Kelet-Magyarország, 1985. július (42. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-06 / 157. szám

16 Kckt-Miiyaramáe 1985. július 6. SPORT ^ ti Ökölvívás Nyolc nyíregyházi a döntőkben Péntekien a második ver­senynappal folytatódott a küzdelem az országos ököl­vívó vasutasbajnokságon. A felnőtt szupernehéz­súlyban a sérült nyíregyháza Sándor Zoltán nem állt ki a szintén NYVSSC öklöző File Ervin ellen. Az ifjúságiaknál, az 54 kg-os döntőben Bognár László (Szolnoki MÁV-MTE) ellenfelét Lőrinc Lajost (Szombathelyi HVSE), erős vérzés miatt leléptették, így a szolnoki fiú nyert. A má­sik döntőn az ifjúsági 60 kg- ban is szolnoki siker szüle­tett, Kardos Zolán pontozás­sal verte a szombathelyi Sza- kály Sándort. A két játéknap mérkőzéseiről Gál Tibor nemzetközi mérkőzésvezető így vélekedett: — A mérkőzések színvona­lát erősen meghatározza a versenyzők felkészültsége. Voltak nagyon képzett, kül­földi viadalok rutinjaival felvértezett öklözök és olya­nok, akik kevés mérkőzéssel, képzettemül érkeztek Nyír­egyházára. Két ilyen ökölví­vó mérkőzése pedig ritkán hoz hárommenetes és szín­vonalas csatát. A .mai döntők 9 órakor kezdődnek, és a tizenegy ta­lálkozóból nyolcban . lép NYVSSC-s ökölvívó szorító- ba. Salakmotor BEK-forduló Nyíregyházin Ojabb színvonalasnak ígérkező nemzetközi salakmotorversenyt rendeznek vasárnap délután Nyíregyházán. A város nagydíja és a junior EB-elődöntő után most Béke Barátság Kupa egyé­ni forduló várja a motorsport szerelmeseit a Zalka Máté utcai stadionban. A szocialista orszá­gok legjobb 21 éven aluli fiatal­jai lépnek pályára a 17 órakor kezdődő találkozón. A BBK-sorozat harmadik állo­máshelye lesz a nyíregyházi ver­seny. Az első két fordulót Len­gyelországban, illetve Szovjet­unióban rendezték, s a házigaz­dák sorában ezúttal hazánk kö­vetkezik. Húsz futamban döntik el a versenyzők a harmadik, nyír­egyházi forduló sorrendjét. Bul­gária, Csehszlovákia, Lengyelor­szág, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szov­jetunió két-két, hazánk négy motorosa adja ki a rajthoz álló tizenhat fős mezőnyt. Az indulók között lesz a csehszlovákok két kiválósága, Matusak és Präger. Az elmúlt évi találkozóhoz hasonlóan színvonalas ver­senynek ígérkezik a Béke Ba­rátság Kupa idei nyíregyházi viadala. ök ketten és a szovjetek közül Szverev bejutott a junior EB döntőjébe! A lengyel fiatalok az első két fordulóban nagyon gyengén szerepeltek, így várha­tóan megpróbálják összeszedni magukat a nyíregyházi viadalon. Az NDK két motorosa, Jening és Ott nagyszerű formában van. A románok és bolgárok, bár nem tartoznak a verseny esélyesei közé, de könnyen okozhatnak meglepetést. A magyar színeket a követke­ző sportolók képviselik: Gyepes Barnabás (Békési Volán), Papp Zsolt (Borsodi Volán), Üj- helyi Sándor (Szegedi Volán) és Kovács András (Nyíregyházi Vo- lán-Dózsa). A találkozó tarta­lék versenyzője két nyíregyházi fiú: Kovács Zoltán és Nagy Já­nos. Röplakdm Bécsi torna Becsbe utazott tegnap az NYVSSC NB I-es férfi röp- labdaasapata. A szabolcsi gárda nemzetközi tornán vesz részt az osztrák fővá­rosban július 7—9 között. Az osztrák torna és sport­szövetség kéthetes rendez­vénysorozatának egyik prog­ramja a nemzetközi férfi és női röplabdatorna. Az NYVSSC csapatának ellen­felei: az osztrák A- és B-vá- logatott, valamint egy cseh­szlovák klubcsapat, a TJ Fridek Mistek. A négy gárda három napon körmérkőzés­sel dönti el az elsőség kér­dését. Az NYVSSC röplabdázói pénteken autóbusszal utaz­tak el Nyíregyházáról. Az éj­szakát Tatabányán töltötték, és ma reggel mentek tovább Becsbe. Mivel a mérkőzések mindhárom játéknapon dél­után hat órakor kezdődnek, marad idő másra is bőven. A következő játékosok utaz­tak el a bécsi tornára: Doro­gi László, Batai János, Pré- kopa Tamás, Pál László, Drotár György, Szikszai Gé­za, Varga László és Kánya Gábor. A nyíregyházi sport­delegációt Kosztik József, az NYVSSC férfi röplabda-szak­osztályának elnöke vezeti. Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az idén is értékel­ték a megyei felnőtt és Ifjúsági labdarúgó-bajnokság sportsze­rű ségi versenyét. A megyei lab­darúgó-szövetség a bajnokság kezdete előtt, a versenykiírásban tájékoztatta a klubokat a sport- szerűségi verseny értékelésének szempontjairól. A csapatok a mérkőzéseken, illetve a találko­zók után történt sportszerűtlen­ségeikért úgynevezett hibaponto­kat kaptak. A hibapontrendszert a szövetség részletesen kidolgoz­ta. A sportszerűség! versenyben a klubok felnőtt és ifjúsági lalb- darúgócsapatát együttesen érté­kelték. Az elmúlt évben a Záho­nyi VSC bizonyult a legsportsze. rűbb csapatnak a megyei baj­nokságban. Az 1984/85-ös bajnokság összhi- bapontszáma közel azonos volt az elmúlt évivel. Akkor 1038, az idén 1045 pontot gyűjtöttek össze a csapatok. Az összes hibapontok több mint felét, 58 százalékát a felnőttosapatok szerezték, ör­vendetes. hogy különösen kirívó sportszerűtlenség, botrány egy SportmxmrOaúgi vormomy Fehérgyarmat az élen bajnoki találkozón sem történt. Két helyen, Tuzséron és Nyír­egyházán volt ugyan mérkőzés utáni rendzavarás, de pályabe­tiltásra nem került sor. Csupán a Nyíregyházi Volán-Dózsa gár­dájának kellett egy mérkőzést játszania zárt kapuk mögött. A kisebb mérvű rendzavarások száma hárommal több volt az elmúlt esztendei bajnoksághoz képest, az idén 17 Ilyen eset volt. Az 1984/85-ös megyei labdarú­gó-bajnokságban 116 jáékos ju­tott a kiállítás sorsára. 56 felnőtt és 61 ifjúsági. A kiállítások okai: a játékvezető megsértése miatt 44, az ellenfél bántalmazása mi­att 62, egyéb sportszerűtlenség miatt pedig 10 esetben villant a piros lap. A kiállítások száma az elmúlt évi 12S-höz képest vala­Hol van Sárközi, Kárpáti és Hidepli? Átigazolási kérdőjelek... Lapunk tegnapi számában ír­tuk: a szokásos év eleji orvo­si vizsgán az NYVSSC labdarú­gói között ott volt Csékc György, Kökény Miklós és Far­kas István, valamint egy új fiú, Szondi Gábor is. Hiányzott vi­szont a bajai Sárközi István, a rakamazi Hidegh Lajos és a bu­dapesti Kárpáti Imre, akiknek a Nyíregyházára kerülését a pi­ros-kék klub vezetői már beje­lentették. Nem láttuk ott a sa­ját nevelésű Kelemen Gyulát sem ... A két kapusról — Rab- csák Jánosról és Varga Attiláról — legalább megtudtuk, ők iga­zoltan voltak távol. De mi van a többiekkel? Ezt kérdeztük Csonka Zoltántól, az NYVSSC labdarúgó-szakosztályának el­nökétől és Papp László szak­osztályvezetőtől. — Szó sincs arról, hogy Cséke, Kökény és Farkas marad — mondta Csonka Zoltán. — Ma­guktól mentek el a sportorvos­hoz, nyilván azért, hogy új klubhoz kferülve, nem akarnak mindjárt orvosi vizsgával kez­deni. Azaz, munkára készen várják átigazolásukat. Hogy hová mennek, arról nincs tudo­másunk . . . — Szondi Gábor az NYVSSC neveltje — / válaszolta Papp László. — öt tavaly egy évre kölcsönadtuk a DMVSC-nek. A 12 hónap lejárt, így visszatért hozzánk. Ami Sárközit illeti, ő hároméves szerződést írt alá hozzánk. A jobbszélsőt egy hó­napja szalagsérüléssel .műtöt­ték, így a jövő héten tisztázó­dik, mikor kezdheti el a felké­szülést. Számítunk rá, és bízunk benne, hogy hamarosan edzésbe áll. Kárpáti július 10-én kezdi el az edzéseket nálunk. Kelemen az ifjúsági válogatottnál edző­táborozik, azért hiányzik egye­lőre. — A rakamazi Hidegh Lajos­sal viszont gondjaink vannak — folytatta a szakosztályelnök. — ö aláírt hozzánk, de most két NB I-es klub is megkereste kedvező ajánlattal, s ez megza­varta a fiút... Mi ragaszko­dunk hpzzá, így vagy nálunk játszik, vagy marad Rakamazon. Mert amennyiben a hozzánk aláírt átigazolását visszavonja, akkor a szabályok szerint más­hová nem mehet, továbbra is Rakamazon kell játszania. — Szerettük volna még átiga­zolni Tarcsa Bálintot is, a Nagy- ecsedi Tsz SE-ből — mondta be­fejezésül Csonka Zoltán. — A csatár rendszeresen járt is a me­gyei válogatott mérkőzéseire, nagyon igyekezett, de aztán a lelkesedése váratlanul alábbha­gyott . . . Végül közölte, nem jön hozzánk, marad Nagyecse- den. (bd) melyest csökkent. A legkevesebb játékost Fehérgyarmat és Mária- pócs csapataiból állítottak ki, 1— 1-et. Mindkettőt az ifjúsági együttesből. A negatív véglet: Ibrány 14, Ajaík, Hód ász és Tyú­kod 10—10 kiállítás. A legtöbb felnőtt játékos a Nyíregyházi Vo­lán-Dózisa csapatából kapott pi­rosat. hatan fejezték be idő előtt a játékot. A legtöbb ifjúsági já­tékost Ibrány (1.1), Ajak és Nagy- ecsed (7—7), valamint Hodász (6) együtteséből állítottak ki. A sárga lapos figyelmeztetések miatti automatikus eltiltások az elmúlt évi 86-hoz képest nőtt. Az idén 95 (74 felnőtt és 21 ifjúsági) játékos „sárgaságát” követte el­tiltás. Itt a Záhony nyert 10, mögötte szorosan Nagyhalász és Ibrány végzett 9—9 esettel. A me­zőnyben egyedül a Nyírbátor csapatainál nem volt sárga lap miatti eltiltás. Ifjúsági mérkőzés két alkalom, mai maradt el, Mándok, illetve Tyúkod hibájából. Csonka ifjú­sági csapattal történő kiállás 4 ízben fordult elő. Az 1984/85. évi megyei labdarú­gó-bajnokság sporszerűiségi ver­senyének végeredménye: 1. Fe­hérgyarmati SE 19, 2. Máriapócsi Tsz SE 21, 3. Tiiszavasvári Lom­bik SE 25 hibaponttal. Az elmúlt évi győztes Záhonyi VSC 75 hi­baponttal a 14. helyre csúszott. A isportszerűségi verseny kiesői: Tyukodi Tsz SE 84, Nyh. Volán- Dózsa 92, Ibrányi SZSE 93 hiba­ponttal. Feltűnő az i-brányiak visszaesése, hiszen az elmúlt év­ben a második helyen végeztek a sportszerűségi versenyben. összefoglalva tehát, mint a leg­sportszerűbb csapat, a Fehér­gyarmat játékosai érdemelnek dicséretet. Sok csapatnál viszont a játék mellett nagyobb gondot kell fordítani a sportszerű küz­dőszellem kialakítására. Különö­sen az ifjúsági labdarúgók ese­tében. Mert a labdarúgás — bár sajnos már nem „csak” — végül is játék. Emberek játéka. (m. 1.) Hét végi műsor SZOMBAT Ökölvívás: az országos vasutasbajnokság döntői a nyíregyházi városi stadion játékcsarnokában, 9,00 órá­tól. Üszás: Üsszon az egész­ségéért tömegsportverseny a sóstógyógyfürdői uszodád ban, 11,00 és 13,00 óra kö­zött. Nevezni a helyszínen lehet, a 14 éven aluliak 25, a 14 éven felüliek 50 mé­tert úsznak. vasárnap Labdarúgás: Fehérgyar­mati SE—Nagyecsedi Tsz SE, a Magyar Népköztár­sasági Kupa megyei dön­tője a fehérgyarmati sport­telepen, 17,00 órától, v: Fo­dor S. (Soós, Kelemen). Salakmotor: a Béke Ba­rátság Kupa nemzetközi verseny egyéni, 20 futa- mos viadala Nyíregyházán, a Zalka Máté utcai moto­rosstadionban, 17,00 órától. Tömegsport: a nemzet­közi szövetkezeti nap tö­megsportversenyei Csen- gerben, a Szamas-parti út­törőtáborban, valamint a Szamoson, 10,00 órától. A sportágak: sporthorgá­szat, labdarúgás, teke, asz­talitenisz. Üszás: Osszon az egész­ségéért tömegsportverseny a sóstógyógyfürdői uszo­dában, 11,00 és 13,00 óra között. Nevezés a helyszí­nen! KOSSUTH RADIO 8,25: Családi tükör. — 9,00: Színes népi muzsika. — 10,05: Ismét a javából. — 12,39: Déli zeneparádé. — 13,20: Népzenei példatár. — 13,30: Kontinensek — szántóföldek. — 14,10: A bét embere. — 14,20: Mindennapi irodalmunk. — 14,50: Régi hí­res énekesek műsorából. — 15,10: Üj Zenei Üjság. — 16,00: 168 óra... — 17,30: A szülő­föld muzsikája. — 18,45: Hí­res történetek — nagy egyé­niségek. — 19,45: János vitéz. Daljáték. — 22,15: Komolyze­ne — könnyedén. 22,40: Euró­pa hangversenytermeiből. — 0,10: Az Eastman rézfúvós- együttes játszik. PETŐFI RÄDIÖ 8,11: Népszerű muzsika. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9,05: Íróvá avatnak ... — 9,51: Rózsavölgyi Márk: Első ma­gyar körtánc. — 10,00: Szombat délelőtt. — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,05: Miska bá­csi levelesládája. — 14,00: Ma­gunkat ajánljuk! — 17,05: Tip­top parádé. — 17,30: Kiván­csiak klubja. — 18,30: Üj olasz slágerek. — 19,05: Népdalok, néptáncok. - 19,29: Elvis Pres­ley összes felvételei. — 2®,38. Intés. Versek. — 21,05: Közkí­vánatra! — 23,15: George Ben­son együttese játszik. — 24,00: Éjféltől hajnalig. nyíregyházi radio 8,00: Hírek. Lapszemle. Év­fordulónaptár. — 8,20: A he­ten történt, összeállította: Pal- fl Balázs. — 8,40: Hét végi te­ríték, zenével. A tartalomból: Sport-gmk (Horvát Péter) — Sporthőskor (Antal István) — A tizenkilencedik . . . (Pálfi Balázs) — „Az ördög győz mindent szégyenleni” (Vécsey Agnes) — Mándy Iván Deb­recenben (Antal István) Péter-Pál után . . . (Szilágyi Mária) — 9,58—10,00: Műsor­előzetes. (A nap szerkesztője: Ágoston István) MAGYAR TV 8,30: Tévétoma. — 8,35: Nas ekran. — 8,55: Építészet. — 9,15: Csak gyerekeknek! — 9,40: Keménykalap és krumpli- orr. Filmsorozat. — 11,45: Ma- gellán. — 11,55: Képújság. — 14,25: Az élet kalandja. Fran­cia film. — 15,20: Cimbora. — 16,10: Marco Polo. Olasz film­sorozat. 5. rész. — 17,20: Hl­nek. — 17,25: Reklám. — 17.30: Magyar tájak. — 18,05: Képúj­ság. — 18,10: Objektív. — 18,55: Reklám. — 19,10: Tévétoma.— 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv­híradó. — 20,00: Vers minden­kinek. — 20,05: Szombat esti fllmkoktél. Nemzetközi bűvész­parádé. — 21,05: Nagyon külön­leges ügyosztály. Amerikai filmsorozat. — 21,30: A Beach Boys együttes. — 21,55: Li­dérc egy csalogányon. Angol tévéfilm. — 23,00: Tv-híradó 3. —• 23,10: Himnusz. 2. MŰSOR 14,45: Képújság. - 14,50: Mafllm-magazln. — 15,00: Nem­zetközi teniszbajnokság. — 20,30: Mi ketten. Angol tévé- filmsorozat. 4. rész. — 20,55: Tv-híradó 2. — 21,15: Mária­nap. Tévéfiim. — 23,10: Kép­újság. SZOVJET TV 17,25: Hírek. —v 17,30: Dersu TJzala c. film. I. rész. — 19,00: Híradó. — 19,35: Táncritmus. — 20,15: Wimbledon — tenisz­torna. — 21,25: Hírek. — 21,30: Rajzfilm. — 21,35: Délen töl­tött őszi napok. — 23,20: Nem­zetközi szemle. SZLOVÁK TV 8,25: Hírek. — 8,30: Pionírok magazinja. — 10,00: Ez is le­het hobbi (ism.). — 10.10: A homokbuckák között — szovjet filmsorozat 2. rész (ism.). — 1 ] .25: Ismeretterjesztő műsor. — 11,55: Hírek. — 14,25: Hírek. 14,30: Milyenek vagyunk, mi­lyenek leszünk? — 15.00; Halak és halászok — 7. rész: Spor. — 15,10: Béke és barátság — nemzetközi motocrossverseny. — 16,50: Júniusi sporttükör — magazin. — 17,10: Kis-Kárpá­tok — természetfilm. — 17,40: Bohemia '85 — nemzetközi ke­rékpárverseny 5. szakasz. — 18,15: Nótaszó. — 18,20: Esti mese. — 18,30: Válaszolunk nézőink leveleire. — 18,40: Rej­telmes sziget — tévéfilmsorozat. — 19,10: Külpolitikai kommen­tár. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Szórakoztató műsor. — 20,55: Igaz történetek az életből — tévéjelenet. Az adás végén: a Mates számainak sorsolása. — 22,10: Gólok, pontok, másod­percek. — 22,25: Hírek. — 22,35: A fehér hálószoba titka. Angol bűnügyi tévéfilm. — 0,10: San Remo ’85 — az 'olasz könnyű­zenei fesztivál műsorából. 2. rész. 7., vasárnap KOSSUTH RADIO 7,30: Kopogtató. — 8,10: öt kontinens hét napja. — 8,25: Énekszóval, muzsikával. — 9,00: IUyés Gyula Babitshoz. — 10,05: Édes anyanyelvűnk.— 10,10: örökzöld dallamok. — 11,00: Gondolatjel. — 12,15: Harminc perc alatt a föld kö­rül. — 12,45: Folytonosság. — 12,55: Népdalkorök pódiuma. — 13,20: Mit üzem a rádió? — 14,10: Művészlemezek. — 14,54: Csendes Don. Rádiójáték. Be­fejező rész. — 16,05: Solomon zongorázik. — 17,01: Érték­megőrző. Riport. — 17,30: Ko­molyzenei lemezlovas. — 18,40: Imádok férjhez menni. Színhá­zi előadás. — 21,32: Operettda­lok. — 22,10: Sporthíradó. — 22,25: A rádió lemezalbuma. — 23,31: Kiáltás magunkért.. Ver­sek. — 23,46 Bruschino úr. Részletek. PETŐFI RADIO 6,00: Népszerű muzsika ko­ránkelőknek. — 7,05: Az evan­gélikus egyház félórája. —7,35: Vasárnapi orgonamuzsika. — 7,52: Torna. — 8,05: Bator fá­ja. Mesejáték. — 8,53: Az MRT gyermekkórusa énekel. — 9,05: Jókedvű vagyok. — 9,50: Rá­diókabaré. — 11,10: Vasárnapi koktél. — 12,03: JÓ ebédhez szól a nóta. — 13,05: Mit hal­lunk? — 13,30: Versek. — 14,00: Szerpentin. — 15,05: Tás­karádió. — 16,00: Poptarisznya. — 20,00: Slágermúzeum. 21,05: Könnyűzene. — 21,35: Társalgó. — 23,10: Kellemes pihenést! — 24,00: Éjféltől hajnalig. NYÍREGYHÁZI radio 9,00: Hírek. Évfordulónaptár. 9,20: Délelőtti barangolás. A tartalomból: Emlékek kövein (Antal István) — Slágerlista — Utcák, terek, emléktáblák (Ágoston István) — Dallal, ci- terával. Az tJjfehértói Rozma­ring citeraegyüttes. Bemutatja László Judit — Dalosok a Ti­sza partján (Matyasovszki Edit) — 10,58: Műsorelőzetes. — 19,30—20,00: Hírek, tudósí­tások. összefoglaló Észak-Ti- szántúl sportjáról. (A nap szerkesztője: Ágoston István; MAGYAR TV 8,25: Tévétoma. — 8,30: Óvo­dások fllmműsora. 1. Mate;, a ló. 2. Mackó Misi visszatér, 3. A csokoládégyártó gép — 9,00: Drágalátosok. Szovjet kis- film. — 9,10: Keménykalap és krumipliorr. Filmsorozat. — 10,05: Hírek. — 10,10: Mesélő házak. Irodalmi séta Szege­den. — 10,35: Zenebutik. — 15,40: Képújság. — 15,45: A Közönségszolgálat táiékoztató- ,ja. — 15,50: Nótasző. — 16,10: Reklám. — 16,15: Műsorainkat ajánljuk! — 16,45: Minden lé­ben két kanál. Angol bűnügyi filmsorozat. Halál a családban. — 17,35: Reklám. — 17,45: Le­gyen szerencsénk! Társasjáték. — 18,25: Hírek. — 18,30: Delta. — 18,55: Reklám. — 19,10: Té­vétorna. — 19,15: Esti mese. — 19,30: A Hét. — 20,30: Hírek. — 20,35: Hell és a nők. NSZK tévéfilm. — 22,10: Áruházak ajánlata. — 22,15: Hírek. — 22,20: Himnusz. 2. M0SOR 14,55: Képújság. — 15,00: Nemzetközi teniszverseny. — 20,00: Telesport. — 21,50: Száz híres festmény. — Angol rö­vidfilm. — 22.00: Mi ketten. Angol filmsorozat. 5. rész. — 22,25: Képújság. MOZIMŰSOR Kert mozi, július 6.: ARANY A TO FENEKÉN. 7-én: KÉJNÖ KALIFORNIÁBA KÉSZÜL. Krúdy mozi, 6—7-én: A CA­PA. Béke mozi, 6-án, de.: ÖLD MEG A SOG UNT! Du.: ÉN ÉS CATERENA, UTOLSÖ TANGÓ PÁRIZSBAN (1972). 7-én, du.: ÉN ÉS CATERINA. UTOLSÖ TANGÖ PÁRIZSBAN (1972). Matiné: HÜVELYK MATYI. Móricz mozi, 6—7-én: 101 KIS. KUTYA, KLUTE. ■■■■■■■■■■■■MVMBanaHMBaHnBaBmHaBwinüBMBnMHBHRi Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329 Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401 Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő, 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25 . 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesl- i tőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, fél évre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 l'f I L J HALLGASSUNK CT ü ü11 NÉZZÜNK MEG Lá1L11L1Q < H L •-L> J r 41«H11 í»> 4 11 ihTl 1985. július 6„ szombat 1985. július 7., vasárnap

Next

/
Oldalképek
Tartalom