Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-23 / 69. szám

1985. március 23. Keiet-Magyarország 3 Kongresszusi küldötteink A szabadság négy évtizede Tyúkodon A munkatársak bizalmából Igény a többre, a jóra Vasárnap indulnak Buda­pestre megyénk küldöttei a március 25-én kezdődő XIII. pártkongresszusra. Harminc­ötén képviselik Szabolcs- Szatmár párttagságát a párt legfelsőbb fórumán. Közülük mutatunk be ismét hármat. A gyógyítás világa Dr. Kiss Endre, a nyíregy­házi Jósa András megyei Kórház Il-es belgyógyászati osztályának főorvosa, az 1- es pártalapszervezet titkára. Dr. Kiss Endre — Debrecenben végeztem az egyetemet. Tíz évvel ez­előtt kerültem Nyíregyházá­ra. Ez a kórház az első munkahelyem. Itt lettem a párt tagja 1977-ben, s öt év­vel ezelőtt választottak meg először párttitkárnak. Ide­genként kerültünk ide a fe­leségemmel, s úgy érzem véglegesen gyökeret vertünk. Otthonomnak érzem Szabol­csok.. .Ide kpt.a munkám, a hivatásom, a szűkebb csalá­dom — vallja a fiatal bel­gyógyász főorvos. — Nem csináltam semmi rendkívülit, csupán a köte­lességemet igyekszem telje­síteni. Ügy értékelem kül­detésemet, mint egészségügyi pártbizottságunk valóban sok megújulással végzett munkájának az elismerését: Hogy házon belül éppen rám esett a választás, ez nagy megtiszteltetés és egyben nagy felelősség is számom­ra. — Az egészségügy küldöt­te vagyok. Így talán termé­szetes, hogy e témakörből választanám a mondandóm is, ha szót kapok a kong­resszuson. Gondunk, hogy Szabolcs-Szatmár megye az egészségügyi ellátást tekint­ve elég hátrányos helyzetben van. Beszélnék arról, hogy nálunk még a mennyiségi fejlesztésre szükség van a jövőben is. Gondolok az or­vosok számának növelésére, a kórházi ágyak gyarapítá­sára és a műszerellátás javí­tására. — Az tény, hogy az egész­ségügyi munka az utóbbi öt esztendőben lényegesen ja­vult nálunk. Ezt országosan is elismerik. Csakhogy ez a fejlődés elsősorban a végzett munkában fejeződik ki és kevésbé a feltételek javulá­sában. Ezért javaslom: az egészségügy fejlesztésére szánt pénzeket, eszközöket a megyék között még differen­ciáltabban osszák el. Mint orvos feltétlenül említést tennék a helyes életmódra való nevelésről is. Ugyanis hiába való minden egészség- ügyi ellátás, ha ezek hatását az egészségtelen életmóddal lerontják. Következik a katedra Juhász Ildikó, a nyíregy­házi Bessenyei György Ta­nárképző Főiskola matema­tika—fizika szakos végzős hallgatója még gimnazista lányként, 18 évesen kérte felvételét a pártba, s köte­lezte él magát a marxizmus —leninizmus mellett. Rövid­ke életrajza tanúsítja: az úttörőmozgalom kisdobosa hogyan vált mozgalmi em­berré. Őrsvezetőként kezdte, volt úttörőtanácstag, tanács­titkár, a gimnáziumban KISZ-alapszervezeti titkár négy esztendeig, s az iskolai KISZ-bizottság tanulmányi felelőse. — Ekkor ért életem egyik legnagyobb öröme. Kitünte­tést kaptam a KISZ KB-től. És most érzek hasonló bol­dogságot, mint akkor — vallja kongresszusi küldeté­séről. Juhász Ildikó főiskolai KISZ-munkáját pármegblza- tásként végzi, s a Bolyai KISZ-alapszervezet titkára. Elkötelezettként készül a ta­nári pályára. Természetes, hogy mint leendő tanárt el­sősorban a fiatal pedagógus értelmiségiek anyagi-erköl­csi megbecsülése és az ifjú­sági szervezet gondjai foglal­koztatják. — Ha az a megtiszteltetés ér, hogy szót kapok a kong­resszuson, akkor a fiatal pe­dagógusok gondjait szeret­ném csokorba szedni, elmon­Juhász Ildikó dani. Tapasztalataim alap­ján úgy ítélem meg, hogy a legfőbb gond a pályakezdés, főleg ami a családalapítás­hoz szükséges lakáshoz ju­tást illeti. Véleményem sze­rint ezen úgy lehetne segíte­ni, ha a lakásárakat stabili­zálnák, bővítenék a lépcső­zetes lakáshoz jutás rendsze­rét, továbbá ha újra folyósí­tanák a pedagógus kölcsönt a városokban élők részére is. — Ügy ítélem meg ezzel a fiatal pedagógusok társadal­mi megbecsülését és rangját is tudnánk növelni. Így von­zóbbá válna a pedagógus- pálya is, amely az utóbbi években sajnos sokat veszí­tett presztizséből. — A másik gond, amely régóta foglalkoztat, a KISZ túlszervezettsége, a vezetés­ben eluralkodott bürokrati­kus módszerek alkalmazása, amely árt a mozgalomnak. Véleményem szerint ezek az okai elsősorban annak, hogy nem tudnak elég vonzóan dolgozni ifjúsági szerveze­teink. Ezekről feltétlenül szólnék. Ugyanis ha a köze­ledőket meg akarjuk nyerni, feltétlen meg kell újulnia a KISZ irányítási rendszeré­nek. Fontos lenne az is, hogy érvényesítse jobban a jövőben a döntési jogát is a KISZ. Ezzel véleményem szerint nem él eléggé és megfelelően. Juhász Ildikó azonban re­méli, hogy e gondok meg­oldásában előbbre jutunk az elkövetkező években. A sínek világából Ha úgy érdeklődöm, Ko­vács János, akkor legfeljebb megkérdezik, melyiket aka­rom a sok közül. Ám ha azt mondom, a „Kispaszulyt”, a hajdani focistát keresem, akkor szinte minden záho­nyi tudja, hogy o kocsiszol­gálat művezetőjével szeret­nék beszélni. — Persze, hogy így ismer­nek sokan — jegyzi meg :—, mert hét évig játszottam az NB III-as záhonyi csapatban. De sokan vannak — velem egykorúak — akik korábban a Semafor ifjúsági klub ve­zetőjeként ismertek meg, majd KISZ-titkárként, a vontatási főnökség pártveze­tőségi tagjaként szereztem barátokat. A művezető, Kovács János tulajdonképpen tekintélyes ember szűkebb környezeté­ben. Biztosan nem elemezte még, milyen összetevőkből fakad mindez, mennyire ját­szik benne szerepet a múlt, s mennyire a mozgalmi élet, a megbízható munkatárs, akinek megismerték. Azon­ban a szemmel látható biza­lom az, ami erőt adhat ne­ki a minél nagyobb felada­tok elvállalásához. Dióhéjban az élettörténe­te: a négygyermekes vasutas család legkisebb fia termé­szetesen vasútgépészeti technikumot végzett. Kezdet­ben a kocsiszolgálathoz ke­rült, ahol utóbb (már ennek is hét éve) rábízták az egész terület, közel kétszáz ember irányítását. (Csak annyit a „rejtelmes” kocsiszolgálatról, hogy az itt dolgozók feladata a gördülő vagonok állapotá­nak rendszere? ellenőrzése, ők határozzák meg, melyik vehet részt a forgalomban.) — Az otthonról hozott mozgalmi magatartás is se­gített abban, hogy 1972-ben párttag legyek — vallja a most 35 éves fiatalember. S később jó segítőtársat talált feleségében, hiszen a munka, két gyermek nevelé­se mellett kellett időt szakí­tani mindkettőjüknek a kö­zért való fáradozásra. S közben a tanulás sem ma­radhatott el, Kovács János ugyanis elvégezte a marxista esti egyetemet, jelenleg pe­dig a győri műszaki főisko­lán tanul. — Ha szót kapnék a kong­resszuson, akkor a munkás­művelődésről is beszélnék, mert szerintem lényeges, hogy az új technikát meny­nyire tudjuk alkalmazni. A másik, amit fontosnak tar­tok — s itt nap, mint nap tapasztaljuk — a magyar— szovjet gazdasági együttmű­ködés haszna. Igaz, ilyen nagy fontosságú tanácskozá­son, mint a kongresszus nem vettem részt, de jó tudni, hogy munkatársaim bizal­mából lettem küldött, aki az eredményeket és a gondokat ismerve szólhat arról, ami bennünket érint. Kovács János A lapon nyer igazán ér­telmet mi az: légvo­nalban. Hiába esett /közel egy hely a másikhoz, ha az ingovány természete diktálta jó néhány kacska­ringó ilktatódiik közbe, amíg céljához ér alz ember. Mind­ezen nyílegyenes úton gondoltam Tyúkodra utaz- tamban néhány kilométerre a nagyközségtől. Miért? Mert eszembe jutott, hogy néhány éve már akár Ecsed felől is jöhetnék a kész kövesúton, de hát a régi beidegződés nagy úr. A Láp fővárosát még ma Is mindenki Porcsalma felől közelíti meg. Jól élt, ki rejtve élt — mondták a régiek, érvényes volt ez a tyukodiakra is, mert adót, tizedet. nemigen hajtottak be rajtuk az akko­ri urak. Ha híre ment á do-, lógnak, egyszerűen elrejtőz­tek a környező ingoványbán. Zárkózottnak azonban soha­sem volt nevezhető az itteni nép. Igényük a. töbhre, a jó­ra egykorú az emlékezettel. Megnyílni a világra sokáig nem volt alkalmuk. Hiába száradt ki a káka és vált ter­mőivé a föld, az emberek sze­gények maradtak és már nem a mocsár állta az útjukat, hanem a nincs. — Négyszázharminokilenc család várta most negyven éve a földosztást — idézi fel a lassan, fél évszázadnyi tá­volt Bereczky István tanács­elnök —, még többen kaptak telekhelyét. Tavasszal már valamennyien a saját földjük szélébe akasztották az ekét. Ha valahol sürgős volt az évezredes per eldőlóse, az mi voltunk, a tyúkodi nép. Nem váratott sokáig ma­gára az első gépállomás meg­alakulása sem, negyven- nyolcban már hat traktor pö­fögött az udvarán. Rá egy évre közös gazdaságban ta­láljuk a község 38 család­ját 875 katasztrális holddal. A név mindent elmond: Elő­re. A már említett gépállo­más egyfajta szelíémi köz­ponttá tette Tyukodot, ami által a láp fővárosának volt tekinthető. Ma már megmo­solyogjuk az akkori erőgé­peket, pedig akkor az képvi­selte a magas technikát, és a véle dolgozó emberekből lettek mai modern mezőgaz­daságunk megalapozói. Mert hiába a mostoha természet, amely nem tiszteli a moder­nebb gazdálkodást, sorra ala­kultak a környéken a szocia­lista életforma a nagyüze­mek csírái. Az innen kike­rült szakemberek alapították meg vagy legalább segítettek az indulásában az errefelé alakult állami gazdaságok­nak, termelőszövetkezetek­nek. Ide tartozott Csaholc híres gazdasága, de ellátták traktorral az egész Erdőhá­tat. Miként változott a tyukodi I ember, most, amikor tehette, 1 azután, hogy oly sokáig nem volt rá módja? Kanyó Béla nagyközségi párttitkár: — A nehéz sor összeková­csolja a közösséget. Ilyen egységes lakosság gondolko­dásban, véleményben kevés helyen van. Nem is tudnék most olyan községet monda­ni hirtelen a környékről.. . Jellemző példa: nálunk nincs alvég, nincs felvég. A lakó­hely ilyenfajta mikromeg- osztottságát is jelenti, sok­szor csak apró dolgokban, de ez is mond valamit. Bajka Zoltán tsz-elnök: — Nagyon nehezen változ­tat bármin a tyukodi ember. Az ősgyepet kínnal-bajjal le­het feltörni, de terem az­után, így van ez nálunk is. Amihez ragaszkodnak az is változa? eredménye: ilyen a kendérmagtermelés és a marhatartás is, de hiába fi­zet jobban az angóra, meg a nyúl, nem ugranak bele. Nyakasak és keményfejűek, mégis gyakran igazat adok nekik, amikor befuccsol egy- egy virágzó, divatos üzlet. Az új kovácsai és a régi őrzői? Mit mond erről a falu arca? A végtelen hosszú ut­ca, amelyre mint szalagra, fűződnek fel a házak, vala­mikor az egyetlen szilárd burkolatú út volt, körbe pe­dig sártenger. A dágvány ma is megvan, de járda és asz­falt mindenütt, csak a mel­lékutcák végein tűnik fel a mező — nagy víztócsák a ha­tárban. Mint egy sziget az ingoványbán. A vendéget vonzza a szójáték: Szatmár Velencéje. A házak azonban takarosak, nagy részük nem­rég épülhetett. A régitől sza­badulnak, itt is, ott is építke­zési készülődés nyomai. Tég­lagúlák, sóderhalmok, a hát­só udvarban kerekeskút, egy lezárt kor emléke. A község centruma helye az iskolának, óvodának, tanács- és párt­háznak, takaros „belváros”. A téren többalakos szobor fehérük, a Béke napját várja, amikor leleplezik. Békesség és csend honol a friss tava­szi párásságban. Az embereknek kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy azzal törődjenek ma­kacs maradandóság-e vagy magabiztos m/egfontoltság, ahogy napjaik telnek. Beszél helyettük az életük, amit ne­vezhetnek így, vagy úgy, zajlik a maga gondjaival és örömeivel. A konzervgyár, amit szintén a szabadság négy évtizede teremtett meg a régi kenderüzemből, az az­előtti téglavetőből, biztos munkahelye 760 embernek, akiknek negyvjen százaléka tyukodi. Műszakváltáskor egyre többen fordítják bicik­lijüket Porcsalma helyett er­re, jeléül annak, hogy ismét hazajött valaki a szálkái in­gázásból, vagy messzebbről. A gazdákhoz ezer szarvas- marhát helyeztek ki akciós tartásra — hatalmas szám, másfelé egy járás is büszkén vallaná magának. Mi fejez ki többet? Hogy a községben 26 ezer négyzet- méter járda van és mind ’45 után épült? Vagy az, hogy a villanyáram használata is az­óta vált mindenkinek hozzá­férhetővé? Az talán a távol­ság, ami a hozzáférhető és a mindennapos kifejezés je­lentéstartalma között van? Mi több, feszül! Talán szerencsésebb is lenne rövi- debb időközt átfogni egy emberlakta hely változását megmérendő. Annál is in­kább, mert a tanyasi gyere­kek diákotthonának létreho­zásához nem kellett negy­ven esztendő, elég volt hoz­zá az Unay báró kastélyában felismerni, hogy erre a célra sokkal alkalmasabb, mint amire épült. Elég volt hozzá „csak" felszabadulni. És le­het e méterekben mérni azt a változást, ami Zsírosta­nyán, Újtelepen, Szalmavá- rosban, a Börvelyi úti tanyán végbement: a diákotthon lét­rejöttéig az itteni gyerek csak libát legeltetni „ért rá”. Az Ady téri szoboralakok felavatásáig még több mint egy hónap van, de mint Tor- dai Sándor vb-titkár mond­ja. még nincs kész, hiába áll ott. Ez az ember 24 éves és vb-titkár! Mosit mondja vala­ki, hogy a tyuikodiak nehezen fogadják az újat! A szobron még van faragnivaló, a kör nyéke sem olyan rísdáns ren­dű, ami egy szoboravatáshoz dukál. Változik, formálódik itt minden, akárki akármit is mond, talán csak az nem ve­szi észre, aki közben a dol­gokkal együtt alakul át. A nagyközség vezetői a mai ügyeket szóba hozva minduntalan a holnapba té­vednek. Kellene egy gyógy­szertár, lehetőleg szolgálati lakással, aztán tornaterem, de még egymás között is vi­tatkoznak, hogy mekkora. Tarthatatlan, hogy a láp leg­mélyebb pontján nincs szennyvízhálózat. Szóba ke­rül a tsz gazdálkodása is, csak érintőlegesen persze, de Bajka Zoltánt az is csípés­ként érinti, különösen a Nagyecseddel való összeha­sonlítás. Ez is láp, az is láp, vetik sokan a szemére — ott mégis több az eredmény! A láp fővárosa, Szatmár Velencéje, Tyúkod, a régi ingovány legmélyebb helyén van. A tyukodi ember azon­ban megismeri a másik tyu- kodit a világ másik végén is, mert az „nem olyan mint más, mint Kuczugh Balázs”. Itt teremtett otthont magá­nak, itt nyílt alkalma az el­múlt négy évtizedben még elszakíithatatlanabb gyökere­idet ereszteni és büszkének lenni akkor is, ha sáros a ha­téra. Ésik Sándor Tyúkod — madártávlatból

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom