Kelet-Magyarország, 1985. április (42. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-09 / 82. szám

1985. április 9. Kelet-Magyarország 7 Kézilabda NB II A pálya képe vasárnap Szováti Ferenc mozdulata sokat elárul .. . tennem, hogy a versenyig a fi­úknak még nem volt rajtgépes edzésük. A döntőbe egyébként a tavalyi bajnokság első nyolc he­lyezettje automatikusan bekerült köztük Petrikovics József, aki tavaly negyedik volt. Üjra a pályárá terelődik a beszélgetés. Ha a szegély ma (péntek), vagy holnap helyére kerülne — folytatja Szováti Fe­renc —, a többit már mi meg tudjuk csinálni. — Reggel 6-kor megjelentek a kivitelező dolgozói és elkezdték a szegélykövek lerakását. Aztán háromnegyed nyolc körül meg­jött a vállalattól (közterület­fenntartó vállalat) a munka irá­nyítója és elvitte a munkásokat egy másik munkaterületre. Most itt állok és várom, mikor jön­nek vissza. Ha ma (péntek), vagy holnap nem kerül helyére a sze­gélykő, akkor már csak kedden, az ünnepek után lehet folytatni a munkát, de akkor már rövid lesz az idő. . . Bízom benne, hogy megjelennek hamarosan, bár úgy vagyok vele, hogy a cé­lok eléréséhez nem bizakodás, munka kell . . . Beszélgetés közben folyton ide- oda sietett, a helyszínen levő -markolót,- teherautókat "irányí­totta, magyarázott, kiabált, s közben még — futólag — meg is reggelizett. Mikor elköszöntünk (10 óra múlt pár perccel), még nem ér­keztek vissza a ,,közteresek”. Te­lefonon nem sikerült beszélnem a munkairányítóval, a városban volt kint, munkaterületen. Vasár­nap délelőtt kimentem a pályára, de a szegélykövek még nem vol­tak körben a helyükön. Ügy vé­lem, ahhoz, hogy meg lehessen rendezni a válogatott találkozót április 14-én, vasárnap, kisebb­fajta csodára van szükség. Cso­dák meg, ugye — így mond­ják — csak a mesében van­nak . . . Mán László Kosárlabda NB I Győzelem Zala­egerszegen A kosárlabda női NB I-ben a rájátszás utolsó párosításának első mérkőzéseit játszották le a hét végén. Az Nyh. Tanárképző női csapata a 15. helyért tartó küzdtelem során Zalaegerszegen lépett pályára és 13 ponttal nyer­te a meccset. KOSÁRLABDA NB I, NŐI MÉRKŐZÉS A 15. HELYÉRT: Nyíregyházi TK-ZTE 85-72 (52-36). Zalaegerszeg, 100 néző, .: Péter, Elmauer. A Dézsi és arkasinszky vezérletével játszó endégek már az első játékrészt it vezetéssel zárták (16 pont lőmnyel). A szünet után is jól játszva végül is megérdemelten yert a Tanárképző. Ld.: Dézsi »43), Csermely (18), ill. Révészné zl), Novák J. (20), Miszori (18). : itűnt: Dézsi, Csermely, Far- i asinszky, ill. Révészné. A má­sodik találkozó Nyíregyházán lesz, április 12-én, pénteken. Uttörőtorna Felszabadulási Kupa kosárlab­da úttörőtomát rendeztek már­cius 30-án Nyíregyházán. A ver­seny egyben az országos úttö­rőbajnokság területi döntője volt. A végeredmény, lányok: 1. KSI, 2. DVTK, 3. Nyíregyháza. Fiúk: 1. Nyíregyháza, 2. MAFC, 3. Debrecen. A miskolci salakmotoros idény­nyitó eredményeit tudakolva ke­restük Szováti Ferencet, a Vo- lán-Dózsa ügyvezető elnökét. Az egyesület Zalka Máté utcai sta­dionjában találtuk meg. A mo­torosok pályájának képe alig változott legutóbbi látogatásunk óta. A szegélykövek egy darabon felállítva, a csatornázás folya­matban, itt-ott salakkupacok. Sár viszont nincs, a napsütésben száraz minden. Szováti Ferenc arcán azonban nyoma sincs a de­rűnek. Ellenkezőleg, gondter­helten üdvözöl bennünket. — Itt tartunk — s közben te­hetetlenséget jelezve tárja szét karjait. — Még kilenc nap és meg kellene rendeznünk a Ma­gyarország—NDK nemzetközi ta­lálkozót. De hogyan, azt nem tudom ... A szegélyköveket még csak az egyik egyenesben rak­ták le. A csatornázással készen leszünk időben, azzal nincs gond (a munkát végző fiatalember most is dolgozik). De a többi . . . A szegélylerakás után még két napot várni kell, hogy megfele­lően megkössön a beton. Csak utána jöhet a többi munka: zú­zaléklerakás, szintezés, a lejtés beállítása, tükörkészítés ... — so­rolja szomorkás, szinte kétségbe­esett tekintettel. Aztán eszébe jut.? jövetelünk célja, és kicsit meg­enyhülve mondja: — Igen, Miskolcon voltunk áp­rilis 3-án és 4-én, ott rendezték az idei év első versenyét. A mi­nősítő találkozó két napján két csoportban zajlottak a küzdel­mek. Versenyzőink közül Seres, Balogh, Török és Kovács to­vábbjutott a Gyulán megrende­zendő döntőbe, Labancznak és Steklernek viszont nem sikerült. Labancznak az első versenye volt, jól ment a fiú, de a rutin hiánya előjött. Stekler képessé­ge alatt motorozott. Hozzá kell Salakmotorosok gondjai Csak a csoda segíthet? A meccs elmaradt, a búcsú nem... Röplabda NB I Két pont Dunaújvárosból... A férfi röplabda NB I-ben a 9—16. helyért folyó baj­noki küzdelmek során Du­naújvárosban vendégszere­peit az NYVSSC csapata. A pénteken lejátszott találko­zón idegenben is nyerni tud­tak a nyíregyházi fiúk. RÖPLABDA, FÉRFI NB I : NYVSSC—Dunaújvárosi Ko­hász 3:1 (11, —9, 10, 13). Du­naújváros, 200 néző: V.: Zsil­lé, Simái. NYVSSC: Batai, Dorogi, Drotár, Pál, Préko- pa, Varga. Cserék: Kánya és Szikszai. Edző: Balázs Ist­ván. A piros-kékek bomba­erős leütésekkel lepték meg a hazai csapatot. A Kohász sokáig nem találta meg az ellenszerét a vendégcsapat támadásainak, így az egysé­gesebb NYVSSC megérde­melten nyerte a mérkőzést. Jó: Dorogi, Varga, ill. Fodor. A következő fordulóban ha­zai pályán játszik a nyíregy­házi gárda, április 12-én. Az ellenfél a Székesfehérvári Volán csapata lesz. Magyei sakk CSB Először nyertek Elmaradt szombaton dél­előtt az NYVSSC—Eger férfi NB Il-es bajnoki kézilabda­mérkőzés. A 11.00 órára ki­írt találkozóra a várakozási idő leteltével sem érkeztek meg a játékvezetők. Mivel a vendégek nem egyeztek bele szükség játékvezetők közre­működésébe, a találkozót egy későbbi időpontban játsz- szák le. Csak a meccs maradt el, a búcsú nem. Az NYVSSC A játéktól elköszönő játékosok (balról): Délczeg László, Szik­szai Sándor, Békési Gábor és Bodnár János. egyesülete nevében Varga János, a szakosztálytól Mar­ton Kornél köszöntötte a pi­ros-kékek négy, sportolói pá­lyafutását befejező kézilab­dázóját. A játéktól elbúcsú­zó sportolók: Békési Gábor, Délczeg László, Bodnár Já­nos és Szikszai Sándor. A megyei sakkcsapatbaj­nokságban lejátszották a ko­rábban elmaradt Nagykálló —Újfehértó találkozót. A ha­zaiak megszerezték első győ­zelmüket: biztosan nyertek a még pont nélkül álló újfe­hértóiak ellen: Nagykálló— Üjfehértó 7,5:3,5. A bajnok­ság állása: 1. NYVSSC 14, 2—3. Záhony és Tiszavasvári 9—9, 4. Fehérgyarmat 8, 5. Nyírbátor 6, 6. Nagykálló 2, 7. Újfehértó 0 ponttal. A ver­senyen kívül szereplő SZÁÉV II. eddig 7 pontot gyűjtött. Befejeződött Nyíregyházán a Felszabadulási Kupa egyé­ni sakkverseny. Az élmezőny végeredménye: 1. Mile József 13.5, 2. Szilágyi Sándor (mindkettő a Nyíregyházi SZÁÉV SE sakkozója) 13, 3. Huszti Barnabás (NYVSSC) 12.5, 4. Benicsák János 11,5, 5. Rácz Zoltán 10,5, 6. Sán­dor Róbert (a SZÁÉV SE sakkozói) 8,5 ponttal. 90 éves levelező partnere is van Rendhagyó sakkparti Elindítom a sakkórát a rendhagyó sakkpartin. A tábla egyik oldalán Korsós Imre, a SZAÉV sakkozója, a másik oldalon a riporter ül. A bábuk pihennek ebben a partiban, a sakkról, mint szellemi játék­ról beszélgetünk. Mikor kezdett el sakkozni? — 7-8 éves koromban. Apám, aki tanár volt és a többi gyerekkel is megszeret­tette a sakkot, tanította a lé­péseket. Egyetemistaként a DVTK OB I-es csapatában a 13-14. táblán játszottam. Ott már komoly edzéselőadásokon vettünk részt, amelyeket dr. Szily nemzetközi mester tartott. Megnyitási változato­kat gyakoroltunk, a középjá­tékot elemeztük és értékeltük a csapattagok teljesítményét. Csak könyből is megtanul­hatjuk-e a sakkot? — Pusztán könyvből is meg lehet tanulni, autodidakta mó­don. Igaz, nagyon lassan, de mondjuk egy mester szintig el lehet így is jutni. Egy jó edző azonban pillanatok alatt átsegít azokon a nehézsége­ken, amelyeket soká, vagy egyáltalán nem tud megoldani az illető. — Pszichikai jelentősége van, hogy a világos, vagy a sötét bábukat vezeti? — Ez stílus kérdése. Álta­lában mindenki a világossal szeret játszani, mert a vilá­gosnak tempóelőnye van, ő támad, kezdeményez. Nálam fordítva, a sötét a kedvező. Inkább védekező típus va­gyok, találóan iszapbirkőzó- nak neveznek. Ez azt jelenti, hogy szinte beásom magam az állásokba és egy szűk reper­toárral is eredményesen vé­dem ki a támadásokat. Ked­venc formációm a francia vé­delem, amit nagy biztonság­gal játszom. Főleg a csapat­játékban kedvező, ott erős el­lenféllel szemben általában megszerzem a fél pontot. — Minek tulajdonítja a sakk népszerűségét? — Legfontosabb, hogy nincs korhoz kötve. A gyerektől az aggastyánokig játszák. Leg­bonyolultabb és mégis a leg­könnyebb megtanulni. A játék olcsó, de mégis folyamatos fejlődést biztosít. — A sportról beszélgetve a küzdelem szó jut leggyakrab­ban • eszünkbe. Játék közben hogyan érzi a küzdelmet? — A küzdelem szellem szel­lem ellen folyik. A játékosok ismerik egymást, próbálnak egymás eszén túljárni, a gon­dolkodásukat rájuk erőltetni. Ez a küzdelem a sakktáblán mérhető le legjobban. Minden­ki felfokozott idegállapotban van vagy a körmét rágja, vagy a haját tépi. — Megkérdőjelezné-e, hogy sportág-e a sakk. Nem inkább a tudományokhoz, vagy vala­melyik művészeti ághoz lehet­ne sorolni? — Szerintem nem sportág, ugyanúgy, ahogy a bridzs sem az. Én a tudományokhoz sorolnám. — A könyvespolcán két sorban csak sakkirodalommal foglalkozó könyvek sorakoz­nak ... — Az összes Magyarorszá­gon megjelent sakkal kapcso­latos* könyvet megvettem. Ezenkívül 10 sakkújság jár rendszeresen a környező or­szágokból. Kevés szabad időm van, ezért az úgynevezett le- velezős sakkot szeretem. A világon nagyon sok játékos­sal levelezek, megírom a lé­pésemet, a válaszlépés után előveszem a sakktáblái, fel­állítom a bábukat az állás szerint és fellapozom a sakk­irodalmat. Van gondolkodá­si idő és puskázási lehetőség. Egy 90 éves levelező partnerem, is van. Ezért tartom nagyra a sakkot. Fejleszti a memó­riát és megőrzi a szellem rendkívüli frissességéi. — Van-e példaképe, s ha igen. ki az? — Bobby Fischer, a ,,csoda­gyerek”. A régiek közül Al- jechin. — Egyre nagyobb elméleti felkészülés szükséges a sakk­hoz, amit a közelmúltban félbe­szakított világbajnoki döntő pá­ros mérkőzés is igazol, a két szinte azonos tudású ellenfél nem bírt egymásai. Ezek alapján hogyan látja a sakk jövőjét? — Feltétlenül van jövője. A megnyitásokat, a középjátékot cs a végjátékot még tovább lehet elemezni különböző va­riációk alapján. A sakkiro­dalom csak egy bizonyos szintig elemzi a • partikat, ez­után jön az igazi küzdelem. Az elméket ekkor lehet iga­zán vizsgáztatni. Máthé Csaba Ökölvívás Váradi ezüstérmes... A szombati döntőkkel vé­get értek a XVI. ökölvívó Usti GP küzdelmei. A cseh­szlovák kisváros egy héten át adott otthont a város nagydíjáért folyó ökölvívó­tornának. A magyar csapat a finálékban már csak Vá­radi Jancsi által volt érde­kelt. Sajnos, a nyíregyházi sportolónak nem sikerült szereplésére feltenni a ko­ronát, a döntőben pontozás­sal maradt alul a mongol Zsadanaa-val szemben. Az első menetben hatal­mas technikai fölényre tett szert a magyár fiú, utolsó egy percét vastapssal hono­rálta a közönség. A mongol ökölvívó a második felvo­násra taktikát változtatott. Igyekezett belharcot kicsi­karni, ami nem volt ínyére Váradinak, Jancsi egyre in­Labdarúgás, Kisvárdai kör­zeti II. osztály: Újkenéz— Tornyospálca 2:1, Szabolcs- veresmart—Kékese 0:5, Ti- szaszentmárton—Laskod 2:0, Lövőpetri—Komoró 2:0. Az élcsoport állása: 1. Tisza­szentmárton 18, 2. Pátroha 17, 3. Kékese 16 ponttal. Fehérgyarmati körzeti I. osztály: Panyola—Tunyog­matolcs 0:0, Vámosoroszi— Szamossályi 2:0, Turistvándi — Penyige 1:2, Tisztaberek —Tiszakóród 2:1, Szamosúj- lak—Csegöld 3:3, Nagyszeke­res—Méhtelek 6:0, Kölese— Kisar 0:1. Az élcsoport állá­sa: 1. Tunyogmatolcs 29, 2. Panyola 24, 3. Penyige 19 ponttal. kább elfáradt, sokat sza­bálytalankodott, amiért a harmadik menetben meg is intették. Bár a mérkőzés utolsó percére feljött egy so­rozás végén, mégis őrá kel­lett számolni. Hiába tett szert a mérkő­zés elején hatalmas fölényre, a folytatásban elfáradt és a dulakodás a kevésbé képzett mongol versenyző sikerét hozta meg. A pontozók az 51 kg-ban 3:2 arányban a mongol ökölvívót hozták ki győztesnek. Szántó József — a váloga­tott és az NYVSSC ökölví­vóinak edzője — így nyilat­kozott a találkozó után: — Számomra egy a tanul­ság: a budapesti EB-re meg kell szüntetni Jancsi fizikai hiányosságait. II. osztály: Turricse—Ga­csály 0:5, Cégénydányád— Gyügye 3:1, Tiszacsécse— Jánkmajtis 1.7, Tiszabecs— Kömörő 3:0, Szatmárcseke— Milota 3:1, Sonkád—Nagyar 1:1, Rozsály—Nábrád 4:3, Palád—Olcsvaapáti 2:0. Az élcsoport állása: 1. Jánkmaj­tis 33, 2. Nagyar 26, 3. Szat­márcseke 25 ponttal. Kétoldalas sportösszeállítá- sunk tudósítói voltak: De­meter László, Erdei Árpád, Fülep Kornél, dr. Kató Sán­dor, Komár Béla, Kovács Sándor, Lipták Sándor, Nagy Ferenc, Siska László, Szabó Béla, Szász Simon, Tóth Ben­jámin, Vass Miklós. Ügyele­tes munkatársaink: Lányi Bo- tond és Mán László. I Kl] I SPORT Jj

Next

/
Oldalképek
Tartalom