Kelet-Magyarország, 1985. június (42. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-22 / 145. szám

1985. június 22. > Szilágyi Józseffel, a megyei tanács osztályvezetőjével Szabolcs-Szatmár sportjáról Kedves Nagymama! örültem levelének, amelyet a nyír­egyházi Ifjú Gárda Zenekar ügyében jut hozzánk. Nem tagadom, örömöm na­gyobb lett volna, ha nevét is olvasha­tom írása alján, de ez esetben eltekin­tek tőle, hiszen jó ügyért emelt szót. Többek között ezeket írja: „Nekem na­gyon kedves ez a kis közösség. Miért nem tudunk róla többet?” Majd némi szemrehányással illet bennünket is, mondván: keveset írunk róluk. Léhet, hogy igaza van. Hírt adnuk arról, hol, mikor szerepelnek, kép is jelenik meg róluk, de az tény: a pró­bák küzdelmes óráit alig mutattuk meg, s bizony azt sem vettük eddig számba, évente hány és hány száz órát töltenek el a köz szórakoztatására, ünnepségek szebbé tételével, országos szereplések­kel. Teljesen igazat kell adnom a ked­ves Nagymamának: a mi lányaink és fiaink ők, öftzetlan, zenét kedvelő, fá­radtságot nem ismerő fiatalok. Gyors számítást végeztem, s ebből kiderült, hogy évente több mint 100 próbán vesznek részt, átlagosain két—két és fél órás egy-egy. Harminc—negyven szerep­lésük van, itthon, az ország más részé­ben, külföldön. Mindez ki nem fejezhe­tő erőt, türelmet, zeneszeretetet, áldo­zatvállalást tételez fel. Nyilván hasonló erőfeszítést kíván ez karnagytól, korre­petitortól és a zenészek szüleitől egy­aránt. Hogy mit kapnak cserébe? Először is a közönspn szeretet.ét tanyát Ez nem u fvoAwii/Ocy o-c. c-1 ti/tici., ujpoa t. ufiu kevés. A zenélés örömét, ami nagy do­log. Az összeforrott közösség mással nem pótolható baráti kapcsolatait, ami főleg kamaszkorról lévén szó, nagy erő. A legjobbak időnként jutalmat, elisme­rést, ami viszont serkentő tényező. De hadd tegyem hozzá, vállalván az ün­neprontást is: kapnak sok figyelmetlen­séget. Volt eset, amikor a fogadó kis­várdiai művelődési ház mellékhelyisé­geibe nem mehettek be, mert még nem vonult be a házba a protokoll. Előfor­dult, hogy forró melegben egész nap senkinek nem jutott eszébe, hogy egy kólát adjon nekik. Évek óta nem sike­rül elérni, hogy nevüket ország-világ előtt hirdessék. Nem kapnak tájékozta­tást arról sem, hogy az általuk megke­resett pénznek mi a sorsa, mire fordít­ják. Eddig nem jutott eszébe senkinek, hogy hosszú ideje, minden szereplés után rántotthús, rizs, savanyúság, amit enni kapnak, s ha egyszer babgulyás van, csodálkoznak. Kicsit csalódottak, mert régen tett ígéret ellenére sem si­került még eljutniuk egy olyan nyara­lásra, ahol ne kellett volna szakadásig zienélni. Nos, Nagymama, mint látja, ismerjük a zenekar örömeit és gondjait. És vég­telenül becsüljük a lányokat és fiúkat, akiket mindez alig ingat meg lelkese­désükben. A kitüntetés, elismerés, er­kölcsi megbecsülés sok mindenért kár­pótolja őket. Kicsit úgy érzem, példa­képek is lehetnek, hiszen anyagi meg­gondolások nélkül, a zene szeretetétől hajtva, önként vállalt kötelességet tel­jesítenek. Bizony jó lenne, ha példá­juk hatna, s mai jó tulajdonságaikat át tudnák menteni későbbi életükre is. Mint bizonyára Nagymama is tudja, a következő hetek-thónapok megint ko­moly munkára késztetik őket. S lehet