Kelet-Magyarország, 1985. szeptember (42. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-21 / 222. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. szeptember 21. A nemzeti tudatról LÁTOGATÓBAN MEDITÁCIÓ CSEPELI GYÖRGY „NEMZETI TUDAT ÉS ÉRZÉSVILÁG MA­GYARORSZÁGON A 70-ES ÉVEKBEN” ClMÜ KÖNYVÉNEK OLVASÁSA KÖZBEN E mberi nemünk histo- rikuma a bennünket ölelő világegyetem titkainak megfejtéséért, tör­vényeinek megismeréséért és szolgálatunkba állításáért folytatott egyetlen he­roikus küzdelem. E céltuda­tos és szakadatlan igyekezet következményeként szinte hihetetlen arányban kitágult számunkra a kozmosz. Bá­mulatos mértékben csökkent a természeti erőktől való füg­gésünk. Legyőztük a mesz- szeséget. Uraljuk az emléke­zetet. Bár egyre sokasodnak a köztünk, egyes emberek, egyes rasszok, egyes etniku­mok között tátongó termé­szetellenes szakadék áthida­lását célzó pozitív jelek is, mégsem állíthatjuk, hogy e téren akár csak megközelí­tően is akkorát léptünk előbbre, mint amekkoráról álmodtunk. E hovatovább puszta fenn­maradásunk által megkívánt közeledésnek a kapitalizmus kora előtt a törzsi-nemzetsé­gi, fejedelemségi szeparatiz­mus, azóta az egyáltalán nem múló divatnak tekinthe­tő nemzeti érzés internacio­nalizmust tagadó értelmezé­se állja útját. Az egyes népek története középkorának vége és új­korának hajnala óta hevítő érzést — mint a kisebb egy­ségek nagyobbakba történő integrálódását — önmagá­ban, ha az természetes fej­lődéssel és nem erőszakolt úton megy végbe, progresszív jelenségként értelmezhetjük. Tehetjük ezt azzal a biztos tudattal is, hogy az eltérő történelmi feltételrendszerek sajátosan más viszonyokat teremtettek például ná­lunk, magyaroknál, mást a soknemzetiségű vagy jelen­tős számú nemzetiségiekkel közös hazában élő népeknél, s megint mást a Trianon, sőt a Párizs előtti önmagunkhoz képest is. Mert akár így, akár úgy, „ ... önmagunk — Csepeli György megfogalma­zásában történő — meghatá­rozottságának szükségessége a mindennapi életbe való beágyazottság által támasz­tott követelmény... A nem­zeti hovatartozás az ember társadalmi identitásának részeleme”. De Tamási Áron Ábelének szavaival szólva is otthon kell lennünk valahol a világban. S ebben az ott­honban — a romantikus Vö­rösmarty Szózatának ko­runkra történő helyes adap­tációjával — élnünk, hal­nunk kell. S ezen az ottho­non kívül — még mindig Vörösmartyt idézve — nin­csen számunkra hely. Hogy az önmagában is je­lentős, mozgósító erejű nem­zeti érzést lehet ápolni más népek megbecsülésével ösz- szehangzóan is, arra Kos­suthtól Teleki Lászlóig, Bal- cescutól Petru Grozáig és természetesen Marx—Engels- től Leninig a történelem szolgáltatott és szolgáltat példát. Jelentősége és hatása mi­att az államhatalom minden­kor igyekezett és igyekszik kézben tartani a nemzeti tudat számon- és ébrentar­tását, nem kevésbé szükség szerinti formálását. Az iro­dalom, a társművészetek, de a tudomány és a legszélesebb közvélemény figyelmét sem kerülhette el. Már a klasszi­kusokat is foglalkoztatta. Csatári Dániel és Nieder- hauser Emil professzorok, Für Lajos, Joó Rudolf, Kő­vágó László, a megyénkhez is kötődő Ács Zoltán és má­sok személyében újabb kuta­tói is támadtak a nemzeti kérdésnek. Juraj Zvarának, a pozsonyi pártfőiskola pro­fesszorának Dósa László for­dításában éppen Csepeli György „Nemzeti tudat és ér­zésvilág ... ”-ával egyszerre jelent meg „Nemzet, nemze­tiség, nemzeti tudat” címen egy munkája. A Lancranjan- jelenség óta népszerűek Szá­raz György e tárgyban szü­letett írásai is. A legszéle­sebb olvasóközönség érdek­lődésének kielégítésére min­denféle orgánumban sokat foglalkoznak a kérdéssel. Nem véletlen hát, ha hatá­rainkon innen és túl egyaránt szenvedélyeket korbácsol a téma puszta felvetése is. A nemzettudat jelentősé­gét és vizsgálatának mai idő­szerűségét hirdeti egész XVIII. század végével kez­dődött nagyobb lendületű historikumunk. Pozitív és negatív örökségeink, a jelen­kor ellentmondásos Duna tá­ji tapasztalatai, a nemzetkö­zi kapcsolatok követésre ér­demes példái és megannyi zavara. E bonyolultság és idősze­rűség fordíthatta az e tárgy­ban publikált „Társadalmi Szemle”-beli és „Politika- tudományi tanulmányok”- beli írásai alapján régebbről ismert Csepeli György tudo­mányos érdeklődését is a nemzeti kérdés felé. „A mai magyar nemzeti érzés- és tu- datviiágrci... a kutatás so­rán felmerült elméleti és empirikus tapasztalatokról” számot adó gondolatébresztő könyvében „A szociálpszi- hológus elfogulatlan tekinte­tével, tárgyilagos módszeré­vel közelít olyan kérdések­hez, amelyek körül szenvedé­lyek és elfogultságok, nosz­talgiák és szorongások kava­rognak az emberi tudatok­ban és a társadalmi gyakor­latban”. A szerző a lenini mérték­kel mérve szegényes törté­nelmi, gazdasági, politikai és ideológiai háttérrajz ellenére eléri célját. A szakirodalom módszeres földolgozásával, a nemzeti szocializáció folya­matára, a makro- és a mik­roközösség, a társadalom, a család nemzeti szocializáció­ban betöltött szerepére kon­centrálással, a nemzettuda­tot és a nemzeti érzést for­máló külső és belső tényezők szerepére vonatkozó saját felmérési eredmények ösz- szegzésével a nemzetközi vizsgálódási módszerek ered­ményeivel történő összeveté­sével önvizsgálatra, önmér­sékletre és a helyes nemzeti tudat kialakításának szüksé­gességére int bennünket. Meditációra, mi több: cse­lekvésre indítóak kutatási eredményeinek azon elemei, amelyek szerint a nemzethez tartozás tudata a magyarság körében hangsúlyozott, de formailag homályos, tisztá­zatlan, a konkrét történelmi ismeretekre vonatkozó vá­kuummal terhelt. Kérdés, mennyire lehet megnyugtató az a felmérési tapasztalata, hogy a fiatalok körébeni nemzeti érzés a felnőtt la­kosságétól mérsékeltebb hő­fokú. Vagy az, amely noha domináns, de távolról sem egyeduralkodó érzelmi irány­ként tudja csak jellemezni a saját nemzetünkhöz való ér­zelmi viszonyulást, s ambi­valens magyarság-tudatúak- ról adhat számot. Nemzettudatunk további ellentmondásaira világít rá a megkérdezettek nagyobbik hányadának a magyar anya­nyelvűek egyharmadának idegén állampolgárságát fi­gyelmen kívül hagyó állás­pontja, amely az anyanyel­vűségnek és az állampolgár­ságnak ad prioritást a nem­zethez tartozás eldöntésekor. A teljesítményközpontú nem- zettudatúak esetében jelent­kező, kommunikációs eszkö- I zeink által is támogatott I torzulás, a túlméretezett nemzeti hiúság, az „elvesz­tett nagyság” és a „jelen ide­jű kicsinység”-tudat, a vá­gyak és a realitások közti feszültség szintén feloldásért kiált. A „Nemzeti tudat és ér­zésvilág ...” olvasása I közben sorjázó fenti gondolatok mindannyiunkat j érintenek, s további kutatá- I sok alapjául szolgálnak. A műben felszínre került és a feltételek 80-as évekbeli ne­hezebbé válásával nyilván tovább erősödött negatívu­mok tudatformálásunk mai és jövőbeli követendő irá­nyára, a klasszikusokhoz va­ló visszanyúlásra, a spontán folyamatok helyes mederbe terelésére, a szocialista nem­zeti egység még szorosabbá fűzésére, a cselekvő együtt­gondolkodásra, a népek kö­zeledésére és egymás köl­csönös megértésére kell, hogy ösztönözzenek bennünket! Á falusi kandidátusnál Az akácerdőkkel ?JezetUíén nagy zöld tábla hirdeti: Határőrközség. Nyírbéltek után errefelé már csak Ömböly van közelebb Romániához. Távol a megye- székhelytől, a legközelebbi várostól Nyír­bátortól. A csendes, csinos község közepén hatalmasra nőtt mogyoróbokroktól takar- tan terjedelmes ház. Az ajtaján üzenőfüzet, a homlokzatán tábla: dr. Dankó Gyula ál­latorvos. Tíz községből kilencben ugyan­ilyen külső jegyek kísérik az állatorvosi „rezidenciát”. Bélieken azonban nem akár­ki a lakója. Az itteni doktor nem „csak” doktor, hanem kandidátus, ami azt jelenti, hogy olyan tudományos fokozat birtokosa, amelyet már az Akadémián lehet megsze­rezni és kell megvédeni. A szóhoz társul képként egy kutatóintézet, csillogó műsze­rek, patyolatfehér köpeny... ★ — Debrecenben dolgoztam majdnem két évtizedig az állategészségügyi állomáson, és éppen most lesz négy éve, hogy ide kerül­tünk Béliekre — szorít kezet a látogatóval Dankó Gyula, amint a hatalmas Volga Com­bival megérkezik beteglátogató körútjáról. A gépkocsi egyúttal patika is, és benne van egy sereg gyógyító eszköz. Talán csak mű­teni nem lehet benne. — Csodálkozik ugye, hogy körzetben talál tudományos múltam­mal? Mi tagadás éppen ezért jöttem, így rög­tön az elején túl vagyunk a nehezén. Fél­tem a kérdéstől és íme, fel sem kellett ten­nem. Beszélgetésünk a tágas lakás egyik nagy szobájában folytatódik. Egy hosszú életről, amely az idén fél évszázados és egy tiszteletet parancsoló tudományos pályáról, amelynek hallatán e sorok írójának időn­ként tátva maradt a szája. — Szívesen beszélek világszínvonalú ku­tatásaimról — kezdi dr. Dankó Gyula, és én máris megállók egy pillanatra. Udvarias­ságból is elhallgathattam volna ezt a kije­lentést, nehogy nagyképű ember hírét kelt­sem vendéglátómnak, ha azonban a valósá­got nevezte nevén, egyszerűen nem hallgat- hathatom el. Legyen erre bizonyíték a most következő néhány epizód. — A gombatoxikózisok­UAj írtam kandidátusi értekezésem, — folytatja — ezzel kapcsolatban alig született addig említésre méltó eredmény. Hajdú Guszti bácsi, az állomás nagy öregje behívott hármunkat, kezdőket és felajánlot­ta a virológiát, a kórbonctani és a gomba­toxikológiát. Az első kettő volt a divatosabb, azoknak volt hagyománya, nekem — lehet hogy ügyetlen voltam — a harmadik ma­radt. Végül az életem lett. Pusztán azért, hogy a kevésbé járatos ember is értse mi­ről van szó: a baktériumos megbetegedések­ről lényegesen többet tudunk és nagy ré­szüket sikerrel gyógyítjuk is. A gomba ál­tal okozott fertőzésekről pedig nagyon keve­set. Pedig már a történelemben is okozott galibákat. Egy londoni előadásomban nagy feltűnést keltett, amikor Batu kán moszkvai kudarcát idéztem. A tatárok lovaiknak az akkori moszkvai házak zsúpfedeléből szed­ték ki a szalmát takarmánynak és vala­mennyi ló megdöglött. A penészes szalma mérge okozta a toxikózist. Ez volt tehát a történelemből ismert első penészgomba okozta elhullás. Ma ugyanezt a fuzáriumos tengeritől kapják a sertések vagy más álla­tok. Dr. Dankó Gyula tehát úttörő szerepet vállalt egy bejáratlan tudományterületen. Alig melegedett meg az új helyén amikor már véresen komoly kérdésekre kellett vá­laszt találnia. Emlékezetesek ezek közül az amerikai kontinensről behozott szarvasmar­hák esetei. Közülük is az első volt a bara­bási hereford tenyészet járványa. Szabolcs­Szatmár is a debreceni állategészségügyi ál­lomás hatáskörébe tartozott, ezért innen kel­lett útra kelni a kutató állatorvosnak, meg­vizsgálni, miért hullanak a méregdrága marhák. Teljesen ismeretlen okból volt dög­rováson a nevezetes gulya. A tünet tüdő- emfizéma azaz tüdőtágulat, az ok rejtve, mindaddig, amíg dr. Dankó Gyula a lele­teket össze nem hasonlította a szakiroda- lommal és a saját kutatásaiban leírtakkal. Gombatoxikózis, hangzott a diagnózis és rö­videsen megvolt a gyógymód is. Hasonlókép­pen menekült meg a hortobágyi hereford állomány is a magával hozott betegségtől, öregbítette még számos más fegyvertény is az állomás gombatoxikológusának hírnevét és nemcsak itthon. Rövidesen ismert lett a neve a világ minden részén. — Több mint harminc publikációm jelent meg állatorvosi szakla­pokban. Egyszer, amikor ismét Nagy-Bri­tanniában voltam, meghívtak egy intézetbe nem messze Londontól. Az archívumukban járva beszélgettem egy asszisztenssel, aki ha­talmas meglepetésemre egy külön szektort mutatott a nyilvántartásban a „d” betűnél, ahol valamennyi cikkem szerepelt. Ennek a száma alapján minden egyes publikációmat megmutatta a tárolóban. A levelezésem ha­talmasra bővült és vele együtt a látogatóim is megsokasodtak. Jöttek Japánból, Ameri­kából és még nagyon sok országból. Nem véletlen az érdeklődés, dr. Dankó Gyula kimutatta, hogy a gombák mérgező hatóanyagai nem pusztán mérgeznek, ha­nem elnyomják az élő szervezet immun- rendszerének működését is. Részben innen a világhír. A japánok érdeklődése nagy­részt erre irányult, mert a rák megakadá­lyozása és gyógyítása is ilyen hatásmecha­nizmus kifejlesztésére irányul. Nemcsak ez, de más felfedezések is nagy feltűnést kel­tettek mindefelé, adódik a kérdés: miért éppen dr. Dankó Gyula és miért nem más jött rá ezekre a dolgokra? — Megszállottság kell. Én erre tettem fel az életemet. Nem mentem el szabadságra, mindennap hajnaltól késő estig dolgoztam, mindenhová elmentem ahol gyanús esetet sejtettem. Megtanultam három nyelvet, hogy semmi ne maradjon ismeretlenül előt­tem, amit valahol erről a témáról leírtak. És a szerencse... De hát az csak azoknak kedvez, akik készülnek rá és érdemesek rá, ezt már Flemming is megmondta, aki vélet­lenül fedezte fel a penicillint. — És most Bélieken körzeti állatorvos .. — Az. Ha megkérdezi, miért jöttem el az intézetből, azt mondom ne firtassuk! Beéri ennyivel? — Kénytelen vagyok^. tatlan dolog arról faggatni valakit, amiről nem szívesen beszél. Arról viszont nem mondok le, hogy elmondjam, amit a koráb­bi intézetvezetőről, Hajdú Gusztávról hal­lottam tőle. „Nála nem lehetett tingli-tangli módon dolgozgatni. Vagy csinált mindent az ember, szinte nem kímélve magát, hatalmas céltudatossággal, mindennap teljes gőzzel, hittel, vagy nem. Ezért születtek nagy ered­ményeink.” — Különben ne higgye, hogy egy kutató állatorvosnak üresjárat a körzet. Akinek szeme van hozzá, az itt találja magának a legtöbb újdonságot. Én intézeti koromban is folyton kint voltam a telepeken. Ha nem mászok fel a silótorony tetejébe, sohasem tudom meg, hogy beázik és ettől penészes a takarmány. Semmitől nem vagyok elzárva és nagyszerűen érzem magam itt. Anűál is inkább, mert bár ötvenéves vagyok, nem érzem, hogy egy cseppet is kevesebb lenne az energiám. Beülök a Volgába, bejárom a három helységet és tudom hogy kulcsember vagyok. A gazdát én keltem hajnalok haj­nalán és meggyógyítom a lovát, disznaját, tehenét. Könnyíti az állatorvos — kandidátus, dol­gát az, amit röviden jó családi háttérnek szokás nevezni. Az otthont varázsló feleség, akinek keze nyoma sajátos hangulatot te­remt a házban és biztos hátteret a nyugodt munkához, a három nagy gyerek, akik las­san már kirepülnek. A ház ura így ura a háznak és saját életének. Külföldi szakfo­lyóiratok kivonatait mutatja, ahol változat­lan számban idézik nevét, felfedezéseit, ahol a világelsők között tartják számon ma is. A legfrissebb egy vaskos magyar tan­könyv, az Állategészségtan, amelynek neves szerkesztője dr. Dankó Gyulát kérte fel an­nak megírására, amihez nála jobban sehol sem értenek — csak Nyírbélteken. Dr. Dankó Gyula “ négy évvel ezelőtti váltás, bizonyosan nem volt fájdalommentes műtét, de ahogy élete során jó néhányszor meglepetést szerzett környezetének huszárvágásaival, most is hű maradt önmagához. Nem mondott ugyan le arról, hogy visszakerüljön a tudományos élet sűrűjébe, de nem is ragaszkodik hozzá elvtelenül. Esik Sándor KM o ítj. Rácz Endre: Pannónia földjén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom