Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-16 / 63. szám

16 Kelet-Magyarország 1985. március 16. | Rangadó Fehérváron A szerdai elhalasztott forduló után ma újra pályára lépnek a csapatok a labdarúgó NB I-ben. Hét mérkőzésre kerül sor, köz­tük egy nagy érdeklődéssel várt rangadóra, a Videoton—Rába ETO összecsapásra. A két vidéki élcsapat legutóbb nagy kudarc­cal zárt: a székesfehérváriak ott­hon kaptak ki a Pécsi MSC-től, míg a győriek Budapesten, a Vasastól kaptak öt gólt . . . Így aztán a ma délutáni találkozón már nem engedhetnek meg újabb botlást maguknak. A szomszédos Debrecenben ti­szántúli rangadót játszanak, a DMVSC a Békéscsabát fogadja — 15,00 órától — a Nagyerdei Stadionban. Érdekesnek ígérke­zik a PMSC—Vasas és a Csepel— Újpesti Dózsa mérkőzés is. A kiesés elől menekülő Eger és a Ferencváros otthon vív sorsdön­tő 90 percet. Egerben az MTK- VM, míg az Üllői úton a Szom­bathelyi Haladás VSE a vendég. Egy „papírforma-meccsre” ke­rül sor Kispesten: a bajnoki címre törő Honvéd a sereghajtó SZEOL AK ellen lép pályára. Vasárnapra egy mérkőzés ma­rad: a Tatabánya—Zalaegerszeg presztizscsata. Ezt a 90 percet a Magyar Televízió is közvetíti, 12,15 órától egyenesben. Hatvanperces jő játék Vasárnap délután Nyfregyháxán NYVSSC—Váci Izzó NYVSSC—KOMÉP 3:0 (15:9, 15 í9, 15:8) Nyíregyháza, 200 néző. Vezette: Mészáros, Fodor. NYVSSC: Batai, Dorogi, Dro- tár, Kánya, Prékopa, Varga. Edző: Balázs István. Egyórás késéssel kezdődött a találkozó — a vendégek autó­busza meghibásodott. Szerencsé­re ez nem zavarta meg a hazai­akat, és bár az első pontot a KOMÉP szerezte, biztosan nyer­ték a játékot. A második szett­ben (3:1, 5:4, 10:9) is csak ki­lenc pontra futotta a vendégek erejéből. A befejező játékrész­ben is végig vezetett a „Szpari”, (4:0, 8:5, 12:7) és a második mér­kőzéslabdát megjátszották! A nyíregyházi fiúknak sike­rült megtartaniuk a Vasas elle­ni formájukat, és csere nélkül, biztosan, kiváló játékkal nyer­tek. Jók: Dorogi, Kánya, Pré­kopa. Bert Millichip, az Angol Lab­darúgó Szövetség elnöke annak a véleménynek adott hangot, hogy az UEFA az angliai huli­gánok rossz híre miatt nem adta a szigetországnak az 1988. évi labdarúgó EB rendezési jo­gát. Millichip szerint „kétség sincs afelől”, hogy az olyan inciden­sek, mint amilyenek a Luton— Millwall kupanegyeddöntő után is lezajlottak, döntő befolyás­sal voltak az UEFA ítéletére. Közben a „Millwall-botrány” ügye tovább görgött — Marga­ret Thatcher miniszterelnök be­kapcsolódásával. A kormányfő, aki a parlamentben nem csinált titkot belőle, hogy szívesen lát­na súlyos bírósági ítéleteket a vandálok ellen, személyesen óhajtja megtudakolni olyan klu­bok, mint a Chelsea, vagy a Millwall vezetőitől, mit kíván­nak a jövőben tenni. Alan Eastwood, a rendőrszö­vetség elnöke felszólította a körzeti rendőrkapitányokat, von­ják meg a működési engedélyt azoktól a kluboktól, amelyek­nek a szurkolói rendszeresen követnek el erőszakos cselekmé­nyeket. Ez természetesen az il­lető pálya bezárásával járna együtt. A Millwall klub elnöke azon­ban úgy vélte, hogy indokolat­lan az egész felelősséget magá­A labdarúgó NB II vasárnap délutáni fordulójának legrango­sabb mérkőzését Nyíregyházán játsszák. A városi stadionban 15,00 órakor kezdődik az Nyh. VSSC—Váci Izzó MTE rangadó, amely akár el is döntheti a nyír­ségi együttes sorsát. Amennyi­ben ugyanis a vendégek pontot, vagy pontokat szereznek, úgy . . . Erre bizony gondolni is rossz: szertefoszlanák a feljutás remé­nyei . . . Az NYVSSC nem a legjobb előjelekkel várja a rangadót. Dalnoki Jenő mesteredző gond­jai szaporodtak: igen sok a sé­rült a piros-kékeknél. Varga Já­nos a bokáját, Cséke a combját fájlalja, néhány edzést kényte­lenek voltak kihagyni. Eszenyi térde sincs rendben, ezért hét közben Győrött járt Povezsán doktornál. A tavasz egyetlen nyíregyházi góljának szerzője, Farkas is maródi, az orvost járta a napokban . . . Kökény közúti balesetet szenvedett . . . Vágó szintén a térdére panasz­kodik. nak a sportágnak a nyakába varrni, inkább azt kellene fir­tatni, miként lehetséges, hogy a brit társadalom őrjöngő, pusztí­tó vandálokat termel ki magá­ból, akik a romboláson kívül egyébben sem lelik kedvüket. A váci együttesnél nincs sérült, mindenki egészséges, így a leg­erősebb összeállításban küldheti pályára csapatát Both József ve­zető edző. A 90 percet NB I-es játékveze­tő dirigálja: Huták Antal. A két segítője: Czirba Sándor és Var­ga János. Az NB II további vasárnapi mérkőzései: Bakony Vegyész— Keszthely, Sopron—Kazincbarci­ka, Szekszárd—Baja, Salgótarján —22. sz. Volán SE, Szolnok—Du­naújváros, Volán SC—Debreceni Kinizsi, Diósgyőr—Nagykanizsa, Ózd—Hódmezővásárhely, Tapol­ca—Siófok. A bajnokság állása: 1. Bp. Volán 21 14 4 3 46-22 32 2. Vác 21 11 6 4 39-19 28 3. Siófok 21 12 3 6 35-22 27 4. Szolnok 21 11 4 6 40-25 26 5. D. Kinizsi 21 10 5 6 36-31 25 6. NYVSSC* 21 11 6 4 31-18 24 7. S.-tarján 21 8 7 6 29-23 23 8. Sopron 20 9 5 6 30-25 23 9. Ózd 21 8 6 7 29-24 22 10. K.-barc. 21 7 8 6 30-29 22 11. D.-újv. 21 7 7 7 24-28 21 12. Baja 21 7 5 9 25-31 19 13. Diósgyőr* 20 8 6 6 35-34 18 14. Metripond 20 6 6 8 20-21 18 15. Keszthely 21 7 3 11 27-26 17 16. Nagyk. 21 5 6 10 28-40 16 17. Bakony V. 21 4 6 11 19-35 14 18. Szekszárd 20 3 7 10 18-36 13 19. B.-bány. 21 3 4 14 19-45 10 20. 22. Volán 19 2 4 13 24-50 8 • = a Nyíregyháza és a Diós­győr eredményéből 4—4 büntető­pont levonva. Miért nem írtuk meg ? Őszintén a Murai-ügyről Olvasóink közül igen sokan szóvá tették: miért nem írjuk meg, hogy Murai Sándor, a Ferencváros volt labdarúgója, a DMVSC jelenlegi játékosa Nyíregyházára, az , NYVSSC-hez igazol? Nem értették hallgatásunkat, hiszen a csatár nyilatko­zott a sportlapban, hogy március 11-én, hétfőn már a szabol­csi megyeszékhelyen jelentkezik edzésre .. . Nos, nem véletlenül voltunk óvatosak. Murai körül ugyanis gondok voltak,_ amiről bennünket őszintén tájékoztattak az NYVSSC vezetői. Nevezetesen: a játékos jelentős összeggel tartozik a DMVSC-nek, amit — mivel nem töltötte le a szerző­désben vállalt éveket Debrecenben — vissza keli fizetnie tá­vozása esetén. A labdarúgó úgy gondolta, hogy fizet majd he­lyette az NYVSSC ... A nyíregyházi klub azonban természe­tesen egyértelműen értésére adta: erről ne is álmodjon! A tegnapi Népsportban olvastuk: Murai a DMVSC-nél marad. Ezek szerint nem fizetett. .. A piros-kék szurkolók tájékoztatására közöljük még: az NYVSSC tárgyalásokat folytat egy NB I-es játékos átigazolá­sáról. Pályabotrányok Anglia nem kap EB-t Hét végi műsor SZOMBAT Kosárlabda, NB II: Nyh. Me­zőgazdasági Főiskola—Békés, férfimérkőzés a főiskola Rákóczi utcai tornatermében, 11,00 órá­tól. Utána 12,30 órától Nyh. Me­zőgazdasági Főiskola—Békés, női mérkőzés. Nemzetközi női és férfitoma Nyíregyházán, a me­zőgazdasági főiskola Rákóczi ut­cai tornatermében, 8,00 órától. Részt vevő csapatok, nők: Kas­sa (csehszlovák). Szarvas, Nyh. Mg. Főiskola. Férfiak: Kassa, Gödöllő, Szarvas, Szeged, Nyh. Mg. Főiskola. Röplabda, NB II, női mérkő­zések : Tiszavasvári—Nyírbátor, a tiszavasvári gimnázium torna­termében, 10,00 órától. NYVSSC —Debreceni Universitas SE, a nyíregyházi 9-es iskola torna­termében, 10,30 órától. Tömegsport: Taurus Kupa te­keverseny a nyíregyházi városi stadion tekecsarnokában, neve­zés négyfős csapatokkal a helyszínen, 9,00 óráig. Tollas­labdaverseny a nyíregyházi Bán­ki szakközépiskola tornatermé­ben, nevezés a helyszínen, 9,00 óráig. Labdarúgás: NYVSSC—Debre­ceni Kinizsi, NB-s serdülőmér­kőzés Nyíregyházán, a városi stadion edzőpályáján. io,00 órá­tól, v.: Gombkötő (Gál J.). Utá­na 11,30 órától NYVSSC—Debre­ceni Kinizsi, NB-s ifjúsági mér­kőzés, v.: Jekő (Gombkötő, Gál UO. VASÁRNAP Kézilabda: leány serdülötorna a kisvárdai 5-ös iskola tornater­mében, 9,00 órától. Részt vevő csapatok: Nagyecsed, Mátészal­ka, Kisvárda, Búj. Kosárlabda: nemzetközi női és férfitorna Nyíregyházán, a me­zőgazdasági főiskola Rákóczi ut­cai tornatermében, 8,00 órától. Röplabda, NB II, női mérkő­Tudósítóinkhoz! A korábbiakhoz hasonlóan: va­sárnap este várjuk tudósítóink telefonjelentését a területi és a megyei bajnoki labdarúgó-mér­kőzésekről, a Nyíregyháza 11-277- es telefonszámon. Kérjük, hogy — a nyomdai „átfutási” idő mi­att — lehetőleg meccs után azon­nal jelentkezzenek tudósításaik­kal. A tudósítás formája válto­zatlan : végeredmény, félidő eredménye, nézőszám, játékveze­tő neve, a két csapat összeállí­tása (zárójelben a cserék), gól­szerzők, jó, valamint egy-két ér­tékelő mondat a találkozóról. zés: Nyh. Tanárképző Főiskola— Mezőkövesd, a nyíregyházi 1-es gyakorlóiskolában, 11,00 órától. Férfimérkőzések: Nyírbátor— Borsodi Építők, a nyírbátori Fáy lakónegyedben, 10,00 órától. Nyh. Mezőgazdasági Főiskola— Kazincbarcika, a főiskola Rá­kóczi utcai .tornatermében, 14,30 órától. Sakk, megyei csapatbajnoki találkozók (kezdési idő 9,00 óra): Nyh. SZAÉV II.—Záhony, Üjfe- hértó—Nyírbátor, Fehérgyarmat —Tiszavasvári, Nagykálló— NYVSSC. Tömegsport: termelőszövetke­zeti dolgozók asztalitenisz és sakk spartakiádja Nyíregyházán, a 9-es iskola (Jósaváros) torna­termében, 9,00 órától. Labdarúgás, NB II: NYVSSC Váci Izzó MTE, a nyíregyházi városi stadionban, 15,00 órától, v.: Huták (Czirba, Varga J.). Területi bajnokság (kezdési idő 15,00 óra): Asztalos János SE—Kisvárda, v.: Szakács (Ta- maskovics, Ajler). Mátészalka— Balmazújváros, v.: Mozgó. Ra- kamaz—Rákóczifalva, v.: Cse­csődi. Püspökladány—Baktaló- rántháza, v.: Csényi. Megyei bajnokság (kezdési idő 15,00 óra): Tiszavasvári—Hodász, Tiszalökön, a salakos edzőpá­lyán, v.: Szarvas (Berencsi, Ki­rály G.). Levelek—Máriapócs, v.: Fehér (Maróthy, Gál Z.). Tuzsér—Nagyecsed, v.: Dávid (Gombkötő, Navraczki). Var- sánygyüre—Nyh. Volán-Dózsa, v.: Szegedi (Mónus, Erdélyi). Ibrány—Nagyhalász, v.: Tassy (Virág, Bárdi). Tyúkod—Záhony, v.: Fodor S. (Gergely, Kosztyu). Nyírkárász—Fehérgyarmat, v.: Balogh (Losonczi, Vári). Nyír­bátor—Nagykálló, v.: Nagy F. (Kelemen, Vida). Ajak—Mándok, v.: Adorján (Lőrincz, Franyó). Zárt kapuk mögött Vasárnap botrány volt a Szabó SE—DUSE területi baj­noki labdarúgó-mérkőzés után. Az egyik hazai néző, Herczeg Imre megütötte a já­tékvezetőt is ... A magáról megfeledkezett nézőt örökre eltiltották a pályák látogatá­sától. A Szabó SE két soron következő otthoni meccsét pedig zárt kapuk mögött kö­teles megrendezni! Még egy fegyelmi hír: a kiállított Ba­lázsi Tibort (Rakamaz) egy mérkőzéstől eltiltották. HALLGASSUNK NÉZZÜNK MEG E3 1985. március 16., szombat 1985. március 17., vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ 8,25: Családi tükör. — 9,00: Színes népi muzsika. — 10,05: Ismét a javából. — 12,30: Déli zeneparádé. — 13,20: NéDze­nei példatár. — 13,30: Szemtől szembe. — 14,10: A hét embe­re. — 14,20: Mindennapi iro­dalmunk. — 14,50: Sztravinsz­kij: Duó concertante. — 15,10: Üj Zenei Üjság. — 16,00: 168 óra. — 17,30: A szülőföld mu­zsikája. — 18,45: Híres törté­netek — nagy egyéniségek. — 19,45: Akinek szívére fújt az Isten. Versek. — 19,52: A ci­gánybáró. Johann Strauss ope­rettjének rádióváltozata. — 22,15: Európa hangversenyter­meiből. — 0,10: Virágénekek. PETŐFI RADIO 8 11: Népszerű muzsika. — 8,50: Vértes Éva svédországi sorozata. — 9,05: önarckép — színes háttérrel. — 9,45: Fú­vósesztrád. — 10,00: Szombat délelőtt. — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,05: Miska bá­csi levelesládája. — 14,00: Ma­gunkat ajánljuk. — 15,58: Kör- kapcsolás bajnoki labdarúgó- mérkőzésekről. — 17,05: Rit­mus. — 17,30: Belépés nemcsak tornacipőben. — 18,30: A hang­lemezbolt könnyűzenei újdon­ságaiból. — 18,45: Közvetítés a Videoton—Rába ETO, és az. PTC—Haladás bajnoki labda­rúgó-mérkőzésekről. — 19,05: A körkapcsolás folytatása. — 19,20: Slágerek mindenkinek. — 20,35: „Játszani is engedd szép, komoly fiadat!” Versek. — 21,05: A Magyar Rádió Ka­rinthy Színpada. Volt egyszer egv nagy Nyugat! — 22,15: Közkívánatra! — 24,00—6,00: Éjféltől hajnalig. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 8,00: Hírek. Lapszemle. Év­fordulónaptár., — 8,20: A hé­ten történt. összeállította: Haskó József. — 8,40: Színé­szek énekelnek. — 9,00: Hét végi teríték, zenével. A tarta­lomból : Hobbimikrofon — KISZ-radar (Pálfi Balázs) — Kipontozom, bekarikázom (Vé- csey Agnes) — Mikrofon és paragrafus. Próbára bocsátva (Várkonyi Zsuzsa) — Mi lesz veled, debreceni Kálvin tér? (Kolláth Adrienne) — 9,57— 10,00: Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Gönczi Mária) MAGYAR TV 9,00: Aki mer, az nyer. Ma­tematikavetélkedő. 9,30: Csak gyerekeknek! 1. Elefantázia. Francia rajzfilm. — 2. Az éhes egér. Lengyel rajzfilm. — 3. Elefantázia. Francia rajzfilm. 14. rész. — 4. Mindent tudni akarok. Szovjet kisfilm. — 5. Elefantázia. Francia rajzfilm. 15. rész. — 10,00: Tüskevár. Ifjúsági tévéjáték. VIII/1. rész. — 10,30: Gyorsan, ügyesen, bátran. Sportvetélkedő. — 11,10: Képújság. — 13,35: Autó- versenyzők. Magyar film. — 15,05: Kalandozás a növényvi­lágban. Francia ismeretter­jesztő rövidfilmsorozat. 4. rész. — 15,30: Reklám. — 15,35: Hí­rek. — 15,40: Gitársuli. — 16,00: A titok nyitja. — 16,45: Zenés műsor. — 17,15: Reklám. — 17,20: Teleráma. — 18,00: Kép­újság. — 18,05: Objektív. Tény- képek a szocialista világról. — 18,50: Reklám. — 19,05: Té­vétorna. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Vers mindenkinek. — 20,05: Egy maroknyi csoda. Ameri­kai film. — 22,00: Tv-híradó 3. — 22,10: Himnusz. 2. MŰSOR 17,10: Képújság. — 17,15: Elő­adóművész-fesztivál 1984. — 18,05: Mafilm-magazin. —18,15: Tv-egyetem. Az ókori Hellász — 18,45: Honfoglalás. Tv-film­sorozat. 2. rész. — 19,25: An­gol nyelv. — 19,40: Néniét nyelv. — 20,00: Sir Khan, Ba- gira és a többiek. Az oroszlá­nok erdeje, svéd dokumen­tumfilm. — 20,45: Tv-híradó 2. — 21,05: „Artex Kupa”. Nem­zetközi kötöttfogású birkózó- verseny. — 21,50: Képújság. SZOVJET TV 17,00: Állatok világa. — 18,00: Zenés műsor. — 19,00: Híradó. — 19,35: A nyaralók életéből. Film. — 20,55: Dzsesszpano­ráma. — 21,35a Hírek. — 21,45: Spanyol változat. Film, 1. — 22,50: Nemzetközi szemle. — 23,05: Esztrádműsor. SZLOVÁK TV 8,20: Hírek. — 8,30: Pionírok magazinja. — 10,00: A zöld völgy barátai. 2. — 10,30: Ezt is lehet mondani. — 10,40: Winnetou. 3. — 11,35: Sírepü­lő VB. — 13,00: Hírek. —13,15: Mezőgazdasági magazin. — 14,05: A Kara-Kum sivatag­ban. — 14,30: Rallye 1984. — 14,55: Jegesmedvék a poron­don. Román film. — 16,35: A vándormadarak. — 17,00: Mi­lyenek vagyunk, milyenek le­szünk? — 17,40: Szórakoztató műsor. — 18,15: Nótaszó. — 18,20: Esti mese. — 18,30: Vá­laszolunk nézőink leveleire. — 18,40: Hajótöröttek. Ausztrál filmsorozat. — 19,10: A nem­zetközi eseményekről. Kom­mentár. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Karel Kyzlink, a szocia­lista munka hőse. — 20,30: Igaz történetek az életből. Tv- jelenetek. — 21,50: Gólok, pon­tok, másodpercek. — 22,05: Me­lódiák — mindenkinek. — 23,00: Hírek. — 23,10: Tapogatózás a sötétben. Angol bűnügyi film. 17., vasárnap KOSSUTH RADIO 5,00: Előttünk a vasárnap! — 7,17: Föld, föld, föld. Kispista István műsora. — 8,10: öt kon­tinens hét napja. — 8,25: Ének­szóval, muzsikával. — 9,00: Hozott anyagból. — 10,05: Mi­rella Freni és Lucano Pava­rotti operahangversenye. — 11,00: Gondolatjel. — 12,10: Harminc perc alatt a föld kö­rül. — 12,40: Édes anyanyel­vűnk. — 12,45:. Ami vitatható, az vitatandó. — 12,55: Népdal­körök pódiuma. — 13,20: Mit üzen a rádió? — 14,10: Művész­lemezek. — 15,00: A lammer- moori nász. V/2. rész. — 16,05: Évszázadok mesterművei. — 17,00: A város peremén. — 17,30: Komoly zenei „lemezlovas”. — 18,40: Kreutzer szonáta. — 20,17: Tokody Ilona és Palcsó Sándor népdalfelvételeiböl. — 20,42: Verdi: Nabucco. — Köz­ben: 22,10: Sporthíradó. — 22,25: Az operaközvetítés foly­tatása. — Közben: 22,52: Min­den létező valami jel. — 23,12: Az operaközvetítés folytatása. — 23,39: Kamarazene. PETŐFI RADIO 6,00: Népszerű muzsika — ko­ránkelőknek. — 7,05: A római katolikus egyház félórája. — 7,35: Vasárnapi orgonamuzsika. — 7,52: Torna. — 8,05: Egye­dül. Kiss Anna rádiójátéka. - 8,32: Az MRT gyermekkórusa énekel. — 9.05: Ez is Beatles. XV/12. rész. — 9,50: Mesélő szá­zadforduló. — 11,10: Vasárnapi koktél. — 12,03: Jó ebédhez szól a nóta. — 12,53: Tudósítás a Tatabánya—ZTE bajnoki lab­darúgó-mérkőzésről. — 13,05: Mit hallunk? — 13,30: A döntés- pilLanat és a jelenidő. — 14,00: Szerpentin. — 15,05: Táskará­dió. — 16,00: Poptarisznya. — 20,00: Slágermúzeum. — 21,05: Társalgó. — 22,30: Cigányda­lok, csárdások. — 23,10: Köny- nyűzene éjfélig. — 24,00: Éj­féltől hajnalig. NYÍREGYHÁZI RADIO 8,00: Hírek. Évfordulónaptár. — 8,20: Böszörmény vize (ism.) — 8,40: Márciustól márciusig, összeállítás az 1848—1849-es emlékekből. — 9,20: Lemezes­polc. — 9,58—10,00: Műsorelő­zetes. — 18,00—18,30: Hírek, tu­dósítások. Sportösszefoglaló Eszak-Tiszántúlról. (A nap szerkesztője: Gönczi Mária) MAGYAR TV 9,00: Óvodások filmműsora. 1. Maci a jégszekrényben. Csehszlovák rajzfilm. — 2. Guriga, a varázsló. Bábfilm. — 9,20: Foxi Maxi. Amerikai rajzfilmsorozat. 33. rész. — 9,35: Cigánykerék. — 10,00: Fürkész történetei. A túlvilág. — 10,25: Csillagok küldötte. Csehszlovák filmsorozat. 2. rész. A repülő kislány. — 10,55: Hírek. — 12,05: Reklám. — 12,10: Tatabányai Bányász— ZTE. Bajnoki labdarúgó-mér­kőzés közvetítése. — 14,00: A Közönségszolgálat tájékoztató­ja. — 14,05: Kaláka nemzetkö­zi folknapök. — 14,40: Képúj­ság. — 14,45: A korona arany­műves szemmel. — 15,05: Mű­sorainkat ajánljuk! — 15,30: Reklám. — 15,35: Monte Cristo grófja. Francia kalandfilmsoro- zat. 5. rész. Két hirtelen ha­lál. — 16,40: A „Sonny boy- tól a Meseautó”-lg. 50 év filmslágerei. — 17,20: Reklám. — 17,25: „Csak egy volt éle­ted ..Katona József drámá­ja. - 17,55: Hírek. — 18,00: Delta. Tudományos híradó. — 18.25: Reklám. — 18,40: Tévé- torna. — 18,45: Esti mese. — 19,00: A Hét. — 20,00: Hírek. — 20,05: Derrick. NSZK bűn­ügyi filmsorozat. — 21,05: Sporthírek. — 21,15: Áruházak ajánlata. — 21,20: Kapcsoltam. Társasjáték. — 22,00: Hírek. — 22,05: Himnusz. 2. MŰSOR 19,55: Képújság. — 20,00: Jo­hann Sebastian Bach: János passió. NSZK-film. SZOVJET TV 16,45: Rajzfilm. — 16,55: Kon­cert. — 18,00: Filmutazások klubja. — 19,00: Híradó. — 19,35: Koncertfilm. — 20,40: Labdarúgószemle. — 21,10: Hí­rek. — 21,20: Spanyol változat. Film, 2. — 22,25: Esztrádműsor. SZLOVÁK tv 8,25: Hírek. — 8,30: Gyer­mekműsor-összeállítás. — 10,30; A Sportka számainak húzása. — 10,40: Zeman őrnagy. Tv­filmsorozat. — 12,00: Honvé­delmi magazin. — 12,15: Síre­pülő VB. — 13,05: A jegesmed­ve. Román film. — 15,30: A tűzoltók munkája. — 16,35: A forró nyár árnyai. Cseh film­dráma. — 18,15: Nótaszó. — 18,20: Esti mese. — 18,30: Ze­nés, szórakoztató műsor. — 19,20: A hét kulturális ese­ményeiről. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Vasárnapi vers. — 20,05: Egy orvosnő angolai naplója. Tv-dokumentumjáték. — 21,45: Gólok, pontok, má­sodpercek. — 22,00: J. S. Bach. Zenés tv-sorozat. — 22,45: Hí­rek. ROMAN TV 13,05: Hét végén. — 14,45: A hét politikai eseményei. — 19,00: Tv-híradó. — 19,20: Ro­mán körkép. — ‘ 19,40: Tv-en- ciklopédia. — 20,00: A Szocia­lista Demokrácia és Egység Frontja kiáltványából. — 20,05: Zenés összeállítás. — 20,40: Az elhalasztott repülés. Szovjet film. — 21,50: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: 16. 17: HÓHÁ­NYÓK Es HÓVIRÁGOK. Ea. kezd.: 16 óra. 16, 17: LADY CHATTERLEY SZERETŐJE. Ea. 18 és 20 óra. Béke mozi: de.: 16: A VA­DON SZAVA. Du.: 16—17: ÚJ­RA SZÖL A HATLÖVETŰ. 16: KOPORTOS. MATINÉ: 17: Or­dasok között. Móricz mozi: 16: ATLASZ­VONAL. 17: A PISZKOS TI­ZENKETTŐ I—II. 16. szombat 18,:: KÁRTYÁ­SOK. Kiss Manyi. Jegyek a bérleten kívül is válthatók. 17-én 10 órakor hangver­senyteremben VITAI ANDRÁS —HARTMAN TERÉZ gyermek­műsora bérletes sorozatban. I7-én 18 és 20 órakor hang- verenyteremben TAVASZI PO­DIUM bérletsorozat keretében AZ ÉRTÖL AZ ÓCEÁNIG. Szirtes Adám kiváló művész önéletrajzi műsora. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329 __ Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401 Kftlftl- Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. |Ul Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő, 10-003. IBIflilVtftl Ili Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos IIWIM1MI US HLIHI Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesltő postahivataloknál és a kézbesí­tőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, fél évre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 m MEGYEI ES VÁROSI r >■< MŰVELŐDÉSI KÖZPONT

Next

/
Oldalképek
Tartalom