor TIT TIT
