Kelet-Magyarország, 1985. augusztus (42. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-18 / 194. szám

(Innen melléklet 1985. augusztus 18. „A felzárkóztatás időtálló célunk" Megyénk lakossága okkal kíséri megkülönbözte­tett figyelemmel a magyar történelem során első tör­vényünket, amely a hosszú távú terület- és település- fejlesztésről szól. Településeink 1986. január 1-től ön­állóan gazdálkodnak saját lehetőségeikkel, s egyben élhetnek a kormány segítségével is, hiszen külön anyagi támogatásban részesülnek a kedvezőtlen adott­ságú térségek — így Szabolcs-Szatmár megye — hát­rányaik leküzdésére. Ezért kérte meg Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyettest, az Országos Tervhivatal el­nökét Kopka János főszerkesztő: válaszoljon a Kelet- Magyarország kérdéseire. O Az országgyűlés tavaszi ülésszakán új terület- és településfejlesztési irányokat tűzött ki. Mi indo­kolta, hogy másfél évtized leforgása után másodszor készüljön hosszú távú fejlesztési koncepció? Az 1971- ben elfogadott elképzelések napjainkra korszerűtlenek­nek bizonyultak? — A nyolcvanas évek közepén időszerűvé vált, hogy a tervezők — sok más kérdés mellett — a terület- és település- fejlesztés irányelveit is kritikusan elemezzék és az ezredfor­dulóig terjedő időtávra továbbgondolják. Ennek indokát há­rom pontban lehet összegezni. Először: A kormány által 1971-ben meghatározott fel­adatokból sok minden valóra vált. Az ország térségei közötti különbségek jelentősen csökkentek, felgyorsult a főként tör­ténelmi okok miatt elmaradt országrészek fejlődése. A fog­lalkoztatás területileg teljesebbé vált, sok ember találhatott lakóhelyéhez közelebb munkahelyet. Olyan nagyvároshálózat alakult ki, amely megteremtette a magyar településhálózat egyenletesebb és harmonikusabb fejlődésének alapjait. A tervezés most magasabb minőségi szintről indulhatott ki, bái az is igaz, hogy sok területen — pl. a közlekedésben, a táv­közlésben — a reméltnél lassúbb a fejlődés. Másodszor: Az elmúlt 15 év alatt nagy változások követ­keztek be a gazdálkodás feltételeiben és ezek hatnak a tár­sadalom fejlődésére. A megváltozott körülmények a telepü­lésfejlesztésnél is felszínre hoztak jó néhány ellentmondást. A gazdaságban megkezdődött — és most már fel kell gyor­suljon — az intenzív, a minőségi tényezőkön alapuló fejlő­dés, miközben a terület- és településfejlesztést jobbára vál­tozatlanul az extenzív folyamatok jellemezték. Így például továbbra is nagyarányú maradt a népesség városokba áram­lása. Ezzel egy időben a városok gyorsan fejlődtek, növeke­dett a lakásépítés, a kommunális beruházásokat is ehhez igyekeztünk igazítani, a városlakók életének minősége sokat javult. Eközben viszont az indokoltnál kevesebb gondot és pénzt fordíthattunk a községek fejlesztésére, és ez érthetően elégedetlenséget váltott ki a falusi lakosságból. Harmadszor: Eltökélt szándékunk a szocialistá demok­rácia szélesítése, tartalmi elmélyítése. Ezzel szorosan össze­függésben az intenzív szakasz követelményeihez igazodva folyamatosan korszerűsítjük gazdaságirányítási rendszerün­ket, növeljük a tervezés és gazdálkodás felelős önállóságát. E törekvések újszerű feladatokat rónak a megyei és a helyi tanácsokra is: tevékenységüket a növekvő önállóság feltéte­lei és követelményei közepette kell kifejteniük. A tanácsi munka egyik nagy fontosságú színtere a terület- és a telepü­lésfejlesztés terveinek kidolgozása és megvalósítása. Csak úgy lehet megfelelni a lakosság igényeinek, ha a tervezés és a megvalósítás igazodik a helyi