Kelet-Magyarország, 1985. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-17 / 166. szám
yik .ránt idóan ymás- t nem zavar- . Gondo- ilámsávra űnne ez a nem látok az áldatlan már felje- adoltam. így z többi lakója .iné Nyíregyháza, Köztársaság tér 2. VESZÉLYES VEZETÉK ,-egyházán, az Eötvös 11. számú portán áll öreg, rogyadozófélben j házikó. Tetején jól látBarkaszi István ófehértói levélírónk 1978 óta dolgozott a termelőszövetkezetben, mint juhász. Az elmúlt évben sorkatonai szolgálatra vonult be, majd leszerelését követően a tsz az állattenyésztésen belül más munkakörben foglalkoztatja. Levélírónk nem ért egyet ezzel az intézkedéssel, továbbra is eredeti munkakörében szeretne dolgozni. Termelőszövetkezeti tagok esetében a tsz köteles gondoskodni tagjainak az adottságoknak megfelelő és képzettségük szerinti foglalkoztatásáról. A tag munkakörét írásbeli megállapodásban kell rögzíteni, viszont nincs olyan kitétel, hogy az csak közös megegyezéssel módosítható. Ebből következik, hogy a termelőszövetkezet az előző rendelkezést is figyelembevéve egyoldalúan is módosíthatja a munkakört. Más a helyzet az alkalmazottak esetében, ahol a munkaszerződés csak közös megegyezéssel módosítható. Miután a munkaszerződésben meg kell határozni a dolgozó munkakörét, ezt a munkáltató tsz nem változtathatja meg. Ebben az esetben- a szövetkezeti döntőbizottsághoz lehet fordulni jogorvoslatért. Fodor Dánielné mezőladányi lakos apósa, — volt tsz- tag — halálát megelőzően föld járadékban részesült. Levélírónk sérelmezi, hogy férje, — aki másik termelőszövetkezetben tag — mint örökös a termelőszövetkezettől földjáradékot nem kap. Az örökös hagyatéki eljárás útján jogosult a bevitt föld tulajdonjogának megszerzésére. A föld továbbra is a termelőszöveiK-c lajdonában lévő föld után vélírónk férje, amennyiben a föiu rezte, kérheti a földet használó terű földjáradékot. Amennyiben a földjáraaeisj.. igényét a termelőszövetkezet nem ismeri el, a, városi bírósághoz fordulhat jogorvoslatért. Bubász Ferencné mándoki olvasónk szülei halálukig földjáradékban részesültek az általuk a termelőszövetkezetbe bevitt föld után. Levélírónk és húga közösen örökölték a földet, de ezt követően sem megváltási árat nem fizetett a termelőszövetkezet, sem földjáradékot részükre, arra hivatkozással, hogy egyikük sem termelőszövetkezeti tag. Kívülálló örökösök esetében a termelőszövetkezeti használatban lévő földek megváltás ellenében termelőszövetkezeti tulajdonba kerülnek. v Levélírónk a termelőszövetkezettől kérheti a megváltási ár kifizetését, amely az illetékes földhivatal határozata alapján történik. Kérésének elutasítása esetén bírósághoz fordulhat. Selmecki Imréné berkeszi lakos férje 1983-tól dolgozott alkalmazottként a pátrohai termelőszövetkezetben, ahonnan egy év múlva behívták sorkatonai szolgálatra. Olvasónk arra kér választ, hogy jár-e háztáji a férje részére annak ellenére, hogy nem termelőszövetkezeti tag. A termelőszövetkezet háztáji gazdálkodás céljára tagjainak háztáji földet vagy terményt köteles biztosítani, ha a tag a termelőszövetkezet által meghatárózott munka- mennyiséget teljesítette. Más a helyzet alkalmazottak esetében, akik az alapszabály rendelkezésétől függően részesülhetnek illetményföld juttatásban. Levélírónk férje mindezek alapján háztáji juttatásra nem jogosult, viszont a termelőszövetkezet alapszabályának ilyen irányú rendelkezése esetén illetményföldben részesülhet. Dr. Kondora Zsuzsanna ^«biiltáSy .oidjáradék, háztáji...