nyár, vakáció, a Gárdazenekar a helyén van! Kérdheti: miért közügyben int levél a válaszom. Csupán azért, mert úgy vé­lem, azokban az időkben, amikor az öntevékeny művészeti ágak gyengén működnek, amikor a fiatalokat oly gyakorta éri vád viselkedésük miatt, amikor a társadalomban nagy viták dúlnak az anyagiasságról, jó, ha a szép példát felemlegetjük. Levele adta ehhez az alkalmat, s örömmel ragadtam azt meg. Köszönöm, hogy felhívta figyel­münket mulasztásainkra. Tegye ezt mindenkor Nagymama is, más is, ha úgy érzi: a jpt, a lelkeset, a tisztessé­ges közösségi munkát kell dicsérni. Nem leszünk restek, hiszen mint ebben az esetben szó szerint: a jók nékünk muzsikálnak. Ismeretlenül is üdvözli: £ Sokan úgy vélik: Szabolcs-Szatmár ver­senysportja az utóbbi évek látványos előrelépésével a csúcsra ért, többre már nemigen képes. Egyetért ezzel a megál­lapítással? — Tény: ahhoz, hogy a nagy erőfeszítéssel elért eddigi eredményeinket meg tudjuk tar­tani, és megőrizzük helyünket a megyék kö­zötti rangsorban, még jobb anyagi, tárgyi és személyi feltételekre van szükség. A „hely- benjárás” is 15—20 százalékkal többet köve­tel tőlünk! A A megyei tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén értékelte Szabolcs- Szatmár testnevelési és sportmunkáját, pontosabban az 1990-ig szóló távlati fejlesztési terv időarányos teljesítését. A versenysport milyen eredményekről adhatott számot a testületnek? — Az 1979-ben elkészített távlati fejlesz­tési terv eddigi végrehajtása jiölenitős előre­lépést eredményezett. Szabolcs-Szatmár a megyék közötti rangsor 18. helyéről indulva a középmezőnybe került eredményeivel. Olimpián, világ- és Európa-bajnokságokon, valamint más rangos nemzetközi versenye­ken is bemutatkoztak élsportolóink, szép si­kereket elérve. Évente a külföldi versenye­ken 20—25 nemzetközi, a hazai bajnokságo- Kon pedig 350—100 olimpiai pontot szerez­tek. Jelenleg csaknem 1400 minősített spor­tolónk van a 16 ezer igazolt versenyző kö­zött. Hatan nemzetközi, harminchatan pe­dig I. osztályú minősítéssel büszkélkedhet­nek, míg az aranyjelvényes fiatal tehetségek száma nyolcvannyolc, összesen 21 sportág dicsekedhet minősített versenyzővel. Továb­bi 10 sportág pedig összesen 38 NB-s csapa­tot szerepeltet, hat gárda a legmagasabb osz­tályban, az NB I-ben képviseli versenyspor­tunkat. Még egy adat: három A-, tizenkét B-, és 61 C-ikategóriás szakosztály található. Versenysportunk tehát jól élt a kapott lehe­tőségekkel és teljesítette a vele szemben megfogalmazott elvárást, miszerint zárkóz­zon fel a megye társadalmi, gazdasági, illet­ve kulturális fejlettségének színvonalához. £ Elmondható ez az iskolai sportról is? — Szabolcs-Szatmár iskolai sportja leg­alább ilyen, ha nem nagyobb fejlődésről ad­hat számot. A személyi és tárgyi feltételek jelentős mértékben javultak. A legutóbbi öt évben felépült 40 tornaterem és 196 szabad­téri sportlétesítmény. Büszkén mondhatjuk: nem adtak át nálunk új iskolát tornaterem nélkül! És lehetőleg olyanok készültek, ame­lyek az adott települések fedettlétesítmény- ellátottságát is javítani tudták, azaz alkal­masak — nagyságuk, korszerűségük révén — színvonalas versenyek, NB-s bajnoki mérkő­zések rendezésére is. Ami a testnevelő taná­ri ellátottságot illeti, általános iskoláinké jobb az országos vidéki átlagtól, jelenleg 81,5 százalékos. A középiskoláinké pedig 100 százalékos! Mindez éreztette, érezteti hatá­sát az eredményességben: az úttörő-olimpiá­kon, a középiskolai országos bajnokságokon a szabolcsi diákok ma már a legjobbak közé tartoznak. Atlétikában például hét éve or­szágos első a nyíregyházi Vasvári Pál Gim­názium! Szépen csillogó érmekkel hívják fel magukra a figyelmet a tájékozódási fu­tok, a kézilabdázók, a kosárlabdázók, a röp- labdázók, a labdarúgók, az ökölvívók, a súlyemelők, a tornászok, a tollaslabdázók, az úszók és a kajak-kenusok is. Külön kell szólni a két főiskola, a tanárképző és a me­zőgazdasági sportjáról. Mindkét helyen me­gyei kiemelt sportegyesület működik, a szak­osztályokban jól felkészült edzők, magas szintű szakmai munkát végeznek. NB I-es és NB Il-es csapatai vannak a két oktatási intézmény nek. A Milyen segítséget kap megyénk ver- w senysportja az iskoláktól? Egyáltalán: eleget tesznek-e utánpótlás-nevelési kö­telezettségüknek? — A legteljesebb mértékben. Nyolc álta­lános- és két középiskolában működnek testnevelő tagozatos osztályok, közel kétezer tehetségei foglalkoztatva. Megyénk országos hírű kiválasztórendszerrel büszkélkedhet. Ez azt jelenti, hogy 12—13 éves korban már va­lamennyi tehetség ismert szakembereink előtt. S az általános után ők továbbtanul­hatnak a két testnevelő tagozatos középis­kolában. Sőt — ha négy év múlva olyan hi­vatást választanak — mehetnek a nyíregy­házi főiskolákra. Az úttörő-olimpia kiskör­zeti bajnokságaiba egyébként . valamennyi szabolcs-szatmári általános iskola bekap­csolódott. A versenyeken számos tehetség „Szabolcsban tavaly több, mint 250 ezren vettek részt a tömeg- sportversenyeken, bajnokságo­kon. Szép szám, de csalóka, hi­szen minden rendezvényen több­nyire azok vannak ott, akik már tudják a testedzés fontosságát.” tűnik fel. Ugyanez elmondható a középisko­lák 42 diáksportkörében — 158 szakosztá­lyában — sportoló közel hatezer 14—18 év közötti fiatalról is. Gyakorlatilag tizenéves korban egyetlen reménység sem tűnhet így e!. Tehetségének megfelelő erősségű sport- egyesületbe- kerülhet mindenki, aki a- sport­pályán is bizonyítani'akar. H Mindez azl jelenti, hogy gondoktól mentes Szabolcsban az iskolai sport? — Bárcsak így lenne! A kétségtelenül szép eredmények mellett sajnos akad gond bő­ven. Mert más a versenysport és más a tö­megsport — vagy ahogy manapság divato­san mondják —. a szabadidősport az isko­lákban is. Nem véletlenül fogalmazott úgy a megyei tanács végrehajtó bizottsága a már említeti legutóbbi ülésén: az iskoláknak mindenekelőtt az egészséges nemzedék ne­velése legyen a legfontosabb feladata a sportmunkában. Meg kell értetni a testne­velés fontosságát a diákokkal, meg kell sze­rettetni a rendszeres testedzést velük, min­dennapos igényükké kell tenni a mozgást. Azoknak a tanulóknak ugyanis, akik nem kapcsolódnak be az úttörő-olimpia küzdel­meibe, nem testnevelő tagozatos osztályba járnak, és nem sportolnak a diáksportkörök­ben, vagy egyesületekben, egyenesen ijesztő a fizikai állapota. Ezen mindenhogy változ­tatni kell a jövőben! Vissza kell szerezni a testnevelés presztízsét az iskolákban! Saj­nos, az ötnapos tanítási hét bevezetése csök­kentette a testnevelési órák számát. Nem pó­tolják azt a délutáni tömegsport-foglalkozá­sok sem, hiszen azokon nem kötelező a rész­vétel, s így a diákok nagy többsége távol is marad. A megyei tanács művelődési osztá­lyával közösen keressük a lehetőségét an­nak, hogy mindennaposak legyenek a test- nevelési órák. Erre látszik is egy lehetőség: a napközi. Reméljük, sikerül megvalósítani az elképzelést, hiszen a tanulóifjúság egész­sége mindezt elodázhatatlanná teszi. £ Ha ilyen ijesztő az ifjúság edzettségi ál­lapota, milyen a felnőtteké? Hiszen ők még kevesebbet sportolnak, mozognak... — Sajnos, a mi lakosságunk nem szívesen áldoz az egészségéért... Vegyük a legfiata­labb korosztályt, a 18—23 év közöttieket. Húsz százalékuk csak valamilyen betegség­gel alkalmas sorkatonai szolgálatra, 5 száza­lékuk pedig teljesen alkalmatlan. A felnőtt lakosság legerősebb korosztályának egyne­gyede tehát beteg! Nincs ez másképp a má­sik nemnél sem, s ezt a nagy számú kora­szülések is bizonyítják. Ezek a statisztikai adatok el kell, hogy gondolkoztassanak min­denkit. Szerencsére ma már egyre többen ismerik fel a sport. egészségvédő és egész­ség-karbantartó hatását. Nálunk, Szabolcs­ban tavaly több, mint 250 ezren vettek részt a tömegsportversenyeken, bajnokságo­kon. Szép szám, de csalóka, hiszen minden rendezvényen többnyire azok vannak ott, akik már tudják a testedzés' fontosságát. A nagy többség csak alkalomszerűen, vagy egyáltalán nem él a lehetőséggel. £ Álljunk meg a lehetőségeknél. Kínál­nak-e megfelelő tömegsportprogramot a lakosságnak? Milyenek a szabadidő- sport tárgyi és személyi feltételei? — Kezdjük a programmal. A sportszövet­ségek és a sportfelügyelőségek mellett gaz­dag tömegsportprogrammal várja a lakossá­got a Szakszervezetek Megyei Tanácsának sportbizottsága, a KISZ megyei bizottsága, az MHSZ megyei szervezete, valamint a szö­vetkezeti érdekképviseleti szervek, a MÉ­SZÖV, a KISZÖV és a TESZÖV. Minden hét végére jut így esemény. Sőt, több ren­dezvény is van, hiszen a vállalatok, gyárak, szövetkezetek és. intézmények szintén ren­deznek helyben dolgozóiknak versenyeket. De az utóbbiak nem eleget! Pedig ők tehet­nék, és nekik is kellene a legtöbbet tenniük dolgozóikért. Igenis, a munkahelyi vezetők felelősek beosztottjaik egészségéért! Lehet, hogy eretnekségnek tűnik, de megkérdezem: az üzemek akkor is annyit törődnének dol­gozóik egészségével, ha ők fizetnék a táp­pénzt? Szerintem aligha. . . Persze önkriti­kusan azt is el kell ismernem, hogy a sport- egyesületek szabadidősport-tevékenysége sem kielégítő, és a tanácsok sem tettek még kellő hatású intézkedéseket az ügyért. Sza­badtéri létesítményekben álljuk a versenyt a többi megyével, hiszen nálunk szinte min­den üzemben, intézményben van valami­lyen sportpálya. Télen kétségtelenül nehezebb, de a fedett létesítmények hiányát ekkor pótolhatja a turizmus, a természetjárás. A személyi fel­tételek pedig maximálisan adottak, hiszen a sport területén több tízezer társadalmi munkás tevékenykedik, akik a tömegsport- versenyek rendezéséből is kiveszik dicsére­tesen a részüket. Ami viszont hiányzik: a lakosság sportolási igénye. Bizony szemlélet­változásra van szükség! A jövő feladatai között szerepel még a lakóterületi