gazdasági és földrajzi adott­ságokhoz, az értékes hagyományokhoz, ugyanakkor figye­lembe veszi az össztársadalmi lehetőségeket, törekvéseket is. O Mi jellemzi az országgyűlésen elfogadott hosszú távú elgondolásokat? Milyen lesz a magyar tele­pülésfejlesztés további útja, módja? — A jövő terület- és településfejlesztésének mindenek­előtt fokozottabban kell sajátos eszközeivel hozzájárulnia a gazdaság megújulásához, szerkezete átalakulásához. Úgy vé­lem, itt távolról sem használtuk ki a helyi adottságokat. A termeléshez nem mindig áll rendelkezésre a megfelelő kép­zettségű munkaerő, infrastruktúra, kutatási háttér. Gyakran gyenge a kooperációskészség is, így például a termelőszövet­kezetek — mondjuk a megyehatárokat átlépve — sokszor ne­hezen találnak partnerre a közeli vállalatokban, gazdaságok­ban, s ez az emberi és a természeti erőforrások pazarlásához vezet. Arra kell tehát törekednünk, hogy az egyes térségeken belül a termelés, az infrastruktúra, továbbá a szellemi és anyagi erőforrások között az előrehaladást legjobban szol­gáló arányok alakuljanak ki. A térség alatt korántsem csak közigazgatási egységeket — így megyéket kell érteni, hanem a területi munkamegosztás optimumát lehetővé tévő körze­teket. . Az ezredfordulóig jellemzővé kell válnia a korábbinál kevésbé városokra összpontosító fejlődésnek. Nagyobb figyel­met szándékozunk fordítani a kisebb térségek fejlesztésére, a települések közötti együttműködésre. Nagyobb hangsúlyt kap a községek fejlesztése is, méghozzá úgy, hogy az a vá­roslakóknak is kedvezzen. Ha ugyanis érezhetően javul a fal­vakban lakók életkörülménye, csökken a városba vándorlás és az ezzel együtt a városi ellátásra nehezedő nyomás. Ugyan­akkor, élve a nagyobb önállósággal, a városok is továbbfej­lődhetnek, s újabb nagyközségek válhatnak városokká — ez történelmi irányzat. E folyamat a falusi lakosság számára is kedvező, hiszen a lakóhelyéhez közelebbi nagyobb települé­seken találhat munkaalkalomra. Elő kívánjuk segíteni, hogy a kistelepülések megtartsák riépességüket, a városfejlesztés ésszerűbb és tervszerűbb legyen, javuljon a települések kö­zötti közlekedés és távközlési összeköttetés. A terület- és tele­pülésfejlesztés új hosszú távú elképzeléseit az is jellemzi, hogy oldódnak a korábban merev kategóriák. A települési viszonyok és a gazdálkodás rendszere a tanyacsoport, üdülő­telep, kisközség, nagyközség, kisváros és nagyváros számára egyaránt lehetővé teszi a helyi, illetőleg a térségi igényekhez és adottságokhoz jobban igazodó fejlődést. Egyúttal növek­szik a lehetősége a települések valamilyen együttese közös, összehangolt fejlődésének is. Az elmaradottabb, kedvezőtle­nebb adottságú tájegységek, városok és községek jövőjét to­vábbra is a felzárkóztatás jellemzi majd. Ennek útját első­sorban abban látjuk, hogy erősítjük a helyi gazdasági alapo­kat, gyorsabban fejlesztjük az infrastruktúrát. A jelenlegi, alapvetően fenntartó jellegű támogatások helyett, ezért olyan Beszélgetés Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyettessel, az Országos Tervhivatal elnökével a terület- és településfejlesztésről és Szabolcs-Szatmár holnapjáról árnyalt támogatási rendszert igyekszünk működtetni, amely a kedvezőtlen adottságú térségek hátrányainak leküzdésében — a felzárkóztatásban — a tartós megoldásokat, a hatékony termelési szerkezet kialakítását, a hátrányos helyzetet kiváltó okok végleges megszüntetését ösztönzi. © Hogyan illik ebbe a képbe Szabolcs-Szatmár me­gye? Mennyiben volt jellemző a mi megyénkre a felzárkózás az eltelt tizenöt évben, s milyen elképze­lések születtek a további felzárkóztatásra? — Feltétlenül a felzárkózás és a felzárkóztatás a jellem­ző. Szabolcs-Szatmár történelmileg az ország elmaradottabb térségei közé tartozott, és ez sok tekintetben még ma is igaz. A különbségek persze 1971 óta lényegesen kisebbek lettek. Érdemes ezt néhány szemléletes adattal érzékeltetni! A het­venes évek elején például Komárom megyében ezer lakos közül 240 dolgozott az iparban, Szabolcs-Szatmárban viszont csak 60. A „legjobb” és „leggyengébb” közötti különbség te­hát négyszeres volt. Mára Szabolcs-Szatmár ezer lakosából 95 dolgozik az iparban. És ami fontosabb: az aktív keresők csaknem 40 százaléka a tág értelemben vett infrastruktúra terén végez munkát. A kedvező irányú változások ellenére még mindig Szabolcs-Szatmárban a legelterjedtebb a távol­sági ingázás. Az sem kedvező, hogy a megyében élő munka­képes korú nők egynegyede eltartott, s ezzel á megye „vezet” az országban. Nagy iramú felzárkózás és felzárkóztatás jellemző az infrastruktúrára is. 15 éve Szabolcs-Szatmárban száz ember közül mindössze 14-hez jutott el a vezetékes víz, ma már 70 élvezheti annak előnyeit. Igaz, országszerte száz lakosból már nyolcvanan kapnak vezetékes vizet, a megye elmaradása azonban ma már alig 10 százalékos. A szolgáltatások ugyan­csak gyors ütemben fejlődtek az önök megyéjében, bár szín­vonala csak Nyíregyházán, Nyírbátorban, Kisvárdán és Má­tészalkán felel meg a követelményeknek. A megye keleti pe­remén — Vásárosnaményon és Fehérgyarmaton túl — és az aprófalvakban a lakosság ellátása ma sem mondható jónak. Hasonló a helyzet a közlekedésnél. A kistelepüléseket csak ritkán forduló járatok kötik össze, s ez nem csak az ellátás kiegyensúlyozását, de a megyén belüli ingázók sorsát is ne­hezíti. Márpedig ebben a megyében a lakosság több mint 7 százaléka naponta ingázik. A kistelepülések és a városok kapcsolatának szintén fontos tényezője a távközlés színvo­nala. Bár 30 településen épült korszerű postahivatal, az or­szágosan 100 lakosra jutó csaknem 13 telefonnal szemben az önök megyéjében ugyanez a mutató az országosnak csupán harmada. E néhány példa is igazolja, hogy Szabolcs-Szatmár sokat ledolgozott az évszázados történelmi hátrányából, de azt is, hogy sok mindent kell még bepótolni. O Faluvégi elvtárs szerint mi az, ami az évezred végéig behozható az elmaradásból? Mit irányoz­nak elő az elmaradott, kedvezőtlen adottságú térségek­re az új terület- és településfejlesztési elképzelések? — A felzárkóztatás a gazdaság, az infrastruktúra és a kultúra területén időtálló célunk, ezt a következőkben is foly­tatni kívánjuk. A megvalósítás módija azonban változik. Az intenzív szakasz sajátosságának megfelelően a gyorsabb elő­rehaladás forrását döntően a helyi gazdasági alapok erősíté­sével kívánjuk megteremteni. A jövőben már nem egyszerűen munkahelyek létesítése a fő feladat, sokkal inkább a haté­kony foglalkoztatás feltételeinek megteremtése. Változás az is, hogy míg korábban főként az ipartelepítéstől vártuk a megoldást, a jövőben a többi ágazat — gazdaságos és a helyi adottságokhoz igazodó — fejlesztése is egyenrangú jelentő­ségre tesz szert, mint például a mezőgazdasági termelés szer­kezetének megváltoztatása, vagy éppen az üdülésre, pihenésre alkalmas területek idegenforgalmi célú fejlesztése. A lényeg tehát nem az, hogy a fejlődés milyen ágazati szerkezetben valósul meg, hanem az, 'hogy tartósan egészséges, jövedel­mező módon menjen végbe. E felfogás érvényesülésének mikéntjére néhány szabolcsi példával is szolgálhatok. Az iparfejlesztésben az ipariLag fejlettebb Nyíregyháza, Mátészalka és Kisvárda vonzáskör­zetére érdemes lenne nagyobb gondot fordítani, mert az úgy­nevezett „kistérségi kooperációk” révén hatékonyabbá vál­hatna a foglalkoztatás. A kedvezőtlen adottságú termelőszö­vetkezetek melléküzemági tevékenységének bővítése ugyan­csak teremthet új és egyben hatékony munkaalkalmakat. Szabolcs-Szatmár három országgal határos és ez is további lehetőségeket kínál a fejlődésre. így a korántsem kihasznált megyei építőkapacitás határon túli hasznosítására, vagy a zá­honyi átrakókörzet további iparosítására. A kereskedelmi el­látást színesítheti, s egyben a kapacitások jobb kihasználását teheti lehetővé a kishatármenti árucsere-forgalom bővítése. A példákat hosszan lehetne még sorolni, de a döntő az: mennyire sikerül föltárni és még inkább kiaknázni a kínál­kozó lehetőségeket. A célirányos fejlesztés eredményei már a VII. ötéves tervidőszakban is jelentkezhetnek mind a terme­lési szerkezet korszerűsítésében, mind a gazdasági alapok erősítésében, vagy a teljes foglalkoztatás hatékonyabbá téte­lében. Ügy vélem, hogy ily módon Szabolcs-Szatmár megye az ezredforduló tájára (gazdasági alapjait és az infrastruk­túra kiépítettségét tekintve) elérheti a majdani országos át­laghoz mérten a közepesen fejlett megyék színvonalát. O Mi az, ami ebből már a közelebbi években meg­valósulhat? — A kormányzat a következő öt évben átfogó programot kíván megvalósítani a gazdaságilag elmaradott térségek fel­zárkóztatására. E társadalmi-gazdasági program hét megye 559 községét öleli fel és ezeknek közel egynegyede — ponto­san 125 település — Szabolcs-Szatmár megyében, a Dél-Nyír­ségben, a Szatmári-síkságon, a Tiszaháton és az Erdőháton található. A program megvalósítása kedvezőbb feltételeket te­remt e térségek gazdasági fejlődéséhez, a települések népes­ségmegtartó képességéhez, az elvándorlás és a távolsági in­gázás csökkentéséhez. A megvalósításhoz az állam is ad se­gítséget, de az erőfeszítések csak akkor bizonyulhatnak iga­zán sikereseknek, ha párosulnak a már annyiszor említett he­lyi lehetőségek feltárásával az ipar, a mezőgazdaság, a szol­gáltatás területén. Ily módon már a következő években je­lentősen mérséklődhetnek a különbségek az alapfokú ellá­tásban. A tanácsok a támogatásokkal megnövelt saját erőt a helyi igények gondos mérlegelésével a legfontosabb célokra fordíthatják. Például a szociális lakásigények kielégítésére, a magánerős lakásépítés ösztönzésére, az oktatás feltételeinek javítására, az egészséges ivóvízellátás kiépítésére, a fekvőbe­teg-ellátás javítására. O Beszélgetésünkben On többször is utalt a taná­csok önállóságának növekedésére. Mit vár a kor­mány a tanácsoktól, amikor nagyobb önállóságot ad számukra a gazdálkodásban, a tervezésben? — Az országgyűlés csak a fő irányokat jelölte meg, az elképzeléseket tartalommal már a megvalósítás helyszínén lehet és kell megtölteni. A megyék ezekben a hetekben ké­szítik el saját hosszú távú terület- és településfejlesztési el­gondolásaikat, korszerűsítik rendezési terveiket, ezzel össz­hangban dolgozzák ki VII. ötéves tervüket. A megyei és he­lyi tervek kidolgozásának körülményei lényegesen eltérnek a korábbiaktól. A döntéseket most már azok hozzák meg, akik rendelkeznek a megfelelő helyi ismeretekkel, s akik a döntésekből eredő feladatokat végre fogják hajtani. A taná­csi irányítás és szabályozás rendszere ennek szellemében kor­szerűsödik, vagyis bővül a tanácsok gazdasági önállósága, mérséklődnek a központi kötöttségek. A megnövelt önállóság ugyanakkor a tervezésben -is másfajta szemléletet követel. A legfontosabb, hogy a tanácsok a terveikben foglalt döntéseket ne csak a lakosságért, hanem a lakosság bevonásával hozzák meg. Az ilyen döntéshozatali gyakorlat egyik eszköze lehet a jövőre mindenütt bevezetésre kerülő településfejlesztési hoz­zájárulás is, amelynek konkrét összegéről és hovafordításáról a lakosság közvetlenül határoz. Olyan célokat kell tehát ki­tűzni, amelyekkel az állampolgár nemcsak egyetért, de ame­lyeket a megszavazott hozzájáruláson túl társadalmi munká­val, kommunális kötvények vásárlásával is segíteni kíván. O Vajon a jelenlegi gazdasági helyzetben komolyan lehet számítani a terület- és a településfejlesztés terén a társadalom plusz munkájára és anyagi áldozat- vállalására? — Az elmúlt években éppen azt tapasztalhattuk, hogy igen. A nehezebb gazdasági körülmények ellenére országszer­te új, értékes társadalmi folyamatok bontakoztak ki, erősöd­tek föl. Megsokasodtak a helyi kezdeményezések, fokozódott lakosságunk anyagi részvállalása településeik fejlesztésében. Mindez ékes bizonysága annak, hogy ha valóban vonzó és sürgető igények kielégítésére tűzünk ki feladatokat, azok megvalósításában lehet az emberekre számítani. Őszinte örö­mömre szolgál, hogy a települések fejlesztése, a lakóhelyi kör­nyezet óvása, szépítése hazánkban alkotó együttgondolkodás­ra, előrevivő cselekvésre mozgósító közüggyé vált. A telepü­lések gazdagításáért végzett társadalmi munka az elmúlt években az Önök megyéjében is szépen növekedett, egy la­kosra számítva tavaly már csaknem ezer forint volt. Nagy eredménynek tartom ezt, még ha ez az összeg a megyék átla­gának csupán kétharmada. Meggyőződésem, hogy vonzó cé­lokkal, okos mozgósítással a megye itt is hamarosan utoléri a többit. A terület- és településfejlesztés tehát közüggyé vált, amit az is fémjelez, hogy míg 15 éve a kormány hagyta jóvá a fej­lesztési elképzeléseket, idén már az országgyűlés vitatta meg és fogadta el azokat. Az új országgyűlés településfejlesztési és környezetvédelmi állandó bizottságot is létrehozott, hogy az élet minőségét mind jobban meghatározó települési és ter­mészeti környezet megóvását, fejlesztését rendszeresebben, szakszerűbben és összehangoltabban segíthessük, szolgálhas­suk. Az ezredfordulóig szóló terület- és településfejlesztési el­gondolásokat a legszélesebb körben vitattuk meg. A tervezők­kel együtt dolgoztak a tudományos élet szaktekintélyei épp­úgy, mint a tánsadalmi és tömegszervezetek hozzáértő és ten­ni akaró képviselői. Az országos fő irányok kitűzése után a helyi és időben közelebbi feladatokról a párbeszéd a válasz­tási előkészületek során folytatódott. Jól körvonalazolódott elképzelések ismeretében kezdődhetett meg tehát az újonnan megválasztott tanácsok településfejlesztési és -rendezési ter­veinek kimunkálása, összegezve az eddigieket: meggyőződéssel állíthatom, hogy a legszélesebb értelemben közüggyé vált te­lepülésfejlesztés a jövőben mindinkább építhet a társadalom összefogására. A terület- és településfejlesztési koncepció, a kormány ahhoz kapcsolódó cselekvési programja és a meg­növekedett helyi tenniakarás nagyszerű lehetőséget teremt valamennyiünk számára ahhoz, hogy érezhetően jobbítsuk a városban és falun lakók életét, harmoniíkusabbá tegyük az egész ország fejlődését. Ehhez a .nemes, országépítő munká­hoz a megye valamennyi lakosának sok sikert kívánok. £ Köszönjük a beszélgetést. KM

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom