Kelet-Magyarország, 1985. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-23 / 171. szám
A vásárosnaményi faforgácslapgyár készáruraktárát bővítik. Saját kivitelezésben a csarnok belső terét magasítják, 260 centiméterre növelik, korszerű acélszerkezettel látják el a tetőt. (Elek Emil felvétele) Az ismeretszerzés és a pihenés, üdülés sajátos színterei a nyári egyetemek. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezetének évről évre megrendezett nyári egyeteme július 22-én délután nyílt meg a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző főiskolán. A nyíregyházi történelmi nyári egyetem a korábbi útkeresés után megtalálta sajátos témakörét, profilját: történelmi áttekintést nyújt az utóbbi években a német nyelvterületről érkezett hallgatóságnak. Az előadások német nyelven hangzanak ei, a hallgatók többsége — mintegy 120 vendég az idén is az NDK-ból érkezett, de vannak érdeklődők az NSZK-ból és Ausztriából is. A nyári egyetem hallgatói vasárnap érkeztek Nyíregyházára, hétfőn délelőtt városnézésen jártak, majd délután fél 3 órakor a főiskola nagy előadótermében megnyílt az augusztus 3-ig tartó program. „Magyarország helye és szerepe a nemzetközi kulturális életben” címmel Nádor György, a Nemzetközi Kulturális Intézet főigazgatója tartott nyitó előadást. A vendégek hétfőn ismerkedési esten vettek részt, kedden két előadást hallhatnak az érdeklődők hazánk földrajzá- ról, gazdaságföldrajzáról és a magyar oktatásügyről. Délután beszélgetésre kerül sor megyénk vezetőivel, így a mai magyar valóság megismeréséhez is közelebb kerülnek a nyári egyetem hallgatói. A résztvevők egy csoportja. A továbbiakban előadás hangzik el népünk történetéről 1944-ig, az ország fel- szabadulásáról, a népi demokratikus átalakulásról, a mai magyar társadalomról, Szabolcs-Szatmár népművészetéről, a XX. századi magyar zenéről, hazánk kapcsolatairól a német nyelvű államokkal. Foglalkoznak az előadásokon a magyar külpolitika és a nagyvilág számos kérdésével, s mivel hazánk gazdaságának korszerűsítése érdeklődést vált ki külföldön is, az egyik előadás témája a mai magyar gazdaság. Természetesen pihentető programokra is sor kerül a két hét alatt. Egész napos kirándulást szerveznek a Szabolcs — Paszab — Tokaj útvonalon, érdeklődés esetén Sárospatakra. Megnézik a Sóstói Múzeumfalut, az országos népművészeti kiállítást, filmvetítés, egész napos megyei kirándulás, üzem- és tsz-látogatás is helyet kapott a nyári egyetem programjában, amely augusztus 2-án búcsúesttel zárul. Kéthetes polgári védelmi szemle kezdődött hétfőn Szabolcs-Szatmár megyében. A szemlebizottság ellenőrzi a megye tanácsainál, üzemeinél, intézményeinél folyó polgári védelmi munkát, annak szervezését, ami egyik feladata a munkahelyi vezetőknek. Az ellenőrzések során a bizottság tagjai vizsgálják az elmúlt két esztendőben végzett tevékenységet, a tervek, okmányok meglétét, ezek ismeretét, valamint az ellenséges támadás, az elemi és üzemi katasztrófák során szükséges védelmi anyagok tárolását, az ezekre biztosított pénz szabályszerű fel- használását. A szemlebizottság tagjait hétfőn délelőtt Bánóczi Gyula, a megyei tanács elnöke, megyei polgári védelmi parancsnok fogadta. A parancsnoki értekezleten részt vett Gyuricsku Kálmán, a megyei pártbizottság titkára, valamint a városok és Tisza- vasvári tanácsának elnökei. Berki Mihály vezérőrnagy, a polgári védelem országos törzsparancsnoka elmondta, hogy az ellenőrzések során felmérik az eddig elért eredményeket és segítik a megyei törzsparancsnokság munkáját, az itt élő és dolgozó emberek felkészítését. Az augusztus másodikáig tartó szemlén közel száz tanácsot, üzemet, intézményt keresnek fel a szakbizottságok, hogy tájékozódjanak az ott folyó polgári védelmi munkáról. Többek között ellátogatnak a záhonyi MÁV átrakóba, a nyírbátori cipőgyárba, a nyíregyházi papírgyárba, a Vásárosnaményi ERDÉRT-hez, s a megye jellegéből adódóan megnézik a máriapócsi Rákóczi Termelő- szövetkezet felkészültségét. A polgári védelemnek fontos feladata az ellenséges támadást megelőző védekezésre és 1 megye száz üzemében, intézményében Polgári védelmi szemle az azt követő helyzetre történő felkészítés mellett az ipari katasztrófát, vagy természeti csapást követően az emberek, a lakosság és az anyagi javak mentése. Hétfőn délután már megkezdték a szemlebizottságok a munkájukat. Először a Taurusban tájékozódtak a felkészítés eredményeiről, majd az üzemlátogatás során meggyőződhettek a gyakorlati feladatok végrehajtásáról. Ezt követően a tiszavas- vári Alkaloidába mentek. Mindkét helyen elismeréssel szóltak a bizottság tagjai az üzemek polgári védelmi munkájáról, és javaslatot tettek a további feladatokra. (sb) Az új irányítási formával megszűnik a tanács közvetlen vállalatirányítási tevékenysége, helyette a törvényességi felügyelet gyakorlása kerül előtérbe. Az eredményes működéshez szükséges, hogy a vállalati tanácsok tagjai, a küldöttgyűlés és a közgyűlés megfelelő informáltsággal rendelkezzen a vállalat dolgairól, hogy felelősen tudjanak dönteni a következő évek terveiről, a nagy egészet érintő kérdésekről, aminek a végrehajtása továbbra is az igazgató feladata marad, a személyi felelősséggel együtt. Megnyílt a nyári egyetem Október 8—14. között Gyorsított ütemben MA A biztosításról (2. oldal) Amatőr alkotók <2. oldal) Elöljáró — modell nélkül (3. oldal) FORGALOMIRÁNYÍTÁS SZÁMÍTÓGÉPPEL L j Volántelep Kisvárdán a villamos- szigetelő és műanyaggyár, valamint a baromfifeldolgozó közötti területen építették meg mintegy 28 millió forintért a Volán új I műszaki és forgalmi telepét. Á kivitelező a SZÁÉV volt. A három javítőállomá- sos — ebből kettő szerelő- aknás — új üzemcsarnok több mint ezeregyszáz négyzetméter alapterületű. Ebben kaptak helyet a kiszolgáló segédüzemek, s a szociális rész is. így megoldódott a nagy teherbírású és a magas építésű járművek javítása. Alsómosási lehetőség, fékpróbapad, üzemanyag- fogyasztás-mérés, jármű- azonosító berendezés sitb. mind megtalálható az új telephelyen. A gépkocsik javítási lehetősége a jelenlegivel szemben háromszorosára nő. A csar- rtok berendezései a legkorszerűbbek. Az új telep átadásával az egész javítási és forgalomirányítási rendszert számítógépes programmal irányítják. Előadások német nyelven Alakulnak a vállalati tanácsok II szovjet kultúra napjai hazánkban Szovjet kulturális napokat rendeznek idén ősszel hazánkban: október 8—14. között negyedik alkalommal kerül sor a rendezvénysorozatra, amely része a hazánk és a Szovjetunió közötti négy évtizedes, a kultúra minden területére kiterjedő, széles körű együttműködésnek. A mostani kulturális napok kiemelkedő jelentőségűek abból a szempontból is, hogy kapcsolódnak hazánk felszabadulásának 40. évfordulójához, s viszonozzák azokat a magyar művészeti rendezvényeket, amelyeket idén tavasszal Moszkvában, továbbá a Szovjetunió számos köztársaságában és városában tartottak. Dénes István, az MTI munkatársa Moszkvában tájékozódott a kulturális napok rendezvényeiről, az előkészületekről. Georgij Ivanov, a Szovjetunió kulturális miniszterhelyettese a kulturális napok jel» ;;ét méltatva kiemelte: ;vjet kulturális napok r varországi rendezvényei ■ ddigi eredményes kult .. j együttműködés kiérne .v;dő állomását jelentik, s egyben új ösztönzést adnak a kulturális kapcsolatok további fejlesztésének is. Az őszi program egyik legkiemelkedőbb eseménye a moszkvai Nagyszínház balettegyüttesének vendégszereplése. A világ egyik vezető balett-társulata Budapesten és Győrben lép közönség elé. Programjukon a Sosztako- vics-zenére összeállított Aranykor című műsor és Glazunov: Rajmonda című balettje szerepel. Mindkét művet a színház fő balettmestere, a világhírű Jurij (Srigorovics állított színpadra. A Nagyszínház társulata a kulturális napok eíemé(Folytatás a 4. oldalon) A vállalati irányítás korszerűsítése a megyében 23 tanácsi vállalatot érint. A korábban elkészült ütemterv szerint jó ütemben halad az áttérés a vállalati tanácsok, küldöttgyűlések, közgyűlések szervezésével. Az államigazgatási irányítást azoknál a vállalatoknál vezették be, amelyek közüzemi feladatot látnak el, ahol nem a nyereségérdekeltség az elsődleges. Ebben a kategóriában valamennyi vállalat átsorolása megtörtént július 1-től. így a Gyógyszertári Központ, a Szabolcs- Szatmár megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, a temetkezési vállalat, a Kommunális Szolgáltató Vállalat, a távhőszolgáltató vállalat és a moziüzemi vállalat dolgozik ebben a formában. Ezeknél is törekvés van a megváltozott körülményekhez való igazodásra, így a Gyógyszertári Központban már elkészítették az új működési szabályzatot. Két élelmiszeripari vállalat már az új formában működik. A Nyírkémiánál küldöttgyűlés, a Mátészalkai Sütőipari Vállalatnál vállalati tanács irányít. Mindkét helyen további öt évre megerősítették az igazgatót tisztségében és meghatározták feladatait. Még az idén áttér az új vállalatirányítási formára a Nyíregyházi Sütőipari Vállalat, a Beruházási Vállalat a Kelet-magyarországi Faipari Vállalat, a Divatruházati Vállalat és a Tiszalöki Faipari Vállalat. Ezeknél már nagy ütemben folyik az előkészítő munka, a vállalati tanácsokba a dolgozók küldötteit titkos szavazással választják meg. A kereskedelmi vállalatoknál a jövő év elején térnek át az új formára, de a többinél is gyorsabb az ütem a rendelet szerint előírt 1986 végénél. A megyei tanács irányítása alá tartozó vállalatoknál úgyanis a Nyírségi Nyomda zárja a sort az 1986. június 30-i átállással. XLII. évfolyam, 171. szám ÁRA: 1,öü FORINT 1985. július 23., kedd