Kelet-Magyarország, 1985. augusztus (42. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-12 / 188. szám

1985. augusztus 12, Kelet-Magyarország 5 A (elháborodott utastársak ne­vében Nagy Józsefné kótaji la­kos panaszolta el, mi történt csütörtök este a nyíregyházi vas­útállomásról 7,40-kor induló, Sós- tóig közlekedő 8-as autóbuszon. Ellenőrzés volt. Egy ifjú ellenőr nyakon csípett két fiatal fiút, akik jegy nélkül utaztak. De a potyázok sem a büntetést nem akarták kifizetni, sem pedig a személyi igazolványukat nem voltak hajlandók bemutatni. El­ítélendő dolog, de sajnos meg­esik az ilyen. Ám, ami ezután következett. . . I ki ■ ■Műm» M l Kelet­agyarország [ KÉPEK I II . n Filmművésieti nyári egyetem Egerben szombaton megnyílt az idei filmművészeti nyári egyetem. Ezen a kiurzu-son min­den alkalommal egy-egy kiemel­kedő magyar filmrendező — ez­úttal az Oscar-díjas Szabó Ist­ván — munkásságával ismerked­hetnek meg a résztvevők. Ebben az évben minden eddiginél na­gyobb volt az érdeklődés az im­már 12. atkád ómmal megrende­zett filmművészeti nyári egyetem iránt. A 120 részitvevő közül nyolcvankét ten 'külföldiek, akik tizennégy országból érkeztek. A legnagyobb számban jöttek Fran­ciaországból, Finnországból és Lengyelországból, s az idén elő­ször érkeztek résztvevőik Tunisz­ból és Kolumbiából. A magyar filmművészetről tar­tott megnyitó előadás után a résztvevők megitek in tették a Redl ezredes című film anyagából rendezett kiállítást, majd levetí­tették számukra Szabó István „Koncert” és az „Álmodozások kora” című filmjét. A tíznapos kurzus alatt a hall­gatók mintegy 20 magyar filmet tekintenek meg, közöttük Szabó István valamennyi játékfilmjét. A résztvevők találkoznak magyar filmrendezőkkel és filmkritiku­sokkal is. Fogadóóra. Mátészalkán 1985. augusztus 14-én, de. 8 órától 10 óráig és du. 16 órá­tól 17 óráig Kárpáti Tibor tanácselnök-helyettes tart fogadóórát hivatali helyisé­gében. A megtalált Arisztotelész Megtalálták Szovjet-Észt- országban egy XV. századi velencei ősnyomtatványt, amely De animalibus cím­mel gyűjteményes összeállí­tásban tartalmazza Arisztote­lész, a nagy ókori görög filo­zófus és tudós állattani meg­figyeléseinek és kísérleteinek leírását — jelentette az Iz­vesztyija. A szenzációs lelet a tartui egyetem egyik tanárá­nak könyvtárából bukkant elő. A tanár a század elején oktatott Tartuban. A becses Arisztotelész-gyűjteményt a többi híres tartui nyomdai relikvia között fogják őrizni; ezek legrégibb darabja 1470- ból való. Vesztegzár Forgalomkorlátozások Szaboles és Hajdú megyében A 4-es számú főút 326—328 ki­lométer szakasza között* (iFényes- lütke—Komoró között) mától, au­gusztus 12-től aszfaltozási mun­kák kezdődnek. Ezért itt félpá­lyás útlezárás lesz. A forgalom - irányítást jelzőőrök végzik. A 38- as számú főúton a tokaji Tisza- hídon. — átépítés miatt — a fél­pályás lezárás továbbra is ér­vényben van. A forgalmat jelző­lámpák irányítják. Az erre já­róknak a menetidő meghosszab­bodásával kell számolni. Ugyan­itt a kihelyezett jelzőlámpák is elengedhetetlen információkat nyújtanak a közlekedőknek. Nyíregyházán, a Rákóczi utcán a csatornaépítés és a csomópont­átépítési munkálatok továbbra is folytatódnak, a teljes lezárás mi­att a terelőút változatlan. A 38-as számú főút nyíregyházi átkelési szakaszán Levő szintbeli vasúti kereszteződést augusztus 12., 13., 14-én lezárják. A terelőút köz­vetlen a kereszteződés mellett van., itt is jelzőőrök irányítanak. A Tiszádon—Tiszaluc között levő pontonhíd az éves felújítási munkák miatt augusztus 12-től előreláthatólag szeptember 12-ig szünetel. Átkelni komppal lehet. Dombrád és Cigánd között a pon- tonhídforgalom zavartalan. Deb­recenben. a Széchenyi utcán közműépítés miatt útszűkület és 40 kilométeres sebességkorlátozás van. A 35-ös számú főúton a 67 + 950—73 -f- 750 kilométerszelvé­nyek között padkát építenek. Sebességkorlátozással kell szá­molni. A 47-es számú főút 41 4- 003 kilométerszelvényében át­ereszépítés miatt az utat teljes szélességében lezárták. A forgal­mat 6 méter széles terelőútra irányítják. A 48-as számú főút debreceni átkelésd szakaszán az Április 4-i útd felüljárón vízelve­zető rendszer javítása miatt a jobb és bal oldali szélső forgalmi sávokat lezárták. A IX. NYÍRBÁTORI NEM- ZETKÖZI IFJÚSÁGI vonós­zenei tábor rendezvényei ke­retében ma, augusztus 12-én, hétfőn délelőtt 11 órától Nyír­bátorban a MEZŐGÉP leány- vállalatánál munkáshangver­senyt tartanak. A derék ifjú ellenőr ugyanis a sóstói felüljárón megállíttatta a járművet és meghatározatlan ideig veszteglésre ítélte, azt ál­lítván, ehhez neki joga van. Egyszersmind felszólította az utasokat, hogy bírják rá a két megveszekedett potyázót a fize­tésre. Mert amíg ő — az ellenőr — pénzt vagy igazolványt nem lát, addig az ajtókat nem en­gedi kinyittatni. Akinek meg nem tetszik — hangoztatta — az járjon taxival. Csak hát a busz­kalitkába zárt emberek zöme nem taxival szokott járni, ha­nem a Sóstó—Dombrád között közlekedő kisvasúttal, és nem is annyira „járni” szokott, hanem inkább ingázni a nyíregyházi munkahely és a családi fészek között. Az eset idején is a mun­kából hazafelé tartott a benn­rekedtek legtöbbje. Igen ám, de a kisvasúinak menetideje van, a végtelenségig nem várhat a ké­ső buszra. Parázs hangulat ke­rekedett, tehetetlenséggel és eny­he rosszulléttel elegy. A panaszosnak szerencséje volt, a negyedóra, húszperces vesztegzár után végül is elérte a vonatot. Ám olyanról is hal­lottunk, aki lekéste. Nem lehet könnyű az ellenőr­nek, elismeri e sorok írója. De sok más ember rovására ér­vényt szerezni az igazának — aligha elfogadható dolog. Ehelyett gyorsabban hívjon rendőrt, akik a személyleírás alapján is intézkednek ... (sztancs) DEME DÓRA OSZTÁLYVEZETŐNEK A következő hosszú hét vé­ge bőven ad munkát a Váci Mihály megyei és városi Mű­velődési Központ dolgozói­nak. A felnőtt- és ifjúságne­velési osztály vezetője, Deme Dóra naptárából is ez tűnik ki. Hétfőn délelőtt például a Nyírségi Ősz munkásművelő­dési heteinek programját egyeztetik a vállalatok kép­viselőivel. — Korábban kiküldtünk egy „étlapot” az üzemi nép­művelőkhöz. Külpolitikai, egészségügyi fórumok, anké­tok, író-olvasó találkozók szervezésében tudunk segíte­ni. Kíváncsiak vagyunk a helyi igényekre, ötletekre. Várhatóan az idén is nagy érdeklődés övezi a munkás- filmnapokat, és a televízió Ablak című műsorának al­kotóival ugyancsak sokan szeretnének találkozni. A hétfő délután egy másik egyeztető megbeszélésé: a megyei tanács művelődési osztályával a szabolcsi klub­mozgalom soron következő feladatait tekintjük át. Keddi munkanapját a vá- sárosnaményi művelődési központban tölti. A beregi város és Fehérgyarmat nép­művelőivel rendszeresen tart­ja a kapcsolatot, hogy a mű­sorok cseréje folyamatos le­gyen. Szerdán fogadja a To- rinóból érkező egyetemistá­kat. Július végén egy dele­gációval maga is kint járt a piemonti fővárosban, az olasz vendégek most ezt a látoga­tást viszonozzák. Megmutat­ják nekik a megyei művelő­dési központ épületét, az or­szágos népművészeti kiállí­tást, este táncház és az Ist­ván, a király című film ve­títése zárja a programot. — A vakációzó diákoknak igyekeztünk tartalmas szóra­/----------------------------------------------1--------------------------------­Kérdezzen a MÉSZÖV elnökétől Mához egy hétre, augusztus 19-i, hétfői lapunkban Nagy Miklós, a MÉSZÖV elnöke válaszol olvasóink kérdéseire. Kérjük tehát olvasóinkat, hogy a szövetke­zeti kereskedelemmel, a kistelepülések alapellátásával, iparcikkellátásával, a tüzelőellátással, a szövetkezeti vendéglátással, közétkeztetéssel, a szolgáltatási kultúrá­val kapcsolatos és a MÉSZÖV tevékenységi körébe tartozó egyéb témákkal kapcsolatos kérdéseiket juttas­sák el péntek reggelig levélben vagy telefonon szer­kesztőségünkbe. V- ............................................ / Diákturisták találkozója A KISZ Központi Bizottságá­nak megbízásából a KISZ He­ves megyei Bizottsága augusztus 21. és 25. között rendezi meg az egyetemisták, főiskolások x. or­szágos turisztikai találkozóját. A turisztikát és természetet kedve­lő egyetemistákat, főiskolásokat az idén a lipicai méneséről hí­res Szilvásvárad látja vendégül. Az EFOT szervezői gazdag programmal várják az ideláto­gató diákokat. Egyebek között lovasparádét, cselgáncs-, ökölví­vó- és breaktánebemutatót tar­tanak, s a fiatalok megtekinthe­tik a humorfesztivál díjnyerte­seinek műsorát, A turisztikai és tömegsportversenyeken elfá­radt diákok játékos vetélkedő­kön vehetnek részt. A szervezők — előzetes jelentkezés nélkül — az ország minden részéből vár­ják a program iránt érdeklődő egyetemistákat és főiskolásokat. Augusztusban a Korona bár műsorában a Mini-Max együt­tes szórakoztatja a közönséget. Fellépnek Ménesi Melinda énekes, Tari Tünde, Tari Éva táncosok és Simon Gábor zsonglőr. A színvonalas műsort Hegedűs László, Puszta Ernő és Frei János kíséri, (jl) Lottó­nyeremények A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 32. já­tékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következők: 4 találatos szelvénye 98 foga­dónak volt, nyereményük egyen­ként 103 374 forint; 3 találata 9081 fogadónak volt, nyereményük egyenként 558 forint; a 2 találatos szelvények száma 259 484 darab, ezekre egyenként 24 forintot fi­zetnek. koztató rendezvényeket ösz- szeállítani a nyárra. A nyír­egyházi lakótelepeken várat építhettek, bábokat készíthet­tek az általános iskolások. A nagyobbakhoz szól a sétáló­utca zenés műsora. Csütör­tökön a sorozat következő darabja jelent munkát. A Zrínyi Ilona utcán a Nyírfa Áruház előtt divatbemutató lesz és egy amatőr country zenekar mutatkozik be. — Ami a hangversenyre érkezőnek, az ifjúsági vagy nyugdíjasklubba látogatónak kikapcsolódást jelent, szá­munkra az a munka. De egy- egy sikeres műsoros est ha­tására mi is felfrissülünk. A kevés szabad időmet igyek­szem valóban pihenésre használni. Uszodába járok, félrevonulok egy könyvvel, játszom a keresztgyerekeim­mel, és az egyetemi vizsgák­ra készülök. Debrecenben a népművelés kiegészítő szakot végzem, most ősszel kezdem a második évet. Csillaghullás Augusztusban gyakran látni a csillagos égen felbukkanni né­hány másodpercre fénycsíkot, amely nem más, mint apró me­teoritok nyoma a Föld légteré­ben. Földünk a Nap körüli pá­lyán vándorolva augusztusban több széthullott üstökös pályáját keresztezi, emiatt gyakori ilyen­kor a sokak által ,,esdLlaghuHas­ként” számon tartott jelenség. Pedig ez valójában nem csillag­hullás, hanem az üstökösökről kiszabadult szétszóródó koz­mikus, alig gombostűfejnyi por­szemekről van szó, amelyek bolygónk Légterébe kerülve meg­közelítően 50—100 ezer kilométe­res óránkénti sebességgel szágul­danak. A Földet körű Lvevő lég- réteg LevegőmoLekulái az óriási sebességű kozmikus törmelékkel ütközve felgyorsulnak, ionizá­lódnak. és néhány másodpercre elektromos vezetővé válnak. Az ily módon fényesre gerjedt leve­gőréteg átmérője az egy kilo­métert is eléri, hossza pedig több tíz 'kilométer Lehet. E kozmikus por útja során keletkező ionizált fény csatornát láthatjuk időnként a tiszta éjiszakai égbolton. A halálba motorozott A Nyíregyháza—Nagy kalló közötti út nyírjestanyai be­járójának közelében egy it­tas, motoros férfi ütközött egy személygépkocsival szom­baton este hét óra tájban. A motoros a helyszínen életét vesztette. A balesetnél más nem sérült meg. A hodályban szerviafáról zuhant le egy férfi Geszteré- den. Egy másik ugyanígy járt Bökönyben. A dohány- termelőknek figyelmeztető ez a szombati két eset. A gesz- terédi ember bordatörést szenvedett, a bökönyinek nyílt felkartörése volt. KRÓNIKA KLARA NAPJA A Nap kél 5 óra 36 perc­kor — nyugszik 20 óra 02 perckor. A Hold kél — nyugszik 17 óra 51 perckor. Száztíz évvel ezelőtt, 1875. augusztus 12-én született Nezsiderben, és 86 éves ko­rában, 1961-ben halt meg Tapolcán Csörgey Titusz ornitológus. Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. Mivel már kisdiák korában a ter­mészettudományokkal, s ezen belül is elsősorban a madártannal szeretett fog­lalkozni, egyetemi éveinek végeztével Herman Ottó ta­nítványául és munkatársá­ul szegődött. 1896-tól dol­gozott az Ornitológiái Köz­pontban, amely később Ma­dártani Intézet néven mű­ködött. A kiváló szakem­ber 1922-től a Madártani In­tézet igazgatójaként tévé- ; kenykedett. Madártani ta­nulmányai főként az Aqui- ? la című folyóiratban jelen- ‘ tek meg. Világviszonylata j ban is kiváló madárilluszt- f rátör volt. A magyar isko- j Iákban (a középiskolákban 1 is) évtizedeken árt sok olyan j természetrajz könyvből ta- ; nultak a kisebb-nagyobb j diákok, melyeket ő illuszt- f rált. Nevéhez fűződik Petényi I Salamon János bátraha- | gyott írásainak kiadása. J Gyűjteményének egy jelen- \ tős része a Madártani Mú- } zeumba került. Megjelent I munkái közül jelentősebb j az Űtmutató a mestersé- I ges fészekodvak alkalma- | zásához és a Madárvédelem J a kertben című könyve. Túlnyomóan napos idő várható. Elszórtan azonban futó zápor, esetleg zivatar Is kialakulhat, mérsékelt, változó irányú sziéLLel. A legalacsonyabb hajnali hő- mérséket 12. 17 fok között, a Legmagasabb nappali hő­mérséklet 30 fok körül ala­kul. — Emlékszel, Karl­heinz? Éppen vihar volt, amikor megismerked­tünk. Szörnyen dörgött és villámlott. — Igen, és én szamár, sajnos, nem értettem meg a természetnek ezt a figyelmeztető szavát. — A főnököm újabban rettenetesen fél az ipari kémkedéstől. — És mit tesz ellene? ; — Mindennap meg­vizsgálja a melltartómat, < hogy nincs-e benne re j- j J tett kamera. — Ki volt bátrabb, mint Heraklész, böl- csebb, mint Szókratész, becsületesebb, mint Washington és szebb, mint Apolló? — A feleségem első férje. 11-277 Hírügyeletes: SZ-ANCSJÁNOS í t2‘ I hétfő y - m f í. í .'?' „Minden jól ki van talál­va . . (jl) Időjárás

Next

/
Oldalképek
Tartalom