sport- egyesületek létrehozása a megye városaiban, megyei irányítású nagyközségeiben. A he­lyi tanácsok irányításával el kell készíteni a falvak éves töm eg sport > to g ram j á t is. A nagyközségekben tiszteletdíjas szabadidő­sport-szervezőket szeretnénk munkába állí­tani, és igyekszünk majd felkarolni az egészség védelmét szolgáló divatsportokat. Hatékonyabbá akarjuk tenni a szabadidő- sport agitációját és propagandáját is. ^ Térjünk vissza a versenysportra. Az 1990-ig szóló távlati fejlesztési terv alapján milyen eredményekkel büszkél­kedhet majd öt év múlva Szabolcs- Szatmár élsportja? — A sportágak fejlesztésében a tartalma­sabb differenciálás jelenti munkánk fő fel­adatát. A VII. ötéves terv éveiben el keli érnünk a kiemelt sportágak megfelelő szint­re juttatását. Atlétikában az A-kategóriás nyíregyházi szakosztály mellett 10 egyesü­letben kell szakosztályi tevékenységet kiala­kítani. Közülük négy C-, öt D-kategóriás lenne a tervek szerint. Labdarúgásban a csapatszámok megtartása mellett az NB I-be való visszajutás és az I. osztályban a tartós helytállás a cél! Úszásban az NYVSSC mel­lett még egy szakosztályt akarunk létrehoz­ni. A piros-kék klub úszó-szakosztályának célja pedig az A-kategóriás minősítés eléré­se. Kézilabdában 1990-re NB I-es női és NB I B-s férficsapatot ír elő a program. Röplabdában reméljük, hogy mind a férfi­aknál, mind a nőknél NB I-es csapata lesz megyénknek. Súlyemelésben az NYVSSC szakosztályát az A-kategóriások közé vár­juk, a kisvárdait, a mátészalkait, a tisza- vasvárit és a nyírbátorit pedig a C-be. Ököl­vívásban a szakosztályok számát négyre ter­vezzük emelni. S ehhez együtt cél, hogy az NYVSSC szakosztálya A-kategóriássá vál­jon. Teniszben NB I-be várjuk a női és fér­fi nyíregyházi csapatot. A sportegyesülete­ink közül reméljük az NYVSSC 1990-ben is ott lesz az országos kiemeltek között. A rae- gyeileg megkülönböztetett hét klub száma pedig tízre nő. £ Ha már 1990-nél tartunk, megkérdez­ném: lesz-e addigra sportcsarnoka me­gyénknek? — A párt megyei végrehajtó bizottsága az elmúlt év novemberében tekintette át Sza­bolcs-Szatmár sportjának helyzetét. A tes­tület akkor úgy fogalmazott: elodázhatat­lawnak tartja a sportcsarnok megépítését. Hasonló szellemben foglalt állást a megyei tanács végrehajtó bizottsága is legutóbbi ülésén. Megyénk párt- és állami vezetése tehát mindent megtesz azért, hogy ha az országban utolsónak is, de végre sportcsar­noka legyen Szabolcs-Szatmárnak. Hisszük, hogy ha szükséges, akkor megyénk gyárai, vállalatai, szövetkezetei és intézményei, va­lamint a lakosság is segít majd a létesít­mény építésében. Erre az összefogásra a kö­vetkező öt évben szükség lesz a klubok mű­ködési feltételeinek megteremtésénél is. Meg kell őszintén mondani: még legnagyobb, reprezentatív egyesületünknek, az NYVSSC- nek sem rózsás az anyagi helyzete. Megyénk közel 200 sportklubja 57 millió forinttal gaz­dálkodik, ami alig több mint egy fővárosi nagyegyesületé, amellyel az NYVSSC-nek versenyeznie kell. Ez is mutatja, többet kell dolgoznunk valamennyiünknek azért, hogy megyénk sportja ott maradhasson, ahová az elmúlt öt évben eljutott. 0 Köszönöm a beszélgetést. Bagoly Dániel jfM HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom