Kelet-Magyarország, 1985. május (42. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-04 / 103. szám
1985. május 4. Kelet-Magyarország 3 Keresetszabályozás új módon Növelhető-e a jövedelem? A KERESETSZABÁLYOZÁSBAN ŰJ, az eddigiektől eltérő, az üzemi sajátosságokat is tekintetbe vevő lehetőségeket kaptak a mezőgazdasági termelő- szövetkezetek. A hatékonyabb bér- és munkaerőgazdálkodást ki-ki úgy valósíthatja meg, miként azt a gazdaság terve, termék- szerkezete, a rendelkezésre álló munkaerő, a keresed arányok és egyéb más tényezők indokolják, lehetővé teszik. A tsz-ek ezúttal három évre, három szabályozó közül választhattak. A három szabályozó: a bruttó jövedelem színvonaltól függő munkadíj-szabályozás, — a hozzáadott értéktől függő munkadíj-szabályozás, — és a nagyüzemi keresetadóztatás. Az új keresetszabályzók alkalmazását, kiválasztását a megyében és az üzemekben nagyarányú és körültekintő munka előzte meg. A tsz-ek területi szövetsége például számítógéppel készített kalkulációt minden gazdaságnak mindhárom lehetőségről. Ha nem is sok, de arra is volt idő, hogy az üzemekben, közgazdászok, jogászok, számviteli szakemberek és gyakorló gazdászok érvek és ellenérvek mellett minden lehetséges jót, kedvezőt figyelembe véve döntsenek. Aztán, hogy a felkészülésre kapott idő lejárt, megszületett a végeredmény. Szabolcs-Szatmárban 36 termelőszövetkezet a bruttó jövedelemtől, 28 termelő- szövetkezet a hozzáadott értéktől függő keresetszabályozást, 53 termelőszövetkezet a nagyüzemi keresetadóztatást választotta. (Három termelőszövetkezetben idén még érvényes a két évvel korábban megkezdett kísérleti kereset- szabályozás.) MIELŐTT RÖVID MA- GYARÄZATÄT adnánk annak, hogy mi lehetett az indoka helyenként a döntésnek, két mondat erejéig arról kell szólni, mi volt a rossz, a kedvezőtlen a korábbi bérszintszabályozásban. A tsz-ek többsége azt sérelmezte, hogy a régi szabályozás többletmunkát, rendkívüli időjárás miatti túlmunkát, kampányfeladatok elvégzésénél nagyobb keresetek kiáramlását csak progresszív adóztatással tett lehetővé. Volt, hogy az elvonás mértéke miatt kész ráfizetés volt valamit betakarítani, fontos termékeket többlet- munkával megmenteni. Az új keresetszabályozás részben vagy egészben mindhárom változatában feloldást jelent. Ezután nézzük, mi a jó, vagy mi lehet a kedvező az egyik vagy a másik keresetszabályozási módban. A BRUTTO JÖVEDELEM- SZlN VON ALTÖL függő munkadíj-szabályozás ki- sebb-nagyobb változtatásokkal hasonlít a régi rendszerhez. A kereset adómentesen mérsékelten növekvő. Egy olyan termelő- szövetkezetben azonban, ahol akár gépesítés, akár munkaszervezés révén csökken a létszám, a bruttó jövedelemszint túllépése nélkül, jelentősen növelhető a személyes jövedelem. A kulcsemberek tehát kellő differenciáltsággal az eddigiektől jobban megfizethetők. A legnagyobb kockázat talán a második: a hozzáadott értéktől függő munkadíj-szabályozásban van. Itt az eredmény, a bérköltség, a társadalombiztosítási járulék, az amortizáció és egyéb bérjellegű költség, valamint a termelési adók növekedésének a függvényében növekszik a kereset. Vagyis minden egy százalék hozzáadott érték után 0,4 százalék bér képezhető adómentesen. MIÉRT CSAK 28 GAZDASÁG VÁLASZTOTTA ezt a keresetszabályozási formát? Erre egyértelműen csak azzal lehet válaszolni, ha azt nézzük, kik teljesíthetik a legkönnyebben a feltételeket. A hozzá adott érték egyik évről a másikra ott növelhető látványosan, ahol viszonylag alacsony szintről indulnak. Ahol például az elmúlt években egy-két millió forint volt a nyereség, ott biztonsággal tervezhetnek 40—50 százalékos eredményjavulást. Ennél a formánál az a kockázat, ha nem nő a hozzá adott érték, nincs bérnövekedés, sőt minden 1 százalékos csökkenés után 0,3 százalékkal csökken a munkadíj- tömeg. A harmadik változat — amelyet 53 termelőszövetkezet választott — nem csak szimpatikus, de kétségtelenül a legcélravezetőbb lehet. Ebben az esetben a gazdaságoknak úgynevezett keresett sávokra bontva személyre szólóan kellett kimunkálni a tervezett jövedelmet. Miután a gazdaságvezetők és általában a munkairányító vezetők ismerik a foglalkoztatottak munkabírását, munkához való viszonyát, reálisan minősíthették a teljesítményt, s ennek megfelelően terveztek. Adózni itt mindenképpen kell, de az adó mértéke attól függ, hogy a kereset miként növekszik. Nyilvánvaló, hogy az üzemek szigorúan ügyelnek majd arra, hogy az egyes sávokban a kereset- növekedést a többletteljesítmény, a realizálható nagyobb eredmény indokolja. A VÄLASZTÄS tehat MEGTÖRTÉNT, a mező- gazdasági üzemek ezek után három évig alkalmazzák azt a keresetszabályozást, amit a legjobbnak ítéltek. Hogy helyesen döntöttek-e az majd a gyakorlatban igazolódik. Egy azonban már ma is biztos: a keresetszabályozás mindhárom formája jó ahhoz, hogy a termelés egyenletesebbé, a minőség jobbá váljon. A bérek mögött munka és teljesítmény lesz és ez nem kizárólag üzemi érdek, de minden szövetkezeti tagnak, alkalmazottnak személyes érdeke is. Seres Ernő — o Kölyökember voltam még, de mindenre figyelő. Törvénybíró-választásra készült a falu. Apám nem volt a listán, holott az ő apja, János nagyapa haláláig törvénybírája volt a falunak, kis görbebotjá- val ha végigment a falun, előre köszöntek neki. Most hárman készülődtek az ő méltóságára. Nagygazdák mind, nevezetesen Ürge Gergely a nagy hasú, nyugdíjazott rendőr őrmester. Baló Gerzson lókupec, valamint Dobránszky János, az eddigi törvénybíró. Ürge Gergely járta be először a falut a rövid lábon hordott nagy hasával, a pálinkásdemizsont két szolgagyerék vitte utána. — Höhh, hhá, he — szuszogott, amint leült. — Hát te — bökött apám felé. — Te? Mi? Te! Csak rám. Hm? Adjátok ide azt a demizsont, pulyák, ide azt a demizsont. Anyám mindig beleszólt mindenbe, akár volt értelme, akár se, s mondotta is: — Méghogy magára fog szavazni az uram! Épp az kellene. Nincs egy éve, amikor még szolgált, megbüntetett három pengőre, mert a tejpiacon árultam el azt a három pár csirkét is, amit vittem, hogy tudjak venS ____________________________ ni egy surckötényt; a három pár csirke árából jutott egy kötényre? — Asszony — mondta Ürge Gergely —, én erre nem emlékszem. S miért mondasz ilyet? GALAMBOS LAJOS: Régi szavazás — Megvan a cédula! Őrzöm. Megmutassam? — Ugyebár a tejpiacon nem lehet csirkét árulni. — De már el volt kelve! Szép csirkék ' voltak, hát hogyne vitték volna? — Nem emlékszem, asz- szony, de nem is a te dolgod a választás. Az uradé, és punktum! Fogd be a pofád, világos? Apám megitta Ürge Gergely kitöltött pálinkáját, aztán csak mosolygott az ő szép, nagy, barna szemével. o Másnap jött Baló Gerzson lókupec, akinek a feleségét előző nap anyaszült meztelenül kapták a nem- kevésbé vagyonos Nagy Jóéval, az amerikással, akinek nemcsak földje volt, de a tejcsarnok is az övé volt a faluban. Hozott pálinkát ő is, de szűkösen. — Szegény ember vagyok én, azért jövök kevéssel — mondotta. — De, ami kevesem van, megosztom. — Mint a feleségét? — vetette oda anyám. — Sz! Hsz! Hogyhogy? — Hát ilyen ember akar törvénybíró lenni, aki a feleségére sem tud vigyázni? Hogyan vigyáznak akkor egy falura. — Asszony! Ez aztán! Azt! Törvényt! — Kívánjon! De már a cigánykölykök is ezt gajdot ják: asszonyát a kisdzsó keni, ő meg bíró akar lenni. Elment. Pálinkáját vitték utána a kölykök. o Dobránszky János, a nagyapó utáni törvénybíró nem csinált semmit. Azt mondotta: amit most e hazában, ilyen poszton a szegény népért meg lehet tenni, megteszem. öt választották. S megtette, amit a körülmények között meg lehetett tenni. A szabadság négy évtizede Kölesén Fogékonyan minden újra Vegyünk kézbe egy almát. Vágjuk ketté, majd felezzük meg azt is, s megkapjuk Kölese majdnem fontos alaprajzát. Nyílegyenes mellékutcák, kényelmes családi otthonok, emeletes középületek — már- már kis városban érzi magát az ember. Holott másfél ezren is alig lakják a települést! Igaz, a község — a Kölcsey család névadó falva — mindig fontos szerepet töltött be az Erdőhát és a Palágyság életében. Forgalmas útvonalak mentén fekszik, híresek voltak mindig a „kocsi” vásárok, s az itteni gazdák a legtöbbször — divatos szavakkal élrve — ügyesen alkalmazkodtak a piac igényeihez. Voltaik, hogyne lettek volna itt is szegény emberek, ám korántsem annyian, mint a szomszédos falvakban. A műemlék harangtorony. Kölese nem szép falu. Legalábbis abban az értelemben, hogy nem a tipikus erdőháti falu. Itt alig talál már az ember igazi, ősi szatmári portát: faragott tornácoszlopot, csonkakontyos tetőt, jármos csűrt. Annál több sátortetős házat, vaskerítést. Amikor épültek — az ötvenes, hatvanas években — az volt a szép. Most ne szóljuk meg őket ezért. Nagyon keményen megdolgoztak akkor azért, hogy felépülhessen a korábbinál összehasonlíthatatlanul kényelmesebb házuk, hogy elbúcsúzhassanak a múlt örökségétől. Említettük, hogy Kölesén alig ezerötszázan élnek, mégis nagyközségi tanácsi apparátus dolgozik itt. De nem is egyetlen falu, hanem öt település fejlődésének útját egyengetik innen: közigazgatásilag Köleséhez tartozik Fü- lesd, Sonkád, Kis- és Botpalád is. Ám még így is alig több, mint négyezren élnek e keleti végeken. A modern iski — Sajnos fogyóban a íal- vainik lakossága — említi a közös községi pártbizottság titkára, Ombodi Károly, aki tizenkét éve tölti be e tisztségét, előtte pedig csaknem másfél évtizedig volt a tanácselnök, tőle aztán valóban első kézből kaphatjuk az információkat. — A fogyatkozás tényét sokan a nagy távolságokra fogják, szerintünk viszont ez csak másod-, har- madllagos ok. Az első a munkahelyek hiánya. — Ha kell, s ha szerencséje van — gombolyítja tovább az iménti fonalat a tanácselnök, Harbula István. — Mert a gyarmati üzemek sem képesek foglalkoztatni a környék fölösleges munkerejét, így aztán a méhteleki, tisza- kóródi gyerekeikkel együtt a paládi, a sonkádi, a kölesei gyermekeknek is vándorbotot kell kezükbe fogniuk, ha boldogulni akarnak. Tóth János vb-titkár a helyzet illusztrálására egyetlen számot említ: az elmúlt huszonöt esztendő alatt több mint ezerrel csökkent az öt falu lélekszáma. S a folyamat tart ma is, igaz mérséklődött. Rengeteget tett ezért a térségben működő két termelőszövetkezet, a kölesei Kossuth és a paládi Űj Barázda, Erőteljesen fejlesztették a melléküzemágakat, számtalan új munkahelyet teremtve ezzel. Különösen a kölesei gazdaság ért el szembetűnő eredményeket e téren, az utóbbi három évben például ők mintegy ötvenmillió forintos beruházást valósítottak meg, s az összegnek jelentős részét az új munkahelyek megteremtésére fordították. Gyártank itt például esőköpenyt és nylonzacskót, fotelrámát és almalevet, most pedig azt tervezik, hogy a Szatmár Bútorgyár segítségével kész foteleket is állítanának majd elő elsősorban a helyi, de a környékbeli asz- szonyok, férfiak is. Mint mondtuk, a község mai arca gyakorlatilag már a hatvanas években kialakult. Legalábbis, ami a lakóházakat illeti. A középületek azonban ... — Hát azokra bizony a fel- szabadulást követően jó negyedszázadot kellett várnunk — mondja Tóth János. — Tulajdonképpen a hetvenes évek elején kezdődtek nálunk a nagy változások. Hogy ne menjünk messzire, akkortájt épült a mai tanácsháza, hetvenegyben szép étteremmel, hetvennyolcban sokak által irigyelt, megcsodált tizenkét tantermes, tornatermes általános iskolával gyarapodtunk, hetvenkilencben tágas gyógyszertárat kaptunk, nyolcvanban pedig átadtuk a, vízmüvet. Ha csak azt mondjuk, hogy az iskola tizennyolc-, a vízmű pedig tizenötmillió forintba került — Kölese után most csatornázzák Fülesd és Sonkád utcáit, mely szintén tizenötmillió forintot emészt fel —, nem panaszkodhatunk. Igazságtalanok lennénk azonban, ha csak azt írnánk, >la aulájában. hogy Kölese mit kapott. Szólnunk kell arról is, hogy ez a nép nemigen várt csak az adományokra, ha kellett, munkához látott maga is. Az ötvenes évek derekán például olyan kultúrházat épített magának, mely ma is ritkaság a maga nemében a környéken, s úgy építette, hogy ahhoz fillérnyi állami támogatást sem kértek. És a vízműre sem vártak ölbe tett kézzel. Súlyos ezreket tettek le az asztalra a hetvenes évek végén a családok, hogy itt se lavórban kelljen füröd- niük az embereknek. S hogy el ne feledjük a legújabb eseményt: néhány hónapja körzeti orvosi ügyeletet szerveztek a hétvégekre, melyeken két orvos is várja, látogatja a környékbeli falvak betegeit. Az imént az elmúlt évtizedek eseményeit szedtük csokorba, a teljesség kedvéért tehát szóljunk most, ha csak néhány mondat erejéig, Kölese elmúlt évszázadairól is. Nehéz lesz szűk mederbe fogni, mert Kölesének igen mozgalmas a történelme. A falu neve III. Béla egyik oklevelében, már a XII. században előfordul, s azt is tudjuk, hogy az eredeti település jó másfél kilométerrel keletebbre, valahol Sonkád alatt lehetett. Valamikor a tatárjárás idején húzódtak aztán át az emberek a mai helyre, a Túr és az Eszteré — az ősi patakmeder nyomai ma is láthatók — védett szigeteire. A régi iratok szerint pálosrendi szerzetesek is éltek itt a középkorban, s amiről kevesen tudnak: Kölesén már 1592ben iskola működött, s a XV. századbeli templomában még megyegyűléseket is tartottak. A XVIII. század aztán fordulópont a község életében, a pestis kiirtja szinte a teljes lakosságát, s felvidéki szlovákok népesítik be később az elhagyatott falut. Ugorjunk egy nagyot most az időben. 1944. október 25- én szabadul fél a község, s azon nyomban hozzákezdenek a földosztáshoz. Több mint másfél ezer hold talál új gazdára ... Járjuk a falut, s megakad a szemünk egy gyönyörű, hófehér épületen, közvetlenül a Túr partján. A tornácon magas, hatvan körüli férfi hajladozik, öreg bútordarabokat rendszerez. Bihary Lajos, a kölesei krónikás, önkéntes múzeumalapító, teremőr és nyugdíjas kovácsmester egy személyben. Évek óta járja már a helység padlásait, kamráit, gyűjtvén azokat a tárgyakat, melyek régen szolgálták az embert. Tisztes anyag gyűlt már egybe, gondolt hát egy nagyot a helyi tsz, tanács: rendbe hozták az öreg, üresen álló iskolát, ahol tájházat alakítanak majd ki. Szolgáljanak még egy ideig azok a megroggyant szilkék, székek, favillák ... Lássák a maiak, hogyan éltek egykor őseik. Balogh Géza
