Kelet-Magyarország, 1985. május (42. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-11 / 109. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. május 11. A gyermeknevelés *££ tartozott az egyszerű feladatok közé. A gyermeke iránt felelősséget érző szülő máindig arra törekedett, hogy a felnövekvő aprósághal kiegyensúlyozott, az életet élvezni és becsülni tudó, boldog ember legyen. A nevelés célja ily módon világos és egyértelmű. A hozzá vezető út azonban napjainkra mintha egyre rögösebb lenne. Ranschburg Jenőt, a közismert pszichológust a gyermeknevelés gondjairól kérdeztük. — Sok szülő és pedagógus panaszkodik arról, hogy a gyermekek körében egyre jobban terjed az agresszivitás. Mi erről az ön véleménye? — Valóban megállapítható ilyen tendencia. Sajnos, a gyermekek körében gyakori a durvaság, az agresszió. Én azonban ezt a dolgot ketté szoktam válasejtainii, s arra figyelek elősorban, mi okozza a durva, kötekedő magatartást? Van olyan gyerek, aki egyszerűen nem tud ellenállni a rosszal'kodásnak. ök vaninaik kisebbségben. Sajnos, a gyakori inkább az, amikor a gyermek elhatározott céllal cselekszik rosszat. Ez a cél pedig nem más, mint az, hogy figyeljenek rá, hogy foglalkozzanak’vele, hogy ő is fontos legyen valamiért, ha másért nem, hát azért, mert rosszat követett el. Ez pedig nagyon szomorú dolog, és innen nézve már más szemmel ítéljük meg az agresszív gyermeket. — Gyakran hallunk arról panaszkodni, hogy két testvér azonos nevelés ellenére is különbözőképpen viselkedik. V*| ír ■■ ■ I •• — closzor is leszögezn á m hogy nincs azonos nevelés. Az el- ső gyermekre gikäratlanul is többet figyelünk, rá termésgkesen több idő is jut. A második gyermek t^ár nem újdonság a családnak, rutinosabbat^, gördülékenyebben bonyolódnak a füröeztés, etetés percei is. Ezt a gyermek érzi -s."a másfajta törődésre másfajta viselkedéssel reagál. — Sajnos, mi felnőttek, egyre kevésbé figyelünk egymásra. A gyermekek figyelnek-e? — Sajnos nem. Olyannyira nem-, hogy szerintem számukra tanítani keLlene, hogy a másik is létezik, vetess törődni illik. És ezt lehet tanítani. Egyszer tőlem megkérdették, tanítanék-e erkölcstant, s ha igen, hogyan? Azt válaszoltam, hogy a hagyományos erkölcsi szabályokat — például; Tiszteld apádat és anyádat — nem tanítanám. Mostanra ez üres és tartalmatlan lett. De igenis kell tanítaná erkölcsi alapelveket, amiket később tartalommal tölthet meg a gyermek. Nem árt figyelni néha magunkat, s azt megnézni, hogyan hat a mi viselkedésünk, a gyermekünkre s másokra — Tanítható még az is, hogy a gyermekek késleltetni tudják viselkedésüket. Az a tapasztalatom, hogy ha ma adok egy tábla csokit egy gyermeknek, rögtön megeszi. Akkor is, ha éppen előtte evett ugyanazt. Fontos lenne, hogy tudja eltenni esetleg a testvérének, barátjának is. Ezekre lehetne és kellene gyermekeinket megtanítani, s így oiyan szabályok alakulnának ki, amelyeket már meg lehet tölteni tartalommal. Egy ember akkor tud tekintettel lenni másokra, ha már arra is figyel, hogy viselkedésével, cselekedetével mit vált ki a másik emberben. Ez kezd kimenni manapság a divatból. — Szomorú statisztikai adatok bizonyítják, hogy nő a fiatalkorú bűnözők száma. Mi erről a pszichológus véleménye? — A statisztika £*? Sí mes azonban itt is az okokat keresni. Már egy hatéves gyermek is megérzi, ha otthon nincs rá szükség, mert a válófélben lévő szülők egymás gyötrésével vannak elfoglalva. Márpedig egy gyermeknek elsősorban családra van szüksége, s arra, hogy feladata legyen, hogy tartozzék valakihez. S ha ezt nem találja családban, keresi az aluljáróban. Az a gyermek kezd el csavarogni, amelyik érzi, hogy otthon nem várják, -nem hiányzik senkinek. — Van-e alapszabály a nevelésben, amelyeket feltétlenül be kell tartanunk, ha gyermekeinket tisztességben akarjuk felnevelni? — Igen. A legfontosabb szabály az, hogy soha ne a saját szempontunk legyen a döntő, hanem a gyereké, — akkor dédelgessük, amikor ő kívánja, s nem akkor, ha úgy gondoljuk, van erre tíz perc időnk. A másik legalább ilyen fontos szabály, hogy ne szavakkal, hanem tettekkel neveljünk. A nevelés lényege az, hogyan zajlik az én életem, hogyan élek én, mint szülő? Deák Ferenc nézetét vallom a nevelésről, aki azt mondta: Nekem kell egy kicsit olyanná válnom, amilyenné a gyermekemet nevelni szeretném. Kovács Éva Művészházaspár közös kiállítása Makrisz Agamemnon: Portré Makrisz Zizi: Fej Május 26-ig látható a Vigadó Galériában a két görög származású, Európa-szerte híres alkotó tárlata. Görögök, de élitek, dolgoztak Párizsban. Művészetük közös forrása és értékrendje, tiszta virágzása emberi szövetségükön alapul. Makrisz Zizi rajzait Vlagyivosztokból, Szaihaliinból, Kréta szigetéről és Budapestről származtaitgia. Makrisz Agamemnon szobrainak forrásvidéke az egyiptomi, az archaikus görög szobrászat, a bizánci hagyományok és a korszerű plasztika újabb eredményei. Ezt a sokrétűséget ötvözi műveiben, szoborrá alakítva álmait, elgondolásait. Makrisz Zizi egynemű rajzi áradása másmás közegben éri el magaslatait, — gobelinné, mozaikká véglegesülve — nem is annyira helyettesítve a táblaképet, sokkal inkább megvalósítva azt, hiszen Makrisz Zizi kövekkel, színes fonalakkal fest. „Negyven év negyven legjobb magyar filmje44 Tűnődés egy ranglista fölött A Népsport minden esztendő végén példás rendben közli az atlétika és az úszósport ranglistáit. A sorrend vitathatatlan és támadhatatlan, centik és századmásodpercek különbségei szentesítik a helyezéseket. Mindez annak kapcsán jut eszembe, hogy a Filmvilág áprilisi száma szűkszavú közleményben adja tudtul mindazoknak, akiket érdekel: a magyar film- kritikusok szavazatai alapján összeállították 40 esztendő hazai játékfilmtermése javának rangsorát. Az így kialakult sorrend aligha vitathatatlan és támadhatatlan, mivelhogy az esztétika patikamérlegének nyelve ugyancsak homályos számlap előtt mozog. A kortársi megítélés felettébb bizonytalan voltára művészet- történeti példák hosszú sorát lehetne említeni, de ez legalább annyira felesleges, mint amennyire felesleges ennek a most kialakult, 40- es számmal záródó listának a megkérdőjelezése. Célszerű kiindulópont azt tudomásul venni, hogy minden ilyen rangsor rengeteg szubjektív elemet tartalmaz, csak számok és nevek találhatók benne érvek nélkül. Ezért hát vitaalap nincs, arra azonban jó lehetőséget biztosít, hogy a film iránt érdeklődő eltűnődjék a matematikai ösz- szegzés révén kialakult helyzetkép felett. Utoljára ilyesfajta szavazást 1968-ban rendeztek nálunk, ennek eredményeként alakult ki az ún. „budapesti 12”-t tartalmazó rangsor. A két lista összevetése egyúttal bizonyíték lehet a megméretés szubjektív jellegére. A 68-as első, a Talpalatnyi föld (Bán Frigyes) ma már csak a hatodik, ugyanakkor a Szegénylegények (Jancsó Miklós) a kilencedik helyről feljött az elsőre, a legnagyobbat pedig az Apa (Szabó István) csúszott, a tizenegyedikről a huszonhetedikre, de egyébként mind a tizenkét egykor rangsorolt filmet megtalálhatjuk a negyven között is. Ma a második a Valahol Európában (Radványi Géza filmje azért nem szerepelt a „budapesti 12”-ben, mert az akkori szavazók az államosítás előtt készült alkotásokat nem vették figyelembe), a harmadik pedig Huszárik Szindbádja (ez pedig még nem szerepelhetett korábban, mert 1971-ben készült). A Hideg napok (Kovács András) negyedik helye nem meglepetés, némiképp annak tűnik viszont — kétségtelen értékei ellenére is — a Napló gyermekeimnek (Mészáros Márta) ötödik helye. A nemzetközi megméretésben a legnagyobb rangot kétségtelenül az Oscar-díj jelenti. Ezt játékfilmjeink közül egyedül Szabó Mephistó- ja érdemelte ki, ám a hazai mezőnyben még ez a nyomaték is csak a 11. helyhez volt elegendő. A 40 helyezett film 26 rendező alkotása. Húszán egy- egy művel vannak jelen, hatan szerepelnek két vagy annál több esetben. Jancsó az első itt is: ötször olvasható a neve, Fábri és Makk 4—4 filmmel következik utána. Ami meglepő: nem olvasható a listán Ranódy László és Révész György neve, ott van viszont a színházi rendező Gothár Péter két filmmel is. Megjegyzésre érdemes megfigyeléseket tehetünk, ha az egyes filmek elkészültének idejét tesszük vizsgálat tárgyává. A biztató indulás után (1948-ból két film, ráadásul mindkettő az első hat között) öt olyan esztendő következik, amelyekben rangsorolásra érdemes mű nem készült (1949—53). A helyzet pikantériáját az adja, hogy a negyven rangsorolt film között több mint tíz akad viszont, amelyeknek a cselekménye éppen ebben a korszakban játszódik. A magyar filmművészet aranykorát az 1964-től 1969-ig terjedő időszakra tehetjük: a 6 esztendő terméséből 16-ot érdemesítettek az ítészek kiemelésre. Nem véletlen hát, hogy Lukács György egy ez idő tájt készült interjúban ezt mondta: .. szerintem a filmnek ma Magyarországon — legalábbis a magyar kultúra számára — úttörő szerepe van.”. A folytatást az jellemzi, hogy kevés kivételtől eltekintve mindegyik esztendő meghozza a maga egy-két csúcsteljesítményét. Ha tematikai-műfaji szempontból vizsgáljuk a 40 filmet, kiütközik mozgóképi kultúránk egyoldalúsága: bár 6 vígjáték címét olvashatjuk, közülük négyben a szatíra elemei vannak túlsúlyban, s ez kevésbé közönségcsalogató; kifejezetten szórakoztatónak nevezhető nincs is a listán, miként gyerekfilm sem. A dokumentatív iskola négy művel képviselteti magát. Ahhoz, • hogy a szavazók éppen 40 filmet válasszanak, az ötletet nyilván az évforduló adta. Belefér-e ebbe a keretbe minden olyan film, amely maradandó értéknek tekinthető? Igen is, nem is. Nyilván mindenki, akinek megfelelő ismeretei vannak kultúránk eme szeletéről, hagyna ki néhányat a kritikusok által megjelöltekből, s mást tenne a helyükbe. Ügy vélem, a cikkíró is megengedhet magának annyit, hogy a saját hiánylistáját felsorolja. Feltétlen ott lenne a helye a 40 közt az Akiket a pacsirta elkísér című Ranódy-film- nek; nem hiányozhatna az Angyalok földje, Révész György alkotása sem; a Rózsa—Kardos szerzőpár Gyermekbetegségek című filmjéről pedig még a legszigorúbb magyar kritikus, B. Nagy László is azt írta a bemutató idején: „majdnem hibátlan film”. Hamar Péter Ilyenkor, tavaszodván, amikor a hölgyekről lekerül a nagykabát a rügyekkel, s a hosszú tél után megszólaló madarak énekével együtt fedezzük fel újra, a soha meg nem unható formákat. Nem új dolog ez, de mindig kellemes és izgalmas meglepetés, mint ahogyan megunhatatlan maga a tavasz. Nos, aki (miután előbbre húztuk az órát) a meghosszabbodott délutánjaira, estéire kellemes olvasmányt keres, szereti a verseket, a ma már ismeretlen és gáláns formákat, az nem fogja sajnálni az 54 forintot a Helikon Kiadó gondozásában megjelent A női test szépsége című antológiáért. A kötet (Zirkuli Péter válogatta és szerkesztette) XVI. századi francia költők verseit és a kortárs festők képeinek reprodukcióit tartalmazza. ínyenceknek, vájt- fülű irodalmároknak szánt olvasmány lenne? Alig hinném. Ádám Péter tudós utószavából tudjuk meg, hogyan is keletkezett maga a műfaj, a blasom versforma, ami eredetileg pajzsot jelentett. A pajzs — mint köztudott — azt a célt szolgálta, hogy a harcost megvédje az ellenfél csapásaitól, ezzel fogta fel az ütéseket. Clement Marót Blasom du beau tetin, azaz A szép didi című költeménye jellegzetesen francia játékossággal mintegy pajzsával takarja, (helyesebben tárja fel) az imádott hölgy bájait. A ferrarai udvarban élő költő amolyan költői versenyre hívta ki otthon maradt kollegáit. Rendben meg is érkeztek a pályatársak munkái, amelyek mintegy feltérképezték a női testet a hajtól a lábig, nem feledkezve meg egyetlen látható és nem látható (szív) testrészről, de a pillantásról, a könnyről, a sóhajról, kacajról, ölelésről, s magáról a halálról sem. Századunkban, amikor a nudisták már a parlamentig eljutottak jogaik követelésével, amikor nincs film, tévéjáték, hovatovább színházi előadás sem a női bájak indokolt (és még többször indokolatlan) felfedése nélkül, talán komikusnak tűnhet a 16. századi francia költők igyekezete, szorgalma, hogy szavakban fogalmazzák meg ezt a két dimenzionális élményt. Holott nem is voltak olyan naivak ezek a kitűnő költők és a szakmát csak mester szinten űző versfaragók. Mert ez az élmény az igazán a miénk, az mély (ül) el, / amit meg tudunk fogalmazni. Manapság a legnagyobb gond (s nem csupán a fiataloknál) éppen a megfogalmazással van. Durva, trágár, közönséges, a sárba ránt le (merő tudatlanságból, vagy az érzelmek híján? — ezt ki-ki maga döntse el) olyan érzéseket, fogalmakat, amelyeket apáink még szentnek tiszteltek, s ha szépen nem tudtak beszélni róluk, hát szemérmesen hallgattak. Pedig — lám a 16. századi francia költők a bizonyság rá — semmivel nem tudtak kevesebbet a női test szépségéről és örömeiről. De eleganciát, szellemet, (nevezzük ezt gálánsnak) az udvarlás szép fordulatait bizony már tőlük kell (újra) megtanulnunk! Gyanítom, hogy a mai szép hölgyek nem veszik rossz néven tőlünk, férfiaktól, mint ahogyan a virág se megy ki soha a divatból. Horpácsi Sándor Á női test szépsége
