Kelet-Magyarország, 1985. április (42. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-30 / 100. szám
1985. április 30. oo > aki munkálkodik Azután már csak a íkopogás. i-ban megfiatalodik a Más színűek a házak >k kékebb, a piros pi- Mediterrán a fény, :gész évben a görög :en. De nekünk ked- ez a «ragyogás, mert :ünk a téli szürke égn a vállamon, lassan k, úgy érzem, most semmi se sürget. Ez az idő a hosszú kóborlások ideje. El kéne menni — vissza az időben —, s végigjárni a régi májusokat. Nem sietve, csak így terrípósan, fütyörészve, megállni egy percre a léckapu mellett (nagyapám valamit matat a földön, tán azt nézi: elég zsíros-e?), aztán tovább, május éji hegedű hangokon lépve, nyíló ablaktól ablakig. Mindenhol mondani kellene valamit arról, hogy hiába telnek az évek, az emlékek jóíze megmarad, vagy valami hasonlót, kevésbé fennköltet, közhelyeset, csak jól essék annak, aki hallja. A szomszéd kalapálja a deszkát, yalamit lefeszített a szél kis szerszámkamrája oldaláról, amikor napokig hordta a havat. Tegnap elégette a gazt, megtisztogatta a kertet, ma kalapál. Ez a munka nem tűr halasztást — gondolja —, s újabb szegeket dug a szájába. Majd tél lesz megint, s újra lefeszít valamit a szél. Elrozsdálnak az .ajtópántok is az ólmos esőben, de a szomszéd nem gondol erre. Most május van. A megpezsdülő élet ideje. Két kéz (Részletek) Aki kezelt e kézzel, szoborral kezelt, érccel; nem melegséget érzett: vas merevséget. Mintha neon egy érző lényé volna e kézfő, hanem egy óriási nép nyújtaná bíztatásképp. De ez a tenyér nem holt, ez élő-eleven volt, ez olyan hű erő volt, mint maga a termőföld. Ezzel a természet szólt, ha épp okosat gondolt; olyasmit mondott ezzel, miint virággal, gyümölccsel. Mert, hogy szállt az ostorfa, ha kézbe e kéz fogta! Kapa hogy sürgüttt-pörgött, ha őhozzá szegődött. Zsákok hogy telítőditek, telten hogy emelődnek, padlásra hogy repültek, tettek és ürültek. E kézzel állva párba a kalapács hogy járta, s hogy csengett, ahogy illő, hozzá az üllő! Ha ujjal csak hozzáért, megindult a kazán gép frittyen tve a másiik gépnek egy óriásit. Ö műive volt a kis varsám, rézipatlkám csizmám sarkán; a fa talpon szál drót, mely első korcsolyám volt. Mintha mindegyik ujjiba kis mester lett volna bújva, Tíz piai mester, — járták; hogy is csinálták? E két kéz u|tán kaptam; ha elzuhantam; ez simogatott, ez vert, ez gyúrt belőlem embert. áí Németh József: Tiszta forrás Fekete Gyula: Aforizmák, írói jegyzetlapok a nevelésről Egy igaz dogma: nehézipar nélkül nincs szocializmus — minthogy: új embert kovácsolni a legnehezebb ipar. ★ Az erőszak bizony rossz pedagógia. De annál is rosz- szabb: az engedékenység. Mert az erőszak lázadót nevel, az engedékenység meg zsarnokot. ★ Meggyőződésem, hogy nincs magasabb rendű munka, hivatás a nevelésnél. Am legmagasabb rendű csak úgy lehet, hogy szuverén. Gépies ellenőrzése, alárendelése hivatali adminisztrációnak, ügyrendnek, előírásoknak — kontraszelektív hatású. A nevelői szuverenitást elnyir- báljfa, a jó nevelőt elkedvetleníti. Felglóriázza viszont a buzgó móasingot, a hivatalnoki ípust. Hiszen a legmagasabb rendű munkát hierarchikusan irányítani, egzecí- rozni csak egy még magasabb rendű munkával lehetne — de hát ilyen nincs: legkivált a hivatali adminisztráció szintjén képtelenség. ★ A hivatásának élő író, művész, pedagógus az a fajta ember, akinek nem elég a saját — akárhány — gyereke: a mások gyerekeit is igyekszik elhódítani; megszerezni szellemi utódjának, folytatójának, örökösének. ★ Akarja vagy sem — mindenki pedagógus. A hatéves gyerek, aki a kishúgára vigyáz, már pedagógus. Nincs még egy olyan, képesítésihez kötött szakma, ahol annyi műkedvelő dilettáns, kontár, autodidakta működne, mint a pedagógia áttekinthetetlen téréin. Miint a tömegvonzás a világmindenséget, úgy át- meg átszövi a társadalmat ez az örök emberi viszony; mindenki hat — és akar is hatni — mindenki másra a környezetében. S mint a világmindenségben : éppoly szükségszerűen kialakulnak a társadalomban is az erőslebb gravitációs központok körül a „csililagtár- suílások”, tömörülések, bolygórendszerék. Hatalmi eszközökkel az embert százszor hamarább lehet elrontani, mint megnemesíteni. ★ Ha olyan irgiaímatlaniul nehéz megjavítani az embert, miért sikerülhet oly könnyűszerrel — különösebb programok s erőfeszítések nélkül is — elrontani? ★ Kiváló nevelő-tanító a rossz lelkiiismerét. Szenteknek, őrülteknek, megszállottaknak sosem rossz a lelkiismeretük. Hátrányos helyzetű tanulók. ★ Szapora tünet: kedvetlen, fásult, életunt. Szapora oka: nem eshet igazán jól semmi az embernek, ha még semmi sem esett neki igazán rosszul. ★ Lehet, hogy túl kevés figyelmet szánunk mi a nevelésben a százszor eredményesebb közvetett, áttételes hatásokra? Az asszociatív hatásokra? Irodalom! Művészetek! ★ A személyes élmények, tapasztalatok valóban a legjobb hatásfokkal nevelnek, de a borotva, a szublimált, a konnektor, a gázcsap mégsem kívánatos kellék a gyereknek tapasztalatszerzésre. Ha a kényelmes be nem avatkozás módszere célravezető volna, akkor a pedagógia volna a legegyszerűbb tudomány. Holott elég bonyolult tudománynak tartják, pedig benne még a legegyszerűbb, ami — csak tudomány. ★ A legbonyolultabb, a legmagasabb rendű tudomány — vagy inkább művészet — a nevelés. Már csupán ezért is: a selejt itt a legnagyobb. Talán több értéket képviselnek itt a rejtett tartalékok, mini az összes szakmában együttvéve. ★ Valószínű akkor születik egyéniség, amikor a szokatlanon elgondolkozik. És alttól nevelődik az egyéniség, amikor már elgondolkozik a megszokotton is: miért ne lehetne másképpen? ★ Érzelmeinkkel is tanuljuk a világot — meglehet, az érzés fogékonyabb az észnél. Vajon számba veszik ezt á tankönyvírók és az oktatásügyi szakemberek, politikusok is? Ezt, hogy egyetlen, a lélek mélyéig kavaró tisztító érzelmi vihar többet alakít, változtat, nevel az emberen, kivált serdülő koráig, mint bármilyen vaskos kötetben összepréselt „ismeretanyag”? ★ A pedagógus nem helyettesítheti a szülőt, sem ma, sem száz, sem tízezer éves távlatban nem helyettesítheti. Minthogy szerepük a nevelésben nemcsak hogy nem azonos, de egyben-másban ellentétes is. Hiszen a jó pedagógus minden rábízott gyerekhez egyformán igazságos, szigorú, gondos, nem kivételez, nem elfogult. A szülő viszont éppen attól jó, ha — köllő mértéktartással — elfogult. Ha érzelmi menedéket ad a gyermekének, aki bármikor odahúzódhat hozzá, egy-két valakihez a világon, akii az övé. Aki őt szereti legjobban — minden idegen gyereknél jobban — akkor is, ha ő nem olyan okos, nem olyan erős, nem olyan ügyes, mint más; ha nyűgös, ha beteg, ha csúnyácska, ha rossz, ha keserűséget okoz, akkor is. És ha aprócska korában talál ilyen menedéket, később majd keres. Mert a vonzalom vonzalmat indukál, a közöny — közönyt. Ilyen vonzalmakkal családon túl is könnyehben beilleszkedhet közösségekbe, ezek nélkül családban nevelkedve is magára mlarad. Valami efféle érzelmi indítás tett elfogultságra hajlamos emberré bennünket is, mindnyájunkat, akik nem tudják s nem akarják kiküszöbölni életükből a vonzalmakat, s akik épp ezért nem „tárgyilagosan”, a napi kínálat szerint válogatnak barátot, szerelmet, hazát, eszményt. r csupán lunkálkodik; 'i :t válogat, l alatt, így száraz gallyakat. >nja meg, reng, gatlan kandúr k gyerek dúl; og végtelen, félig éberen; züretel, t ültet el, algat. aóti Miklós fordítási