Kelet-Magyarország, 1985. augusztus (42. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-18 / 194. szám

1985. augusztus 18. Kelet-Magyarország 15 II Kelet­| magyarországi | KÉPEK | Előjegyzés tüzelőanyagra Űj kórházi szárnyat arattak Kisvárcián A fölösleges sorban állás el­kerülése érdekében előjegy- zéses rendszert vezettek be a Kelet-magyarországi TÜZÉP telepein. Ezzel valamennyi vásárló az igénybejelentés sorrendjében, sorban állás nélkül kaphatja majd meg a fát, a szenet. Megújul a Zrínyi Ilona utca A Zrínyi Ilona utca (a sé­tálóutca) közműhálózatának teljes felújítását végzik Nyír­egyházán, a tanácsi építőipa­ri vállalat szakemberei. Ko­vács István, a városi tanács műszaki osztályának vezető­je elmondta, hogy az itt ta­lálható víz- és gázvezetékek annak idején nem meghatá­rozott terv szerint készültek, hanem mindig a pillanatnyi helyzetnek megfelelően. Rég­óta nem került sor rekonst­rukcióra, pedig az elavult hálózat ezt már korábban is szükségessé tette volna. (Ezt bizonyítja az is, hogy az elő­ző évben két alkalommal is jeleztek gázszivárgást erről a helyről.) Előreláthatólag ok­tóber végére elkészülnek a munkákkal, és a sétálóutca új aszfalt- és műkőlburkolatot kap. Jövő év tavaszán pedig a kertészeti munkákkal is végeznek, és az erre járók­nak kellemes pihenést bizto­sít majd a környezet. (kertész) VONATTAL A SÓSTÓRA. Az augusztus 20-i sóstói ünnepség­re az autóbuszok mellett vonat­tal is ki lehet majd jutni. A kisvonat 9,10 órakor indul a Pe- tőfi térről, 9,18-kor áll meg a vásártérnél, s fél tízkor érkezik a sóstói állomásra, ahonnan 11,55-kor indul majd vissza a városba. Kétszáz ágyas szárnnyal gazdagodott a kisvárdai kórház. A nyolcvanhárom­millió forintos költséggel fel­épült rehabilitációs és utó­kezelő szárny terveit a deb­receni KELETTERV szakem­berei készítették, a kivitele­zés a SZÁÉV munkája. A csökkent munkaképességű, állandó orvosi ellátásra szo­ruló betegek rehabilitációját szolgáló új létesítményt a megye és Kisvárda párt-, ál­lami és társadalmi szervei­nek vezetői jelenlétében szombaton délelőtt adták át rendeltetésének. Tóth László tanácselnök üdvözlő szavai után Benjá­min László: Nyitány című verse hangzott el Zajácz D. Zoltán tolmácsolásában, és a dögéi úttörők furulyazene­kara adott műsort. A kultu­rális program végeztével dr. Horváth Ottó, az egészség- ügyi miniszter helyettese mondott rövid beszédet, ki­emelve az új kórházi szárny hiánypótló jelentőségét: nemcsak Kisvárda és kör­nyéke, hanem az egész me­gye rászorulói számára szol­gálja ezentúl a munkaképes­ség helyreállítását. A mi­niszterhelyettes végezetül át­adta az új létesítményt dr. Fekete Imre igazgató főor­vosnak, majd kitüntetések, Agrameteoirológiai á 110*111 ásókat kamstruáLtaik a növénytermesz­tés számára az OMFB támogatá­sával.. több intézmény összefogá- sá/val a Gamma Művekben. A berendezés fkét típusának egy- eigy mintapéldá'n.ya elkészült, ezeiket most próbálja ki a gya­korlatban az Országos Meteoro­lógiai Szolgálat. A szabadba ki­helyezett műszereikhez 200 méte­res kábeleken érzékelőfejeket csatlakoztattak. Az érzékelők a határ különböző pontjaim mérik a levegő hőmérsékletét, nedves­ségtartalmát, a szél irányát és Az első betegek és gondo­zóik a modern rehabilitá­ciós osztályon. (Császár Csa- ba felvétele) jutalmak átadására került sor. A megnyitóünnepség utolsó programpontjaként a meghívottak és érdeklődők megtekintették az egy- és kétágyas szobákat, a rönt­genkészülékkel, fizikoterá­piás részleggel is ellátott új kórházi szárnyat. A rehabilitációs és utóke­zelő osztályok létrehozásá­ban legtöbb érdemet szer­zett egészségügyi és építő­ipari dolgozók közül az egészségügyi miniszter „Ki­váló Munkáért” kitüntetés­ben részesítette dr. Fekete Imre igazgató főorvost, Szil­vái János gazdasági igazga­tót, Zilahy Béláné csoport­vezető raktárost, Alexa Sán­dor kőművest, Árokszállási Gusztáv művezetőt, Hadzsi János festő szakmunkást, Ja­kab Mihály vízvezeték-sze­relőt és Perjési János bri­gádvezetőt. Megyei főorvosi dicséretet kapott Hegedűs Béláné, Székely Jánosné, Százvai István, Faragó An­na, Somogyi Lászlóné, Ko- losta Józsefné, Meggyesi Jó- zsefné, Lipták Károlyné, Ta­kács Zoltánná és Kői. Lász­lóné. sebességét, a talaj nedvességét, továbbá a napsütéses órák szá­mát. Az újonnan kifejlesztett agro- mieteo.rológlai állomások alkal­mazása elősegíti, hogy a földe­ken a legmegfelelőbb időpontok­ban kezdjenek hozzá a mezőgaz­dasági munkákhoz. Különösen hasznosnak ígérkeznek a műsze­rek a kalászosok éts a kukorica vetési és betakarítási idejének maghatározásakor, de az öntözés­nél, permetezésnél és műtrágyá­zásnál is jól alkalmazhatók. Meteorológiai állomások mezőgazdasági üzemeknek Űj, öt kútoszlopos benzinkút nyílik Tisza vasvári ban a Polgár felé vezető 36-os út mentén az alkotmányunk ünnepének tiszteletére. A lakosság régi vágya teljesül ez­zel, hiszen eddig nagyon sokan Tiszalökre jártak tankolni. A benzinkútnál a helyi áfész büfét működtet. Az üzemanyagtöltő állomást egyébként a Vasvári Pál Tsz üzemelteti. KITÜNTETÉS Falcsik Ferenc, a megyei pártbizottság gépkocsive­zetője 60. születésnapja alkalmából a Munka Érdem­rend bronz fokozata kitüntetést kapta. A kitüntetést az Elnöki Tanács megbízásából szombaton bensőséges há­zi ünnepség keretében Varga Gyula, a pártbizottság első titkára nyújtotta át. Nem szoktunk kitüntetést kommentálni, de a mostani ' hadd legyen kivétel, hiszen l Falcsik Ferenc 38 éves gép- j kocsivezetői szolgálatából ,34-et közöttünk, a Kelet- Magyarország munkatársai í között töltött. Már a leg- I idősebb aktív újságíró is | vele kezdte a vidékre já­rást, az anyagok gyűjtését. : És ő nem csak vitte a fia­tal újságírókat, de tapasz­ai talataival, tanácsaival segí­tette is őket. Sok olvasónk J lapunk és az üzemi újságok hasábjain is találkozhatott jóízű riportjai, a kétkezi embereket ábrázoló írásai alatt a nevével. Mert amíg az újságíró bent járt az üzemben, a tsz-ben, a ta­nácsházán, addig Falcsik Ferenc legalább annyira ér­dekes dolgokat tudott meg kint — a portástól, a falusi emberektől az üzem, a fa­lu életéről. És nem mellékesen: e kö­zel negyven esztendő során egy és egynegyed millió ki­lométert vezetett baleset- mentesen .. Réti Mátyás neves festőművész alkotásaiból nyílik augusz­tus 19-én kiállítás Tiszadobon. Képünkön a Tiszadobon született művész egyik alkotása. BALESETEK Kizuhant a vonatból Nagy József (17 éves, alkalmi munkás) érdi lakos folyó hó 16- án a délutáni órákban a Nyír­egyháza felől Mátészalka felé közlekedő személyvonaton ittas állapotban a vonat folyosóján, nyitott kocsiajtó mellett utazott. Nyírbátorban, amikor a vonat a váltókon haladt át, nevezett az ajtón kiesett és olyan súlyos sé­rülést szenvedett, hogy a hely­színen meghalt. L. Erika 8 éves, általános is­kolai tanuló folyó hó 15-én a délelőtti órákban Vásárosnamény területén irányjelzés nélkül szándékozott balra kanyarodni kerékpárjával. Eközben eléka­Nyári nyitvatartás a magán-kis­kereskedelemben Az eLmúlít hetekben. a Legna­gyobb kánikuláiban észrevehető­en megnehezedtek a , vásárlási körülmények: a szokásosnál is több a bezárt üzlet a fővárosban és vidéken egyaránt. Ezenkívül .számos helyen féliműszakna rövi­dítették a nyitvatartási;, a keres­kedelmi dolgozók nyári szabad­ságát másképpen nem tudják ki­adni. Miivel sok a bezárt üzLet, úgy tűnik, hogy a magán-ki siker esik e- dőik közül is ilyenkor húzzák le legtöbben a redőnyt. Am a KI- SOSZ-tól kapott tájékoztatás sze­rint ez nem így van: a legtöbb kiskereskedő nem a nyári asúes- forgalam idején, inkább január­ban megy el szabadságra, ami­kor kisebb a forgalom. Sőt, az idegenforgalmi és üdülőhelyeken nyaranta még vasárnap is nyit­va tartanak, s számos idényárus ás megjelenőik a strandokon és a nyár a lót erű Letek en. A magán-kiskereskedelemről szőlő rendelet alapján ebben a szakmáiban aiz évi szabadság 24 munkanap, s ezt a magán-kiske­reskedő bármikor igénybe vehe­ti, mindössze beáélenstési kötele­zettséggel tartozik a területileg illetékes tanács kereskedelmi osztályának. A tanácsoknak nem kell engedélyezniük, csaík tudo­másul veszik a bejelentést, ám ha úgy Látják, hogy egy-egy la­kókörzet ellátása az alapvető cikkekből nem biztosított, meg­próbálnak megegyezésre jutni a kiskereskedőkkel a szabadsá­gukat iLletően. így van ez pél­dául többnapos ünnepek előtt is. amikor különös gonddal ügyel­nek arra, hogy lehetőleg ne zár­janak be a m agán - kényé rá rusok. Az üdülőhelyeken, árusító bü­féseknek módjuk van arra, hogy a nyári szezon után középisko­lák büféit üzemeltessék, s a ta­pasztalatok szerint mind többen élnek ezzel a lehetőséggel. Szá­mukra a szabadság egy részének időpontjia adott: a téLi és a ta­vaszi iskolai szünetekben zárják be büféiket. ÚJ ABC-ÁRUHÁZAT ad­tak át Kisvárdán az alkot­mány napja tiszteletére szombaton délelőtt. A Gyár utcai lakótelepen és környé­kén élők ellátását javító modern, háromszáz négyzet- méter alapterületű üzlet másfél millió forintos áru­készlettel várja szerdától a vásárlókat. LAPUNK LEGKÖZELEB­BI SZÁMA augusztus 21-én, szerdán jelenik meg. nyarodott a már előzésben levő személygépkocsinak, amely el­ütötte. A baleset következtében a gyermek súlyos sérülést szen­vedett. Rátkai Gizella (22 éves. MAV- dolgozó) demecseri lakos folyó hó 15-én az éjjeli órákban a 4. sz. főútvonalról a kékcsel út- szakaszra történő kanyarodás közben személygépkocsijával gyorshajtás miatt kisodródott és az árokba borult. A baleset kö­vetkeztében a személygépkocsi három utasa könnyű sérülést szenvedett. A vizsgálat valamennyi ügyben folyamatban van. KRÓNIKA I ILONA NAPJA A Nap kél 5 óra 44 perc­kor, nyugszik 19 óra bl perckor. A Hold kél 7 óra 49 perckor, nyugszik 21 óra 11 perckor. * Hetvenöt évvel ezelőtt, 1910. augusztus 16-án szü­letett, és 66 éves korában, 1976-ban halt meg Túrán Pál Kossuth-díjas akadé­mikus, egyetemi tanár. 1985. augusztus 19., hétfő HUBA NAPJA J A Nap kél 5 óra 45 perc­I kor, nyugszik 19 óra 50 perc­I kor. I A Hold kél 9 óra 11 perc­I kor, nyugiszik 21 óira 30 perc- I I kor. I I Kétszázöt évvér ezelőtt. 1 1780. augusztus 19-én szüle­I tett és 77 éves korában, 1857-ben hunyt el Pierre Jean de Béranger francia I költő. j 1985. augusztus 20., kedd ALKOTMÁNY ÜNNEPE ; A Nap kél 5 óra 46 perc- | kor. nyugszik 19 óra 48 perc- [ kor. kél 10 óra 31 perc­kor, nyugszik 21 óra 49 perc­kor. Százhetvenöt évvel ez- előtt, 1810. augusztus 20-án született Kiskéren és 88 évea korában, 1898 novem- | bérében hunyt el Párizsban : G-ruby Dávid orvos. Nyugat felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet, késő délutántól egyre több- felé valószínű zápor, ziva­tar. A szél északira fordul és egyre élénketob. erősebb, zivatar környezetében átme­netileg viharos lesz. Mér­séklődik a meleg. A legala­csonyabb éjszakai hőmér­séklet 16, 21 fok között, a legmagasabb nappali hő­mérséklet nyugaton 20, 25 fok, keleten 25, 30 fok kö­zött várható. Távolabbi kilátások hét­főtől csütörtökig: főleg a keleti országrészekben ala­kulhatnak ki még záporok, majd országszerte napos lesz az idő. Átmeneti hő­mérséklet-csökkenés után mérsékelt felmelegedés vár­ható. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12, 17 fok kö­zött várható, a legmagasabb 'nappali hőmérséklet álta­lában 26, 31, de az idősziak elején 21, 26 fok között lesz. Jelentős mennyiségű legalább napi 5 mm) csapa­dék az ország területének 40 százalékán várható. ★ Vízmű Gulácson. Csak­nem nyolcmillió forintos költséggel vízmű épül a be­regi faluban, melynek lakói családonként tizennyolcezer forinttal járultak a kivitele­zés költségeihez. A Beregi Víztársulat munkájára sem lehet panasz, hiszen a mun­kát az idén kezdték, s a ter­vek szerint október végére be is fejezik azt. 11-277 Hírügyeletes: BALOGH GÉZA 18., vasárnap ■ >n* 9 w Időjárás

Next

/
Oldalképek
Tartalom