Kelet-Magyarország, 1985. április (42. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-04 / 79. szám
Két utcában — közös úton A cseh légii magyar telefonistája és az átállt ütegparancsnok Tisza Pál Két ember: Tisza Pál és Homonna Béla, évtizedek óta élnek egy városban, Kisvárdán, két szomszéd utcában. Néhány lépésre egymástól. Tisza Pál az Olenyik utca 8. szám alatt, Homonna Béla a Bocskai utca 22. szám alatt. Ismerik egymást régóta, mégis a véletlen folytán kellett megtudniuk, hogy a háború utolsó napjait nagyjából ugyanazon az úton, a Felvidéken, Szlovákia területén tették meg. Mind a ketten fegyverrel harcoltak a szabadságért, a Vörös Hadsereg oldalán. A belső parancs Azon kevesek közé tartoznak, akik a történelmi pillanatban a magyar haza, a magyar nép becsületéért fogtak fegyvert. És nemcsak a németek, hanem, ha a helyzet úgy kívánta, a németek mellett harcoló magyar csapatokra, nemrégi bajtársaikra is lőttek. így kívánta az a belső parancs, ami igen keserves tapasztalatok, szenvedések árán érlelődött meg. Honnan indult ez a két ember? Tisza Pál szülei Szabolcsból származtak el Munkácsra. Amikor 1944 őszén a Felvidék egy részét már felszabadították a szovjet csapatok, a 20 éves fiú, alig túl az érettségin, társaival merész elhatározásra jutott. Jelentkeznek a Vörös Hadsereg oldalán harcoló cseh légióba. A szülők könnyei se . tudták visszatartani őket. . . f — Szegény édesapám, amikor elmentünk, szakállt j növesztett. Amíg haza nem ' kerültem, nem vágatta le. Sajnos, a harcok alatt talán , egy vagy két levelet tudtam j küldeni haza, de azt se kap- : ták meg, olyanok voltak a ■ viszonyok. Egész Szlováki- át végigharcoltuk. Ezredte- i lefonista voltam a légióban, i s mivel az ellenség mindig a j parancsnoki állásokat igye- . kezett célba venni, akadtak : nehéz pillanatok is. Különö- j sen, amikor szétlőtték a ká- [ beleket és hason csúszva, tá- ■ madás közben kellett javítani azokat. Besztercebányán, Lőcsén, azon a tájon, nagy i harcok voltak. Morvaország- j ban ért a hitleri kapitulá- j ció __ Az élet furcsasága,, hogy a háború befejezése után né- i hány órával, a győzelem má- ; morában került igazi életveszélybe. Erre így emléke- j zik: — Szinte hihetetlen, hogy I az emberekben milyen érzéseket váltott ki a háború ; befejezése. A katonák örö- ; műkben olyan lövöldözésbe kezdtek, hogy kapkodtuk a fejünket. Akadt, aki nem a 1 levegőbe, hanem vaktába is j lőtt. Le kellett hasalni és > várni, amíg elcsendesedik a j lövöldözés. Nagy élmény ] volt, amikor a szovjet csapa- f tokkal együtt a cseh légió is ' bevonult a fővárosba, Prá- j gába, mint a diadalmas, | győztes hadsereget ünnepel- ‘ tek bennünket. Jó volt tudni, ' hogy magyarok is küzdöttek, velem együtt, a győzelemért. Tisza Pál ezredtelefonista 1945 szeptemberében szerelt le, hazament Munkácsra. Az utcán találkozott az édesapjával. Együtt jött át a család, Kisvárdán telepedtek le, apja néhány éve halt meg. Újra a régi utakon Tisza Pál a kisvárdai dohánybeváltóban dolgozott először, majd a Vulkán vasöntödében pénztáros, pénzügyi előadó, munkaügyis. Volt a Rákóczi Tsz főkönyvelője, majd a papi tsz-ben belső ellenőr, innen a sza- bolcsbákai tsz-be vezetett az útja, ahol üzemgazdászi munkakörben dolgozott, s ment nyugdíjba. Most 61 éves. Soha nem dicsekedett a háborús érdemeivel. Amikor viszont tavaly ősz táján a tévében elhangzott egy felhívás; azoknak a magyaroknak a jelentkezését várták, akik részt vettek Szlovákia felszabadításában, ő is elküldte a néhány soros levelét. — Negyven év után, újra végigjártuk azokat a helyeket, ahol a légióval harcoltunk. Fényképeket mutat a találkozásról és a Csehszlovákia felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából adományozott emlékérmet is, melyet a budapesti nagykövetségen vett át nemrég. Akit már eltemettek Egészen más úton indult el a szabolcsi tanító, Homonna Béla. Megjárta a szovjet front kínszenvedéseit, melyek minden napjáról, csodával határos módon, naplót is vezetett. Előbb karpaszo- mányos szakaszvezető, majd hadapródőrmester, később zászlós, önálló aknavető ütegparancsnok volt. Féltve őrzött családi fényképek, levelek között a gyilkos háború szörnyű bizonyítékai is ott lapulnak. Ceruzával írott tűzparancsok, lőelemszámí- tások, lőszerjegyek, lópatko- lási számla, tíz pengőről: egy rokon levele, aki arról értesíti Homonna Béla szüleit, hogy a fiúkat kivégezték a tábori csendőrök. — Bizony, itthon már eltemettek. És nem volt túlzás I vancsó Dénes nyírpa- zonyi tiszteletdíjas népművelési ügyvezető nem elsősorban mostani beosztásából ismert azok előtt, akik a közművelődéssel, az amatőr művészeti mozgalmakkal valaha kapcsolatba kerültek. Évekig igazgatója volt a régi József Attila városi művelődési háznak, s olyan időszakban, amit ma már úgy emlegetünk, hogy a népművelés hőskora. Kevesen vannak már, akik a kezdetektől emlékezni tudnak arra, mit jelentett a felszabadult országban a kultúra demokratizálása, a tudomány és a művészetek birtokba vétele. Ivancsó Dénes Nyírgyulajban született, apja ott volt tanító. Hol kezdődik a népművelői múlt? — Tízéves koromban Bak- talórántházára költöztünk. Itt kezdődik. Kapott az iskolánk egy vetítőt, meg egy nagy kerekes áramfejlesztőt. Apám tekerte a kereket, én meg vetítettem. Szerepeltem is sokat az iskolai színjátszókkal. Akkoriban minden évben betanultunk egy-két darabot. Ez volt falun a szórakozás, a „televízió”. A Ká- rolykának csizma kék című darabban én voltam a Ká- rolyka, a Janika elveszettben pedig természetesen a Janika. a hír, mert Rozsnyó mellett, amikor elszakadtunk a csapattól és elhatároztuk, hogy mindenképpen átállunk az üteggel a szovjetekhez, Krasznahorka váránál elfogtak bennüket a németek és a magyar tábori csendőrök. Az utolsó percekben sikerült meggyőzni valahogy őket, hogy a csapatunkat keressük. Megúsztuk. Másnap Fel- ső-Stubnyánál átmentünk a szovjet oldalra. Homonna Béla a felvidéki harcok után hazajött és jelentkezett a Hajmáskéren akkor alakulóban levő 5. magyar honvéd gyalogezredbe, amelyről a „Magyarország felszabadítása'’ című könyv is megemlékezik. „Az 5. gyaloghadosztály szervezését Szegeden és környékén kezdték meg. örley Zoltán ezredes, kerületi parancsnok vezetésével. Március végén az általuk összegyűjtött 5300 lelkes fiatalt az éppen felszabadult Haj- máskérre vitték. A szovjet hadsereg oldalára átállt 24. hadosztály maradványait is szintén ide irányították Az új, demokratikus magyar hadsereg alhadnagyaként 1945. április 27-én szerelt le. — Nyírpazonyban folytattam a tanítást, ahonnan 44- ben a frontra vittek. Szabadművelődési ügyvezető lettem, vagyis az iskolai munkán kívül a község művelődését is segíteni kellett. Negyvenhétben Tornyospálcára kerültem, 48-ban EPOSZ-tanfolyamra küldtek A népművelő Ilyen indíttatás után érthető, hogy őt is a tanítói pálya vonzotta. Az ungvári tanítóképzőbe iratkozott be. Itt tanult meg oroszul. — Volt egy tanárunk, aki azt mondta: ruszinul a konyhában is megtanulhatok, ám ha Tolsztojt akartok olvasni, oroszul kell tudnotok. Hasznát is vettem a nyelvtudásnak a fel- szabadulás napjaiban. — Hol érte a felszabadulás? — Nyírparasznyán tanítottam, amikor megjött a kiürítési parancs. Kiálltam a gyerekek elé és azt mondtam: holnap reggel indulunk Komáromba — aki itt lesz. Nem volt ott senki másnap reggel. Én sem. Hirtelen eszembe - jutott, hogy már régen nem voltam Sajópálfalván a rokonnál. Illő volna őket meglátogatni. Szerencsen már láttam olyan-plakátot, hogy mindenkinek be kell vonulni, meg aki nem, azt felkoncolják.' Zsebemben volt a behívó. Egyszer el is kaptak a németek, szerencsére egy aknavető tűz Pestre, aztán következett az iskolák államosítása, közben tanultam is, 1949-ben levelező tagozaton elvégeztem a matematika—fizika—kémia szakot. Ötventől lettem iskolaigazgató . .. Később a kisvárdai művelődési ház igazgatója. Az önbecsülésért Homonna Béla életének nagy szenvedélye a repülés, azaz a modellezés. Kora ifjúságától építi kitartóan a kis repülőmodelleket, melyektől ma sem vált meg. Három éve már nyugdíjas, s abban a parafaházban lakik, amely valamikor egy erdőmérnöké volt, aki messzi földről hozatott parafából készítette a ház falát. Ebben a tanácsi bérlakásban él Homonna Béla és felesége..., akiről sokan tudják, hogy érdekes ember, „ősnépnevelő”, híres modellező, filmes . . . De, hogy a fegyverrel is tud bánni, harcolt a szabadságért, alig tudják róla még a közelebbi ismerősök. barátok sem. Ezúttal az újságírói szerencse, a véletlen derítette ki, hogy a két egymáshoz közel lakó ember, negyven évvel ezelőtt szinte egymás nyomában járt. Mindketten az életüket tették kockára. Azt mondják, a saját becsületük miatt, de szinte bizonyos, hogy népünk önbecsüléséért, tisztességéért fogtak fegyvert... Páll Géza lefektette őket, s el tudtam menekülni a közéjükből. Egy hónapig állt itt a front. A németek felgyújtották a szérüskerteket, égett az egész falu alja, aztán egyszerre csend lett. Szokatlan, mély csend, mint a vihar után. Akkor láttam meg az orosz katonát, egyedül jött, a hátán kábeldob, húzta a telefondrótot. Odamentem hozzá, bemutatkoztam, hosszan elbeszélgettünk. Kijev környéki ukrán gyerek volt. Decemberben indultam haza Nyírparasznyára. Polgárnál keltünk át a Tiszán, boroshordókból készült pontonhídon, s karácsonykor már be is mutattuk az évi szokásos színdarabot: kerékpárlámpák világították a színpadot. A mikor először kerestük, hogy elbeszélgessünk a negyven évvel ezelőtti eseményekről, Ivancsó Dénes beszámolót tartott a megyei művelődési ház igazgatóinak, a nyíregyházi művelődési központ által szervezett tájértekezleten. Beszámolójának címe ez volt: „Egy kistelepülés régi kulturális hagyományai és mai gyakorlata." Nyugdíjas már, s mégis aktív népművelő. Gazdagodjanak tapasztalataival a fiatalabbak. Mester Attila „...mi nem szeretnénk megállni..." Kezükben a jövő Tavaszi ünnepeinken, amikor országszerte sok az ifjúsági rendezvény, az átlagosnál jobban figyelünk a fiatalokra. Kíváncsiak vagyunk, hogyan gondolkodnak, milyennek látják önmagukat és a felnőttek társadalmát, miféle elképzelésekkel indulnak útnak választott pályájukra, hivatásukra, szakmájukra? Mi ezekről a kérdésekről a nyíregyházi 110-es számú szakmunkásképző intézetben beszélgettünk, négy most végző tanulóval. Szabó László nagyhalászi, a MEZÉP-nél van gyakorlaton, Szabó Tamás ramocsa- házi, gyakorlóhelye a SZÁ- ÉV, mindketten központifűtés-szerelők, bejárók. Sztan- kó Sztojkó Márton autószerelőnek tanul a VAGÉP-nél, nyíregyházi, a kisvárdai Kovács András a HAFÉ-nél készül könnyűszerkezet-lakatosnak, kollégista. Munkásszülők gyermekei, egyszerű családi háttér a jellemző, segédmunkás, betanított vagy szakmunkás édesapa, édesanya, vagy háztartásbeli mama. Mindnyájuknak van az iskolában közösségi megbízatása, a KISZ-ben vezetőségi tag Tamás és Márton, Laci és András tanulmányi felelős, András eddig a kollégiumi diáktanács elnöke volt. Közös jellemzőjük: felkészült vitapartnerek, mindenről van véleményük, ami ha nem is kiforrott még minden esetben, de jószándékú, előremutató, a haladást képviseli. Amit megfogalmaztak, nemcsak saját tapasztalat, hanem osztálytársaik megfigyeléseit is tükrözi. Mai világunkban talán érthető, hogy mindjárt a beszélgetés elején, ők maguk terelik a szót a pénzre. — Ma mindent a pénz szabályoz, s a mi esetünkben ez akkor baj, ha valaki azért jelentkezik egy menő szakmára, mert abban „félgőzzel” nagy pénzt lehet keresni. Ez a szemlélet nem nevel a munka szeretetére, becsületére. (Szabó Tamás) Többen hozzászólnak, nem értik, miért kereshet ma Magyarországon többet egy segédmunkás a kvalifikált szakmunkásnál? Azt sem, miért vannak anyagellátási zavarok fő munkaidőben, s hogyan lehet ezt gmk-ban megoldani úgy. hogy ugyanaz a szakmunkás ugyanazon a gépen háromszor annyit keres a második műszakban? Jól ismerik a szabolcs-szat- mári fizetések arányát az országoshoz, a fővárosihoz viszonyítva, ezt megértik, de elfogadni nem tudják. A munka és teljesítmény szerinti díjazás és differenciálás terén azt tapasztalják: a fiatal szakmunkások hátrányba kerülnek, pedig lehet, hogy többet nyújtanak, mint az „öreg szakik”. Sokáig elidőztünk a beszélgetés során a munkamorálnál. — Társaink többsége azt tapasztalja, kétszáz dolgozóból húsz-harminc csak bent van, nem csinál semmit, eljárkál egy kulccsal egész nap, lóg, eltéblábolja valahogy az időt. A mi sulinkban magas a követelmény, jó szakmunkásokat adnak ki, oe ha kikerült, a továbbiakban a munkahelyen „apáról- fiúra” száll, milyen a munka tempója, minden attól függ, ki mellé kerül a fiatal, milyen példát lát. (Kovács András) — Azzal is el lehet venni a fiatal szakember kedvét, ha „rossz melót” adnak neki. Olyat, ami nem kíván szakképzettséget, mondjuk a fűtésszerelőt nem hagyják csak vésni. (Szabó László) — A legtöbb munkahelyen gyenge az ellenőrzés, szétszednek egy autót, kellene egy főtengely, kiderül, hogy nincs. Akkor a munkás leül és vár. Jön a főnöke, letolja, miért nem dolgozik? Pedig az anyagellátás nem az ő feladata. (Sztankó Sztojkó Márton) És jönnek a külföldi példák, az NDK-ból, az NSZK- ból, megemlítik a japán csodát, Rubik kockáját és ösz- szegzik: nincs kihasználva az a szellemi kapacitás, ami pedig rendelkezésére állhatna a magyar iparnak. Nem titkolják, ha nem is fogalmazzák meg pontosan: úgy érzik, mintha a bizonytalanba indulnának, mert nem tudják, mi vár rájuk. — Tavaly, másodikos korunkban, naivan még, < z úgy vágytunk dolgozni. Al.j vártuk, hogy kint legyünk i munkahelyeken. Lehet, hogy más lesz, ha végzünk, meglesz a papírunk. Így kellene lenni! A mi korosztályunk, legalábbis most, azt vallja, hogy fel lehetne virágozta t- ni az országot, és mi nem szeretnénk megállni. Nem hiszem, hogy a mai fiatalok többsége közömbös. Én például elolvastam a Kommunista Kiáltványt — igaz, volt aki ezért kinevetett — és hadd mondjam el azt is, mert úgy gondolom, ide tartozik, ha meghallom a Himnuszt, nekem pezsegni kezd a vérem. (Szabó Tamás) Jó volt hallgatni Tamás szenvedélyes szavait, s a többiek okos gondolatait. Szép tervekkel indulnak: érettségizni a szakmunkások szakközépiskolájában, gépkocsivezetői jogosítványt szerezni, esetleg második szakmát, mestervizsgát tenni. Még akkor is, ha vannak kétségeik, vajon nem kényszerülnek-e majd ők is átvenni egy-egy munkahely már kialakult rossz szokásait. Most még tiszták. Oda kell figyelni rájuk, korosztályukra. Nekünk, a felnőtteknek. Mert az ő kezükben van a jövő. Baraksó Erzsébet 1985. április 4. KM ÜNNEPI MELLÉKLET I Győri László: I i Emléktábla ( Ebben a házban lakott Vele egy fedél alatt / hatvanegy éjszaka a tört vers szelleme a költő ki nem tudott akinek parancsot ad I elbújni máshova és nem bír el vele I Ebben a házban süvít Ebben a palackban élt \ a Mátra szele ma hatvanegy éjszaka I is nem hatvanegy napig volt ifjúsága sötét / ezeregy éjszaka akár az ablaka