Kelet-Magyarország, 1985. május (42. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-15 / 112. szám

1985. május 15. Kelet-Magyarország 7 Postabontás Se kinn, se benn „Ki olyan bolond, hogy másnak vegyen házat?!” — teszi fel a kérdést le­velében Sz. T.-né, aki a jelek szerint mégis elkö­vette ezt a „bolondságot”. Jóhiszeműen (mondhat­nánk nyugodtan azt is, hiszékenyen) belesétált egy csapdába, és most nem tudja, hogyan szaba­dulhatna belőle. Szinte bi­zonyosnak látszik, hogy a dolog az ő számára csak rosszul végződhet. Pedig milyen biztatónak látszott a kezdet... Kéken laktak az anyó- sáéknál. Munkahelye azonban Nyíregyházán volt, ezért úgy gondolták — nem utolsósorban a három műszak miatt —. hogy beköltöznek a vá­rosba. A hirdetéseket bön­gészve megfelelőnek lát­szó ajánlatra bukkantak: szoba-konyhás lakrészt kínált eladásra egy na­gyobb ház tulajdonosa. Az egyes helyiségek meg­lehetősen rossz állapot­ban voltak ugyan, majd rendbe hozzuk — vélték Sz.-ék. Nem tulajdonítot­tak különösebb jelentősé­get annak sem, hogy bú­torokat találtak az eladó házban. A tulajdonos azt mondta, ez az ő holmija, gondoskodni fog a mielőb­bi elszállításról. Sz.-ék döntöttek: meg­veszik a házat. A szerződéskötéskor — mintegy mellesleg — meg­említette a tulajdonos, hogy lakott itt két évvel ezelőtt egy főbérlő — nem baj-e? Ugyan, miért volna, vélte még az ügy­véd is, hiszen ha már több mint három hónapja el­költözött, akkor semmi je­lentősége a dolognak. Pedig éppen ebből lett a baj. Kiderült ugyanis, hogy bizony főbérlő lakik a házban ... Csak ideigle­nesen költöztették ki, ar­ra az időre, amíg az élet- veszélyesnek nyilvánított épületet rendbe hozzák. Mondanunk sem kell. hogy Sz.-éknek ez utóbbi tényről (mármint arról, hogy az épület életveszé­lyes) sem volt tudomá­suk ..) A főbérlő beperelte őket, visszakövetelvén la­kását. A bíróság elma­rasztalta Sz.-éket. Csak az ítélet után döbbentek rá arra, micsoda helyzetbe kerültek. Fellebbeztek természetesen, de hiába. Ki kell költözniük. De hová? Időközben Sz.-né magára maradt gyerme­kével, a ház körüli herce­hurca miatt ugyanis tönk­rement a házasságuk is. Levélírónk tehát (az íté­let óta) fizeti a bírságo­kat, amiért nem költö­zött ki, fizeti továbbá a főbérlőnek a lakáshasz­nálati díjat — azért a la­kásért, aminek a tulaj­donjogáért ő több mint kétszázezer forintot szur­kolt le. Mégis reményke­dik, hogy — legjobb eset­ben — legalább a vétel­árat visszakapja ... Drá­gán fizet tehát jóhisze­műségéért. Ennyi a történet. A ta­nulságot kinek-kinek ma­gának kell levonnia. Gönczi Mária TÉNYKÉP A szép, új üzletek elle­nére akadozik a megye- székhely fotócikkellátása. Nem külföldi világmárká­kat hiányolok, sokszor hi­ányzik a hazai, jól bevált Forte-anyag, szegényes az ellátás az olcsóbb Reanál- vegyszerből is. A szaíküzletekben egyszer áruátvétel miatt találunk lehúzott redőnyöket, más­kor — mint most is — lel­tár miatt szünetel a kiszol­gálás több minit egy hétig. Most pl. az egyik bolt 14- ig, a másik pedig 16-ig volt (van) zárva, holott a Kos­suth téri üzlet pl. most nyílt meg újból, s máris leltározni kezdtek ... Ilyen körülmények között az áruházaknak kellene na­gyobb mennyiségű árut be­szerezniük, főképpen a ma­gyar Forte-filmekből, papí­rokból és a legszükségesebb kicsomagolt vegyszerekből. Ehhez persze az kellene, hogy az OFOTÉRT jelezze az áruházaknak, ha valami okból néhány napra be kí­vánják zárni üzletüket. Ügy vélem, a vevők érdekében érdemes lenne fontolóra venni a dolgot, különösen most, az idegenforgalmi szezon, a nyári utazások kezdete előtt. Hammel József Nyíregyháza KÖSÖ KAPHATÓ A sokadik boltot kell vé­gigjárnia az embernek — ha szerencséje van —, hogy olyan sót vásároljon, amit azonnal használni is tud. Ebből következtetve valószí­nűleg a nagykereskedelmi raktárban vagy még előbb bánnak gondatlanul a sóval, amit ha nyirkos helyen tá­rolnak, újra összeáll, meg­keményedik. Pedig arra egyik háziasszony sincs be­rendezkedve, hogy kalapács­csal törje össze a kősót, amit előzőleg már összetörtek va­lahol. Ugyanez néha előfor­dul a papírzacskóba csoma­golt kristálycukornál is. Nem tudom, a boltoknak van-e jo­guk ilyenkor visszaküldeni a már hibás árut, mert ha nincs felelős, akkor csak a vásárló bosszankodik. Parrag Tünde, Nyíregyháza, Szamuely tér KI A VIRÁGOT ... Az egyik Fórumban szó volt arról, hogy Nyíregyhá­za köztemetőjében (de gon­dolom más közterületeken is) gyakran „lába kel” a virá­goknak, díszcserjéknek. Ez a furcsa „gyűjtés” átterjedt a lépcsőházakra is. A mi há­zunkban pl. legutóbb egy hölgy jelent meg nagy szaty­rokkal. Kiválogatta és elvitte a virágok javát, de még a vi­rágtartót is. Másokat is hal­lottam panaszkodni, hogy eltűnik a lépcsőházból a nö­vény, és még azt mondják, „aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet” ... J. F.-né Nyíregyháza, Kossuth u. (Nem valószínű, hogy bár­miféle „illetékes” elejét tud­ná venni az ilyen és ehhez hasonló cselekedeteknek. Ez esetben a lakók csak önma­gukra számíthatnak. Nem is értjük, hogy ha ilyen pon­tosan látták, mi történt, mi­ért nem akadályozták meg? Más módszert ajánlani nem tudunk ...) A NYUGDÍJASOK ÉS A TECHNIKA A mezőgazdasági főiskola repülési intézetébe látogat­tunk el a napokban a Mé­cses Klub tagjaival. Minket nyugdíjas pedagógusokat a pilótaképzésre jelentkezők felvételije, a vizsgálatoknál használt technikai eszközök érdekeltek legjobban. Nagy figyelemmel hallgattuk a számítógépekről, a repülő­gépes növényvédelemről szó­ló tájékoztatót is. Önkénte­lenül is összevetettük ifjú­korunknak szűkös lehetősé­geit a jelenlegi technikai szinttel. örültünk, hogy éppen a mi városunkban van ez az intézmény, amely egye­dülálló az országban. Tóth Lászlóné klubvezető Nyíregyháza MENNYI? A berkeszi ABC-ben (a Dombrád és Vidéke Áfész üzlete) vásároltam a múlt­kor egy üveg vegyes gyü­mölcslekvárt 31,40 Ft-ért. Rá egy hétre a községünk tej­boltjában vettem ugyanezt, de most 19,40-ért (ennyi van írva az üvegre is). Sokallot- tam a különbséget, ezért visszamentem érdeklődni az ABC-be. Ott azonban sem­miféle tájékoztatást nem adtak a több mint 10 forintos árkülönbözet okáról. Tu­dom, hogy az egyes cikkek ára között bolttól függően lehet eltérés, no de ekkora?! Kaszás Józsefné Berkesz AUTÖSOK A ZEBRÁN Többször megfigyeltem már, hogy Nyíregyházán a MÁV-pályaudvar épülete előtt az Arany János utca felől érkezve a taxik a zeb­rán keresztül rövidítik meg útjukat a taxiállomásig. Buszra várakozva számol­tam össze legutóbb, hogy (este 8 óra körül) pár perc alatt 6 kocsi kanyarodott helyére a járókelők között. Megértem, hogy a gépkocsi- vezetők spórolni akarnak a benzinnel, de véleményem szerint mégsem így kellene. Zentai Júlia Nyíregyháza ZAJOS HŰTÉS Évek óta visszatérő pa­nasz a Jósavárosban, hogy a fűszerboltok hűtőgépei nagy zajt csapnak. Az utcára ki­szerelt motorok — különösen éjszaka — felverik a csen­det, s a nyitott ablaknál al­vók módszeresen felriad­nak, ahányszor a gépek ön­működően bekapcsolnak. Nem hisszük, hogy ne lehet­ne kulturáltabb megoldást találni. Különben is: a csend­rendelet a kereskedelemre nem vonatkozik? Üj, csendes berendezés kellene. özv. J. I.-né Nyíregyháza, Ungvár sétány Szerkesztői üzenetek Levélben válaszoltunk Oláh Andrásné mátészal­kai, Magyar Lajosáé cé- génydányádi és Csató Jo­lán varsánygyürei olva­sónknak. Az illetékesekhez for­dultunk Cserhalmi Lajos nyíregyházi, Csonka Lász­lóné tiszaberoeli, Regán Ferencné ófehértói, Szaba­dos Istvánná nyírmadai, Bíró Bertalanná cégény- dányádi, Tóth László biri, Barkován Mária mérki, Szaniszló Mihály vámos- oroszi, Magyar László má­tészalkai, Takács Józsefné kislétai, Názár Pál rétköz- berenesi, Gyökér Sándor nyírteleki, Bereczki Sán- dorné kölesei, Molnár Sándor nyíregyházi, Gön­czi Jánosné gávavencsel- lői, özv. Gábor Gyuláné máriapócsi, Kazai Péter újfehértói, Szekeres Já­nosné nyíregyházi, Böj­ti Józsefné kállósemjéni, Bakti Sándorné és Ács Istvánné balkányi lakos ügyében. Balázs Istvánné petne- házi, Molnár Miklósné vá- sárosnamónyi, Gavallér Károly tiszakóródi és Bo­ros Mihály nagykállói ol­vasónk köszönő sorait megkaptuk. Több olvasónk kérdésé­re válaszolva közöljük, hogy a táppénzes állo­mányba kerülés a már fo­lyamatban lévő táppénzes időt nem szakíthatja meg. Papp Gáborné nyíregy­házi levélírónkat tájékoz­tatjuk, hogy a termelőszö­vetkezet hatáskörébe tar­tozik annak eldöntése, hogy a melléküzemágban dolgozók kapnak-e mű­szakpótlékot. Az illetékes válaszol DOHÁNYZÓK Igen megkeseredve láttam a nyíregyházi nagy SZTK fo­lyosóin, hogy a műanyag padlót csikkek éktelenítik, hogy a padlón hatalmas lyukakat égetnek az eldo­bált égő cigaretták. Igaz, minden sarokban van sze­metesedény, de a betegek en­nek ellenére nem ügyelnek a rendre. Bár magam is do­hányos vagyok, kérdem: va­jon mi indokolja azt, hogy egy egészségügyi intézmény­ben egyáltalán dohányozni lehet? Ha már mindenkép­pen gondolnak a magukat gyilkolókra, akkor jelölje­nek ki egy helyet, ahol kő a padló, s távol esik minden­kitől, aki ott tartózkodik — írja levelében Mihók Mihály Nyíregyháza TÉVES SZÁMLÁZÁS A megrendelt 320 liter helyett osak 20 liter tejet kapott az Eperjes ételbár, ahol hétvégén a jósavárosiak nagy része vásárol — tette szóvá egy írás a Kelet- Magyarország május 6-i számá­ban. A cikkben közöltek teljes mér­tékben megfelelnek a valóság­nak. A hibát egyik munkatár­sunk követte el, aki tévedésből 20 litert számlázott 320 liter he­lyett. Mivel dolgozónknak ez az első hibája, szigorú írásbeli fi­gyelmeztetésnél súlyosabb bün­tetést nem tartottunk szükséges­nek. Megjegyezzük, hogy a számlá­zási hibát üzemünk a lehető leg­rövidebb időn belül helyrehozta, és 9 órára kiszállítottuk a meg­rendelt tejet. A kellemetlenségért elnézést kérünk. Szabolcs megyei Tejipari Vállalat TÉNYEK ÉS KÉRDŐJELEK „Nem csenget a postás” címmel közölte a lap egyik olvasójuk panaszát, misze­rint a nyugdíját kézbesítő postás elvárja a borravalót, ellenkező esetben kifogásol­ható módon bánik a külde­ményekkel. A panaszos kilétét név és pontos lakcím hiányában is sikerült megállapítanunk. Ot felkerestük és meghallgat­tuk. Megállapítottuk, hogy a cikkben foglaltak a való­ságnak nem felelnék meg a A panaszos a kézbesítőt borra­valóban soha nem részesítet­te, a kézbesítő azt el sem várta. Az összeget — ha a panaszos a csengetésre nem jelent meg — a következő napon a kézbesítő a címzett­nek hiánytalanul kifizette. Levélpostai küldeményeket is mindenkor az előírások­nak megfelelően kézbesített a postás, akinek munkájára egyébként eddig panasz nem volt. A személyes találkozás al­kalmával az írásban foglal­takat a panaszos valótlannak minősítette. Debreceni Postaigazgatóság A SZERK. MEGJEGYZÉSE: Nem a mundér becsületét akar­juk bárfnely áron védeni, a magunk mentségére mégis el kell mondanunk a következő­ket. A panaszos személyesen adta elő szerkesztőségünkben mindazt, amit a kifogásolt kis írásban közreadtunk. Nevét és pontos címét is meghagyta, de kérte, ne közöljük. Nem volt okunk arra, hogy kételked­jünk mindabban, amit elmon­dott. Most aztán töprenghe­tünk : panaszosunk alaptala­nul vádaskodott, vagy netán az illetékesek előtt hallgatta el a teljes valóságot? Akár így van, akár úgy, okultunk be­lőle ... Tartásdíj behajtása; ba nincs végrendelet.. Békés Zoltánné nyíregyházi levélírónk hosszú éveken át gondozta egyedül élő beteg húgát, aki a közelmúltban meghalt. Olvasónk azt szeretné tudni, hogy a gondozás fejében számíthat-e az örökségre. Sajnos, ilyen címen a levélíró nem örökölhet. Ehhez tartási vagy öröklési szerződést kellett volna írásban köt­nie, és ezt a szerződést az illetékes tanácsnak kellett volna jóváhagynia. Erre azonban nem került sor. Még egy lehe­tősége van olvasónknak: ha bizonyítani tudja, hogy test­vére ígéretet tett arra, hogy vagyonát, vagy annak egy részét rá fogja hagyni, akkor a törvényes örökösöktől kö­vetelheti a húgának nyújtott gondozás ellenértékét, de eh­hez, mint említettük, két dolgot kell bizonyítani. Egyrészt, hogy olvasónk ténylegesen gondozta testvérét, másrészt pe­dig, hogy húga határozott ígéretet tett arra, hogy a gon­dozásért cserébe nővére lesz az örökös. Bánfalvi Gézáné kisvárdai levélírónk második házas­ságban él. Két gyermeke az első házasságból származik. Közös gyermekük nincs. Második férjének a házasságkö­téskor volt egy telke, s azon egy félig elkészült ház. Az építkezést a házaspár már együtt fejezte be. Olvasónk azt kérdezi, mi az ő és gyermekei örökrésze ebből az ingat­lanból? A fiatalasszony két gyermeke a törvények értelmében csak akkor örökölhet, ha a férj az ő javukra végrendelke­zik, vagy örökbe fogadja a gyermekeket. Férje után levélírónk özvegyi haszonélvezeti jogot örö­köl, ami azt jelenti, hogy férjének minden vagyonát jogo­sult használni mindaddig, amíg újabb házasságot nem köt. Ezenkívül annak az összegnek a fele, amelyet férjével kö­zösen költöttek az ingatlarfra, a feleséget illeti „házastársi közös szerzemény” címén. Ebben az esetben tehát részben tulajdonos lesz, részben pedig haszonélvezeti jogot örököl az ingatlan többi részére. Kovács Ferencné nyíregyházi lakos férjétől elvált. A bíróság a házasságból származó kiskorú gyermekeket a fe­leségnél helyezte el, és természetesen kötelezte az apát tartásdíj fizetésére. Az apa azonban egyik munkahelyről a másikra vándorol és ezért a tartásdíj összegét (amit le­tiltottak fizetéséből) nem tudják behajtani. Eddig több mint 20 ezer forint hátralék gyűlt össze. Mit tegyen? — kérdi levélírónk. Tartásdíjat nemcsak fizetésből lehet behajtani, hanem bármilyen más vagyonból is, ha van ilyen. Felhívjuk a fi­gyelmet arra, hogy a tartásdíj fizetésének elmulasztása bűncselekmény, ezért büntető feljelentést tehet az ügyész­ségen. Szabó Zoltánné nagyari olvasónk szintén elvált első férjétől. A bíróság a házasságból született kisfiút az anyá­nál helyezte el, az apát pedig tartásdíj fizetésére kötelezte. Az apa azonban rendszertelenül tett eleget kötelességé­nek, volt, amikor egy évig sem sikerült rajta behajtani a megítélt összeget. Olvasónk a Mátészalkai Városi Bíróság­hoz fordult, amely 1984. december 6-ra tűzte ki a tárgya­lást. A férj azonban nem jelent meg, így a tárgyalás el­maradt. Olvasónk az idén februárban kapott egy végzést, hogy az eljárást felfüggesztik. Nem tudjuk pontosan, ennek a peres eljárásnak mi lett volna a témája, de valószínű, hogy a levélíró polgári pert indított. Az adott esetben nem ez a célravezető. A feleségnek élni kell a törvényben biztosított azon jogá­val. hogy büntető feljelentést tesz volt férje ellen. A fel­jelentést nem a bíróságon, hanem az ügyészségen kell megtenni, és a vádat az ügyészség fogja képviselni. A tar­tásdíj fizetésének elmulasztása bűncselekmény — mint fentebb is írtuk —, és az elkövető csak az esetben mente­sülhet a büntetés alól, ha a hátralékos összeget az ítélet- hozatalig kifizeti. Dr. Juhász Barnabás

Next

/
Oldalképek
Tartalom