Kelet-Magyarország, 1985. augusztus (42. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-21 / 195. szám
2 Kelet-Magyarország 1985. augusztus 21. A hallgatóság soraiban a moszkvai VIT szabolcsi küldöttei. Az ünnepség résztvevőinek egy csoportja. Németh Károly beszéde a nyíregyházi alkotmánynapi nagygyűlésen (Folytatás az 1. oldalról) választások megtartására. Népünk méltó módon emlékezett meg a felszabadulás 40. évfordulójáról. Pártunk XIII. kongresszusa az országépítés eredményes folytatására összpontosította figyelmét, s megfelelve a közbizalomnak reális, megvalósítható programot ajánlott a magyar társadalomnak a következő évekre. A választópolgárok túlnyomó többsége a júniusi országgyűlési és tanácsválasztásokon kinyilvánította egyetértését politikánkkal, a javasolt nemzeti program mellett foglalt állást. A választások eredményét joggal tekinthetjük társadalmi rendszerünk és politikánk jelentős sikerének. Az államMost az a legfontosabb, hogy a XIII. kongresszus útmutatásait kövessük, a közösen alakított politika valóra váltásáért egységesen cselekedjünk. Pártunk és kormányunk a fő figyelmet az építőmunka feltételeinek biztosítására fordítja, arra, hogy az országban továbbra is jó politikai légkör, egészséges közszellem legyen. Olyan, amely népünket egységbe fogja, jó minőségű munkára, alkotásra serkent. Sok történelmi leckéből, saját tapasztalatunkból tanultuk meg, hogy mint a szemünk fényére vigyázzunk arra az egységre, amely pártunkat és népünket a szocialista célok jegyében, a kölcsönös bizalom szellemében összefűzi. Elhatározott szándékunk, hogy a szövetségi politikát folytatva a jövőben is a nemzeti összefogás, a szocialista nemzeti egység útját járjuk. Mindannyian tudjuk, hogy az építőmunka feltételei nehezebbek, mint korábban voltak. Nemcsak az országnak, de állampolgárainak is nehezebb a helyzete. Honfitársaink egy részének romlottak az életkörülményei, sokan túlmunkát vállalnak, hogy megtartsák elért élet- színvonalukat. A fogyasztói árak emelkedése mellett a nyugdíjak és egyes szociális juttatások reálértékét nem sikerült megőriznünk. Ismerjük és számon tartjuk a lakásgondokkal küszködök, a családalapító fiatalok, a több gyermekes családok, a kis nyugdíjból élők helyzetét. A gondok megoldását napirenden tartjuk. Mindenkinek be kell látnia azonban, hogy a jogos igények kielégítésében is csak akkor haladhatunk előre, ha azok anyagi alapjait megteremtettük. Hazánkban a romló külső feltételek közepette is lét- biztonság van. életviszonyapolgárok felelősen éltek megnövelt jogaikkal, nagy aktivitást fejtettek ki annak érdekében, hogy képviselőik, tanácstagjaik olyan emberek legyenek, akik a nyílt, alkotó politizálás jegyében eredményesen tudják képviselni érdekeiket. A választások előrelépést eredményeztek a szocialista demokrácia útján, szilárdították a nemzeti egységet, újabb energiákat hoztak mozgásba az építőmunka sikeres folytatásához. Meggyőződésünk, hogy a népfrontpolitika jegyében megválasztott országgyűlés és tanácsok teljesítik hivatásukat, tovább erősítik a dolgozó nép hatalmát: a képviselők és a tanácstagok méltók lesznek a bizalomra, amely őket a közéleti tisztségbe emelte. ink kibírják az összehasonlítást az olyan országokkal, amelyek a gazdasági fejlettségnek azonos vagy hasonló fokán állnak. Ami a legfontosabb, s egyben a gondok leküzdésének is feltétele: szilárd a népi hatalom, a törvényes rend biztosított. Meggyőződésünk, hogy a politiA kongresszus határozatainak sikeres teljesítése társadalmi méretű közös erőfeszítést igényel. Igazi nemzeti sorskérdésünk, hogy a gazdaság intenzív fejlesztése meggyorsuljon, jövedelmezősége lényegesen javuljon. Ez éppen úgy elodázhatatlan feladatunk, mint annak idején a mezőgazdaság szocialista átszervezése volt, vagy a gazdaságirányítás folyamatos fejlesztése. Ha ezeken a területeken idejében nem léptünk volna előre, a világgazdaság ránk nehezedő terhei sokkal súlyosabb gondokat okoztak volna az országnak. A gazdaságban, a kultúrában, életünk minden területén nyissunk még szabadabb utat az előrevivő törekvéseknek, kezdeményezéseknek. Figyelmünket összpontosítsuk arra, hogy jobban kihasználjuk a szocialista tulajdon előnyeit, feltárjuk és hasznosítsuk tartalékainkat. Tudásunkat, erőinket most az irányításban és a végrehajtásban egyaránt azért kell egyesítenünk, hogy jobb, versenyképesebb termékeket állítsunk elő, és ésszerű, takarékos gazdálkodással, szervezettebb munkával, a műszaki fejlesztés gyorsításával megalapozzuk a gazdasági egyensúly további javítását, az életszínvonal érzékelhető emelését. kánk iránt megnyilvánuló bizalom, a szocialista célokban kifejeződő nemzeti egység átsegíti az országot a gondokon. Az ország fejlődése szempontjából nagy jelentősége van, hogy képesek legyünk önmagunkat megújítani, szellemi és anyagi erőinket mozgósítva a változó körülményekhez, a nehezebb feltételekhez alkalmazkodni. Építőmunkánk nagy erőforrása a tömegek politikai érettsége, egyetértése a tennivalókban, a szocialista demokrácia helyes gyakorlása, a dolgozók széles körű és érdemi bevonása a közügyekbe, a döntésbe és az ellenőrzésbe. Tartsuk fenn, fejlesszük tovább azt az alkotó vitaszellemet, a tettrekészséget, a demokratikus légkört, amely a kongresszus és a választások idején országszerte megnyilvánult. Szilárd elhatározásunk, hogy a szocialista demokrácia fejlesztésének útját járjuk. Csakis így valósulhat meg a jogok érvényesítésének és a kötelességek teljesítésének összhangja, a tömegek tevékeny részvétele a közügyek intézésében. Ez jobb feltételeket teremt a nagyobb követelmények érvényesítéséhez, az érdektelenség, a fegyelmezetlenség, a bürokrácia és a pazarlás elleni harchoz. A termelésben a megbízható, jó minőség akkor válhat meghatározóvá, ha javul a munkaerkölcs, nagyobb rangot kap a szaktudás, növekszik az egymásért és a társadalomért érzett felelősség. Az emberi értékek sorában első helyre a munkát, a teljesítményt kell állítani. Adottságaink, anyagi és szellemi erőforrásaink jó hasznosításában meghatározó szerepe van a tudatosan cselekvő embernek. Azon a térképen, amelyen a világ nyersanyagkincseit jelölik, Magyarországot nagyon szerény helyen jelölik. Adottságainkból következik: sok mindent külföldről kell behoznunk, hogy létezni, fejlődni tudjunk. Ezért a részvétel a nemzetek munka- megosztásában számunkra létszükséglet. Mindennél fontosabb azonban, hogy azt a legnagyobb nemzeti értékünket, amit népünk tehetségét, szorgalmát és hazaszeretetét jelenti, jól kamatoztassuk szocialista hazánk javára. Az emberi tudás és akarat, a színvonalas, körültekintő és korszerű vezetés, a fegyelmezett és jó munka képes olyan többlet biztosítására, amely gazdasági fejlődésünk megélénkítéséhez szükséges. Programunk megvalósításának az is elengedhetetlen feltétele, hogy a nyugodt belA jogos igényeket a jobb munkával alapozhatjuk meg Nemzeti sorskérdésünk: gyorsítani az intenzív fejlődést politikai légkört megőrizzük, erősödjön a rend, a szervezettség, az állampolgári fegyelem. Fontos közérdek — és elhatározott szándékunk —, hogy visszaszorítsuk a korrupciót, a visszaéléseket A következő hónapokban az idei népgazdasági terv megvalósítására szükséges összpontosítani figyelmünket. Az ipar az első fél évben a tervezettnél kisebb mértékben növelte termelését. Ebben jelentős szerepe van a kemény tél okozta energiazavaroknak, de munkánk gyengeségei is fellelhetők az okok között. Ismeretes, hogy 1985-re a terv előirányozta a reáljövedelem és a fogyasztás némileg gyorsabb növekedését és azt, hogy megállítsuk a reálbérek csökkenését. Ezek teljesítésének és a VII. ötéves terv jó megalapozásának is előfeltétele, hogy az elmaradást behozzuk, mégpedig oly módon, hogy a gazdaságos, verseny- képes, jól értékesíthető termékek aránya növekedjen. Elismerés illeti azokat a kollektívákat, amelyek eredményes erőfeszítéseket, hathatós intézkedéseket tesznek az év eleji kedvezőtlen folyamatok ellensúlyozására. A meglévő lehetőségek jobb kihasználása érdekében mindenütt szigorú önvizsgálatot kell tartani, hogy kihasználnak-e minden kedvező feltételt, számba vesznek-e minden tartalékot. Ha előbbre akarunk jutni, nem elég csak a célokat kitűzni, a szavak helyett a tettek felé kell fora munka nélkül szerzett jövedelmeket. A visszásságok láttán nem elég felháborodni, hanem mindenkinek a maga területén, lehetősége és felelőssége arányában cselekedni is kell ellenük. dúlni. Számos üzem dolgozói vállalják a több műszakot, a túlórát, a megszokott munkarend átalakítását. Az emberek többsége becsületesen dolgozik, de akadnak munkahelyek, ahol nem nyújtják azt, ami a képességükből telik. A közösség érdeke, hogy mindenki tehetsége szerint vállaljon részt a feladatokból. Olyan felelős, cselekvő magatartásra van szükség, mint amilyet a szocialista brigádok a kongresszusi és a felszabadulási mun- kaverseny aktív részvevői orMindannak, ami a világban történik, népünk is érzi kedvező vagy kedvezőtlen hatásait. Más népekkel együtt mi is hasznát láttuk az enyhülésnek. és kárvallottjai vagyunk a feszültségek kiéleződésének. Szövetségeseinkkel együtt, összefogva más békeszerető erőkkel azért szállunk síkra, hogy minden nép rettegés nélkül, biztonságban élhessen, alkothasson, élvezhesse munkájának gyümölcsét. Tíz esztendeje, hogy Helsinkiben megszületett az egyetértés az összeurópai együttműködés alapelveiről. Ez jó reményekkel töltötte szágszerte és itt, Szabolcsban is tanúsítanak. Kedves elvtársak! A szocialista építőmunkánk fontos feltétele, hogy tisztább legyen a nemzetközi horizont, csökkenjenek a feszültségek, erősödjön az együttműködés a különböző társadalmi berendezkedésű országok között. A feszültebbé vált nemzetközi légkör, a világ- gazdaság számunkra kedvezőtlen változásai próbatételek elé állítanak bennünket is, de gondjaink ellenére békében élünk. Sajnálatos, hogy a földkerekség több pontján napjainkban is véres összecsapások zajlanak. Nem lehet eléggé becsülni, hogy Európában, ahol a két világrendszer közvetlenül érintkezik, s a legnagyobb a katonai szembenállás mértéke, immár 40 esztendeje sikerült megőrizni a békét, amelyért népünk is oly nagy árat fizetett. el a békeszerető emberiséget. A fegyvergyártásban, a nemzetközi viszonyok élezésében érdekelt imperialista körök azonban tovább folytatták és folytatják aknamunkájukat, a maguk javára akarják megváltoztatni a történelmileg kialakult katonai erőegyensúlyt. Mindent elkövetnek, hogy az enyhülés a katonai területekre ne terjedjenek ki, a Helsinkiben megkezdődött folyamat lefékeződjön. Emiatt az elmúlt évtizedben Európa és a világ népei sok nehéz, feszültségekkel terhes időszakot éltek át. (Folytatás a 3. oldalon) Szigorú önvizsgálatot tartsunk mindenütt Támogatjuk az enyhülés fenntartására irányuló erőfeszítéseket Az Ifjú Gárda-zenekar is emelte az ünnep hang-:“41''*!.