Kelet-Magyarország, 1985. június (42. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-25 / 147. szám
1985. június 25. Kelet-Magyarország 7 A számítógépek programozása A számítástechnikában laikusok olykor a számítógép néhány (az emberre nem jellemző) tulajdonsága miatt a gépnek az intelligenciával egyenértékű „érteUnességet” tulajdonítanak. Ez nem így van. A gép az ember által készített program nélkül élettelen matéria, lélek nélküli emberi test, rugó nélküli vekkeróra, de képes alkalmazkodni egy értelmes programhoz, azt hajlandó el- íogadni, tárolni, végrehajtani. Az analóg felépítésű gépek és a nem elektronikus digitális gépek gyártásakor „beépítették” a programot is. Ezért utólag a felhasználónak más program végrehajtására kevés a lehetősége. Az elektromos felépítésű analóg gépek esetében már van értelme programozásról beszélni, mivel a kidolgozott hatásvázlatnak megfelelően „huzalozzák” össze a műveleti elemeket. A program végrehajtása után a részegységek, a műveleti elemek új programokhoz ismét felhasználhatók. A digitális felépítésű elektronikus számítógépek programja elemi előírások olyan sorozata, amely a megoldás menetét egyértelműen meghatározza. A számítógéppel elvégzendő feladatot a gép számára érthető nyelven kell közölni. A gép a kettes (bináris, duális) számrendszerrel dolgozik. A gépi kód, a gépi nyelv (a nullák és 1-ek sorozata) a legalacsonyabb szintű programnyelv. A gépi nyelv a számítógép számára az egyetlen érthető nyelv. Bármely magasabb szintű nyelven megírt programot a fordító program gépi nyelvre fordítja. Gépi kódban programot írni lassú és nagy felkészültséget, nagy gyakorlatot igényel, viszont a program jóval gyorsabban fut le, mintha magas szintű programnyelven írták volna. Alacsony szintű az Assembler nyelv is. Mnemonikát (emlékeztető szótöredéket vagy betűszakaszt) használ. Az ember számára érthető, az előirt feladatokra utaló szavakkal jelöli a számítógép utasításait. A magas szintű programnyelvek is mesterséges nyelvek. Használatuk során a programozó olyan utasításokat ír le, amelyek megnevezése igen hasonlít a beszélt angol nyelvhez. Annál magasabb szintűnek tekinthető egy nyelv, minél közelebb áll az angol nyelvhez. így a kevés számítástechnikai ismerettel rendelkező személy által is könnyen érthető. A legegyszerűbb, főleg kezdők számára szánt magas szintű programozási nyelv a BASIC program nyelv. Ezért a legnépszerűbb, főként a mikroszámítógépek számára fejlesztették ki Amerikában 1964-ben. Neve a Beginners Allpurpose Symbolic Instruction Code (kezdők általános célú programozási rendszere) szavak kezdőbetűiből ered. A személyi számítógépek gyártói típustól függően a BASIC nyelv különböző változatait alkalmazzák. Ezért a Sinlair ZX8l-re irt program nem futtatható Zenit—84-en vagy Primo-típusú gépen. Személyi számítógépek más nyelveket is használnak, pl. PASCAL stb. Magas szintű kereskedelmi programozásra fejlesztették ki a COBOL nyelvet (Comnjon Business Oriented Language: általános kereskedelemre orientált nyelv). Tudományos és matematikai magas szintű nyelvek: az ALGOL (ALGOrithmic Language) — összevonásából (algoritmikus gépi nyelv, 1958—59 Párizs), a FORTRAN (FORmula TRANslaton) összevonásából, a legelterjedtebb algoritmikus gépi nyelv. Az 1954—56-os években alkották meg az IBM 704- es géphez a PL/1 nyelvet (Programming Languge/One) amely egyesíti az ALGOL, FORTRAN és COBOL, valamint a szimbólum feldolgozó nyelvek előnyeit. Nagyon leegyszerűsítve: a programozás olyan utasításokká szervezett lépések sorozata, amelyeket a gép megért. A programozás alaplépései: 1. Elemezzük a megoldandó feladatot. 2. Az elemzésünk során helyesnek vélt logikai lépések sorát fordítsuk le a számítógép nyelvére. 3. Oldassuk meg a géppel a feladatot. Ha hibáztunk, a gép képes a hibás anyagot felismerni, a téves adatot visszautasítani, sőt leállni, ha valamelyik részegysége rendellenesen működik, vagy elromlik. A hétköznapok embere talán nem is gondolja, milyen hatással lehet a számítógép általános használata az információ feldolgozására, az ipari és az iparszerű mezőgazdasági termelésre,, a társadalomra és a társadalom valamennyi tagjára külön-külön is. ha élünk a számítógépek adta lehetőségekkel. Makay Lajos tanárképző főiskola A szocialista gazdaságok többségében érzékelhető megújulási törekvés ugyanis történelmi szükségszerűség. Az utóbbi években tapasztalható felerősödésének okai mélyen a társadalmi-gazdasági viszonyokban gyökereznek. Nem véletlen és nem csupán magyar jelenségről van tehát szó. A nyolcvanas évek közepén lényegében minden szocialista gazdaság szembekerült azzal a problémával, hogy az extenzív fejlődés tartalékainak kimerülésével, az eddigi, klasszikusnak tartott növekedési pályán való haladás lehetőségei összeszűkültek, Magyarország esetében például lezárultak. FEJLŐDÉSI TÜNETEK A gazdaságok többsége ugyanakkor még nem állt, vagy csak részlegesen tudott átállni a jövőben egyedül lehetséges fejlődési típusú pályára. Ennék tünetei: a növekedési ütem lelassulása; egyensúlyi zavarok; eladósodás; a hatékonyság és jövedelemtermelő képesség stagnálása; a technikai és strukturális megújulás (korszerűsödés) intenzitásának és a gazdaság rugalmasságának (alkalmazkodóképességének) alacsony színvonala; a külkereskedelmi pozíciók gyengülése (cserearányok romlása); a társadalmi élet más területeire is — különösen az élet- és a szociálpolitikára, a tudati szférára — átsu- gárzó ellentmondások, feszültségek felhalmozódása. Mindez egyúttal — most már a magyar viszonyoknál maradva — azt is jelenti, hogy az 1957-től tartó, s az 1968. évi reformmal még nagyobb lendületet kapó megújulási folyamat nem vezetett kellő eredményre. Amint az a későbbi okfejtésből is kiderül, eleve nem is vezethetett. Egyrészt, mert a gazdálkodás szerveződési elvének, főként gyakorlatának módosulása nem volt eléggé mély, másrészt, minden elméleti okfejtésnél meggyőzőbben a gyakorlatban is beigazolódott, hogy a társadalmi alrendszereknek csupán egyikére korlátozott megújulási folyamat nem A gazdasági megújulásról (1.) Változott magatartás A XIII. kongresszust a gazdaságtörténészek minden valószínűség szerint a gazdasági megújulást nemzeti program rangjára emelő, elindító fórumként fogják értékelni. E jelző megelőlegezése jogos. lehet igazán mély és eredményes. Másképpen fogalmazva, tartós és eredményes megoldást, csak a társadalom minden fontosabb alrendszerére — politika-állam, gazdaság, kultúra-ideológia — kiterjedő megújulási folyamat biztosíthat. A TABUKÉRT FIZETNI KELL Századunk utolsó ötödében a magyar gazdasággal szemben jelentkező követelmények már átlépték azt a küszöbértéket, amelyen túl a gazdaság teljesítőképessége, illetve a vázolt problémák feloldása csak a jelenségekre irányuló beavatkozások, módosítások révén már nem javítható érdemlegesen. Az európai viszonylatban középszerűséget jelentő körből ezért a pótcselekvések számát gyarapító lépések helyett csupán komplex, átfogó és gyökerekig hatoló változtatások révén lehet kilépni. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy az örökölt szisztéma és keretek továbbélése a közgazdaságtudomány által felvázolt új növekedési pályára való ráállást és az azon való haladást inkább gátolná, mint segítené. A szükséges és kínálkozó lépés kihagyása ezért súlyos történelmi mulasztás lenne. A felvetett kérdésnek tudományos és politikai szempontból ezért egyetlen helyes közelítésmódja: a társadalmi tulajdon nyújtotta előnyök maximális kihasználása, amelynek kapcsán semmilyen korábbi konkrét megoldás nem lehet tabu. Ellenkezőleg, minden önmagát túlélt megoldást — még a legfájóbbnak tűnőket is — jogunk és kötelességünk megváltoztatni. Tabuként való kezelésükért — a történelmi tapasztalatok szerint — előbb- utóbb fizetni kell. A megújulásra irányuló törekvéseinkkel szerencsére nem vagyunk egyedül. A szocialista gazdaságok szerveződési elve és gyakorlata a 60-as évekkel kezdődően — igaz, hogy eléggé eltérő módon és mélységben — lényegét tekintve azonban hasonló irányban fejlődött. Ezekben az években pedig egy újabb kísérletezésből álló hullám, minden eddigit felülmúló, azt ígérő megújulási folyamai érMődésének lehetünk tanúi, a Szovjetunióban, Kínában és több európai szocialista országban is. PALYAM0DOSULÄS Az eddigi megújulási folyamat részlegességével és eredményességének alacsony szintjével összefüggésben —• a" teljességet és közelítésmód történetiségét is biztosítandó — azt is látni kell, hogy a hetvenes évtizedben gazdaságunk olyan időpontban érkezett az önmagában is korszakos jelentőségű pályamó- ‘dosuláshoz, amikor működésének külső feltételei nagymértékben megnehezültek (romlottak), tartalékait a gazdaságpolitika teljes mértékben felélte (kimerítette). Szigorúan véve a valóságban a munkaerőforrás kimerülésén kívül inkább bizonyos aránytalanságok biztosította átmeneti előnyök feléléséről helyes beszélni. Az ötvenes években a mezőMikor és hogyan születik meg egy szakkönyv megírásának ötlete, igénye? Hogyan jut idő a napi oktatómunka mellett a tan-, szakkönyv- íréssal is foglalkozni? Menynyire növeli meg a tanári tekintélyt a kollégák, a hallgatók előtt, ha valaki szak- könyvíróként is bemutatkozik? Mennyiben lehet országosan jegyzett szakíró az, aki történetesen a fővárostól távol él és dolgozik, esetünkben a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolán? A kérdésekre a közelmúltban megjelent szakkönyvek adnak választ, melyek szerzői a főiskola tanárai. Hivatalosan ugyan nem nevezik magukat tudományos műhelynek,' mégis úgy tűnik, egy tudatosan alkotó, saját kutatásait állandóan továbbfejlesztő, országos, sőt nemzetközi mércével is figyelemre méltó szellemi erő dolgozik itt — Látható, hasznosítható eredményekkel. A főiskola oktatói a pedagógiai munka mellett számos könyvvel rukkolták ki, melyek két kiadó, a Mezőgazdasági és az Akadémiai Kiadó gondozásában jelentek meg. „Slágernek” is nevezhetjük dr. Pethő Ferenc csaknem hétszéz oldalas Alma című könyvét, amely az alma teljes természetrajzát adja, s talán segíti a termelőt, a szakembert, hogy sikerrel megbirkózzanak megye- szerte az almagonddal. A népes szerzőgárda, amely kutatásainak tapasztalatait a Tudományos műhely Szabolcsi szakkönyvírok az élvonalban könyvben közreadja, bevallottan azért vállalkozott az 1969-ben kiadott „Almatermesztés” című kézikönyv után ennek a kötetnek a megírására, mert az eltelt közel tizenöt év alatt alapvető közgazdasági, biológiai és technikai változások következtek be és számtalan érdekes kutatási eredmény született. A kézikönyvben — amelyet egyaránt ajánlanak a nagyüzemiekben dolgozó kollégáknak és kiskertek, hó- zikertek tulajdonosainak — összefoglalják az alany, a fajtahasználattal, az üzemeltetés feltételeivel, a talaj műveléssel, a trágyázással, öntözéssel, a növényvédelemmel, a szürettel és tárolással, valamint a jövedelmezőséggel összefüggő legújabb ismereteket. A kötet szerkesztője Pethő Ferenc, egyben a legterjedelmesebb fejezetek írója, szükségesnek tartotta megjegyezni az előszóban: ma már hazánkban nem a termelés mennyiségének növelése, hanem a minőség javítása, a fajta- választék bővítése, a munkatermelékenység növelése a cél. A szerzők úgy vélik, hogy a sok /kutatási eredmény és gyakorlati tapasztalat ellenére sem tudnak minden igényt kielégítő könyvet összeállítani, de remélik, összefoglaló munkájuk hozzájárul iaz almatermesztés további korszerűsítéséhez. A kötetben dr. Pethő Ferencen kívül még két szabolcsi szerző munkája található: dr. Bubán Tamás és dr. Göndör Tibor a két szerzőtárs. Az „Alma” című szakkönyvet a Mezőgazdasági Kiadó adta közre. Ugyancsak komoly szakmai érdeklődésre tarthat számot „A gépesítés tervezése a gyümölcstermesztésben” című kötet — szintén a Mezőgazdasági Kiadótól —, amelynek szerkesztője Velich Sándor — és a kötetben társszerzőként dr. Göndör Tibor főiskolai docens, intézeti főigazgató- helyettes két munkája is helyet kapott. A szabolcsi szakkönyvírok társszerzői minőségben is kő- moly teljesítményeket értek el „A szántóföldi munkagépek működésének elméleti alapjai” című mű egyik szerzője dr. Bánházi János egyetemi tanár, a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola főigazgatója. A Bánházi—Kol- tay—Soós szerzőhármast az a cél vezérelte a könyv megírásakor, hogy az alapvető gépek működési elvein kívül a tervezésük folyamán figyelembe vett elméleti ösz- szefüggésekkel is megismertessék a műszaki érdeklődésű olvasókat. A könyvet dr. Bánházi János szerkesztette, s az előszóban a másik két szerzővel együtt arra is felhívja a figyelmet: a könyv csak akkor érheti el célját, ha a szakemberek, a mezőgazdasági műszaki értelmiség a tanulmányozott elméleti ismereteket a gyakorlatban is hasznosítani fogja. Megyénkben, de országosan is nagy figyelmet érdemel a tápanyag-visszapótlás, amelynek megvannak a közgazdasági és egyéb tényezői, műszaki vonatkozásai. A dr. Bánházi János—Bányai Zsolt—dr. Nemes György szerzőhármas „A tápanyagvisszapótlás gépei” című könyve azért íródott, hogy megismertesse a szakembereket az általánosan elterjeszthető technológiákkal és gépekkel, ráirányítsa a figyelmet néhány, hazánkban még kevésbé ismert és alkalmazott megoldásra, amelyek a további fejlesztőmunka alapja lehetnek. A szabolcsi szakírók az Akadémiai Kiadónál is mindinkább rendszeresen foglalkoztatott szakembereknek számítanak. A zsebkönyv nagyságú három kötet ugyancsak elsősorban a szakemberéknek mond újat. Két nyíregyházi szerzőpáros, dr. Széli László főiskolai docens, 'tanszékvezető és dr. Harangozó László főiskolai adjunktus „A mammutszivattyús és a porózus beton légkiadagolók hatékonyságának vizsgálata” címmel írt könyvet, mely a hazai haltermelés korszerűsítéséhez nyújt fontos szakmai tapasztalatokat. A Bánházi János—Jóri J. István— Soós Pál „Középmélylazító szerszámok összehasonlító vizsgálata” címen megjelent könyvecske pedig a megfelelő művelőeszközök kiválasztásához ad segítséget, ezek gyártására dolgozott ki javaslatokat. A szép könyvtermés között találjuk „A műtrágyák anyag- jellemzőinek hatása a gépesítés technológiájára’ című kötetet, melynek egyik szerzőtársa Varga Lajos főiskolai tanár, főigazgató-helyettes. Megyénk kutatói, agrár szakemberei, főiskolai oktatói az elsődleges nevelő-oktató munka mellett az elmúlt évben rekordot állítottak fel a szakkönyvírásban, amely a megye szellemi erejét, tehetségét, szorgalmát jelzi. Bár amikor az országban az olvasó, a szakember kézbe veszi ezeket a műveket, aligha arra kíváncsi, hol él és dolgozik a szerző, azért megyén belül nem árt tudnunk és értékelnünk, hogy a mező- gazdasági és mezőgazdasági műszaki tudományos kutatásban, szakkönyvírásban is ott van Szabolcs-Saatrnár az ország térképén, a tudományos vérkeringés áramában. P. G. gazdaság, a hatvanas években az infrastruktúra, a hetvenes években pedig az eladósodás árán értünk el a világátlagnál gyorsabb növekedést. A közel három évtizedig tartó világméretű konjunktúra ehhez további jelentős növekedési energiát biztosított. Mindezt ugyanakkor egyértelműen a rendszer fölényeként könyveltük el. A fejlesztés aránytalanságainak és a hatékonysági, korszerűségi követelmények háttérbe szorításának következményei hosszú időn keresztül rejtve maradtak, aminek árát most fizetjük(!). Ilyen előzmények után a világgazdaság nagy horderejű, tartós és könyörtelen kihívásával egy erősen sebezhető, alacsony jövedelemtermelő képességű, kényszerpályán haladó, törékeny kis magyar gazdaság áll szemben. KILÉPNI A KÖRBŐL A kényszerpályán haladás egyik súlyos tünete, hogy az ország nem képes saját forrásait külsőkkel kiegészíteni, de saját forrásai egy részét is hitelek és kamatok visszafizetésére. illetve törlesztésére kell fordítani, amit a cserearányok romlása miatti veszteség még tovább tetéz. Az országból de facto tehát tőkekivonás történik, amelynek 1974—84. közötti nagysága kb. egyévi nemzeti jövedelemmel egyenlő. A jelenségek közgazdasági logikája ilyen kényszerhelyzetben értelemszerűen megfordul: tartós közgazdasági folyamatokat kell — társadalompolitikai okok miatt — átmeneti jelenségelmek alárendelni. Világosan kell azonban látni, hogy a tartós tendenciák és követelmények rovására a jelenlegi nehézségek nem oldhatók meg és főleg nem kerülhető cl a gazdaság szétzilálása. A nadrágszíj összehúzása tehát segít, mivel az csak a feszültségek rövid távú enyhítésének és nem a tartós megoldásoknak az útja. Ebből a körből ezért csak mélyreható általános megújulással lehet kilépni. (Folytatjuk) dr. Barta Imre a közgazdaságtudományok kandidátusa Győz a sakk- komputer Néhány éve még aligha volt vitás, hogy a jól képzett sakkozd győz, ha ellenfeléül a karrierje kezdetén álló sakk-komputert választotta. Ma már nem ilyen egyértelmű a helyzet: az ördöngös kis masinák egyre jobban sakkoznak. Mind tökéletesebb mikroprocesszoros gépek és mind tökéletesebb programiak látnak napvilágot. A sakk-komputer nem ötletességgel, briliáns játékkal győz, hanem „nyers ereje”, óriási kapacitása révén. A gép nyers ereje abban nyilvánul meg, hogy minden lépés előtt megvizsgálja a szabályok engedte saját lépéseit, valamint azt, hogy a partner arra mit léphet. A kapott válaszokat a megadott kód szerint értékeli, s azt a megoldást választja, amelyiknek a legnagyobb a pontszáma. Az „okosabb” programok több lehetséges lépést látnak előre. A programozók abban egyetértenek, hogy a programok tudását nem gyarapíthatják a lépések számának növelésével, mert a, csupán egyetlen állásból lehetséges 30—35 lépés értékelése hosszú időt vesz igénybe a most használatos leggyorsabb számítógépeken is. A gépek programozói inkább segítségül hívják a potenciális ellenfeleket, a sakkozókat. Éppen úgy, ahogy a sakkozó tudását a különböző megnyitások, végjátékok elemzésével gyarapítja, a programok fejlődését is attól várják, hogy azt az adatképzést, melynek alapján a gép megteszi a lépést, minél inkább kibővítsék.
