Kelet-Magyarország, 1985. június (42. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-28 / 150. szám

2 Kelet-Magyarország 1985. június 28 Utánpótlás a Fergetegesnek.------------------------------------------------. Ma képzőművészek tárlata Hatodik alkalommal hívtak meg gyermekeket a nagyhalá­sz! művelődési ház képzőmű­vészeti táborába. Az Idén 24- en ismerkedtek a festmény-, a tempera-, a linó-, a batikké- szítés és a gipszmyomat for­málásának műhelytitkaival Sipos Agnes és Szepessi Béla vezetésével. A tábor közpon­ti témája az esztétikum, illet­ve az arány és az aránytalan­ság ábrázolása volt. A kis képzőművészek munkáiból jelenleg kiállítás látható a művelődési házban. A tervek szerint a tanév kezdésekor a tárlatot vándorúinak indítják a megyében. V ________________y Zsámbéki szombatok, kisvárdai várjátékok Siker után, premier előtt A Váci Mihály megyei és vá­rosi Művelődési Központ heti müsoraján tatából. 28- án, pénteken kezdődik a ci­gányegyüttesek II. országos ta­lálkozója. A találkozón egy francia cigány jazzegyüttes is szerepel, és közel 300 cigány tán­cos részvételére számítanak. Délután fél ötkor a találkozót és Oláh Jolán autodidakta cigány­festő kiállítását Vida János, a művelődési központ igazgatója nyitja meg. A megnyitót 5 órá­tól bemutatók követik a hang­versenyteremben. Este 9-től 11 óráig tánoházban szórakozhatnak a vendégek és a találkozó részt­vevői. Délután 5-től általános jo­gi tanácsadás lesz a 32-es te­remben. 29- én, szombaton délután 2 órától hét együttes bemutatójá­val folytatódik a találkozó prog­ramja a hangversenyteremben. Este 8 órakor gálaest lesz a szabadtéri színpadon a találko­zón szereplő valamennyi együt­tes fellépésével. (Hossz idő ese­tő» a hangversenyteremben ke­rül sor a gálaestre.) 30- án, vasárnap délelőtt 10-től 12 óráig a Jósavárosban az 1-es számú gyakorló általános Iskola melletti téren adnak Ízelítőt a műsorukból a cigányegyüttesek találkozó iának résztvevői. Július 1-én, hétfőn reggel 8- tól 12-ig a Fonotékában német mesemondó kör tart foglalkozást, délután fél 4-től 5-ig pszichológiai tanácsadást tartanak a 32-es szá­mú teremben. Este 6-tól a gom- bászklub tartja foglalkozását a 73-as számú teremben. Este 7-től indul a Zenélőudvar sorozat a városi tanács udvarán. Elsőként a Holborne rézfúvós együttes ad koncertet. A Holborne rézfúvós quintett 1980-ban alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatának hallgatói­ból. Műsoraikban reneszánsz és barokk dallamokat szólaltatnak meg, ám szívesen választanaik programként modem műveket és szórakoztató jellegű darabo­kat is. Július 1-től 5-ig tart az alap­fokú számítástechnikai szaktábor a művelődési központ 97-es szá­mú termében és a Münnich kol­légiumban. A résztvevők megis­merkedhetnek a számítástechni­kával. a PRIMO számítógép ke­zelésének elsajátításával. Július 1-től 10-ig tart a gyer- mekrajztábor Tiszavasváriban, a szakmunkásképző intézet kollé­giumában. A tábor célja'a köz- művelődés eszközeivel segíteni a gyermekek ábrázoló készségének fejlesztését. Az ember és a kör­nyezete, az ember és tárgy, em­ber emberhez való viszony té­máira épít. 2-án. kedden 8—12-ig a német mesemondó kör tart foglalkozást a Fonotékában. Délután 3 órakor nyílik a galériában a Kalevala születésének 150. évfordulójára rendezett A Kalevala és a ma­gyar kultúra című kiállítás. Es­te 5-től a Nyíri amatőr filmklub tartja foglalkozását a 17-es szá­mú teremben. 3-án, szerdán 8—12-ig a német mesemondó kör tartja foglalko­zását a Fonotékában. Délután 5- től pszichológiai tanácsadásra várják az érdeklődőket a 32-es számú teremben. 4- én, csütörtökön 8—12-ig a német mesemondó kör tart fog­lalkozást a Fonotékában. 5- én, pénteken 8—12-ig a német mesemondó kör tairt foglalkozást a Fonotékában. Este 7-től nosz- talgiadiszkóra várják a 20 éven felülieket a klubkáváházban. A sóstói ifjúsági parkban ma este Komár László lép a közön­ség elé. Nagy sikert aratott ta­valy Pusztavacson az afrikai Henry Moses együttese, akik va­sárnap lesznek a park vendégel. Hétfőn, azaz 1-én a Benkó Dixie­land Band ad koncertet ugyan­itt. Rossz idő esetén a progra­mok helyszíne az ifipark kon­certterme. Színházunk életében va­lószínűleg az emlékezetes események közé sorolják majd a néhány nappal eze­lőtt megtartott zsámbéki elő­adást. Zsámbék kulturális vezetői már másodszor hív­ták meg a nyíregyházi Mó- risz Zsigmond Színházat, ezúttal Ratkó József: Segítsd a királyt! című drámájá­val. Pénteken Visegrádon játszott társulatunk, vasár­nap Tatabányán, s közbe­esett a zsámbéki szereplés. A gyönyörű romtemplomnál azonban hiába gyűlt össze a közönség, hiába várta a művészek és a műszak hogy jobbra fordul az idő, kel­lemetlen szél fújt, lógott az eső lába. így nem volt mit tenni, megkezdték a díszle­tek lebontását, átszállítását és újra összeszerelését a művelődési ház színpadán. Este 11 óra lehetett, mire el­kezdődött az előadás — és tartott éjjel fél kettőig. A rendkívüli teljesítményt a közönség moccanás nélkül fogadta mindvégig, és a vé­gén a zsúfolt ház óriási lel­kesedéssel búcsúzott a nyír­egyházi társulattól. Kíváncsian várjuk, ide- ér-e végre a nyár a követke­ző szabadtéri szereplésig, amely a kisvárdai várjátékok keretében a jövő hét végén lesz a várszínházban. Há­rom előadáson találkozhat a közönség Nyerges András történelmi játékával „Az ördög győz mindent szégyen­leni” címmel. A mondat a színpadon a Rákóczi feje­delemmel „reálpolitikával” szembeszálló Károlyi Sán­dor szájából hangzik el. Megjelennek a színpadon a korszak ismerős alakjai, pél­dául Esze Tamás is. A dara­bot Léner Péter rendezi, a fontosabb szerepekben Csi­kós Sándor, Szigeti András, Simor Ottó, Bárány Frigyes. Az egyetlen női szerepet Máthé Eta alakítja, s egy ki­sebb figura megformálója­ként Juhász Jácint is tár­sulatunk tagjaival együtt lép színre. A bemutató tervezett időpontja: július 5., s a pre­mier után még két előadás következik. Érem, fotó, dokumentum Múzeumok, kiállítótermek látnivalói Hűvösebb nyári napokon, ami­kor a strandolásra nincs mód, hasznos családi program lehet egy-egy kirándulás keretében megyénk múzeumainak fölkere­sése. A korábbiakhoz képest változás, hogy Nyírbátor múzeu­ma a felújítás idején átmeneti­leg nem látogatható, a tervek szerint azonban az augusztusi zenei napok idején részlegesen megnyílik. Kisvárdán a Rétközi Múzeumban az állandó kiállítá­sok mellett most Tóth Pál György pozsonyi fotóművész ké­pei láthatók. A többi múzeum és kiállítóhely a szokásos rend sze­rint várja vendégeit. Nyíregyhá­zán a Jósa András Múzeumban Benczúr Gyula, Jósa András és Krúdy Gyula emlékkiállítását te­kinthetik meg az érdeklődők, s ugyancsak állandó kiállítás kere­tében mutatják be Szabolcs-Szat- már megye régészeti emlékeit. Ezeken kívül jelenleg a miskolci Herman Ottó Múzeum anyagából a Festészetünk a két világhábo­rú között című összeállítást néz­heti meg a közönség. Gj kiállítás nyílik pénteken a művelődési ház galériájában a cigánytáncosok országos találko­zója alkalmából. A Lenin téri ki­állítóteremben a jövő hónap vé­géig tart a sóstói nemzetközi éremművészeti alkotótelep részt­vevőinek tárlata. A megyei könyvtár előadótermében a Ko­rányi család történetét ismerte­tik a hónap végéig látható kiál­lításon. A Krúdy moziban a filmrendező FelUni rajzai fo­gadják a nézőket július 3-ig. A tokaji Ha a görög kultúra virágzása idején már ismerték volna a to­kaji bor fenséges zamatát, min­den bizonnyal a mitológiában, az Olümposz felhői mögött is az istenek tokaji bor mellett víga- doztak volna. S ha manapság egy japán vagy kanadai társa­ságiban Magyarországról esik szó — no meg a jó borokról —, To­kaj neve ismerősebben cseng, mint mondjuk Budapesté. Pedig a XV. században a tokaj-hegyal_ jai borok még csak valahol a mezőny közepe táján kullogtak. Aztán valamikor az 1490-es évek­ben bevezették a háromszori ka­pálást. A szőlő vegetációs ideje így megnyúlt és a szüret kitoló­dott október végére. Megjelent az aszú és elindul hódító útjára. Diadala az évszázadok alatt mind magasabbra ívelt. Mint is­meretes, XIV. Lajos udvarában már a királyok borát mint a bo­rok királyát emlegették. A tokaji bor titkának, történe­tének, megkülönböztetett és igé­nyes szőlőkultúrájának, irodal­mának és kuriózumainak eredt többek között a nyomába Papp Miklós, a tokaji múzeum volt igazgatója. Hézagpótló, a tokaji hor hírnevét öregbítő, hasznos könyv ez. Már régebben is szük­ség lett volna megjelentetésére. (Paipp Miklós ismerősei tudják, évekig fiókjában hevert a kéz­irat.) Méltatás helyett álljon itt egy rövid idézet a mű „Egy kis bor- etikett” cámű fejezetéből: „Az aszút osaik úgy szabad élvezni, mint a szép lányt. Nem lerohan­ni, hanem ízlelgetni, apránként órezgetni, melegséggel simogatni, minden atomjában megbecsülni a természet pazarságának és az em­beri munkának ezt a csodá­ját . . (Gondolat, 1985.) — bodnár — Új szolgáltatás a YÁGÉP-nél Benzinspórolás v ____________/ A tárgyalóteremből Nagy lábon XX-szel rel, mellyel az autóban hu- zatmentess szellőzés biztosít­ható, de a számkombinációs biztonsági kézifékzár fel­szerelését is vállalják. Béres István műszaki igaz­gatóhelyettes elmondta, hogy a VAGÉP és az In­tegrál között létrejött meg­állapodás révén a gépipari szolgáltató vállalat új kor­rózióvédő eljárást alkal­maz, valamint a vállalat nyíregyházi Lujza utcai üzemanyagtöltő állomásán Schell olajok és zsírok áru­sítását is bevezetik. Az autósok február 1-től élhetnek a gyorsjavítás igé­nyével. Az utóbbi időben mind többen kérik gépko­csijukra vonóhorog felsze­relését, sőt a gépkocsi vizs­gáztatását. Mindezek jelen­tős előrelépések a VAGÉP- szolgáltatásokban, amire nagy szükség van, annál is inkább, mivel a megyében lévő jár­művek közel felét a VA­GÉP javítja, szervizeli. (cselényi) Munkahely a gyermekekért Úszótaufolvam főzőverseny Korcsolyázás fürdőruhá­ban? Nem tartozik a hét­köznapi dolgok közé. A ti- szavasvári gyerekeknek mégis részük lehet benne, hogy a jégpályán „korizás” közben napozhatnak. S ez a kellemes nyári programok­nak csak egyike. • A fiatal horgászok az Alkaloida Lom­bik Horgász Egyesület köz­reműködésével halfogásban versenyezhettek június 15-én. Várják a jelentkezéseket tíznapos úszótanfolyamok­ra. Az első csoport június 26-tól, a másik július 6-tól ismerkedhet a testerősítő ví­zisporttal a hajdúnánási strandon. A tiszavasvári Al­kaloida Vegyészeti Gyár szakszervezeti bizottsága ki­rándulást szervez még jú­lius elején a vakációzóknak a Szalajka-völgybe, augusz­tus végén a Csanyik-völgybe. Akik kedvet éreznek, nevez­hetnek főzőversenyre és a július 26-i kerékpártúrán el­juthatnak a tiszalöki vízi erőmű melletti természetvé­delmi területre. Mindez jól példázza: a munkahely is részt vállalhat a tartalmasabb vakációból. A vasszerkezeti és gép- - ipari szolgáltató vállalat elektronikus gyújtóberen­dezéseket épít a Lada sze­mélygépkocsikba. A második fél évben ezt a Skoda és a Wartburg gépkocsik eseté­ben is meg tudják tenni. Az elektronikus gyújtóbe­rendezés előnye, hogy nincs benne mechanikusan érint­kező alkatrész, ami az autó gyújtóberendezésének élet­tartamát jelentősen meg­növeli. Az elektronikus gyúj­tóberendezés előnyösen hat az üzemanyag-takarékosság­ra is, hiszen utánállítást nem igényel és magas fordulat­szám mellett is egyenletes üzemet biztosít. A szakem­berek szerint az elektronikus gyújtóberendezés alkalma­zásával minimum 10%-kos üzemanyag-megtakarítás ér­hető el, de ha jó a gépkocsi vezetőjének autóvezetési technikája, akkor még na­gyobb üzemanyag-megtaka­rítást produkálhat. A VAGÉP bármely típu­sú autóra napfénytetőt sze­Csikk A narancsárga, úgy látszik, most már végképp a hulla­dék, pontosabban annak tá- rolószine lesz. Nyíregyháza utcáin megjelent jó nébány új, élénk színű utcai hulla­déktartó — kis oszlopokon virítanak a járdák mellett. Két hibájuk van. Az egyik: az úgynevezett csikktartő nem más. mint egy tányér- szerűség, amiből, ha egy kis szél támad, úgy repülnek majd az égő vagy nem égő ci­garettavégek, mint a lepkék. A másik baj az, hogy drága. Mint megtudtam, 1200 forint darabja. Vigyázni kellene te­hát mindegyikre. Az a ve­szély fenyegeti ugyanis eze­ket az alkalmatosságokat — mint az eddigi példák mu­tatják —, hogy kigyulladnak egy-egy bedobott csikktől, akkor pedig oda a szép szín. kormos-ronda lesz mind. S itt a bökkenő. A külső „tányér” nem alkalmas ar­ra, hogy oda tegye a járókelő a cigarettavéget. Hacsak meg nem áll, és hosszasan oltogat- ja, nyomkodja „bagóját”, hogy aztán bedobhassa a nagy nyíláson. De egyrészt er­re nem igen van ideje a siető polgárnak, másrészt: ekkor sincs biztosíték, hogy nem marad egy-egy kis parázs .. . Vigyázzunk bát a drága hul­ladéktárolókra — és dobjuk máshová a csikket? Esetleg megjelenik e célra külön tartó az utcákon. Mondjuk 1500- ért...? (tamavölgyi) Megfelelő embert a megfe­lelő helyre, szoktuk emle­getni hol komolyan, hol inő­ni kusabb felhangokkal a mondást. Nos, következő ese­tünkben az irónia inkább helyénvaló ... A hejőkeresztúri székhelyű Hejőmenti Mgtsz, kártevő­irtó részleget üzemeltet Nyír­egyházán. Az átalánydíjas egység vezetésére Fehér Gyu­la harmincnyolc éves buda­pesti elektroműszerészt vet­ték fel. Hogy túlságosan kö­rültekintően járt volna el a szövetkezet Fehér alkalma­zásánál, azt nemigen állíthat­juk, elkerülte ugyanis a fi­gyelmüket egy apróság: je­löltjük 1979-ben lopás miatt állt bíróság előtt. 1984-ben, két hónap alatt tizenkétezer forintot használt fel saját cél­jaira a felvett átalánydíjak­ból, s bár ebből az összeg­ből kellett volna fizetnie az utazási költségeket is, ő jobb módszert választott; XX-es, vagyis bérelt kocsi­val furikázott, s ennek a dí­ját külön elszámoltatta a szövetkezettel. (Ez az összeg közel harmincezerre rúgott.) Bár a részlegnek saját autója is volt, Fehér további húszezer forintot számolt el utazási költségekre. Ezzel azonban még nincs vége: rep­rezentálni is illett egy ilyen komoly cégnél, vélte Fehér, ezért hét és fél ezer forintot ilyen célokra is elköltött. A részlegvezető rövid, s ál­dásosnak aligha nevezhető tevékenysége folytán a He­jőmenti Mgtsz. 56 ezer forint­tal károsodott. A Nyíregyházi Városi Bí­róság dr. Kozma Béla taná­csa Fehér Gyulát sikkasztás és nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűn­tette miatt tíz hónap szabad­ságvesztésre és négyezer fo­rint pénz mellékbüntetésre ítélte. A börtönbüntetés vég­rehajtását a bíróság két év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős. Kisvárdai Várszínház Vitatható diadal Nincs szerencsénk az idei nyári szabadtéri progra­mokkal. Rendre elveri az előadásokat az eső, s ha nem, akkor is hideg van, s nem igazi a színházi él­vezet. így volt ez a kis­várdai várjátékok leg­utóbbi programjával, a Magyar Színkör A nők diadala címmel hirde­tett Arisztophanész ko­médiájával is. A társulat az utolsó pillanatban volt kénytelen beköltözni a művelődési központ szín­padára, s a népművelők bravúros rohammunká­jára, s rögtönzésére volt szükség, hogy az esőben ázó közönség legalább egy részét le tudják ül­tetni. (Akik még így sem fértek be a nagyterembe, azoknak másnapra ígértek előadást.) Felemás meg­oldás volt, de a körülmé­nyek követelték, s a mű­velődés dolgozói hivatá­suk magaslatán álltak. A Magyar Színkör tár­sulatáról — ami a darab megvalósítását illeti — már nem mondható el ugyanaz. Olyan érzésem támadt, hogy nem is ol­vasták el rendesen Arisz­tophanész Lysistratéját, amiből ezt az előadást létrehozták. Később arra kellett gondolnom: lehet, hogy elolvasták és direkt hagytak ki belőle min­dent, amit a csavaros ész­járású antik komédia­író fontosnak tartott, hogy benne legyen. Meg­maradtak a szimpla alap­ötletnél, az asszonyi sztrájknál s nem „komp­likálták” túl az előadást azzal a minden időkre ér­' vényes társadalmi, poli­tikai szatírával, aminek érdekében Arisztopha­nész ezt az alapötletet ki­találta. Vélem, hogy en­nek kiszámított oka van, melyet úgy is lehetne fo­galmazni: biztos bevétel, kevés ráfordítással. Dicsé­retes közgazdasági szem­lélet, bárhol követésre méltó, csak a színházban nem. Itt ugyanis csak egy szemlélet lehet, a művé­szi alaposság (még a tömegszórakoztatásra szánt komédiában is!) Szoktuk mondani, hogy a keve­sebb több lett volna. Itt éppen fordítva állt a hely­zet. Csak néhány mon­datot kellett volna még kihúzni az eredeti szö­vegből, s Arisztophanész se ismert volna rá a haj­dani díjat nyert ' darab­jára. Legfeljebb azt mond­ta volna: „ismerős ez a szituáció, mintha én is írtam volna valami ilyes­mit”. Nem a két sztriptíztán­cosnő zavart (sőt kelle­mes látványuk egyálta­lán nem zavart) még csak a bőr phalloszok sem, amit a sztrájk miatt „ki­éhezett” férfiak a dere­kukra kötöttek. Termé­szetes kelléke volt ez a görög színháznak, sőt a Dionyszosz ünnepek felvo­nulásainak is. Az a rende­zői gondolkodásmód za­vart, hogy ezt emeljük az előadás középpontjába, erről és csak erről szóljon a mi Lysistraténk, A nők diadala, (20 éven felüli­eknek!) „s a többi néma csend”. Megcsonkították Arisztophanészt, bár ta­lán nem ez a legponto­sabb kifejezés. Van egy szó, ami stílusában is job­ban illene ehhez a kissé sanda előadáshoz, de azt hadd ne írjam le. Arisztophanész már így is forog ... M. A. V __

Next

/
Oldalképek
Tartalom