Kelet-Magyarország, 1985. május (42. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-16 / 113. szám
1985. május 16. Kelet-Magyarország 3 Képviselőjelöltjeink Lászlóné Messzebbről jött, mégis hazajött. Az egyik nagyszülő — iá nagymama — Baktalórántházáról származott el Sátoraljaújhelyre. Ő már ott született vasutas családból. Gerő Lászlóné így tulajdoniképpen hazajött, amikor 1965-ben friss matematika—fizika szakos középiskolai oklevéllel, férjével együtt aki a megye ösztöndíjasa volt — az akkor épült buktái gimnáziumot választotta első munkahelyéül. Azóta két évtized telt el. Nem csak megszokta, meg is szerette választott lakóhelyét, az embereket, akik a bizalmukba fogadták. Szűkebb élettere természetesen a M,ező Imre Gimnázium, ahol 222 diák tanul, s amelynek 1978 óta Gerőné az igazgatója. A huszonhárom tagú tantestület teljes. Nincsenek betöltetlen helyék, még nyelvszakosokkal is jól állnak. A pedagógusok összefogását az oktató-nevelő munka minőségét említette, mint egyik legfontosabbat beszélgetésiünkkor. Az a legjobb ebben a gimnáziumban, hogy van — jegyezte meg. Említi, hogy ma még szokatlan a női vezető a kisebb településeken. Az egyik helybeli, amikor ő lett az igazgató, azt kérdezte, tényleg a tanár néni lett az igazgató úr? ... Az igazgatónő — bár munkájának jó része az iskolához kötődik — több éve vesz részt a közösség dolgainak előbbremozdításában, a gondok, feladatok jelzésében. Korábban, mint az iskolai szakszervezeti bizottság tagja fejtett ki közéleti tevékenységet, később az SZMT tagjaként főként a pedagógusok élet- és munkakörülményeinek 8-as számú választókerület javítását szorgalmazva érvelt. Tagja a nagyközségi pártbizottságnak, a végrehajtó bizottságnak. A lakóhely ügyében jócskán vannak közös erővel megoldásra váró tennivalók a tarsolyában. A középületekben szegényes nagyközség helyzete foglalkoztatja többek között és a mostoha művelődési lehetőségek, a könyvtár, a művelődési ház gyenge állaga. A képviselőjelölt 43 éves, férje is pedagógus, két gyermekük van. Két dolgot említ a tervei között, amelyért megválasztása esetén külön is küzdeni szeretne. Az egyik az idős emberek helyzetének javítása, hisz a község elöregedése, sajnos nem mérséklődik. A másik ezzel összefüggő gond, a fiatalok magatartása, amely új munkahelyek létesítését és a kulturálódás, a szórakozás lehetőségeinek javítását sürgeti. Ez lenne kép- viselőjelölti programjának két sarkalatos pontja. Ha megtiszteltek az emberek a bizalmukkal, meg- futamodásnak éreztem volna, ha nem vállalom a jelöltséget — mondta. Húsz éve élek Baktalórántházán, ismerem az itt élők gondjait, örömeit. Ebben naponta osztozom. Soltészné Pádár Ilona Minit fiatalasszony a fővárosból, az V. kerületből pártmegbízatással került Szabolcsba. Egyébként Szolnok megyében született, falusi családban. Szolnokon végezte középiskolai tanulmányait a közgazdasági technikumban. Megyénkbe kerülve a sényői termelőszövetkezetben dolgozott, kontírozó könyvelőiként. Közben folytatta a középiskolában mér megkezdett és sok sikerélményt adó közösségi munkát. Egy év múlva „bevitték” a KISZ járási bizottságára, itt az ifjúsági mozgalomban szerzett alaposabb jártasságot. Innen a moziüzemi vállalathoz vezetett az útja, ahol propagandistaként dolgozott, közben a vállalat pártszervezeténék titkára is volt. Nagyon szép idők következtek ezután — emlékezett Soltészné Pádár Ilona — 1970-ben a népfront nyíregyházi városi titkárának választották. Ekkor kezdődött el igazában a megyeszékhelyen a tudatos városfejlesztő és a lakosság széles köreit is megmozgató társadalmi összefogás kibontakoztatása. Azóta is építkezik ezekből a tapasztalatokból, élményekből. Mint mondja: alaposan meg kellett dolgozni azért, népfrontvezetőként elfogadják, de cserébe sokat is kapott az emberektől. Közben munka mellett végezte a tanárképző főiskolát, politikai ismereteit pedig a pártiskolán, esztétikai szakosítón bővítette. Űj tisztségében, a Közalkalmazottak Szakszervezete megyei titkáraként érdekvédelmi, szakmapolitikai feladatokkal foglalkozott, ami szintén jó közéleti iskola volt. A közösségi ember szolgálatát választó Soltészné útja tovább vezetett: tavaly ősszel a népfront megyei titkára lett. Eddigi élettevékenysége szép elismerésének tartja e fontos megbízatást, csakúgy, mint a képviselőjelöltséget. A képviselőjelölt 44 éves, két gyermek anyja. Férje pártmunkás. Választókerületéről szólva elsők között az arányos településfejlesztést, az otthonteremtő munkát említi. Azért kell többet tenni, hogy a lakosság valóban szeresse saját .települését, s kedvvel tudjon még többet tenni érte. Ez közrejátszhat abban, hogy itt .tarthassuk a fiatalokat, de jól érezze magát az idősebb generáció is. A képviselőjelölt szerint — ismerve a terület gondjait — több lehetőség is kínálkozik a megoldásra. Több tartalék van a helyi anyagi és szellemi erőforrásokban is, sokat jelenthet a felelős, előrelátó gazdálkodás — a több tervidőszakra elosztott, de egy jól körvonalazott távlati cél alapján szervezett településfejlesztés. Ügy véli, napjainkban az országgyűlésre is mozgalmasabb, érdemibb munka vár: ebben a szellemben szeretne tevékenykedni — ha megválasztják. Ipari szövetkezetek negyedév után Sláger: a cipő A megye ipari szövetkezeteiben közel harmadával nőtt a termelés 1985 első negyedében a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva. Ennek megfelelően az eladott termékek mennyisége is emelkedett. Az értékesítésben pedig a mérleg nyelve az export felé billent, s alatta maradt a korábbinak a hazai, a belkereskedelmi eladás. Ez önmagában még nem probléma, inkább dicsérendő a külkereskedelmi tevékenység fellendülése. Ami viszont már kevésbé örvendetes, hogy az exportnövekedés elsősorban a cipőiparnak köszönhető. Á tél kárai A termelési adatokból egyértelműen kitűnik: a gépgyártás, a villamosgépipar, a fémtömegcikk, a műanyagfeldolgozó és fa- feldolgozó ágazatok a vártnál kevesebbet produkáltak. Ennek megfelelően az értékesítés is hasonló képet mutat. A cipőipar kiemelkedően termelt, míg a többi ágazatok tartották a szintet. A gyengébb termelésre lehetne mentséget felhozni, meg lehet magyarázni, de azzal nem lesz több a produktum. Mert való igaz, a rendkívüli tél mindenkit komolyan érintett. A Nyíregyházi Műanyag és Fényképész Szövetkezetben például februárban végig álltak a gépek, mert szétfagyott a technológiához feltétlenül szükséges vízvezeték-hálózat. Anyaghiány A Nyírbátori Faipari Szövetkezet termelését is hátráltatta a hideg, emellett még csökkent a dolgozók száma is. A ráadás pedig az anyaghiány volt, ami ugyancsak csökkentő tényezőként jelentkezett. Csak a cipőipar tartja magát, pontosabban megújúltak a szövetkezetek, képesek felvenni a versenyt, a nagy iramot diktáló világpiachoz igazodni. Kivétel itt is akad, a gávavencsellői szövetkezet, ahol nem okultak a tavalyi gyenge eredményekből. Viszont a rakamazi cipőipari szövetkezet — mint már hosszú évek óta — az idén is a „spiccen” áll. Három hónap alatt közel 80 Még mindig a cipő, s egyre inkább a cipő. De most mégsem az oly sokszor — okkal, vagy ok nélkül — kritizált lábbelik minőségéről lesz szó. Sőt éppen ellenkezőleg. Szovjet exportra gyárt férfi mokasszineket a Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezet. Képünkön: a tüzödci szalag. (császár) millió forint értékben szállított női cipőket, csizmát tőkés exportra. Ez pedig akárhogy is nézzük, dolláros export. A szocialista országokba értékesített termékek zöme is cipő volt január és március között. Ebben meghatározó volt a nyíregyházi és a nagykállói cipőipari szövetkezetek termelése, illetve szállítása, főleg a Szovjetunióba. A textilruházati szövetkezetek közül a kisvárdai érdemel említést, tizenegy- millió forint értékben exportáltak, jóval többet, mint tavaly. Az export lehetőségei Az exportálás lehetősége továbbra is adott. Konkrét megrendelése van tőkés országba a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezetnek a fél év végéig tizenhétmillió forint értékben. Hasonlóan az Elekterfémnek is, habár a gazdaságosság, az eredményesség érdekében ennek az ipari szövetkezetnek érdemes lenne felülvizsgálni a tőkés exportját. Mert nem célszerű mindenáron erőltetni a dollárbevételt, miközben gazdaságtalan a termék gyártása. Üj kezdeményezés volt az idén a Kelet Áruházban a szövetkezeti hét. Az ipari szövetkezetek kínálták termékeiket, sikerrel. A belföldi piac a gyártóknak egyben értékmérő. Lemérhető a kereslet, s valószínű a nagy átlag is érvényesül. Vagyis amit megvesz a hazai vásárló, az külföldön is kapós lehet. Ami itt sem megy, határainkon kívül sem örvendhet nagy keresletnek. A belföldi piac segít a termékszerkezet kialakításában, s talán ez elősegíti, hogy más ágazatok is elérjék a cipőipar színvonalát a megyei szövetkezetekben. Sipos Béla A lig mondom el a címet, máris tiltakoznak. A négy Fábiánból név szerint csak kettő igaz, de aztán nevetve elismerik, hogy a nagyapjuk jogán valóban valamennyien Fábiánok. Ketten-ketten unokatestvérek. Gyakran látni őket együtt, olykor civilben is, gyakrabban munkásőr egyenruhában. És a hátuk mögött gyakran hangzik el, hogy őik azok, a négy Fábián. Munkahelyeiken kapott elismeréseik, kitüntetéseik kitennének egy hosszú listát. Ugyanígy valóságos lajstromot lehetne vezetni a munkásőrségtől kapott dicséreteikről, elismeréseikről, kitüntetéseikről. Négy család, négy külön élet, ebben az életben másféle munka, de ebben a sokféleségben mégis van valami közös. Örökség? — Fábián Sándor Mátészalkán a Volán darabáru-irodájának a vezetője, ötvennégy éves. — Hát igen, én vagyok az a bizonyos legöregebb. Már asszony lányom van. Kevesen tudják rólam, hogy a tanult mesterségem szerint cipész lennék, de amikor én voltam fiatal, akkor még nem a lehetőségek szerint alakította az ember az életét, hanem a feladatok szabták meg, hogy mivé leszünk ... Az öcos, Fábián Imre: — Húszéves fiam, tizenöt éves fiam van. A helyi ÁFÉSZ szövetkezetpolitikai osztályán dolgozom. Nincs az életemben semmi különös. Otthon, a családban azt tanultuk meg, még gyerekkorunkban, hogy se a kenyeret, se a boldogulást nem adják ingyen. Dolgozni kell érte, és a legjobban kell dolgozni, ami Örökség Szabálytalan portré a négy „Fábiánról“ az emberből telik. Ez nem egy nagyon nehéz, nagyon bonyolult dolog. Ezt kell megszokni, és akkor nekem magamnak is ez lesz természetes. Nem hiszem, hogy véletlen lenne, hogy négyünk közül egyikünk gyerekével sincsenek különösebb gondok. Amit mi láttunk apámtól, azt ők látják tőlünk. Nagy László a MOM mátészalkai gyárának rendészetvezetője: — Egy tízéves kislányom, és egy kilencéves fiam van. A feleségem is itt dolgozik a MOM-ban. Ha azt kérdeznék tőlem, hogy boldog ember vagyok-e, akkor azt mondanám, hogy igen. Ez nem szerencse kérdése. Nem azt mondom én, hogy könnyű az élet, mert milyen család az, ahol mindennap gond nélkül való. Nekem anyám is sokat beszélt nagyapáról, arról a sínen túli vasutascsaládról. Ismerem őt, és azért mi valamennyien sokat tudtunk a régi világról. Az unokabátyám azért, mert ha gyerekként is, de benne élt egy ideig. Mi második nemzedék azért, mert a történetek élnek és én szeretném hinni, hogy a gyerekeim is sok mindent tudnak ezekből. Nemcsak a Fábián nagyapáról, a másik ágról is dolgozni tudó, becsületes emberek voltak az ősök. Olyan érték ez, amire a bank nem ad kölcsönt, de kamatoz egész életünkben. A munkásőrséghez lehet, hogy az unokabátyáim példája hozott, de legalább annyira a KISZ-es múltam is ... Nagy István, a Mátészalkai ÁFÉSZ felszolgálója: — Én vagyok a legfiatalabb. Nekem csak nyolcéves lányom és egy hatéves fiam van. A Fábián nagyapa persze visszaüt a családban: nekem a feleségem dolgozik a MÁV- nál. Azért ha meggondolja az ember, valamennyien boldogultunk... Négy család. Négy fészekalja ember. Négy és mégis egyféle boldogulás. A MÁV-nyug- díjas kőművesmester, a „Fábián nagyapa”, a sohasem katona, de a háborút mégis kényszerből megélt, és nem kissé az újjáépítésben végzett munkájáért őrmesterként leszerelt munkás öröksége a négyféle boldogulás. Beszélgetünk. Magnetofon és papír nélkül, nem az Írásért, mert hiszen azon túl vagyunk már, inkább csak az együttlét öröméért. Mi hát az élet? Talán az, hogy a Fábiánok mind munkásként kezdték az életet? Talán az, hogy egy család sorsában létrejöhetett egy minden jót tovább adni tudó staféta? Nagyon sok találkozási pontot lehetne találni. A sportot, hiszen sportoltak valamennyien, és azt se rosszul, mert ők mondják, hogy amibe belekezd az ember, azt jól csinálni kötelesség. A családot? Életük erre is igennel felel. A hűséget? A négy különféle élet igent mond erre is. A legidősebb, Sanyi akkor lett munkásőr, amikor azzá lenni emberi hitvallás és vállalás volt. Az persze ma is. De az ő példája vitte az öccsét, a példák, és a fiatalon természetesen vállalt közélet hozta, vonzotta a többieket. Most parancsnokok, parancsnokhelyettesek, szolgálatot teljesítők, megbecsült dolgozók. Egyféleképpen boldog emberek. * érdeztem: mi volt az életben a leg- szebb? Mi az, ami továbblépni mindig segített? Egyikük se mondta, hogy az örökség, de szóltak bár a szerelemről, munkáról, társakról, barátokról, egyformán beszéltek a világról. Az övékről. Arról, amit a gyerekeiknek talán idős Fábián Sándor MÁV-nyugd íj as örökségeként a gyerekeinek is továbbadna. A gyerekeiknek és ennek a boldoguló világnak is. Képünkön: ők négyen, ezúttal egyenruhában. (Gsíky) Bartha Gábor
