Kelet-Magyarország, 1985. június (42. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-13 / 137. szám
4 Kelet-Magyarország 1985. június 13. Kommentár Több tag - több vita A z ünnepségek lezajlottak, az okmányokra rákerültek az aláírások: Lisszabonban tegnap délben, Madridban pedig tegnap este látták el kézjegyükkel a megjelent államférfiak azokat az okmányokat, amelyek lezárták Portugália, illetve Spanyolország közös piaci csatlakozásának ügyét. Néhány sajtóorgánum egyenesen „korszakos győzelemként” értékeli a két ibériai ország bebocsátását. Más megfigyelők azonban rámutatnak: a mindkét fél számára kedvező politikai és gazdasági előnyök mellett nem kevés a kérdőjel. Brüsz- szel szempontjából ilyen gond, hogy a közösség előreláthatólag az eddiginél is nehézkesebben jut csak megegyezésre a hagyományosan ellentéteket szülő kérdésekben, mindenekelőtt az agrárpolitika vagy az iparágleépítések ügyében. A másik, sötét kilátásokat előrevetítő tényező az, hogy a két, — nyugat-európai ösz- szehasonlításban — viszonylag fejletlen állam csatlakozásával jócskán megugrik a heves társadalmi feszültségeket okozó munkanélküliség. Ellentmondásos a csatlakozás mérlege a két friss tagállam szempontjából is. Számos szakértő attól tart, hogy a gyengébb portugál ipar például teljesen összeroppan a nyugat-európai monopóliumok konkurrenciája miatt, s jó néhány spanyol iparág is megszenvedheti a megnehezedett versenyfelvételeket. Madridban ennek ellenére elsősorban az EGK-felvétel pozitív oldalára helyezik a hangsúlyt, kiemelve, hogy ezzel Hispániában végleg megszilárdult, visszafordíthatatlanná vált a parlamenti demokrácia. Maga a csatlakozás egyébként csak január elsejétől lép hatályba, miután a többi tagállam törvényhozása előbb ratifikálja a kibővítést. Madrid és Lisszabon képviselői azonban már jelen lesznek a hónap végén Milánóban rendezendő soron következő közös piaci csúcs- értekezleten is, ahol az előrejelzések szerint épp az egyik legérzékenyebb téma, a közösség intézményrendszerének megreformálása áll majd a középpontban. A résztvevők száma tehát megnő, ám alig valószínű, hogy a kibővülés a simább döntéshozatalt, az egyszerűbb ügyintézést segítené elő. Várhatóan inkább azoknak a megfigyelőknek lesz igazuk, akik figyelmeztetnek: több tag jelen esetben több- vitát is jelent majd. Napirenden a tudományos-műszaki haladás Befejeződött az SZKP által szervezett tanácskozás Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának zárszavával szerdán Moszkvában véget ért a tudományosműszaki fejlődés kérdéseiről egy nappal korábban kezdődött tanácskozás. A Központi . Bizottság főtitkárának a párt gazdaság- politikájáról elhangzott beszédét követő vitában a felszólalók kifejtették véleményüket a népgazdaság fejlesztése előtt álló feladatokról, azokról a nehézségekről, amelyek gátolják a tudomány eredményeinek alkalv mazását a tecmelésben. Pártmunkások, neves tudósok, azr ipar és mezőgazdaság vezetői és szakemberei mindenekelőtt azokra a kérdésekre összpontosították figyelmüket, amelyek komplex megoldásától függ az egész népgazdaság intenzív fejlődési útra való átállítása, az ország gazdasági fejlődése, a Szovjetunió erejének további növelése. Anatolij Alekszandrov akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke az alapkutatások jelentőségét hangsúlyozta. Az alapkutatások a műszaki tudományok területén való forradalmi előrelépés forrásai^ s a rájuk fordított összegek' sokszorosan megtérülnek. Ezzel ösz- szefüggésben példaként hozta fel, hogy a harmincas években az atomenergetikai kutatások első szakaszában Igor Kurcsatovot, a nagy fizikust az akadémiai közgyűlésen azzal vádolták meg, hogy az atomenergia problémáit kutatva olyasmivel foglalkozik, aminek „semmi köze a gyakorlathoz”. Ez esetben felülkerekedett a józan ész, ám mind a mai napig érezzük azoknak a hibáknak a következményeit, amelyeket Liszenko akadémikus követett el a genetikában és a növénynemesítés területén. Az Állami Tervbizottság elnökhelyettese, Lev Voro- nyin megnevezte a tudományos-műszaki fejlesztés jövőbeni legfőbb irányait. Bécsben tárgyal Stefan Olszowski lengyel külügyminiszter (jobbról), akit fogadott Fred Sinowatz osztrák kancellár is. Felrobbantották az DLIO-gépet RAKTÁROZÁS! RAKODÁS! SZÁLLÍTMÁNYOZÁS! A SZABOLCS VOLÁN ÉS AZ AUTÓKER VÁLLALATOK SZOLGÁLTATÁSA! 1985 második fél évétől Záhony átrakókörzet térségében raktárhelyiséget, üzemeltetnek, melyhez kapcsolódóan az alábbi szolgáltatásokat ajánlják és végzik: — bértárolás fedett, nyitott raktárrészben, — export-import forgalomban vasúti kocsi ki- és berakása, —- vámkezelés, okmánybeszerzés, — diszpozíció szerinti komissiózás, — raktárból (-ba) közúti áruterítés, illetve árubegyűjtés. Felvilágosítás: Volán 5. sz. Vállalat teherforgalmi és kereskedelmi osztály Nyíregyháza, Korányi F. u. 12. Telefon: 14-422 Várjuk megbízásukat. Az utasok és a személyzet szabadon bocsátása után a géprablók a bejrúti repülőtéren felrobbantották a napokban eltérített jordániai repülőt. A légi kalózok sorsa egyelőre nem ismeretes. Fehérgyarmat tanácstagjai Fehérgyarmaton 32 választókerületben dőlt el; ki lesz a tanácstag, három helyen pótválasztást tartanak. 1. Tanácstag Földvári János Póttanácstag Kovács Sándor 2. Tanácstag Kancsal Ferenc Póttanácstag Magyar Endre 3. Tanácstag Boros Endre „ 4. Tanácstag Kálnoki Zslgmondné Póttanácstag Mester Gyuláné 5. Tanácstag Molnár Elemér Póttanácstag Fejes László 6. Tanácstag Dobos Béláné Póttanácstag Margitics Györgyné 7. Tanácstag dr. Preku Lajos 8. Tanácstag Balogh Kálmánná Póttanácstag Dávid Antalné 9. Tanácstag Deme Imre Póttanácstag Tuba Sándor 10. Tanácstag dr. Kovács Viktor 11. Tanácstag Szabó Endre 12. Tanácstag Bajnai Miklós 13. Tanácstag Barnóczkiné Menyhárt Ildikó Póttanácstag Szűcs Béla 14. Tanácstag Szalai Gézáné Póttanácstag Jana Béláné 15. Tanácstag Szabó Zsigmond Póttanácstag Papp László 16. Tanácstag Docsa István 17. Tanácstag Huszti Miklósné Póttanácstag Baráth Lajosné 18. Tanácstag Tóth Éva Póttanácstag Papp László 19. Tanácstag Szegedi Ferenc Póttanácstag Papp Zoltán 20. Tanácstag Ember Gyula Póttanácstag Kuliár Zsigmond 21. Tanácstag Szilágyi Bertalan Póttanácstag Ruszka Csaba • 22. Tanácstag Tisza Miklósné Póttanácstag Sipos Mihályné 23. Tanácstag Tóth Gáspár 24. Tanácstag Cserepes Sándor Póttanácstag Mezei János 25. Pótválasztás 26. Tanácstag Széles Lajos 27. Tanácstag if j. Deli László Póttanácstag Mester Károly 28. Tanácstag Kalydi Béla Póttanácstag Balogh Károly 29. Tanácstag Molnár Lajos 30. Tanácstag Bihari Sándor Póttanácstag Fóri Bálint 31. Tanácstag Garbóczi János 32. Pótválasztás 33. Tanácstag Márton István Póttanácstag Végh Jánosné 34. Tanácstag Kiss Sándorné Póttanácstag Varga Tiborné 35. Pótválasztás Nyírbátor tanácstagjai Nyírbátorban 43 tanácstagot választottak június 8-án, két választókerületben pótválasztáson dől el ki lesz öt évig a tanácstag. 1. Tanácstag Berki József 25. Póttanácstag Balaton János 2. Tanácstag dr. Kovács Lajos 26. 3. Tanácstag Fenyő Ernő Póttanácstag Varga Ferenc 27. 4. Tanácstag Márföldi Ottó , 5. Tanácstag Sipos Sándorné 28. Póttanácstag Nagy Zoltánné 6. Tanácstag Vislóczki György 29. 7. Tanácstag Baracsi Ferencné Pófctanácstag Botos Ferencné 30. 8. Tanácstag Laskovics György Póttanácstag Juhász Sándorné 31. 9. Tanácstag Varga Elekné 10. Tanácstag Bánki Istvánné 32. Póttanácstag Here Lászlóné 11. Tanácstag Kiss István 33. Póttanácstag Balogh László 12. Tanácstag Kocsis Bertalan 34. Póttánácstag Májer Béla 13. Tanácstag Kovács László 35. Póttanácstag Molnár Sándor 14. Tanácstag Baranyai Gáborné 36. Póttanácstag Szabó Béláné 15. Tanácstag dr. Dani Miklós 37. Póttanácstag Berek Lajos 16. Tanácstag Boros Gábor 38. Póttánácstag Baracsi Gyula , ,Tr r. , 17. Tanácstag Újvári József * \ 39. Póttanácstag Bányász Lajos 18. Tanácstag Rácz Mihály 40. Póttanácstag Biró Ferenc 19. Tanácstag Tóth Árpád 41. Póttanácstag Márton Józsefné 20. Tanácstag Teski Gézáné 42. Póttanácstag Varga Imréné 21. Tanácstag Kónya Erzsébet 43. 22. Pótválasztás 44. 23. Tanácstag Levendáné dr. Lengyel Valéria Póttanácstag Kardos Lajosné 45. 24. Tanácstag irj. Baraesj János Póttanácstag Hajzer István Tanácstag Koczkás Jánosné Póttanácstag ifj. Pál Istvánné Tanácstag dr. Borbás Bertalan Póttanácstag Soós Sándor Tanácstag Baracsi Gyula Póttanácstag Pozsonyi Miklós Tanácstag Sőrés István Póttanácstag Litus Mihály Tanácstag Jakab Gyula Póttanácstag Vincze István Tanácstag Böszörményi László Póttanácstag Pálóczi Bertalan Tanácstag Takács Ildikó Póttanácstag Feigel Antalné Tanácstag Helmeczi Sándor Póttanácstag ifj. Durucskó János Tanácstag Lőrincz Imre Póttanácstag Hatházi Pál Tanácstag Jároscsák István Póttanácstag Faragó József Tanácstag Matolcsi Zoltán Póttanácstag Lang Antal Tanácstag Kovács János Póttanácstag Lőrincz István Tanácstag Városi József Póttanácstag Trencsényi György Tanácstag Makranczi Ferenc Póttanácstag ifj. Tóth Gábor TaiiáCstag Vajda Sándor Póttanácstag Boros Nándor Tanácstag dr. Dám László Póttanácstag Pásztor István Tanácstag Oláh János Póttanácstag Templom Sándor Tanácstag Nyitrai István Póttanácstag Kokas Edit Pótválasztás Tanácstag Szép László Póttanácstag Bírta János Tanácstag Jánvári Tibor Póttanácstag Nagy András Vásárosnaményban 33 tanácstagot választottak, két választókerületben június 22-én pótválasztáson dől el, ki lesz a tanácstag. 1. Tanácstag dr. Kelemen Miklós Póttanácstag Csapó József 2. Tanácstag Nagy Ferenc Póttanácstag Farkas Tibor 3. Tanácstag Fazekas Tibor Póttanácstag dr. Gaál László 4. Tanácstag Koncz Menyhért Póttanácstag Koncz Sándorné 5. Tanácstag Koncz László Póttanácstag Farkas Gyula 6. Tanácstag dr. Csorba Bertalan Póttanácstag Novák József 7. Tanácstag Kádár Árpád Póttanácstag Kelemen Béla 8. Tanácstag Markocsány András 9. Pótválasztás 10. Tanácstag Kiss Pál Póttanácstag Csonka Miklós 11. Tanácstag Szelestei Péter 12. Tanácstag Balkánszki Ferencné Póttanácstag dr. Pataki Béláné 13. Tanácstag Rózsa Sándor Póttanácstag Balogh Dezső 14. Tanácstag Losonczi István Póttanácstag Fehér István 15. Tanácstag Ember Zoltán 16. Tanácstag Czakó János 17. Tanácstag Borbás Bertalanná 18. Tanácstag Vincze György 19. Tanácstag Halász Sándorné , Póttanácstag Nyíri Józsefné 20. Tanácstag Fejes Gáborné Póttanácstag Dudás Jánosné 21. Tanácstag Sánta Miklós 22. Tanácstag Bakó Béla 23. Tanácstag ifj. Gulyás Károlyné 24. Tanácstag Gergely Béla 25. Tanácstag File Ervin Póttanácstag Szombathy Béla 26. Tanácstag Kokas Árpád Póttanácstag File Miklós 27. Tanácstag Szombathy Edit Póttanácstag Magyar Bertalanná 28. Tanácstag Bereczki József Póttanácstag Magyar Bertalan 29. Tanácstag Fórizs Árpád Póttanácstag Nagy József 30. Tanácstag Miklós Elemér 31. Tanácstag Bányász Imre Póttanácstag Szabó Gyula 32. Tanácstag Balázs Mihály Póttanácstag Simon Józsefné 33. Tanácstag Koncz Sándor Póttanácstag Gál Zoltán 34. Pótválasztás 35. Tanácstag Illés István Póttanácstag Imre József TELEX • TELEX KOZMOSZ—1658 A Szovjetunióban kedden földkörüli pályára bocsátották a Kozmosz—1658 jelzésű mesterséges holdat. Feladata a kozmikus térség tanulmányozása. A Kozmosz—1658 kezdeti keringési ideje 11 óra 49 perc. A földfelszinttől mért legnagyobb távolsága 39 342, a legkisebb 613 kilométer. A műhold pályasíkját az Egyenlítő síkjával bezárt szöge 62.8 fok. FRELIMO-PLÉNUM A mozambiki fővárosban ülést tartott a Frelimo párt központi bizottsága. A tanácskozáson az ország gazdasági és biztonsági helyzetét tekintették át. A résztvevők újabb intézkedéseket fogadtak el az ellenforradalmi bandák felszámolására. MERÉNYLET FOKVÁROSBAN Fokvárosban szerdán merényletet követtek el két színesbőrű parlamenti képviselő lakása ellen. A kézigránáttal végrehajtott támadás következtében egyikük — egy miniszterhelyettes — súlyosan megsebesült. Az elkövetők kiléte ismeretlen. TOVÁBB KERESIK MENGELÉT A Mengele-ügy nem zárult le, a kutatás folytatódik — jelentette ki szerdán Frankfurtban az ügyben vizsgálatot folytató Hans-Eberhard Klein nyugatnémet ügyész. Hozzátette: a náci háborús bűnös halála eddig nem nyert bizonyítást. GANDHI AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN Radzsiv Gandhi indiai kormányfő háromnapos hivatalos látogatásra kedden Washingtonba érkezett. Az indiai miniszterelnököt, az Andrews légitámaszponton George Shultz amerikai külügyminiszter fogadta. Gandhi szerdán tárgyalt Ronald Reagan elnökkel. Az indiai kormányfő májusban a Szovjetunióban járt, most pedig több országot — Egyiptom, Algéria. Francia- ország, Egyesült Államok — érintő körutat tesz. M f 9 V 9 a 9 a a §