Kelet-Magyarország, 1985. június (42. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-01 / 127. szám

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Gondolatok pedagógusnap előtt A pedagógusnap ünnepnap nemcsak az óvoda, az iskola, valamennyi nevelési intéz­mény minden dolgozója. a tanulóifjúság számára, ha­nem ma már egész társadal­munk ünnepének is számít. Hiszen nincs olyan ember, aki emlékezetében ne hor­dozná magában egy-egy ked­ves. okos óvónő, lelkesítő, bölcs tanár képét! Sok nagy- magyar írónk önéletrajzi visszaemlékezésükben — így Szabó Lőrinc, Móricz Zsig- mond és sorolhatnánk még a neveket — azt vallja, öröm volt számára a tanulás. A PÉLDAKÉP A gyermek, az ifjú életé­ben érzelmileg, értelmileg egyaránt rendkívüli jelentő­sége van a pedagógusok sze­mélyének. A szülők érzelmi fontossága, példaadása mel­lett a pedagógusok: az óvó­nők, a tanítók, a professzo­rok a felnőtt példakép új tí­pusát is képviselik: olyan mintát nyújtanak, amely új irányokat szab személyiség- fejlődésüknek. A pedagógusokhoz fűződő személyes kapcsolat, amely a nevelésnek, a tanításnak egyik előfeltétele, nem olyan kapcsolat, mint amely két felnőtt és érett személyiség között épül ki. Leginkább a szülő-gyermek kapcsolathoz hasonlítható, amennyiben szintén aszimmetrikus jelle­gű, nem két egyenrangú és egymás mellé rendelt fél kö­zött jön létre, mint például a munkatársak közötti kap­csolat. Az óvónő, a tanár és a szülő személyére egyaránt pozitív vagy negatív indula­tokkal képes reagálni a ne­veltje, azaz mindkét esetben érzelmi tényezők alapozzák meg kapcsolatukat. A peda­gógus — a szülőhöz hasonló­an — még akkor is jelenté­keny személyes viszonyban van a gyermekkel, ha az ne­tán haragszik rá. A jó pedagógus igenis az a valaki, akire a tanuló akár pozitívan, akár negatívan, de reagál, akinek a személye te­hát megérinti őt, míg a „rossz” pedagógus — ezúttal pusztán személyiségpszicho­lógiai oldalról közelítve meg a problémát — az a nevelő, aki a tanuló szemében ér­dektelen. közömbös. S ha ér­zelmileg nem áll közel hoz­zá a .pedagógus, akkor ez a gyermek befogadóképességé­re, érdeklődésére kedvezőtle­nül hathat. Szerencsére, ez utóbbi eset többnyire kivé­telnek számít, hiszen minden egyes pedagógus személyé­ben van annyi színgazdag­ság. gyerekszeretet, lelkese­dés. hogy általában képes olyan jellegű érzelmi oda- tordulásra diákjai iránt, hogy szinte automatikusan létrejöjjön közöttük egy bi­zonyos személyéhez szóló, érzelmi kapcsolat. Ez az ér­zelmi kapcsolat az óvónővel, a tanítóval, a tanárral való azonosulás egyik alappillére. A másik fő meghatározó té­nyezőt az utánzás, a minta­követés jelenti. Az utánzás­sal és a pozitív (vagy nega­tív) érzelmi viszonnyal ala­kul ki a pedagógus és a gyermek között azonosulás, amely elősegíti a pedagógu­sok által közvetített ismere­tek, értékek, érzelmi kötődé­sek átvételét, a gyermek sze­mélyiségébe történő beépíté­sét — illetve a velük való szembefordulást. A SZEMÉLYES ADOTTSÁG Az egymáshoz fűződő kap­csolatban a pedagógus a tu­datosabb, az érettebb szemé­lyiség. így tehát nemcsak ér­zelmi hatást gyakorol a gyer­mekekre, hanem tudatos ne­velő is: erkölcsi, esztétikai, értelmi szinten és a testi készségek, jártasságok terén is befolyásolja fejlődését. A nevelők személyes adott­ságai, tulajdonságai, többet jelentenek a puszta szaktu­dásnál, szakképesítésnél. Természetesen adottságaik, tulajdonságaik nagyon sok­félék lehetnek. Nehéz lenne mind felsorolni, listába gyűj­teni, de egyet semmiképpen sem hagyhatunk figyelmen kívül: a pedagógus lelki egészségét, rátermettségét, amelynek birtokában teljes intenzitású készsége van a munkára, a nevelésre. A di­áknak ezt a rátermettséget éreznie kell a nevelőjében. Azt, hogy nem egyszerűen csak a kötelességét teljesíti, hanem ez a munka, a neve­lés-oktatás nemcsak érdekli, vonzza őt, hanem teljesen be is tölti személyiségét. Ha ezt átélte, akkor pe­dagógusa mellett azt is érzi a gyermek, amit Hermann Alice, a közelmúlt egyik leg­jelentékenyebb magyar ne­velője így fogalmazott meg: ... „érdemes belenőni egy olyan világba ... amelyben a nevelők által közvetített kul- túrértékeknek, az emberi kapcsolat értékének elsajátí­tásán kívül biztonságos alap­élménye az, hogy benne ... jó felnőttnek lenni, jó. ha az ember olyan felnőtt le­het, mint amilyenek a peda­gógusai.” Amikor a pedagógusokat ünnepeljük, akkor ezúttal a pedagógus—gyermek viszony is ünnepi megvilágításba ke­rül. Nem hangsúlyozhatjuk eléggé: ahol valódi nevelés­oktatás folyik, ott a tanuló olyan valamit kap, amit sem ■a könyv, sem a televízió vagy az oktatógép nem ad­hat meg neki. Valamit, ami fokozott mértékű képessége­ket nyújt az önálló cselekvés­re, és állandó lelki fejlődést eredményez. Mindehhez iga­zi pedagógus-személyiség az alapfeltétel! A MEGBECSÜLÉS Nem lenne teljes a képünk a pedagógus-diák kapcsolat­ról, ha ennek csak a diákok, a gyermekek számára való jelentőségét, értékhordozó szerepét ismernénk fel. Túl­zás nélkül állíthatjuk, hogy e kapcsolat legalább annyira fontos a nevelő, a pedagógus számára is. A gyermekek vi- szontszeretete, a pedagógus személyének szóló érdeklődé­se, megbecsülése visszahat a pedagógus munkakedvére, szeretőképességére. Az. igazi szeretet és megbecsülés érzé­sét, lelki-testi jó egészséget, kiegyensúlyozott életvitelt kíván ezen az ünnepnapon, s minden egyes pedagógusnak nemcsak gyermek, ifjú és szülő, hanem tiszta szívből társadalmunk minden tagja is! M. M.------------------------------------------\ Lina küldetése A tanító Bakó László nyugdíjas igazgató tanító vagyok. Kevés idősebb ember­nek tudok már elő­re köszönni. A múlt szá­zadban, 1898. szeptember 10-én születtem. Nevezetes nap maradt ez, mert akkor gyilkolták meg Erzsébet ki­rálynőt Genfben. A Magyar Királyi Állami Tanítóképző Intézetben megkezdett ta­nulmányaimat a galíciai katonáskodás miatt kényte­len voltam megszakítani Akkoriban több gyakorlati ismeretre tan r ótták meg a kezdő nevelőket. Képesíté­semet a Tanácsköztársaság idején szereztem meg, de később újra kellett vizs­gáznom, mert a forradalom, alatt szerzett bizonyítvá­nyomat nem fogadták el. Állást csak nehezen kap­tam, mivel volt egy minisz­teri rendelet, mely szerint az erdélyi menekülteket előnyben kellett részesíteni. Mégis megpályáztam egy állást, de csak hosszas hu­zavona után sikerült meg­kapnom. A nyíregyházi római ka­tolikus elemi iskolában kezdtem tanítani. Az első infláció idején milliomos­ként indultam a pályán. A fizetésem 1 millió 600 ezer korona volt. 10 mázsa szén akkoriban 420 ezer koroná­ba került. Huszonhat évig tanítottam a város központ­jában lévő elemiben. A második világháborúban Poznan körül katonáskod­tam, és hadifogoly is vol­tam. Visszatérésem után 1945-ben lettem címzetes igazgató. Négy év múlva pedig a Ságvári-telepi is­kolába neveztek ki igazgató tanítónak. 1964-ben 66 éves koromban kértem a nyugdíjazásomat. Hat évvel tanítottam tovább a maga­sabb nyugdíj reményében, de csak 1670 Ft-ot adtak. Igazságtalannak tartom, hogy a nyugdíjba az 1929 előtti munkát nem számít­ják bele, és emiatt 9 évem kiesett. Ma 3480 Ft-tot ka­pok. A régi tanítók önállób­bak voltak. Nagyobb cse­lekvési szabadságot biztosí­tottak nekik. Az osztály­ban a tanár szinte teljha­talommal rendelkezett. A munkájába egyáltalán nem szóltak bele, csak az ered­ményt nézték. Iskolalátoga­tás az állam és az egyház részéről csak ritkán volt. Szigorú tanító hírében áll­tam, és ha kellett, a nád­pálca is előkerült a lusta tanulók serkentésére. De szükség is volt a szigorra, mert olyan magas volt az osztálylétszám. Megesett, hogy 86 gyereket zsúfoltak össze egy osztályba. Akko­riban a tanítónak mégis sokkal nagyobb volt a te­kintélye, mert a gyerekek tudták, hogy tőle függ az előmenetelük. A szülők is jobban megbíztak a tanító­ban. A fizetésből meg le­hetett élni, de komolyabb dolgot régen sem lehetett vásárolni belőle. A tanítói pályát akkor sem becsülték meg kellőképpen. Az egyé­neken múlott, ki hogyan tu­dott érvényesülni. Nagy kár, hogy manapság szinte kizárólag csak nők mennek pedagógusnak. Ügy vettem észre, hogy a leány gyerme­kek is szívesebben fogadják a férfi tanítót. A nőnek sokkal több a búja-baja: ott van a család, a háztartás és csak harmadsorban jut energia a munkára, a hi­vatásra. Tanítói pályafutásom alatt több mint négyezer tanítványom volt. A peda­gógus pályára igyekvő fia­taloknak meg azt üzenem, hogy szeressék a gyereke­ket. Akiben nincs szeretet, az ne menjen pedagógus­nak. Gondolják meg idejé­ben, és ne csak azért je­lentkezzenek a tanári pá­lyára, mert máshová nem vennék fel őket. Lejegyezte:- Bodnár István Ha Lina ajkáról dallamosan szárnyal a drága szó cigány nyel­ven: márna, kámávtut. s khéré. akkor ugyanezek a szavak (mama. szeretlek, ha­za) ugyancsak hamisítatlanul, szépen zeng­ve nyitogatják a piciny cigánylelkek elméit magyar nyelven is. Lina, Rézműves Mihályné két anyanyel­vű. Egyiket is'vallja. másikat is vállalja. Személyi igazolványában a magyar nyelv szerepel, anyjától az első szót cigányul hal­lotta. így fogadja, félelmüket hessegetve, magához dédelgetve-csalogatva az első óvo­dásokat, amikor a mámát elengedik. Évek. hónapok, hetek, napok, órák óta. Cigányul és magyarul olvas, beszél. Küldetésként vál­lalta az iskolát, s szerzett — munka mellett — óvónői diplomát Hajdúböszörményben, a főiskolán. Azért, hogy övéi részére a hídve­rő. a kapocsteremtő szerepét vállalja. Verőfényes napsütéses délelőtt. Apró fe­kete gyöngyszemű emberkék, lánykák sora­koznak a hodászi Lenin úti 2-es számú óvoda udvarán. Közöttük az elmaradhatat­lan Lina óvónéni. Tornaórát tart. Sok a né­zője. A cigányasszonyok ott állnak a kerí­tés mellett, nézik, drukkolnak a futásra in­dulóknak, Lina magyar nyelven beszél. Érti minden piciny gyermek a szavakat. Egy rózsás kendőjű, nagy hangú, szép telt keblű asszony kiált be a kerítésen a gyere­keknek: — Othé íigyelin Lina! (Oda figyeljetek Linára!) És amikor az apróságok nekiiramodnak a rövid távnak, ki magyar, ki cigány nyelven bíztatja, drukkol nekik. Az egyik ház végé­ben fiúk állnak. Gitár szól. Az óvodával szemben öreg cigány lovát legelteti. Amott cigánydal bús hangja szárnyalj Itt az, óvo­dában magyar. Az idén a kiscsoportban 30, a nagyban 25 cigány gyerekkel foglalkoznak. Lina, az óvónő, s társai a dajkák. Magyar nyelvre, s az elemi emberi tisztálkodásra, viselkedésre nevelik-szoktatják őket. — Nyolc esztendeig voltam itt dajka, nyolc esztendeig húztam kis szekéren az ebédet egyedül az egyes óvodából — emlék­szik Lina, amikor óra után asztal mellé in­vitál a ragyogóan tiszta óvoda piciny iro­dahelyiségében, s tortával kínál. — Takarí­tottam, mosogattam, segítettem az óvónők­nek, mert a gyerekek nem tudtak magya­rul. Ök meg a cigány nyelvet nem értették. Én fordítottam le a kérdéseket, j hiéseketü a foglafköfcás anyagait. lorsi'.-nvpv Dada volt és tolmács, mosogató és taka­rítónő. — Sokszor megfordult „eSS a láttán: istenem milyen rossz is lehet a gye­rekeknek és az óvónőknek. Nem értik egy­más nyelvét. Ezt magamról tudtam, hiszen én is itt születtem, s tízéves koromig csak cigányul tudtam beszélni. Nem adtak be az iskolába. Az utcán tanultam meg magyarul. Emlékszem az első szó amit megtanultam az édesanya volt. Csodáltam, nagyon tet­szett, mert olyan szép a zengése. Cigányul csak mámá. Lina elszökött az iskolába, s amikor be­állított az osztályba. Tóthné tanító néni cso­dálkozott a legjobban, amikor megpillantot­ta ,a kis fekete lányt. — Hát te ki vagy? Miért jöttél? — Iskolába szeretnék járni — válaszolta bátran Lina. — Hol vannak a szüleid? Van apád, anyád? — Van, csak nem törődnek velem. — Se könyvem, se füzetem, se ceruzám nem volt. De mentem mindennap. A tanító néni vette az első könyvet, füzetet. Én meg tanultam. Elvégeztem a hetediket fél évig, amikor engem is utolért a cigányok törvé­nye. Apám férjhez adott. Igaz, nagyon szén lakodalom volt, ettek-ittak, ott voltak a ta­nárok is, meg az osztálytársaim is. Nekik asztalon terítettek, a cigányoknak a földön. Törökülésben lekuporodtak s kézzel ettek az abroszról. Az első évben született egy kisfiam. Szerencsére anyósom jólelkű asz- szony volt, megértette, hogy tanulni szeret­nék. Nem ellenezte a férjem sem. Minden vágyam az volt, hogy elvégezzem a nyolc osztályt. Megbeszéltem anyósommal, hogy esténként, amikor én iskolába megyek, vi­gyáz a gyerekre. Két télen elvéaeyte Lina a nyolcadik ivei leien el tegezre osztályt is. Nyolc év múlva ismét fia született, a második. Két év múlva lánya, Melinda jött a világra, a szemefénye. — Benne lelem minden örömöm, boldog­ságom. Melinda születése Lina újjászületése. Me­linda Hodász egyes óvodájában tanult ma­gyarul, anyja a kettes óvodában dadáskn- dott. — 1980-ban kaptam meg a diplomám Bö­szörményben. Két esztendeig jártam innen Debrecenig vonattal, onnan pedig busszal. Hodászon minden ötödik lélek cigány. Két­nyelvű ember. S ma biztató jelei vannak beilleszkedésüknek a társadalomba, a szép tiszta laki.sok, rr lók. tv-készülékek, iskoy iázott cigánygyerekek jelzik, hogy egy lát­hatatlan, de mégis létező fal ieomíóban van ember és ember, cigány és magyar között. Ez a cigány(?) óvoda, (a kettes) Linára épült. Mert amikor a kai kezdemé­nyezők, a népfronté: őri-titkára Vass elvtárs itt jár- telepen, o azt kérdez­te: akarnak-e óvodát, jóformán azt sem tudták mi az. Meg kellett magyarázni. Nem akarják elvinni a cigánygyerekeket, hanem megtanítani, magyarul beszélni. Ekkor lett Lina kiválasztott, ekkor vál­lalta küldetését, mert benne bízott meg a cigányság. — Ekkor született " kjmlS: tett óvoda a mostani, modern helyén. Én húztam ki a kötelet, én vertem le a karó­kat a földbe. És akkor is itt álltak a szü­lők 5a'madzag mellett, mint "most a kerítés­nél. Néztek. féltek, cigányul szóltak a gye­rekükhöz, s bíztak bennem. Ez akkor nyári tábor volt, míg fel nem épült később társa­dalmi munkában az óvoda. 1971 szeptembe­rében adták át az óvodát. — Kezdet óta a szeptemberek a legnehe­zebbek. Érkeznek, jönnek hozzák az úja­kat, a legkisebbeket. Tele vannak félelem­mel, tartózkodással, bizalmatlansággal. Csak a szemükbe kell nézni. Egy szót sem tudnak szinte magyarul. Három hónap a felkészí­tés. Ezt én végzem. Egymás után hallják a cigány szót és a magyart. Áhitatos szent pillanat az első találkozá­sa a cigánygyerekekkel. Cigány nyelven szól hozzájuk Lina. — Gyere ide, de szép vagy. Szép a ru­hád, szép a szemed (Álé ké mándé sukáráj gádé thé jákjá.) Ilyenkor szinte felragyog a gyerek szeme, s elengedi az anyja kezét vagy szoknyáját. És elindul felém. És az első összefüggő, értelmes, szép ma­gyar szavakat és mondatokat kezdi tanítani Lina. Vállalja az anyai szerepet is. Tanít kezet mosni, cipőt letörölni, köszönni, a víz­csapot megnyitni, a szappant használni, megmosdani, fésülködni, kanállal-villával étkezni, a szalvétát használni. ____ Amit miindinm azonnal fordítani Amu mondtam, kellett cigány. nyelvre. Hetek, hónapok múlva aztán már ők tanítják otthon a szülőket. Követelik a poharat, a tányért, az evőeszközöket, s min­dent, amihez itt hozzászoknak. Nyitott óvoda. Egész nap bejöhetnek a ci­gányszülők. Sokszor megnéznek egy-egy fog­lalkozást, a tízórait, az ebédelést, s kérik is maradjanak, mondjanak véleményt. Valahol itt kezdődik a társadalmi beilleszkedésük, az arra való nevelés. Lina gyerekek sorsát kísérte már végig. A tanácstagi jelölőgyű­lésen 64 cigány, főleg asszony szavazott mel­lette. Tanúja voltam parlamenti sikerének, amikor bár remegő kézzel, gyöngyöző hom­lokkal állt ki az Országházban a III. orszá­gos nökonferencia nemzetközi rangú plénu­mán, de szép magyarsággal az ő göröngyös életútját vázolta a cigányputritól az óvónői diplomáig, s a cigányság beilleszkedéséért érzett felelősségvállalásig. Olyan sikere volt, mint egy sztárnak. Pedagógusok, szocioló­gusok rajzolták körül a szünetben, s azóta is keresik. Idén a nőnapon érte élete egyik legboldogabb pillanata. A Parlamentben kapta meg a Munka Érdemrend ezüst foko­zatát. Lina negyvenhat éves. Négy évig vezetője is volt ennek az óvodának. — Életem' egyik legszebb napja mégis most május 11-én érkezett el, amikor Melin­da, a lányom ballagott, óvónő lesz ő is. Sze­retném, ha cigánygyerekekkel foglalkozna, hogy minél többet elindítana a társadalmi beilleszkedés útján. Farkas Kálmán LÁTOGATÓBAN 1985. június 1. ^

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom