Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-27 / 72. szám

1985. március 27. Kelet-Magyarország 7 A művelődés szószólói MINDEGY, HONNAN KÖZELÍTJÜK MEG a mű­velődési intézmények — központok, házak, klubok stb. — társadalmi vezető­ségeinek dolgát. Mondhat­juk, azért van szükség ezekre a társadalmi vezető­ségekre, hogy erősödjék a kulturális életben is a de­mokratizmus, a beleszólás a döntés, az ellenőrzés tár­sadalmi kontrollja. De egy­szerűen azt is mondhat­nánk, azért van szükség a lakóhely minden rétegét képviselő társadalmi veze­tőségre, hogy a művelődé­si intézményben dolgozó népművelőket megóvja a műhelyvakságtól, közremű­ködésükkel közvetlenül is tudomást szerezzenek az igényekről, az érdeklődés­ről. Egyben visszajelzést kapjanak a meglévő prog­ramokról. Mi tetszett? Mi nem? Mire volna szükség? öt évvel ezelőtt mondta ki egy rendelkezés, hogy létre kell hozni a társadal­mi vezetőségeket. Ezekben a hetekben, március végé­ig bonyolítják le megye- szerte a vezetőségek újjá- választását. A tapasztala­tokról volt szó legutóbb a közművelődési felügyelők munkamegbeszélésén, ahol a kisvárdai és a fehérgyar­mati körzet népművelési szakemberei számoltak be az újjáválasztásokról. A városok, községek többségében helyesen értel­mezik a társadalmi vezető­ségek szerepkörét, a társa­dalmi vezetőségekbe az ar­ra leginkább alkalmas, mozgékony, a művelődés iránt érdeklődő embereket választották be. Különösen sokat segíthetnek a vezető­ség tagjai azokban a köz­ségekben, ahol egyszál nép­művelő dolgozik, vagy egy sem, tiszteletdíjas művelő- désiház-vezető, vagy nép­művelési ügyvezető igyek­szik megfelelni a növekvő követelményeknek. Szá­mos hasznos ötletet, javas­latot dolgoztak ki egyes községekben, városokban a társadalmi vezetőségek, jó segítőtársai a népművelők­nek. AZ EDDIGI TAPASZTA­LATOK azonban az értel­mezés zavarait is felszínre hozták. Néhol úgy gondol­ják, egy újabb bizottság alakításáról van szó, aki­nek mindegy ki a tagja, olykor ugyanaz, aki min­den más bizottságnak is, ülésezéssel kívánják he­lyettesíteni a tényleges munkát. Akad olyan mű­velődési központ, ahol a túlbuzgóságban negyven­ötven tagú társadalmi ve­zetőséget választottak, egy igen népes gyülekezetei, amellyel aligha lehet bár­mit is kezdeni. Néhol a népművelő idegenkedése is közrejátszik a társadalmi vezetőség időleges passzivi­tásában, holott nem arról van szó, hogy a képzett népművelési szakember ke­nyerét akarnák elvenni a vezetőség tagjai. A szak­mai munka továbbra is a népművelő feladata, de jó partnereket, segítőket ta­lálhat a vezetőség jól ki­választott tagjaiban. Ter­mészetes, ha azok nem hi­vatalból, vagy alibiből lesz­nek a vezetőség tagjai, ha­nem érdeklődésből. Másutt jószerivel csak a kulturá­lis társulásokban érdekelt szervek vezetőiből áll a társadalmi vezetőség, mondván, ők adják a pénzt, tehát jogos a részvételük, a beleszólásuk a művelődés ügyeibe. Ez, természetesen elfogadható álláspont, a művelődési intézményeknek szükségük van a helyi gaz­dasági szervek minden ol­dalú támogatására, azok vezetőinek megnyerésére, de hiba lenne így leszűkí­teni a társadalmi vezetősé­gek körét. ALAKUL, FORMÁLÓ­DIK az újszerű közösség a művelődési intézmények­ben. Eredményességét ter­mészetesen az jelzi majd, hogyan változik a műsor­politika, a rendezvények színvonala, közösségterem­tő ereje. Mennyivel lesz jobb általa a művelődési intézmény népszerűsége, látogatottsága, presztízse. Egyes helyeken, az is szó­ba került; amolyan szülői munkaközösségre emlékez­tető feladatokat lát el a vezetőség, meghívót címez, továbbít, szépít, rendezi a termeket, szobákat és így tovább. Sokkal inkább fontos len­ne azonban, ha propagálói, szószólói lennének a helyi művelődésnek. A tanács­adói szerep mellett termé­szetesen a vezetés, irányí­tás dolgaiban, a munkater­vek kidolgozásában is részt kell vállalniuk. Ez, újra mondjuk, nem csorbítja, nem csökkenti a művelő­dési intézmények vezetői­nek jog- és feladatkörét, presztízsét, a szükséges tár­sadalmi hátterét, kontroll­ját adja a művelődésnek. Hiba lenne formalitásra, ülésezésre „ítélni” e társa­dalmi vezetőséget, amely sokkal többre hivatott. Jó lenne, ha mindenütt olyan tagokat választanának be, akik szívvel-lélekkel segí­tik a saját és a mások mű­velődését, nem csupán al­kalmi vendégek a művelő­dési házakban, hanem szinte együtt élnek a házzal és népével. Páll Géza A Nagykállói Vasipari Szövetkezetben idén 50 millió forint értékben készítenek vonatülé­seket a Ganz-MÁVAG-ban gyártott vasúti kocsikba. Képünkön: Papp Miklós és Stefán Gábor Tunéziába kerülő kocsikba készítenek első osztályú üléseket. (GB) Szakcsoportok Nagyhalászban Menta mellé ligetszépe Hódít a ligetszépe Nagyha­lászban. A helyi áfész gyógy­növény-szakcsoportja az idén próbálkozik először e növény termesztésével, mely­nek olaja értékes exportcikk­nek mutatkozik. Összesen öt szakcsoport működik a Nagyhalász és Vidéke Áfész keretében, mindegyik nyere­séggel zárt a múlt esztendő­ben. A sertés- és nyúlte- nyésztők mellett a fűszer- és gyógynövénytermesztők, a zöldségtermelők és a virág- kertészek tömörültek cso­portba. Virág, palánta A legtöbb szakcsoport öt­tíz éve alakult, a legfiata­labb a virágtermelőké, ők csak 1984-ben fogtak össze. 175 ezer forint értékű virá­got adtak le az áfésznél, amit azután a közterület­fenntartó, illetve a temetke­zési vállalatoknál értékesí­tettek. A csoport tagjai pa­lántaneveléssel is foglalkoz­nak. Az éledő nagyhalászi kiskertekbe ültetik majd ki a fóliák alatt nevelt pará­nyi növényeket. A zöldség- termelőknek száz mázsa burgonya vetőmagot igényelt az áfész. Az elmúlt évben a zöldségtermelő szakcsoport tíz holdon gazdálkodott. Negyven tonna burgonyát adtak le, ami a nagyhalászi­ak új burgonyával való ellá­tásához járult hozzá. Gyógynövényt eddig tizen­öt holdon termesztettek. Nagyságrendben a menta ve­zet, de foglalkoznak még mórmályvával és ez évtől az említett ligetszépével. Nő a terület is, a szakcsoport 1985-ben harminc holdat mű­vel. A gyógynövényeknek a Herbárián keresztül biztos a piaca, nem véletlen, hogy a legnépesebb, 162 taggal ez a csoport. A Herbaria Vállalat nagyhalászi gyógynövenyüzemében öt tonna borsos mentát dolgoznak fel exportra. Képünkön: válogatják a borsos mentát. (Császár Csaba felvétele) Mondok A megyei kórház in­tenzív osztályán több nagy értékű életmen­tő műszer segíti az orvosok, asszisztensek munkáját. A lélegez­tető berendezést Cser­bán Mihályné nővér kezeli. (Elek Emil fel­vétele.) Visszaesőben van a nyúl- tenyésztők termelési kedve. Az átvételi ár nem elég ösz­tönző, betegség is apasztotta az állományt, valamint az értékesítésnél jelentkeztek gondok. Bíznak benne, hogy ha a kisvárdai HUNNIACO- OP nyúlfeldolgozója több nyulat igényel, ha nő az ex­portlehetőség, új lendületet vesz a nyúl tenyésztés Nagy­halászban is. Elsősorban a község za­vartalan húsellátására hoz­ták létre a sertéstenyésztők szakcsoportját. A korábbi veszteséges hizlalda helyett jobb formának bizonyult. Tavaly huszonnégy tagtól kö­zel hatszáz sertést vettek át. Az áfész a legtöbb kedvez­ményt ennek a csoportjának adta. Lekötött malaconként négyszáz kiló tápot adtak előlegként, a lehető legna­gyobb felárral vették át a — Petrov! Talán sejted, hogy miért hívattalak? — Biztosan azért, főnök elvtárs, mert újabban több­ször is elkéstem? — Hagyjuk ezt. Nem te vagy az egyetlen, aki elké­sik ... Szóval nem tudod, miért hívattalak? — Őszintén megvallva, fogalmam sincs róla! Ta­lán ... Joncseva miatt... De hát nem én hívtam meg, ő hívott meg arra a bulira, én meg beadtam a dereka­mat ... — Én sohasem avatkozom bele a dolgozók magán­ügyeibe. — Akkor el sem tudom képzelni, mit vétettem ... Talán arról a kis összegről van szó, amelyet nem tün­tettem fel abban az elszá­molásban .. ? — Petrov! Az az érzé­sem, hogy mindenféle apró­hízókat. A táp- és takar­mányellátás jó volt, a le­szerződött sertéseket a vál­lalt határidőre, ütemezés sze­rint átvették. Fólia alól primőrök Támogatja az áfész a töb­bi szakcsoportját is. A nyúl- tenyésztők ketrecet, lucerna­földet kaphatnak, anyanyu- lak beszerzéséhez is segítsé­get kapnak. A gyógynövény­nyel foglalkozók kedvezmé­nyesen jutnak a földhöz, ön­költségi áron számolják el nekik a szántást. A Nagyha­lász és Vidéke Áfész a szak­csoportokon kívül a felvá­sárlások keretében, százhúsz lakossal áll szerződésben. A fóliák alól, a kiskertekből idén remélhetően negyven vagon paprika, húsz vagon uborka utazik a Nyíregyhá­zi Konzervgyárba. R. G. S uhan a gépkocsi, két­oldalt a fehérből ki­bújt természet ro­han, a fagyos szellőben szemmel láthatóan dide­reg a vetés. Idebenn a me­legben félbeszakad a reg­geli zenés műsor, közele­dik a hótórás krónika, de előbb a torna ... Rajta pajtás, térdhaj lítás, jut eszembe az egyhangú szö­veg alatt és helyett. Vé­ge, levezető járás követ­kezik, a zene is sétálósra vált. Aki tornázott a hang láthatatlan tulajdonosával, az most elernyesztheti az izmait, frissen nézhet a nap elébe. Levezető járás... Én nem tornázom, mert a kormányon a kezem, a te­kintetem pedig az úton, helyette csaponganak a gondolataim. Lám, egy kuesmás ember a vetésen, a hátán ásó. A társa odébb már a kisekényi barázdát igazgatja, vígan csörgedez benne a víz az út menti csatorna felé. Bejárják a határt, levezetik a vizet, nekik ez a levezető járás. Ha az ember ezt a két dolgot nem együtt észlel­te volna, talán eszébe sem jutna egymáshoz kapcsol­ni. Méghogy a természet és a torna . .. ! ? Persze, szó, ami szó, ta­núja voltunk egy-két mu­tatványnak, amelyekről csak a versenysportok sza­vaival emlékezhetünk meg. Hórekord, hidegre­kord, felsorolni is didereg- tető, mögöttünk van, hál’ istennek. Nagy meccs volt ez, akárki akármit mond. Az arénában ott voltunk mindannyian és jó párszor állt védelmünk teljesen matthelyzetben. Szeren­csére tudtuk, hogy az idő­járás ellen van egy nagy szövetségesünk, az Idő, bár az is nehezen állt vé­gül mellénk. Mégis vége lenne már? Ügy illenék, hiszen lassan vége a márciusnak. Kel­nie kellene az árpának és még nem is vetünk. A ma­daraknak jól járhat az órájuk, mert a tavaszi da­lokat fújják, a mező azon­ban még februári. Amer­re jártam, Belegrádon, a dűlőúton kormos hófúvá­sok maradványai éktelen­kednek, a Tokaji út két ol­dalán pedig tengernyi tó­csák, így van ez minden bizonnyal megyeszerte. N em mozdul semmi, írnám, hiszen a leg­erősebb traktor is kétszer meggondolja az indulást a legtöbb helyen, de nem. Az ember már nem vár, türelmetlen. Ki­ment a határba. Megnézi, mit végzett, mivel végzett a tél, helyrehozza, amit lehet. Bejárja az utoljára ősszel látott dűlőket, fel- lélegzik, hogy jól védett a hó, idegesíti a fagyosan csillogó víztükör és leve­zeti, ahol tudja. Esik Sándor GEORGI HRISZTOV: Szigorú megrovás Sággal szándékosan el aka­rod terelni a figyelmemet. — Nem tudom, mire cé­loz, főnök elvtárs. — Nem tudod ... Hát el­felejtetted, hogy mit ígér­tél? — Mit ígértem ? ... De hiszen a gyűlésen minden­ki ígéretet tett. — Petrov! Az idegeimre mész. Nem te ígérted meg, hogy bemutatsz ... — Annak a kis szőkének? De hát ez jelentéktelen do­log! — Hagyjuk már a ma­gánügyeket. Azt ígérted, hogy bemutatsz az apósod­nak, aki a főigazgatóság ve­zetője. — Vagy úgy! Az apó­somnak! Elfelejtettem kö­zölni önnel, főnök elvtárs, hogy az apósom nemrég nyugdíjba ment. — Hát így vagyunk! Te­hát nyugdíjba ment... Nos, Petrov elvtárs, én azért hí­vattalak, hogy közöljem ve­led . . . mivel rendszeresen késve érkezel a munkahe­lyedre, az elszámolásban nem tünteted fel a felvett előlegeket, ezenkívül törzs­vendég vagy Joncseva bu­lijain, mindezért megrovás­ban részesítelek ... Szigorú megrovásban! írásbeli meg­rovásban! Gellért György fordítása---------------------\ Levezető járás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom